Hogy volt?

Survivor 3x27 - Gusztustalansági evőverseny és Dilibogyó privát műsor

2017. október 04. 08:00 - Chat Géza

kepernyofoto_2017-10-03_21_40_42.png

Holtak szigetén valszeg begombázott a Crazy Sisterz, Nóri és Lilla, akik reggel szerenádoznak a tengernek vagy az óceánnak, szóval annak a nagy kék nedves lófasznak. Ahogy mondani szokás: nem mindenkinek való a Survivor. Nóri és Lilla pedig iskolapéldája ennek a szólás-mondásnak, hisz köztörvényes pszichopicsák lettek 36 nap alatt. Annyira kikezdte az agyukat a trópusi klma, hogy beiktatják a napirendjükbe doktoranita bikini felsőjének elásását majd az azon való fesztelen vigyorgást. Eközben Gergő VÉLETLENÜL pont nincs sehun se. Gondolom kakált éppen. A rögtönzött és önkéntes száműzetésbe menekülő Anita visszatér az instant elmegyógy helyszínére, oszt szembesül a ténnyel, hogy nincs meg fürdőruha felsője. Nézegeti, keresgeti, de nem kap hisztiriás rohamot, hisz egy kibaszott textildarabról van szó.

kepernyofoto_2017-10-03_21_44_57.png

Mandirigmáéknál eljött  az utolsó zsákmányszerzési játék. Benedek itt átmegy Columbó hadnagyba és Bence minden mondata után visszakérdez. Az utolsó? Az bazmeg, az utolsó, na haladjunk már, mert mindjár életre kelnek az asztal alá rejtett ínycsiklandó finomságok!

"Megláttam és elkezdett a szívem verni, hogy úristen Klaudia, hogy fogod ezt a szádba venni?"

És Kaludia itt nem egy múzeumba való gyönyörűen nagy bantu faszról beszélt, hanem egy csibe embrióról, ami a Fülöp-szigeteken akkora nemzeti étel, mint itthon a Goulash Suppe. Feri kapja a sima tojást, de persze Barbi nyammog a legtovább a kiscsibén. A második körben megint Feri a mázlista, neki nem is kellett még ficánkoló tengeri sünt ennie. Ezzel persze pont megszopta, mert ő bele se harapott a sárgadinnyébe, mire a többiek rágás nélkül letolták az osztrigaszerű, simán lecsúszó tengeri sün nyálkás részét. Következőre Klaudia kapja a panírban kirántott rákot, a többiek a meg a kókuszférget, amitől asszem még Bear GRylls is behányt, de legalábbis nem mondta rá, hogy olyan mint a csirke. Benedek viszont nyeli, mint kacsa a nokedlit, mint Fekete Laci az egész grill csirke utáni 10-12 francia krémest. Jön a döntő, ahol Alexandra és Benedek küzd meg, a menü pedig: kabóca saslik meztelencsiga körettel. Alexandra nyer, de Benedeket nem bassza meg a búbánat, merthogy szerinte Alexandra majd nem fogja bepuszilni egy az egybe a kincsesláda teljes tartalmát, dehát ugye pont Alexandra volt az, aki egy kis köcsögnyi nutellát is elsunnyogott.

kepernyofoto_2017-10-03_21_51_22.png

Eközben a Holtakhoz becsatlakozik Iliász, aki pont úgy hiányzott a többieknek, mint egy pattanás a faszhegyükre. A vegyes fogadtatás után, Gergő és doktoranita megértően hümmögnek, hogy ja ez itt a Szopóálarc sziget. Erre a tényre még rá is erősít Nóri és Lilla, amint előadják az Éjjel soha nem érhet véget elbaszott átiratát. Ebből Iliász le is vonja a konzekvenciát, hogy a két csajnak totál megzápult az agya. Aztán jön a levél, hogy Nóri elvihet magával valakit egy különleges kirándulásra. Persze, hogy Lillát választja. Elmennek motorcsónakkal valami barlanghoz, ahol ideiglenes ősemberként szotyizik már Bence. No, aszongyahogy dönteni kell egy, azaz egy darab védettséget adó medál vagy egy ellenfelük feladata megnehezítése között. A medált választják, de nem mondják el a többieknek. Mintha adoktoranitáék nem szarnák le telibe.

kepernyofoto_2017-10-03_21_53_27.png

Vissza a Mandirigmához! No, Alexandra becsicskítja Barbit, hogy nagy sebességgel hozza az ásót, mert megkeresik a minden földi jóval púposra pakolt ládikát. Azért Feri is belekukkant a térképbe, szóval a totális sunyiskodás esetén A Harcos még elmehet egy magányos akcióra, hogy kiássa a kincset. Mindegy, mert Barbiék végül megtalálják a ládát, meg is mutatják a többieknek, de, és most jön a lényeg, nem dobják be a közösbe, viszont Alexandra minden este rögtönzött Hal a tortánt vagy szóló Vacsoracsatát tart majd a ltöbbi túlélőnek. Barbi szerint ez súlyos taktikai hiba, Alexandra szerint meg pont, hogy egy zseniális mesterterv, hisz ha kiszavazzák, akkor viszi magával a láda kulcsát is. De nézzük a napi menüt! Alexandra prezentálja is a gouurmet gasztroorgiát: Marhahúsos rizses hús. Új íz! Eufórikus heroinmámorban szuvidálódnak a túlélők és tényleg imába foglalják a szakács nevét. Nyilván kulináris gasztrokirándulás ez az ízlelőbimbóiknak így 36 napnyi ananászos rizs után - leszámítva azt a jónéhány alkalmat, amikor csak úgy kaptak fasza tápot, hogy tudjanak mozogni és napi kontentet gyártani - de nekem nem fut össze a nyál a számban, mert kábé kétnaponta van rizsás hús a Zsuzsi vendéglőben.

Címkék: survivor
178 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven! 2017.10.04. 08:20:47

Tovabbra sem ertem mit kavar mindenki a nutellas kocsog korul! Elsunnyogta, mert 1, Az volt a feladat 2, Ha kiderul, bukja(k) az egesz uveggel. Ha jol sejtem, Barbiaszek se nyaltak be a megtalalt fel korsoval... Tudom nehez, de engedjetek mar el azt a nutellat.

Ellenben felhoznam par nappal ezelotti otletemet a Barbinak felajanlott etelekkel teli kincsesladarol amit keresni kellett volna. SZVSZ ez a lada az a lada. De beismerem, terkep nelkul NEM lehetett volna megtalalni :(

2017.10.04. 08:31:42

Géza! Jó ez a poszt, felkuncogtam párszor :) Tetszenek a szóvirágaid ! Egyik-másikat lopom !

Bár, a poszt tömörsége elárulja, hogy szívesebben mennél sajtreszelővel rejszolni, mint HVézni a Szőrvájvert...

Sanda.Ipse 2017.10.04. 08:46:50

A tegnapi eseményekről ennél többet nem is lehetett volna írni.
Ma legalább majd viadaloznak.

Berborosz 2017.10.04. 08:55:10

Kincsesládát, amulette keresni?
Hisz körbe van tojva a sziget.
És aki már egyszer halkan belelépett, az nem keres semmit.

Szonjabarbi 2017.10.04. 09:10:21

A tegnap elötti adáshoz nem tudtam irni,de muszáj kiadnom magamból,hogy Barbi mekkora féreg, és Szandi is csalódás volt!Értem én hogy egyéni játék meg minden,de...mér kell belehazudni a "szövetségesem" arcába?! Valahogy ez olyan gusztustalan és nem hiszem hogy nem lehetsz korrekt attól,hogy taktikázol...

wombatka 2017.10.04. 09:44:03

Felháborítónak tartom, hogy elvesztett játékért cserébe kap ilyenolyan amulettet az utolsó/második helyezett. Mi a f@sznak akkor egyáltalán verseny? Ez is le van írva a Nagy Survivor Kódexben, hogy ilyet lehet?
Csak mert ugye az rtl-nek vérre menő küzdelmet kellett folytatni a mikroportokért, de egy amulett, ami védettséget ad, és rohadtul meg kéne érte küzdeni, itt meg elég, ha elveszítesz egy játékot, és gyak. mindenki kapott jutalmat (a holtaknál). Röhej!

Értem én, hogy a két gógyis tolja a showt, (bár én személy szerint iszonyatosan rühellem ezt a rosszindulatú, buta, szemét női típust, akik csak többségben tudnak ilyen rohadt genyók lenni) és ez csak egy kivonat, amit az ember arcába tolnak a tv-ben, de napi szinten ezt elviselni őket/vagy egymást, na ehhez kell survivornak lenni.

Szandi szerintem is rosszul taktikázik, bár, ha kiszavazzák és viszi a kulcsot (de a doboz marad), az tuti addig vágnám bele az ásókapát - nem a Szandiba-, míg szét nem esik a láda.

2017.10.04. 10:01:27

NótárNóri és PincsiLilla performansza közben veszélybe került a saját szellemi épségem is...

(A Zasszony frappánsan megoldotta, gyorsan átkapcsolt máshová, majd csábos pillantásokkal kihívott a konyhába és a kezembe nyomott egy hideg sört... Ez életmentőnek bizonyult...)

Sanda.Ipse 2017.10.04. 10:02:07

@wombatka:
Nyugi már! Relax!
Egyikünknek sem kötelező elviselni őket. LOL

Sanda.Ipse 2017.10.04. 10:03:44

@mentolos lecsó:
Méltányoljuk már, hogy ilyen leromlott erőnléti állapotban is minket akarnak szórakoztatni:)

2017.10.04. 10:08:57

@Sanda.Ipse: másképpen gondolkodunk a szórakoztatás fogalmáról ! :D

Hogy kerültem én ide? 2017.10.04. 10:18:08

"Csatlóstársként" meg "bűntárs-részes".
B+, a két hibbant unalmában új szavakat talál ki, vagy ennyire sötétek?

Chuck Νorris 2017.10.04. 10:21:09

hát lehet a két lüke csajszi nem valami bonyolult elme, de legalább életjeleket mutatnak. Anita meg Gergö olyanok mint a muppet showban a két öreg, csak rohadnak az árnyékban és pampognak :D
géza ez nem rizses hus volt hanem huslében eltett bab rizzsel.

serebii94 2017.10.04. 10:26:05

Ez a tegnapi adás egy mélypont volt számomra ebben a magyar Survivorben.
@wombatka: Teljesen egyetértek, felháborító hogy a zsákmányszerzés MÁSODIK helyért adták neki ezt a jutalmat. Akkor hol van a jutalom a többi második helyezettnek? Nevetséges.
Bár nem lepődök már meg: Barbi mint elsőnek kiesőnek adunk jutalmat, Doktor Anita és Cetlis randija egy ötcsillagos szállódában a játék közepén, itt már minden megtörténhet.

Sanda.Ipse 2017.10.04. 10:34:27

@mentolos lecsó:
Én a szándékról beszéltem, hogy méltányoljuk...

dmtrz 2017.10.04. 10:40:44

A két megzápult agyú produkciójánál nálam is bejött az elkapcsolás faktor, olyan szintű szekunder szégyenérzet kerített hatalmába. Hatalmas ziccert hagytak ki a szerkesztők: Nóri kap valamit, elmehet valahova, egyértelmű volt, hogy ZápagyuLillát viszi magával. Ahogy mentek be a barlangba nevetve ott kellett volna Bencusnak azt mondania, hogy na, mit röhögtök, innen csak az egyikőtök megy vissza, a másik haza. Párbaj

kisbutters 2017.10.04. 10:49:38

@wombatka: Oké, tényleg igazságtalan, de szerinted tényleg van esélye Nórinak a végső párbajban legyőznie a fiúkat. Az biztos valami összetett feladat lesz, nem egy pénztorony.
Vegetál még plusz egy hetet a szigeten aztán kész.

ga_zsi 2017.10.04. 10:50:09

@dmtrz: na ez jó lett volna.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 11:13:34

Szavak nincsenek mennyire beteg ez a két nő Nóri és Lilla, de ha az RTL instruálja őket akkor is túl tolták már a kretént.
Az meg hogy "közös döntés született" fogadja el Nóri az amulettet :))))
Ez a nő emberileg annyira leírja magát a műsorban, megéri ez ?

@dmtrz:
Az lett volna szép, hogy a két retardált helyett csak egy érkezett volna vissza :)

Mai fullasztós feladat már elég hardcore lesz :O

lac64 2017.10.04. 11:17:10

@wombatka: Szerintem nem a másodiknak akarták adni az amulettet, hanem drAnitának nem. Nem véletlen, hogy nem mondták meg előre, hogy mi a nyeremény. Vízbefúlós feladat lesz, drAnita meg víziszonyos.

kisbutters 2017.10.04. 11:58:56

@lac64: Úgy nézzük, hogy Gergő meg Anita már kapott egy jutalom nyaralást ahol ehetek, ihattak, ágyban pihenhetek. Lilla meg Nóra pedig semmit akkor végül is jogos, is hogy valamit ők is kaptak.

wombatka 2017.10.04. 12:06:29

@Sanda.Ipse: gondolod magamra értettem, hogy el kell őket viselni? :D LOL
még nem nem is a tv-ben nézzük, h el lehessen tekerni, ami nem érdekel.
rájuk (a másik háromra, akik épp akkor együtt éltek velük) értettem basszus.
igen, tudom, hogy májusban forgatták, és már túl vannak rajta ;)

2017.10.04. 12:13:52

@Sanda.Ipse: nahhh, jóóóó... legyen... ! :)

lac64 2017.10.04. 12:22:29

@kisbutters: Egy túlélős játékban melyik ér többet, a védettség, vagy a buli? Ráadásul egy olyan feladat előtt, ami finoman szólva nem az erősséged?

Ha ki akarták egyenlíteni az ajándékokat, akkor ne párbajhoz kössék, mert ezzel pont a versenyek értelmét veszik el.

2017.10.04. 12:23:32

@Sanda.Ipse: "hogy ilyen leromlott erőnléti állapotban"

Ha már itt tartunk:
- Szandi feneke szépen kigömbölyödött az elmúlt pár napban (a nutellától?)
- PincsiLilla nem kis belet eresztett (vagy felfúvódott a babtól, mint tehén a lucernában?)
- vhogy Anita fenekén is egyre kisebb az a bikini alsó (vagy félrenyúlt méretben a sztájliszt?)

A fiúk nem látványosan de fogynak, azonban a lányokon mintha nem is látszana a "nélkülözés", sőt...

kisbutters 2017.10.04. 12:30:49

@lac64: Mindkettő fontos. Ők is a védettségi játék előtt ehetek ihattak, pihenhetek. Gergő előző nap csapot hisztit, hogy nem fogja bírni a védettségi játékot kaja nélkül. Meg is kapta védettségi játék előtt a kaját. Nem csak egy kis buli volt.

Sanda.Ipse 2017.10.04. 12:34:31

@wombatka:
A másik hármat ne sajnáld! Túlélésre jelentkeztek, vagy mi:)
Az aktuális feladat a két defektes libát túlélése volt.

Sanda.Ipse 2017.10.04. 12:35:48

@mentolos lecsó:
Én már napokkal ezelőtt írtam, hogy Szandra hátsója terjedelmesebb, mint a játék elején:)
Ő a nutella reklám anorexiásoknak.

2017.10.04. 12:40:16

@Sanda.Ipse: "hogy ilyen leromlott erőnléti állapotban"

még egy gondolat...

A túlzott nyers kókusz fogyasztás, kíméletlen haboshígfosást eredményez. Egyszerűen kiszáradást okozhat... Ezt normális túlélő tanfolyamokon oktatják is.
Eddig egyetlen epizódban volt Szandinak egy elejtett mondata, hogy csikar a pocija...

Jahhh, hogy ivóvízük van korlátlan mennyiségben ?!?
Akkor a tegnapi öfiben miért volt olyan vágókép ahol két tó is volt a szigeten belül ?
Vagy ezek csak brakkvizes pocsolyák ? Nem annak tűntek. Ha nem azon a szigeten laknak, akkor meg miért kellenek ilyen vágóképek ?

Nekem ezek a logikátlanságok b@sszák a csőrömet !

Most már keresek pár USA évadot és belenézek, hogy ott hogy is van ez...

Ramses El Werel 2017.10.04. 12:42:33

@wombatka: A két gógyis valóban tolja a show-t, de ez továbbra is a survivor...én spec nem azért szeretem(ném) nézni, hogy két ilyet nézzek...ha jól emlékszem ez nem a terápia/valóvilág/édenhotel. Egyébként ezek együtt valóban vállalhatatlanok, de Lilla nekem továbbra is úgy tûnik, mint aki simán sakkban van tartva és inkább idomult a kis irígy majom dolgaihoz. Az amulet szagára, rögvest felfüggesztésre került a bariság, Nórika érzi, hacsak nem ostobaságverseny lesz nem nyerhet.

wombatka 2017.10.04. 12:44:51

@Sanda.Ipse: dehogy sajnálom, pont ezt írtam én is, vagy legalábbis hasonlóan:)

wombatka 2017.10.04. 12:46:14

@Ramses El Werel: így van. erre írtam, hogy "értem én...", de nem értek vele egyet.

Lilla a megalkuvóbb ja, Nóra nagyon rosszindulatú. Legalábbis amit mutatnak belőle.

wombatka 2017.10.04. 12:47:22

@kisbutters: Nóra tudtommal már egyszer ki lett szavazva és ki is esett egy játékból. Hány esélyt kapjon még? (a mostani amuletten kívül)

kisbutters 2017.10.04. 12:47:58

@mentolos lecsó: Valahol erről már volt szó, és ott olyasmit mondtak, hogy van egy tartály vagy pontosan nem tudom mi, de onnan bármennyi vízhez hozzá jutnak. Amit a kulacsukban hordhatnak a táborba.

kisbutters 2017.10.04. 12:49:53

@wombatka: Nórát én sem bírom, de ez az egész nagyon spéci survivor, így lassan a vége felé, már minek morogni miatta. Fiúknak nem kelet volna feladnia, és Nóri nem kerül vissza.

wombatka 2017.10.04. 12:51:10

@lac64: jó, de amikor meghirdették a survivort, és 3 lépcsős "felvételi" volt, vajon nem derült ki Anitáról, hogy "víziszonyos"? akkor meg mit keres ott?
(szerintem amúgy nem, mert akkor víz közelébe sem menne, ő meg azért úszkált a vízben nem egyszer)

azt gondolom viszont, hogy vannak olyan feladatok, amiket személyre szabnak (hol pro, hol kontra). sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy ezt főleg a holtak szigetén alkalmazzák.

kisbutters 2017.10.04. 12:51:28

@wombatka: Egyébként Holtakon már mindenki kiesett, és úgysincs esélye visszakerülni. Nyugi már csak ér nap vagy és eltűnik, örök életre.

wombatka 2017.10.04. 12:52:29

@kisbutters: naja.
nem morog senki, azt hittem, hogy itt lehet véleményt írni, még akkor is, ha később kapcsolódik be valaki a kommentelésbe ;)

kisbutters 2017.10.04. 12:52:36

csak pár nap vagy hetet akartam írni.

doktor faktor 2017.10.04. 12:53:32

@mentolos lecsó: A tavak vize sos, ez mar tobbszor elhangzott.

kisbutters 2017.10.04. 12:54:06

@wombatka: Persze, nem azért írtam. Tegnap írta valaki, hogy konfliktust kell generálniuk, hogy legyen műsor. Amiben teljesen igaza van. Sok minden történik csak azért, hogy nézzük.

Laura Ingalls 2017.10.04. 12:55:03

@mentolos lecsó: köszönő viszonyban sincsenek egymással. A magyar nagyon gáz. (Az amerikaiban azért van valaki - maximum harmadmagával - a redemption-ön, mert a többiek kiszavazták. Az egyetlen jutalom ha megnyer egy duel-t az, hogy nem esik ki és megmarad az esély a visszatérésre. No, nem a döntőbe, hanem a merge után, illetve a legjobb 4 mellé ötödiknek.) A holtak szigete egy vicc, maga a műsor meg röhejes a folyamatos belenyúlásokkal és a mindenféle következetességet nélkülöző jutalmazással. Survivor-be oltott való világ, vagy fordítva? Mindegy is. :/ Sajnálom.

Viszont mindenkinek ajánlom a US évadokat, tényleg nagyon jók. :)

doktor faktor 2017.10.04. 12:56:40

En amugy nem buktam ki azon, hogy Lilla es Nori kicsit meggargyultak, szerintem ilyen ingerszegeny kornyezetben ez tok normalis, kreativ modja a tulelesnek. :D eleg kinos nezni, de amugy sztem ez szerkesztoi utasitas is.

2017.10.04. 12:56:49

@kisbutters: nahhh, ez az !
ha vágóképek szerint a szigeten van két tó is, akkor a f@sznak kell az édesvíztartály ?
menjenek, hozzanak vizet, forralják fel, oszt igyák !

wombatka 2017.10.04. 13:00:27

@kisbutters: így van. az tuti.
és ahol egynél több nő van, ott előbb-utóbb lesz konflikt. még a Klaudia Nóra párost megnézném mondjuk:)

2017.10.04. 13:02:08

@Laura Ingalls: Köszönöm az infókat !
Jómagam Szőrvájver szűzként fogtam bele a műsor megtekintésébe. De sok minden már az elejétől csípte a szemem...

Kis pénz, kis Szőrvájver...

vagy

Kicsit sárga, kicsit savanyú, kicsit DrPanyik... de a miénk ! :)

Laura Ingalls 2017.10.04. 13:05:34

@mentolos lecsó: XD Én is írtam egyszer még az elején, hogy kcsit sárga, kicsit savanyú... erre Huffnágelsteve válaszolt: kicsit barnább, kicsit büdösebb... :D :D :D

2017.10.04. 13:06:27

@doktor faktor: ok, köszi...
mivel általában felvételről, pörgetve nézem, ez kimaradt ! Köszi !
Akkor emiatt már nem fogok háborogni ! :)

Malacfóka 2017.10.04. 13:09:30

@mentolos lecsó: A tavak sós vízűek! Azt hiába forralnák.

2017.10.04. 13:11:18

@Malacfóka: okéokéoké ! már doktor faktor felhomályosított !

pendejot 2017.10.04. 13:15:16

Miért ne forralhatnák fel? Nem egy nagy dolog lepárlót csinálni. Mondjuk az biztos, hogy egyszerűbb a bekészített édesvizet meginni, mint azzal bajlódni. :)

sabana 2017.10.04. 13:16:26

@Laura Ingalls: ezen konkrétan felröhögtem, thx :D
Holtak szigete: kit kell megb.szni h. a két rettenet kihulljon végre? Én is inkább nézném, h. pl. Iliász, Gergő és mondjuk Feri/Klau tényleg kűzdenek és valamelyik visszajut, mint érezném folyton a szekunderszégyent. Hol vannak a feladatok, a kihívások...zéró semmi nulla, már tényleg attól survivor, hogy sz.r a kaja, nem attól h. nincs.

GyRoli 2017.10.04. 13:34:42

Biztos, hogy adják nekik az édes vizet, amit forralás nélkül fogyaszthatnak. Sőt, mikor Dranita, a nyertes zsákmányszerzés után hozta a kaját azt mondta, hogy a kaja mellett még TÜZIFA is van, tehát azt is kapják... Elkezdett érdekelni, hogy milyen egy igazi túlélő show. Megnéztem a Bear Grylls - A sziget harmadik évadát. Megérte! A negyedik évad most hétfőn indult a discovery-n.

pendejot 2017.10.04. 13:38:13

A Survivor nem túlélő show. Ez egy szociális játék. A körítés másodlagos, a koncentrációban való nehezítés. (Legalábbis ennek kellene lennie)

sabana 2017.10.04. 13:43:42

@pendejot: de valójában igen, az h. közben egymást is kiszavazzák az a nehezítés, emiatt nem lehet csak erőből/ügyességből tolni.

sabana 2017.10.04. 13:46:42

@GyRoli: a víz kérdés érdekes, valószínű így, hogy a tó sem édes jogos, hogy kapják. Persze lehet sós vízből is gyártani, de azért ennyi emberre...na az necces azért. A tüzifát szerintem nem kapják, vagy igen?

2017.10.04. 14:01:23

@GyRoli: Mackó Grylls-t bírom...! Nézem a műsorait, de fenntartásokkal kezelem azokat is !

Pár évig "túlélést" oktattam a seregben, felderítőknek. Jobbára, mi, a kontinentális éghajlatra készítettük fel az embereket, akkor praktikus okokból. Később kerültek be a tananyagba a sivatagi/trópusi ismeretek, de akkor én már nem voltam állományban.
Nagyon sok "túlélési praktika" származik népi megfigyelésből és a JÓZAN EMBERI ÉSZBŐL !
A műsor szereplőiből ez mind hiányzik! Még Feriből is, a fennen hangoztatja a "harcos" múltját!

@pendejot: "A körítés másodlagos, a koncentrációban való nehezítés"
Ezek akkor mind mentálisan sérült emberek ??? Jó volt a casting ?
Mert még józan, paraszti ésszel fel sem fogható dolgokat művelnek... Vagy éppen nem művelnek...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.10.04. 14:05:01

Aki úgy gondolja, hogy Lilla most kapott napszúrást, annak csak annyit mondanék: "Mendegél a mandarin...".

Ramses El Werel 2017.10.04. 14:10:47

@mentolos lecsó: Arra ami ezek szerint a céljuk volt jó volt a casting, hogy összeszedtek pár pszichót aki generálja a feszkót. Ferit ebbôl a szempontbòl megvédeném, hogy az elején amíg még volt benne szufla, összetartotta a gang-et, összebarkácsolta az IKEA egy komplett garnitúráját. Ha már a harcosok csôdje, akkor azért veterán Tamás itt akit meg kellene említeni :-)
@pendejot: hát survivor..mi lenne, ha nem túlélô? Hard Social Training Camp?

2017.10.04. 14:14:37

Oszt' mi lett a nagy leguán levadászós projekttel ???
Van most BőségLáda, le van szarva ?!?

Imádom az RTL által így belengetett összefoglalókat/előzeteseket, amikből a konkrét adásban/folyamban már nem lesz semmi !!!

Klikkvadász, sz@rházi banda akik totál hülyének nézik a NÉZŐT !!!

Berborosz 2017.10.04. 14:15:24

@pendejot: És még a visszamaradt tengeri sót is eladhatnák.
Szerencsétlenek!
Lilla és Nóri miatt nem tudják megcsinálni, mert azok csak marháskodnak, komolytalankodnak.

pendejot 2017.10.04. 14:25:12

@Ramses El Werel: A nevében lehet "túlélő", de ha láttál már amerikai évadot, akkor érted, hogy ez a játék az intrikák, árulások miatt lett népszerű. Nem a túlélés miatt. Az ottaniak rájöttek erre pár évad után. A túléléssel kapcsolatos dolgokat bele sem vágják az adásba, mert senkit nem érdekel.

A castingolóknak meg elfelejtettek szólni, hogy nem való világba keresnek embereket.
Bár utólag lehet megmagyarázzák majd, hogy nulláról szerettek volna indítani, és nem agyontaktikázókat beválogatni.

doktor faktor 2017.10.04. 14:33:01

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Mert a mendegelo mandarin aztan tok spontan volt, semmi szerkesztoi utasitas nelkul a hatterben? :D:D

Ramses El Werel 2017.10.04. 14:49:05

@pendejot: nemnem, nem azt vonom kétségbe amit írtál, valóban van benne egy erôs social vonal (eszembejutott anno Cochran -aki a kedvencem volt- és a szövetségese vagy a fickó aki a gyerekeire esküdözött így mentek végig, de ott is hangsúlyos volt, hogy pl. Cochran nyert a végén védettségit, végig fejlôdött fizikálisan ügyességben és nem csak social vonalon. Ezek a dolgok itt nem látszanak, vagy azért nem mert nem mutatják, vagy tényleg nem tudják felvenni a ritmust.

HufnágelSteve 2017.10.04. 14:51:37

A két kattant csajszi a feszültség gerjesztésre már direkt rájátszik, az egész egy show, amin lehet röhögni ha úgy nézed. A kis koboldból azért még előtört az önző taktikus az idol kapcsán. Lilla láthatóan már unja, úgy van vele, szerintem, hogy a számára utált párocska egyik felét legalább ki akarja még rúgni, hogy aztán ő is nyugodtan mehessen haza: mert dögöljön meg a szomszéd nője is, vagy legyen zöldebb és holtabb, mint a sziget :)

2017.10.04. 14:53:28

én ezt a szörvit már elengedtem, majd néha belenézek még félszemmel, hátha az utolsó pár nap végre értékelhető lesz.

ilit szeretném nyertesnek,
barb pedig kaphatna vmi evil díjat, azt nagyon lájkolnám xD

kisbutters 2017.10.04. 14:56:22

"A második körben megint Feri a mázlista, neki nem is kellett még ficánkoló tengeri sünt ennie"

Újranéztem ma, mert tegnap vacsiztam pont. Bence felmutatta melyik a sima kajás kép, és lassan megkeverte. Ferinek nem szerencséje volt, hanem a becsület bajnoka megint kijátszotta a játék kiskapuját. Feri kiesése után 4-ből 4 ember a sima kajás papírt fogta meg elsőre. Ami mivel Klaudia felőli oldalon volt, ő ért hozzá elsőnek. Megint egy jól kitalált játék volt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.10.04. 15:10:58

@kisbutters:
Jah, nekem is eszembe jutott, hogy ezt inkább zsákban levő golyókkal vagy más, "véletlenebb" módszerrel kellett volna csinálni. Mert ahhoz azért nem kell bűvészinasnak lennie senkinek, hogy lekövesse, ahogy Bence "megkever" öt darab kéttenyérnyi szövetdarabot az asztalon, és akkor még a távolság kérdése elő sem került.

bElannaTorres 2017.10.04. 15:21:22

Engem az érdekel, hogy ki ette meg a maradék nutellát? lemaradtam valamiről, szoktam néha netezni közben így lehet kihagytam ezt.

Annyira vicces, hogy Nóri mikor az volt a kérdés ,hogy valakinek nehezítesz vagy te úszod meg , akkor a legostobább választáson gondolkozott vagy tíz percig.
@wombatka: ez az egynél több nő azért nem igaz mindenkire, szerintem anita meg klau kijönne egymással. Inkább azt gondolom bizonyos nőkre igaz.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 16:48:31

@mentolos lecsó:

" Oszt' mi lett a nagy leguán levadászós projekttel ???
Van most BőségLáda, le van szarva ?!? "

De legalább ne spoilereznék szarrá a kövi rész beharangozójával hogy ki nyerte a turha evő versenyt baszki, mutatják hogy Szandi keresi a kincset Barbival, meg mikor cetlizés van szinte mindenki felmutatja a cetlijét hogy kire szavazott, én már tekerem ezt a részt de így is látom hogy szakadna rájuk , ezek nyomorékok az RTL-nél :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 16:50:05

@HufnágelSteve:

Én azon a Nórin nem tudok röhögni, pedig olyan mint egy figura a cartoon networkről, mint ha meglenne rajzolva, Lilla is egy hasonló karakter a ló fogaival :B

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 16:55:05

@mentolos lecsó:

Ne szivassatok hogy Szandika feneke "fél" üveg nutellától kikerekedett.
Akkor mostantól minden nő tömni fogja a fejét nutellával, olyanok lesznek a magyar csajok mint Bejonszé, vagy Serena Williams :P

Berborosz 2017.10.04. 17:23:27

@bElannaTorres: A maradék nutellát Bence ette meg.
(Nem nagyon figyelsz oda, úgy látom...)

2017.10.04. 17:34:37

azon mélázgattam, ha már az rtl verzió ennyire favorizálja a másodikokat, meg extra esélyeket ad, akkor vajon lesz-e a végén extra díj is annak, aki lecsúszott az első helyről? (mondjuk egy Fan Favorite Award or whatever)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 17:47:21

@Biriksz_Krokiksz!:

:))))
Biztos a Gegrő lesz az, mert ő sportember, és nem tud veszíííííteni :)
Ezért rakták be a Konyhafőnök VIP-be, kis sunyi hurka >(

2017.10.04. 17:51:22

@szociál: nemnemnem!!!! ez csakis barbnak jár! (ha rajtam múlna)
xD

Sanda.Ipse 2017.10.04. 17:54:16

@Biriksz_Krokiksz!:
Lesz. Evil Award for Barbi:)
Vagy Shit-stirrer Award szintén Barbinak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 17:54:55

@Biriksz_Krokiksz!:

Öööö......elírtam Barbot akartam mondani :)
Nem zavar a frizurája, de hosszabb hajjal elég dögös tudna lenni Barbika, elég rendesen fel van szerelve airbagokkal :)

2017.10.04. 17:55:12

@szociál: gerinek egy raklap színes post it-et adnék, h kedvére cetlizgethessen ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 17:56:26

@Biriksz_Krokiksz!:

:))))
Otthon ragasztgatná fal az ágyikója fölé a Lilla cetliket ez a cetlis gyerek :)

2017.10.04. 17:57:34

@Sanda.Ipse: az evil awardot inkább kettyósnórcinak adnám ;)

2017.10.04. 18:00:37

@szociál: TAPETTA cetlikből!!!
xD

2017.10.04. 18:02:38

@Sanda.Ipse: először én is rá gondoltam am' (írtam is), de aztán tovább gondoltam, h barb nem is evil, nózisnórci már inkább, mert ő öncélúan gonosz.

Sanda.Ipse 2017.10.04. 18:04:40

@Biriksz_Krokiksz!:
Sebaj! Legalább mindenkinek jut valamilyen díj.
Feri betyárnak mit javasolsz?

2017.10.04. 18:09:46

@Sanda.Ipse: passz, rajta még nem gondolkoztam, IKEA ajándékcsomagot sponsored by...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 18:10:29

@Sanda.Ipse:

JAJJ :O
Inkább maradjunk a feltolt frizuránál, elég furi azon a képen Barb :O

Klau és a golf, olyan Bel Air gazdag család kicsiny lánya benyomását kelti a kislány ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 18:11:47

@Biriksz_Krokiksz!:

Bizony Ferkónak az IKEA man of the year díjat adnám, ő mindent farigcsál, ha valamit készen kap azt is szétbontja és újra tervezi :))

2017.10.04. 18:12:05

@Sanda.Ipse: @szociál: meg se ismertem így...asszem kezdem megszokni a frizőrjét, már-már tetszik :p

2017.10.04. 18:17:04

@szociál: kicsit sajnálom is, h nem tud a hóttak szigetének létezéséről, ott még nem építkezett...

2017.10.04. 18:31:48

@Gézu: nem csirkeembrió, hanem
Balut – fejlett kacsa embrió élve megfőzve, héjában. mondjunk én is csak az Amazing Race Asia-ból ismerem, bizarr, az ilyen undokos kajáknál kapásból kiesnék, meg még a nézésüknél is. ;)

Sanda.Ipse 2017.10.04. 18:34:09

@Biriksz_Krokiksz!:
Barbi is kb odáig jutott ebben a versenyben:)

2017.10.04. 18:35:27

@Sanda.Ipse: absz' megértem (és NEM nézem vissza sskk)
xD

Sanda.Ipse 2017.10.04. 18:37:04

@Biriksz_Krokiksz!:
Így falják az utcán:
sargaruhaslany.com/2015/01/07/mi_a_fene_az_a_balut_946
(Amúgy ennek a csajnak állati jó utazási blogjai vannak. Ő a Sárgaruhás lány)

2017.10.04. 18:43:05

@Sanda.Ipse: uhhh, rákattintottam, ekkora malőrt elkövetni részemről, fel vagy írva a 'rosszak & gonoszok' közzé! a versenyben (nem ebben), ha jól emlékszem vmi minimum tizenhuszon darabot kellett betolniuk, h tovább haladhassanak a kövi állomásra - végig be volt csukva a szemem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 18:43:48

@Biriksz_Krokiksz!:

:))
Natgeon megy az a műsor hogy Házak a fa tetején ?
Lehet az RTL csinál egy hasonlót Ferivel :)

Én még éhesen se ettem volna meg a madár embriót, hiába eszik a helyiek, ez nem európai gyomornak való, még ránézésre sem, nem hogy ízben.
Szandit nem értettem miért fogja be az orrát, egyedül ott vesz levegőt ha eszik, így csak a dolgát nehezítette meg.

2017.10.04. 18:56:15

@szociál:
"Natgeon megy az a műsor hogy Házak a fa tetején ?
Lehet az RTL csinál egy hasonlót Ferivel :)"

kicsiben gondolkocc, szoci! feri már bizonyított, ő építette a Lothlórient, apukám!
xD

fran7 2017.10.04. 19:03:14

Na most látszik mennyire lefogytak és megtörtek a végére.

Nuggetzor 2017.10.04. 19:08:58

Szandi sem értem minek játszik mártírt, van egy amulettje, dögbetegen mi a fasznak erőlteti? "Akartam azt a nyakláncoooot" Hát másnak még amulettje sincs, szóval inkább a többiek bőghetnének.

,, 2017.10.04. 19:11:55

@Nuggetzor: a többieknek? h azt higyjék nincs? én is ezen gondolkodtam h nagyszínpad-e

katalin 2017.10.04. 19:13:04

Szandi nagyot játszik szerintem

2017.10.04. 19:16:25

@Nuggetzor: wahaha szandi kapja be, most már azt mondom. kérdezni meg azt, h meddig használhatja fel vajon _itt_ a Hidden Immunity Idol-t? (elvileg a mostani törzsin, nem? már a hivatalos anyaverzió szerint) ha igen, akkor akár át is adhatná vkinek, #aferynél úgy sincs célkereszt rajta...max majd ezután. (de sztem se fel nem használja, se át nem adja senkinek, tippszmikszem szetint)

,, 2017.10.04. 19:17:49

Szandit annyira megutálták a kiesettek, h simán pl vele szemben már Barbra szavaznak a fináléban.

Nuggetzor 2017.10.04. 19:18:46

@Biriksz_Krokiksz!: Ja, szerintem sem akarja használni. Bár most, hogy elvileg összeborul a Benivel, a Klaudia meg hörög, a Barbi ezt lehet kihasználja és szavaznak Szandira. Aki ezt vagy megérzi vagy nem. Sokan mentek már haza Immunity Idollal, ugye. :D

,, 2017.10.04. 19:19:04

ahhoz kellene nagy játék h elérni h mindenki rá szavazzon, felhasználni az amulettet, és kirakni egy szavazattal a legnagyobb riválist.

Nuggetzor 2017.10.04. 19:20:08

@,,: Én is ezen gondolkoztam - Szandi most már tökre hiába jut el a fináléba, nem tudja megnyerni. Ili, Gergő és Anita 100%-ig nem szavazna rá, Klaudia is bepöccen most már pöppet szerintem, plusz visszamegy Adri és Zoli is szavazni és szerintem nekik sem ő a favorit.
Szóval túltaktikázta ő ezt alaposan.

Nuggetzor 2017.10.04. 19:21:36

..és persze ha nem esik most ki, akkor a Holtakhoz akárki kerül, azzal is megvitatják majd a nutella-gatet. :D

,, 2017.10.04. 19:27:36

jááj ez a mogyorókrém fétis megint

kisbutters 2017.10.04. 19:27:46

Bence beszólása, Ferinek nagyon mű volt. Előző párbajon két ember ment egy emberre úgy nyert, most meg lefutott egy beteg lányt. Hú de nagy király. Én a elejétől nem értem Ferit miért dicsérik agyon.

kisbutters 2017.10.04. 19:29:36

@Nuggetzor: Szerintem ez is olyan magyar survivoros lesz. Nem fognak ezek a dolgok annyira számítani. Mondjuk Iliásztól ha taktika jó taktika.

2017.10.04. 19:30:04

@Nuggetzor: úgyis #afery főtörzs jelöli ki a célszemélyt, abban bizti vok, h nem szandi lesz az, sztem beni sem, mert ha való igaz, amit eddig nagy mellénnyel hangoztatott, akkor nem csajokkal akarna bírkózni az elkövetkezendőkben. barbot vagy a klaut, de inkább barbot akarhatja kitenni. szandi amulettjének meg annyi, mert meg nem fog válni tőle...

2017.10.04. 19:37:26

Evilnórcikám, az indoklásod miatt úgy adnék a homlokodra egy puszikát, csak nem találom a szeneslapátomat, cukorkámka!
xD

kisbutters 2017.10.04. 19:39:50

@Nuggetzor: Vagy csak ebben is a szája volt nagy.

2017.10.04. 19:45:40

@Nuggetzor: mmint h 'A' vizimentő kiesett? wahahaha.
(hajrá ili!)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 19:47:44

@Biriksz_Krokiksz!:

:))

Ez a kétéltű cetlis Gergő hogy feladta a vizes játékot :))
Aszongya félre nyelt, meg zsibbandt, egyet nem köhintett, ráadásul a legelején vérzik el hurka fiú ..... nyenyenyeeee cetlis :P
PszihoLilla jól bírta, egyem a fogait :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 19:49:22

@Biriksz_Krokiksz!:

Rövidítsünk :)
Barb,Klau, Fer, IL, Lil, Nór, Szan, Ben, Cet...aki Ger :)

2017.10.04. 19:53:12

@szociál: 'stenit mán, telon tépem a szám, nem röffentettem be a gépet, ne szójjá be! :P

,, 2017.10.04. 19:54:33

most is ki volt festve sztem anita

Sanda.Ipse 2017.10.04. 19:57:14

Lám, lám elhullott a vízimanó. Iliász meg védett lesz. Ez a fiú megérdemli majd a fődíjat:)

,, 2017.10.04. 19:58:10

Sírok, Lilla megint odabasz a szövegével:)

Nuggetzor 2017.10.04. 19:59:52

Holnap aukció, ez az! Kedvenc játékom. :D

kisbutters 2017.10.04. 20:00:07

@Sanda.Ipse: Iliász ügyes volt, megérdemelte, de azért Lilla sem volt semmi.

Sanda.Ipse 2017.10.04. 20:01:42

@kisbutters:
Nem bizony! Pedig Bence az elején direkt dumáltatta, ami abban a pózban nem lehetett kellemes.

Nuggetzor 2017.10.04. 20:02:55

@kisbutters: Kapnak X összeget és a felajánlott kajákra lehet licitálni. Probst úgy szokta, hogy egyiket megmutatja, másikat nem, arra vakon kell licitálni. Plusz 1-2 játékot segítő dolog is szokott lenni, pl. védettségi amulett.

doktor faktor 2017.10.04. 20:03:05

En, mint az antigergo liga elnoke, azt mondom, elismerem, hogy gergo toknormalisan viselte, buksisimi. Nori mgyarazata muhaha. Ahogy szegeny Lillat kikaptak a vizbol, mert nem figyelt, sajnaltam, de iliasz szerintem jobb technikaval nyomta, nyert volna amugy is valoszinuleg.

kisbutters 2017.10.04. 20:05:04

@Nuggetzor: Az tényleg jó feladat lesz.
@doktor faktor: Szerintem ilyenkor már teljesen mindegy, mindkettő baromi ügyes volt. Persze játék szempontjából, nem mindegy ki kap védettséget.

2017.10.04. 20:05:52

@Nuggetzor: de ahhoz már késő van, hamarabb szokták a licitelőst behozni. ebből mi lesz?!

2017.10.04. 20:09:48

@doktor faktor: engem spec rettentően irritál lilla, ha még ő is védett lett volna, mint a BFF evilnórci, felvettem volna a hisztipózt.

doktor faktor 2017.10.04. 20:12:49

@kisbutters: Igen, Lillaval sztem nagyon meltanytalanul bannak a tarsai is, a kommentelok is. Mindenki altalanositva, eltulozva minositgeti. Ez sztem szomoru. Nem atlagos, latszik, hogy kilog a sorbol, pasikent o lenne a bohem karakter es nyerhetne, nokent idegesito tyuk. :(

kisbutters 2017.10.04. 20:13:24

@Berborosz: Én is neki szurkolok :)

@Nuggetzor: Köszi megnéztem, ez tényleg jó feladat lesz. Elején tuti elszórják minden pénzüket, védettségre meg alig marad.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 20:19:30

@Biriksz_Krokiksz!:

Milyen a hiszti póz ?
Angry bird fej és háttal ülsz a tv-nek ? :))

@Nuggetzor:

Licit jó lesz, Ben asszem tábla csokit majszolt, neki egy piritós is Mislencsillagos kaja :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 20:21:52

@Berborosz:

Lilla ott b*szta el hogy Nóriban társra lelt és a hülye játékaiban részt vett, bikini elásása stb
Ez nem bohémkodás, hanem elment az esze :)
Lehet hogy normális a csaj mikor tele a bendő és nincs egy Nóri a közelében, de az is lehet hogy nem 100-as a csaj.

doktor faktor 2017.10.04. 20:33:07

@Biriksz_Krokiksz!: Valoszinuleg nekem sem lenne a pajtikam, de ha engem kozosit ki az elit es en nem jobb hijan norival bandazom, meg probalok okorkodni, valami furan ertelmezett showt csinalni, hanem ulok es depizek, az jobb? Mast abban a bandaban nemigen leht csinalni, szvsz.

doktor faktor 2017.10.04. 20:36:42

@szociál: Sztem Lilla nem elbaszta, hanem ot basztak el/at, amikor azzal a feltetellel kuldtek vissza a szekik, hogy furiat jatsszon. Talan jol ra is segitettek nemi manipulalt infoval, hogy tenyleg bele is elje magat, es ott total hulyet csinalt magabol azzal, ahogy tultolta a dolgot - amihez mindent ala is pakoltak, szerintem konnyu volt belecsusznia. De mar elotte sem gondolhatjuk, hogy a dalolaszas tok spontan volt. Mert meg azt elhsizem, hogy enekelget, de mendegelamandarin? Aha, persze.

2017.10.04. 20:39:37

@szociál: azt nem tudom megérteni lillában, h f@szér' nem tudták anno a feszkót rendesen megbeszélni anitáékkal, miért kellett ennyire erőltetten eljátszania (vagy eljátszatni vele) a sértett bosszúálló démont, mikor alap nem az a csaj. értem én, h kell a feszkó a dögunalom hóttaknál, de akkor is stílusidegennek tartom tőle ezt a viselkedést, úgyhogy innentől bukta minden szimpátiámat.
(evilnórci meg édenhotel nagy apolka barinője, és ő is túltolja a nagyszínpadot)

2017.10.04. 20:45:58

@doktor faktor: azzal nincs gond, h összebarizik a két csaj, de nem hiszem el, h ezt a stílust kellett volna hozniuk, amit, kivéve ha parancsra történik, és honorálják.

doktor faktor 2017.10.04. 20:47:44

@Biriksz_Krokiksz!: Hat, ertem en, es papiron, meg elmeletben szep is a dolog, de a szocialpszichologia nagy ur es ez egy eleg normativ forgatokonyv.

2017.10.04. 20:54:07

@doktor faktor: de nem itt és ebben a játékban, ahol kifejezetten fontos a kapcsik kiépítése, ügyelni rá, h ne szerezz ellenségeket, bmi sérelem ér, beszéld meg, és nem mellesleg a nézők szimpátiájának megnyerése is számít, függetlenül attól, h nyersz v nem nyersz.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 21:08:50

@doktor faktor: @Biriksz_Krokiksz!:

Lehet hogy az is benne van a szerződésükben hogy követniük kell az RTL kreátorai által készített forgatókönyvet, és ha ebbe nem mennek bele akkor ráb*sznak valahogy.
Ez a két nő teljesen hülyét csinált magából a nézők előtt, konkrétan még az is Nóri oldalára állt aki eddig utálta :)
Nem igaz hogy ez fejben nem tudja valaki mérlegelni, ne tolja túl a gyökérséget.
Annyira érzem hogy a survivorból nem kevesen fognak szerepelni ebben az Éjjel nappalos teleregényben, elég abból megnézni az előzetest már feljön a kajám, ott mindig van valami konflikt, mindenen basszák a csőrüket, Nóri pont bele illik, Lilla nem mert kb úgy beszél mint egy óvodás, mondjuk Nóri is :))
Akkor Gergő lesz az ÉNBP sztárja, akinek a fején úszósapka lesz végig :P

katalin 2017.10.04. 21:11:17

Na megint egy mesébe illő történet, Gergő a vizimentő feladja a vizes párbajt,ki hiszi el,aztán megigéretteti Anitával,hogy erős lesz,atyaég,potyogtak a könnyeim. Lillát birom,mint erős játékost,de remélem,hogy nem olyan buta,mint,ahogy itt látszik.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 21:11:17

Ja és Barb még jobban megkavarta a xart , szerintem a kövi ő lesz, rádobnak 4 cetlit.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.04. 21:12:44

@katalin:

Lillának a kitartásáért tényleg respekt, mert minden feladatban oda teszi magát, csak ne lenne ennyire kegyetlenül bolond :))

2017.10.04. 21:15:48

@szociál:
"Ez a két nő teljesen hülyét csinált magából a nézők előtt, konkrétan még az is Nóri oldalára állt aki eddig utálta"
eutígyhogy? (nem értelek)
______
am' végzős tippem nekem: #afery, beni, szandi, és a hóttaktól visszatérő ili.
ilit vizualizálom végső győztesnek. ez az én tippszmikszem ;)

2017.10.04. 21:18:01

@katalin: persze h nem az, kérdés, mennyit ér meg neki ennyire negatívnak és sötétnek látszódni.

mehetgomb 2017.10.04. 21:26:03

Szia mindenkinek,

a buta és a bolond nem ugyanaz. szerintem Lilla egy nagyon kitartó nő, nagyon tud koncentrálni. az lehet, hogy nem százas, de én speciel bírom a kicsit kattant embereket. a duójuk biztos szerki feladat volt, meg az is, hogy legyen nézőközönségük. maguktól Anita és Gergő tutira nem ült volna le, hogy megnézze őket , aztán megtapsolja. ÉS Szandit is bírom, Gergő az a karakter, akitől a hideg futkosott a hátamon,, szerencsére kiesett. Gergő a játékokban sem volt és a nézése, az pusztító.

katalin 2017.10.04. 21:27:36

@mehetgomb: és a végén meglett a kivánsága,nem cetlik miatt távozott,hanem párbajban :D

mehetgomb 2017.10.04. 21:27:45

...Gergő a játékokban sem volt jó...

Malacfóka 2017.10.04. 21:30:29

@szociál: Pedig nem! Ha étkezés közben nem az orrodon veszel levegőt, sokkal kevésbé érzed a szádban az ízeket! Pl mikor influenzás vagy, olyankor az ember akármit eszik, semminek nincs karakteres íze, mert be van dugulva az orra! Nagyon jól csinálta a Szandi, mert a szájon át lélegezve sokkal kevésbé érezte az ízeket.

doktor faktor 2017.10.04. 21:33:03

@Biriksz_Krokiksz!: En el tudom kepzelni, hogy csak kirakjak ferit valahogy es bent tartjak barbit helyette. Az en tippem: Szandi, Beni, Barbi es a halott, akinel en nem mernek egyaltalan tippebe bocsajtkozni. Vegso soron ugyis az nyer, akivel a kreativok meg akarjak nyeretni.

HufnágelSteve 2017.10.04. 21:37:26

@doktor faktor: Végre valaki úgy látja, ahogy én is. A kis kobold dühös az elejétől fogva, mert egyből a többség ellene fordult. Szerintem is úgy lettek visszaküldve Lillával, hogy a felvételekből a róluk elhangzott negatívumokat és a hátuk mögötti szervezkedést mutatták. Lillát nem örömködve fogadták visszatértekor drAnitáék, hanem "Ki a franc akarta, hogy visszatérj?" tekintettel, ami az összevágott képanyaggal felhergelve elég jó fúriát csinált belőle. A kirekesztettsége miatt (amit maga is generált) a másik kirekesztettben talált partnert, aki pont a morci Nórci. Szerkesztői manipuláció és tengerparti elásatlan trutyi szagát hozza a szél :). Az már más kérdés, hogy túltolták, de nincsenek itt a "Béláim", hogy szóljanak "Álljunk meg! Túltoltuk, rátoltuk."
A mostani védettségi játékban mázlija volt Ferinek. Az előzetesben látott Barbi kavarás meg Bencét, vagy Szandit hozhatja szarba, de lehet teljes átverés. Szandi eléggé kezdi a kiépített kapcsolatait elveszíteni és rossz körökbe belefutni.
A Holtaknál legalább fogynak már végre. Gyanús ugyan, hogy pont a víztől tartó drAnita előtt adta fel a vízimentő Gergő, de megtörtént, amivel kiesett és ha bejutna a végére lenne 1 szavazata drAnitának.

doktor faktor 2017.10.04. 21:43:55

@HufnágelSteve: En el tudom kepzelni, hogy a barbikavaras valojaban Klaun fog csattanni. Barbi tanacsrol tanacsra jatszik es feri szerintem most meg nem szivesen szavazna benire es szandira, klaura meg siman. Ferinek sztem nincs annyi esze (vagy magyarazza meg valaki), hogy szandit akarja kiejteni minel elobb.

2017.10.04. 21:44:36

@doktor faktor: hát na hát na, pont ez a problem, h mi a vattafakkot akarnak a szerkik, akikről eddig is úgy sejtettük, h inkább ők játszanak, semmint a szörvik.
barbnak nyilván én is örülnék, ha a finisbe jutna, de sztem ő lesz a kövi, aki megy a hóttakhoz. (különdíjat remélem kap, mind közül ő érzett rá legjobban a játék taktika ízére)

Nem Penny hajója 2017.10.04. 21:45:59

Hahaha most néztem meg a mai részt és jöttem kárörvendeni. Nem Gergőn, hanem az RTL-es szerkesztőkön. Tök nyilvánvaló, hogy úszómester, tízpercigkibíromavízalatt Gergőt akarták bent tartani és víziszonyos Júdásanitát kiejteni, hogy legyen egy kis történés, de pont fordítva sült el.
Azért jó látni, hogy a Survivorben nem tudnak olyan gördülékeny módon manipulálni a szerkesztők, mint a Való Világban. :)

lac64 2017.10.04. 21:50:32

@doktor faktor: Mikor volt kiközösítve? Teljesen jól elvoltak négyen, együtt ették Gergő pizzáját, együtt vadásztak a csirkére és édes egyetértésben próbálták idegileg kicsinálni Adrit. Sőt még Gergő születésnapját is együtt tartották.

itteni 2017.10.04. 21:56:07

Faszé kell belenyúljon az RTL ilyen faszságokkal, h 2. helyezettnek jobban megéri lenni...

Chuck Νorris 2017.10.04. 22:22:57

Nemzeti gyász ez mindenképpen, kiesett a pocakos édensurvivor vizimentő konyhafönökjelölt. Pedig neki lételeme a viz, olyan mint egy hal, ő a magyar aquaman, a szárazföldi és vizicetlik egyesitett királya a gödi poszeidon. Letargia és zavartság lett urrá a rajongoi oldalain, követöi az rtl klub ármánykodását sejtik a háttérben, és peticiot kezdeményeznek hogy Gergö egy külön szigeten folytathassa kalandjait egészen az idök végezetéig.

Chuck Νorris 2017.10.04. 22:29:09

most hozták le amerikai oldalak, hogy David Hasselhoff és Pamela Anderson is beperli az rtl klubot a megrendezett kieséssel, amivel lejáratták az emberiség egyik legösibb foglalkozását a vizimentészetet.

HufnágelSteve 2017.10.05. 00:16:23

@Chuck Νorris: :) Ő egy tőről fakadt Aquaman, mármint vízimen-tőről.
Bár az is lehet, hogy a "vízimentészet"-ből neki a mente maradt meg, a vizet meg izzadás és egyéb természetes módokon (főleg ordibálás közbeni nyáldarabkák szétterítése) távolította el.

Sanda.Ipse 2017.10.05. 06:24:13

Ez mi volt, ahogy Bence fényezte a betyárgurut? Úgy állítja be, mintha eddig az egyéni játékokban Feri a többieket engedte volna nyerni. Az első megnyert egyéni játékához is kellett Benedek segítsége Iliásszal szemben, tegnap meg ha egy méterrel beljebb lettek volna a csónakok Szandi legyőzi annak ellenére, hogy később kezdte a kerékfutást.
Ha valaha is "hagyott volna" valakit nyerni, az tegnap lehetett volna beteg hercegnőjével szemben.
Benedek is egyre rosszabb bőrben van.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.05. 08:19:37

@Sanda.Ipse:

Majdnem leszakadt a pofám mikor Ferinek benyalt Bencuska, aszongya taktika volt hogy eddig hagytad győzni a többieket ? :)))))))))))
Aha az volt :))
És Feri meg csak mosolyog..... gondolhatsz amit akarsz.....hát azt gondoljuk hogy kurvára fel kell kötnöd a gatyád hogy tartsd az iramot a fiatalokkal Ferkó.

Sanda.Ipse 2017.10.05. 08:40:54

@szociál:
Iliásszal a kezdetek óta rivalizáltak. Az életben nem hagyta volna őt nyerni.

Sanda.Ipse 2017.10.05. 08:43:03

@szociál:
Klaudia nagyon leeresztett, pedig kezdetben ügyes volt. Tényleg belezúghatott búsképű Benedekbe?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.05. 09:28:30

@Sanda.Ipse:

Persze hogy nem hagyta volna Ilikét, egy kicsit bele is döglött mikor Ili nyert.
Beni már nem tud gondolkozni, látszik a szemein mennyire tropán van, ez a fosós vírus is odab*szott neki, szerintem a kacsa embrió is rátett egy lapáttal, talán a műsor után össze jönnek Klauval a Blikk kedvéért, tuti megkeresik őket és kreálnak egy kamu love storyt.

bElannaTorres 2017.10.05. 10:24:48

Szandi meg Beni talán az előző napi lakomától lett rosszul. mosatlan hernyót ettek :D

sabana 2017.10.05. 12:07:48

@Sanda.Ipse: basszus nekem is ez jutott eszembe Klaudiáról, hogy Beni mióta "szakított" azóta megrogyott. De ez meg olyan valószínűtlen, az elején is azt gondoltam h. Klaudia csak azért ment rá Benire, hogy legyen egy tuti szövetséges.

sabana 2017.10.05. 12:44:51

Na, lemaradt a "vele" összegezve értelmes mondattá, mióta Beni szakított Klauval azóta Klaudia megrogyni látszik :)
Csak összehoztam pár óra alatt ezt a végletekig komplikált mondatot...

bitfighter 2017.10.06. 09:51:36

@Biriksz_Krokiksz!: Iliász megnyeri, de Barb kapja a pénzt, ha az eddigiek alapján mindig a második jár a legjobban :)

2017.10.06. 16:56:41

@bitfighter: :))))) FORRADALOM! LÁZADÁS!!
xD