Hogy volt?

X-akták 11x08 - Ismerős

2018. március 13. 15:00 - Hoppancs

Sárga kabátos kisgyerek-para bohócbaba kombóval nyitunk, amiről nyilván mindenkinek AZ jut az eszébe. A jelenet végkifejlete is ehhez igazodik, de ne szaladjunk előre. A kisfiú egyelőre gyanútlanul énekelgeti a bábuhoz – bizonyos Fülig Vigyor Úrhoz – tartozó dalocskát, amely oly’ idegtépő, hogy önmagában elvihetné a hátán az egész epizódot. Eközben anyukája pre-cicaharc pillantásokat vált egy másik muterral, majd rejtélyes telefont intéz. Annyira belemerül, hogy nem figyel a poronty  jelzésére, miszerint Fülig Vigyor Úr már a spájzban (vagyis az erdőben) van. Így néz ki:

bscap0000_7.jpg

Mire a mama ingerülten kinyomja az őt zaklató férfit, a kis Andrew már engedett az imádni való mókamester csábításának. Igen, még mindig róla van szó:

kukucs.gif

Érdekes ízlése van ezeknek a mai kölköknek. Éjjel már egy csapat rendőr keresi a fák között Andrew-t, és meg is találják. Sajna olyan állapotban, hogy a szintén zsaru apuka kénytelen átmenni Sean Pennbe, à la Titokzatos folyó.

bscap0001_7.jpg

A főcím után Strong rendőrfőnök tájékoztatja Mulderéket arról, hogy a gyereket brutálisan bántalmazták, ha ez esetleg nem látszana a véres hullájáról készült fotókon. Andrew csigolyái súlyosan diszlokálódtak aztán szegény megfulladt a légcsősérülésétől, majd záróakkordként valami szét is tépte. Talán egy prérifarkas lehetett, vagy ami még jobb, egy újfajta hibrid farkas. Ettől az ötlettől meg Scully szemöldöke mozdul el életveszélyesen. Amúgy FBI-ék azért jöttek ide, a festői Eastwoodba, mert nem zárható ki, hogy a gagyi farkasos bullshitek egy gyilkosságot lepleznek, méghozzá egy rendőrtiszt hozzátartozója ellen. A femináci Scully kijelenti, hogy a nyakkitekerés férfi elkövetőre utal, majd azonnal szanaszét profilozza a gyilkost: 19 és 42 év közötti, priusza van, a közelben lakik, szadista és talán még a hulladékot sem gyűjti szelektíven. Borzongató belegondolni, most éppen micsoda szörnyűséget művelhet. Lehet, hogy A szürke ötven árnyalatát nézi, eredeti DVD-n.

bscap0002_6.jpg

Hőseink kitárgyalják az eastwoodi farkasok szexuális életét, de mindez csak gyenge előzetes Mulder pokolkutyákról és helyi öngyulladó boszorkányokról szóló kiselőadásához. Scully szemöldöke rock and rollt jár, de társa ragaszkodik a fekete mágia-elmélethez. Hullavizsgálat következik, és a rövid, sajnálkozó bevezetőt követően Scully hamar a lényegre tér: bizonyára egy Puerto Ricó-i férfi rángatta halálra Andrew-t. Egy átlagos Puerto Ricó-i férfi. Aki nem látta a South Park vonatkozó részét, annak elárulom, hogy ez  valamelyik (vagy mindkét) szülőt jelenti. Scully az apára fogad, aki még rendőr is, tehát semmiképp nem lehet ártatlan. Ráadásul megsózta a gyerek lábát.

bscap0004_7.jpg

Mulder furcsállja, hogy Strongék ötéves lányát nem kérdezték ki, pedig ott volt, amikor Fülig Vigyor lecsapott. A temetésen a gyászoló anyuka (Diana) elmenekül a részvétét kifejező rendőrfőnök elől, az apa (Rick) pedig azt firtatja, miért nem adta ki az FBI a holttestet. Hát azért, mert egy eastwoodi perverzre gyanakodnak. Emily, a kis szemtanú nem tud a vallomására koncentrálni, mert egy gyerek?műsort? néz, ami… hát…ilyen:

tipitop.gif

Édesanyja, Anna megkérdezi Muldert, hogy van-e gyereke, mire az érintett nem tálal ki a William-ügyről, inkább csak annyit mond, hogy ja, igen, egy felnőtt fiam. (Vagy féltestvérem. Aki 50%-ban űrlény.) Kivételes önuralomra vall, hogy a tévéműsor és a katatón Emily láttán Mulder nem kapja fel azonnal a kiscsajt, hogy elvigye a gyermekvédelemhez, vagy minimum egy drogtesztre. A látványt azonban nem bírja sokáig, inkább a polcon sorakozó boszitémájú könyveket veszi szemügyre. Ja, helyi történelem, veti oda Anna, és már tessékelné kifelé a sokkos ügynököt, amikor Emily benyögi a tévére mutatva, hogy EZ volt az erdőben az ominózus délutánon:

iiiiiiiiiii.gif

Eközben Rick sem tétlenkedik, és talál a rendszerben a profilba illő szexuális bűnözőt, aki a városban lakik. Strong arról győzködi Scullyt, hogy az apa nem tehette, mert jó ember, meg alibije is van. Őt most erről nem tudják megkérdezni, mert már a gyanúsított felé száguld, hogy khm, elbeszélgessen vele. Scullyék utána. Melvin, a pedofil nincs otthon, így Rick kénytelen egy ártatlan asztalon kitölteni a mérgét. Mulder az erdőben összefut a helyes pokolkutyával.

bscap0005_5.jpg

Melvin otthonában házkutatást tartanak, ahol gyerekzsúrokon készült ijesztő fotók és plüssállatok mellett egy visító majmot és egy Fülig Vigyor Úr-jelmezt is lelnek. A szegény ember Michael Jacksonja nem is passzolhatna jobban a képbe, ami Muldernek nagyon nem tetszik. Gyanús, hogy túl gyanús. Úgy tűnik, jogi tankönyvet ebédelt, mert az ártatlanság vélelméről és demokratikus elvekről kezd magyarázni. Ezalatt Emily tovább bámulja a táncoló izéket a tévében, majd ahogy várható volt, egy az ajtóban is megjelenik. Vele megy, mert annyira vonzó jelenség.

bscap0006_5.jpg

ooooo.gif

Mire besötétedik, Anna már Emily maradványai felett üvöltheti Strong arcába, hogy "te tetted ezt", miközben Scullyék ezerrel fülelnek. Mulder szétdúlja a helyszínt, és a sóból készült varázskör felfedése közben totál bepörög. Lelkesen taglalja, hogy a boszorkányok megidézte lények sokszor áldozatuk vágyának tárgyát – pl. édibédi mesefigurákat – imitálják. Itt szellemek és démonok szabadultak el, közli, majd vallatni kezdi a témában a rendőrfőnököt. Scully arcára kiül az "elnézést, a társam elmebeteg" pillantás, de Strong hajlik a beismerésre. Ugyanis beengedte a gonoszt a lelkébe, még konkrétabban  a péniszét Andrew mamájába. Majd a szakítás után is zaklatta, amitől nyilván megnyílt a pokol kapuja. Elvégre ilyen gyalázatot még nem látott a világ. Házasságtörés? Mi ehhez képest egy népirtás? Feldúltan elvonul, még Mulder is csak néz. Ezt a várost itten valaki csúnyán elátkozta.

szkali.gif

Rick eközben - a kulturált tömeg biztatása mellett - félholtra verte a napi gyereksimogatásból hazaérkező Melvint, aki elmondása szerint soha nem bántott senkit, a régi ügye is csak félreértés volt. A kollégák leállítják a bekattant zsarut, de az eastwoodi népet nagyon megfogták a cáfolhatatlan bizonyítékok, ezért laza XXI. századi lincselésbe fog. Ide az FBI kell, amely meg is érkezik, pár figyelmeztető lövéssel. Rick azonban nem hajlandó behódolni a rendszernek, inkább szétlövi Melvin agyát. A meghallgatáson a bíró úr megállapítja, hogy történt ugyan némi rendőri túlkapás, de tényleg rendes fickó ez a Rick, mindig köszön, templomba is jár, úgyhogy mielőtt felmentik, óvadékkal hazamehet. Ja, amúgy láttam a kutyát az Ómenből, mondja Mulder. Szerintem Scully szemöldökét már felesleges megemlíteni.

bscap0007_4.jpg

Az ügynököket egy rendőrkolléga várja odakint, aki elmondja, hogy Melvin nem ölhette meg Andrew-t, hiszen az eltűnéskor épp egy gyerekzsúron élvezkedett nyuszinak öltözve. Persze ez nem érdekel senkit, mert ez egy középkori kisváros. Rick otthon kérdőre vonja asszonyát félrelépésügyben, aztán elhagyják egymást. Rick a rendőrfőnökhöz indul, a nő meg az éccakába autózik bele, de eléugrik egy ál-Andrew, és halálos balesetet szenved. Arra jár a kutyus is. Rick már Strongéknál hallucinál Fülig Vigyor Úrról, amíg a házigazda agyon nem lövi. Scullyéknak ebben a részben nem volt sok dolguk, de legalább most is pont odaérnek megnézni a halottat. Bónuszként Mulder felfedezi, hogy a legfontosabb boszorkánykézikönyv eltűnt a helyéről.

tuuuuuz.gif

A feldúlt főrendőrt Diana hívja az erdőbe, pedig ő amúgy már holtan fekszik egy fa alatt. Strong helyette Annával találkozik, aki egy gyertyákkal körülvett körben kántál, kezében a démonkönyvvel. Ő szabadította el a gonoszt, amikor Dianát és saját csalfa urát akarta megátkozni, de nem számolt a mellékhatásokkal. Állítólag most majd mindent helyrehoz. Ebben annyira megzavarja a Strongot szétkapó pokolblöki, hogy ismét tökéletesen időzítő ügynökeink orra előtt spontán porig ég. Mínusz két család Eastwoodban. 

gyull.gif

A könyv érintetlen marad, úgyhogy mehet a bizonyítékraktárba. Scullyék hazahúznak, miután nem nyomoztak ki semmit, és még a horrorklisésen magától elinduló körhinta látványáról is lemaradnak. Remélem, azért kapnak fizut.

Címkék: x akták
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2018.03.14. 19:46:30

tegnap este néztem meg, és bár nem álmodtam tőle rémeket, de ez a Fülig Vigyor úr tényleg nagyon para.... ráadásul az az idegtépő dallama még mindig a fülemben van

a hogyvolt viszont szuper (vagy ezt már mondtam? :)