Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Walking Dead 4x07 - Dead Weight (18+)

2018. július 17. 10:00 - Chat Géza

 

1.png

Az igazat megvallva ez az epizód csak egy nagy bullshit, egy porhintés, ami felvezeti a félévadzáró rész szikla keménységét. Így nem is  lopnám el a show-t azzal, hogy ezt a köztes részt ecsetelem, miközben, aki nagyon up tp date az tudja, hogy a következő rész az AMI, ott történnek majd a nagybetűs DOLGOK. De ha már itt, akkor nézzünk bele ebbe a részbe is, merthát csak-csak megismerhetjük a Kormányzó súlyos jellemhibáit, de leginkább azt, hogy egy két lábon járó, méretes fasz.

3.png

Ahogy megmenekültek a harapdálók elől, úgy egyből Martinez karjaiba rohantak, aki az elmúlt idő alatt, amíg a Kormányzó szénné hippiskedte magát és céltalanul bóklászott az utakon, addig ő összeharácsolt magának egy kis tábort, akikkel jól meg vannak, köszönik szépen. Egy szabály van: ő a főnök. A Kormányzónak ezt kell lenyelnie. A beilleszkedés, ha egy kicsit döcögősen is, de azért megyeget a hatalommániás félszeműnek, de van egy-két dolog, amit nem bír el a szervezete, mondjuk azt, hogy Martinez finoman, de azért csicskáztatja. Emberünk pechére fogja magát, bebaszik és elhívja golfozni a Kormányzót, hogy a régi szép idők meg a minden. A baráti gesztust és a harmat gyenge suhintásokat a Kormányzó azzal jutalmazza, hogy a zombik elé veti régi koméját.

2.png

Ezt persze senki se látta, de nem is hallotta. Hagyjuk. Lesz is ebből pánik, hogy ki legyen a főni. Valami nyikhaj magára vállalja a felelősségterhes szerepet, de a tábor nem igazán örül neki, és ugye a Kormányzó se. Egy portya során kiderül, hogy ez a faszi még mimózább, mint Rick és nem hajlandó bemocskolni a kezét a tábor biztonsága érdekében. Szopper. A Kormányzó nem bírja ezt a tesze toszaságot, inkább az est leple alatt elhajt a családdal a gecibe. De az útat sárba ragadt zombik torlaszolják el, amiken nem lehet csak úgy 120-szal keresztülcsapatni, DE MEGKERÜLNI SEM LEHET ŐKET. Marad a b terv. Másnap megöli a nyikhaj vezérhelyettest meg még pár komát. Sorra kiiktatja az embereket, akik útjába állhatnának az ő vezetőségének. Majd miután fogadott lányát megtámadja egy harapdáló, kijelenti, hogy ez a hely nem biztonságos. Suttyomban már megint a börtönnel szemezget. Rick és Carl kapálgatnak serényen, míg az erdő háborítetlan csendjét Hershel és Michonne pofázata töri meg. A Kormányzó agya elborul: tisztes távolságból de lánya gyilkosára, nemezisének tekintett szamurájkardos nőre szegezi a fegyverét és …

Címkék: 18+ twd
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amand 2014.09.23. 14:57:26

hómméd purgatórium ezen szakadok :DDDD

mijazaki 2014.09.23. 17:11:25

Tetszett ez a felsorolás a végén:-).
Tetszett, ahogy Martinez csicskáztatta a Kormányzót, kár, hogy hamar hagyta magát kinyírni.
A monológok a börtön kerítésénél meg idegesítőek voltak, olyan volt, mintha csak az időt húzták volna az írók (ja, még van 10 perc, amit ki kéne tölteni vmivel, írjunk nagymonológokat, hogy teljen az idő), és ezalatt persze a zombik olyan udvariasak voltak, hogy nem mentek oda, pedig elméletileg a tank meg az autók zajára jönniük kellett volna, mint a sáskáknak.

holacsoki 2014.09.23. 23:50:53

Ki az a Sophie? Daryl nem Beth-szel menekül? Bocsi, rég láttam.

enzo23 2014.09.24. 00:25:00

Szerintem ehhez a részhez nem illett a felsorolás, az előző filler részekben oké volt, de itt kicsit olyan hatása volt, mintha csak le akarnád tudni gyorsan :D

-(amúgy ja, ki az a Sophie?)
-Glenn és Maggie kimaradt, meg a busz.

Amúgy ez volt az egyik legjobb és legdurvább rész, talán csak a 3x04 vetekedik vele.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.09.24. 09:49:39

@enzo23: Glenn és Maggie nyüglődése és kissé túlerőltetett szerelmi szála sokkal hangsúlyosabb lesz a negyedik évad második felében. Aki látta, az tudja, hogy mi van, én is tudom, és igazából ott derül ki, hogy Glennel mia helyzet. Azt a kolosszális csavart arra a részre, hogyvoltra tartogatom.
Sophie-t meg elbasztam. NEm tudom miért hívom így.
Bocs
Amúgy a felsorolással nem akartam letudni. Szerintem ide is illett, mert pörögtek az események és a mondatos szerkezett megakasztotta volna az egészet. De még csiszolódik ez a formátum. (Kísérletezgetek na) :)

enzo23 2014.09.24. 13:01:47

@Chat Géza: Ja, én is tudom, csak egy felsorolás-pontot megért volna, hogy ne maradjanak ki őkse, csak annyi, hogy "Glenn és az összes random arc elhúz a piros hetessel" vagy valami :D

nicu71 2014.09.25. 02:27:27

Nekem tetszik a felsorolás
süti beállítások módosítása