Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8999-9008. rész

2018. augusztus 08. 12:30 - Gillotte

Öcsém, átlépjük a 9000. részt, mindjárt sírok! Nem csak én, hanem szinte mindenki, ugyanis Rudit temetik épp. Ezen eseményen még a rég nem látott Irma mama is megjelenik. Krisztián mondana beszédet, de elcsuklik a hangja, rajta kívül Natasa sír, de ő rettenetesen. Ádámot nagyon felkavarja a temetés, még ott is meglátja Rudit (élve), annyira gyötri a lelkiismeret furdalás, hogy ő lökte ki Rudit a karjával – még egyszer mondom, véletlenül, de Ádám ezek szerint – fájdalom - nem olvas Hogyvoltot.

bk_julius30_augusztus3_1.jpg

Nóra ugyebár a múlt héten látta, amint Szonja régi papírokat fényképez az irodában. Rögvest gyanús lesz neki, elő is adja Julinak és Áginak a teóriáját, miszerint Szonja sántikál valamiben. Ági egyetért, sőt, szerinte Szonja bátyja, az a Gergő is gyanús, hát három hét alatt hogy összepacsizott már Attilával, sőt, új hír, hogy Attila hozzá is költözik majd a villába. Juli szerint baromságokat beszélnek ezek ketten. Először tényleg úgy tűnik, hogy jófejek, hiszen Szonja elmondja Mikinek, hogy fényképezett régi képeket azért, hogy András motívumait felhasználhassa a tervezett épületekben. Aznap le is fekszenek egymással, de Szonja undorodva megy le a ház elé, ahol találkozik a testvérével, akinek elmondja, hogy ,,megtette”, és hogy mindenképpen végigviszik a tervet, ,,mindkettőnek meg kell fizetnie!” Attilának is Mikinek? Hm… tippem: András eddigi ismeretlen, nagyon korai házasságából gyerekek, és megbosszulják Mikin, hogy véletlenül kilökette a tetőről, Attilán pedig, hogy elszerette Julit. Ja nem, mert ez elég beteg lenne, ha Szonja a nagybátyjával bújna ágyba… akkor passz. Mindenesetre kiderül, hogy Gergőnek és Szonjának is megvan az a régi kép, ami Mikinek is, amin Miki, András, Zoli, Laci, Nóra és Gabi még fiatalon vannak. Végre egy rejtély, amire nem lehet csípőből rájönni! Azt mindenesetre már most borítékolom, hogy Szonja a tervei ellenére mégis beleszeret Mikibe.

bk_julius30_aug3_2.jpg

Zsoltnak házhoz megy a bandából a srác, úgyhogy meg kell szabadulnia Gigitől. Mivel a múlt héten Ottót kénytelen volt részlegesen beavatni a dolgokba, megkéri, hogy tartsa távol Gigit míg ő üzletel, hisz mindenkinek az az érdeke, hogy túladjon a festményen, és végre új ember lehessen, aki tényleg elvonóra jár, nem csak kamuzza Giginek. Jön hát az ürge, hogy kezdjék az akciót, de mivel Zsoltot idegesnek látja, addig biztatja, hogy igyon egy kicsit akció előtt, hogy Zsolt elfogadja, és gyógyszerre inni ugyebár az álmoskönyv szerint sem jó dolog. Na Zsolt ivott, és úgy kiütötte magát, hogy el sem vitte az ürge a buliba. Ottónak sikerül olyan sokáig távol tartania Gigit, hogy mire a nő visszatér, Zsolt már szín józan. Bartha diszkréten megkéri Ottót, hogy rejtse el előle a bogyóit, mert ő képtelen lenne megszabadulni tőlük. Ottó nekiáll kiönteni, de Zsolt menti a menthetőt, és visszaszedi, majd megpróbálja elpasszolni, hiszen kell neki a pénzt. Mivel a Gigitől kapott pénzt elcseszte a festmény bizniszre, amiből nem lett végül semmi, így kénytelen egyedül megoldani a leszokást. Ottó még egyszer utoljára segít neki, és leviszi Zsámbékra a színész társulatának az tök üres próbatermébe, ott tombolhat az elvonási tünetektől.

bk_julius30_aug2_3.jpg

Tóbiás és Kristóf be akarja jelenteni, hogy összeházasodnak, de nem akarják Natasa kedvét elrontani, úgyhogy kihagyják a buliból. Persze, hogy kiderül, Natasa megsértődik, de rávezetik, hogy csak nem akarták a gyászában megzavarni az örömükkel. Natasa mindenkit megkér, hogy ne kíméljék, mert ez így hosszútávon nem fog működni.

bk_julius30_aug2_4.jpg

Berényiék vízüzemében leáll egy gyártósor, és Miklós sík ideg, leugatja Balázst, Szonját, és Julit. Julinak kisebb baja is nagyobb ennél, ugyanis Máté nehezen viseli, hogy Attila elköltözött, és az anyja folyton dolgozik. Hazalóg az iskolából egy Pálma nevű kislánnyal, az anyja hazaküldi a kiscsajt, majd Máté Juli szeme láttára szétveri a nagy becsben tartott terepasztalt, és kiabál az anyjával, miszerint minden az ő hibája, leginkább az, hogy elkergette Attilát. Máté azt mondja az anyjának, hogy edzésre megy, majd lemegy a kisboltba, hogy csokiba fojtsa a bánatát, és ott találja Petit is, úgyhogy elmeséli neki, hogy az anyja elkergette a kislányt. (Petinek kisebb baja is nagyobb ennél, mert Gergő leszervez neki egy randit a KisSzékbe, de kiderül, hogy a csajok adóellenőrök, úgyhogy jól megfingatják Petit, mert enged a nyomásnak, hogy ,,ááá, nem kell blokk”.) Juli aggodalmára Máté este sem tér haza, pedig az említett edzésnek már rég vége. Rutinos BK-sok sejtik, hogy a kissrác Attilánál keresett menedéket, de Julit meglepetésként éri Attila telefonja, s a hír, hogy Máté nem kíván hazatérni éjszakára.

bk_julius30_aug2_5.jpg

Gizi regényes históriája tovább folytatódik. A Rózsában van egy kényeskedő vendég, és naná, hogy kiderül róla, hogy ő a szerkesztő csaj, akivel majd neki tárgyalnia kell. A szerkesztő (bizonyos Inez – hát ilyen név még nem volt a sorozatban, az tény…) rendkívül kritikus, és bunkó, olyanokat mond Gizinek, hogy ,,egész jó a regény ahhoz képest, hogy egy pincérnő írta”, ráadásul a sztoriban szereplő negyvenes nőt fiatalítani akarja, hiszen nem életszerű, hogy egy huszonéves srác beleszeret. Gizinek szerződést ajánlanak, de kiköti, hogy ez az Inez csak Gizi beleegyezésével szerkesztgetheti az írást. Meddig fogják ezt is húzni, édes jó Istenem…

bk_julius30_aug2_6.jpg

A vízüzemes leállásnak van még visszhangja, ugyanis a művezető látszik hibásnak, hiszen amikor elromlott a gép, megpróbálta megjavítani, ami nem sikerült, sőt, így még a garanciát is bebukták. Miki hívatja a művezetőt, de amikor az ember az irodába ér, a főnök nincs ott, csak a kis Berényi, aki nagypofával előadja, hogy ő a helyében csomagolna, mert egy ilyen ballépés után nem sok jóra számítana a helyében. Szegény fickó teljesen összefossa magát, hogy elveszíti a munkáját, ebben a szellemben meséli el Mikinek, hogy nagyon sajnálja, ami történt, de beteg a felesége, és egyedül van otthon a gyerekekkel, ki van fáradva teljesen. Miki habár valóban megfordult benne, hogy kirúgja, megsajnálja az ürgét, és pár nap fizetett szabira küldi, a fiacskáját pedig jól lebaszarintja, sőt, felhívatja vele az ürgét, hogy bocsánatot kérjen tőle. Szonjának ez rendkívül imponál.

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása