„Mind meg fogunk halni.” És ez halálbiztos. Nyugtat meg minket rögtön az epizód elején Thuróczy Szabolcs, akinek a szeme és az arckifejezése nagyon illik ehhez borús témához, a halálhoz. Persze nem teszünk azért szemrehányást, hogy nem túl megnyugtató a beköszönő, hiszen a műsor célja pont az, hogy felkavarjon. Tabukat döntögetni nem lehet csak úgy lábujjhegyen lépkedve, finoman, bársonyosan.

A legrosszabb az, amikor a tabukat nem döntik le, csak becsöngetnek, aztán elfutnak. Hát ez a műsor nem ilyen. Én például vacsora közben akartam megnézni, de elég gyorsan rájöttem, hogy ez nem fog menni, pedig én a Dr. Csont közben is jókat falatozok. Nem, nem, semmi öncélú, meg ízléstelen ijesztgetés és kegyeletsértés. A műsor egész egyszerűen tényleg megmutatja a halált, és az azért elég megrázó.

Egyből egy olyan blokkal kezdünk, ami egy kicsit megforgatja az embert saját maga körül. Burger Barna fotóshoz látogatunk el, aki halálos beteg. Az átlag újságolvasónak persze rémlik, hogy ő már nincsen közöttünk, de hát itt meg nyilatkozik, és többek között arról is, hogy saját erejéből meg szeretne gyógyulni, úgyhogy átlagnézőként egy kicsit elbizonytalanodunk, hogy akkor talán sikerült a gyógyulás? Burger Barnát a forgatás ideje előtt egy évvel támadta meg egy halálos betegség, amely folyamatos és egyre súlyosabb bénulással járt. Ő volt Orbán Viktor fotósa is, de ő készített egy remek Kéktúra könyvet is. Torokszorító, ahogy saját betegségének hétköznapjairól beszél, és zavarbaejtő, ahogy a halálnak ezzel a lassú, de könyörtelen formájával szemközt találjuk magunkat. És persze az embernek ökölbe szorul a keze attól, hogy még ide is beszivárog a magyar egészségügy helyzete, az, ahogyan a halálosan beteg emberekkel bánnak.

A betegség egyik legszörnyűbb folyománya az lehet hogy a szívizom és a szemizmok még tovább működnek, de szinte az összes többi izom lebénul, és így az ember egy szinte-élőhalott állapotba kerül, amelyben mindent lát maga körül, de csinálni nem képes semmit. Burger Barna ettől félt a leginkább, hogy így kell majd élnie saját családjában.

Burger Barna a film forgatása közben, február 21-én hunyt el. Nyugodjék békében.

Egy kicsit kevésbé megviselő blokk következik, hogy kifújhassuk magunkat. Csikós Dóra nem halálos beteg, mégis a halál kérdésével foglalkozik. Ez szinte szó szerint értendő, mert annak az elképzelésnek a híve, hogy ha az ember már jó előre elkezd foglalkozni a halála gondolatával, sőt, előre tervezi, hogy halálának esetén mi történjen, akkor sokkal elviselhetőbb a halál gondolata.

Például kinek jutna eszébe a napi fészbúkozás, posztolás, szelfizés közben, hogy halálunk esetén mi legyen az fb fiókunkkal? Nos, pontosan ilyen nagyon is gyakorlatias dolgokat dönt el jó előre az, aki az életvégi tervezéssel foglalkozik.

De már váltunk is, és jönnek a rázós témák. Dr. Kanizsai Péter a SOTE sürgősségi osztályának főorvosa. Neki, munkaköréből adódóan elég gyakran kell közölnie mind halálhírt, mind pedig azt, hogy valaki meg fog halni, nem lehet megmenteni. Kemény feladat, ugyanis szépíteni, hitegetni itt nem lehet. „Nagyon sajnálom, de meg fog halni.” Ugye, ez az a mondat, amiről azt hisszük, hogy soha, senkivel, de főleg velünk nem fordulhat elő. Ebben a munkakörben az emberben lebomlik az az önhitegetés, hogy „velem ez úgyse történhet meg”, folyamatosan találkoznak azzal az élménnyel, hogy „ez lehettem volna én is”.

Miután meghaltunk, a boncterembe vezet az utunk. A SOTE patológiai központjában mintegy 100 000 holttest fordult meg eddig a márvány boncasztalokon. A holttesteket két okból boncolják fel, az egyik a halál okának megállapítása, vagy a betegségek kutatása, a másik pedig az oktatás. Látunk is visszafogott snitteket arról, ahogy az orvostanhallgatók épp egy emberi szövet felvagdalását nézik. A boncteremből át is megyünk a gyűjteménybe, ahol időtlen idők óta gyűjtik a formalinba áztatott beteg szerveket. Thuróczy Szabolcs arcáról nehéz leolvasni, hogy épp a rosszullét határán egyensúlyoz, vagy egyszerűen csak nagyon érdeklődő tekintettel néz. Mi pedig lassan megszokjuk az üvegbe zárt csecsemők látványát.

Ha túl vagyunk az esetleges boncolásokon, akkor a temetkezési vállalkozók vesznek minket kezelésbe, akik egyenként el is mondják, hogy ennek milyen borsos költségvonzatai vannak. Például azt is mi fizetjük ki, hogy – a pletykák szerint – a boncmester jutalékot kap, ha ajánl egy temetkezési céget.

Ha koporsós temetést választunk, akkor egy nyíradonyi asztalosüzem által gyártott koporsóban fogunk végső nyughelyünkre lelni, ugyanis a Magyarországon, de az Európában is kapható koporsók nagy részét ebben az üzemben gyártják.

Mostanában viszont kezdenek egyre inkább teret hódítani az urnás temetkezések, melyeknek részleteibe Gőcze Edit kegyeleti szakértő avat be minket. Van olyan, akit a dán dogjaival temettek el, volt olyan, akit a cicáival, mert inkább velük akar lenni, mint a férjével, de vannak, akik focilabda alakú, vagy földgömb alakú urnát kapnak. Amúgy a NASA-nak még olyan szolgáltatása is van, hogy a mélyűrbe is kilövik a hamvainkat, ha kérjük. Vannak lebomló vízi urnák, famagvat rejtő urnák, de hozzátartozónk hamvait hordhatjuk akár a nyakunkban is, kis medálban.

Egy jógaműhelyben találjuk magunkat, de még mielőtt azt hinnénk, hogy a halál spirituális része fog most sorra kerülni, akkor tévedünk (az majd a következő epizódban). Lakházi Zsolt boncmester jár ide feltöltődni, ellazulni, aki amúgy halottkozmetikával foglalkozik. A halottkozmetika nem arról szól, hogy kicsit behintőporozzuk az elhunyt arcát temetés előtt, hanem meg is kell borotválni, de úgy hogy karcolás se essen rajta, fel kell kötni az állát, a szemhéját le kell ragasztani speciális injekcióval. Olyasfajta szakértelmet kíván, mint az ókori Egyiptomban a mumifikálás. Szóval nem is csoda, ha idősebb, tapasztalt boncmesterektől lehet csak ellesni a praktikákat.

És Lakházi Zsolt szájából is hasonló hangzik el, mint a sürgősségi főorvosának szájából: ennek a munkának a során az ember megtanulja értékelni az életet.

A halottak utolsó útjának egy újabb kísérőjét ismerhetjük ezután meg. Egy holttest lábát itt is közelről mutatja az operatőr, hát igen, ilyenek leszünk mind. Fehér Gábor szállítja a testeket a krematóriumba, ahol majd elhamvasztják őket. Véletlenül csöppent ebbe a szakmába, és az első napon sokkolta a dolog, nem is akarta tovább folytatni, de aztán végül mégiscsak itt maradt. Sőt, azóta kifejezetten meg is szerette.

A krematórium, ahova megérkezünk, egy modern, fehér épületegyüttes, és tényleg nem így képzelnénk el egy ilyen létesítményt. Ahogy Thuróczy Szabolcs is fejtegeti, a történelmi áthallások miatt már maga a szó sem ébreszt bennünk túl sok bizalmat.

De még mielőtt folytatnánk a krematórium felderítését, teszünk egy kis kitérőt az igazságügyi orvostan területére. Vannak ugyanis, akik nem természetes halállal haltak meg, illetve akiknek a személyazonossága nem megállapítható. Ilyen esetekben a Bűnügyi Szakértő- és Kutatóintézetre, a magyar CSI-re bízzák a vizsgálódást, ahol Dr. Kosztya Sándor vezet be minket a rejtelmekbe. Itt is látunk szövetdarabkákat szép számmal, de abba is bepillanthatunk, hogyan készítik elő vizsgálatra a szövetdarabokat, miközben a doktor úr a halál beálltának megállapításáról beszél. Az egész persze nem olyan mozgalmas, mint egy sorozatban, de pont ettől érdekes, hiszen az a film, ez meg a szürkén égő valóság.

És akkor most vissza a hamvasztóhoz. Igen, ez is egy vállalkozás, van tulajdonos, akinek van lánya, aki az első húzódozás után nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. És most is arról mesél a műsorvezetőnek, hogy mennyire biztonságosan és modern technikával történik a hamvasztás.

Közben befut Fehér Gábor, akiről most kiderül, hogy nemcsak a szállítást, de a hamvasztást is végzi. Egy gép betolja a koporsót a hamvasztóba, ahol 1100 fokon elenyészik a holttest. Ezek után a csontokat Gábor összegyűjti egy tartályba, ahol fémgolyók segítségével porrá őrlik a csontokat. Gábor az egyik legérdekesebb szereplője a filmnek. Megtudjuk, hogy első időszakban még voltak rémálmai is, amik lassan elmúltak. Így kívülről úgy tűnik, hogy elég kemény munka ez és nagyon igénybe veszi az embereket. Nem csoda, ha Gábor az egész jobb karját az ókori egyiptomi ábráknak szentelte, amely számára nagyon erősen összeforr a halál jelenségével.

Következő részben ezen a nyomon haladunk tovább, hogyan dolgozzák fel az itt maradók a szeretteik halálát: a gyászról lesz szó.