Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

"Komolyan, mi a fasz?"

2018. március 09. 16:00 - sixx

Ha nő vagy, és nem az uralkodó osztály egyik tagjának felesége, akkor ez az a kérdés, amit minden nap minden percében feltehetsz magadnak Gilead országában, ami egyelőre és hálistennek csak Margaret Atwood írónő A szolgálólány meséje című regényében és az abból készült sorozatban létezik, és a bigott vallásosság mellett leginkább a nők teljes kizsákmányolása és semmibe vétele jellemzi, és nem hiszem el, hogy ez a mondat még mindig nem ért véget, pedig.

Az első évadtól a nézők (nagyrészt nők) és a kritikusok is el voltak ájulva, Golden Globe- és Emmy-díjat is kapott, ahogy a főhős Elizabeth Moss is, szóval a folytatás ténye még úgysem volt nagyon kérdéses, hogy Atwood annak idején csak egy regényt írt, azt meg az első évad már feldolgozta. A folytatásban egyelőre nem tudni, mi lesz, de a fent látható második teaserből kiderül hogy az Alexis Bledel alakította Ofglen csak nem halt meg, és visszatérő szereplő lesz Yvonne Starhovski is (a főhős Offred gazdájának felesége). 

A Hulu sorozatát itthon az HBO vetíti, az epizódok az HBO GO-n érhetők el leghamarabb (amerikai premier után), azaz az április 25-én érkező második évaddal sem fog lemaradni senki, aki nem akar. Aki meg az elsőt olvasná újra, itt vannak a hoygvoltok, tessék.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brail Kast 2018.03.10. 07:13:32

Én az első két részt voltam képes megnézni, aztán hagytam a fenébe az egészet, pedig nagyon szeretem az ilyen stílusú alkotásokat...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.10. 07:38:13

Az első részt megnzétem a feléig. Értelmetlen kurzusfilm, bután megcsinált propaganda.

Thomas Dantes 2018.03.10. 14:22:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hát igen. Értelmes embereknek való. Nem nektek.
Csupa olyan dolog van benne amit ti nem fogtok érteni

Viszlát és kösz a halakat 2018.03.10. 14:49:08

@Thomas Dantes: Ez jó volt :) ha szavazóik már nincsenek is a liberális felsőbbrendűeknek legalább még humoruk az marad

Thomas Dantes 2018.03.10. 17:07:13

@Viszlát és kösz a halakat: Így van egy kis libsizés. Mennyire szánalmas szarok vagytok. Ez egy sorozat, szórakoztatóipari termék. De...bele kell keverni a napi politikát. Gondolom, ti az asszony kúrogatása közben is a politikán gondolkodtok.

Tudod mit, még tedd hozzá: SOROS!!!!!!!!!!!!!!!! Meg GYURCSÁNY!!!!!!!!!!!!!!

Ezek komoly érvek a sorozat ellen. Áh, úgyse értitek.Mert mi is baj ezzel a sorozattal?
Talán a rosszak a színészek? Talán a látványvilág, a kosztomük? Rendezés, zene?
A történet?
Hát igen...egy disztópikus világ. Sajnos bonyolultabb mint a Mi kis falunk című remekmű.
De tudom én mi fáj nektek, ismerem a hülye mantrázokat: nektek ez egy liberális szenny.
Mert nektek minden liberális amit nem értetek, amit utáltok. Miközben azt se tudjátok a szó mit jelent. Fingotok nincs a szó jelentéséről.
Mégis támadásként fogjátok fel a sorozatot, mert az arról szól hogy van egy vallási diktatúra ahol a nők másodrendűek, sőt gyakorlatilag rabszolgák, szülőgépek.
És ezt az alapherlyzetet az elmétek képtelen befogadni, mert hát a ti fejetekben ez úgy jön le, lipsi femnáci hülyeség, mi az hogy a nőket elnyomják?
Mert ti a tekintélyelvűséget szeretitek, az elnyomást szeretitek, megvetitek a nyugati civilizációt, hiszen ott az emberek egyenlőek még a nők is, ami hát micsoda hülyeség ügye. Ezért nektek inkább maga a sorozat által ábrázolt diktatúra tetszene, csak hát sorozatban éppen ők a rosszfiúk.
Na ezért utáljátok a sorozatot.
A lipsizés meg...hát mert ennyire primitívek vagytok, buzizás, lipsizés, zsidózás, ezek mennek, erre futja és a hőn szeretett vezéretek, adja alátok a lovat.

erkölcsi hulla 2018.03.10. 18:43:38

@Thomas Dantes: 2 mondatból milyen pontos személyiség leírásokat szerkeztettél, le a kalappal :D :D Köszönjük, Csernus Bá.

"Mert ti a tekintélyelvűséget szeretitek, az elnyomást szeretitek, megvetitek a nyugati civilizációt, hiszen ott az emberek egyenlőek még a nők is, ami hát micsoda hülyeség ügye."

- Épp, hogy ez a szar veti meg a nyugati civililzációt, és ez a bajom vele. A világ kisebbik felén, a fejlett nyugaton, a fehér emberek által felépített civilizációkban kaptak a nők TELJES egyenjogúságot, ( amerika, európa, ausztrália), amíg a föld nagyobb részén az arab államok, kína, afrika, india, a nők nagyon durván alsóbbrendűként vannak kezelve hozzánk képest.
Erre fel az összes feminista aljadék nyíg, hogy a nők el vannak nyomva, wage-gap, üvegplafon, metoo, stb., és a médiából is az ilyen propaganda szarok folynak. Nem mondja nekem senki hogy nincs egyenjogúság, sőt pont hogy a nagy egyenjogúságban többletjogokat kapnak a nők.
És ez a hála, az ilyen filmekben kell démonizálni még jobban a fehér férfiakat, holott sehol máshol nincs ennyi joguk a nőknek.

"Mégis támadásként fogjátok fel a sorozatot, mert az arról szól hogy van egy vallási diktatúra ahol a nők másodrendűek, sőt gyakorlatilag rabszolgák, szülőgépek. "
- Igen ez PONT hogy az iszlám, amit fent leírsz (amit a feministák TÁMOGATNAK), DE mégis, ezt is a fehér nyugati kultúrára fogják rá. Nem furcsa? A film üzenete: rettegjetek nyugati nők, el vagytok nyomva, lázadjatok!! Mi ellen? Minden ellen! A férfiaitok ellen, elvégre mást nem lehet már basztatni, szó szerint bele vannak őrólve a jólétbe, míg a világ többi részén még mindig tulaljdonként vannak kezelve.
Szóval, ez a bajom a sorozattal, és a hozzád hasonló szabadságharcosokkal, akik 2 mondatból kikövetkeztetik, hogy: "Mert ti a tekintélyelvűséget szeretitek, az elnyomást szeretitek, megvetitek a nyugati civilizációt, " . És még nem is politizáltam, nem libsiztem, csak a femnáci szemlélet nem tetszik a sorozatban.

megélhetésibloggerekcenzúrával 2018.03.10. 18:57:27

@erkölcsi hulla: Bár ezt végül is fel lehet fogni annak is, hogy a nyugati nők tudat alatt az iszlám elnyomást szeretnék, ahol van hova femlázadni.

Jakab.gipsz 2018.03.10. 19:26:28

@Thomas Dantes:

A Szolgálólény meséje egy keresztény ellenes, ócska, sablonos, sematikus fércmű, magyarán szólva, liberális ateista-zsidó agyrém és mint ilyen, szemét, aljas és erkölcstelen.

Nos nem csak ezért utáljuk, hanem azért is mert, szemen szedet plágium és hazugságot művészi értékkel felruházva, próbálnak lenyomni, a már kétbitesre butított fogyasztói társadalom torkán.

És most nézzük meg a valós és ismert történelmi tényeket .

M. Atwood plagizálja R. Merle "Védett férfiak" művének ötletét, amely műben a szerző egy elvetélt biokémiai kísérlet eredménye, egy elszabadult vírus kiirtja a férfiakat, és a nők át veszik a hatalmat. A megmaradt férfiakat pedig karanténba zárva, spermadonorként, tartják fogva. A mű lényege egy mono-isztikus társadalom szociológiai víziója, amely kétségbe esett lépések sorozatával kívánja elkerülni a káosz és a természetes kihalás végzetének az elkerülését, ami szükségszerűen vezet diktatúrához.

Atvood ez a (libbancs picsa) ennek a történetnek az inverzét, keresztény ellenes köntösbe tárja elénk, amit viszont a történelem már meg cáfolt.

Ugyanis egyrészről a keresztény történelmi egyházak (katolikus, ortodox, protestáns) békét kötöttek, és kivonultak a szekularizálódott államok irányításából, átadva a helyet a demokrata állam modellnek, és ez a fehér keresztény ember magasabb rangú értelmi képességének az ékes bizonyítása. Más részről viszont a borzasztó xx. század során egymást követték a mono-isztikus dogmák alapján létre jövő, fundamentalista államok, pl. Izrael, Szaúd-Arábia és Irán. Irán és Izrael dogmatikus demokráciával kísérletezik, mondanom se kell mindhárom állig fegyverben, háborús pszichózistól terhelten.

Tehát véleményem szerint, az HBO és Atwood egy meghamisított történelmet vizionál és ez az a hazugság özön az, ami a lelkünket jóérzésünket, irritálja.

Igen lesz lázadás a liberális globalizmus ellen és értelem szerűen a Soros-terv ellen ami a keresztény értékrend megsemmisítést célozza meg, ámde ennek, nem feltétlenül kell világok égetéséhez vezetnie.

2018.03.10. 23:19:54

@Thomas Dantes:
Red Pil.
Ez a vlaó világ haver, nem ez az írott szar.
Ha befogadja az elméd a valóságot, akkor itt a való világ haver, nem a fasszság, ami a buksidban létezik:
estream.to/i6imaqq6nguq.html

A feministáid meg betiltatták néhány helyen a nagy Amerikában a filmet, nesz vazze:
www.youtube.com/watch?v=QQDOAFJwCnM

Zérót tudsz pubi, menj tanulj ezekből aztán gyere vissza kicsit visszavéve az arcból..
süti beállítások módosítása