Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Terror – 1X06 – A napkelte

2018. május 04. 09:00 - Bruti

Lassan vége a második télnek is, így épp ideje volt Fitzjamesnek és tisztjeinek rájönni, hogy az éveken át tartó jégben való pocolás, annyira nem okos dolog. Mert egyrészről rohadtul fogy a kaja, másrészről meg úgy sem jön senki értük. Osztanak, szoroznak, majd úgy döntenek, hogy csökkentik a fejadagokat.

vlcsnap-00017_1.jpg

Mindenki távozik a megbeszélésről ,de Fitzjames visszatartja az immár féllábú Mr Blanky-t. Pár hét eltelhetett a Nagy Fehér Rémmel való összecsapás óta, mert Blanky már falábon biceg. De most nem ez a téma, hanem John Ross, aki alatt Blanky szolgált és ugyanilyen helyzetbe kerültek. A lényeg, hogy Rossék is befagytak a tengerbe három télre, majd útnak indultak gyalog, de a kapitány, a könyvében sokkal szebb színben tüntette fel a történteket, mint ahogy azok valójában megestek. Gyakorlatilag a legénység majdnem meglincselte, csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy rájuk leltek, még mielőtt valami nagyon csúnya balhé történt volna. Ezeket nem véletlen eleveníti fel Blanky, amolyan tanmesének szánja Fitzjames részére.

vlcsnap-00018_1.jpg

Crozier még mindig az önkéntes elvonón van, és az egyik altisztje Jopson gondozza, akinek van benne gyakorlata, az anyja egy baleset miatt ópiátfüggő volt. Goodsir továbbra is végzi kísérletét a majommal, az meg hálásan tolja arcába az elé tett konzervet. Közben érkezik a hír, hogy Fitzjames nagy bulit talált ki az idei első napfelkeltére, aminek a katonák igen megörülnek.
Kint a jégen nem ekkora a hangulat. Az eszkimólány éppen egy fókát boncol fel, hogy áldozatot mutasson be a Nagy Fehér Izének.
Hickey, mint mindig, most is többet szeretne tudni, mint amennyit megengednek neki, ezért folyamatosan olyan emberek körül sündörög, akiktől infókat remél. Szép lassan rájön, hogy előbb-utóbb útnak fognak indulni. Ez már Fitzjames szerint is elkerülhetetlen, de erről majd Crozier fog dönteni, ha előkerül. Dr Stanley-hez az örökké morózus és fennhéjázó orvoshoz újabb beteg érkezik. Nincsenek fizikai tünetei, de egyértelműen szarul érzi magát. Leginkább sötét gondolatai vannak, de nem a szokásos téli depresszió, annál ez sokkal durvább. A doktor nem sok jelentőséget tulajdonít a betegségének, leszereli azzal, hogy menjen mulatni, egy kis móka majd megoldja a problémát. Ja, biztosan…

vlcsnap-00024.jpg

Fitzjames is a jelmezeket próbálgatja, amikor kiszúrja, hogy vérzik a homloka. Hogy mitől lett sebes, azt nem tudni, de az biztos, hogy egyre több probléma van az emberekkel. Goodsirt is értesítik, hogy baj van, a majom megkattant. Mikor odaér, a maki még dühöng, majd hamarosan elpusztul. Visszanézünk az eszkimóra, akihez közben megérkezett a Nagy Fehér Izé. A lány szeretné, ha elfogadná őt sámánjának, így nekilát kivágni a saját nyelvét. Ez valami családi vonás lehet náluk.

vlcsnap-00026.jpg
Crozier is összeszedte magát és úgy dönt, hogy átnéz az Erebus melletti bulira. Közben Goodsir megvizsgálja a majmot, aminek a fogínyén ugyanaz a fekete csík látható, mint amit néhány matrózon már láttunk. Ez ólommérgezés lesz, és rohan is Dr Stanley-hez, hogy közölje vele a rossz hírt. Stanley úgy dönt ez az ő felelőssége, majd ő dönt, hogy mikor kinek adják tovább az információt.

vlcsnap-00027.jpg
Megkezdődik a nagy buli, mindenki mulat, piál, énekel, táncol. Rájuk fér egy kis vigasság, de túlzásba is viszik néhányan. Crozier megérkezik, körbenéz, majd úgy dönt, hogy kihirdeti az indulást, végül is az embereknek joguk van tudni. Összecsődítik a legénységet és Crozier előadja az indulás tervét. Miközben beszél, megérkezik az eszkimólány is, nyelv nélkül, vérbe fagyva. De nem ő jelenti a veszélyt, mert valaki nyitogatja az alkoholos hordókat és fellocsolja az egész sátrat piával. Az eszkimó betántorog az emberek közé, miközben kiderül az is, hogy Dr Stanley a szabotőr. Miután lezárta, felgyújtja a sátrat, majd saját magát is. Mire sikerül eloltani, már lángol az egész sátor. Csak egy ember maradt kinn, Hickey, aki éppen a dolgát végezte. Ő próbálja meg kiszabadítani az embereket, de nagy igyekezetében (hogy felhasítsa a sátorponyvát) leszúrja a Terror hajó dokiját is. Az emberek kiözönlenek a jégre, de sokan még így is bent égnek. Maradjunk annyiban, hogy ez a buli meghalt.

vlcsnap-00035.jpg

Elérkezett az idei első napfelkelte, de valahogy ennek most senki nem tud örülni. A károkat próbálják felmérni, számolják a halottakat, akik úgy összeégtek, hogy a legtöbbről még azt sem tudják, hogy kicsoda. Goodsir visszavitette a Terrorra az eszkimólányt és nagyban keresi a Terror orvosát, mire közlik velük, hogy meghalt. Crozier végignézi ahogy már le is bukik az nap a horizonton, és a sötéttel visszatér a félelem is.

 

Címkék: the terror
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.05.04. 09:16:53

"Fitzjames is a jelmezeket próbálgatja, amikor kiszúrja, hogy vérzik a homloka. Hogy mitől lett sebes, azt nem tudni, de az biztos, hogy egyre több probléma van az emberekkel. "

Ebben tudok segíteni. A előrehaladtabb skorbut egyik első jele hogy a hajhagymák vérezni kezdenek + az íny is. Addig max azt hiszi az ember hogy fáradt + kialvatlan de a hajhagymák vérzése már egyértelmű jele a skorbutnak. - Szóval a jelenet lényege az volt hogy a kapitány rájött hogy most már ő is skorbutos.

Amikor az eszkimó a nyelvét kezdte vágni nagyon tetszett hogy a démonmaci "arckifejezése" megváltozik ahogy rájön hogy mit csinál a lány. Egyértelműen látszik hogy felfogta hogy most mi történik.

Amúgy a könyvben nem doki nyírja ki a bulit, hanem a maci támadt be és amiatt tört ki a tűz.

Amúgy a doki vajon miért tette azt amit tett? Ennyire megborította a Goodsir felfedezése? Mert addig pillanatig nem tűnt úgy hogy akár csak minimálisan is érdekelné valami.

RTB 2018.05.04. 10:01:11

Hickey bakker, egyszer így végzi a dolgát, egyszer úgy:D
Nem lepődnék meg, ha ennek lenne jelentősége a későbbiekben (vagy nem)

Csak egy kérdés:
Van annak valami oka, hogy a HV mindig egy résszel van lemaradva az TV-től? Nem lehetne szerda este vagy csüt napközben kirakni ? Jó lenne, mert felfrissítené az emlékeket a következő rész előtt
süti beállítások módosítása