Claire egy tó partján – Loch Ness (?) – állva John Donne egyik versét szavalja, egy alacsony, szemüveges ember pedig csatlakozik hozzá. Ő Ned Gowen, az ügyvéd. A háttérben kontrasztként a felföldiek a társaság legifjabb tagját, a szexuálisan még tapasztalatlan Willie-t ugratják, hogy úgymond létesítsen bibliai kapcsolatot a lánytestvérével. Legalább is Ned így fordítja Claire-nek. Mivel a szemüveges kis férfi nagyon csúnyán köhög, minden bizonnyal asztmás, így Claire némi csattanó maszlagot ajánl. Pár szippantás a pipából, s az ügyvéd máris sokkal jobban van.
Megy tehát a kis csapat a bérletet beszedni. Az út a férfiak számára énekléssel telik, Dougal szólózik, a többiek közösen válaszolnak rá. Közben Ned elmeséli Claire-nek, hogy akkor szegődött Colum apjához, amikor még sokkal civilizálatlanabb volt a vidék. Izgalmasabbnak tűnt így élni, mint naphosszat egy kis edinburgh-i irodában ücsörögni. Pihenőkor Claire távolról figyeli a szexuális kalandjaikról sztorizgató férfiakat. Egy dolog bántja igazán, hogy tudja, szándékosan használnak olyan nyelvet, amit nem ért. Jamie szerint nem azért, mert utálnák, hanem mert egyszerűen nem bíznak benne. Hiszen az arcára van írva, hogy folyamatosan a szökés lehetőségén agyal.
Megérkeznek egy faluba, a bérlők sorban állnak, hogy leadhassák, amit le kell. Ned – előzetes terveivel ellentétben – idén is kénytelen lesz disznókat is elfogadni. Dougal mindenkivel haverkodik, még az egyik kismalacnak is odaszól, helló röfi. Claire unja magát, sétálni indul, női éneket hall. Egy asszonyba botlik, mondja is neki, hogy míg a férfiak intézik az ő dolgukat, szívesen segítene, ha van mit. Akkor jöjjön, üljön le közénk gyapjút nemezelni. Szerintem nem sok reményt fűz hozzá, hogy egy angol úrinő vizelettel leöntött ruhát fog velük közösen gyúrni és dögönyözni, de Claire beleáll, sőt még az éneklésbe is beszáll. Kis szünet a munkában, itt az idő érdeklődni, mit hallottak a népek errefelé Craigh na Dunról. A sziklákról, ahol csodák történnek? Kiderül, hogy nagyjából három napnyi távolságra van.
Gyereksírás zavarja meg a beszélgetést. A kicsi éhes, nincs tej, mert az utolsó kecskét épp most hajtották be rajtuk Dougalék. Vége a pihenőnek, a munka folytatásához új adag vizeletre van szükség, ezért itták a nők azt az erős italt. Claire rá is ül a dézsára, de épp hogy elkezd csorgatni, Angus ront be a pajtaszerűségbe. Nem elég, hogy elkóborolsz, te oktalan nőszemély, de még húgytól és piától is bűzlesz! Claire visszaadná a kecskét, veszekszik kicsit Ruperttel, Dougal meg mindenkit – még a nőre vigyázni képtelen Angust is – helyretesz.
Egy kovácskötényt viselő fiatalember, " rendes" angol kiejtéssel (a klántagokkal, akik ugyebár szinte kivétel nélkül akcentussal beszélnek) érdeklődik Claire-től, minden rendben van-e. Angus arcoskodik vele is, a fiatal férfi inkább hagyja a dolgot. Később azonban látjuk, ahogy felveszi jellegzetes vörös színű egyenruháját. Claire ellenszenve egyre csak erősödik, ezen az esti kocsmázás sem változtat. Dougal gael nyelven beszédet tart, a drámai csúcsponton lerántja Jamie-ről az inget, a helyiek pedig, miután megcsodálták a korbácsolt hátat, fizetnek. Egyébként a fiatalembernek sincs ínyére a performansz, aminek részese. Claire napközben megosztja gyanúját Neddel, hogy úgy sejti, az ügyvéd két könyvelést vezet, egyet Columnak, egyet Dougalnek.
Felgyújtott házhoz érkeznek, épp az Őrség, a helyi maffiaféleség végzi dolgát. Védelmi pénzt (vagy ami épp akad otthon) szednek, a kollaboráció gyanújába keveredetteket megbüntetik (v.ö. égő ház), de saját hazaszeretetük eléggé alacsony árfolyamon mozog. Ha megtudnák, hogy Jamie fején vérdíj van, ők rohannának vele elsőként az angolokhoz. Biztos, ami biztos, Dougal is elhoz még két szárnyast. Claire később a tűz mellett nem kér a lopott ételből. Angus lesz a legdühösebb – az előző részekben gyakran volt bunkó, de azért mégiscsak vicces a kis fickó, most viszont kifejezetten ellenszenvesnek tűnik –, Jamie rendezi a vitát, ha nem kér a sassenach, hát nem kér, több marad nekik. A fiú azért helyrerakja Claire-t is, ne avatkozzon abba, amiről fogalma sincsen.
Újabb falu, újabb bérlők, a sor végén egy fickó üres kézzel álldogál. Hé, haver, hoznék én, ha lenne, mit, hisz ismersz, de a vörös kabátosok nemrég mindent elvittek. Dougal nagylelkű, ebben a faluban az osztogatás alternatíváját kínálja a fosztogatás helyett. Este azért mindenkit várnak a helyi műintézményben. A program a szokásos, de Claire felfigyel egy mondatra. Dougal ugyanis mintha arról beszélne, hogy éljenek soká a Stuartok. Hoppácska! Akkor ők nem tolvajok, hanem jakobiták, akik a felkelésre gyűjtenek esténként pénzt. Újfent a Claire emlékeiben élő Franktől kapunk gyorstalpalót: több jakobita felkelés is volt a 18. században, a leghíresebb 1745-ben. Az elűzött II. (Stuart) Jakabról kaptán a nevüket – ezt már Claire mondja fel okos kislány módjára –, a trónkövetelő pedig Csinos Csárli herceg (Bonnie Prince Charlie) volt.
A múltba csöppent Claire más szemmel kezdi figyelni útitársait. Nem vademberek, nem bűnözők, hanem büszke és szenvedélyes férfiak, akik jogaikért küzdenek. Csak hát sajnos a történelem rossz oldalán állnak. Később angol katonák által keresztre feszített két holttestre bukkannak, illő temetést adnak nekik, este pedig Dougal még egy lapáttal rátesz a szónoklatban. Éjszaka Claire a történelmi tudását igyekszik összerendezni, amikor kaparászást hall a szobája előtt. Csak Jamie ment le kutyába, mármint házőrzőbe, sok odalent a részeg férfi, jobb az óvatosság. Claire invitálná, akkor legalább ne a folyosón, de Jamie visszautasítja, azt nem szabad, akkor az asszony jó hírneve szenvedne csorbát. És amikor a szabad ég alatt alszik együtt egy tucatnyi férfival? Az más.
Nem túlzott Jamie, az egyik asztaltársaság tagjai még reggel is megjegyzéseket tesznek Claire-re, aki épp Neddel készül közölni a történelmi tényeket. Jobb lenne nem szembeszállni a világ legerősebb hadseregével. Na de asszonyom, nekünk olyan színünk van, hogy csak na. Az oké, de az angoloknak meg kiváló tüzérségük. Az idegenek csak nem hagyják abba a hőbörgést, az egyre idegesebb MacKenzie-klántagok közül pedig Angusnál megy fel leghamarabb a pumpa. Bunyó van, a vidám skót kísérőzene pedig kissé burleszkszerűvé teszi a jelenetet, de ez jól áll a sorozatnak, ami amúgy sem veszi túl komolyan magát, szinte mindig ott bujkál benne (vagy nem is annyira bujkál) az (ön)irónia.
Claire ápolás közben megfeddi a férfiakat, hogy verekedni azt tudnak, utána meg nyafognak, hogy bibis lett az ujjuk. Mi a fenére volt ez egyáltalán jó? Murtagh világosítja fel, éppenséggel őt védték, azok a férfiak ugyanis lekurvázták. Olyasmit meg csak nekik szabad, hisz az ő vendégük, mindenki más úgy jár, mint ezek az iménti ismeretlenek. Induláskor Rupert arról sztorizik, hogy egyszer összeveszett rajta két csaj, mikor Claire közbeszól, szerinte csak a férfi egyik keze féltékenykedett a másikra. Előbb dermedt csend, majd maga Rupert kezd hahotázni, nicsak, egy nő viccelődik, hát ilyen sem volt még a világtörténelemben. Jamie megemlíti, hogy háromnapi útra van innen Culloden Moor.
Claire most arra emlékezik, amikor a cullodeni csatamezőn magyarázza Frank, hogy a skótok milyen ostoba módon álltak ki az angolok ellen, akik aztán alig egy óra alatt lemészároltak vagy 2000 embert. Ennél is fontosabb azonban, hogy a vereség a felföldi klánkultúra végét is jelentette, Vagyis mindannak, amibe az előző részekbe mi nézők is bepillanthattunk. Mindezt nyomatékosítandó, Randallék két sírkő előtt állnak, az egyiken a MacKenzie név látható.
Úgy tűnik, Dougal most már egyedül is elengedi Claire-t a folyóhoz, de végül utánamegy. Még mindig gyanús neki, főleg, hogy ilyen magabiztosan beszél arról, hogy a felföldiek az angolok ellen csak veszthetnek. Ekkor érkezik meg az epizód elején látott angol fiatalember egy kis csapatnyi katonával, és újfent afelől érdeklődik, az asszony tényleg biztonságban van-e. A válaszra azonban a következő epizódig kell várni.
Facebook kommentek