Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Korhatáros szerelem - 1x13 - ZÁRÓEPIZÓD

2018. február 26. 11:00 - Sancho Panka

Eddig lehetett húzni, kész, vége van. De még búcsúzóul lássuk, az utolsó rész hogyvolt. (Bár, azt előre kell bocsássam, hogy ezt az epizódot a készítőknek sikerült jobban összecsapni, mint nekem az előző rész hogyvoltját.) Maratoni hosszúságú poszt következik:

2.png

Rögvest egy sokkoló jelenettel nyitunk, Dávid ágyában egy ismeretlen nő, aki be tudja kapcsolni úgy a melltartóját, hogy nem néz oda (najó, legyünk őszinték, ezt a jelenetet nem mutatják) és beírja a számát Dávid telefonjába. Mármint a sajátját. Dávid láthatóan nincs elragadtatva, ahogy Alex sem. Még csak most vettem észre, pedig eltelt 12 rész, hogy ezek az egész sorozatban lényegében csak müzlit ettek.1.pngA sziámi ikrek arról cserélnek eszmét, hogy Eszter boldogtalan, mert miután kidobta Dávidot, az összepakolta a cuccát, lelépett, és azóta volt képe nem pitizni, hogy hadd jöhessen vissza. Dóra hihetetlen éleslátással le is szűri a tanulságot: - Szóval továbblépett.

Nem bmeg, nem lépett tovább, csak nem rajta van éppen a bocsánatkérés sora, hogy úgy mondjam. Azért vagy te még 35 évesen is szingli, barátom, mert ennyire nem érted az emberi kapcsolatok működését.

Egyebekben éppen készülődnek, mert meghívást kaptak Dóra SAJÁT házába, vendégségbe, ami finoman szólva is lúzerség, de úgy látszik, Patriknak sikerült őt valahogy kitúrni. A partin hogy - hogynem, éppen Dávid a pincér. (MIÉRT?) Dávid Eszter láttán úgy meglepődik, mintha fel sem merülhetett volna benne, hogy az exe legjobb barátnőjének lakhelyén megtartott rendezvényen számítani lehet Eszter felbukkanására. Nyilván őrültség lett volna ilyet akár még feltételezni is. Eszter ezután azon lepődik meg, hogy Dávid nemsokára indul a világkörüli útra (Indonézia, Malajzia, Új Zéland, Kína a világ), holott, kapott rá jegyeket, meg pénzt is. Eszter nem is bírja a feszültséget, lelép Júliáékhoz, és ott folytatja az ivást.5.png István jobbnál jobb beszólásokkal örvendezteti meg a feleségét, meg minket. Az egész sorozatban István karaktere volt a legjobb és legszórakoztatóbb, szerintem a legjobban eljátszott is, így én azt javaslom, hogy az ő életéből készüljön spin-off, a többieket meg hagyjuk a pba.6.pngMindeközben Alex és Betti is búcsúzkodik, ami abban nyilvánul meg, hogy Betti óvszert csomagoltatna Alexnek az útra, mert hiszen senkitől nem elvárható, hogy NÉGY hétig ne szexeljen, amikor elutazik egzotikus tájakra. Betti láthatóan a fordított pszichológia híve, gondolom, abban bízik, hogy Alex majd ettől nem fog távol-keleti shemale-eket felszedni.4.pngEszter valami ismeretlen okból úgy dönt, hogy okos ötlet lenne meglátogatni Dávidot, és személyesen kívánni neki jó utat (emlékeim szerint éppen egy nappal azelőtt tette ezt meg a bulin), továbbá elmondani neki, hogy mennyire örül a döntésének. Júliával kivételesen egyetértve én sem vágom, miért nem lett volna elegendő ezt egy sms-ben tudatni, mert Dávid azon döntésének, hogy az éjszakát a pincérlánnyal töltötte, meg szemmel láthatóan nem örül. Ki érti a nőket.7.png
8.png9.pngEzt a mozzanatot speciel Dóra sem érti, így vele is jól összevesznek a dolgok ilyetén alakulásán, mert annak ellenére, hogy eddig utálta Dávidot, most hirtelen szexi, és jó az ágyban, és elfogadja a gyerekeket, Eszter meg maholnap 40, és tök egyedül van, mert valami rosszul értelmezett nagylelkűségből elengedte ezt a remek embert.

De Dávidot nem olyan fából faragták ám, hogy csak úgy annyiban hagyja a dolgot, és Eszter után akar menni, hogy bocsánatot kérjen. Alex ezt a tervet nem támogatja, amiről, - ha nem egy fél perccel ezelőtt mondta volna Bettinek, hogy csak egy szavába kerül, és itthon marad-, még el is hinném, hogy azért van, mert félti az ingyen útját. Így nem marad más választás, mint verekedni, és kikötözni Dávidot egy bilinccsel. Már ha egy bilinccsel lehet kötözni. Bilinccsel bilincselni lehet, de az meg szóismétlés, meg ez különben sem a szürke 50 árnyalata.11.pngMiután kiszabadítja magát, két-három kört megy az Oktogonon, hogy a rózsaszín bilincs nyújtotta helyzetkomikum mindenképp érvényre jusson, majd beállít Eszterhez, aki most otthon iszik, és azon kesereg, miért gondolta, hogy jó ötlet lesz beleszeretni valakibe, aki a kilencvenes években született. Ezt nem tudom megmondani, mert sosem szerettem bele senkibe, aki a kilencvenes években született, de ha mindenki maga határozná meg, hogy kibe szeret bele, nem itt tartana a világ, az biztos. (De hogy jobb lenne, vagy rosszabb, azt mindenki saját belátására bízom.)

Dávid próbálna valami konstruktivitást belevinni a beszélgetésbe, mit rontottam el, hiányzol, beszéljük meg, de Eszter, annak ellenére, hogy eddig azon kesergett, hogy mi lesz most vele, kurvára destruktív, és azt hajtogatja, hogy hagyjuk már-hagyjuk már. Dávid még szerelem bevallással is próbálkozik, kínjában még azzal is, hogy Alexet kidobva a projektből, utazzanak el együtt Thaiföldre (Thaiföldről eddig szó sem volt, itt szeretném kiemelni, hogy Indonézia az egy másik), de Esztert semmi nem hatja meg.13.pngA fiúk a nagy utazás felett érzett bánatukban a Malomban isszák le magukat, ez a sorozat valójában nem egy „13 részes romantikus vígjátéksorozat Budapesten, ahol a háromgyermekes anyuka (Kovács Patrícia) és a 15 évvel fiatalabb pultos fiú (Kovács Tamás) véletlen találkozásából szerelem szövődik, így a mindkét fél számára szokatlan és megmagyarázhatatlan vonzódás egy nem mindennapi, izgalmas kapcsolatot eredményez”, hanem kurvára egy 13 részes propaganda az alkoholfogyasztásnak.

Reggel persze elalszanak, így a tegnapi ruhájukban rohannak a reptérre, még a taxit is majdnem lekésik, mert Betti épp jön haza. Könnyes búcsú helyett úgy tesz, mintha neki mit sem számítana ez az egész, majd a wcben bőg.14.pngA fiatalemberek a reptéri váróban folytatják az ivászatot, ami azért nem lehet túl költséghatékony, meg persze azt is sejteti, hogy lófasz lesz itt, nem utazás. 15.pngEszter közben otthon szomorkodik, egyrészt azért, mert negyven lett, másrészt azért, mert ezt a nővérével kell megünnepelnie, aki –mint az szokásos- kiselőadást tart arról, hogyan kell élni. Mindjárt támad is egy remek ötlete, hogy bár még tegnap nemet mondott arra, hogy Dáviddal együtt utazzon el, ma már szívesen utána menne, hogy megkeresse. Mondják, hogy az emberek meghülyülnek a korral, de betöltöd a negyvenet, felkelsz reggel, és rögtön?! De tekintvén, hogy István meg már rég túl van ezen, tudja támogatni az ötletet, anyagilag is, így azon nyomban vesz egy jegyet Eszternek Bankokba, ahol megkeresheti szíve szerelmét. Ezen a ponton még azt hittem, hogy Dóra is megy, meg Istvánék is, de a végén valamiért csak egyedül. István és Júlia hazaérve csomó repülőjegyről beszélnek, pedig csak egy volt, de ne is akadjunk fenn ilyen apróságon, mert Júlia újabb sirámait hallgatva István bejelenti: El akarok válni. Én hiszek a szerelemben, te meg nem. SPIN-OFFOT ISTVÁNNAK!

Betti otthon sírva szaglássza Alex koszos alsógatyáját, ami azért a szerelemnek már egy nagyon durva fokozata (úgy van, hogy 1. rózsaszín köd, 2. szerenád, 3. szerelmi szenvedély, 4. másik után idegen országba utazás 5. másik koszos gatyájának szaglászása), de hálisten nem kell sokáig, mert megjön Alex, nem utazott el. Boldogság. Lacika meg mehet a levesbe. (A végén még azért ráteszik, hogy Betti terhes, hátha valakit érdekel.)16.pngDóra már kezdene örülni, hogy nyugodtan piálhat egyedül, amikor beállítanak a gyerekek, meg Mártika, nem tudtam, ki hiányzott. Őt mondjuk nyugodtan otthagyhatták volna Floridában. Dávid hazautaztatta őket meglepiből, de hirtelen (valószínűleg hipertérugrással). Észlelik, hogy Eszter sehol, indulnak utána a reptérre, de aztán búval baszottan térnek haza, mivel Eszter már elment. Márta legalább ezalatt tud egy kicsit panaszkodni Dórának, hiszen már legalább három rész óta nem fikázott senkit. De minden jó, ha jó a vége, mint a filmekben, Eszternek nyolc hónapja lejárt az útlevele, ezért hazaküldték. Nagy egymásra találás, mindenki boldog.17.pngTanulság: Néha csak elég elmenni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, hogy más színben lásd a dolgokat.

Köszönöm az egész évados megtisztelő – de tényleg – figyelmet, remélem, még találkozunk.

ui.: Spin-offot Istvánnak!

 

 

 

 

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RobiLya 2018.02.26. 11:56:42

Ollé, ennek is vége. Katasztrófa volt, ez az össze-vissza lezárás, hirtelen egy rész alatt varrjunk el minden szálat, és happy end. 13 rész azért nem egy BK, ki lehetett volna dolgozni normálisan az egész sztorit, logikai bukfencek nélkül, de azért éljen a szerelem, ami mindent legyőz, és egyéb közhelyek. István spin-offra még egy szavazat!

szde 2018.02.26. 16:26:21

Nem tudom, milyen az új-zélandi verzió (sehol se találtam meg a neten), de van egy sejtésem, hogy az utolsó részbe akarták belesűríteni annak a második évadát is a heppiend miatt.

+1 szavazat az István spin-offra!!

Csillepityu 2018.03.01. 18:36:18

Tisztelt Blogíró! Számomra felüdítő ez a szövegírási stílus.Nincs benne lealázó stílusú vélemény közlés,ellentétben más ,"beteges"fantáziájú bértollnokokkal. A HSZ íróknak meg úgy látszik zsigerből kell rosszat írni,nehogy a falka rájuk rontson.Ez a sorozat igen is azon a határon belül volt,ami nézhető,szórakoztató volt,számos logikai ellentmondásai,képtelenségei ellenére.Belenyúlt egy olyan témába,ami nagyon kevés emberrel történik meg.Az alkotókat én biztatnám,hogy keressenek még olyan témákat,ami nem mindennapi, mert a következő akár sokkal elfogadottabbá válhat.

Csillepityu 2018.03.02. 10:50:58

Igazán nincs mit.Életem első HSZ-e volt ez.A Hogyvoltot 2015 .óta olvasgatom,de ez a sorozat vitt rá arra,hogy írjak is.Tettem ezt azért,mert a hozzá írt Blog szövege is ,mint írtam,elnyerte tetszésemet. A retekklubos (HSZ és Posztírói)társaság túlnyomó többsége meglehetősen elfogult más TV csatornák alkotásaival szemben,ezért az ő dolgaikra csak akkor fogok reagálni,ha már nagyon elszállnak maguktól.
Kösz a türelmét. Én.
süti beállítások módosítása