Hogy volt?

A Tanár 1x05 - Ganxsta Zolee kiüti Nagy Ervint

2018. május 01. 09:00 - zoltankiricsi

A rész, amit már nagyon vártunk! Hogy miért? Mert Ganxsta Zolee is szerepel benne.

Na de addig még! Addig még jó pár fura jeleneten kell túlesnünk. Itt van például rögtön a nyitány. Tanár találkozik Bácskai Ferivel, aki egy szomszéd autóban bólogat reggelente. Jó, persze teknó is szól közben, de mint a fiatalok viselkedését jól ismerők, egyből levesszük, hogy ennek a srácnak a reggeli bólogatás a hobbija. Na de akkor minek traktálja Tanár őt az érettségivel? Nem tudni. De amúgy viccen kívül. Van egy hülyegyerek az osztályomban, aki x éve hülye, és tahó, és mindent az apjával intéztet el, akkor tényleg nekiállok az érettségiről papolni neki, főleg, hogy az előbb vágott hozzám egy papírgalacsint? tanar9_2.png

Hogy még „megalázóbb” legyen a szegénytanár-gazdaggyerek helyzet, Tanárnak még le is robban a kocsija, úgyhogy késik a dolgozatról. De valahogy Gazdagferi esik be később az osztályba mégis, persze nem is ez a meglepő, hanem az, hogy egyáltalán bejött, azok után, hogy az előbb még azt mondta, hülye lesz kémia dogára jönni. Hát ilyenek ezek a mai fiatalok, mindig csak a dolgozat.

tanar1_3.png

„Basszus, Krisz!”-szögezi le Jónő a tanáriban, miközben Szilárd dolgozatokat javít. Félreértéses jelenet alert! Krisz ugyanis sms-t küldött Jónőnek, hogy elhívta az anyját, mármint Jónőét magukhoz. Jónő erről beszél, miközben Szilárd meg tök másról, úgyhogy két malomban őrölnek szokás szerint, ami szokás szerint gyorsan ki is derül, még mielőtt a humoros jelenet kiforrná magát. Amúgy az mennyire életszerű, hogy egy pasi az anyósát meghívja magukhoz a csaja minden ellenkezésére?

tanar2_3.png

Na, de van ennél rosszabb hír is. Tökfejferi ugyanis szinte tökéletesre írta meg a kémiadogát, dacára annak, hogy tökfej. Vajon milyen trükk állhat a háttérben? Kisebb vita alakul ki a tanáriban, hogy Bácskai akkor most csalt-e, vagy csak rendesen készült, amit Tanár úgy próbál tisztázni, hogy kiordít Ferigyereknek az udvarra, hogy belsőégésű motorok. A srác persze nem tudja. Mivel hülye, mint már említettük.

Az Igazgató annyira védi Idiótaferit, hogy Szilárd szagot fog, és megkérdezi, hogy mennyit fizet az Igazgatónak. Erre kiderül, hogy bácskaiferi apja tényleg tejel adomány formájában. Az Igazgató szerint ezért maradhat fent egyáltalán a suli. Persze, azért azon ne csodálkozzunk, ha Tanár ezt az egészet nem tudja összerakni, eddig se az eszéért szerettük. (Igazából Tanár nem számottevően értelmesebb Bácskaiferinél. Na, de mindegy is.)

tanar3_3.png

Autószerelőműhely. Tanár besegít saját kocsijának javításába, talán így olcsóbb. Az autószerelő srác cseszegetése mindenesetre arra jó, hogy Vasvári megvilágosodjon közben. Úgyhogy be is megy Tomihoz, akivel a múltkor ugyanazt az anyukát dugták. Tominak új gitárja van, ebből Tanár szempillantás alatt rájön, hogy Bácskai „őt is megvette kilóra”. Kezd kirajzolódni a kis iskolai maffia, mely mindent átsző. Szóval az legalább kiderült, hogy Tomi írta a dogát Bácskai helyett, tehát mindenki megnyugodhat, Feri bizonyítottan buta. A szokás szerint nem túl kidolgozott dialógusból az is kiderül, hogy ha Bácskait megbuktatják, akkor magával akarja rántani Tomit is. És mivel ezt Vasvári nem akarja, ezért most ő is sarokba lett szorítva egy kamasz által. Nem húzhatja rá a vizes lepedőt Bácskaira a kamudolgozat miatt, tehát Bácskai önelégülten mosolyog.

tanar4_3.png

Ezek az események annyira felkavarják Tanár érzelmeit, hogy gyorsan szerelmet vall Fecónak, és elmondja, mennyire utálja. És a fordulatoknak még nincs vége, mert úgy tör utat magának a kelepcéből, hogy bejelenti, elvesztette a dolgozatokat és újra kell írni mindet, haha.

Tanár a változatosság kedvéért biciklit javít, mert most kocsi helyett azzal jár, és valahogy azt is tönkretette. Eközben Jónő az anyjával folytat kilátástalan küzdelmet, aki mindenféle hülyeséggel hívogatja. Ennek ilyen vicces második cselekményszálnak kellene lennie a nagy maffiadráma közepette, de hát persze, hogy nem vicces. Közjáték a közjátékban, hogy a muter még mindig azt hiszi, hogy a lánya a Fazekasban tanít, mert Jónő nem merte elmondani neki. Na, ebből lesznek még gabalyodások.

tanar5_3.png

És akkor beállít Bácskai papa. A magyar sorozatok klasszikus sajátossága, hogy gyakran a gonosz szereplők jobb alakítást nyújtanak, mint a „jók”. Így van ez most is. Bácskai papa eszméletlenül jól hozza a figurát. Amúgy ő csak annyit szeretne, hogy a fia leérettségizzen, és ezért hajlandó fizetni is. Persze erre Tanár patyolattiszta erkölcsei egyből felvisítanak, sőt felszirénáznak (képzavar).

Na jó, mondja Tanár, akkor vigyen el engem az autószerelőhöz, és útközben megbeszéljük ezt az érettségi dolgot. Persze nem beszélnek meg semmit, mert Bácskaipapa közben végig telefonálgat, ugyanis elfoglalt vállalkozó. Közben több dolog is kiderül, egyrészt Bácskaipapa folyamatosan leugatja gyermekét, szóval nem egészen úgy van elkényeztetve, ahogy eddig hittük. Másrészt Bácskaipapa nem maffiózó, csak kurva sok pénze van.

A műhelyben a lelkes autószerelő srác egyből kiszúrja, Bácskai Porschéjának folyik mindene. Tanár tényleg nem érti a dolgokat, mert tart egy kis prédikációt arról, hogy nem minden a pénz, és hogy Pali is milyen jól kitanult autószerelőnek. De nem teljesen értem, miért kéne cipésznek mennie annak, akinek kőgazdag vállalkozó a faterja?

tanar6_3.png

Szilárd a tanáriban felvillantja emberi oldalát Jónőnek, aki ettől annyira megrémül, hogy azt hiszi, Tanár be van állva. De nincs sok idő ezen elmélázni, mert egyszercsak betoppan Jónő anyja, aki számonkéri, hogy lánya miért nem a Fazekasban dolgozik. (Közben mindig tartsuk szem előtt: ezt a nőt hívta meg Krisz magukhoz! A vőlegény!)

Persze minden rutinos néző tudja, hogy Szilárd közbe fog avatkozni és megmondja a frankót. A kérdés már csak az, hogy mekkora ostobaságokat adnak a szájába. Hát elég nagyot. Kábé azzal védi meg a csajt, hogy igaz, hogy ide a reszli jár, de hát nekik is jár egy esély. Hát köszi, a szakközépbe járó „reszli” nevében. És komolyan azt a mondatot tudták kiizzadni erre a forgatókönyvírók, hogy „ezt most miért kellett?” Ezt Jónő kérdezi, de minek?

tanar7_3.png

Pedomaci akcióban. Megbeszélés a szertár félhomályában, és a „ha akarod, én segíthetek”-rakéta fellövése. Utána a drogos diák terrorizálása a „mi keletkezik?” kérdőmondat sokszori egymás utáni elismételgetésével és krétacsücskök dobálásával. Ez valami korrepetáció akar lenni. De sikerül? Sikerül.

Vasvári jó szokása, hogy amikor telefonáló Jónőt lát a közelben, odamegy hallgatózni, amiből „traccsparti” bontakozik ki, és kiderül, hogy Bácskai faterja kórházban van. Naná, hogy Tanár Batmanként röpül a kórházba, de kisbácskai nem különösebben repes az örömtől, hogy már itt is felbukkan a kémiatanár, jól el is küldi a búsba. De ez még mind semmi, mert az autószerelő srác is váratlanul elküldi a búsba. Merthogy a film szerint Palkó csak azért nyitott egy bazinagy autószerelőműhelyt, mert a Vasvári azzal traktálta, hogy ő többre képes. Így hát szakközép után úgy nyitott egy autószerelőműhelyt, mint más egy üveg sört, ez ilyen. Amúgy Palkó azért kattant meg, mert a rendőrök elkezdtek nyomozni, hogy vajon miért történt a baleset Bácskaival, Palkó cseszte el a féket?

tanar8_3.png

Jónő együtt vacsizik saját anyjával valami gurmé étteremben, és úgy döfködi a szuvidolt békatepertőt a villájával, mintha brassói lenne. Elvileg kibékülnek a muterral, de aztán ki tudja mi sül ki belőle.

Szilárd közben bebaszik a törzskocsmájában, na ez legalább egy őszinte jelenet.

És végre itt van Ganxsta Zoltán! Kakasos nyalókát szopogatva! Könyörgöm, miért az összes mellékszereplőre koncentrálták a jó poénokat? Mint a Pirosaranyat nyomogató Elek Ferenc?

 tanar10_2.png

Ganxsta Gazsi pénzt akar behajtani a hülyegyereken, aki nyilván drogos is, csakhogy a kártya, ami valójában az apjáé, le van tiltva, ugyanis közben a fater vállalkozása csődbe ment. Vasvári persze felbukkan közben folyamatosan itt-ott, de mivel tegnap a kocsmában megfogadta, hogy ezentúl semmibe nem folyik bele, ezért le is szarja mind a Ganxta Zoleeval kergetőző Ferit, mind Jónő okoskodó muterját.

tanar11_2.png

Klaudia besétál az osztályba, ahol Szilárd másnaposan fetreng, az osztálya meg randalírozik, és valamilyen titkos módszerrel sikerül rávennie Tanárt, hogy mégiscsak segítsen Ferinek, akit közben Zolee bezárt egy szemeteskukába. Tanár kapucnis gengszternek álcázva magát összeütközésbe kerül Ganxstával. Hihetetlen, hogy a kapucni levétele után is olyan haja van, mint aki belenézett a ventillátorba.

Zolee gyorsan leüti, de azért rendes, mert figyelmezteti Ferit, hogy csendes legyen, mert tanár úr lepihent.

tanar12_2.png

Ettől függetlenül a szabadítóakció mondjuk sikerül, hiszen Ganxsta elhúz, Feri meg kimászhat a kukából. Tanárral bemennek a kórházba, hogy eljátsszák a Kötelező Kórházas Jelenetet, amikor a kómában lévő beteget kell azzal bombázni, hogy „ugye hallasz?” Feri mostmár azt is tudja, hogy nem minden a pénz, és hogy ő vitte csődbe az apját.

A Kötelező Kórházas Jelenetekben ilyenkor szokott magához térni a beteg. És csak nem itt is? De.

Kifelé menet Szilárd összetalálkozik Krisszel, aki meg elkezd panaszkodni az anyósára. Akit ő hívott amúgy magukhoz, csak az még az epizód elején volt, úgyhogy valószínűleg nem emlékszik.

tanar13_1.png

 Naná, hogy Jónő anyukájának kedvenc hobbija, hogy ilyenkor is kórházba mászkáljon csak a móka kedvéért, úgyhogy az egész csapat ott találkozik, de valószínűleg csak azért, hogy végül anyuka megjegyezhesse lányának: ugye nem akarod Kriszt megcsalni a vademberrel?

Címkék: rtl a tanár
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Natura Qua 2018.05.02. 14:09:25

Köszi a hogyvoltot, most is nagyon jó lett. :)

Important roll 2018.05.27. 22:34:14

Miért érzem azt, hogy az elején az autós-papírdobálós dolog egyfajta utánérzése akart lenni a méltán híres Breaking Badben szereplő kocsimosós jelenetnek? (Extra low cost változatban, persze.)