Hogy volt?

Tabukról tabuk nélkül 1x04 - Függőségek

2017. november 21. 13:00 - zoltankiricsi

Vajon tabu-e a függőség, mikor már a csapból is ez a téma folyik?

Erre a kérdésre akkor kapunk választ, amikor mi vagyunk a függők, és környezetünk nem fogja szemtől szembe jelezni, hogy gáz van. Vagy amikor a környezetünkben él függő személy, és nem merjük neki megpendíteni a témát. Szóval a függőség nem olyan formában tabu téma, mint a halál, inkább úgy, mint a szexualitás. Sok cikk és tévéműsor születik róla, látszólag a csapból is ez folyik, de a valóságban igencsak kerülgetjük a forró (vodkás-heroinos-szerencsejátékos) kását.

ep_4_fuggosegek_dr_petke_1.jpg

A függőségnek természetesen sok definíciója létezik, a műsor elején Thuróczy Szabolcs az egyik kevésbé szigorú értelmezést kínálja nekünk: függőségről akkor beszélünk, amikor már a környezetünket is zavarja káros szokásunk, és már nem érezzük jól magunkat, ha nem ihatunk (tetszőleges addikció behelyettesítendő). Viszont a lényeg elhangzik: ez mindenképpen egy betegség, ergo kezelni kell, nem pedig félrenézni.

Első szereplőnk többszörösen is értője a témának, hiszen maga is súlyos alkoholfüggő volt, aztán végigküzdötte a leszokás nehéz útját, és manapság már maga is szenvedélybetegeket gyógyít. Tehát mindhárom szerepében tud nekünk tanulságos dolgokat mondani. A függőségből kijött embereknek ugyanis van egy második, maguk mögött hagyott életük, ami olyan, mintha egy második személyiség lenne, a Dr. Jekyllben lakó Mr. Hyde. „Függő vagyok, addiktológus és pszichiáter” – közli Zsolt, aki „csúcsformájában” napi 2 liter bort is benyomott naponta, ami persze előbb-utóbb az élete minden területére kihatott. Munka, család, emberi kapcsolatok, mind-mind megsínylették a fokozott piálást. Nagyon érdekes volt megfigyelnie, hogy a környezete mennyire nem akarta neki szemtől szembe jelezni, hogy nagyon nem jól csinál valamit, és hogy nagyon elegük van belőle. 15 évig a kutya sem szólt neki, hogy „hahó, ájjá mán le az ivással”.

ep_4_fuggosegek_dr_petke_2.jpg

Amikor az a helyzet, hogy a környezet nem őszinte a függővel, vagy esetleg a függő nem akar szembenézni a problémáival, akkor az egyetlen esélye a menekülésre, a változtatásra, ha éri egy olyan sokkoló élmény, aminek hatására felnyílik a szeme, és képes kívülről látni önmagát. Zsoltnak szerencséjére volt ilyen élménye, egyszercsak rádöbbent, hogy a kisfiának ugyanazokat az ostoba, mihaszna oktató szövegeket nyomatja, amiket saját alkoholista apja is nyomott neki gyerekkorában. Végül kollégáihoz fordult segítségért, akik a csoportos terápiát javasolták neki, ugyanis ott olyan közösség épül, amelyben hasonló élményeket átélt emberek találkoznak. Ez rendkívül sokat segít a betegen, hiszen nem kell titkolózni, nem nézik szörnyetegnek, mindenki hasonló tapasztalatokkal bír.

A következő blokkban kicsit mélyebbre szállunk. Zsolttal ismerkedünk meg (nem ugyanaz a Zsolt, mint az előző), aki nemcsak, hogy heroinista volt, de árulta is a cuccot, és emiatt börtönbe is került. Remekül meséli el, hogy a heroinfüggés miről is szól a felszín alatt: nem felelősséget vállalni semmiért, elbújni a problémák és a felnőtt lét nehézségei elől, vissza egy kellemes, problémáktól mentes világba. A fecskendőt ráadásul szélsőségesen morbid módon egy addiktológiai osztályon szúrta magába először. A másik fordulat viszont a börtönben történt vele, ugyanis itt szokott le a heroinról, és lassan már 10 hónapja tiszta.

ep_4_fuggosegek_zsolt_2.jpg

Újabb hajtűkanyar következik a leszokás világában. A börtönből hirtelen egy kastélyparkban találjuk magunkat, de a problémák mégis ugyanazok. Ennél nem is jelképezhetné semmi jobban, hogy a szenvedélybetegség nem társadalmi státusz kérdése, és az alkoholistát ne feltétlenül hajléktalanként képzeljük el. A nógrádgárdonyi luxushotelben Dudits Dénes foglalkozik a leszokóban lévőkkel, és ő mondja el azt is, hogy a teljesen leszakadt, szétesett függőknél sokkal többen vannak azok, akik a hétköznapokban dolgoznak, van családjuk, egzisztenciájuk, esetenként magas beosztásuk és sok pénzük (amit persze elvernek).

Dénes mögött sem akármilyen múlt áll, ugyanis ő maga is drogos volt, majd átesett a leszokás megtisztító, de fájdalmas élményén, így szintén elég hitelesen tud beszélni pácienseivel a függőségükről.

„Jó szélhámos vagyok.” Ezt Dénes egyik páciense, George Kalmar mondja, aki igazi nagypályás játékos, magasrangú befektetési bankárként rengeteg pénzt keresett is, de lopott is el, miközben saját démonaival, az alkoholizmussal és a kokainfüggőséggel is birkóznia kellett. Érdekes módon az újból és újbóli zuhanások és talpraállások után hirtelen úgy döntött, hogy elég ebből a hullámvasútból, és valahogy meg kellene állítania saját ámokfutását.

ep_4_fuggosegek_dudits_kalmar_1.jpg

Na jó, akkor tágítsuk kicsit a fókuszt. Az epizód címe ugyanis Függőségek, és ez a betegség nemcsak droggal és alkohollal kopogtathat be, hanem sokkal ártalmatlanabb (vagy inkább kevésbé látványos) formákban is eluralhatja valakinek az életét. Az edzésfüggőség nem annyira rombolja a testet és a lelket, mint napi 2 liter denaturált szesz fagyállóval keverve, de lelki szempontból mégis átveszi az irányítást a gazdatest felett. Így hát nem szabad rálegyinteni arra se, ha edzés- vagy munkafüggők vagyunk.

Vivien például pont úgy volt az edzéssel, mint más a meló utáni kötelező sörözéssel: már napközben, az irodai munka közben is folyamatosan az edzésen járt az esze. Persze kicsit vicces, hogy Vivien mostanra már személyi edző lett, szóval a munkája az edzés, úgyhogy tulajdonképpen munkafüggő is egyben. A jelenséget bonyolítja, hogy vannak, akik például az alkoholfüggőséget váltják fel munkafüggőségre, úgyhogy benne vagyunk a nagy ragacsos függőségpuding-örvény kellős közepében.

Így tett például Zoltán is, aki igen kemény alkoholista volt, méghozzá pontosan abból a fajtából, amit már az előbb emlegettünk, vagyis a jól szituált, biztos egzisztenciával rendelkező, nem feltétlenül lecsúszott alak. Legalábbis egzisztenciálisan nem lecsúszott, azonban a szervezete igen, ugyanis olyan szinten kikészítette az alkoholfogyasztás, hogy gyakorlatilag a halál közelébe került 40 éves korában. Az orvosok kimondták, hogy meg fog halni, illetve hogy májátültetésre lesz szüksége. Szerencsére Zoltán az életet választotta, és teljes életmódváltoztatással visszahozta saját magát a szakadék széléről. A fickó, akinek igen kevés szerve működött már egészségesen, manapság 100 km-es maratonokat fut le.

Vissza az ex-szélhámos George-hoz, aki most épp egy kalandparkban csimpaszkodik, és próbálja edzeni saját pszichéjét. Ugyanis a szenvedélybetegségekhez gyakran az érzelemszabályozás zavara is társul. Azért amellett ne menjünk el, hogy ha valakinek van elég pénze, és le akar szokni, akkor bérelhet magának egy saját különbejáratú addiktológust, aki szinte szó szerint fogja a kezét a mindennapokban, kísérgeti, beszélget vele, és nyilván rácsap a kezére, ha az az alkohol felé nyúlkálna.

Amúgy pont itt hangzik el Dénestől (ő az, aki egykori drogosból most személyi addiktológussá avanzsált) a kulcsmondat: a környezet egészen addig nem foglalkozik valakinek az önpusztításával, amíg a kis személyes szférájukat el nem kezdi zavarni a függő ember életmódja.

Mi maradt ki eddig a palettáról? Hát persze, hogy a játékfüggők! Tóth Dániel, pszichológus, vlogger a virtuális tér rabjait kutatja. Merthogy a játékfüggés manapság nemcsak a kocsmai játékgépeket jelenti, hanem a számítógépes játékokat is, és ennek egy rokon területe az internet-, vagy social média függőség is. Persze a határok nehezen kitapinthatók, hiszen manapság a munkánkat is sokan a net segítségével végezzük, szóval legtöbbször nehéz kiszámolni, hogy miért és mennyi időt töltünk a hálón. Ettől függetlenül persze mindannyian ismerjük az érzést, amikor kicsit túl sok időt cseszünk el az fb nézegetésére, és azt is jól tudjuk, hogy ennek a tevékenységnek is megvannak a rabjai. No, és persze itt jön a lényeg. Hiszen nem egyszerűen az a baj, hogy valaki sokat netezik, hanem az, amikor már káros hatással van a pszichéjére, amikor más dolgokat elhanyagol miatta, vagy amikor már elvonási tünetei jelentkeznek.

Most jön a necces része a műsornak: a „kísérlet”. Egy gimnazista srácot rávesznek, hogy két napig ne netezzen egyáltalán, még a mobilját is eldugja az osztályfőnöke fiókjába. A kísérlet nem túl kigondolt, hiszen manapság a neten nemcsak játszunk, vagy fb-zünk, hanem itt olvasunk újságot, időjárást, vagy itt levelezünk. Azért 40 évvel ezelőtt nem jutott volna senkinek eszébe, hogy próbáljuk ki, milyen, ha 2 napig nem olvasunk Népszabadságot, vagy 2 napig ne nézzük a postaládánkat. A netezés nem egyenlő a fészbúkozással, ez olyan, mintha összekevernénk az alkoholfogyasztást általában a folyadékfogyasztással.

Inkább kukkantsunk be a Megálló Csoporthoz, amelyet Oláh Péter vezet, aki szintén drogosból lett leszoktató szakember, és prímán ismeri annak lélektanát, ahogy az ember nem akarja bevallani magának, hogy függő. Nehéz ugyanis szembesülni az igazsággal, amikor tükröt tartanak eléd, hogy valójában egy hazug disznó vagy, aki mindenkit átver (erre a viselkedésre vesz rá ugyanis az aktív szerhasználat). A Megállóban gyógyuló és közösségbe szerveződő szenvedélybetegeknek focicsapata is van, nem is rossz eredményekkel. És az egyik meccsen ismerős arcba botlunk: a műsor elején, a börtönben megismert Zsoltot látjuk viszont, aki szabadulása után 3 hónappal még mindig tiszta, pedig voltak rázós helyzetek, nagy kísértések. Az mondjuk rizikós, hogy szabadulása után online pókerrel igyekszik pénzt keresni, hiszen a kártyára is rá lehet kattanni erősen, de mi drukkolunk neki, hogy ez csak pénzkereset maradjon.

ep_4_fuggosegek_zsolt_1.jpg

Innen magától értetődik az átkötés egy szerencsejátékfüggő esetéhez. Rudi az a fajta játékos, aki az utolsó petákját is képes volt eljátszani, ha elkapta a gépszíj, tökmindegy, mennyi pénzről volt szó. Alapfüggősége a rulett volt, amit időnként pókerezéssel próbált gyógykezelni. A játékbetegség azért is nagyon sunyi dolog, mert kívülről nem látszik semmi a betegen, ellentétben mondjuk az alkoholistákkal, drogosokkal. A pszichében viszont megy a pusztulás, pontosabban a személyiség torzulása. Jön ugyanúgy a hazudozás, lopkodás, kummantás, akár a heroinnál. De ahogy sok előzőleg megismert szereplő, ő is átállt az erő világos oldalára és jelenleg más játékbetegeknek próbál segíteni a leszokásban.

És akkor most egy kicsit kiállítjuk a szakadék szélére George-ot, akit személyi addiktológusa egy kocsmába visz el bátorságpróbázni. Ebben az a kihívás, hogy a - alkoholistának - jól ismert helyzet, vagyis a buli, a kocsma, és a piáló emberek látványa nagyon könnyen beindítja a régi reflexeket, és nagyon könnyen vissza lehet ilyenkor esni. Ha egy ilyen kísértő szituációban a függő képes kontrollálni saját sóvárgását, akkor ettől egyrészt erősebbé válik, másrészt kevésbé jelent számára legközelebb veszélyt a piálós társaság.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.