Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Terror – 1X08 – A tábor

2018. május 18. 09:00 - Bruti

Crozier és Fitzjames a kősivatagban bolyong, persze nem céltalanul. Megkeresik azt a kőrakást, amibe az üzenetet hagyták kb. másfél évvel ezelőtt. Akkor csak a legfontosabbakat írták rá, most a margóra firkálják a további történéseket. Fitzjames nincs valami jól, őt is kikezdte már az ólom. Vérzik a fogínye és folyamatosan fáradt. Érdekes, de Croziernek semmi baja, vajon miért? Fitzjames még sztorizik kicsit, hogy egyszer hazagyalogolt Kelet-Kínából Londonba, ami szerintem barokkos túlzás, de nézzük most el neki.

vlcsnap-00002_6.jpg

Ezután, ha már ilyen jól összehaverkodtak, így a halál torkában Fitzjamesnek őszinteségi rohama támad és elmondja, hogy protekcióval került az expedícióba, majd azt is, hogy igazából csak félig angol, mert az apja összeszűrte a levet valami nővel, és házasságon kívül született. De Croziert ezek nem hatják meg, az ír nagy ívben tesz az ilyen úri huncutságokra. Őt csak az ember érdekli és a tettei mutatják meg, hogy Fitzjames milyen is valójában.

vlcsnap-00004_5.jpg

Nagy riadalomra érnek vissza a táborba. Mr. Hickey visszatérésekor elmesélte, hogy az eszkimók rájuk támadtak és megölték a két társát. Erre a tisztek kirohantak a helyszínre, ahol egy kivételével agyonlőtték az összes bennszülöttet. Crozier, aki ismeri őket és beszéli is a nyelvüket erősen kételkedik a sztoriban, különösen ha Hickey mondja azt. Előkerítik a hallgatag eszkimócsajt és Crozier rákérdez, hogy a népe csinálna-e ilyet valaha is. A lány válasza egyértelmű nem. Közben Hickey szövi a meséjét a többi matróznak, akik elborzadva hallgatják, de nem rémisztgetheti sokáig a csapatot, mert Crozier látni akarja a halott eszkimókat és ő is velük fog menni.

vlcsnap-00007_5.jpg
Bridgens látja el a doktori feladatokat, most éppen Collinst látja el, aki folyamatosan remeg. Érkezik Henry Peglar a barátja és ő sincs túl jól, fogvérzés, fejfájás és ráadásul tele van indokolatlan véraláfutásokkal. Amíg Bridgens vele van elfoglalva, Collins lelép egy teli üveg gyógyszerrel.
Mikor Crozierék odaérnek a mészárlás helyszínére, egyértelműen kiderül, hogy nem volt itt semmilyen támadás. Békés eszkimók haltak meg itt feleslegesen. Az eszkimólány ismerte, és meg is siratja őket. Eközben a táborban a legénység fegyvert szeretne magának. Hickey embere pedig el is intézi nekik, hogy megkapják. Fitzjames, aki a táborban maradt, az egészről mit sem tud, mert magával van elfoglalva, mivel nem túl fényes a helyzete. Több helyen kelés van a testén így lemarad a fegyverkezésről, amit az egyik tiszt próbál megállítani.

vlcsnap-00010_3.jpg

Mr Collins viszont igen jól érzi magát, na nem azért, mert kigyógyult az ólommérgezésből, hanem megitta az egész üveg lopott gyógyszert, ami igen üdítően hatott rá. Betépve, félhülyén kóvályog a táborban, amikor visszaérkezik Crozier és csapata. Fitzjames eléjük megy és közli velük a rossz hírt, miszerint már kiosztottak vagy húsz fegyvert. Mivel az eszkimócsajt nem szívesen látnák, így kihozta a holmiját, megkapja az eszkimóknál talált fókahúst és Crozier megkéri, hogy csatlakozzon az övéihez. Goodsir is lebúcsúzik tőle, és próbálja elmagyarázni neki, hogy a történtek ellenére van bennük jó.

vlcsnap-00011_4.jpg

Hickey kiadja az utasítás az embereinek, hogy szerezzék meg a könnyebb csónakot, meleg ruhát, meg térképet. A tervére Crozier is rájött és megossza az embereivel, de még bizonyítania is kell, így megkérik Goodsirt, hogy vágja fel Irvin hadnagyot. A boncolás során fókahúst találnak a gyomrában, az meg nem túl életszerű, hogy megetették, majd kivégezték volna az eszkimók. Egyértelmű, hogy Hickey hazudik. Crozier kiadja a parancsot, hogy tartóztassák le Hickey-t és Tozer őrmestert. Nem sokat szarakodnak a hadbírósággal, a következő kockákon már az akasztásra készülnek. Lázadásért, gyilkosságért ítélik el őket, amit Crozier ad elő. De a jog szerint Hickey-t megilleti az utolsó szó, és ő ki is használja. Mindent tagad, majd próbálja aláásni Crozier tekintélyét. Közben Collins megzavarja a kivégzést a hisztérikus röhögésével, mivel a gyógyszer, amit ivott, kokain volt borban feloldva. De más se várja ki a kivégzés végét, megjelenik a Nagy Fehér Izé és szétcsap a bulizók között. Végre megnézhetjük közelebbről is az állatot, de faguriga legyek, ha rájövök, hogy miféle jószág ez. Nagy, meg fehér, de nem jegesmedve pofája van, hanem valami korcs, de mégis emberi.

vlcsnap-00014_3.jpg

A lény rendesen tizedeli a legénységet, miközben Hickey lelép. A fele legénység szembeszáll a fenevaddal, a többiek meg mentik a menthető cuccokat, vagy éppen bújócskáznak a sátrak közt. Tozer meglép Hickey csapatával, Fitzjames meg valami rakétákkal lövöldöz a rémre, és végül el is találja, mire az sarkon fordul és elmenekül. Útközben azért még összefut a betépett Collinssal, leteríti, felhasítja a gyomrát, majd valami furcsa történik, ahogy közelről mutatják Collins arcát: nagyon úgy néz ki, hogy a fenevad kiszívta Collins lelkét a testéből. Az egésznek van egy szemtanúja is, az éppen arra menekülő Tozer őrmester.

 

Címkék: the terror
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.05.18. 10:46:41

A lélekszívás érdekes volt. Ez volt talán az első igazi jele, hogy itt bizony valamiféle természetfeletti dolog zajlik.
Eddig talán lehetett volna macit magyarázni valami ősibb jegesmedvefajjal -ahogy a könyvben is próbálták- de itt már látszik hogy valami "Vudu" van a dologban.

A maci desingje tetszik. Para hogy van benne némi emberszerű beütés. Fitzjames akciójára meg már volt utalás amikor az 1 vagy 2 részben azzal dicsekedett hogy rakétákat használt Boxer lázadás idején a kínaiak ellen.
süti beállítások módosítása