Új hogyvót, új író, tessék szeretettek fogadni, a sorozat a világsikert aratott időutazós-történelmi Outlander.
A nyitó képkockákon hegyekkel teli skót tájat látunk, miközben egy fiatal női hang arról beszél, hogy általában egyszerű magyarázata van annak, ha nők néha-néha eltűnnek, s rendszerint hamar elő is kerülnek. Általában. Sejthető, hogy itt nem erről lesz szó.
A hang folytatja meséjét, de most már látunk is közben egy fiatal nőt, aki egy bolt kirakatában egy vázát bámul. Minden bizonnyal ő maga a narrátor, mert közben azon lamentál, hogy még soha nem élt annyi ideig egy helyen, hogy saját vázája legyen. Megtudjuk, hogy fél éve ért véget a II. világháború, s rögtön jön is egy flashback, a szinte minden háborús filmben szokásos jelenet: a nő harctéri nővérként épp egy katona combjában turkál, sok gyors kameraváltás, még több vér és szenvedés, majd mit ad Isten, épp véget ér a háború. Kiderül hősnőnk neve is, Claire, aki aztán üvegből pezsgőt kortyolgatva, kissé kívülállóként (idegenként) figyelni a többiek örömködését. Majd visszatérünk a vázabámulós jelenethez, s miközben egy kisvároska főterén sétál végig, még mindig narráció formájában, kissé titokzatosan arról beszél, hogy valószínűleg, ha megvette volna azt a vázát, akkor is úgy alakult volna az élete, ahogy, és hogy nem bánta meg a döntését.
A főcím után magasélet a köbön, hősnőnk egy nyitott autóban, korabeli rádiós slágert hallgatva épp második nászútja felé tart férjével, Frank Randallal. Hiába házasok már több éve, a háború miatt alig néhány napot volt idejük eddig együtt tölteni, úgyhogy ez az utazás most egy afféle összecsiszolódás-projekt. A cold openben látott városkába érkeznek, ami valamiféle központja a pogány szertartásoknak. A panziós néni és az Oxfordban frissen katedrát kapó férj ezt át is beszélik becsekkolás közben. Nehéz eldönteni, hogy nekünk, nézőknek tartanak-e gyorstalpalót, vagy a férj szívesen okoskodó jellemére akar-e ez a jelenet rávilágítani.
Kiderül, nem véletlenül jöttek épp ide, a férjnek új hobbija van, családfáját kutatja, és nemrég rábukkant egy érdekes ősre. Meglehetősen konzervatív nemi szerepfelfogása lehet ennek a Franknek, szemmel láthatóan szemernyi kételye sincs afelől, hogy felesége is osztozik az ő érdeklődési körében. A házaspár a következő napok egyikét kirándulással tölti, ellátogatnak egy romos várba, ahol nagy szerencséjükre nincsenek szigorú tekintetű teremőr nénik, így egy a múltból ottragadt asztalon Frank megmutathatja az aznap a bugyi viseletéről elfeledkező Claire-nek, hogy milyen nyelvérzéket hozott a házasságba.
Ellátogatnak a helyi lelkészhez, Wakefield tiszteleteshez is, aki Franknak segít a családfakutatásban, míg házvezetőnője a konyhában Claire-nek olvassa a jövőt tealevelekből és a tenyeréből. Azt mondja, hogy a hüvelykujj alatti rész formájából látszik, egyik férjének sem lesz majd panasza a házaséletükre, igen, úgy tűnik, hősnőnknek két férje lesz. Az idősebb asszony elágazó életutakat, egymást fedő sztorikat olvas ki a bőrbe ágyazódott vonalakból. Mivel előre tudható, hogy ez egy időutazós sztori, ezek az információk nem igazán lepnek meg bennünket.
Ám új információk birtokába jutottak közben a férfiak is, megtalálták Frank ősét, Jonathan „Black Jack” Randallt, aki a környéken állomásozott dragonyos kapitányként, és eléggé sokat szívózott a helyiekkel. Ezt azért tehette meg büntetlenül, mert valószínűleg volt egy befolyásos pártfogója, Sandringam hercege. Míg Randallék a tiszteletesnél időznek, megtudhatjuk, mit jelent az epizód címe: a skótok hívják így (idegennek) az angolokat.
Este Claire épp lefekvéshez készülődik, Frank pedig hazafelé sétál az esőben. Felfigyel egy teljes skót díszöltözetben a panzióbeli ablakukat figyelő férfire, de mire megszólítaná, a fura alak különös módon eltűnik. Frank kérdezősködni kezd, hogy is volt a háború alatt, Claire sok skótot ápolt-e, nem melegedett-e kicsit jobban össze valamelyikükkel, aki most a békében igyekszik az asszonyt megtalálni? A férfi kérdése tényleg hátsó szándék nélkülinek tűnik, de Claire felhúzza magát. Most jöhetne az az bizonyos összecsiszolódás, egymás megismerése, kicsit beszélgetni a múltról, de helyette újfent érkezik az álmegoldás: a szokásos szex.
Éjszaka Frank boszorkányokat akar látni, így elmennek egy Craig na Dun nevű sziklacsoporthoz. Jönnek is a helyi lányok és asszonyok lámpásokkal a kezükben, s az olimpiai bajnok szinkronúszó válogatottat is megszégyenítő módon mozdulataikat precízen összehangolva táncba kezdenek a kövek között. Claire délután visszamegy a kövekhez, mert reggel látott ott egy érdekes virágot – ő ugyanis a botanika iránt érdeklődik. A búcsút a férjtől lassított felvételen látjuk, így sejthető, hogy hősnőnkkel most fog valami különleges történni. A szikláknál baljós szél támad, erősödik a zümmögés, Claire pedig úgy érzi, olyan ez, mint amikor egyszer egy balesetet szenvedő autó hátsó ülésén csicsikált édesdeden.
Claire a következő képen hanyatt fekszik a kendőjén, kinyitja a szemét, majd a ruhadarabot elhagyva rohanni kezd, de rögtön gyanúsan másnak tűnik a hely, sűrűbb a növényzet, nincs aszfaltút és az autó is eltűnt. Ellenben felbukkan két vörös kabátos katona, valamint puskadörrenés is hallatszik. Mi ez? Filmforgatás? Vagy valami hülye vicc? Frank? Te öltöztél be az ősödnek? Nem, asszonyom, én nem vagyok Frank, mutatkozik be a vörös kabátos, én Jonathan Randall kapitány vagyok. (Mindkét Randallt ugyanúgy Tobias Menzies alakítja). A férfi rögtön a tárgyra tér, a lehető legegyszerűbb módon meg szeretné tudni, kicsoda a nő, és miért futkos egyedül az erdőben illetlen öltözetben. Érthető, Claire 1945-ös divatú délutáni vizitruhája más korokban még alsószoknyának is kevés lett volna. Viszont drága árunak néz ki, a nő meg makulátlan, finom bőrű nőszemélynek, a kapitány tehát arra saccol, hogy kurtizánnal van dolga. Esetleg kémmel. Ezt eldöntendő kicsit erőszakoskodni kezd vele.
De nem sokáig, mivel Claire-t egy skót férfi, valami olyasmit üvöltve, hogy druidák, elragadja és ellovagol vele egy kunyhóhoz, ahol további higiéniai jellegű aggályoknak okot adó torzonborz vademberszerűségek vigyorognak a nőre. Van köztük egy ápoltabb is, magas, rendesen nyírt szakállú és fehér inges – később kiderül, hogy Dougalnak hívják –, aki egy fokkal bizalomgerjesztőbbnek tűnik. Először Claire kiléte felől érdeklődik (a nő a leánykori nevét, Beauchamp, mondja be), majd helyrerakja az erőszak lehetőségét fontolgató többieket: nem komálja az erőszakot, meg amúgy sincs idő erre. Ugye, hogy tök rendes?
Ezalatt hátrébb, a tűz mellett egy fiatalabb férfi ül, szemmel láthatóan kificamodott vállal, ezt pedig Claire hivatott helyretenni. Milyen jó, hogy ápolónő volt izé, lesz a II. világháborúban! Közben a fiatalember, akit amúgy Jamie-nek hívnak, rettentő jelentőségteljesen néz Claire szemébe. Sanszos, hogy ezek ketten hamarosan teljes hevülettel belevetik majd magukat egy igazi összecsiszolódásba.
A fiú válla a helyére kerül, a tekintélyes, tiszta ingű férfi pedig kiadja a parancsot, akkor már indulhatnak is. Claire-t természetesen Jamie-vel közös lóra ültetik. Napközben eszébe jut, amit Frank mesélt az angolok rajtaütési szokásairól, még épp időben, mert így újdonsült ismerősei felkészülhetnek rá. Claire megpróbál elszökni, Jamie hamarosan útját állja. Újabb éjszaka, újabb lovaglás, Jamie ledől a lóról, nem szólt a lőtt sebéről, s elég sok vért vesztett. Claire érdekes káromkodások („Jesus H. Roosevelt Christ!”) közepette fertőtlenítőt kér, az meg ekkoriban (igaz, még nem tudjuk pontosan, mikor) az alkoholon kívül nem sok minden más lehetett. Skótok között van, ez nem lesz gond. A műtét sikerül, mehet mindenki vissza a lóra, folytatódik az éjszakai kalandtúra. Ha ez a Jamie gyerek ezt túléli, én bátran beengedném egy magyar kórházba is.
Reggelre a kis csapat megérkezik Leoch várába, igen, pont oda, ahol az epizód elején Frank nyalakodott felesége combjai közt. Az épület most természetesen épségben áll, és katonák/felföldiek tanyáznak.
Facebook kommentek