Néhány hónapos kihagyás után, (amiért ezúton is bocs mindenkitől) visszatér kedvenc ősi családunk, egy roppant elbűvölő és szeretnivaló ráadással...
Immár öt év telt el a Mikaelsonok legyőzése óta. Vincent a Szent Annába hívja össze a boszikat, hogy emlékeztesse őket: kemény meló volt felépíteni ezt az új közösséget, de kiérdemelték a békét, az évforduló apropóján viszont újabb próba következik. Vámpírok érkeznek a városba mindenfelől, hogy a saját szemükkel láthassák Klaus Mikaelson szenvedését – és akad köztük néhány renitens. (Lucien egykori „bérelt fegyvere”, Sofya éppen egy limóból kiszálló vámpírt figyel, aki egy hullát hagy maga után a kocsiban…) Vincent, a háttérből figyelő Marcel füle hallatára leszögezi, hogy ezeket a vérszívókat nem érdekli a város, sem a béke, éppen ezért nekik kell ébernek lenniük és összetartaniuk…
Hogy mi történt azóta Klausszal? Gonosz ősi a lelakatolt, növényekkel benőtt, poros Mikaelson-ház mélyén, elzárva, egy varázskörben leláncolva ücsörög – de szemlátomást eszméleténél van.
Marcel egy impozáns penthouse-ban éldegél mostanság, és Sofya társaságában pezsgővel koccint az ötévnyi függetlenségre. És első blikkre kettejük közt nemcsak munkakapcsolat van… No, de előbb a meló: Klaus ellenségei a városba jöttek, és vannak, akik szövetkezni akarnak a boszikkal, hogy így megkaparinthassák az ősi hibridet. Amúgy pedig a bosziknál is alakul valami: titkos összejövetelek, jelek a falakon – szóval érdemes lenne utánanézni. A következő napirendi pont Hayley lenne, de Marcel kijelenti, hogy Anyuci tabu téma! Kár, hogy ez másokat sajna nem érdekel. Egyesek – például bizonyos Alistair Duquesne – úgy gondolják, hogy Hayley a kulcs a többi Mikaelsonhoz. Esélyes, hogy a fickó meg akarja szerezni Klaus vérét, amivel aztán lenyomozhatja a família többi tagját, köztük Hope-ot is. Plusz állítólag levadászott néhány Strixest, akik pedig „eleven” bizonyítékok arra, hogy Elijah még él…
A koporsók egy vidéki ház padlásán rejtőznek, Hope pedig odalent rajzol. Gyönyörű kislány. Vörösbarna haj, világos szemek, cuki szeplők. Mary érkezik, aki szokás szerint nyugodt és karcos. Nem, nem követték, és igen, megtalálta azt, amit Hayley annyira keresett: a hetedik vérfarkasfalkát, a Malraux-t, amiről mindenki azt hitte, hogy már kihalt. Tehát van egy boszi, aki el tudja nyelni Rebekah átkát és van ellenszer Freya bajára is. Csak a Malraux-méreg hiányzik, és ha ezt is megszerzi… Mary nem rejti véka alá, hogy ellenzi az ősiek felébresztését, Hayley azonban ígéretet tett a lányának. A farkasnagyi vonakodva adja át a nyomot rejtő cetlit, mert csapdát sejt – hát, hogy az-e vagy sem, csak egy módon derülhet ki!
Marcel a Rousseau’sba érkezik, ahol jelenleg Josh a tulaj. Elég vegyes a vendégsereg, nem véletlenül, hiszen a bár olyan itt a város szívében, mint Svájc. Caminek tetszett volna. A főni most a kocsma hátsó részében Vincenttel találkozik, akitől csak annyit kér, hogy tartsa kordában a népét, ha pedig a külföldi vérszívók rosszalkodnának, hát majd ő intézkedik. És mint egy mellékesen: a régens nézzen már utána a titkos gyűléseknek, falfirkáknak, és ha valaki lázadozna, oldja meg! Úgy tűnik, Vincentnek egészen új ez az infó…
Marcel következő útja Klaushoz vezet, de a Mikaelson-ház még mindig rossz emlékeket idéz benne. Civilizált beszélgetést kezdeményez, ami két módon folyhat: könnyen (mire felmutat egy adag vért) vagy nehezen (PT pengéjével). Az is kiderül, hogy egy idő után Marcel úgy érezte, az ősi már eleget szenvedett, ezért kihúzta a pengét – plusz egyszercsak Klaus száját elhagyta a szó: kegyelem! Azt mondja, azért nem öli meg Klaust, mert már legyőzte, a város pedig immár az övé… Miután tisztázták az erőviszonyokat, a főni Alistairről érdeklődik, mert az a hír járja, hogy a fickó gondot okozhat – viszont megölni nem akarja, inkább csak maga mellé állítani. Klaus, bár csörgeti a láncait, azért elég közlékenynek bizonyul (nofene!): Alistair egy hiú arisztokrata, szóval kezdetnek megteszi, ha Marcel óriási bulit rendez, és jó nagy felhajtást csap körülötte…
Hayley útra kész. Koporsók a kamionon, már csak a könnyes búcsú marad. Megígéri Hope-nak, hogy siet haza, és nem egyedül fog érkezni. Addigis minden este telefonál, a leányzó pedig fogadjon szót Mary-nek. Farkasnagyi négyszemközt azért mond még egy-két jótanácsot, hiszen az ősieknek rengeteg életük van – Hayley viszont nem halhatatlan, plusz életben kell maradnia a kislányáért…
Ételosztás (vagy mi?) van a Szent Annában, Josh is besegít – de az egyik nyolc-tízévesforma boszigyerek úgy megijed tőle, hogy kiborítja a gyümölcsöket (most komolyan? Josh-tól? :DDDD). Anyukája ráparancsol, hogy kérjen bocsánatot, amit Adam meg is tesz, aztán rohan tovább. Pár évtized és kinövi – mondja Vincent, majd segít a rendrakásban. A két felnőtt beszélgetéséből kiderül, hogy az egész hajcihő azért van, hogy a boszik bespájzoljanak, és amíg az európai vámpírok emitt garázdálkodnak, addig a Negyed közelébe se kelljen jönniük. Miután Maxine hallótávolságon kívülre kerül, Josh rámutat, hogy Vincent tetszik a szingli anyukának, szóval… hacsak nem fogadott cölibátust, hajrá! Ezen felbátorodva a régens meghívatja magát aznap estére, vacsorára.
Marcelnél már tart a vámpírbuli. Alistair egy kardot ajándékoz a vendéglátónak, amit állítása szerint egy szultántól szerzett – szóval a fegyver királyhoz illő. A főni viszonzásul hetvenéves skót whisky-vel tiszteli meg, ami tökjó, de Alistair egy vállrándítással elintézi. Inkább azon kezd hangosan filózni, hogy az ember soha nem lehet igazán szabad, amíg az elnyomója él – jön is a háttérsztori: Klaus anno megigézte őt, hogy mészárolja le a családját és a birtokán élőket. Most bizonyítékot akar, hogy az ősi (még mindig) szenved, plusz a vérével tesztelni kellene azt az elméletet, miszerint a többi Mikaelson is él, ráadásul Klaushoz van kötve… Ha igen, akkor itt az idő végezni vele. Marcel pókerarca láttán Alistair tovább üti a vasat: ha a főni megöli Klaust, véglegesen lemegy a gondról; ha nem, akkor ő is Mikaelson-szimpatizáns – a vendégei pedig véres túrára indulnak a városban… Marcel nem kedveli az ultimátumokat, így azt ajánlja, intézzék el az ügyet mihamarabb. Mondjuk éjfélkor. A Mikaelson-házban.
Hayley egy bárban ücsörög a texasi Austinban, és egy csapat fiatal lányt figyel. És amikor az egyik a következő kör piáért indul, követi a pulthoz és összeismerkedik vele. A csaj neve Keelin, az ünneplés apropója pedig, hogy hivatalosan is orvos lett. Hayley rákérdez, hogy ez enyhíti-e a bűntudatát amiatt, ami? Igen, tudja, hogy farkas, és hogy a nagyanyja Malraux volt. Keelin erre megvillantja a farkas-szemét, de Hayley sem szívbajos ezügyben. Kellene egy szívesség. Most. Beszéljük meg odakint!
Alistair, mint aki jól végezte dolgát, éppen távozik a partiról, amikor smst kap: megvan „a lány” és Hayley is. Hát, akkor öljék meg mindkettőt! A két csaj a hátsó ajtón hagyja el a kocsmát, de Keelin egy óvatlan pillanatban orrba vágja a hibridet, és elmenekül – de persze nem jut messzire. Hayley rámutat, hogy Keelin a falkája utolsó tagja, és ez különlegessé teszi, nemcsak az ő, de mások számára is – akik bizony el fognak jönni érte… És a hibridfülek máris érzékelik a felfordulást a bárban, úgyhogy Hayley gyors döntést hoz: falhoz csapja a farkaslányt, aztán felkapja, és lelép vele.
Marcel szerint Klaus szándékosan tette, amit tett – csakhogy nem számolt a következményekkel. A főni rég tudja már, hogy a tesók az ősi hibridhez vannak kötve, hiszen Elijah-nak (és vele együtt a vérvonalának is) halottnak kellene lennie. Vincent megtalálta a varázslat nyomát. Noha Marcel pont leszarja az egész famíliát, Rebekah-nak sosem ártana. Hát, akkor egy megoldás van: ki kell nyírni Alistairt. Csakhogy akkor a vámpírok Marcel ellen fordulnak és lerohanják a várost… Mily’ nehéz uralkodónak lenni, nemde – sóhajt Klaus, de azonnal eltűnik a vigyor a képéről, amikor a főni bedobja, hogy előbb-utóbb megtalálják őt, vérének egyetlen cseppjével pedig a tesókat és Hope-ot… Touché! Klaus erre alkut ajánl: Alistair és pribékjei olyan nyelven beszélnek, amin ő is tud. Folyékonyan. Szóval, ha Marcel elereszti, ő biz’ végez mindegyikkel…
Hayley egy félreeső raktárba viszi Keelint és kikötözi. A farkaslány szabadulni próbálna, de Anyuci lehűti: vámpírok üldözik, és ha ő nincs, már halott lenne – szóval szívesen! Azzal kezdi előkészíteni a gyógyszerekkel teli üvegcséket, plusz a maszkot, aminek segítségével kinyerheti a farkasmérget. Freyát fogja először felébreszteni, a mikéntről nővérke részletes utasításokat adott neki anno. Szavát adja, hogyha Keelin segít, szabadon távozhat, de nem árul zsákbamacskát: a folyamat bizony NAGYON fájdalmas lesz – ám egy kis szerencsével ma senkinek sem kell meghalnia. (Na, olyan se volt még!)
Marcel a Mikaelson-házba hívatja Vincentet, akinek valahol egész máshol kellene lennie (randin). Főni sajnálja, de a helyzet megkívánja, hogy a boszi itt legyen. Háború készül? Elvileg nem, sőt, ha minden jól megy, Marcelnek meg sem kell moccannia. Viszont szükség lenne egy határbűbájra az erősebb fajtából: bárki beléphet, de ki már senki sem mehet – mellesleg bírjon ki egy ősi vámpírt!
Megvan a Malraux-méreg, ideje felkelteni Freyát. Hayley egy jó nagy tűvel közelít, és mint az adrenalin-injekciót szokás, nővérke szíve közepébe szúrja. Freya magához tér, és azonnal a feladatot látja: ha megvannak a hozzávalók, sürgősen ellenszerré kell őket változtatni – mert, ha nem, Elijah és Kol hamarosan meghal. És már készül is a varázskör, gyertyákkal, sötét tárgyakkal, vérrel, méreggel, satöbbi… mondjuk nem ártana egy kis szerencse is, de elvileg ennyi elég. Elvileg. De mivel nincs más módszer, ennek kell működnie! Ráadásul fogy az idő, mert Alistair emberei is befutnak kellemetlenkedni. Keelin lekötözve marad, Hayley pedig indul, hogy üdvözölje a „vendégeket”. Többszörös túlerővel néz szembe, de nem fél. Elkapták volna? Talán már csak nem menekül! És a tekintetéből ítélve csúnya darabolás lesz itt…
A díszlet kész, az előadás résztvevői is érkeznek sorban. Sofya megsúgja, hogy Alistair emberei városszerte csak a fickó parancsára várnak. Végül befut az emlegetett vérszívó is, és azonnal kötözködni kezd, mivel nem látja Klaus karóra szegezett fejét… Marcel erre elvigyorodik, majd eltűnik egy pillanatra, hogy aztán láncra verve hozza elő az ősit, és a jelenlevők legnagyobb örömére a varázskörbe taszítsa. De ez csak a kezdet. Kéri a kardot, amit nemrég kapott ajándékba, és amit állítólag átitatott a saját mérgével. Egyetlen vágás kell, és Klaus csúnya, fájdalmas halállal lakol a bűneiért – azzal átnyújtja Alistairnek, aki odáig van a gyönyörűségtől.
Be is lép a varázskörbe, és kezdetnek hasba rúgja Klaust, majd ahelyett, hogy egyszerűen megvágná, játszadozni kezd vele, és lenyom egy monológot a földön fetrengő ősi felett. Azzal fenyegetőzik, hogy ha vele végez, megkeresi a lányát, és eltörli a vérvonalát a föld színéről… Na, vajon melyik szót nem kellett volna kimondani? Klaus a saját láncait felkapva kisöpri Alistair alól a lábait, aztán villámgyorsan átharapja a fickó torkát. Majd, szintén a láncot használva, még néhány renitens vérszívót a pokolra küld – és felszegett fejjel várja a következő ellenfelet.
Csakhogy Marcel egy hirtelen mozdulattal mögötte terem és kitöri a nyakát. Na ja, ideje megmutatni, ki az úr a háznál! Igen, Klaus él – mert a vére gyógyítja a farkasharapást, ami időnként jól jön; plusz túsznak lehet használni a családjával szemben, ha esetleg a Mikaelsonok vissza akarnának térni. Klaus él, mert Marcel úgy akarja. Legyőzte, uralja, és csak ő tartja távol a világtól. New Orleansban mindenki szívesen látott vendég, de senki-se-merészelje-őt-megkérdőjelezni!!! A város az övé! Értem? Értem. Akkor indulhat a buli!
Hayley buzgón aprítja az ellent, mintegy időt nyerve Freyának – aki varázslás közben szinte egy legyintéssel küld agyvérzést egy véletlenül arra tévedő vámpírra… Hűha! Közben a vérszívók vezére bepróbálkozik Hayley-nél: túlerőben vannak, szóval adja fel, és akkor gyorsan végeznek. A hibrid viszont nem áll kötélnek, villan a szeme és hopp, átváltozik farkassá és ismét támadásba lendül. Úgy tűnik, a bűbáj is működik, mert a hozzávalók összeállnak, már csak tesztelni kell – azzal nővérke kinyitja Elijah koporsóját…
A raktár immár egy hullákkal tarkított csatatér. Hayley már az ereje végén jár, de azért még küzd. Mikor már elfogytak az ellenfelek, visszaváltozik emberré – aztán kiderül, hogy maradtak még néhányan… A hibrid arcán látszik, hogy mennyire fáradt, hogy bárcsak vége lenne már, de szerencsére egy láthatatlan erő a segítségére siet. Naná, hogy Elijah az! Akinek úriemberként az az első dolga a vérszívók kiiktatása után, hogy a zakóját ráteríti a pőre lányra. Priceless moment! <3 Hayley fellélegzik, és boldogan öleli magához és csókolja meg a szerelmét.
New Orleansban már zajlik a buli. Josh a DJ, Marcel pedig elégedetten iszogat, Sofyával az oldalán. Vámpírok kipipálva, most már csak a kovenek miatt kell aggódni. Előkerül egy kép, ami egy, a város több pontján is feltűnő falfirkát ábrázol: egy saját farkába harapó sárkányt/kígyót/természetfeletti lényt (a megfelelő aláhúzandó). De akármiről is legyen szó, (bármely misztikus történetből kiindulva) ez a jel nem jelenthet túl sok jót…
Klaus magához tér a nyaktörés után. Vincent éppen a rejtőbűbáj utolsó simításait végzi, mikor az ősi bosszúszomjasan fenyegetőzni kezd. A régens viszont nem szívbajos, megmondja a frankót: ő levette a bűbájt a láncokról, Marceltől pedig vért kapott és esélyt, hogy harcoljon, ahelyett, hogy vágómarhaként átadták volna Alistairnek – jobb helyeken ezt meg szokás köszönni. Klaus azt jósolja, hogy amíg ő a városban van, az ellenségei is jönni fognak, ami némi zűrrel jár majd. De egyszer úgyis megszökik innen, és akkor biz’ igazságot tesz! Vincentnek a szeme se rebben, ugyanis volt egy barátja, Cami, aki szentül hitte, hogy van még Klausban jóság – csak nem érti, hogy az ősi miért próbálja ennyire bebizonyítani az ellenkezőjét…
Keelin követeli, hogy engedjék el, hiszen teljesítette az alku rá eső részét. Freya viszont foghegyről közli, hogy a mérge alig volt elegendő, és bármikor szükség lehet egy újabb adagra. Szóval a farkas nem megy sehova! És bár Keelin Hayley-vel kötötte az egyezséget, nem nővérkével, itt és most Freya parancsol.
Elijah hullákat éget, miközben Hayley megvizsgálja a karját – nyoma sincs a harapásnak, a gyógyír tehát bevált. Rebekah és Kol elmentek vadászni, az öltönyöst viszont az érdekli, hogy van az unokahúga. Hayley büszke anyaként meséli, hogy Hope egy egészséges, boldog és fantasztikus kislány, akinek megígérte, hogy visszakapja a családját. Már csak egy ember van hátra – ideje kiszabadítani. Ámen.
Klaus még mindig rázza a láncait: addig nem nyugszik, míg el nem ásta Marcelt egy ugyanilyen várbörtönben. Főni pedig Vincent szavait visszhangozza: akár PT pengéjével a szívében is Alistair elé dobhatta volna, de nem tette. Szívesen. Az ősi biztos benne, hogy Marcel azért tartja életben, mert szüksége van rá – ha másért nem, azért, hogy ne váljon azzá a szörnyeteggé, amivé fél, hogy válni fog. New Orleans királya valójában belül gyenge. És már dühös is, mert válaszul PT pengéje Klaus mellkasában landol… Na, akkor ki is a gyenge?
Vincent a templomban pakol, amikor beront Maxine, aki nem a lefújt randi miatt ideges, hanem mert a kisfia eltűnt. Adam nem ment haza, és aggódik, hogy mi történhetett vele… Hát, pont, mint egy horrorfilmben, a kölyök egy elhagyatott, lakatlan házban mászkál, zseblámpával. És nincs egyedül. Az egyik szoba falára ugyanazt a szimbólumot festették, mint amit Sofya mutatott, aztán hirtelen kék fény villan, mire Adam megfordul, és halálra rémülve felsikít…
Ugyanebben a pillanatban Hope Mikaelson rémálomból ébred. Mary nagyi jön megnyugtatni a kislányt, mi pedig azt is láthatjuk, hogy Hope ágya körül rengeteg rajzlap van, melyek egytől egyig a saját farkába harapó „valamit” ábrázolják – a szivárvány minden színében.
Szóval valami tényleg közeleg, és a legkisebb Mikaelsonnak is köze van hozzá…
Facebook kommentek