Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Walking Dead 5x06 - Consumed

2018. augusztus 07. 10:00 - Chat Géza

The.Walking.Dead.S05E06.HDTV.x264-KILLERS_1.gif

A múltkori, sokak szerint töltelék rész után most egy nagyon mélyről építkezős epizód következik, ami kellően megágyaz majd a következő két résznek és a garantáltan odabaszós félévadzárónak. Ádám és Évától indul a sztori, hogy Rick szevaszt intett Carolnak, amiért a börtönben stikában felgyújtott két kóros influenzás bajtársukat. Carol nem nagyon tudott mit kezdeni magával, kicsit megzuhant, bár már épp elkezdett esővizet gyűjteni egy fogasra felkasztott kis spáros zsemlés zacskóba, amikor meglátta a füstöt… a lángokba borult börtön füstjét, ugye. Innen már sima ügy volt megtalálni Tyreese-t és a kölköket. Éles váltásba közben Atlantában vagyunk megint. Idáig követték a fehér keresztes kocsit, aztán Darylék járgánya bemondta az unalmast, merthogy a benzintartály úgy kiszáradt, mint a Góbi sivatag. Egy átmeneti szálláson kénytelenek cellázni, ami azért tud egy tengerpartra néző malibui ház komfortérzetét adja a sok lepusztult táborukhoz képest, na.

The.Walking.Dead.S05E06.HDTV.x264-KILLERS_2.gif

De nem vakációzni jöttek ugye, dolog van, reggel Daryl elégeti az átmeneti szállás zombivá lett lakóit, aztán mennek egy hót biztonságos magasles felé, de kis snackzabálás, némi lelkizés, és a felüljárón reked fehér keresztes autó kiszúrása után belesétálnak egy puska csövébe, aminek a végén a Beth által megmentett csávó, Noah áll. Bezsákolja a fegyvereket, vagyis csak az íjat meg a nálánál is nagyobb kézi ágyút, a kések maradhatnak, nameg Carol kis maroklőfegyvere is, amivel majdnem tarkón is trafálják menekülés közben. Nem kell  lelőni - torkollja le Daryl Carolt – hisz még gyerek az istenit! Ebbe a moralizálási útvesztőbe nem mennék bele, hisz Daryl innentől számított 7 kötőjel 9 perc múlva házhoz megy ezért a lófaszért. De addig is: elmennek a sasszemként kiszúrt felüljárón rekedt fehér keresztes kocsihoz, megnézik, nincs benne semmi, de kiderül, hogy egy közeli kórházhoz tartozik. Nincs idő ezen lamentálni, mert a zombik csak jönnek és jönnek. A közelharc instant halál, így simán mattolnak zombik: Darylék visszakényszerülnek a kocsiba. Bekötik magukat és csendben várják, hogy sacc per kábé öt-tíz méter magasból lebukfencezzenek. Ez meg is történik, és persze túl is élik, merthát főszereplők vagy mik, de esküszöm, hogy rommá izgultam magam én is a zuhanás közben.

The.Walking.Dead.S05E06.HDTV.x264-KILLERS_3.gif

Disclaimer: Amúgy rohadt tökös lenne, ha valakit így írnának ki a sorozatból, pl.: valami vezér alkat, nevezzük Ricknek, úgy gondolja sima liba egyik tetőről átugrani a másikra, ő megy előre, elszámolja magát, leesik és meghal. Egy rossz ötlet, egy szar mozdulat és sanyi. Elvileg erről szól a sorozat, szóval drukkolok egy ilyenért, de tényleg, hsz eddig mindenki vagy valami zombiharapás vagy egy másik ember által halt meg.

Darylék elbotorkálnak a kórházhoz közeli épülethez, ott szusszannak egyet, mire meghallanak valami neszt, persze, hogy Noah szerencsétlenkedik, aki rábasz egy zombit a törött vállú Carolra, mire Daryl bepipul és rálöki a gyerekre a könyvespolcot, majd magára hagyja egy zombival. Vagyis hagyná, mert most Carol tépi a száját, hogy nem hagyhatják csak úgy itt. Daryl leszarja, cigivel a szájában pöfékel, morog és húz el a búsba, szarik rá, hogy a gyerek éle-e vagy sem. Az ajtón is végre átverekedte magát a zombi, aki már épp rányalna a kis Noahra, mint egy csókos szájú dementor Harry Potter ajkára, de Daryl Nyílvesszője közbeszól. Megmentik a csávót és kiderül, hogy Beth él. Na hurrá, de menni kell, mert a kórházasok biztos meghallották a lövéseket. A csapat kétharmada sikerrel abszolválja a lapíts, mint szar a fűben fedőnevű missziót, mivel az egyik épületből a másikba futás közben Carolt elmaszálják, hordágyra rakják és már viszik is el. Noah visszafogja Darylt, hogy ne legyen hülye, ne menjen oda, pont hogy kórházba viszik a nőt, nem lesz semmi baja.

The.Walking.Dead.S05E06.HDTV.x264-KILLERS_4.gif

Hát jó. Elkötnek egy furgont, így mennek vissza a templomhoz, és a büdös francba, hogy megint meg lettünk etetve, hogy amikor Daryl azt mondja a templom előtti bozótosban, hogy előjöhetsz, akkor bizony nem Carolnak, nem is Beth-nek, hanem erre a kis pöcsköszörűnek szólt. Innetől számítva két részen átívelő, túszdrámával megspékelt mentőakció várható, hogy Rickék újfent szétcseszhessenek egy valamire való, de azért jócskán diktatórikus közösséget.

 

Címkék: fox twd
16 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.18. 13:58:54

végre daryl visszatért. Meg carol ő is jó.
és a flesbekek is jók voltak, pedig alapból nem szeretem a flesbek "műfaját".

koho 2014.11.18. 15:11:12

Vajon Carol megy-e a levesbe a félévadzárónál vagy sem.
Nekem nagyon olyan érzésem van már, ebben az epizodban plána, hogy szépen építik fel ezt az új személyiséget, ami egy szép katarzisban kimúlik.
Az eredeti Atlanta crew-ból már nincsenek sokan. Szerintem Carol a következő távozó.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.18. 15:26:29

@koho: nem hiszem, hogy kukázzák őt annál már sokkal kedveltebb.

tjunior 2014.11.18. 18:30:37

Itt már nem a zombik a főellenség, hanem az unalom. Katasztrófa amit az utóbbi 3 epizódban elénk pakoltak, úgyhogy jó lesz ha az uccsó 2 részben összeszedik magukat az alkotók,

Caddy 2014.11.19. 11:24:59

Carol nem eshet ki!

De abban igazatok van, hogy most kellene egy sor új szereplő, akik majd zombieledelek lehetnek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.19. 12:17:09

Kicsit jobban belegondolva simán el tudom képzelni, hogy carol majd valahogy feláldozza az életét mondjuk bethért (akivel majd daryl összejöhet), mert ebben a részben nagyon azt építették, hogy hiába rick meg tyrese véleménye szerint egy érzéketlen állat lett még mindig helyén a szíve lelke.

Doomgod 2014.11.19. 14:55:47

Egy gondolat a több szálon futó eseményekről.

A forgatókönyvírók sszerintem azon egyszerű oknál fogva szedik szét a csapatot rendre, hogy minden szereplőt ki lehessen rendesen játszani.
Az évad elején, amíg együtt voltak, lényegében csak a legdominánsabb szereplők szerepeltek. A többiek csak olyanok voltak mint poszterek a falon. Egyszerűen nem jut idő rájuk.
Egyéként Bob halála előrelátható vol abból hogy túl sokat volt előtérben a jelentéktelenségéhez képest.

tjunior 2014.11.19. 16:10:28

@doggfather: a mondandóm lényege, hogy az utolsó 3 rész kritikán aluli. Nincs bajom a lassabb tempóval, de ez a köldöknézegetős tipródás ami a legutolsó részben is volt...

nicu71 2014.11.19. 16:21:54

Azt megértem hogy megint egy kötelező fekát be kellett dobni szerepelni,nehogy csökkenjen az arány,de hogy mindig ilyen antipatikus gülüszemű figurát szedjenek elő?már vicc.

Battenfeld 2014.11.19. 18:21:20

@doggfather: Kétlem, hogy Rick és Tyreese érzéketlen állatnak tartanák Carolt. R-szerintem azért küldte el, mert C olyan súlyos döntést hozott egyedül, ami az egész közösségre tartozott volna. T pedig megbocsátott abban a részben, amikor a két kislány meghalt (az eddigi legsúlyosabb epizód volt szerintem).

nicu71 2014.11.19. 23:07:41

@Battenfeld: Bizony, a negyedik évad legdermesztőbb,leg leg- epizódja volt a kislányos."Te csak nézd a virágokat Lizzy"... még most is a hátam borzong.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.20. 08:28:59

@tjunior: az abrahamékre fókuszáló rész nekem se tetszett, de ez vagy az eklőtte lévő beth-es tetszett. sőt a beth-es nem is kicsit.

@Battenfeld: @nicu71: az összes eddigi évad legdurvább része volt. nem mutattak semmit, nem mondtak semmi durvát mégis odab.szott.

Nézőke 2014.11.20. 09:47:12

..azt azért finoman megkérdezném,hogy a gravitáció és a tehetetlenség,mint olyan, miképpen változott meg a zombiinvázió után.. merthogy egy pördülve eső, láthatóan feje tetejére érkezni akaró kisbusz hogyan huppanhat kerekekre,ráadásul a légzsák itt bezzeg kinyílik, nem úgy ,mint amikor átszakította a korlát egy részét... az ilyen nevetséges szituációk vonják el a figyelmemet.. .

Trompipi 2014.11.20. 16:59:34

@tjunior: erdekes, nekem meg pont az utolso harom resz, azok kozul is ez a hatodik es a negyedik epizod tetszett nagyon.

Trompipi 2014.11.20. 17:01:35

@Nézőke: na igen, ez elegge "erdekes" resz volt...Raadasul szinte karcolas nelkul megusztak (OK, Carol megserult kicsit).
süti beállítások módosítása