Hogy volt?

Egynyári kaland 1x06 – A nagy meccs (évadzáró)

2018. március 19. 11:00 - szde

Gáborka horgászújságot olvas reggeli közben, Zsófi eszik mellette, aki eddig nem is tudta, hogy főbérlőjük szeret pecázni, de ezt Dóra sem tudta, én meg nem értem, mivel töltötték az elmúlt 2 hónapot, ha nem azzal, hogy megismerjék egymást? Érkezik Fanni meg a másik két fiú, mennének a strandra, de előtte Dóra fut. Szőke ezen csodálkozik, egy tök felesleges párbeszéd, de a lényeg, hogy ő strandröpizni szokott, mint férfias sport, és akkor holnap összecsapnak fiúk a lányok ellen. Dóra Zsófival lesz, naivánk dolgozik, Szőke meg nyilvánvalóan Bencével. A tét nem más, mint a maradék másfél napra teljesíteni a győztesek minden kívánságát, ez Dóra ötlete amúgy.

vlcsnap-2018-03-09-16h34m00s125.png

Az étterembe érkezik Mucsi és az unokaöccse, Kareszka, aki nagyon okos, tavaly egy év alatt végezte el a 9-10-et, ráadásul most portugálul tanul és annyi nyelvvizsgája van, hogy nem is tudja hirtelen, a holt nyelvek beleszámítanak-e. Dóra és Fanni étteremben, utóbbi nem akar semmit sem Mátéval, mert mi van ha…, Szőke is megjelenik. Dóra titokban bevallja Fanninak, hogy évek óta nem röpizett, most egy nap nem fog osztani, szorozni a teljesítményén.

Balázs utolsó lángosát eszi ingyen Gáborkáéknál, tehát letelt az egy hónap, ami szerintem másfél volt végül, majd Lajos is megosztja velünk, hogy neki anno mindig volt pénze, totóból. Nosztalgia, Gáborka előveszi a horgászmagazint, amiben biztosan van totó, majd Balázsra pillant, aki éppen lányokkal beszélget, és újabb üzletet ajánl neki.

vlcsnap-2018-03-09-16h36m38s352.png

vlcsnap-2018-03-09-16h37m17s437.png

Zsófi a kasszában, Bence a konyhába menne a következő adag kajáért, amikor elcsúszik, jól seggre is esik, Zsófi nevet. Ennyit arról, nem lesz munkahelyi baleset. Fanni eközben érkezik a hotelbe, búcsúzna Mátétól, aki nagyívben leszarja, de naivánk ezen nem tud túljutni, és kiakad.

Gáborka zseniális ötlete, hogy fogadni lehessen a röplabdára, ebben Balázs is segít neki, Lajos meg fogad a lányokra 2000 forinttal, Dóra erre ráötszöröz, egy tízest ad Gáborkának. Fanni hívja közben, ennek a Máténak pedig annyi lesz nemsokára. Azt ne firtassuk, miért, de legyen.

vlcsnap-2018-03-09-16h41m19s209.png

Zsófinál nem nyílik a kassza, Bence nem szól hozzá, majd a lány szalvétáért megy a raktárba, ahová bezárja egy ismeretlen kéz. Fanni és Dóra a hotelben várnak Mátéra és a nőjére, amikor pedig megérkeznek, Dóra jelenetet rendez, végül a nő puncsával önti le szerencsétlen milliomost. Később a 158-ban a nő ideges, nyilván Máté nem tudja a nő nevét, sose látta, és neki most lett ebből elege, eddig elnézte a vőlegénye szarságait, mostantól nem fogja.

Kareszka lenyúlja a pénzt a kasszából, de hát zseni, azok meg furák, és gondolom az írók szerint ebbe a furaságba belefér az, hogy lenyúlja a nagybátyja pénzét. Mucsi érkezik, számolná a pénzt, csatlakozik hozzá Ilona asszony, akinek az orosz akcentusa még mindig nem tűnt el, lesz is probléma, ugyanis eltűnt a pénz. Mucsi nem hitte, hogy az utolsó héten fogják meglopni, olvasni kéne a forgatókönyvet, kéremszépen, akkor tudná. Zsófi és Bence megbeszélik, hogy tuti Kareszka volt, és együtt ki fogják csinálni.

A nagy meccs napja van, Szőke ébred, Bence aludni akarna, végül mégis megérkeznek a strandra, ahová az összes balatonfüredi fiatalt odacsődítették szurkolni, Balázs a bíró.

vlcsnap-2018-03-09-16h46m16s894.png

vlcsnap-2018-03-09-16h46m46s990.png

vlcsnap-2018-03-09-16h48m13s447.png

vlcsnap-2018-03-09-16h50m27s858.png

vlcsnap-2018-03-09-16h58m16s108.png

vlcsnap-2018-03-09-16h59m21s260.png

Miután Szőke lesérült, Dóra Gáborkát állítja be a helyére, feszültség, utolsó szettben 14-14 az állás, de a lányok nyernek.

Gáborka bajban van, mert csak ketten fogadtak, Dóra és Lajos, akinek kifizette már a dupla árat, így Dórának nagy nyolcezer maradna, a maradékot meg majd elvonják a szoba árából. Zsófi és Bence közben letámadják Kareszkát, aki szerint senki sem hinné el, hogy ő, mint aranyos, ártatlan gyerek lopna… Mucsi szerint ez nem az unokaöcs gondja, majd ő elintézi, hogy a pénz visszakerüljön, az alkalmazottai meg ne baszogassák szerencsétlen gyereket, akinek így is elég baja van a holt nyelvvel. Ezzel csak az a gond, hogy a portugál minden, csak holt nyelv nem…

vlcsnap-2018-03-09-17h08m18s830.png

Dóra csicskáztatja Szőkét, aki nehezen bírja, Fanni pedig jön a hotelbe, ahol összefut Erikával, és megtudjuk, hogy Máté nője az összes cuccával távozott.

Bence fel akarja adni a dolgot, amikor látják Ilona asszonyt Gézával enyelegni, ez nem a férje, talán Mucsit Gáspárnak hívják, de mindegy, meg is van az aduász, mivel fogják bebizonyítani, hogy Kareszka a hunyó.

Dóra szendvicset csináltat magának, de Szőke megint nem találta el az arányokat, érkezik Fanni, hogy elhogyvoltozza Máté és nője kapcsolatának végét. Közben Zsófi és Bence Ilona asszonnyal állnak le beszélgetni.

vlcsnap-2018-03-09-17h13m32s722.png

Fanni már mindent rózsaszínben lát, ez egy jel, hogy Máté dobta a nőjét, Dóra szerint nem a nőt dobták, hanem Mátét, és eszébe se jusson neki ilyesmi, Szőke nagyban egyetért, hogy aki rohadék, az is marad, pechjükre érkezik Máté, hogy elmondja, mennyire sajnálja a dolgot Fannival és rájött, hogy ő az igazi. Fanninak nehezére esik, de végül is kimondja, hogy nem, vége, ennek itt nem lesz folytatása, amit Máté nem hisz el, Dóra meg roppant büszke a barátnőjére.

Az étteremben Karcsika mindent elmondott, Ilona asszonynak köszönjék a fiatalok, és jövőre várják őket vissza, addigra Karcsika is okosabb lesz és jobban fogja a borsot az orruk alá törni.

vlcsnap-2018-03-09-17h19m39s225.png

Utolsó este, buli, Fanni depis, Zsófi lassúzik Bencével, majd egy pörgősebb számra mindenki a táncparkettre kerül. Lassított bulizós képek, az egyetlen értékelhető pillanat, amikor Szőkéről lekerül a felső, majd vágás, Zsófi és Bence isznak a padon, természetesen ugyanazon, amelyiken eddig Balázzsal ült. Csók, másnap reggel az ágyban ébrednek, a romantikát Szőke szakítja félbe, mert pakolni kéne és indulni vissza Pestre.

vlcsnap-2018-03-09-17h27m57s501.png

vlcsnap-2018-03-09-17h29m26s212.png

A lányok a nappalit nézik, ahol a lehető legkevesebbet voltak eddig, búcsúzkodás, mindenki örült mindenkinek, Zsófi és Bence Pesten el fognak menni randizni, Dóra és Szőke nem zárták ezt itt le kettejük között, Fanni pedig Gáborkát is megöleli, akinek végre lettek barátai, de azért már nagyon örül, hogy 10 hónapig egyedül lehet, amikor is érkezik majd a Kétnyári kaland következő évad.

12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Post Modern Prometheus 2018.04.10. 18:25:38

Köszi a hogyvoltot és a végtelen türelmet a sorozathoz [nem tudom, hogy nem adtad fel] :D
Egyébként csak ilyen fun fact jelleggel, a strand és az apartman külsők [a belsőket nem tudom] azok Csopakon forogtak [meg talán az is amikor az utcán a strand felé sétáltak], már 6 éve furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit rejthetett a dzsungeles telek, mert kb 1 utcával arrébb szoktunk nyaralni és minden nap elmentünk mellette, de sosem láttunk be, egészen tavaly nyárig, de arra már nem emlékszem, hogy az utcáról maga a ház látszódott-e vagy sem. :D

szde 2018.04.11. 10:27:28

@Post Modern Prometheus: Meglepő módon, amikor elsőre néztem, akkor még tetszett (de valószínűleg már hullafáradt voltam a vizsgaidőszak miatt :D).
Szerintem nem látszik a ház, mert a felvételeken is egy viszonylag hosszú bekötőút vezet a házhoz, és az még ráadásul oldalra is esik a bekötőhöz képest, plusz elég dzsindzsás a környék :D
De köszi a fun factet, ha járok Csopak felé, mindenképpen megnézem :))

Post Modern Prometheus 2018.04.11. 19:03:16

@szde: Azt azért meg kell hagyni, hogy a balatoni életérzés megvolt benne, csak rosszul egyensúlyoztak cselekmény és konfliktus között, meg a karaktereken lett volna mit kifejteni, túl 2D-sek lettek [nekem Dóra karakterétől nyílik ki a bicska a zsebemben, Zsófitól meg akkor amikor megszólal :D] a srácokba volt potenciál de rosszul használták ki, vagy legalábbis nekem első blikkre ez jött le. Illetve a cselekmény szálak sem voltak nagyon izgalmasak, vagyis inkább az a szekunder szégyenérzet járt át, amikor a Jókai-rejtvény-gate jeleneteket néztem, mert ilyet általános második osztályában csináltunk, amikor a suliban megpróbáltuk megkeresni a Titkok kamráját, amiről tudtuk, hogy úgysincs, de jó lett volna, ha... :D
És ami rettentően szokott a magyar filmekben/sorozatokban zavarni, hogyha valakinek XY a neve, annak a becézett formája sohasem hangzik el, pedig barátokról van szó, akik X ideje ismerik egymást de következetesen mindenki Péter és nem Peti, Gábor és nem Gabi, Dóra és nem Dóri, szóval ez nekem mindig olyan idegen.
(A vizsgaidőszak mindent megmagyaráz, én épp a szakdolgozatom írása közben nézem, mert már így is görcsben áll az agyam, szóval mindegy, de most már dacból is megnézem a második évadot :D]
A dzsungel telek meg ez, ha érdekel: https://www.google.com/maps/place/Csopak,+%C3%96rk%C3%A9ny+Istv%C3%A1n+stny.+6,+8229/@46.967745,17.9296983,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4769bd926c0cf1f7:0x5fa7071d29cd4151!8m2!3d46.967745!4d17.931887

szde 2018.04.12. 08:33:55

@Post Modern Prometheus: Dóra karaktere a második évadban fejlődött sokat :)
Igen, elég zavaró, hogy senkit sem becéznek, talán Zsófit, bár ugye már az is adható név, szóval ki tudja... :D
A második évad szerintem jobb a karakterek szempontjából, a sztorit nagyon nem lehet értékelni, de nézd meg, és szívesen várom róla az észrevételeket :D
(És nemsokára jön a 3. évad :D)

Post Modern Prometheus 2018.04.12. 16:59:50

- Nyomokban spoilert tartalmazhat, azoknak akik nem látták a S02-t -

@szde: Igen a második évad az már fejlődőképes lett, az kifejezetten tetszett is, bár Zsófit nyekergését szívem szerint felgyújtottam volna, ahogy bejött Levi kb addig hiányzott Peti karaktere, utána el is felejtettem, hogy ő így van meg minden, a Fanni hiánya meg egy percig se érződött, annak ellenére, hogy az első évadban a csajok közül őt csíptem talán a legjobban. Nyilván a sajnálhatósági faktor miatt, amit az elején eléggé maxra járattak az Erikával, majd aztán A Srác is rápakolt még egy szeneslapátnyit. De visszakanyarodva a második évadot kifejezetten élveztem, az elsőhöz képest és azt kell, hogy mondjam - ezzel magamat is teljesen meglepve -, hogy várom a következő évadot és remélem, hogy marad a fejlődőképesség, mert azért van hova, de úgy gondolom, hogy azért messze kiemelkedik a hazai gyártású sorozatok közül, legalábbis ha azt nézzük, hogy eddig a pilotnál tovább egyet se tudtam megnézni [aztán egy idő után már esélyt sem ad az ember, de ezután lehet átértékelem]. Pl A tanárhoz képest ez [még az első évad is] klasszisokkal jobb volt.

szde 2018.04.13. 17:50:02

@Post Modern Prometheus: Szerintem van bőven potenciál a mai fiatal színészgenerációban, meg nyilván kell hozzá megfelelő szerep - és rendezői utasítás - is. Elvileg május környékén fog kijönni a 3. évad, és már nem a Balatonon fog játszódni, hanem Budapesten.
Levi karakterét én nagyon szerettem, Peti tényleg nem hiányzott, szerintem a második évados visszatérésekben eléggé el is szúrták a karakterét.
Nyilván egy saját sorozatnál, amit nem a külföldi licensz alapján vettek meg, nagyobb a mozgástér, meg az írókon is látszódik, hogy láttak már mai magyar fiatalt testközelből. :D Szerintem nézz bele a Csak színház és más semmi c. sorozatba, az is a Dunán ment, igaz, az színházról szól, de magyar és saját, szerintem nagyon igényesen van megcsinálva.
A tanár tényleg elég gyenére sikerült, de ott nézz bele a német eredetibe, az klasszisokkal sokkal jobb, kicsit hasonlít a Fák jú tanár úr német filmekre (elvileg a sorozatból vették a film ötletét), magyar viszonylatba nem tudták szerintem átültetni (sajnos), pedig meg lehetett volna csinálni szerintem szórakoztatóra és magyarosabbra.

Post Modern Prometheus 2018.04.14. 03:36:23

@szde: Abszolút, én is látom azokon akikkel csoporttársaim együtt dolgoznak fiatal színészpalántákkal, hogy a probléma nem az ő tehetségükben keresendő elsősorban. :D
Azt tudtam, hogy jön és iMDB alapján nekem is ez a tavasz vége volt a tippem, de azt nem tudtam, hogy BP lesz a helyszín, mindenesetre ez most kíváncsivá tett.
Igen, Levi nekem is szimpi volt, remélem benne lesz a kövi évadban is. Ha Petit visszahozzák, remélem kezdenek vele valamit, és minimum az első évadok karaktere köszön vissza.
Őszintén meg is lepett, hogy saját, nem megvett és magyarított sorozat és ennyire megfogott, eredetileg csak egy kis "guilty pleasurenek" szántam, de a végére egészen megszerettem, kicsit a Slice of Life jellegű anime sorozatokra emlékeztetett [pedig csak egyet, max kettőt láttam ezekből, a csillió sorozat mellett nincs még anime-okra is időm]. Persze azért sokat számít, hogy gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak, mert nem kell követniük az eredetit. Jajj meg hát igen, imádom amikor az adott korszak fiataljairól az adott korszak fiataljainak akarnak sorozatot/filmet/akármit készíteni, de fogalmuk sincs róla, hogy hogyan viselkednek, hogyan beszélnek egymással, meg úgy en block az egészről nincs fogalmuk és olyan borzasztó idegen és távoli lesz az egész, amennyire csak lehetséges. :D
Jól van, köszi a tippet, meglesem majd, ezek után úgy érzem, hogy mindenképp megérdemelnek a Duna által gyártott sorozatok, egy esélyt, mert ez tényleg kiemelkedő volt a mostaniak közül, még úgyis, hogy annyira nem megy a mainstreamben, pedig megérdemelné, hogy többet beszéljenek róla, illetve tanuljanak kicsit belőle, mert eddig ez volt a legvalóságszagúbb [ez vajon egy szó? :D] sorozat amit itthon sikerült alkotni.
Igen azt hallottam, hogy a német klasszisokkal jobb és viccesebb és emészthetőbb, mert a saját verziónk elég furára sikerült, valahogy érzi az ember, hogy valami nagyon nem kerek a dologban, főleg, ha az emberben még élénken élnek az általános-középiskolás emlékei és vannak tanár barátai [vagy a régi tanárai a barátai?], bár ennek ellenére úgyis nézem majd, már csak a kontraszt miatt is, de majd nem mondom el senkinek [sicc] :D
A Fák jú tanár úr storykat nem igazán ismerem, csak hallomásból, azok valahogy, mind az eredeti, mind a magyar kimaradtak nekem.

szde 2018.04.14. 11:37:44

@Post Modern Prometheus: Szerintem bőven meg kéne adni az esélyt nekik több filmben, és egyre inkább el kéne engedni a régi időket (Stohl, Dobó Kata, Kamarás Iván stb.).
Láttam a neten fotókat a 3. évadról, és ott nem balatoni környezet volt :D
Én már nagyon összekavarodtam, hogy ki marad és ki nem, olvastam, hogy a Levit játszó színész nem vállalta a 3. évadot, de olyat is, hogy a Dórát játszó színésznő... pedig szerintem a 2. évadot abszolút ők vitték.
Szerintem az MTVA elég jó sorozatokat szokott megvenni/készíteni, anno a 2000-es évek elején is tartalmas ifjúsági sorozatokat mutattak be, igaz, azok zömében német/ausztrál sorozatok voltak, de ahányszor belenéztem pl. a Tűzvonalban-ba, az is elég jó volt, az akkori viszonyokhoz képest.
Szerintem valós szó, én szoktam használni :D Amúgy igen, közben gondolkoztam a karaktereken is, és eléggé telibetalálták őket, mert biztos mindenki életében megtalálható a saját Dórája, Petije, Lucája, Zsófija (:D), stb. Meg tényleg elég jóra sikerült, nyilván apróbb túlzások vannak benne, de messze a legreálisabb sorozat (pl. összehasonlítva a Korhatáros szerelem kb. egyidős fiataljaival)
Amúgy nagyon érdekes, kb. 80%-ban egyezett az első rész szövege is a magyaréhoz képest, a 2. részben már eltértek, a 3. rész meg ugye ma jön, de nyilván benne van, hogy mekkora hasonlóságban kell lennie a két sorozat között. Mindenesetre találhattak volna jobb színészeket a főszerepekre (a tanár és a tanárnő, Anger Zsolt szerintem a legeslegjobb benne, de ő kb. minden filmben a legjobb), mert nekem fájóan hiányzik a kémia.
A Fák jú tanár úrnak adj egy esélyt, meg úgy egyben a német vígjátékoknak, mert szerintem fergetegesek :D (Fülenincs nyúl, 1 és fél lovag, stb.)

Post Modern Prometheus 2018.04.16. 04:21:02

@szde: Igen ezt én is hasonlóan látom, tudnék örülni neki, ha nem csak nyáron lehetne a színészekkel forgatni, amikor nincs színház, hanem ki tudnánk termelni egy olyan csapatot, akik meg tudnak élni a filmezésből is, és nem kéne ilyen szűkös határidővel dolgozni (sokszor szerintem amúgy ez is az oka annak, hogy olyan filmek, sorozatok kerülnek ki itthon, amilyenek).
Neeeee pedig most tényleg ők vitték a hátukon a cselekményt, hát bús panda leszek, ha elmennek, főleg, hogy a végére tényleg egészen megkedveltem Dórát. :D
Azokkal annyira nem vagyok képben, de ezek alapján el tudom hinni, mert tényleg abszolút pozitív csalódás volt számomra ez a két évad, pedig úgy ültem le elé, hogy kicsit zsibbasztom az agyam, de végül mégsem ez lett belőle. :D
Na igen, bár én rossz példa vagyok, mert a barátaim 90%-ban mind ugyanolyanok, de őket nem lehetne ábrázolni sorozatban, mert vagy nem menne el 12-es karikával vagy nem lehetne értelmezni a látottakat. De általánosból még vannak elszórva emlékeim és azok alapján igen, be tudom azonosítani a saját életemben szereplő Lucákat, Fannikat, Zsófikat, Bencéket, stb. Persze, de hát iylen ez a popszakma ahogy a a művelt francia mondja, nem lehet igazából 2x 6 rész alatt olyan mély karakterábrázolásokat és jellemfejlődéseket beiktatni egy kvázi limonádé sorozatba, és szerintem nem is elvárás, én legalábbis negyed ennyi elvárással ültem le elé. (Most ezzel nyilván vitatkoznának a tanáraim, de hát más 900 éve a szakmában lenni, mint még benne se. :D)
Akkor majd, ha végzek ezzel a szakdolgozatos pokoljárással mindenképp belenézek, most már kíváncsi vagyok (német sorozat nekem utoljára a Rex felügyelő volt még ovis koromban, bár a Good bye Leninen sírva fetrengtem a röhögéstől és meg is lepődtem, mert eddig nem ezek voltak a tapasztalataim a német humort illetően, viszont ha már német sorozatok, a Dark valami istentelenül jó lett, persze Netflix meg minden, de akkor is).
Igen a gyerekeket kicsit jobban megválogathatták volna, vagy jobban instruálhatták volna, vagy akár csak besétálhattak volna egy random középiskolába tanítási idő alatt, főleg a stylelist, rólunk úgy pattintották volna le a sapkát órán, hogy hazáig repült volna. (Meg amúgy ennyire nem gyászos a helyzet, legalábbis nem a diákok stílusa miatt problémáznak a tanár ismerőseim).
Jól van, odabiggyesztem a végtelen listámra akkor őket is. :D

szde 2018.04.18. 18:38:18

@Post Modern Prometheus: Igen, jó lenne, ha megvalósítható lenne ez. Pl. Anger Zsoltot akartam megnézni most színházban, de egyszerűen sehol sem találok semmit, ezek szerint ő már nem játszik, csak filmezik. (Vagy nem hívják sehova. De akkor morci leszek, mert szerintem veszettjó színész. A Hacktion Újratöltvét is ő vitte.)
Azt meg lehet kérdezni, hogy te mit tanulsz/mi leszel, ha nagy leszel? :D
Nekem kb. a Kicsi a bors, de erős, meg vagy 3 éve a Mennyei kötelék, amiből tök sajnálom, hogy nem jött ki a következő évad magyarul, de én még németül se találom, pedig vetemednék arra, hogy úgy nézzem, valamire azt a nyelvvizsgát is használnám :D
A Dark-ot nem ismerem, én zömében inkább lightos sorozatokat nézek, ha suli van, szobatársam néha ki is akad, hogy hol találom meg a világ legszarabb sorozatait, pedig még csak nem is trashreality, hanem kamaszoknak készült sorozatok :D (A Feleségek luxuskivitelben az egyedüli kivétel, de azt akkor nézem, ha nincsen a koli közelében sem :D)
Igen, én is néztem, hogy elég fura az öltözködési stílusa egyes embereknek, de a tanárokét legalább eltalálták :D Nos igen, nálunk se volt opció a sapka, mondjuk mi azért ennyire nem voltunk kollektíve sötétek a kémia/fizikához :D 2-3 kivétel mindig van, de szerintem olyan nincs, ahol az osztály 95%-a hülye hozzá. Amúgy igen, nálunk is van sok tanárismerős, messze nem a stílus a legnagyobb hibájuk.

Post Modern Prometheus 2018.04.23. 15:06:01

@szde: Azt nem tudom, szerintem ő itt is, ott is játszik.
A szak neve hivatalosan mozgóképművészet és médiaismeret, és amikor mi elkezdtük akkor elvileg rendező lett volna a papírunkon aztán menet közben volt valami mókolás az egész szakkal [mert nem SZFE-sek vagyunk és - ezek szerint -, túl nagy konkurenciát jelentettünk nekik és jól kib@sztak velünk :D ] mert az egészet úgy ahogy van átvariálták, meg új szakokat hoztak létre, nagy a kaotika az egész körül. De egyébként amúgy sem a rendezés érdekel, csak külön vágó szak nem volt amikor még én felvételiztem.
Én egyáltalán semennyire sem beszélek németül, meg a nyelv sem nagyon vonz és ha tehetem nem is nézek semmit németül, ezért is lepődtem meg azon, hogy a Darkot kb együltő helyemben végig tudtam nézni. [Mondjuk azért az olyan is.]
Én nagyon szeretem a trasht [talán mert olyan helyen nőttem fel, ahol minden túlzás nélkül, de szinte csak ilyen VV kompatibilis emberek élnek és ilyenkor egy kicsit otthon érzem magam :D] De amúgy ja, néha a barátom is csak néz, hogy mégis mi a fenén tudok így visongani? Én meg kénytelen-kelletlen megmutatom az éppen aktuális "guilty pleasure" sorozatot amit találtam. [Néha kifejezetten keresem is. :D]
A luxifelik az kifejezetten vicces, már csak azért is, mert aki rendezi az volt 2 félévben tanárunk is, de többet nem is mondok róla, mert a sulit csak elvégezném :D
Ja, a tanároké egész korrekt lett. Hát én ezekkel a tárgyakkal kapcsolatban csak általánosról tudok beszélni, mert ott még tényleg tanultunk is [kémiából annyira nem, mert a tanci néni valamiért utálta a lányokat és ha mi kérdeztünk valamit sose magyarázta el], középsuliban meg csak kémia volt húzós, de az is csak azért, mert minden órán "ahol kinyitom a naplót, az fog felelni" című battle royale játék ment. De egyébként meg mivel infós/nyelvi osztály voltunk annyira nem is kérték számon tőlünk ezeket. De azért azt még illik hozzátenni, hogy amúgy sem mi voltunk a legélesebb kés a fiókban [mind közép és általános iskolában]. :D

szde 2018.04.26. 16:13:09

@Post Modern Prometheus: Na, egészen jól hangzik, engem is mindig érdekelt ez az egész, médiát is tanultam a középsuliban 4 évig, meg rádióztam meg a színházaztam, aztán jól kiment a fejemből a felvételi jelentkezés, és nem adtam be :D (engem a dramaturgia érdekelt) szóval elmentem helyette matematikusnak :D
Na, a német nekem is a muszáj volt, szüleim szerint érdemesebb volt azt tanulni :D rühellem is eléggé, lenyelvvizsgáztam belőle és azóta mosom kezeimet.
Úúú... biztos érdekes lehetett, én mindig kíváncsi voltam, mi visz rá arra valakit, hogy reality-t rendezzen :D
Nos, ismerős, nálunk ugyanez az egyetemen van meg, hogy valamiért a lányokkal nem szimpatizálnak, és volt már olyan, hogy úgy adta meg a kettest a tanár, hogy "maga nem okos, csak szorgalmas". :D