Hogy volt?

Survivor 3x31 - Azt is leszarom, ha valakinek leszakad a karja

2017. október 10. 06:58 - sixx

Na, utolsó hét. A Mandirigma beachen Feri és a három grácia, a Holtak szigetén Benedek, Iliász és másik három grácia várja a végjátékot, ami így, a 40. nap után már igazán jöhetne nekik, mert, legalábbis az utóbbiak nagyon kivannak, különösen Doktorjúdás, akire a nem is olyan régen szabotált ponyva (Lilla és Nóri a bikinifelső rituális elásásával együtt szabdalta szét) a fejére szakadt az esőben, éjjel, és hát úgy nehéz aludni. Mit tesz ilyenkor az ember? Hát persze, hogy nem ahhoz az Iliászhoz kucorodik be, ahová tuti beengedik, hanem odamegy esküdt ellenségeihez, hogy eresszék be azok. Akik nem eresztik. Így lehet nyígni reggel. Iliász elképed, ilyen van? Ember embernek farkasa? Van. Nahát. Benedek leszarja a cicaharcot, meg úgy mindenit, neki se ereje, se ideje nincs ilyesmire. Őt semmi nem érdekli ezen a szigeten, ha valaki levágja a karját, az is hidegen hagyja majd.

Ő trehányul rakta össze a bunkerét, tudtam, hogy nem fogja bírni, ha jön egy nagyobb vihar. (Nóri)

Mandirigmán Feri Benedek kiszavazása miatt idegbeteg, persze csak szőrmentén, mert valahol érzi ő, hogy nem olyan nagy baj, ha Barbi az esetleges ellenfele a döntőben és nem Benedek (Feriék ugye nem tudnak a Holtak szigete-tvisztről), de ettől még baszogatja a terrornővéreket picit. Klaut nem nagyon hatja meg a baszogatás, mert férfiak között nőtt fel, mint mondja, Szandi meg négyszemközti megbeszélésre spendíroz, majd ott rebegteti a pillákat, meg pucsít, gondolom, és ezzel igyekszik puhítani Ferit. Haha, sok sikert, Rambó örökségének itteni letéteményesére nem hatnak az ilyen női geciségek. Klaut Feri nagyon idegesíti és degradálja, és górja, és baszlatja, és az agyára megy, nem mintha Feri ezt nem szarná le magasról.

Feri Barbival beszélget jobb híján, aki ugye A Játékos Aki Csak Úgy Ott Van szerepet viszi az évadban, és akinek a képe az ingatagság szócikk mellett szerepel az értelmező szótárban. Barbi most látta elérkezettnek az időt arra, hogy ledobja a Nutellabombát, oszt tudod-e, Feri, hogy Szandit Iliásszal ketten lebuktattuk? Mert megleltük a titkos kis Nutellaadagját? Extra nagy bödönben? Amire rájárt? Titokban? Feri csak néz maga elé, baszki, engem ez a Szandi már megint átbaszott. Hát, Feri, át. Barbi tovább forgatja a kést, tudod mekkora az a löket, amit adhatna neked? Meg a két zacskó tészta, ami a ládájában van? Meg a tonhalkonzerv? Meg a nutella, AMI A LÁDÁBAN IS VAN? Mondjuk a láda miatt elsősorban nem Szandira, hanem a műsor alkotóira lehet haragudni, mert mi a fasznak adnak egy láda kaját csak úgy. Mindegy, Barbi aszongya, Klau egy kígyó, tőle nem várt volna mást, de Szandi eladja magát itten angyalnak, de nem az. Feri a a kamerába a tisztességet emlegeti és aszongya, hogy ezzel Szandi ellenfél lett ellenségből. Mert neki nem lehet csak úgy hazudni. Barbi mindenesetre jól játszik, ezt tartom a mai napig.

vlcsnap-00017_40.png

Na, kiesési viadal a hullaházban, Doktorjúdásra megint ráparancsolják a fejkendőt hajleszorítani, a többieknek nem jut külön jelmez. A versengés egyszerűbb, mint egy dobókocka, de annál halálosabb, ugyanis ketten hullanak tőle hálistennek. Iliász nem játszik, mert itten a védettséget, mit üveggolyót osztogatják, több jutott már belőle a játékosoknak mint a VV8-ban. (Ami, fuckyeah, folytatódik, mármint a Való Világ, jövőre. A Survivorról egyelőre nem tudni.) A feladat ráállni egy libikóka egyik végére, a másikon van egy korsó, oszt ha leesik, baszhatod. Az első kettő, aki baszhatja, megy haza. Mondom, hogy eccerű. Odaállnak, puff, Lilla 4 másodperc alatt megy a levesbe, és mire ezt leírom, Benedek is, ez hálistennek gyorsan ment. Nóra és Doktorjúdás azért küzd még a kinek van a nagyobb töke versenyben, Iliász a fejét fogja, Benedek is, Iliász azért, mert itt reked a hullaházban két luvnyával, és miközben ezek drámáznak a háttérben azért megy ám a viadal, csak mindenki leszarja, én Doktorjúdás helyében úgy lépnék le a platformról mit a szar, Nórika eddig is ad hoc kapott védettséget, mindegy ki nyer, tényleg.

vlcsnap-00021_41.png

Bencus le is veszi a köcsögöket, ne húzzuk az időt és bazdmeg, nem hiszem el, de beindítja a Save Benedek One Last Time Motherfuckers-kampányt, ti itten hárman eldönthetitek, hogy Benedek és Lilla kapjon-e még egy esélyt. Elmondom, mi van emögött. Adásidő, az. Arra volt számítva, hogy ezek majd elkínlódnak a libikókával vagy félórát, abból összeraknak 8 perc drámát, lassítva, közeliben izzadó arcokkal. Erre 4 mp alatt vége a cuccnak, lőttek az epizódnak, kell a dráma meg a kontent, és tessék. EZ a baja a napi verziónak, hogy ilyen baromságok kerülnek bele kényszerűségből. Szóval a továbbjutó hármas dönthet, hogy a másik kettő még egyszer megpróbálja-e a játékot vagy ne. Ne. Helyes, Lilla és Benedek e, Bencus viszi őket a hajóhoz, Lilla vigyorog, Benedek sokkban van. Ki nem szarja le, kiestél, szevasz.

vlcsnap-00022_35.png

Mandirigmán az esti kiszavazás a téma, Klau és Barbi beszélik meg a nem túl nagy választási lehetőséget, Feri védett, fogjunk össze mondja Barbi Klaunak és Ferivel közösen Szandizzunk. Szandi közben Ferinek adja elő a bűnbánót, azért szavaztam Benire, mert nem akartam a saját esélyeimet csökkenteni. Feri ezt gyalázatnak tartja, miért nem szavaztál a másik két csajra, he? Én érted felelősséget vállaltam, baszki, oszt rábasztam, SOHA TÖBBÉ, GECI. Feri azt is megjegyzi, hogy ha ők ketten Klaura szavaznak, Klau és Barbi meg Szandira, akkor párbaj lesz. Na, erre Szandi rebetlit mond, nálam az amulett, geci. És ha úgy alakult volna, neked adtam volna, de nem úgy alakult, ma viszont nálam lesz, szóval párbaj - azt baszhatod. Feri nem hisz a könnyeknek és Szandinak, utóbbinak legalábbis nem teljesen. Barbi és Klau figyelik a beszélgetést és a testbeszédből azt veszik le, hogy itten Szandi és Feri viszonylatában szopóroller van, érdemes lecsapni Ferire és kiszavazni Szandit a gecibe. Éééés Barbi, aki az egyetlen ebből a bagázsból, aki tényleg tudja játszani a Survivort, itt is ledobja a nutellabombát. Klau kiakad, tessék csak nézni:

Nu, szavazás, jelmezben, ahogy kell. Milyen büdös lehet már Feri kockás inge, Szandi terepszínű felsője, Klau piros pólója és Barbi egykoron fehér atlétája, mi? Bencus felteszi a szokásos kérdést, ki fosik? Ferin kívül mindenki. Ha Szandi tökös lenne, nem tenné fel a kezét, de majd a végére tartogatja a meglepetést, mert ez az utolsó törzsi tanács, ahol felhasználhatja az amulettet, és hülye lenne nem kivágni az asztalra. Feri aszongya, őt a húszmilla nem érdekli, nem azért jött ide, hanem mittudomén minek, a Betyársereg két lábon járó toborzóplakátjának? Fasz se tudja. Feri abban a hitben él, hogy ő nem baszott át senkit, akinek tett ígéretet. Iliász például csak feküdt, azért szavazódott ki, Krisztián meg látszatmelót tolt, nem köllött a falkába. Leszavaznak, Bencus mondja, hogy akkor mostan tessen virítani a védettségi amulettet ha van. Van. Szandinál. És a 3 szavazat, akit kapott, lenullázódik. Ő viszont Klaura tett, így régi harcostársa megy a levesbe. A dráma képekben:

page_1_14.jpg

page_2_16.jpg

page_3_8.jpg

page_4_4.jpg

page_5_3.jpg

page_6_2.jpg

Klaut Bencus visszahívja, na, te nem fogsz most hazamenni, mert Holtak szigete, DE neked már nincs időd odamenni, de lesz egy utolsó párbaj, oszt ha nyersz, akkor visszakerülhetsz a négybe. Jóhogy, mondja Klau, akinek a feje megint csak egy tanulmány.

Címkék: survivor
208 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chuck Νorris 2017.10.10. 08:10:12

"...hogy Benedek és Lilla kapjon-e még egy esélyt. Elmondom, mi van emögött. Adásidő, az"
Sixx ebben nem értek egyet veled, mert mikor voltak kinn? egy honapja? nem hiszem hogy már akkor összevágták a 40 percnyi anyagot hogy ez lesz az xx. napon. Szoval szerintem ez tudatos megoldás volt, bár az is tény hogy a kreativok itt sem álltak a helyzet magaslatán, nagyon sok volt az üresjárat. Van az a drámai zenéjük amit minden második általuk drámainak hitt téma alá bevágnak, na ha az megszolal , tudom hogy x percem van dolgokat intézni mert ugysem történik semmi, csak nyavalygós szófosés :)

exilis 2017.10.10. 08:34:55

Akárki akármit mond, én nagyon élvezem ezt a műsort, benne van minden ami miatt a műfaj működik és sikeres, és ami általában nyomokban sincs meg a magyar verziókban.

lac64 2017.10.10. 08:36:15

Hát Anita Iliászhoz sem kucorodhatott volna be. Mikor odament panaszkodni Anita, Iliász nem azt mondta, hogy elalhattál volna itt, hanem azt, hogy jól rászólt volna a többiekre, hogy engedjék be Anitát. Na, lovagias ez a csávó, bárki bármit is mond :)

A mérleges feladatban szerintem benne volt a gyors halál. Van egy kiegyensúlyozatlan mérleg, ha nem találod meg pillanatok alatt az egyensúlyt, akkor ez van. Utána már viszonylag könnyű egyensúlyban tartani, persze addig, amíg el nem merevedsz.

exilis 2017.10.10. 08:52:30

A gondom az egésszel az, hogy már most látszik ki lesz a győztes. Szandira nem szavaznak majd, mert mindenkit elárult, a tetkós csajt szimplán mindenki utálja, a visszakerülő a holtak szigetéről "nem érdemli meg, hiszen ott sem volt" marad a favágóinges öreg fószer, aki "végig önmagát adta".

Jimbo75 2017.10.10. 09:33:16

Jól van, Barbika már a döntőben, remélem olyan közel kerül a díjhoz, hogy már a kezében érzi a 20 millát, amikor kitépi belőle az igazi győztes, ez a hazug picsa meg majd sunyin kamillázhat balra, ahogy egész játékban csinálta....

djmarco 2017.10.10. 09:38:35

Engem az érdekel hogy mi fog még történni 4 napig? Jól be fog lassulni ez a műsor, az tuti.

Nuggetzor 2017.10.10. 10:01:51

@djmarco: Ma Holtak párbaj, holnap párbaj a döntőbe jutásért, pénteken döntő.
Engem már csak az érdekelne, hogy amcsi hagyományhoz hűen élő lesz-e az eredményhirdetés? Én annak örülnék a legjobban.

Nuggetzor 2017.10.10. 10:02:55

@Nuggetzor: Ja kihagytam egy napot... lehet lesz egy uresjarat? Vagy védettség nélküli törzsi tanacs :)

exilis 2017.10.10. 10:16:48

@Jimbo75: Milyen hazug picsa? Ez egy játék. Olyan ez a "hazug picsázás" mintha kártyáznál, és megsértődnél amikor a másik játékos leüt a hetessel. Ez a játék erről szól basszus. Nincs álszentebb, mint hazug picsázni egy olyan játékban ahol hazudni és szövetkezni kell, hogy győzhess.

pendejot 2017.10.10. 10:16:59

Megnézném Feri fejét, ha az utolsó napon visszasétálna Nóri a táborba, hogy I'm back...

Barbit az elődöntő nevű párbajjal fogják szerintem kitenni, amit nagyon sajnálok. Nálam ő érdemli meg a győzelmet. Az, hogy fizikából nem volt jó, az nem számít.

pendejot 2017.10.10. 10:18:05

@Nuggetzor: Pénteken már lehet reunion, sztorizgatás, csekkátadás.

Hogy kerültem én ide? 2017.10.10. 10:18:28

Szandi mosolya annyira irritáló volt, hogy képernyőn keresztül is szívesen rugdaltam volna ki egyenként a fogait.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:24:57

@Hogy kerültem én ide?:
Azt hittem, hogy csak én egyedül voltam így vele:)
Ezt a csücsörítős, irritáló vigyort jobba, ha elfelejti.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:26:06

@pendejot:
Barb the best! Nélküle uncsi lett volna. Nem baj, ha fizikából bukásra áll:)

doktor faktor 2017.10.10. 10:28:54

@Nuggetzor: Az is lehet, hogy nem egy, hanem meg ket parbaj lesz a vegso dontoig. Negybol haromra es haromrol kettore csokkentik oket es akkor az meg ket parbaly. Gondolom, kimatekoztak es megvannak a forgatokonyveik, hogy akit gyoztesnek akarnak, az egy, vagy ket vetelytars eseten kap-e tobb szavazatot.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:29:36

@Sanda.Ipse:
... vagy fel volt mentve fizikából:)

doktor faktor 2017.10.10. 10:31:26

@Sanda.Ipse: Szerintem is durva hiba volt, ugyanakkor, szerintem tok normalis, hogy kijott a feszultseg es euforiajaban hulyen viselkedett. Vegulis durva stressz alatt van, az elmult napokban tobbszor nagy kockazatot vallalt, hogy tartalekolta az idolt, es most osszeert minden, ki is raktak volna mind, ha nem iy tesz, tehat valojaban most o az okos kismaac, aki leforrazta a farkasokat, nana, hogy vigyorog, mint a tejbetok, szerinrem ez ilyenkor eleg kontrollalhatatlanul nagy impulzus.

Jimbo75 2017.10.10. 10:32:14

@exilis: Majd meglátjuk. Remélem Feri húzza be és akkor lesz nagy koppanás a hátbaszúrás rajongóknak....

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:32:57

Egyébként Feri milyen barátságokról beszél? Néhány napja ismerik egymást. Sőt! Néhány napja találkoztak, de nem ismerik egymást. Arra ez a műsor nem is lett volna alkalmas. Szandinak többet kellett volna, hogy érjen Feri és Benedek "barátsága", mint a kecsegtető 20 milla?
Nanemáááá!

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:35:35

@Jimbo75:
A játékostársaktól lennék kíváncsi, hogy ők milyennek látják a betyárt. Mert igazán az önfényezéséből ismerjük eddig.

Berborosz 2017.10.10. 10:35:49

@Hogy kerültem én ide?: Így van. Eddig se bírtam a negédes vigyorait, de most utáltam meg végleg.

Szonjabarbi 2017.10.10. 10:39:15

Nagyon jó volt az összefoglaló csak ezt a
"Barbi, aki az egyetlen ebből a bagázsból, aki tényleg tudja játszani a Survivort" - dolgot nem értem, mert ennyi erőből Szandira is igaz ez,sőt ő képes még a feladatokon is normálisan teljesíteni...A vége pedig zseniális volt,ahogy pofára estek a lányok!Szandi helyében én is ilyen irritálóan vigyorogtam volna!:)))

Jamesch 2017.10.10. 10:40:03

Sztem király rész volt, tetszett a még egy esélyt Benedeknek fordulat is, érdekesebb lett volnaha nem anonim, meg olyan emberekről kell dönteni akihez kötődnek legalább ketten.

Barbi nagyon jól megtolta a szavazzuk ki Szandit témát, de azért utóbbinak drukkolok, nekem szimpibb, de mindketten jól játszanak.

Egyébként akik bent vannak még sztem mind érdekesek és vmilyen szinten megérdemelhetik hogy nyerjenek, kivéve Nórit, ő csak olyan Zuzu Petals/horrible car crash szinten érdekes.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:42:38

@Szonjabarbi:
Nulla fizikai teljesítménnyel eljutni a végéig bizony elismerést érdemel. Még az "evős" feladatokból is kihúzta magát, amihez nem kell "fizika".

Jamesch 2017.10.10. 10:43:12

Egyébként Szandi vigyora sztem ilyen tök ösztönös dolog, amikor egy társasban eltervezed, hogy hogy szopatod meg a többieket és minden bejön akkor is nehéz nem ilyent produkálni (mondjuk jól nem állt neki)
Elgondolkodtatott hogy enyhén szociopata egyébként, de ezt nem egyértelműen negatív dologként mondanám

Sanda.Ipse 2017.10.10. 10:49:16

@Jamesch:
Nóri most kapott egy piros pontot tőlem. Érezte, hogy tartozik Lillának és fair volt, hogy ő adott volna még egy esélyt neki. A másik kettő döntését viszont abszolút értem.

bElannaTorres 2017.10.10. 10:52:35

@Jamesch: szerintem az a vigyor azért is volt olyan hülye, mert ilyen a feje szegénynek. neki meg barbnak nem az a cuki lány feje van, kissé fiúsabbak inkább.

@Sanda.Ipse: nóri egyértelmű volt hogy az érzelmeire hallgat, de legalább akkor lilla felé pozitívak voltak.

Nuggetzor 2017.10.10. 11:16:55

Szerintem is el kell ismerni Barbi teljesítményét. Nulla erővel eljutott idáig, színtiszta taktikázással. Pedig szeirntem erősebb par jatekosnal, mégsem erőltette meg magát a párbajokon. Ezzel annyi erőt megspórolt, hogy ő sosem haldoklott, sosem volt teli sérülésekkel, megis csinált eleg műsoridőt.
En imádnam, ha az utolsó párbajon megmutatna es nem o lenne az utolsó. :D

doktor faktor 2017.10.10. 11:24:24

@Nuggetzor: Ha kiderulne, hogy meg a benazas is vegig taktika volt, nem lenne kerdes, hogy csakis o erdemli a gyozelmet. Bennem az evos feladatnal merult fel, hogy talan rajatszik, amikor a kacsaembriot olyan komotosankezdte szopogatni, hogy egeszen egyertelmu volt, hogy utolso lesz . Nem megtagadta ugyanakkor, ami feltuno lett volna es meg is ette az egeszet, kulonosebb undorkodas nelkul.

Ingyonbingyom 2017.10.10. 11:36:19

Akkor akiket most és korábban megszívatott/átvert vagyis akikkel "játszott" Szandi a saját érdekei miatt, azok döntenek majd a győztesről? Hát ez érdekes lesz... Mondjuk Barbi megítélése sem pozitív a társak között az tuti. Hát kíváncsi leszek, hogy jutunk el a győztesig, de azért remélem valami feladat is lesz azért...
Iliász most miért kapott védettséget a köcsögös feladatnál?
Nem tudom pontosan mi volt a cél (adásidő stb.) a még egy esély Benedeknek/Lillának kérdéssel de az is gáz volt.
Nem tetszenek ezek a belenyúlások, miért nem lehet hagyni ezeket a dolgokat, hogy a saját medrükben csordogáljanak...

bElannaTorres 2017.10.10. 11:37:47

@exilis: +1
amúgy szerencsére, vagy a műsorból adódik, jó kis csapat alakult itt a hv-ok alá, félelmetes beleolvasni ugyanakkor az rtl-esbe...

farmot azért hagytam ott mert nem bírtam azt a sok kurvázást ami akkor ment, és nem a szereplők zavartak, pedig ott is volt egy Feri, csak attilának hívták. persze meg is nyerte az ügyeletes hülyegyerek. Ezért örülök hogy a Benifiú kiesett itt. Meg hogy nem a nézők szavaznak. :-)

doktor faktor 2017.10.10. 11:39:08

@Ingyonbingyom: Mert megnyerte a vizbefullados kihivast.

bElannaTorres 2017.10.10. 11:41:56

@doktor faktor: Barbinál már én se lepődnék meg ezen :)) el tudom képzelni, hogy nem akarta felhívni magára a figyelmet, ránézésre nem tűnik se bénának, se gyengének.

doktor faktor 2017.10.10. 11:55:17

@bElannaTorres: Igen, egyszeruen nem bena, hanem semmilyen erofeszitest nem fejt ki. Pedig o aztan latja a celt. Azert gyanus kicsit. De lehet, hogy mar tulgondolom. Csak ez a nihil abszolut nincs szinkronban azzal, amilyen viselkedesi dinamikaja van amugy.

tar 2017.10.10. 12:00:20

@exilis: Én sem örülnék ha Feri nyerné meg. Egyrészt zemélyes okból, mert nem szeretem a nagyhangú, kihaénnem, "énvagyokazerős", mellverő, önfényező hőbörgőket, másrészt (kevésbé személyes) szerintem kellemetlen perecedens lene, ha egy "izomból" játszó játékos nyerné meg a Survivor-t.
Egyszerűen nem menne át az, ami ezt a igazán izgalmassá tenné: az olyannyira megvetett "tattikázás" és bátor, ravasz észjáték.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 12:00:28

@doktor faktor:
Talán ő az egyetlen, aki mentálisan nem rogyott meg.

tar 2017.10.10. 12:01:47

@tar: javítás: "ami ezt a fajta játékot igazán izgalmassá tenné"

Nuggetzor 2017.10.10. 12:08:46

Amugy megnéztem ujra az előzetest es Nori egyszer kiveri Anita kezéből azt a tartályt. Persze ez meg nem jelent semmit, mert nem tudjuk a szabályokat.

Amugy ha ez a hármas lenne tegyük fel a döntőben is, akkor Barbi es Feri kapnának szavazatokat, de Feri nyerne. Minden nyilatkozat a kiesettektol arra utal, hogy Szandira semmiképp sem raknanak, viszont Ferit elismerik.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 12:11:05

Benedeket csak azért láttuk egyáltalán a műsorban, mert mindig valakinek/valakiknek az utánfutója volt. Kezdetben a négyesfogatnak, majd Ferinek. Örültem, hogy kipotyogottt.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 12:12:05

@Nuggetzor:
Igazán nem drukkolok senkinek, de a legkevésbé azt szeretném, ha Feri nyerne.

kappakeklol 2017.10.10. 12:22:23

Még ha "fizikában" erősebb is Szandi Barbinál, ha ők ketten maradnának, szerintem többen adnák a nyereményt Barbinak, szimplán azért, mert róla mindenki tudta, hogy ezt csinálja, soha nem is titkolta, volt, hogy egy az egyben odament valakihez, és megmondta mi lesz, ez van, cső. Ellenben Szandi, aki szerintem ahogy haladt a játék, egyre ellenszenvesebb lett minden játékos szemében. Túl alattomosan csinálta, szerintem ez lesz a veszte.

Azt mondjuk én is sejtettem, hogy az utolsó játékot azért akarta megnyerni, hogy Ferinek adhassa az amulettet, írtam is korábban, csak ezt - ahogy Feri is mondta - előtte kellett volna megbeszélni vele, nem utólag. És látva, hogy ők ketten fényévekkel a többi játékos előtt fejezték volna be azt a versenyt, feleslegesen hajtották ki magukat... Simán elmondhatta volna Szandi Ferinek az amulettet a verseny előtt, Feri hagyja nyerni, hajtania se kell, csak alibizni, Szandi alapból előnyből indult ugye, tehát simán nyert is volna... Akárhogy nézzük, ezt Szandi bőven elbaszta itt a végén, és olyan szarul jött ki belőle, amennyire lehet.

Nuggetzor 2017.10.10. 12:35:12

Na igen, taktika es taktika között is van különbség. Barbi sosem árult zsákbamacskát; volt hogy odament es azt mondta "en nem akarok kiesni, szavazunk közösen XYra es kesz". Aztán mindenki követte, mert o tenyleg mindig ügyesen elintézte, hogy az menjen, akit kiszámolt. Oke, most Szandi nem jött össze, meg is lépett, hogy elfelejtette az amiket tét, DE meg igy sem ő ment haza. :)

2017.10.10. 12:46:29

A poszt jó, de az Arcképcsarnok ZSENIÁLIS ! :)

@Hogy kerültem én ide?: @Sanda.Ipse: Nekem is ez volt a legelső gondolatom... Azonban miután leülepedettet az élmény mégis @doktor faktor: -al és @Jamesch: -el értenék egyet...

Így jött ki a feszültség... Megszabadult végre a nagy titoktól (amulett)...

doktor faktor 2017.10.10. 12:52:28

Azert Szandinal ne hagyjuk magunkat teljesen elringatni. _Nem tudjuk_, hogy kinek adta volna a masik amulettet, ha megnyeri. Ha egy csopp esze van, biztosan nem a ferinek. Annyit tudunk, hogy most, hogy feri premium pozicioban van, ezt allitja neki. Ennyike. Szvsz remes nagy hulyeseg lett volna epp akkor a legerosebb, majdhogynem egyetlen ellenfelenek adni a vedettseget, az utan, hogy mar amugy is mgeromlott a viszonyuk, es egyertelmuen ot szavaztak volna ki, ha nincs vedettsege. Nekem a nemferi tervet erositi az is, hogy amikor mar csak ketten voltak versenyben, de latszott, hogy feri nyer, meg akkor is nyirta tovabb a lenyuzott kezet es konokul tort tovabb. Volt szamara tetje, amine, ha ferinek szanta volna, nem kellett volna lennie.

2017.10.10. 12:55:13

@Chuck Νorris: vhogy úgy emlékszem, hogy amikor készültek Cetli szülinapjára, akkor egy elejtett mondat benne maradt az összefoglalóban, miszerint "május X-edike van"... tehát vmikor akkor forgathattak...

kappakeklol 2017.10.10. 12:56:47

@doktor faktor: Még akár azt is el tudtam volna képzelni poénnak, hogy ha Szandi nyerte volna azt a játékot, simán elmondja a többieknek, hogy nála van az amulett is, és visszarakja az erdőbe ahol találta, hajrá, kereshetitek. Ez is egy sokkal jobb húzás lehetett volna. Nekem tökre úgy tűnik, hogy a lehető legrosszabbat választotta az összes közül.

Nuggetzor 2017.10.10. 12:58:57

@doktor faktor: +1
Szeritnem sem adta volna a Ferinek. Eddig minden """barátját""" kiszavazta ,miért pont őt mentette volna? Ügyesen kigolyózta a riválisokat, majd pont a finálé elott menti meg a legerősebb embert? Ugyanmar.

2017.10.10. 13:10:32

@bElannaTorres: ez szerencsére így alakult ! Mármint, hogy a HV közösség az "értelmesebb" fajtából kerül ki...

Néha beleolvasok a RÖTÉEL és a Zsindex idevágó fórumaiba és sikítva zárom be az ablakot...

Jó a nickneved, az egyik kedvenc karakterem ! :)

pendejot 2017.10.10. 13:21:30

Valahogy úgy érzem, hogy Szandi túlkompenzált azzal, hogy próbált abból a szerepkörből kitörni, amibe az elején beskatulyázódott. Az elején túlontúl Feri szekerét tolta, amit a többiek a power couple miatt levettek. (no persze :) ) Utána Szandinak már túl sok mozgástere nem volt. Valamilyen szinten ennél többet nem is tudott volna kihozni a játékból. El kellett távolodnia Feritől a győzelem miatt. Más kérdés, hogy egy amerikai évadból szerintem már a merge után kitették volna. (Ha Feri még bent van, mert Ferit mindenki esélytelennek tartotta volna, és "Coachként hagyjuk hülyülni")

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 13:52:08

@pendejot:

" Megnézném Feri fejét, ha az utolsó napon visszasétálna Nóri a táborba, hogy I'm back... "

Akkor megnézhetnéd az én fejemet is, kb akkora lenne mint egy hidroglóbusz, konkrétan rókázok Nórikától, ezek még képesek leragasztani neki azt a szájonvert köcsögöt hogy ne essen ki a mérleges játékból.
Szandika átváltozása a cetlizés alatt kicsit rémisztő volt, mondom ennek már milyen a feje ? :))
De jó taktika volt.
Barb egyetlen esélye ez volt hogy mindenkinek elárulta Szandi titkát, és csak reménykedni mert hogy nem ő kapja Szandi cetlijét.....én csak azt nem értem Szandi miért nem Barbi nevét írta fel, Klauval tök jól elvoltak, ráadásul Barb zsarolta be Szandit, nem Klau....rejtély.

Berborosz 2017.10.10. 13:57:53

Vajon hol aludt Klau, ha nem mehetett a Holtak szigetére?
Bence valahogyan meg tudta oldani?

pendejot 2017.10.10. 14:00:39

Mi ebben a rejtély? Egyszerűen Robertában nagyobb ellenfelet látott a következő játékban/játékokban. Mondjuk más kérdés, hogy mennyien szavaznának a juryben Robira és mennyien Barbira Szandival szemben. Lehet e szempontból nem volt szerencsés döntés, de ez már spekuláció.

fujimo 2017.10.10. 14:40:09

úúúristen... borítékolni mertem volna, h azokból a szandra fejekből arcképcsarnok lesz... :D :D

...ha íliász nyelvezése ellenszenvett váltott ki sokaknál... nálam is... akkor ez a szandi önelégült vigyorogva kárörvendő fej, konkrét felkelést kíván... konkrétanmegértvolna 74-43243 közötti kellően meglendített lapátcsapást... :D :D

...fúúú, nézni is rossz volt... :D ...hpfujj... :))

kappakeklol 2017.10.10. 15:13:11

@szociál: Azért se értem miért Barbit hagyta bent, mert Barbi lényegében már amúgy is világgá kürtölte Szandi összes titkát, ellenben Klau még mindig tud egyről, az ananász-gate-ről. Namármost, ha Klau kiesik végleg, akkor neki már teljesen tökmindegy lesz, hogy ezt elmondja-e vagy nem, de megteheti. Pláne, hogy az az ötlet is Szandi fejéből pattant ki, Klau csak bekajált vele. Nincs egy ember se, akit ne baszott volna át Szandi, szerintem semmi esélye így.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 15:20:53

@kappakeklol:

Lehet pont ezért választotta Barbot mert őt alapból mindenki utálja :)))
Klaura meg sokan szavaznának, talán többen mint Szandira, meg ugye Klau a feladatokban erősebb ellenfél, talán ezért is hajította ki.

kappakeklol 2017.10.10. 15:23:35

@szociál: Szinte biztosra veszem, hogy a feladatok miatt szavazott Klaura, logikai(bb) feladatokban Klau simán verné a maradék hármast szerintem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 15:25:55

@fujimo:

Kb mint egy brazil szappanoperában, annyira rossz alakítás volt, tuti az RTL mondta hogy olyan gonoszboszis képet vágjon :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 15:28:35

@kappakeklol:

Díjaznám ha Klau túlélné a holtak viadalát és a döntőben Szandikával egy iszapbirkót lenyomnának :)
Az első kettőnek nem is kell csinálnia a semmit a döntőben csak a szavazatokra várni, ki kire tesz ?

fujimo 2017.10.10. 15:39:11

@szociál: neeem, én nem láttam benne alakítást... konkrétan ellenkezőleg... az volt igazából szandika... cukiskodásbőrbebújtatotthányinger... :) :o ...döbenetesen visszataszító volt... :oO

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 15:42:05

@fujimo:

Eléggé túl tolta a leány.
De ha a bőrében lettél volna, és látod hogy mindenki rád szavaz, akkor nem komor fejjel ülöd végig a cetlizést amulettel a nyakadban, biztos te is átalakulnál alienné :))

Nuggetzor 2017.10.10. 15:46:57

Az egy dolog, hogy Nóri visszaérkezése WTF fejeket váltana ki, de Iliász után a Feri fejéből lenne arcképcsarnok...plusz ha a srác megy vissza, ezek hárman mind szétfosott gatyával mennek majd a párbajra, mert Iliász valljuk be, harcban nagyon ott van. Ferkó is csak úgy tudta elverni, hogy Benivel közösen csinálták. Plusz a végső Törzsi Tanácson is vsz. Iliász vinné a legtöbb szavazatot (bár valamiért Ferit a kiesettek a betyáristennek tartják).
Bár jó lenne Barbit a döntőben látni, én azért a Juryben is megnézném, a kérdéseivel okozna nem egy kellemetlen percet, főleg, ha Szandi lesz az egyik 20 millára esélyes. :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 15:49:39

@Nuggetzor:

:))))))))

Ferkó fotó albumát megnézném a fejeiről akkor :))

Nuggetzor 2017.10.10. 15:52:33

AMÚGY: Hogy lehet Anita szemöldöke ennyire tökéletes? Valaki árulja el a titkot, én is szeretnék így kinézni 40 nap nomád életmód után :')

fujimo 2017.10.10. 16:03:45

@szociál: szeretném hinni, hogy nem... szinte biztos vagyok benne... :))

Nuggetzor 2017.10.10. 16:05:01

Ja és: valaki mondta, hogy szerinte valószínű, hogy a bent maradt Holtaknak később esett le a palló, mint a kiesetteknek. Vettem a bátorságot és visszanéztem: Anita pallója előbb esett le, mint Lilláé, mégis utóbbi esett ki.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 16:12:26

@Nuggetzor:

Nekem úgy rémlik hogy Anita és kreténNórika végig a pallón egyensúlyoztak, közben a kamera követte Benedek haláltusáját, leszarva a még versenyben lévőket, utána Lillát is mutatták, közben rájöttek hogy még két játékos ott szopik a pallókkal, és utána szóltak hogy oké ti nyertetek.

doktor faktor 2017.10.10. 16:29:33

@Nuggetzor: Tetovalt es a szeme is ki van tetovalva, nem csak kihuzva, hanem fustos szemhelysmink is, szinten tetovalt.

doktor faktor 2017.10.10. 16:30:04

@doktor faktor: Nem ocskan van megcsinva, hanem tok jol, nekem tetszik.

doktor faktor 2017.10.10. 16:31:03

@szociál: Lesznek beszedek, es kerdesek is, de vegso soron, igen, az utolso tanacs mar uldogelos.

2017.10.10. 16:36:50

@Nuggetzor: plusz mit összekavarhatna még egy jóízűt utoljára! xD
wahh nagyon barátném a csaj xD

pendejot 2017.10.10. 16:40:40

@Biriksz_Krokiksz!: Próbaképpen talán még az ananászra is rákérdezne.

2017.10.10. 16:44:39

@pendejot: ki, a barb? arról csak klau tud, asszem, nem?

pendejot 2017.10.10. 16:50:32

Bárki rákérdezhet nála, nem tudom tudna e annyi ember előtt továbbra is hazudni, hogy nem tudja ki ette meg. A rákérdezést meg Barbitól nézném ki. Bár Roberta is lehet még megbántott annyira, hogy szemére vesse.

2017.10.10. 17:02:43

no de mindegy, szandi az alázós-örömködős, hopszikás-cuki stíl előadásával nálam végképp betette a kaput.

2017.10.10. 17:28:01

közben elkalandoztam a nézésembe', hány meccs lesz még? a hóttaknál 1 még tuti, #afery-barb-szandi közt lesz még, vagy ott már ez a végső felállás?

Hétkilenced 2017.10.10. 17:33:32

Én a kezdetektől Szandinak szurkolok és akármennyire visszataszító volt az a tegnapi faszbaülős vigyorgása, belőlem is biztosan kiszakadna annak tudatában, hogy ki akartatok baszni, gecik? Hát tessék! Mindenki rá szavazott, persze hogy kiröhögi őket. Azonban a mostani 3-ból bárki nyer, megérdemli szerintem. Feri nagy fizikus volt, Barbi meg mestere a fogjuk meg és vigyétek dolgoknak. A holtaktól akárki megy vissza, nagyon fogok röhögni a többiek fején.

2017.10.10. 17:44:28

a tegnapiak legnagyobb vesztese simán klau. és nem pusztán azért, mert kiesett, hanem mert mintha tényleg komolyan vette volna, h szandival öribarik lettek. egész megsajnáltam szegényt.

,, 2017.10.10. 18:19:29

Én azt sajnálom h Klau és Beni elkerülték egymást a holtak szigetén, megnéztem volna velük a mai párbajt!
btw Klau nagyon badass a mai előzetesben, tiszta Kill Bill, Buffy feelingem volt

2017.10.10. 18:35:53

@,,: :)))))) így jártunk, de ha már az nem jött össze, nézhetünk helyette klau-nóri közelharcot!

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.10. 18:35:57

@Biriksz_Krokiksz!: jaja, nagy oribarisagot erzett, amikoris (az adas szerint) mindenfele kommunikacio nelkul elfogadta Barbitol a tervet, h basszak ki Szandit.

Siman mehetett volna a masik ananaszbunozohoz, h figyi mar, Barbi itt rajtad szervezkedik, mi legyen, tegyunk Barbira es nyomtok egy parbajt ha Rambo is radtesz?

Nem, ehelyett siman ratett szo nelkul az oribarinojere.

,, 2017.10.10. 18:39:18

@Biriksz_Krokiksz!: áhh, tényleg nagy fájdalmam ez most, imádtam volna a Klau-Beni párbajt. Tarantino rendezésében, ha már kérni lehet.

2017.10.10. 18:45:16

@FalcaoTheGodOfFutsal: de gondolod, h nem ment oda megkérdezni szandit? mert én kétlem. a fery-szandi beszélgetés lehet, h érdekesebb volt, így azt engedték adásba. de lehet h csak túlkombinálom, szokásom.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.10. 18:49:26

@Biriksz_Krokiksz!: Azert ebbe a feszes tempoju adasba befert volna :)

Nemtudjuk, ezert is irtam, hogy az adas szerint. Szerkesztesi szempontbol egyebkent a sok belenyulason kivul ez a bajom... Hogy mindig csak azt latjuk, amikor valaki alavag valakinek. A replikat soha.

2017.10.10. 18:51:07

@,,: én simán megvettem volna ezt a forgatókönyvedet az rtl helyében ;) (az előzetest már nem láttam, annyiszor lőttek le benne poénokat, h direkt kihagytam már az utóbbi napokban)

,, 2017.10.10. 18:52:51

@Biriksz_Krokiksz!: nagyon badassek lesznek a csajok, különösen Klau, majd csak figyelj:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 18:55:10

@Biriksz_Krokiksz!:

Konkrétan én már Klaunak szurkoltam a cetlizésnél, kis cuki feje hogy könnybe lábadt :)
Ráadásul mikor megtudta hogy van esélye még a fődíjra még csonkolt karokkal is folytatná, mutatta a kis bibis kezeit :))
Ez megdöglene hogy bekerüljön a döntőbe, mostantól klaunak szurkolok ! :ugral :)

,, 2017.10.10. 18:56:55

@Biriksz_Krokiksz!: Szandi meg tök olyan volt a tribalon, mintha a OUAT-ból egy evil queen szerepből ugrott volna át:)

2017.10.10. 18:57:50

@szociál: én csak azért nem neki (cetlizésnél), mert barbfan vagyok xD

Rayen 2017.10.10. 19:01:29

Ez a Ferenc valami barátkereső műsorba jött?

2017.10.10. 19:01:54

@,,: na ja, tegnap kiderült, h ő tolta végig a legjobban, és csak a végén derült ki, h valójában mekkora okosgoni is a csaj. (jó, mi nézők sejthettük már, de a játszópajtiknak mostanság lett nyilvánvaló)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 19:02:09

@Biriksz_Krokiksz!:

Érthető :))
Bepisálnék ha megnyerné Barb a Survit :)))))))))) de rá senki se fog szavazni :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 19:03:42

@Rayen:

Ahogy Fredi énekelné, Frendszvillbífrendsz :)
Ő leszarja a 20 millát, barát kell neki mert a fia még mindig az erdőben bóklászik :)

2017.10.10. 19:04:15

@FalcaoTheGodOfFutsal: na majd a jurynek lesz lehetősége a replikára ;)

(na haladjunk márrrr, tökre izgulok!)

kisbutters 2017.10.10. 19:06:13

@Rayen: Neki ezek a maszlagok a taktikája. Ő nem a játékosokat akarja átverni mint Barbi, hanem a nézőket is. Nekem baromira nem kedvencem Feri.
@szociál: Ma gondoltam először arra, hogy a holtaktól aki visszatér arra vajon a volt holtak nem lesznek féltékenyek? Mert, ha igen még sincs olyan nagy esélyük.

2017.10.10. 19:06:50

@szociál: az hagyján, h mi, de ő még nálunk is jobban meglepődne, hóttuti ;)

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:13:07

anita majdnem elájult magátol :)

,, 2017.10.10. 19:16:00

@Chuck Νorris: igen:) ÉN, ÉN, ÉN, ÉN, az egész műsor rólam szól, az ÉN utazásomról, ÉN, ÉN, ÉN

Nuggetzor 2017.10.10. 19:18:51

@doktor faktor: Kurvajól néz ki! Nekem is kell ilyen szemöldök baszki. :D

enzo23 2017.10.10. 19:22:50

3x32 (keddi)
---első harmad
Szanditól a kiszólás, hogy "azért kíváncsi lennék a többiekre"... nem is tudja, hogy gyorsabban beteljesül ez a vágya, mint hinné :D Meg hogy örült már a városlátogatásnak, valahogy ezt az örömét őszintének éreztem, mondjuk a tegnapi tribal-os fejeken is csak röhögtem :D
Ha már Szandi, a Ferivel való beszélgetése is vicces volt:
"-Én vagyok a pénzfelelős!
-Ezt azért ne szokd meg." :DD

Közben a HSZ-en is nagyon örülnek, hogy végre otthagyhatják a 'csába, és közülük kerül vissza valaki, pedig ugye utóbbi nem is feltétlenül van így. Nóri mosolya nagyon őszinte lesz, amikor meglátja Klaut, már várom... :D

2017.10.10. 19:23:59

@enzo23: nóri & klau reunionra fenem a fogam.

,, 2017.10.10. 19:25:27

ha jó fejek lennének, kacsaembriót főznének a vendégeknek:(

,, 2017.10.10. 19:28:20

hűha, esznek a vendéknek szánt pénzből, most mindhárom kiesik büntiből

,, 2017.10.10. 19:30:49

Anitának adjanak már egy kibaszott gombot a nadrágjára....

Nuggetzor 2017.10.10. 19:34:06

Holtak-párbaj. Jujujuj!

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:40:01

minek küzdenek megint? ennyire nem akarták iliászt? :)

Nuggetzor 2017.10.10. 19:41:54

Köszönöm-köszönöm, remélem Iliász nyeri.

Peti1899 2017.10.10. 19:42:44

Hülyeség volt az egész párbaj úgy, ahogy volt.. 3 alacsony, vékony lány... egy ilyen "versenyben", egy eléggé magas, és erős fiú ellen. Ez már akkor eldőlt, amikor kiderült, hogy mik a szabályok.

kisbutters 2017.10.10. 19:43:13

@Nuggetzor: Most már én is neki szurkolok.

lac64 2017.10.10. 19:43:14

@Chuck Νorris: Az elején elmondták, a két legtöbb pontot szerző játszik a döntőért

,, 2017.10.10. 19:43:35

@Nuggetzor: Jury alapján tuti esélyes!

enzo23 2017.10.10. 19:44:53

---második harmad

- Lol, tetszett Barbi meglátása, Szandi és Feri a piacon tényleg olyan volt, mint egy házaspár :D
- Nóritól valami nagyobb reakciót vártam Klaura, de így meg poén volt (remélhetőleg puszta szerencse miatt), hogy pont előtte mondta, hogy megnézné Klau arcát.
- Ez a hengeres játék bitang egyszerű, de nagyszerű. Annyira vártam, hogy valaki beveti-e a zseniális Nagy Trükköt (saját henger feldob, másiké lelök, és az ér előbb földet), de nem :( Nóritól viszont bejött a feladás, jól kiszámolta.
- Na, Iliásznak szurkoltam, úgyhogy örülök hogy ő jutott vissza. (De meglepődtem, hogy a döntő csak egy találatig ment.)

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:46:30

@Peti1899: tegyük hozzá hogy iliász kb egyszer nem ért az ellenfél köcsögéhez :)

2017.10.10. 19:46:57

@Nuggetzor: most nagy kulimászba kerültem, ilinek ÉS barbnak is szurkizok.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 19:48:35

@Biriksz_Krokiksz!:

Klau kiesett, zabáljam meg.
Ilikének bevásároltak Feriék, leesik az álluk hogy kerül ide Ili , TOP 3-ból hirtelen 4 lett :)

Charlie100 2017.10.10. 19:49:12

Igazán nem akarok kötekedni de egy ilyen feladatban mennyi esélye van pl. Nórinak Íliász ellen? Ennyi erővel kb. szkanderben is eldönthették volna ki jut vissza, csajoknak hasonló esélye lett volna azzal is.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 19:49:50

@Peti1899:

De itt nem az erő számított, hanem az egyensúlyérzék, Iliász egyiket se rángatta meg, Klau is simán nyerhetett volna.

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:50:33

@enzo23: vagy mint a karate kidben, egy lábra állnak csukott szemmel a fejük felé emelve a köcsögöt. mikor az ellenfél beindul lerugják a másik lábukkal. közbe néha dobnak egy hátraszaltot is :)

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:52:09

@Charlie100: számit, de igazábol mind3 csaj elkapkodta, elég volt beijeszteni nekik és már szanaszét dobták a lábu... vagyis a köcsögöcskéjüket :)

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:54:03

Anita már alig várhatta a romantikus ujratalálkozást a gödi poszeidonnal

,, 2017.10.10. 19:54:06

TUDTAM, hogy a 3 emberből az egyik saját maga lesz:)

Charlie100 2017.10.10. 19:54:33

@Peti1899: Pontosan. Itt lehetett volna vmi korrektebb játék.

Nuggetzor 2017.10.10. 19:55:23

Klau nagyon ügyes volt, de látszik, hogy mentálisan teljesen kikészült.

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:55:43

robetra felnött most már talán komoly pornot is nyom, nemcsak lábnyalisat :)

2017.10.10. 19:56:19

@szociál: eheheheee azért a fejeket megnézem majd xD klaut én is sajnáltam, lehetett volna szorosabb, ha nóri nem lépi meg azt, amit.
@Charlie100: erre pl egész jó taktika lett volna, amit @enzo23: is írt: "Annyira vártam, hogy valaki beveti-e a zseniális Nagy Trükköt (saját henger feldob, másiké lelök, és az ér előbb földet)"

Charlie100 2017.10.10. 19:56:57

@Chuck Νorris: Szerintem egy 150 centis csajnak gyakorlatilag semmi esélye egy 1,90 magas pali ellen. Nem fogja tudni megzavarni, elérni stb.

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:57:03

mindjárt megjön iliász, néznek majd nagyot... :D

,, 2017.10.10. 19:58:28

megfelelő koszinusz és szinusz szögben kell állni és akkor van esély

Chuck Νorris 2017.10.10. 19:58:41

@Charlie100: norinak valoban kisebb esélye volt, de klau pld magasabb mint iliász és hosszabb a keze. testi kontakt nem lehetett. tehát a testméret nem számitott. egyszerüen tulizgulták, elkapkodták, bénáztak.

2017.10.10. 19:59:35

@,,: az a kötélhúzás! ;) xD

Charlie100 2017.10.10. 19:59:59

@Biriksz_Krokiksz!: Ez jó! De csak egyszer működne.

Chuck Νorris 2017.10.10. 20:00:41

na ez nem barbi feladata lesz

enzo23 2017.10.10. 20:00:49

---harmadik harmad

- Hát, nemtom, azért szerintem szarabb úgy kiesni, hogy előtte 20 napot végiszoptál a Holtak Szigetén, mint úgy, hogy előtte nap tudtad meg, hogy létezik. Klaunak ez "könnyen jött, könnyen ment".
- Feri rendesen jókedvében volt, az a melles-segges komment már eléggé feszegette a határokat :D
- Direkt nem néztem előzetest, akarom látni majd holnap az arcukat, ahogy Iliászt meglátják :D (micsoda cliffhangerrel lett abbahagyva)

Nuggetzor 2017.10.10. 20:02:19

Előzetes:

1.) Remélem Feri "beborulása" csak kamu ijesztgetés és simán visszamegy.
2.) Bencus meglepetése egy családrag lesz.

,, 2017.10.10. 20:02:45

Barbi sír h Íliász visszajött mert Íliász egy kiváló fizikus

enzo23 2017.10.10. 20:02:53

@,,: én is :D sőt Gergőt is megtippeltem, a harmadik meg nyilván azért valami családtag, azt csak nem mondhatja hogy a kutyája :D

@Biriksz_Krokiksz!: ezt amúgy az eredeti Survivorből vettem, de meg nem mondom, hogy ott ki sütötte el és melyik évadban egyáltalán...

Chuck Νorris 2017.10.10. 20:03:45

@Nuggetzor: lehet csak meglátogatja öket manny pacquiao

Nuggetzor 2017.10.10. 20:04:07

@Nuggetzor: +1 Iliász még rádob egy lapáttal a fostengerre, amikor Szandi nagy örömködve fogadja. Úristen, annyira kínos. :D

lac64 2017.10.10. 20:06:29

@Charlie100: A döntőben pont elég lett volna az az egy :)

Chuck Νorris 2017.10.10. 20:06:56

@,,: legalább iliász még tudja tanulmányozni barbi fejében a sötét anyagot :)

Berborosz 2017.10.10. 20:09:17

"Anita nem eshet ki."
Csodálatos voltál. Nórika!

2017.10.10. 20:10:05

@enzo23: megfogalmazásod alapján igen erősen kilengett a Vótmá' -méter, de én sem tudnám megmondani, h melyikben lehetett, @Laura Ingalls biztos kapásból vágná, mint legfőbb fan ;)

bElannaTorres 2017.10.10. 20:12:09

@mentolos lecsó: :)) köszi, még hétkilenced kolléga is itt szokott lenni ketten képviseljük a voyagert ;)

@fujimo: igen az ilyeneket megértem, de Illiász nyelvnyújtásával kapcsolatban engem inkább az zavart, hogy taktikailag nem jó húzás volt. Szandi fejét meg a mellett ülők nem annyira látták, csak hogy nevet :) hát az meg jogos mivel őt akarták kidobni mind :)

,, 2017.10.10. 20:14:43

@enzo23: nekem is ismerős volt ez a trükk, de nem bizti h a survivorből...de valahol tutira láttam

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:17:00

@Biriksz_Krokiksz!:

Azért holnap húzós lesz, mindenki bőgött az előzetesben, valamiért eltörött a mécses.
Ilike meg hozta a mindent kiteregetek mint Bözsi néni mosás után nézését, szétfeszíti őt a bosszú mint egy ISIS öngyilkos merénylőt.
Nekem annyira már nem szimpi az Ili.
Nyerje meg a Bence, ő is mennyit állt a tűző napon, meg mennyit volt otthontól távol, simán megérdemli :P

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:17:26

Mintha Ferencünk berumozott volna. Elég felszabadult volt a 2 csajjal. Nehogy másnap másnapos legyen:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:21:23

Bár ha ez a tv2-n menne akkor a Mészáros nyerné :)
Amit utána leosztana Vityának, ennék a mangót és számolgatnák a 20 misit.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:22:45

@Sanda.Ipse:

Abban a rohadt melegben a rum odab*szik, meg volt ott sör is.
Meg lehet 41 napig ki se reccsentette a fák között, mert ő bírja :)

Hétkilenced 2017.10.10. 20:22:57

@bElannaTorres: bizony!:) és egyet is értek az általad leírtakkal.:)

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:23:11

Mindkét lány elárulta Iliászt azért sírdogáltak.
Remélem, ő nyeri meg. Vagy Barb. Legalább egy közönségdíja.

2017.10.10. 20:24:17

@szociál: szándékommal ellentétben, véletlenül belefutottam az előzetesbe, lesz még egy végső csata, amin barbom (brühü) tuti elhullik. a maradék háromból pedig csakis iliásznak drukkolok.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:25:02

@szociál:
Meg a legyengült szervezet. A piával nem ártott volna várni abban a párás dögmelegben.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:30:21

@Biriksz_Krokiksz!:

A víz fölé kikötözős nem a Barb pályája, dob egy hasast :))
Egyébként mi van az elemózsiás ládikával ,mert láttam hogy reggel is rizsát ettek ananásszal, haza akarja vinni Szandi szuvenírnek ?

2017.10.10. 20:31:07

@Sanda.Ipse: barb itthon esélytelen lenne közönségdíjra.

2017.10.10. 20:33:54

@szociál: jahhh a kajatopik nem kötött le sosem, így arra sem figyeltem, h mi lesz a ládával, vagy miért rizst ettek aznap reggel is, nutellaba mártott penne helyett...

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:35:23

@szociál:
Miért? Létezik olyan feladat, ami Barb pályája? LOL
A pót láda-falatok csak vacsorára voltak beígérve, reggelire nem.

2017.10.10. 20:36:40

@Sanda.Ipse: ketten vagyunk, nagyon karcsú :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:38:23

@Biriksz_Krokiksz!:

Ha aplival szavazhatnának a nézők akkor Feri, ILI, és Klau lennének a dönciben.
A szardobálós aplit meg Nórika kapná , egy konténerrel.
Mondom hogy haza viszi a kutyájának a nutellát, meg a babkonzervet, mindig nála a lakat kulcsa, a tető rárohadt :)

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:39:02

@szociál:
Ezt csak most olvastam, de jóóóóó! LOL
Lemaradásban vagyok, mert felvételről néztem reklámokat lepörgetve, a beírásokat meg visszafelé olvasom.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:39:43

@Sanda.Ipse:

Jah szegény Barb vagy nem játszott, vagy kihullott elsőre :)
Azt nem tudtam hogy csak vacsira jó a kincsesláda :O

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 20:41:17

@Sanda.Ipse:

Én megvártam míg lemegy legalább az első reklám kb és utána indítom el, így mire oda érek a reklámot átpörgethetem :)

2017.10.10. 20:46:35

@szociál: nem biztos ám.
am' pont nórin gondolkodtam éppen, h ő vajon hogyan értékelheti a játékát, ami nagy részt értelmetlen, azaz nem kifizetődő, öncélú gonoszkodásra épült (meglátásom szerint), mi volt ezzel a célja azon kívül, h borsot tört orrok alá, illetve hozzásegíthette így a végén ilit, h újra játékba kerülhessen.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:50:04

Bírnám, ha a betyár dobná az első csukafejest a vízbe. De talán akkor nem mutatták volna előzetesben, hogy ott lóg a hátán a tetovált turulmadárral.

doktor faktor 2017.10.10. 20:50:41

Hajrabarbi! (vagyhelyetteszandi)

doktor faktor 2017.10.10. 20:51:38

@Sanda.Ipse: Ja, mer eddig is olyan diazkreten kezeltek az elozeteseket.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:54:37

@doktor faktor:
Ha a piálás utáni napon volt a párbaj, akkor jó esély van rá, hogy gondot okozott a másnap.

Sanda.Ipse 2017.10.10. 20:54:50

@doktor faktor:
Ha a piálás utáni napon volt a párbaj, akkor jó esély van rá, hogy gondot okozott a másnap.

2017.10.10. 20:57:06

@doktor faktor: ezt a holnapit sztem tippre szandi nyeri, úgy néztem, amennyire láttam, h laza izom köll hozzá.

doktor faktor 2017.10.10. 21:02:14

@Biriksz_Krokiksz!: En olyan iliaszra optimalizalt feladatnak velem. :/

kappakeklol 2017.10.10. 21:02:30

@Chuck Νorris: Ez a párbaj akármit mondasz röhej volt. Semmi esélye nem volt a csajoknak. Ez kb. egy sima boxmeccs volt, akinek hosszabb a keze, az nyer, lévén a másik még csak ijeszteni se tud... Ekkora elbaszott baromsággal eldönteni, hogy ki megy vissza... hihetetlen.

doktor faktor 2017.10.10. 21:02:57

@Sanda.Ipse: Hat, ha feri beborul a pialas miatt es igy barbi bentmarad... :-o

kappakeklol 2017.10.10. 21:04:06

@Biriksz_Krokiksz!: Egyébként szabály tiltotta, hogy nem lehet feldobni a sajátot? Mert nekem is ez volt az első gondolatom rögtön az elején.

2017.10.10. 21:07:49

@kappakeklol: nem, annyi volt a szabály, h akié hamarabb leesik, az bukja a pontot.

doktor faktor 2017.10.10. 21:09:02

@kappakeklol: Hat mondjuk sztem az nagyon varhato volt, hogy eldontik, ki menjen vissza (2 lany, egy fiu melle evidens iliasz) es olyan feladatot adnak, ami ezt az eredmenyt hozza.. Sajna ez all a vegso ket parbajra is.

2017.10.10. 21:14:40

@doktor faktor: klau meg tudta volna szorongatni ilit, ha nóri...ugye. (de hagyjuk a volnavolnavolna konteokat).

kappakeklol 2017.10.10. 21:14:49

@doktor faktor: Já, ebben egyetértek, gondoltam, hogy Iliász le, ettől függetlenül vagy én értettem félre a játékszabályt, vagy hülyeség ahogy volt.

Amit még értek, hogy Nóri simán feladja (bár én az ilyet tiltanám, és ebben az esetben simán kizárnám Nórit, és a többiek játszanak csak), azt viszont már nem, hogy ha végig 3 körös a játék, akkor az UTOLSÓ párbaj, aminek voltaképp a legnagyobb tétje van, miért EGYETLEN szaros körös? Ki volt az a hülye aki ezt így kitalálta?

kappakeklol 2017.10.10. 21:15:58

@Biriksz_Krokiksz!: Jahogy a döntő párbajra nem nullázódtak a pontok? Simán 8-5-ről ment tovább, és lényegében 4-et zsinórban nyernie kellett volna Klaunak, hogy ő nyerjen? Ez így még nagyobb baromság, az előző kommentemet figyelembe véve...

doktor faktor 2017.10.10. 21:25:57

@Biriksz_Krokiksz!: Mondjuk en azon padlot fogtam, hogy a vegen a klau-iliasz donto egymenetes volt. Harom lett volna korrekt, vagy ot, de egy az total semmi.

2017.10.10. 21:26:21

@kappakeklol: nóritól kapásból kapott három pontot. mondjuk ez úgy üthetett volna, ha az ili-nóri fightot későbbre teszik, klau is nagyobb kedvvel küzdhetett volna, akár még a feldobós taktikára is rájöhetett volna, de mindegy már.

doktor faktor 2017.10.10. 21:27:02

@kappakeklol: Sztem siman csak ez az egy menet dontott.

2017.10.10. 21:28:53

@doktor faktor: nem nagyon volt értelme, mivel klau pontot veszített, már nem dolgozhatta le ezt a hátrányt. (az ötöt nem értem, amit írtál)

enzo23 2017.10.10. 21:47:15

Hehe :D
A mai program: 7től 8ig Ferierő, 8:45-től meg Feröeri!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.10. 22:05:15

@Biriksz_Krokiksz!:

A szokásos gusztustalan énjét láthattuk, aki eddig eljut legalább a látszatát keltse annak hogy megpróbálta, ezzel a húzással még vállalhatatlanabb lett, kíváncsi lennék hány barija törölte magát a fészbukról :)
Meg hogy a szülei mit szólnak ehhez a játékhoz.
Pénzt nem nyert vele, még ha az RTL forgatókönyve szerint is játszott, ebből csak szarul jött ki.

Berborosz 2017.10.10. 22:59:39

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem nem Iliász volt a fontos Nórinak, hanem az, hogy Anita (és mellesleg Klau) ne juthassanak tovább.
Őncélú gonoszkodás? Kapott ő eleget Anitától...
Ő pedig - egy ilyen párbajban - sehogy nem győzhetett. Akkor miért harcoljon?

ewita 2017.10.10. 23:08:03

@Nuggetzor: És Ferkó haja a maiban?? Sztem konkrétan meg volt nyírva! Szandi haja sem nézne így ki 40 nap sziget után, és rajta nem látszik a koplalás sem! :P

Szandi elcseszte sztem is, nem fognak rá szavazni hiába van bent! Én is bírnám ha Barbi nyerne! :D geciskedett de nyíltan csinálta, Szandi meg alattomosan hátulról és ezt a mi magyar fajtánk nem szereti !

@kappakeklol: azt én sem értettem,1x leesett és vége, mondom mi van??? Nóri pontjait meg nem kellett volna odaadni kizárni és kész!

Anita annyira gáz volt ezzel a dumával,ő 3 embernek akart bizonyítani ! És az egyik cetli, akit 1 hónapja "ismer" ??? ennyi erővel mondhatta volna a kutyáját is!

lac64 2017.10.10. 23:22:02

@Berborosz: " Kapott ő eleget Anitától.' Legtöbbször azután, hogy belekötött drAnitába.

lac64 2017.10.10. 23:32:51

@ewita: Azért kicsit más ez az 1 hónap. Extrémebb környezet, valószínűleg jobban felértékelődik egy kapcsolat, mint a normál életben. Gondolom itthon már sokkal reálisabban látta a Gergős dolgot. Egyébként ők 1 hónapig 0-24-ben együtt voltak, ismerek nem egy párt, akik fél év alatt kevesebb időt töltenek együtt, mint ők az egy hónap alatt :)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 00:12:52

Komolyan nem értem min rugóztok. Nóri ha minden menetet megnyert volna Iliásszal szemben akkor sem lett volna esélye a döntő menetre. Számolt, ahogy meg is mondta. Ha kizárják Nórit, akkor sem lett volna más a végeredmény, ugyanis a két lány is Nórival szemben gyűjtött pontokat.
Mindenképpen Iliász nyert volna és ez így van jól.

HufnágelSteve 2017.10.11. 00:33:25

Most láttam csak felvételről. @Peti1899: Klau hosszú kezű és lábú, nem alacsony, de a többiek esetében eldőlt előre, mivel a karhossz és némi egyensúlyérzék számított. A nem 3 nyert játszmás döntő, hanem hirtelen halál típusúban lehetett volna esélye Klaunak is, ha nem játszotta volna már ki cselét a selejtezőkben (a hátrál lassulva +visszafordulásból lever). A hirtelen kitörök és lendületből sodrok, miközben a sajátomat ha nem is feldobom, de felfelé lököm adhatott volna talán esélyt, bár én a feldobásra sem hallottam tiltást.
@kappakeklol: Nullázódtak, 1 menetes volt.
Amúgy mindegy mit tett Nóri, esélye sem volt, ez inkább egy gesztus volt a másik 2 lány ellen, ahogy eddig is ellenjátékot játszott most ezzel zárta. Egyébként egész mosolygós kis csaj lett a végére a morcos kis koboldból :)
A fortyogva visszatérő Iliász fogadtatására én is kíváncsi vagyok.
Az előzetes alapján az elődöntő tényleg nem Barbi és Feri pályája, egyik gyengébb, másik kötöttebb, de meglátjuk, mondta a vak is.

agimano 2017.10.11. 01:04:54

durva, hogy csak buwayasok vannak a döntőben

Chuck Νorris 2017.10.11. 05:33:10

@kappakeklol: ez csak akkor lenne igaz, ha a pontjait a fizikai elönyéböl szerzi, pld hosszabb a karja és elöbb éri el az ellenfél köcsögét. (megjegyzem Klau sokkal elönyösebb volt e téren)
Ennek ellentmondva a legtöbb esetben elég volt egy ijesztés, és az enemy már dobta is el. Én ugy látom elsösorban összpontositásban nött a csajok felé +volt valami taktikája.

2017.10.11. 06:28:57

@Berborosz: egyrészt ugyanezt mondtam, csak nem tartottam fontosnak szájbarágósan leírni, mikor nóri maga is megmondta, h miért tette. az öncélú gonoszkodást pedig a játéka egészére írtam, lsd 'cuki' csínytevések mint mondjuk fürdőruha elásása, sátor szabotázs.

lac64 2017.10.11. 07:52:49

@Sanda.Ipse: Köszi. Klaunak Gergő volt a legfontosabb ember? A cetlis Gergőről beszél? DrAnita még csak oda sem megy köszönni Gergőhöz, vagy csak a vágás volt szar? Lilla tök aranyos volt :)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 08:02:32

@lac64:
Akkor ez nem csak nekem tűnt fel:)

Chuck Νorris 2017.10.11. 08:25:03

@Sanda.Ipse: sanszos hogy az egész ügy csak az rtlromantika része volt, de az is lehet nem akartak már kamera elött villogni. :)
ami feltünk mind3 csajnak milyen bele volt az ágyon ülve :)
lilla egyszerü optimista lélek, tényleg cuki volt.

Nuggetzor 2017.10.11. 08:30:43

@lac64: Nekem is egyből ezek szúrtak szemet. :D

Shirkan 2017.10.11. 08:38:12

Feltűnt-e valakinek a tegnapi adásban, hogy a Holtak szigetén milyen szép szabályosan vágott rönkökből volt tűz?

lac64 2017.10.11. 08:55:06

@Shirkan: Már korábban kiderült, hogy kapják a fát. Gondolom nem akarják, hogy kiirtsák a szigetek növényvilágát.

Nuggetzor 2017.10.11. 08:56:05

@Shirkan: Valamelyik nap kaptak fát, amikor Anita megnyerte a kajatálat. Lehet meg azt használták? Nem emlékszem pontosan mennyi volt.

tar 2017.10.11. 15:23:24

@Biriksz_Krokiksz!: +1 a Barb közönségdíjra

2017.10.11. 17:36:31

@tar: köfi, felírtam! :)
süti beállítások módosítása