Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Oltári csajok 1x85 - Apu-kalipszis

2018. március 12. 12:00 - BBrigusz

Bianca Cével már fitten és boldogan pakolászik a kórházban, indulandusz van, mondja ő, Márk leordibálja, kussolsz és leülsz. Piros hasonlóan derűsen kezdi a reggelt Angéla legnagyobb megdöbbenésére, elhatározta a kislány, hogy felnőtt módjára fog viselkedni, és bebizonyítja, hogy Béla ártatlan. Flashback, ezúttal Piros van sztoriban, Béla anno Apu temetése után felajánlotta, hogy kifizeti a temetési költségeket, ergo ő igazából nagylelkű és jófej, tehát nem lett volna képes egy gyilkosságra. Ennek Piros fejében van értelme, komolyan mondom, a magyarázásánál még az is jobb amikor bőg.

Márk csodálkozva kérdezi a doktornőt, hogy most komolyan képes-e hazaengedni Biancát Cével, hát hiszen segghülye. Az orvos szerint is reménytelen eset, viszont az, hogy elmegy-e elvonóra, csak tőle függ. Karola és Hajni izgatottan várja az ügyvéd visszajelzését, majd Márk bedobja az örvendetes hírt, miszerint a kokós kisasszony hazatér. Angéla kitart a véleménye mellett, amikor Piros azt is elmeséli, hogyan szeretett egymásba Béla és Anyu. Akárhogyan próbálkozom, nem tudom összerakni, hogyan kapcsolódik ez most a sztorihoz, de biztosan bennem van a hiba.
1.jpg

Márk elvonóra akarja küldeni gyermeke imádott anyját, akit maga az ötlet is sért, teljesen elzárkózik a témától. Piros meglátogatja az anyjáékat, de csak Bélát találja otthon, aki bedob 1-2 gyilkolászós poént a kislánynak. Az ügyvéd közli Karolával, hogy bemehet Jancsikához, illetve lehetséges, hogy óvadékkal el lehet intézni az ügyet. Bianca Cével és Noémi egymásra találását Angéla jelenléte édesíti meg, Kálmán pedig készségesen intézi a csajnak az elvonót. Piros a hülyeségeivel fárasztja Bélát, majd rákérdez a Rolexre. Noémi a függőségéről faggatja az anyját, akit ez nyilván mélységesen felháborít.

2.jpg

3.jpgPiros próbálja sarokba szorítani a keresztkérdéseivel Bélát, majd a semmiből fegyvert ragad és ráfogja, a zene drámai, a jelenet szánalmas. Karola Jancsikánál, mindenkit a másik problémája aggaszt. Béla közben nagy mesemondásba kezd, Apu öngyi lett, ő talált rá, és azért rendezte át a helyszínt és álcázta betörésnek az esetet, hogy mindenkit megkíméljen. Bianca Cével számon kéri Angélát, de emberére talált, a csaj leoltja a picsába. Danics Dóráról roppant előnytelenek ezek a közeliek, just sayin’. És valahogy mindig sikerül úgy alakítani a jelenetet, hogy a krumpliorra legyen fókuszban.
4.jpg
Béla megmutatja Pirosnak Apu búcsúlevelét, melyben az áll, hogy elbukta a családi vagyont, és nem tud megbírkózni ezzel a teherrel, úgyhogy inkább golyót ereszt a fejébe. Piros issza Béla szavait, Márk pedig megzsarolja Biancát Cével, hogyha nem megy elvonóra, kihívja a gyámügyet. Az ajánlat megfontolására hagy neki bő tíz percet, gondolom ez épp annyira lesz elegendő, hogy a csaj lelépjen a kölyökkel. Béla megmutatja Pirosnak az elrejtett tárgyakat, a kislány pedig le van nyűgözve a csávó áldozatkészségétől.

5.jpg

6.jpg

7.jpg

8.jpgMárkot hazaérve csak az üres lakás fogadja, Bianca Cével telefonja kikapcsolva, jajjjj annyira tudtam. A csaj közben közli a kislányával, hogy szuper új életet fognak együtt kezdeni. Piros próbálja szorgalmazni, hogy avassák be a titokba Angélát, de Béla ellenáll, mondván, csak így tudja megvédeni Anyut. Az ügyvéd jó híreket hoz Karoláéknak, óvadék ellenében Jancsikát szabad lábra helyezik, csak az a gond, hogy valami csillagászati összeget kérnek tőlük. Hajni a Tünde nénitől kapott VARÁZS(!!!)tükör használatával rádöbben, hogy neki most fel kell ajánlania a pályázaton  nyert összeget. Kálmán nyugtatni próbálja Márkot, amikor Noémi és az anyja hazaér, és elújságolja, hogy hajlandó elmenni elvonóra. Béla elégeti Apu búcsúlevelét, mi meg az epizód végén kapunk az arcunkba egy krízishelyzetben hívható telószámot.

Címkék: rtl2
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása