Hogy volt?

Oltári csajok 1x93 - Ne dobáld a Victor Hugot!

2018. március 28. 14:00 - BBrigusz

Ismét ugrunk egy hetet az időben, Piros éppen a csodálatos szerelmi kalandjait ecseteli Lehelnek, aki látványosan morci, bár azt még nem tudjuk, hogy miért. Béla nagy ötlete, hogy Piros hozományára kell felvenni kölcsönt, hogy megmentsék a lovardát. Anyu azt mondja, hogy az ki van csukva, no way, kizárt. A tudósasszony megnyer valamiféle tudományos versenyt, Angéla boldog, de még több lóvéra lenne szüksége. Érkezik is a jó tanács: - Menj férjhez te elsőnek!
1.jpg

Angéla arra jut, hogy a saját akaratát érvényesítve kellene valahogy elvetetnie magát Márkkal. Anyu szerint nem szabad visszaélni azzal, hogy Piros segghülye, nagyon jóhíszemű és naiv. Angéla megkéri Karolát, hogy adja oda Hajninak a leveleit. Kornél Lehelnek segédkezik a virágboltban, és közben kiszedi belőle, hogy szerelmi bánata van, mert épp évfordulója lenne az expasikájával. Angéla a házasságra próbál célozgatni Márknál, aki nem igazán veszi a lapot. Lehel Kornéllal lelkizik a virágboltban, amikor betoppan egy szívtipró, és felkelti a figyelmét. Béla beavatja Pirost az ötletébe, de Anyu továbbra is ellenszegül, mondván nem lehet egy ekkora adóssággal nekiindulni a közös életnek, meg amúgy is Kornélt is be kell avatni.

2.jpg

3.jpgAnyu ezután összefut a búsuló Angélával, aki elmondja neki, mennyire zavarja, hogy mindenki ellenük van, és senki nem tud nekik örülni. Jani közös programozásra próbálja invitálni Hajnit, aki sosem ér rá, mert dolgozik. Hát, jó. Kornél leszólítja Lehel kiszemeltjét, aki szerintem kölcsönös szimpátiának könyveli ezt el. Karola átadja Hajninak a leveleket, aki megdöbbenve olvassa a regisztrációs levelet a főzősulitól. Kornél meglátogatja Lehel plátói szerelmét annak tetováló szalonjában, és tisztázza a helyzetet, majd arra kéri a fazont, hogy randizzon Lehellel, de az nemet mond.

4.jpg

5.jpg

6.jpgAnyu Bélának ecseteli bánatosan, hogy Hajni nem hajlandó kibékülni Angélával. Béla ezután felmegy Angélához, és a Márkhoz fűződő kapcsolatáról kérdezgeti. Megbeszélik, hogy mindenképp Angélának kell megszereznie az örökséget, és ebben Béla is a segítségére lesz. Béla már Kálmánnál, aki kedélysesen fogadja őt, és sorry a múltkori nyomozásért. Béla megosztja Kálmánnal, hogy a családi béke érdekében Márknak el kellene köteleződnie Angéla mellett valamiféle gesztus formájában.

7.jpg

8.jpg

9.jpgKornél elhogyvoltozza Pirosnak a meleg-nem meleg-issuet, és a csaj felajánlja, hogy majd ő beszél a tetkós arccal. Kálmán azt javasolja Márknak, hogy mutassa meg a családnak, komolyan gondolja Angélával. Jani nyugtatni próbálja Hajnit, fasza lesz a távkapcs, nincs gáz. A csaj ezúttal azt határozza el, hogy elmegy, de mivel ez naponta háromszor megváltozik, szerintem nem kell túl komolyan venni. Piros ellátogat a tetováló szalonba, hogy ingyen reklámot biztosítson Lehelnek. A csávó hajlandó randizni Lehellel, ha Piros bevállal egy tetkót. Márk nagy kérdést tesz fel Angélának, megkérdezi, hogy hozzá költözik-e a lány. Hopp, kicsit félrement az info. Koppanááááás.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása