Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-akták 11x09 - Semmi sem tart örökké

2018. március 19. 14:01 - Hoppancs

Szervbegyűjtés közepébe csöppenünk, de valahogy semmi sem olyan, mint a Grace klinikában. Ott eltávolítás után nem nyalogatják a hasnyálmirigyet, de persze lehet, hogy csak rossz szakértőkkel konzultálnak a készítők. Itt mindenesetre illegális bizniszre utalnak a körülmények, melyeket csak súlyosbít a bolond nindzsaszuperhős-lány, aki rutinosan döfi halálra a hűtődobozzal elszelelni készülő sötét alakot. Az egyik orvos (?) meglép, a másikat meg a mellkasából kiálló karó sem bírja vallomásra, így a csaj infó nélkül, de legalább egy szép nagy adag belsőséggel távozhat a helyszínről.  „Ha ismeri a nevemet, oltalmazom őt”, idézi zaklatottan, miközben kalapáccsal adja meg a kegyelemdöfést. A szervek egy kórház előtt landolnak, „Én majd megfizetek” felirat kíséretében.

bscap0000_8.jpg

A miséről távozó Scully most megint nagyon vallásosnak látszik, de rossz pont, hogy a telefonját csupán rezgőre állította a templomban. Reméljük, hogy ezt nem tudja meg a zakkant szupercsaj, aki éppen a vért mossa le keresztes-karkötős kezéről. Hőseink már a helyszínen vannak, ahol Mulder kénytelen röviden megvitatni egy kötekedő rendőrpárossal, hogy kinek pontosan mekkora, majd Scullyval kisütik, hogy az asztalon fekvő személyt a sebész, őt és a szállítót meg egy harmadik illető gyilkolta meg. Utóbbi sajna nem tudta, hogy a durván szabályellenesen kezelt szerveket még dr. House sem operálná bele senkibe (talán még saját magába sem), úgyhogy tartozott az ördögnek egy kórházi kitérővel. Vagy másnak. A máj és a hasnyálmirigy nem volt a ládában. Muldernek meg szemüveg kell (progresszív, nem bifokális), mert annyira öreg, hogy nem vette eddig észre Scully új fizuráját.

bscap0001_8.jpg

A halálosztó Juliet otthonában járunk. A mama egy arcán kellemetlen elváltozásokat viselő lány fotóját szorongatja, és spanyolul imádkozik. Ő Juliet nővére, aki egy ideje nem jött haza. Helyette egy kommunaszerű közösségben iszik vér- és szervturmixot, amelyet társaival is megoszt. A sajátos életmód hatásos, mert sokkal jobban fest, mint a képen, de annyira azért nem szexi, mint Barbara, a vezérdíva, aki saját egykori műsorát élvezi egy öreg tévén. Csatlakozik hozzá kedvese, meg egy fiatal lány, akinek lehet, hogy nincs hozzá kedve, de mivel nagyon szoros kapcsolatban van előbbivel, nincs választása. Nem csupán érzelmileg kötődnek, hanem a hátukon keresztül is. Sziámi ikreknek tűnhetnének, ha nem lenne a nagy korkülönbség és nembéli eltérés, ja, meg ha nem olyan furán és véresen tapadnának össze. Guszta.

bscap0002_7.jpg

Scullyék a templomi imagyertyák előtt tisztázzák, hogy az eltűnt szerveket senki nem használta ...transzplantációra, és hogy lehet, ez nem is x-akta. Nem sejtik, hogy az éppen betérő Juliet mészárolta le a bukott sebészt meg a maffiózót. Barbara eközben új turmixot készítene, de elfogytak a hozzávalók. A rajongók egyike kénytelen színt vallani az incidensről, de egyelőre életben maradhat. Juliet egy kevésbé népszerű, bosszúról szóló bibliai passzust idéz a megszeppent atyának, aki ezután kénytelen lesz gatyót cserélni. Scully elmeséli Muldernek, hogy azóta hisz, amióta gyerekként a beteg öccse helyett egy kiskutyáért imádkozott, és nem elég, hogy karácsonyra övé lett az eb, de bónuszként még a tesót sem vitte el a Kaszás. Most is bízik a hit erejében, bár nem árulja el, mire vágyik. Talán arra, hogy a következő részben keblére ölelhesse Williamet, és utána se derüljön ki, hogy megint csak rohama volt. Mulder a szent hely levegőjétől filozófussá bódul. Aztán kiszúrja (höhö), hogy a templom kerítéséből pont olyan darabok hiányoznak, amilyeneket Frankenstein dokiból és szívrabló haverjából szedtek ki.

bscap0003_7.jpg

Gusztustalanéknál eközben zajlik az élet. Barbara nyafog, mert nem „vacsorázott”, így most egy nappal sem néz ki kevesebbnek, mint harminchárom, pedig már elmúlt nyolcvan. Akárcsak párja, dr. Luvenis, aki azért tartja olyan jól magát, mert a hátán viseli Kókadt Kayla-t. De amíg ilyen meghitten együtt vannak, nem szerezheti vissza a hiányzó szerveket, ezért Kayla-nek mennie kell, vagy ahogy Barbara mondja, felemelkedni és szép hattyúvá változni. Jelen esetben elvágott torkú, nyesett hátú hattyúvá. Juliet elveszett nővére, Olivia képeslapját olvasgatja, mely szerint neki már új, csodás családja van. A beugró Mulderéknek azt is elmondja, hogy ez alatt egy istentelen szektát kell érteni. Közli, hogy őt már nem izgatja az ügy, de Mulder lélekbe hatoló (progresszív) röntgenszemével már meglátta benne a bosszúállót, amire elég egyértelműen célozgat is.

bscap0004_8.jpg

Barbara hiába ette meg a Luvenis által leszívott Kayla-t, az egész annyit sem ért, mint egy gluténmentes tortaszelet koffeinmentes kávéval, ezért most őrjöngve követeli a napi egészséges szervadagját. Ha rajta múlna, az összes jelenlévőt elfogyasztaná, de ura türelemre inti: addig nem lehet, amíg az alanyok nem ettek elég undiságot. Azután viszont Barbarához varrják őket, és nem lesznek többé határok, a sztár akár csecsemővé is változhat. Luvenis ígéri, hogy visszaszerzi a muníciót, de hogy Barbara addig se éhezzen, egy lelkes szektatag felajánlja magát turmixnak. Az asszony úgy meghatódik, hogy harakiri közben jutalmul elénekli neki a The Morning After című dalocskát, hogy zenei kísérettel falhassák fel. 

bscap0005_6.jpg

Luvenis elhozta a cuccot, ezért megkapja Oliviát. A lány, akinek szintén van keresztes karkötője, boldog, hogy végre gyönyörű lehet. A hátát leszámítva, mert az elég csúnya lesz. Miközben a szerencsétlent a férfihoz tapasztják, Scullyék is megérkeznek az épületbe, amelyet teljes egészében kibérelt az elvileg 85 éves Barbara. A szemüveges Mulder érdekes infókat talál a művésznőről, miközben Scully a főbérlőt faggatja arról, hogy hét év alatt nem kellett volna-e találkoznia a fura, büdös lakókkal. Ez itt a Bronx, itt leszarjuk egymást, közli a pasas, majd megmutatja a titkos járatrendszert, amelyen keresztül akár tömegesen is közlekedhetnek a bujkáló elefántemberek, senkinek nem tűnik fel. Barbara nem akar ajtót nyitni a hatóságnak, de a házkutatási parancs emlegetésére mégis beengedi hőseinket. Mulderék viszonylag könnyen feldolgozzák, hogy Barbara 85 éves, biztos azt hiszik, csak a sötét miatt tűnik ifjabbnak. Meg Mulder amúgy sem lát.  A napfény rosszat tesz a bőrnek, közli a nő, és azt ajánlja Scullynak, hogy inkább ő se erőltesse a kimozdulást. Ha még nem késő. Amíg Mulder a véres szőnyeget vizsgálgatja, Scully próbálja a lényegre, azaz az eltűnt Oliviára terelni a szót, Barbara azonban visítozni kezd, amiért nem akarnak vele szelfizni. Jönnek  is a hívek, Scullyt a szemétledobóba hajítják, Muldert megrángatják, de közben befut Juliet is, hogy rendet tegyen. Átdöfi Barbarát, majd tovaszökken.

bscap0006_6.jpg

Mulder belebotlik Oliviába és Luvenisbe, pontosabban Olivenisbe. Eressze el, kiáltja, de aztán leesik neki, hogy az most nem fog menni. A doki előadást tart arról, hogy megtalálta az öregedés ellenszerét. Ez nem betegség, hanem természetes folyamat, mondja progresszív lencsés Mulder, mire Olivia rohamot kap, majd Juliet megint tök magabiztosan ugrik elő és végez Luvenisszel. Mulder lazításként kihalássza a trutyiból a kellemetlen aromájú Scullyt. Juliet azt kéri, ne sajnálják, amiért hülye, és nyíltan gyilkol, miközben két FBI ügynök kiabálja, hogy neeeee, mert ezt a döntést hozta, és örömmel megy a hűvösre. Az anyja meg most már érte imádkozhat.

bscap0007_5.jpg

Vissza a templomba, ahol Scully gyertyája elalszik, de Mulder újra meggyújtja neki, mert hisz benne. Szipp. Azon elmélkednek, hogy ők most együtt vannak-e, mert úgyis ez érdkel mindenkit a legjobban. Mulder szerint jobb lett volna, ha társa lelép, mielőtt az a sok rossz megtörtént volna vele, és akkor most otthon nevelgethetné a kölkeit, ahelyett, hogy egy vaksi öregemberrel kannibálokat hajkurászik. De ha már így alakult, akkor együtt fogják végigcsinálni. „Mindig is érdekelt, mi lesz majd a vége”, mondja Mulder. Hát, az bennünket is…

Címkék: x akták
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2018.03.26. 19:50:37

hát ez eléggé behányós rész volt nekem, nem bírom az ilyenféle trancsírozásokat ....
progresszív (nem bifokális) Mulder szerencsére ellensúlyozta :))
süti beállítások módosítása