A megtévesztő címmel ellentétben most nem az fog jönni, hogy Rick fogkefével tisztára sikálja börtönt. Nem, ennél sokkal jobb dolgok jönnek, egy igazi kis roadmovie-ba csomagolva. De a filmszakos kamuelemzős blablát hanyagolva inkább lássuk a hogyvoltot.

Rick, Michone és Carl utazik vissza a városba, ahol a sherifünk kis története elkezdődött – aminek a városnak a nevét szerintem soha a büdös életben nem említették, annyira elhanyagolható kis zsákfalu. Csak kocsikáznak a cél felé, semmi utazós zene csak a kínos csend. Egyszer csak megpillantanak egy stoppost, de az hiába kalimpál, hiába könyörög ordítva, Rick nem ad parancsot Michone-nak, hogy lassítson, mert hát ki tudja milyen pszichopata állat lehet. Carlt sem hatja meg a dolog, hozzáedződött már apja racionalitással megtámogatott szívtelenségéhez. Az embert ott hagyják, aki még pofára is esik. Két-három kanyarral később Michone egy kis úttorlaszt kikerülve a Hyundai beragad a mocsárba – kellett neki megállni, ugye, így vezetnek a nők – és már jönnek is a zombik. De ez már fel sem izgatja embereinket, egy snittel és pár jól célzott lövéssel később máris a kocsi kiszabadításán ügyeskednek. A gallyak kerék alá tuszkolása közben Carl hisztizik, hogy Michone csak púp a hátukra, még vezetni sem tud, és különben is. A kardos kaszabolós nőstény hero ezt persze simán hallja, mivel bent ül a kocsiban letekert ablakkal. A kocsi továbbgördül. Még szerencse, mert az idegesítő stoppos faszi már a kanyarból ordibál, hogy várják már meg ,vegyék már fel. Hát a lófaszt. Elhúznak a vérbe.

Carl szülővárosához érve elég fura dolgokat látnak, mintha az egész városból egy erődöt eszkábált volna valaki. Az utat tüskés hordók és szögesdrótok szelik át, amiken simán fennakadnak a kóborlók. Ez ügyes. A helyi Jani kevésbé értékeli a vendégek elismerő hümmögését, ahogy állig felfegyverkezve, egy maszkban a tetőn állva ad le rájuk figyelmeztető lövéseket, hogy tűnjenek innen el. Ruck juszt se távozik, inkább tűzpárbajba keveredik. A helyi terminátor már a placcon lövi szitává a fém hordót, ami mögé Rick kucorodott le. Szerencsére Carl közbelép és szíven lövi a rejtélyes idegent. Rick csak piheg és dühös, mert ükázba adta a gyereknek, hogy menjen a kocsihoz, másrészt meg nem akarta, hogy embert kelljen ölnie. Ezen változtatni már nem lehet, ugye, úgyhogy lépjünk is tovább.

Szerencsére a fickó nem halt meg. Jó, de ez miért és érdekel miket? – teszi fel az igen csak releváns kérdést Michone. Rick letépi a faszi fejéről a maszkot, így végre kiderül, hogy az első részben olyan nagy barátja lett Morgan az. De hát akkor mi a rákért akarta szitává lőni őt? Mindegy, az utcán nem hagyják, felviszik a házba. Óvatosan lépkednek, mert látszólag a faszi agya eléggé megzakkant. Majdnem ráléptek egy madzagra, ami beindított volna egy titkos csapdát és baltát állított volna beléjük. Egy szobához érve a faszit ledobják az egyetlen matracra, majd meglátják, hogy az egész pecó rengeteg munícióval meg különböző fegyverekkel van telepumpálva. Már pakolnak is és mennének is a búsba, de Rick lelkiismerete nem engedi, hogy Morgant csak úgy eszméletlenül ott hagyják, inkább megvárja míg felébred és dumál vele egy kellemeset. Addig is Carl elmehet a bababoltba gyerekágyért, ha már így kisírta magának a mehetnéket.

Carl és Michone szépen elsunnyognak a bababolt mellett és egyből a kocsmát lövik be végcélnak. Michone hiába tolja a hegyi beszédet, Carl rendre valami missziót emleget, aminek az a legnagyobb ütőkártya, hogy a kishúgáért, Judithért kell megtennie valamit. Édes faszom, hát legyen. Már nyomulnak is be a krimóba, Carl leakaszt egy képet, de sikerül elejtenie, amikor egy kóborló elkapja a lábát és menekülnie kell. Ennek annyi! – kurvaanyázik magában Carl. A nagy bánatot Michone két perc alatt orvosolja. Hátul bement az ominózus képért és simán ki is jött, mintha rendes világban lennénk. Carl örülhet, van végre egy családi fotó a kis Judithnak, aki így tudni fogja majd, hogy hogy nézett ki az anyja.

Rick még pakolászik némi lőszert, amikor Morgan gyanús mozgolódására lesz figyelmes. Az egykori megmentő hirtelen felpattan nekiront Ricknek és már megy is az ütés váltás. Rick hiába szabadkozik, hogy ismerik egymást, Morgan csak azt hajtogatja, hogy egyrészt leszarja, másrészt nem ismeri, harmadrészt meg meg kell Ricket tisztítani, mert át fog változni. Erre Rick vállába nyomja a rambó kését. Rick feláll, földhöz bassza ellenfelét, majd az egykori walki-talkis sztorival jön, hogy ő az a pali, aki hajnalonként bejelentkezett, de baszott válaszolni. Morgan erre máshogy emlékszik, ő már csak a fehér zajt hallotta, és a régi sebeket felszakítva üvöltve sírni kezd. „Rick, cseszdmeg! Azt mondod, hogy Te megtaláltad a családodat. Hát én meg kurvára elveszítettem. Te adtál nekem fegyvert, hogy lelőjem a feleségemet, de én nem voltam rá képes. Egy napon, amikor az egyik ház pincéjét kutattam át, a fiamnak azt mondtam maradjon a földszinten. Mire felértem a zombivá változott anyja állt vele szembe. A gyerek ráfogta a pisztolyt, de nem tudta lelőni az anyját. magamhoz hívtam, de amint megfordult, az anyja egyből rávetette magát, én meg csak ordítottam és csak lőttem és csak lőttem. De akkor már késő volt. Senkim sincs.” – fakadt ki Morganból a szomorú nagymonológ.

Itt már nincs mit tenni. Morgan marad, Rickék továbbállnak. Még egy jó tanács köjök – böki oda Carlnak Morgan – sose sajnáld, ha lelősz egy embert. A börtön felé robogva Rick és Carl egy kacsitással lebeszélik egymás között, hogy Michone jó arc, meg lehet benne bízni, és így, kicsit jobb hangulatban zötykölődnek vissza a többiekhez. Valahol félúton az ide fele jövet látott stoppos vérben tocsogó táskáját is megpillantják. Elhajtanak mellette, majd visszatolatnak és viszik magukkal a kóterbe.