Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Outlander 1x14 - The Search (A keresés)

2018. augusztus 08. 09:00 - pethő.anni

Előre szólok, ez a kedvenc epizódom az első szezonból. Lesz itt dráma és humor, ármány és szerelem bőven, csak bírjuk követni az eseményeket. Onnan indulunk, hogy Jamie -  sógora elmondása szerint -  az angolok fogságába esett. Claire indulna is kiszabadítani, Ian pedig menne vele, de az asszony lehűti: nincs meg a lábad, nem jöhetsz. Végül a pár napja szült Jenny szegődik mellé az útra. Jól is jön nyomolvasó és az állatok viselkedését ismerő tudása (+ az Ian által rajzolt térkép), hamarosan megtalálják az Őrség egykori tagjait, akikből már a madarak lakmároznak. Egyikük sem néz ki Jamie-nek, de azért Jenny elmond felettük egy-egy imát. Aztán keréknyomokra bukkan, Claire reméli, azért olyan mélyek, mert egy nagydarab vörös hajú férfi súlya húzza le a szekeret. 

outlander_1_14.jpg

 Jenny hirtelen megállítja a lovát, azt mondja, majd kipukkad, s egy bögrébe elkezdi fejni az anyatejet. Claire kicsit rácsodálkozik, jé, ez így működik? Aztán a "mentsük meg Jamie-t" akció haditervét kezdik átbeszélni, Claire szerint annak idején Thomas parancsnok szimpatikusnak találta őt, ugyanakkor Randallt nem kedveli, erre lehetne alapozni. A kíméletlen Jenny szerint azonban ez nem úgy hangzik, mint egy terv, hanem mint egy ima. Végül elérik a katonák táborát, látják McQuarrie-t megkötözött kezekkel egy szekéren ücsörögni, de Jamie sehol.

outlanser_1_14_3.jpg

Sikerül a frissen útjára indított futárt megállítani: Jenny elterül az út közepén, a lovagias angol pedig azonnal ugrik segíteni, erre mindkét asszony fegyvert szegez rá. Na tessék, ez a hála az udvariasságért. Egy  kicsit meg is sütögetik a meztelen talpát egy izzó vassal, hogy szóra bírják. Claire-nek eszébe jut, hogy egy küldöncnél csak van valahol egy levél is, amiből aztán kiderül, hogy épp arra kérik a helyőrséget, hogy küldjenek embereket Jamie felkutatására. Akkor ez tisztázva, az angolok sem tudják, hol lehet Jamie. Claire-ben közben megint felbuzog a szakmai lelkiismeret, el akarja látni a férfi sebeit. Jenny szerint szó sem lehet róla, ezek után amúgy is meg kell halnia a katonának.

outlander_1_14_2.jpg

Amíg ezen vitatkoznak, a katona magától kezd el haldokolni. Ja, nem egészen, hanem hirtelen a semmiből előkerül Murtagh, ő szúrja le. Aztán kiosztja a nőket, hogy ostobák, mert könnyen megtalálta őket. Most pedig tessék szépen visszamenni a konyhába  - értsd tüzet rakni -  ő addig kerít vacsorát. Claire és Jenny közben tovább ismerkedik. Claire Lamb bácsikával - a régésszel, aki magához vette szülei halála után - töltött táborozásokról beszél, míg Jenny a speciális módszereiről, hogyan vette rá Jamie-t és Iant, hogy magukkal vigyék a birtok körüli bóklászós, kiskamaszos-felfedezős útjaikra. Murtagh beállít egy nyúllal, de finnyás nőszemélyekkel verte meg a Jóisten, kénytelen maga megnyúzni a leendő vacsit.

outlander_1_14_5.jpg

Másnap reggel Jenny visszaindul a birtokra, előtte odaadja a negyedéves bérletet Claire-nek, és meghallgatja a tanácsot, hogy krumplit kell ültetni, de jó sokat, mert rossz idők járnak majd a Felföldre, a föld alatt termő növény biztosabb, mint a gabona. Jenny balra el, Claire pedig arról érdeklődik Murtaghtól, miként is fogják megtalálni Jamie-t. Sehogy. Ő fogja megtalálni kettejüket, ehhez pedig jól jön majd a sassenach gyógyító mániája. Murtagh magával is hozta a kis orvosságos dobozkát. Észak felé tartanak, és a haditerv az, hogy az orvosoktól nem éppen hemzsegő vidéken felhívják magukra a figyelmet.

outlander_1_14_99.jpg

Minden kis faluban megállnak, minden kis (és nagy) szálkát kihúznak a helyiek tenyeréből, közben pedig érdeklődnek, nem láttak-e egy vörös hajú szép szál legény errefelé. Este Murtagh a tánctudását is beveti, legalább is azt a valamit, amit ő annak hisz, de a helyiek nem értékelik az igazi művészetet, rohadt almával dobálják. Claire közben jósol egy asszonynak: nagy utazásban lesz majd része, jön majd egy vonzó vörös hajú idegen... esetleg már találkozott is vele az asszonyság? Nem, sajnos még nem. Claire még sebtében odaveti, hosszú élete lesz a nőnek, aki erre lemondóan sóhajt, hősnőnk kiegészíti a mondókáját: de a férjének nem. A helybeli asszonyság felderült arccal kel fel az asztaltól. 

outlander_1_14_9_9.jpg

Claire és Murtagh kommunikációelméleti diskurzusba kezdenek arról, hogyan terjed a hír, türelem asszonyság, jó úton haladunk, egy gyógyító sassenach egy táncoló Fraser társaságában eléggé feltűnő jelenség. Murtaghból a következő faluban sem lesz sztár, Claire felveti, kellene valami ének is a tánchoz, és random tol egy kis bugivugit, mármint szó szerint, hiszen az Andrews Sisters Boogie Woogie Bugle Boy című slágerét énekli. Murtagh Baldrick-üzemmódra vált, van egy remek terve, és már látjuk is, ahogy Claire férfiruhában ellenkezik, hogy nem biztos, hogy ez jó ötlet. De, de, tessék csak felmenni a színpadra, a mogorva felföldi még egy bibliai idézetet is Claire fülébe dörmög, aki megjegyzi, hogy ne ízetlenkedjen. 

outlander_1_14_6.jpg

Claire nehezen rázódik bele, de végül is sikere lesz a megváltoztatott szövegű (kicsit skótosabbra, kicsit obszcénebbre vették a figurát) dallal, igaz, ehhez az is kell, hogy aki nem tapsol eléggé lelkesen, abba Murtagh előzékenyen belerúg. Nem sokkal később már saját plakátjuk is van, közben a sarokban egyáltalán nem bizalomgerjesztő fickók figyelik a performanszt. Hamarosan meg is ismerjük őket: vándorcigányok, akik jó üzletet látnak a furcsa kettős előadásában, így lemásolták a műsort. Van kardtáncos is, Murtagh szerint tehetségtelen pancser, akinek nincs ritmusérzéke (a közönség ezt nem egészen így gondolja), és van egy nadrágba öltözött nő is, "A Sassenach", aki trágárságban még rátesz egy lapáttal, s be is jön a népnek.

outlander_1_14_7.jpg

Claire üzletelni próbál a szerzői joggal nem igazán nagy barátságban lévő cigányokkal, akik gyanúsnak találják az angol nőt a skót férfival, itt vagy politika, vagy szerelem van a dologban. Az utóbbi, mondja Claire, a férjét keresi, és ezért lenne jó, ha továbbra is csak ő énekelné azt a dalt. A cigányok megígérik, főleg, miután Claire odaadja a teljes negyedéves bérletet. Murtagh kiakad, ezek az alakok nem fogják betartani az ígéretüket, és Jamie nem tudja majd, hogy a két sassenach közül melyik is Claire. A felföldi azt ajánlja, hogy az asszony menjen haza Lallybrochba, majd ő egyedül folytatja a keresést.

outlander_1_14_8.jpg

Hősnőnk azonban hajthatatlan, ő az úrnő, úgyhogy vele tart. Egészen a tengerpartig jutnak, majd egy barlangban éjszakáznak. Mindketten ingerültek, mindketten a másikat hibáztatják a kudarcért. Claire makacs, nem lehet meggyőzni - így Murtagh, a nő pedig keserűen visszavág, mit tudja azt a keresztapus, milyen érzés elveszíteni valakit! Na ezt nem kellett volna! Murtagh kisétál a barlang elé, és Claire-nek hátat fordítva mesélni kezdi, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy MacKenzie gyűlésen elveszített valakit. Akkor még nem volt ennyire barázdált az arca, a lány meg tényleg szemrevaló teremtés volt, akadt más udvarlója is. Murtagh úgy gondolta, bebizonyítja a lánynak, hogy ő is méltó hozzá, így aztán egy vadászat során teljesen egyedül, csupán egy tőrrel a kezében végzett egy vadkannal.

outlander_1_14_9.jpg

Az akkori klánvezérnek annyira megtetszett a mutatvány, hogy a skótnak adta az agyarakat, aki karkötőt készíttetett belőle, nászajándékba adta a lánynak. Mi már tudjuk, de Claire is kapisgálni kezdi, hogy arról a karkötőről van szó, amelyet Jenny adott neki a minap. Ez volt az? Murtagh bólint, s azt mondja, Jamie olyan neki, mintha a fia lenne. Másnap úgy döntenek, újra kezdik elölről a keresést. Claire rezignáltan jósol, amikor a vándorcigányok vezetője ül le elé, kaptak egy üzenetet, úgy sejtik, hogy az asszonynak címezték. Egy barlangba hívják találkozóra, amit Murtagh szerint Jamie is (és ő maga is) jól ismer. Lóra pattannak, majd szaladnak, de a barlangban meglepetés várja őket Jamie kisfiús mosolya helyett Dougal átható tekintete.

outlander_1_14_9_9_9.jpg

Rögtön a lényegre tér, miszerint Jamie valóban előbújt az őt kereső páros hírére, de épp ezért fogták el az angolok. Wentworth börtönébe vitték, már megvolt a tárgyalás, napokon belül felakasztják. Claire rohanna a megmentésére, de Dougal kettesben akar vele beszélni, és gyakorlatilag megkéri a nő kezét. Pontosabban tesz egy (szerinte) visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot: egy skót törvényen kívüli angol özvegye eléggé védtelen ezen a vidéken, majd ő vigyáz rá, és persze a  megörökölt Lallybrochra is. Claire nem csak azon akad ki, hogy a hadvezér múlt időben beszél Jamie-ről, de az is leesik neki, hogy Dougal már régóta meg akarja szerezni a Fraser-birtokokat, ezért hazudott Jamie-nek Jennyről is. 

outlander_1_14_11.jpg

Claire továbbra is hajthatatlan, meg akarja kísérelni megmenteni a férjét. Azzal érvel, hogy Dougal sem adná fel próbálkozás nélkül a jakobita felkelést. És ha nem sikerül? Akkor Claire ígéri, hogy hozzámegy  Dougallel tíz ember tanyázik az egyértelműen fegyvercsempész célra használt barlangnál. Ő nem kényszerít senkit, de ha Claire meg tudja bármelyik emberét győzni, ám legyen. Újabb régi ismerősök bukkannak fel: Rupert, Angus és Willie. A két idősebb húzódozik, de Willie belemegy, hisz Jamie mindig is jó volt hozzá és fordított esetben biztos ő is így cselekedne. Hát akkor nincs más megoldás, a felföldi Stan és Pan is kénytelen csatlakozni a kalandhoz, a záró képsorokban pedig azt látjuk, hogy Claire a négy férfivel lóháton ülve szemléli a félelmetes Wentworth börtönét.            

Címkék: Outlander
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása