Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Leftovers 2x05 - No Room at the Inn

2017. szeptember 28. 13:00 - Szencsike

Matt atya része lesz a mai, vele kezdünk, épp reggelizik, közben az éjjeli felvételeket nézi, ugyanis egy kamera van ráállítva az alvó feleségére, Maryre. A nő az éjszaka folyamán többször felébredt, majd visszaaludt, de semmi egyéb nem történt vele. A reggeli után indul a napi rutinjuk, Matt atya mosdatja őt, öltözteti, sminkeli, minden mozdulata a felesége iránti szeretetről árulkodik. Mennek a templomba, majd vásárolni, Matt atya hozza-viszi őt. Este vacsora, Maryt csövön keresztül kell táplálni, Matt atya mikrós kaját eszik. Jön a lefekvés, be kell állítani a kamerát, majd Matt atya is lefekszik. Másnap reggel ugyanezek ismétlődnek, Matt atya a templomban az eltűnt lányokról osztogat szórólapokat, no, nem olyanokat, amelyeket korábban készített, semmi provokáció, ez segítséget kér a lányok keresésében. Következő nap ismét lejátszódik a napi rutin, de este Matt kiönti a szívét katatón feleségének. Minden nap ugyanaz a rutin, mert a legelső nap is ugyanezek történtek, amikor ideérkeztek és magához tért. Mindent ugyanúgy csinál, de Mary ismét kómában van. Miért? Mit csinál rosszul, miért nem reagál semmire? Miért, miért, miért?! Az téríti magához, hogy meglátja a felvételt, a kamera rögzítette a kétségbeesett-dühös kirohanását, Matt gyorsan lecsapja a laptop fedelét.

 1.png

Egy szép reggel Matték el akarják hagyni a várost, Maryt kivizsgálásra kell vinni. A hídon dugó van, most érkeznek a látogatók, de felborul a rend, többen megpróbáltak bejutni a határok mögé. Egy nő tudott csak elmenekülni a város felé a parkőrök elől, akik a határsértők többségét lekapcsolták, egyiküket pont Matték kocsija előtt rakják bilincsbe. Matték kijutottak a városból, a helyi migránstábor még békés, de Matt elég zord. A kórházban Matt azért kéri a kivizsgálást, hogy megvizsgálják van-e bármilyen változás Mary agyműködésében, hogy összevethessék a legutolsó vizsgálatéval, küldjék csak el az eredményeket New Yorkba. Az MR alatt Matt nem lehet a feleségével, kénytelen várakozni, így beiktat egy gyors mosdót, de megszólal a Halleluja dalocska, de csak a mobilja csörög, amit kiejt a kezéből és a pisis wc-be esik bele. Irány haza, de a nővér még elkapja őket, vissza kellene jönni, fontos lenne. Mattet egy bizonyos Charlie nevű irodista csúnyán lecseszi, hogy bizony a vizsgálat lehet ártott Marynek, ugyanis állapotos. Matt köpni-nyelni nem tud, ezek szerint nemcsak beszélgetéssel töltötték azt a pár órát, amikor Mary magához tért. De hát az örömbe üröm is vegyül, mivel Mary kómás állapotban van, a magzat szinte biztos, hogy nem marad meg, 90% a vetélés esélye. Ráadásul Mattnek alá kell írnia egy olyan nyilatkozatot, amiben vállalja a felelősséget Mary helyett is, hiszen Mary semmihez nem tudja a beleegyezését adni. A semmi alatt az irodista a szexet is érti, kételkedik abban, hogy vajon hogyan is eshetett Mary teherbe. Matt biztos abban, hogy ami történik, az a lehető legjobb, és aláírja a nyilatkozatot.

Hazafelé Matt meg van győződve, hogy ez Jarden csodája, az a néhány óra is csak emiatt volt, nem kell a vészes 90%-kal sem foglalkoznia. Sajnos útközben megállnak egy lerobbantnak tűnő kocsi mellett. Egy férfi javában úgy tesz, mintha bütykölné a kocsiját, de nem ért hozzá sokat. A sárga angyalt nem tudja hívni, mert térerő sincs, Matt hívná őket, de az ő mobilja tropára ment, viszont a faszi meglátja a Miracle-Jarden karszalagot, hirtelen élénkebb lesz. Meglátja Maryt, hamarosan jobban lesz, feleli Matt, aki meglátja a férfi betegnek tűnő fiát. Sajnos pont azt nem látja meg, ahogy a férfi egy csavarkulccsal leüti, a gyerek kipattan a kocsiból, és közösen elszedik az ő és Mary belépést jelentő karszalagját, Matt kezét ehhez el kellett törni, hogy lehúzzák, és a csalók mehetnek helyettük haza, Matt pedig elájul. Később, Matt egy női hangot hall, Mary szólongatja, nagyon élénknek tűnik a nő, siessenek, mert itt kint nem fog életben maradni a baba. Lehet Matt-tel csak a képzelete játszott, mert mire a kocsihoz tántorog, addigra Mary újra régi lett. Sajnos a hazajutással lesz egy kis baj, a csalók tönkretették Matték kocsiját.

4.png

Nincs más hátra, mint gyalogolni, még egy kocsi is elhúz mellettük, de nem veszik fel őket. Megérkeztek a migránstáborhoz, egy lelkes tag köszönti őket, szívesen beviszi őket, de Matt rákiabál, ők itt laknak! Ja, akkor bocsi és egy idézettel köszön el tőlük, aminek a lényege, hogy akik magasra törtek, le is zuhanhatnak. A bejáratnál szerencsére egy olyan parkőrrel találkoznak, aki elhiszi, hogy Jarden-Miracle-ben laknak és ellopták a karkötőjüket, így beengedik őket, igaz, még a látogatóközpontos ügyintézésen is túl kell esniük. Sajnos itt a lassú ügyintézés, a többi türelmetlen, seggfej beengedésre váró ügyfél, és Matték körülményei nehezítik a feladatot. Matték még nem laknak itt fél éve, hogy új karszalagot kapjanak, és lehet Kevinék sem tudnak segíteni, mert ők is friss beköltözők. A seggfej ügyféllel pedig Matt összeverekszik, ami miatt egyenes úton juthatnak be a helyi elkülönítőbe. Itt már van több rendbontó, köztük egy nő is, aki szimulánsnak hiszi Maryt, biztos így akartak volna Matték is csalni, hogy ide jöhessenek. Egy másik idősebb pasas szerint Mary meg fog halni, ha nem jut be időben a városba.

Hála az égnek mégis lesz megoldás, most aztán jól jön, hogy John és Kevin szomszédok. Kevinnel együtt érkezik és Mattéket kiengedik, John még fel is háborodott, hogy Matt meg van bilincselve. Matt kezét bekötözik, John még Erikához is elküldi őt. Sajnos azonban John tudni akarja, miért hagyták el a várost, Matt ugyan elismeri, hogy csak rutinvizsgálat miatt mentek el, de a terhességről nem szól semmit. John viszont már tud róla, Mary táskájából kiesett a zárójelentés, és a parkőrök neki adták oda. Nos, igen, terhes, az ügy bonyolult, de minél hamarabb vissza kell térni a városba. Úgy tűnik John fejében nem igazán áll össze a dolog, Mary kómás volt, felébredt itt Jardenben, majd szeretkeztek, majd ismét kómás lett. Csodák nem történnek Jardenben, soha, senkivel. A felesége a hallását vesztette el, de nem nyerte vissza, akkor Isten kivel kivételez vajon? Szegény Kevin meg se tud szólalni, John is csak azért segít, mert Kevin jön egy szívességgel. Pár hónap és látszik majd Mary terhessége, Matt pedig majd azt fogja mondani, hogy magányos volt és kétségbeesett, és nagyon sajnálja a helytelen tettét, Mary pedig nem tért magához. Matt kénytelen bólogatni, mi nézők pedig tudjuk, ha nem tenné meg, John leégetné a házukat. Sajnos Matt ezek után még visszaszól, vajon Johnnal mi történt, hogy ilyen megkeseredett lett? Ezzel ugrott a hazatérés, már jönnek is az őrök, és kitoloncolják őket.

7.png

Irány a migránstábor, Matt a pasast keresi, aki bejuttatná őket, de mindenki érdektelen. Elég vegyes a táborlakók képe, vannak öltönyösök, vannak hippik, vannak szexturisták, vannak olyanok, akik abban reménykednek, hogyha bejutnak, az Eltávozott szerettük visszatér hozzájuk. Egy meztelen férfit kalodába zártak, bűnös felirattal, és egy kisebb közönség dobálja őt mindenféle rohadt zöldséggel. Matt-től egy nő megkérdi, hogy kiszabadítaná-e, a közönség is követeli ezt, de Matt meg se szólal, közben valami pasast vernek meg mellettük, ez eltereli Mattről a figyelmet és végre valaki tudja, hogy hol van a csempész. Matt megtalálta a fickó lakókocsiját, a részeg haverjai épp hangos zenét hallgatnak, őt pedig Almernek hívják, svéd születésű. 1000 dolcsiért juttatná be őket, Mattnél 400 van, a többit bent adja oda, de ha nincs pénz, akkor nincs meló. Matt még beveti a „terhes a feleségem” kártyát is, de csak akkor jutnak haza, ha meglesz az 1000 dolcsi. Matt Marynek esküdözik, hogy kitalál valamit, majd imádkozni kezd és felpillantva meglát egy összeeszkábált keresztet.

A kereszt tulaja egy 50-es hölgy, Sandy, Matt elmeséli neki, hogy kerültek Jardenbe és hogy kerültek ki onnan. Vissza akar jutni a városba, de ehhez pénzre van szükségük, 500 dollárra, amit visszafizet. A nő elkezdi őt kérdezgetni, talán azért, hogy ellenőrizze, valóban az-e akinek mondja magát, és lehet az első próbát kiállta Matt. A második nehezebb, Sandy kihozza a lakókocsiból a Reggie nevű 40 év körüli lestrapált fiát, akit Mattnek egy lapáttal kell megütnie és azt kell mondania, hogy Brian. Mattet persze a dolog miértje érdekli, de a nő nem felel, Matt Isten embere, ezért fog segíteni, és ha kell a pénz, akkor megteszi. Matt átveszi a lapátot, lesz egy komolyabb közönségük is, de Matt habozik. A pénzt csak az ütlegelés után fogja megkapni, hezitál egy kicsit, majd rácsap a lapáttal a férfi hátára, de ez nem volt elég erős és nem is mondta, hogy Brian. Matt-től csak ennyi telt, sérült a másik keze, de ez nem kifogás. Másodszor is rácsap a hátára, de Brian nélkül. A közönségük is egyre türelmetlenebb, mindenki azt mondja, hogy nem tudja megcsinálni, de ezzel csak felhergelték Mattet, aki úgy rácsap a pali hátára, mialatt azt ordítja, hogy Brian, hogy kettétörik a lapát, és Reggie a földre esik. Döbbent csend a nézőtéren is, Matt pedig csak annyit kérdez, hogy elég erős volt-e vagy ad neki még egy lapátot.

A pénz megvan, igaz hiányzik belőle egy kicsi, 60 dolcsi, de egye fene, Almer vállalja az utat. Almer valami régi csatornához vezeti őket, levágja a láncot, majd útjára engedi a házaspárt egy lámpással és a vágóval, ő csak az utat mutatja meg, de nem kíséri el őket. Jöjjön vissza, ha megint kidobják, majd lelép. Szakad az eső, az útjukat csak egy lámpás fogja megvilágítani, de be kell menniük. Elértek ugyan az alagút végéhez, de az eső miatt a megemelkedett a víztömeg, ami ilyenkor ezen az alagúton van elvezetve, Matték szó szerint visszazubognak a vízzel a bejárathoz. Mary megvan, nincs nagy baja, a tolókocsija eltűnt, ezek után pedig visszamennek a táborba. Matt talál egy fedett részt egy kalyibánál, de a lakója elzavarja őket. Hamarosan egy nő a Matt Jamison nevet kiabálja, végre valahára megérkezett Nóri, megkönnyebbülten ölelik át egymást. Kevin várja őket a kocsinál, Maryvel a csomagtartóba kell menniük, Nóri biztosra veszi, hogy ezúttal nem fogják megnézni. Közben egy rakás rendőrautó érkezik a táborhoz, Nóri szerint azért, mert állítólag erre látták az elveszett lányokat egy névtelen bejelentés szerint. És igaza is volt, az első ellenőrző ponton gond nélkül átjutottak.  Matt az út közben egy régi közös történetüket eleveníti fel, amiben szerepel egy Yates vers is.

Valami miatt Nóriék megálltak, kell Matt segítsége, baleset történt, egy rakás sérült kecske hever az úton, mellettük pedig egy felborult autó. Pontosan az a kocsi, akinek a tulaja és a kölyke ellopta Matték karszalagjait, az apa biztosan meghalt. Nóri és Kevin a kecskéket takarítják el az útból, addig Matt leszedi a karszalagokat a férfi kezéről. A bokrok között feltűnik a gyerek, mintha sértetlenül megúszta volna, és látja, ahogy Matt visszaszerzi a jogos tulajdonát és a gyerek visszaadja a másik karszalagot is. A karszalag visszakerült Mary kezére, Matt pedig meghozott egy nehéz döntést, Nóriékra bízza a feleségét, akitől el is búcsúzott. Nóriék tovább mennek, Matt marad. Később, ő és a gyerek belebotlanak a járőröző Johnba, és megint elmondja neki, hogy tért magához a felesége, amikor idejöttek. Mindez megtörtént, bizonyítani nem tudja, de nem fog mást mondani. Matt lemond a saját szalagjáról, Maryé meglett és most már biztonságban van. Biztos, hogy újra magához fog térni, és akkor Matt visszajön és elbeszélgetnek Johnnal. A kisfiúnak viszont meghalt az apja, segíteni kellene. Matt tovább sétál a táborba, Mary hazatért Nóriékhoz és a sógornő gondoskodik róla. Matt a táborban kiszabadítja a kalodás férfit, ő veszi át a helyét.  Meztelenül felsétál, a kiszabadult előző fogollyal helyet cserél, és vár a szabadságára...

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása