Hogy szerettem egyszer én a Mátyás térre menni,
Barát-szerű alakokkal sírni, nevetni.
Ám eljött az az idő, hogy ennek vége,
Hisz tönkrement idegeim jó 1/3-ad része.
Ó, Miklós, ki átgázol azon, kin csak lehet,
Aki neki kárt okoz, az levesbe mehet.
Megörökít mindent, a ház fotósa, Ádám,
Vili bácsi nyugalmat lelt Bözsinek a vállán.
Hogyvoltoztam, ahogy leépül az idős Bartha,
S Novákék életét, de az le van…
Nyűg nekik az élet, jó, hogy nem ők vagyok,
Taki bácsi, Lenke néni, ők voltak a nagyok!
Juli és Attila: macska és az egér,
De pár bejegyzést biza az ő létük is megér.
Nóra is itt van, ügyvédkedik bőszen,
De Timikéje miatt haja lesz majd őszen!
Hány szereplő lépett le, mialatt írtam,
Hanna, Rudi, Zsófi – (őt amúgy sem bírtam).
Az elsőt mikor írtam? – Vagy már három éve,
Ki gondolta, hogy egyszer ennek is lesz vége…
1381 a részek száma, mit jegyeztem,
Nem maradt sok ép ideg, ezt meg kell, hogy jegyezzem.
Barátoknak mondott egyedek szidják, ölik egymást,
Hogyvoltoztam erről én már egy és ezer mást.
Hamár itt vagyunk, megragadom az alkalmat:
Köszönöm, hogy olvastátok a BK tartalmat!
Vége már a dalnak, ezt vehetitek fixnek
De aki folytatná, írjon egyet Sixxnek!
Facebook kommentek