Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Homeland 5x08 - All About Allison

2018. június 29. 17:00 - AaannnaaA

A terroristajelöltek csapata ideiglenesen letáborozik Koszovóban, aminek Quinn nem igazán örül; szerinte mielőbb Törökországba kellene menniük onnan pedig Szíriába. Bibinek azonban esze ágában sincs minden tervébe beavatni amerikai útitársukat, sőt itteni vendéglátójuk szeme elé sem engedi – Peter mégiscsak ellenségnek számít, szíveskedjék a furgon rakterében várakozni.

Allison és Ivan ismét találkoznak titokban, ezúttal mélygarázsban, ahova ki-ki a saját autójával érkezik, és a lehúzott ablakokon át beszélgetnek. Allison aggódik, amiért Carrie órák óta nem hívta, meg azért is, hogy végül beszélnie kell vele. A férfi megnyugtatja: Ahmed Nazarit eltüntettük az útból, senki nem köti őt többé hozzád. Ja, csak Carrie. Ezért is lenne jobb holtan tudni, ám Ivan nemet mond – már túl sokan haltak meg, óvatosnak kell lenniük. Most az a dolga, hogy találkozzon szőkénkkel, hallgassa meg, tegyen úgy, mintha segítene neki, aztán hagyja cserben.

1.jpg

A nő visszamegy a követségre, ahol Dar Adal azonnal nekiesik: tudja, hogy Saul elrablása kamu volt, inkább a Moszadra gyanakszik, de ha a nő tudja, most jöjjön elő a farbával – hol az öreg? Talán még a szökésében is segédkezett, véli Dar, hiszen az ő kérésére vitték Sault a hotelbe, a lehallgatók pedig két percig nem hallottak semmit, mikor felhangosították a zenét és megengedték a vizet.

Allison azt kamuzza, hogy Saul a segítségét kérte (a mosdóban, mikor nem hallották őket), de elutasította. Terelésként azt javasolja főnökének, telefonáljon Tel Avivba, hogy minél előbb és kisebb felhajtással megoldódjon a dolog. Ezalatt Carrie templomban ül, de most nem imádkozni jött, hanem üzenetet hagy hátra az egyik hátsó sorban egy elrejtett papírfecnin.

2.jpg

Etai lelombozza Sault a hírrel, miszerint Dar Adal rájött mi a helyzet, telefonált egyet, aminek következtében az egyik Moszados fejes Berlinbe tart. Ennek két végkimenetele lehet: az öreget visszazsuppolják a CIA-ba, avagy ténylegesen disszidál az izraeliekhez. Ő egyiket sem óhajtja, inkább lelép, ám az ajtót kinyitva rájön, hogy ez már nem opció. Ott ugyanis eddigi őrzője útját állja, a kapott felsőbb utasítás még Etai szavát is felülírja – Saul nem mehet sehova.

Megtudjuk végre szőkénk kinek hagyta az üzenetet: felhívja Allisont és kéri, hogy találkozzanak, a templomban elhelyezett fecnin leírta a részleteket. A nő kéreti magát kicsit, mire hősnőnk kénytelen bedobni némi csalit: Akrobatáról van szó, életben van. Ez nyilván Nazari fedőneve. Carrie szerint kolléganője jól ismeri a férfit, hiszen együtt dolgoztak, mielőtt hősnőnk Bagdadba került, nincs más, akitől információt szerezhetne róla. Alison megadja magát, ígéri megkeresi a cetlit az utasításokkal és aszerint jár el.

3.jpg

A beszélgetés hatására Carrie gondolatban visszatér Bagdadba, 2005-be, mi pedig vele mozizunk, hogy végre tisztább képet kapjunk arról, mi miért történik a jelenben.

Kiküldetésre érkezett ide, álnéven (Carrie Orser-ként) jelentkezik szolgálatra Allisonhoz, akinek az utóda lesz majd, és aki itt szintén álnéven fut. Miközben a két nő utóbbi irodájába tart, eléjük lép Samir Khalil (igen, vele beszélt Carrie az előző részben), aki ekkor még bíróként dolgozik. A férfi feldúlt az igazságszolgáltatás helyzete miatt, de Allison egyelőre leállítja: a vendége most érkezett, ne rohanják le azonnal a gondjaikkal. A férfi visszakozik és távozik, a csajok pedig végre kettesben maradnak az irodában. Mindketten tudják egymásról, hogy CIA-sok, nyilván nem véletlenül tölti be valaki álnéven a posztot a cégtől, és egyéb dolga is van, mint a demokráciát „építeni” a térségben. Allison elismeri, hogy elfáradt a szolgálatban, és rettenetesen vágyik pihenésre, és vissza az államokba. Előtte azonban úgy tervezi, eltölt két hetet Santa Lucia szigetén, mert az a hely a szíve csücske, imádja az egyik parti bárt és a helyi pasikat. Aha.

4.jpg

Az emlékezést Otto hívása szakítja meg, a férfi őszintén aggódott érte, örül, hogy végre elérte. Kérdi miben segíthet, hősnőnk pedig elmondja, hogy Numanra van szüksége, mert elhozta ugyan Nazari laptopját, de nem fér hozzá. Aztán Jonasról kérdez, de Otto azt haluzza, hogy nem érdeklődött Carrie felől. (Most komolyan, ez mégis mi? Jonasnak nemrég olyan csúnyán beszélt a nőről, miközben vele arccal előre totál kedves, de azért arcátlanul hazudik? Mégis melyik Düring igazi arca? Mire megy ki ez az egész? Oké, hagyjuk a kifakadást, lépjünk tovább.)

Visszatérünk a múltba, ahol másnap Khalil bíró feldúltan ecseteli a csajoknak, hogy az elmúlt időszakban nyolc bírót öltek meg, és nagyon aggódik a biztonság miatt. Rájött, hogy a szunnita bírók, ügyvédek, stb. nevét Ahmed Nazari, egy ügyvéd adja ki a terroristáknak. Allison nem először hallja tőle ezt a nevet, és ugyanazt mondja, mint máskor: vizsgálják a tagot, de bizonyítékok nélkül nem dughatják rács mögé. Ezzel lerázza a férfit, ám Carrie megkönyörül rajta, és kiböki, személyesen néz utána Nazari ügyének.

5.jpg

Amint a bíró kiteszi a lábát, Allison letorkollja hősnőnket: Nazarinak bizonyosan nem fogsz utánanézni, mert az én emberem, illetve hamarosan a tiéd lesz. Akrobata néven dolgozik nekünk, és olyan fontos információkat szolgáltat, amik az elnökhöz is eljutnak. Carrie ettől lelkes lesz, mielőbb találkozni akar a taggal, ám Ahmed nem lesz könnyű dió, lévén csak Allisonban bízik. Hősnőnk nem aggódik, mert ő meg saját magában bízik.

A jelenben Quinn továbbra sem jöhet ki a furgonból – brunyálást és a többit mégis hogyan intézi? visszaforgatja? –, de legalább kaját kap Qasimtól, a társaság legfiatalabb tagjától. Ha már erre jár, Peter megszorongatja kicsit, sejti ugyanis, hogy fegyverekre várnak, de ha a határon megpróbálják átvinni, börtönben végzik. A srác ezen ledöbben, úgy látom Quinn ügyesen megtalálta a leggyengébb láncszemet a csapatban, akire legalább lehet szavakkal hatni.

6.jpg

Jobb időtöltés híján Etai és Saul sakkoznak, mikor megérkezik Izraelből akit vártak – a góré nő, és Tova-nak hívják. Azonnal kizavarja Etait, hogy nyugodtan beszélgethessen a vendégükkel. Információkat kér tőle, de ő azokat nem adhat, nem óhajt ugyanis disszidálni, mire a nő kijelenti, hogy akkor hívja Adalt, és visszazsuppolja a feladónak.

Saul azonban készült, és olyasmit mond, ami arra készteti Tova-t, hogy változtasson az elgondolásán. Elárulja, hogy szerinte Joussef tábornok gépét az oroszok robbantották fel azzal, hogy a gyanút a Moszadra terelik – egyik ügynöke jelenleg is terepen kutat bizonyíték után. A nő hihetőnek tartja a sztorit, lévén a ruszkiknak Aszad hatalmon maradása az érdeke, ezért másnap reggelig ad haladékot az öregnek; ha addig előáll valamilyen bizonyítékkal, akkor nem küldi vissza a CIA-hoz.

7.jpg

Numan segít szőkénknek feltörni Ahmed Nazari ellopott laptopját – nincsenek ugyan egy légtérben (Carrie ismeretlen helyen van, talán egy motelben, a hekkergyerek meg az alapítvány irodájában) – , de távolról bütyköli, bár azonnali sikert nem ígér.

Várakozás közben hősnőnk a múltba réved, és felidézi, amikor először találkozott Akrobatával, azaz Nazarival. Allisonnal szállodai szobában várják a férfi érkezését, aki elsőre kifejezetten bizalmatlan, sőt undok módon viselkedik. Nem óhajt még csak szóba állni sem Carrie-vel, azon erősködik, hogy ha az információit akarják, Allison maradjon a pozíciójában, ne térjen vissza az államokba. A csajok hiába győzködik, hogy ez nem így megy, a férfi köti az ebet a karóhoz, majd elviharzik.

8_1.jpg

8_2.jpg

A jelenben terroristajelöltek két tagja távozik – Quinn látja a jármű ablakából – ezért kilép az autóból és óvatosan a ház közelébe lopózik. Odabent csak Qasim maradt és a vendéglátó felesége meg a fia, így miközben ők ebédelnek, sunyiban bemászik a házba körülnézni. Pillanatok alatt kiszagolja mi nem stimmel: az egyik szobában ládába rejtve gázmaszkokat talál – ettől láthatóan még őt is kirázza a hideg. A további nézelődésnek vége szakad, mert a házban mászkálás kezdődik, ezért visszasunnyog a rejtekhelyére.

Allison eljött a templomba Carrie instrukcióiért, és miután átvette a papírt ezúttal ő mélázik el, és térünk vissza általa a múltba. Ott folytatjuk, hogy Nazari elrohanása után találkoznak ők ketten négyszemközt, a nő próbálja meggyőzni: folytassa a munkát. A férfi azonban más természetű kapcsolatra vágyik kettejük között – elég egyértelműen rányomul Allisonra.

9.jpg

Eleinte a nő visszadobja a labdát, ám Ahmed előhúz egy táska pénzt – amcsi pénzt –, amit a minisztérium alagsorában raklapszám tárolnak, ő pedig rendszeresen el-elcsen belőle kicsit, akkora halomból úgysem hiányzik senkinek. Ez a lóvé immár 8 millió dolcsi, ami kettejüké lehetne, a férfi ugyanis szerelmet vall, azt akarja, hogy együtt legyenek és persze megosszák a pénzt is. A nő válaszát nem tudjuk meg, de a következő jelenet nem sok mindet bíz a képzeletre: Allison visszatér az irodájába és közli Carrie-vel, hogy Akrobata ráállt az együttműködésre, de 2-3 hetet kell várni a kell a folytatásra, mert a férfi elutazik a nővéréhez. Fél fülemet tenném rá, hogy inkább Allisonnal cicázik kicsit.

A múltidézésnek itt vége, az árulóhoz Ivan csatlakozik a templomban. Az orosz kérdi a találkozó időpontját, így tudjuk meg, hogy a városban egy kávézóban beszél majd a két nő. Ivan megváltoztatta korábbi véleményét, és kilövési engedélyt ad szőkénkre arra az esetre, ha túl sokat tudna. Allison jelzésként rágyújt egy cigire, ha úgy ítéli meg a beszélgetés alapján, hogy Carrie túl sokat tud – ez a megállapodott kód a szökevény lelövésére.

10.jpg

Miután távozik a templomból, árulónk ismét a múltba réved. Már csak három nap van a távozásáig, ekkor találkozik Ahmeddel. Azt találta ki, hogy diplomata csomagként küldi el a lopott pénzt, közben vett egy jegyet Genfbe a férfinak, ahol számlát is nyitott, oda kell betennie a lóvét mikor odaért, és aztán mehetnek együtt Santa Luciára.

Nazarinak erre nincs mit mondania, ehelyett belép Ivan, Allison pedig rögtön felismeri az oroszt, és levágja, hogy szeretőjén keresztül lépre csalták. Tagadna mindent – felvételek ide vagy oda –, rúgkapál mint egy csikó, de persze ő is tudja, hogy innen nincs kiút. Ivan jól beszél, felajánlja, hogy nemcsak információkat vesz át, de ad is, ezzel a nő feljebb juthat a ranglétrán, ami mindkettejüknek jót tesz. Nem mellesleg, ha elég szolgálatot tesz a ruszkiknak, a nyolc miller felét is megkaphatja (majd, valamikor később). A férfi a válasz bevárása nélkül elbattyog.

11.jpg

Eljött a találkozó ideje, Allison lecsüccsen a megjelölt kávézó teraszán, előkészíti a cigijét szükség esetére, Carrie egyelőre a távolból figyel. Most ismét az ő buksijával mozizunk a múltban, igaz csak egy rövid jelenet erejéig. Arra emlékezik, amikor kolléganője Bagdadból való távozása előtt kicsivel hatalmas robbanás volt az Igazságügyi Minisztériumnál, és közölte Allisonnal, hogy Akrobata meghalt. A nő nem látszott különösebben megrendültnek, pedig Nazari igazán fontos hírforrásnak számított.

Az emlékezésnek ezzel vége, hősnőnk csatlakozik egykori kolléganőjéhez. (A bérgyilok is pozícióban van, de őt csak mi látjuk: az egyik távoli ablakból figyel.) A szökevény gyorsan felvázolja miért is bujkál: az ellopott doksik között volt egy üzenet, mely szerint Khalil bíró nemrég fel akarta venni vele a kapcsolatot – tőle tudja, hogy azért, mert Ahmed Nazari él. Hősnőnk a 'feltámadás' fényében úgy látja Akrobata kettős, vagy hármas ügynök lehetett, és kéri Allisont nézze át akkori jelentéseit ilyen szemszögből. Oké, de ugye nem beszéltél erről senkinek, dobja vissza a nő a kérdést, és a nemleges válasz hallatán elpakolja a cigijét. Kiköti még, hogy a letöltött doksik nem kerülhetnek soha nyilvánosságra, erre Carrie rábólint, ezért Allison (a bérgyilokkal együtt) távozik.

12_1.jpg

12_2.jpg

Az éjszaka közepén Quinn arra ébred, hogy társai újabb autóval állítottak be, aminek kinyitják a rakterét és nekiállnak belepakolni a fegyvereket. Bibire morran, hogy ennek rohadtul nem lesz jó vége – Szíriába nem lehet ilyesmit bevinni. Válaszul a ház tulajdonosa vascsővel buksin kólintja hősünket, aki élettelenül rogy össze. (Jajj, baszki, miért kínozzák a kedvencemet ennyit ebben az évadban??)

A főrosszarc társai döbbenten trappolnak a kiájult Peter köré, semmibe nem voltak beavatva. Bibi most végre elárulja, amit eddig titkolt: esze ágában sincs Szíriába menni, visszatérnek Berlinbe – és ott követnek el merényletet (bár ezt így nem mondja ki, elég nyilvánvaló a dolog). Nem sokkal később hősünk megkötözve tér magához a jármű rakterében, és elkerekedett szemmel látja a bepakolt veszélyes anyagot (tippre vegyi fegyver hozzávalóját) tartalmazó tartályokat.

13.jpg

Ugyanekkor Sault Etai ébreszti a hírrel, hogy ugrott a reggelig kapott haladék, Tova és Dar Adal megegyeztek és elindultak az öregért. Még jó, hogy régi cimborája segít sunyiban megszökni, aztán a továbbiakat majd meglátják.

Carrie éberen pislog bele az éjszakába, mikor Numan szólongatni kezdi: sikerült feltörnie Ahmed Nazari gépét. Míg azon vacillálnak, hogyan is kezdjék a kutatást a laptopon, beugrik a képernyővédő, amitől hősnőnk szívszélhűdést kap. A képen ugyanis Nazari áll Santa Lucia szigetén abban a bárban, amit korábban Allison is említett. Innentől neki is nyilvánvaló, amit mi már rég tudunk: a férfi és a nő összedolgoztak (sőt ugye annál is több), ergo Allison az oroszok téglája a CIA-nál!

14.jpg

Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: Homeland
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása