Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SWAT 1x04 – Egy jobb világ nevében

2018. április 12. 13:00 - szde

Hondo és Jess a nő lakásán, most van az évfordulójuk, na nem a 12 hónapos, hanem a 13 HETES, igen, már 91 napja járnak, ennek örömére Hondo kap egy inget Jesstől, amiben a húgom szerint dögös. (De a húgom szerint Jimmy és Victor, az ázsiai tag helyes, Deacon meg cuki a szakállában.) Táskás fiatal érkezik, bombás ügyünk még nem volt, és láss csodát, fel is robban az ember, miután a húgom éppen megjegyezte, hogy egy Nokia telefonnal mindent lehet csinálni, csak felrobbanni nem.

vlcsnap-2018-04-05-17h12m16s504.png

Deaconéknál keresztelőparti van, ahol az Év Baromarca díját Hondo kapja a helikopteres kép miatt, ami megjelent az újságokban is, a beszédében pedig elmondja, hogy ő ezt a munkát nem akarta, de büszke a csapatra. A fotózás alatt Annie, Deacon felesége, elmondja Jess-nek, hogy Hondo-nak új nője van, mert ő nem az az inges típus, ez csak egy nő dolga lehet. Pont jókor jön a riasztás, így nem mennek bele jobban Hondo magánéletébe.

vlcsnap-2018-04-05-17h14m46s915.png

vlcsnap-2018-04-05-17h17m39s282.png

A robbantás helyszínére érkeznek, van egy túlélő, őt a több tucat egyenruhás nem hallotta meg, de Jimmy igen, Maya a neve. Az FBI is jelen van, mert lehet, hogy dzsihádista merénylők vannak az ügy hátterében, a felrobbant tag pedig fent van az FBI legkeresettebb bűnözői listáján, amúgy Andrew Cunanan is fent volt ezen a listán, mégis kinyírt még három másik embert, köztük Gianni Versace-t is, majd szépen öngyilkos lett, szóval annyira nem kéne, hogy elszállva legyen a nő magától, aki az FBI maga. Jimmy a kórházba jön Mayához, aki elmondja, hogy a felrobbant srácnak volt egy haverja, valami K-betűs, a felrobbant tag pedig egész normálisnak tűnt (Andrew Cunanan is…). Hondo hívást kap, egy muszlim boltba megy be, ahol a pénztáros jó haverja, és segíteni fog neki, azaz körbekérdez a mecsetben. De szerinte fehér gyerekek nem szoktak ilyet csinálni, azonban volt egy társa, akit még keresnek.

vlcsnap-2018-04-05-17h24m59s392.png

Jimmy megtalálta a boltot, ahol vették az akkumulátorokat a bombához, a biztonsági felvételen a társ képe is rajta van, a volt főnök is megjelenik, Hondo a segítségét kéri, nemhivatalosan persze. A volt főni, nemhivatalosan persze, szépen visszautasítja a dolgokat, hiába látott már több bombát összesen, mint a csapat többi tagja szorozva gyökkettővel. Közben meglett a társ neve, Kevin. Amint a csapat igyekszik a lakására, megint egy robbantás, de most nem voltak áldozatok, mert Kevin előtte telefonált a rendőrségnek. Az irodaházban amúgy befektetőcégek voltak, és Kevin nem tűnik dzsihádistának.

vlcsnap-2018-04-05-17h27m27s769.png

vlcsnap-2018-04-05-17h28m01s782.png

A csapat kölcsönkér egy bombafelfedező robotot, aki behatol Kevin házába, Deacon 2008-ban tanulta meg vezetni az ilyen szerkezeteket, a technológia meg ugye, azóta változatlan. A robot, vagyis Deacon, hatástalanít egy bombát, a házban pedig Chris talál egy régi egyetemi dolgozatot, amit politikatudományból írtak a srácok. Az egyetemen az igazgatónő elmondja, hogy a felbujtó a tárgyat oktató tanár, tüntetés is volt tavaly. Hondo érkezik a boltba, aminek a kirakatát betörték, mert az FBI minden muszlim családot megkeres, majd megtudjuk, hogy a tanár a milliomosokra mérges, erre hergelte fel a fiúkat is, a következő célpont pedig a Bussiness School lesz.

vlcsnap-2018-04-05-17h34m15s748.png

Kevin érkezik a helyszínre, Jimmy és Chris mindenkit kiterelnek, de pechjükre az egyik terem tele van diákokkal, szám szerint 12-vel, így őket túszként fogva tartja Kevin. Az FBI túsztárgyalója késik, ezért szükség van egy újra. Kezeket fel, kinek van tippje, ki lesz az. Nem látom a kezeket. Senki? Nos, lelövöm a poént, Hondo az, ki más. Mivel ő ilyen faszagyerek, nem is akar venni védőruhát, mert a bent lévő túszokon sincsen védőruha. Szükség lenne amúgy a régi főnökre, de hát ugye őt Hicks kirúgta, Hicks pedig elmondja, hogy nem, a volt főni kérte a kirúgást, ő csak fel akarta függeszteni. Közben a professzor beérkezett az egyetem területére.

vlcsnap-2018-04-05-17h38m37s304.png

vlcsnap-2018-04-05-17h45m18s948.png

Hondo, mint túsztárgyaló: a cukorbeteg túszt elengedteti, ő lép a helyébe. Megtudjuk, hogy kommandósként nem fizetik hülyére az embert, mert Hondo még mindig a csóró oldalon él, közben telefonál a prof, hogy Kevin robbantsa már fel az épületet, mert ő még nem elégült ki. Közben Deacon és Luca megérkeznek a prof alá, Deacon fel, Luca marad, a prof ugrik, de pechjére Luca pont elkapja, nem ússza meg ennyivel. Hondo közben sikeresen lebeszéli Kevint a robbantásról.

vlcsnap-2018-04-05-17h52m34s218.png

vlcsnap-2018-04-05-17h52m18s287.png

A főhadiszálláson Chris edz Lucával, Hondo majd máskor csatlakozik hozzájuk, de előtte még elmondja Jimmy-nek, hogy majd máskor hívja fel Főnit, mert neki most békére van szüksége, de sose felejtse el, kié volt a szekrénye. Megható képsorokkal zárunk, Deacon és Annie örülnek egymásnak – amúgy most minden iróniát félretéve, tényleg irigylésre méltó az ő életük, annyi viszont biztos, hogy zsarufeleségnek is olyan típusnak kell lennie, amilyen ez a nő, de ha egyszer felnövök, én is ilyen kapcsolatot akarok –, Jess pedig majdnem bevallja Hondo-nak, hogy szereti, de végül meggondolja magát, majd a huszonhathetes évfordulón.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása