Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Homeland 5x02 - The Tradition of Hospitality

2018. május 18. 17:00 - AaannnaaA

Az alapítvány biztonsági csapata megérkezett Libanonba, azon belül a menekülttáborba, ahol a hely hivatalos védelmét ellátó ENSZ parancsnok fogadja őket. Itt van Carrie, a segélyekkel foglalkozó kollégája, és Mike Brown (helló, Michael Ezard!), aki úgy tippelem helyiben segíti hőseinket. A parancsnok úgy tájékoztatja őket, hogy a táborba csak arra a részre biztonságos bemenni, amit ők közvetlenül a felügyeletük alatt tartanak, ám szőkénk erről hallani sem akar, Düringnek beljebb kell mennie.

Ekkor betoppan a Hezbollah embere, mire az ENSZ-es kiakad: arról nem volt szó, hogy velük is szóba állnak. Carrie nem óhajt részletesen magyarázkodni, csupán követi azt, aki érte jött, Mike Brown pedig vele tart, bár őt nem engedik a góré elé. Egy Waleed nevű tag az itteni Hezbollah vezér, vele kell megállapodni, ami végül összejön: hősnőnk villant negyvenezer dollárt, mire Waleed közli, hogy a prominens vendégek és az újságírók egy órát lehetnek a táborban, annyi időre tudja szavatolni a biztonságukat.

1.jpg

A CIA-tól lenyúlt doksi közzététele nem maradt visszhang nélkül, Laura élő TV műsorban magyarázza a tartalmát, amit Saul és Allison a CIA központban jobb híján a tv-ben néz. A nő tájékoztatja az öreget, hogy Laurát az országba lépése óta megfigyelik, majd megmutatja a Carrie-vel való találkozásáról készült képeket. Arra tippel, hogy szőkénk benne van a kiszivárogtatásban, ám Saul azért még szkeptikus.

Közben Astrid és emberei is az adást nézik, csak épp Laura lakásában. Merthogy átkutatják, míg ő nincs otthon. Ezzel amúgy tisztában van – ezt a műsorban is elmondja, de ez sem állíthatja meg, ha hozzájut további anyagokhoz, közzéteszi őket. A németeknek elegük lesz, Astrid utasítja kollégáit, hogy az adás után csípjék el és vigyék be a nőt. A műsort hallgatja a két hekker is, akik megszerezték a doksikat, lévén ugyanúgy a tévét nézik, mint gondolom az ország fele éppen. A srácok végre nevet kapnak: a klub tulajának fiát Korzeniknek (Korzynak) hívják, míg a szakállas tag neve, aki ténylegesen feltörte a honlapot, Numan. Utóbbi úgy véli, Laura megszólalása felhívás keringőre, ezért elindul a tévé székházhoz, hogy amikor az kijön, átadja neki a többi dokumentumot.

2_1.jpg

2_2.jpg

Quinn az előző részben Saultól kapott információk alapján figyeli a nőt, aki terrorista jelölteket (szintén nőket) toboroz. Most is egyikükkel beszél, aki azt hajtogatja, hogy nem tudja megtenni, amire kéri, mert fél és meggondolta magát. Ő azonban elég meggyőző, és ráveszi a lányt (mert az, nagyon fiatal lány), tartson ki a terv mellett, bármi legyen is az. Mikor útjaik szétválnak, Peter követi a toborzót, ám a közeli piac forgatagában elveszíti.

A beszélgetés végére Numan ideér a tévé székházhoz, így premier plánban nézheti végig, amint Laurát letartóztatják.

3.jpg

A német csapat Bejrút egyik előkelő szállodájában száll meg, Carrie és kísérői ide érkeznek vissza a táborban tett látogatás után. Mielőtt főnökével beszélne, meglátja az előtérben egyik régi CIA-s kollégáját, vált is vele néhány szót. Exkollégája meg van róla győződve, hogy csak azért dolgozik az alapítványnál, mert Saullal kieszeltek valamit, és szándékosan épült be közéjük. Hát nem, tényleg ez a munkám, bizonygatja hősnőnk.

Később találkozik Düringgel, aki nagy fogadást rendezett, nyilván a menekülttábor támogatása érdekében. Félrevonulnak váltani pár szót, tájékoztatja főnökét a holnapi látogatás időmaximumáról, aztán mesél kicsit arról, milyen volt az itt töltött első kiküldetése.

4.jpg

Laurával Astrid beszélget el, illetve leginkább csak beszélgetne, mert a nő a jogairól üvöltözik és ügyvédet kér. Azt már nem, német törvényeket sértett a dokumentum közzétételével, akár hónapokig itt tarthatják, a végén pedig kihajítják az országból. Az arrogáns kis picsa kioktatja Astridot a megfigyelés és a hírszerzés mibenlétéről, miközben a nő megpróbálja megértetni vele, mi mindent sodort veszélybe a szivárogtatással.

A kihallgató szobán kívülről Allison és Saul követi a szócsatát. Az öreg váratlanul kikapcsolja a mikrofont, nem kíváncsi Laura kirohanására, inkább kolléganőjével beszélget el. Tájékoztatja, hogy tárgyalt a német hírszerzés vezetőjével, és kiderült: bűnbakot akarnak – valakit kihajítani a történtek miatt. A választottjuk pedig nem más, mint Allison. (Amúgy logikusan hangzik, de nyilván ez ennél összetettebb dolog.) A nő meglehetősen rossz néven veszi a dolgot, miszerint a németek kérésére 24 órán belül el kell hagynia az országot, és ezt a CIA igazgatója is támogatja.

5.jpg

Késő este Carrie telefonon romantikázik kicsit Jonassal, és ígéri, holnap nagyon vigyáz magára a táborban. Quinn tovább követi a maga célszemélyét, a nő ma fejkendő nélkül indul útnak, mint bármely más nyugati nő. Három fiatal lánnyal találkozik (köztük azzal, akit előző nap győzködött), furgonba tessékeli őket, és elindul velük tippre a határ felé, Peter pedig utánuk.

Jonas érkezett Lauráért, ő elérte, amit a nő magának nem tudott elintézni: szabadon engedik. Búcsúzóul kiadós szájkaratét vívnak Astriddal, kétlem, hogy a dolog ennyiben maradna.

6.jpg

A menekülttáborban Düring újságírók előtt tart szívhez szóló beszédet, és meglenget egy tíz millió dollárról szóló csekket. Közben Carrie és Mike Brown folyamatosan radarozzák a tömeget, de egyelőre nem látnak semmi gyanúsat. A beszéd végén szőkénk jelzi főnökének, hogy letelt az óra, ideje indulniuk, ám Otto még kezet akar rázni a néppel, meg smúzolni kicsit, ezért kér tíz percet, aztán ígéri indulhatnak. Carrie meglehetősen ideges lesz a válasz hallatán, de nincs mit tenni.

Allison félre hívja Sault, és keményen lebassza, amiért nem küzdött azért, hogy ő itt maradhasson. Mert igenis szükség van rá, rengeteg ügynököt maga szervezett be, sokan a szivárogtatás miatt veszélybe kerültek, ő a kapcsolatai lévén újakat tudna a helyükre állítani. Főnöke szemére veti, ha Carrie került volna ilyen helyzetbe, akkor a végsőkig harcolt volna érte. Jogos meglátás, csak mondom.

7_1.jpg

7_2.jpg

A feszült Carrie véget vet Otto jópofizásának, és rámorran, hogy induljanak. A férfi beleegyezik, ám a dolog mégsem ilyen egyszerű. Egy nő megállítja őt és beszélni kezd hozzá, de nagyon úgy tűnik ez csak elterelés. Pillanatok múlva ugyanis feltűnik egy fiatal srác, aki a kabátjába burkolózik, jobb kezét a belső zsebében tartva. Hőseink kiszúrják, Brown ráüvölt, hogy mutassa a kezét, mire a csávó maga elé ránt egy nőt fedezékként, és meglóbálja a magán lévő robbanómellény detonátorát. Carrie kiadja az ukázt: lődd le, társa pedig nem sokat hezitál, fejbe durrantja az önjelölt terroristát. Fejvesztett sikítozás és menekülők közepette végül szőkénknek sikerül megszeppent főnökét és a kíséret többi tagját az autójukba tuszkolni. Vadul a kijárat felé száguldanak, közben utasítja Düringet, hogy maradjon fekve a hátsó ülésen.

Megpróbáltatásaiknak azonban koránt sincs vége, kiszúrja ugyanis, hogy a kijárat közelében teremtett lélek sincs. Ráordít a sofőrre, hogy fékezzen le, majd miután nem hallgat rá, maga ugrik a pedálra. Épp időben, kevéssel előttük bomba robban. Az ijedt (vagy kollaboráns?) sofőr kiugrik és elmenekül, ezért a nő csúszik be helyette a volán mögé. Mindhárom jármű egyben maradt, nincs más hátra, mint előre – irány a kijárat, aztán közvetlenül a reptér.

Hősnőnknek – a többiekkel ellentétben – esze ágában sincs felszállni a hazafelé tartó repülőre, mert ki akarja deríteni, ki a felelős a merényletkísérletért, nehogy később újra megpróbálja. Szerinte ugyanis nem az volt a gond, hogy tovább maradtak, mint a megadott idő, hanem az egész cirkusz meg volt tervezve; akkor is robbantottak volna, ha időben távoznak. Otto hiába próbálja lebeszélni a dologról, Carrie hajthatatlan, így nem tehet mást, mint megköszöni az élete megmentését, majd távozik.

Ezután következik az általam már hiányolt picsogás: szőkénk betrappol az első mosdóba, remegni kezd, majd alaposan kibőgi magát.

9.jpg

A terroristajelölt-toborzó is megérkezett a célállomásra a három utasával, és Quinnel a nyomában. Kilapátolja őket az autóból egy benzinkútnál, mindüket megöleli, átadja a jármű kulcsát egy fazonnak, aki itt várta őket és innen viszi tovább a csapatot. Peter azonnal telefonál, bemondja az autó rendszámát és típusát, illetve azt, hogy merre tart és milyen céllal szállít utasokat, majd bontja a vonalat. Kíváncsi lennék, kit hívott, ha a német elhárítás épp nem puszi pajtás.

A nő eközben bemegy a mosdóba, és burkát ölt magára. Mikor előjön Quinn kis híján be is nézi, csupán azért ismeri fel, mert azt az autót riasztja ki, amelyikkel a társa érkezett (és amit értelem szerűen itt hagyott neki). Peter némán a tőle megrettenő nőhöz lép, lehúzza az arcáról a kendőt, hogy meggyőződjön a kilétéről, majd további teketória nélkül buksin durrantja. A holttestet lefotózza, és távozik. Behalok!

Allison nem szívbajos, végülis az állásáról van szó: felhívja Dar Adalt, aki eszerint jelenleg magasabb polcon van, mint Saul, és arra kéri, ha valakinek a szivárgás miatt buknia kell, hát az legyen Saul; ha lehet inkább őt hívja vissza. Arcátlanság rulez! Adal nem ad a felvetésre semmilyen választ.

A Peter által átadóhelynek használt postahivatalba ismeretlen férfi érkezik – úgy nézem nem Saul az, szóval nem feltétlenül értem miért mutatják, de majd biztos kiderül.

Egyedül maradt hősnőnk visszaérkezik szállodai szobájába, és amint belép meglátja, hogy társasága akadt. Fegyvert ránt, ám a tag (Al-Amin egyik embere, aki a táborban Waleedhez kalauzolta őket) nem bántani akarja, csupán az átadott pénzt hozta vissza. Miért? Mert nem tudták megvédeni, ezért a lóvé nem jár. Carrie kérdésére, hogy mégis mi csúszott félre, a férfi azt állítja, Waleed elárulta őket. Szőkénk mancsába nyomja a saját mobilját, amin a férfi vallatásáról készült videó van: a felvételen látszik, hogy bucira verik a fejét, mire végül kiböki a mai merénylet okát – nem Düring volt a célpont, hanem Carrie!! Látogatója ezzel magára hagyja döbbent és riadt hősnőnket.

11.jpg

Peter eljött a postafiókhoz, beleteszi telefonját (rajta a halott nő képével, mint bizonyíték), és felveszi a következő célpontot tartalmazó borítékot. Beül az autójába, és komótosan nekiáll megfejteni a kódolt üzenetet. Döbbenten látom a dekódolt nevet: Matthison. Mi a picsa, Saul Carrie megölésére utasítaná?! Vagy csak szimplán a megfigyelésére? Ezt így mégis hogy?

12.jpg

Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: Homeland
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2018.05.20. 14:20:50

milyen szemét cliffhanger ez már?! én nagyon bírom Sault, el nem tudom képzelni, milyen megbízást adhat Peternek Carrie-vel kapcsolatban, de ha valami csúnyát, akkor leborotválom a szakállát....
bár sztem inkább az a valószínűbb, hogy csak átverés az egész, és a postán korábban látott ismeretlen csávó kavarja a dolgokat

AaannnaaA 2018.05.21. 00:04:25

@Gabba: Az eddigi évadok ismeretében kizártnak tartom, hogy ez a két ember bármikor is egymás ellen fordulna, úgyhogy itt szerintem is a szarkavarás esete foroghat fenn :)

Pácsó Ármándó 2018.05.21. 09:21:32

@Gabba: @AaannnaaA: Cliff Hangert én se bírom! A tesója Cliff Barnes játszott a Dallasban, ez csak úgy érdekességképp mondom. De ő se volt a kedvencem!

Kéne ebbe a sorozatba is egy kutya, mint a Célszemélybe, kicsit ellensúlyozná a sok gyilkos pillanatot.

AaannnaaA 2018.05.21. 10:38:38

@Pácsó Ármándó: Cuki gyerek van, az már fél siker :)
Oké, a soriba annyira nem illik, szóval szerencsére keveset mutogatják. Viszont tényleg cukker.

Gabba 2018.05.21. 20:16:56

@AaannnaaA: @Pácsó Ármándó: na ja, die kleine Frannie im Kindergarten, süß :)))
süti beállítások módosítása