Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x15 - Való Világ 8

2017. szeptember 16. 07:44 - sixx

vlcsnap-00001_32.png

Buwayáék kivannak, mint a liba, Iliász nem is érti mi történt, mert ő odatette magát, mint a szar. Gergő a melegre gondol ok végett, ja, tényleg, hogy ez nem jutott eszébe akkor, amikor a sorversenyben az Ibon tagjai légkondicionált szkafanderben vettek részt, ja, hogy NEM IS, és őket is sütötte a nap? Doktoranita célkeresztet vizionál a homlokára, de beszél mindenkivel, és hátha. Iliász az első, na mint gondolsz a kiszavazásról, hát mittudomén,

Ebben nektek van rutinotok.

BUMM! Nem is vettem észre eddig, hogy Iliásznak nemcsak elképzelhetetlenül széles válla, de humora is van. Doktoranita szerint érzelmileg kevésbé fájó döntést kell hozni, olyat, ami erős játékost tart bent, mert van még védettségi játék. Szóval Lillát, de neki ugye van védettsége, mert úszott érte, így vélhetően ő van nyakig szarban. És nem veszi elő a telefonkártyát, pedig. A gáz az ugye, már ha az ember Iliász, hogy úgy akarja megúszni ezt a törzsi tanácsot (hátha beesik egy új játékos, mondjuk visszahozzák Gergelyt, vagy egy villám agyonbasz valakit a törzsből, aki nem ő), hogy rá ne haragudjon senki. Terved-e oszt van, kérdezi Doktoranitát, aki erre aprókat nevet, mint a jogi konferenciákon szokott a seggét stírölő kollégákra, van hát, megbeszélem Lillával, hogy a törzsi tanácson döntsük el, egy párbajon.

HOGY MI A FASZOMON?

Iliász szívéről a kövek a mohás felükkel északnak gördülnek éle, ez az, mondja, ezt vártam, ötletet, invenciót, megoldást. és tessék. Doktoranita szerint nem fair, hogy csak úgy visszahoznak valakit, akinek egyértelműen egyvalakivel van baja, és ebben, mármint a visszahozatalban igaza is van, az amerikai Survivor egyszer egy lúzer törzset vezetett be a játékba, amiből egyvalaki visszakerült a nagy kalapba, majd kitalálták a Redemption Island nevű dolgot, ahová a kiesettek kerültek, és akik ott egymással párbajoztak addig, míg csak egy nem maradt, és az visszamehetett a játékba, de ezzel felhagytak, mert a közönség rühellte az egészet. Szóval volt már olyan, hogy visszatérő játékos, de olyan, hogy egyik gyökér a másikat párbajra hívja, olyan nem, hacsak nem volt a 35 szezon alatt valami versenyszarás a bokorban, vagy mittudomén. Iliász aszongya, hajrá, jó ötlet és fair dolog.

vlcsnap-00006_39.png

Na, a táborban Doktoranita csípőre tett kézzel kiáll a nép elé, és elkezdi: Lillának van amulettje és védett (eddig stimmel) így a törzsi tanácson valaki másnak (értsd: neki) kellene hazamennie. És ez, tessen megkapaszkodni, NEM FAIR. És ő arra gondolt, hogy itt az ideje, hogy pont legyen a konfliktus végin, és párbajozzanak egymással, a törzsi tanácson, oszt aki nyer, az marad. Ez bazdmeg a Való Világ, nem a Survivor. Nevetséges. Már maga az elképzelés is, amit Lilla remélem, kiröhög, hozzátéve hogy az is nevetséges, hogy Lilla itt van, ez a kieset lúzerek visszaküldözgetése dolog tessék, visszaüt és seggbe harapja ez embert. Doktoranitának olyan rezignált feje van, mint aki pontosan tudja, mekkora faszság az, amit beszél a párbajról meg a tisztességről, meg az így fairségről, nem érted te ezt a játékot bazdmeg, sose fogod.

vlcsnap-00007_30.png

Lilla aszongya, gondolkodni kell ezen az ajánlaton, ami egyébként jó, mármint nem tudom, milyen szempontból jó, van egy amuletted, használod, bent maradsz, mi lehet ennél jobb? És hogy jött ez a párbaj-ötlet? Mi a faszom ez? Doktoranita a törzshöz fordul, hogy ők mit szólnak, eszem megáll, az amerikai műsorban 35 évad alatt nem volt annyi nyílt kiszavazás-megbeszélés, mint itt 15 adás alatt. Lilla is ugyanolyan lúzer, mint Doktoranita, mer' benne düh van a rá leadott szavazatok miatt, édes istenem, ez ilyen mimóza lelkek ne menjenek Survivorba, hímzőszakkör vagy templomi kórus való nekik. Na, Gergő is megszólal, a másik fasz, ha nem akarsz Doktoranitával párbajozni, itt vagyok én, Hasselhoff unokája. Lilla helyében azt mondanám, gyere úszni. Miközben Iliász és Szandi a háttérből hallgatja a vitát, elhangzik az "amulettedbe kapaszkodsz" is, az isten bassza már meg ezeket faszszal, de komolyan, mi ez már. És előkerül a tisztesség megint, ezt én nem vagyok hajlandó hallgatni, ilyen tartalomért a Való Világot szoktam nézni, kiviszlek geci, itt a ződ kendő, geci.

vlcsnap-00009_34.png

Ibonéknál éppen az a borzolja a kedélyeket, hogy Benedek nem úgy lapátol, ahogy Feri szereti a lapátolást, ezért ez szóvá van téve. Remélem, amikor Benedek elmegy szarni, nem megy vele Feri, hogy instruálja a törlés mikéntjére. Zoli megkérdezi Benedeket, hogy elfáradt-e a nagy lapátolásba, meg, gondolom, Feribe, mire Benedek felcsattan, faszomat kérdezel faszságot, nem láttad, micsoda kemény meló volt? LAPÁTOLTAM, BAZDMEG, NEM DODZSEMEZTEM A VIDÁMPARKBAN. Ebből lesz egy vita, aminek a vége a baszok én rád mondat mindkét féltől, a friss ibonos Barni meg is kérdi Klaut, hogy Benedek így szokott örülni, ha nyer?

Most még jó kedve is van. (Klau)

Vihar a biliben ez is, gondolom, azért került be az adásba, hogy megtudjuk: Barbi nem szereti Benedeket. A partról a szerkesztők mindenkit elzavarnak, mennek a tóba fürdeni, kivéve Klau és Benedek, akiknek a párkapcsolatukat kellene megbeszélni. Feri a tóban pocolva hallgatja Zolit, aki elmeséli, hogy Benedek regnálása alatt kétszer nyert az Ibon (tényleg?) de ő egyikben sem vett részt, így mostan frusztrált, mert hiába nyertek, azt Ferinek köszönhetik. Dráma. Mert Benedek itten valami vezérnek képzeli magát, mert egy törzsnek egy magyar tévéműsorban KELL egy vezér, aki majd megmondja, hogy lesz. És nem is törzs ez, hanem család, mondja Feri, aki már nem is csak Rambó, hanem Toretto a Haláos iramban-filmekből. Klau Benedek lábát kezeli le sebbenzinnel a nagy orvosi dobozból, mert bibi lett neki.

vlcsnap-00012_33.png

Buwayán Lilla látványosan visszajön a susnyásból, hogy döntöttél, kérdezi Szandi, és Lilla nem azt mondja, hogy menjél te is a faszomba, de hirtelen, szavazzál oszt jólvan, hanem sóhajtozik, és körmondatokban válaszol, nem döntött. Iliász: ha engem valaki kihívna párbajra, azt mondanám, gyere. Iliász, baszki, NINCS OLYAN, HOGY PÁRBAJ A SURVIVORBAN, NEM ÉRTED? Feri összeszorított ökle vagyok ilyenkor, bazdmeg. Olyan van, hogy szavazategyenlőség a törzsi tanácson, és akkor ezek szerint a magyar verzióban párbaj jön a döntéshez, de olyan nincs, hogy valakinek nem tetszik a pofája, és kihívom párbajra. És azért vagyok ideges, mert ha lesz második évad, akkor a jelentkezők már ennek tudatában mennek be, ha valakinek van amulettje, azt ki köll hívni párbajra, oszt annyi. Iliász azt mondja Lillának, hogy ha nyertesen jönne vissza a párbajról, azzal elkussoltatna mindenkit, és legitimizálná a jelenlét, Gergő sem szólhatna egy szót sem. Az a Gergő, hadd tegyen hozzá gyorsan, aki ekkorra egyedül maradna, azaz ugyan pofázhatna. Ezeknek annyi eszük van ehhez a játékhoz, mint nekem a kvantumfizikához. Elhangzik a "letettél valamit az asztalra" is mint érv, édes istenem. A törzsi tanácsig nem vagyok hajlandó ezekkel foglalkozni.

vlcsnap-00014_35.png

Az Ibonnak valami feladatot találtak ki a szerkesztők, amit azzal indokolnak, hogy nekik nem kell menni este kiszavazni. Oké, értem az érvelést, ha van egy szabad délutánjuk, amikor pihenhetnének agyban és testben is, akkor is baszogassuk őket, most éppen azzal, hogy írják le, kivel nem tudnak együtt élni. Ez is Való Világ baszki, minek kell ide? MINEK? Leírják, Nóri összegzi, ő kap három szavazatot és Benedek is hármat. És kész. Nóri ettől szomi lesz, ó, bazdmeg, és tetemre hívja a titkos szavazás során rá szavazókat, hogy MIÉRT RÁM TETTÉL, mondjad meg nekem a szemembe. Benedek szerint provokatív kérdéseket tesz fel, azért szavazott rá. Feri azért, mer' az agyára megy, Klau meg azért, mert a kurva anyád, Nóri, azért, nem bírom a hangod, a látványos, a stílusod, a nevetésed, RÜHELLEK BAZDMEG, AZÉRT. Kérdés: most jobb, Nóri? Veszekedés lesz ebből is, Nóri vs. Klau, kínos az egész, a többiek a homokot nézik, meg a körmüket, baszki, ez le fog esni menten, de legalább a gombának annyi, befejeztétek? Nem? Oké.

Számolj el tízig, oszt nyugodj meg. (Klau)

Barbi a tengerpartra kifekvő Nóri után megy, mert Barbi végre játszik, és kapcsolatokat épít és szavazatokat szerez, és ezért képes meghallgatni Nóri nyávogását is arról, hogy ő nem is nyávog.

vlcsnap-00021_35.png

Na végre, tanács, és vége ennek a rémes epizódnak, ez a mélypont eddig a műsorban. Bencus kérdez, ki van itten veszélyben? Adri és Doktoranita jelentkezik. Oszt miért? Mert Lilla vadászik rám, mondja Doktoranita, de itten percről percre változnak a viszonyok. Nem, nem változnak, baszki, de ezt most hagyjuk, tényleg. Adri a következmény, mondja, nem személyes probléma miatt szavazhatják ki, hanem csak úgy, járulékos veszteségként. Tessék, itt van ennek a magyar Survivornak a legnagyobb hibája: minden kiszavazás érzelem alapú. A magyar játékosok egyelőre kurvára nem értik ezt a formátumot. Lilla, mi ez a feszkó Doktoranitával? Megsebzetten érkeztem a szigetre, aztán bosszút akartam állni. Doktoranita mufurc lett, de ettől nem lettem boldogabb, így feladom álnoki tervemet. Ez így elhangzott, nem vicc. Doktoranita a zen élő szobraként viseli a csapásokat, párbajt emleget és tisztességet, de hiába, mert Lilla használni fogja az amulettet, mondja is, ott, a tanácsban.

vlcsnap-00024_31.png

Na, leszavaznak, jön Bencus, akkor tessék villantani azt az amulettet, Lilla előveszi, és blindside, baszki, hoppácsak, átadja Adrinak, mert ezek szerint ő volt a másik, aki Doktoranita mellett a pakliban volt, hahahahaha, ez egy jó húzás volt, kár, hogy Lilla olyan fejjel csinálta végig, mint akit folyamatosan instruáltak a dologra. Adri meglepődik, ez meg miafasz? Iliász és Szandi is döbben, Adri kis híján visszaadja Lillának a baszt, aztán csak nem. Na, akkor összesítés, aminek egyértelműnek kellene lennie, de nem az, bazdmeg, Gergő, Lilla, Adri és Doktoranita az első négy, amiből Adri nem számít, ugye, és kap még egyet, ahogy Doktoranita is, aki ezzel a két szavazattal hullik. Baszki, ha az utolsó is Adri lett volna, akkor egy Lilla-Gergő-Doktoranita hármas párbajt kellett volna rendezni, gondolom, tűzgyújtással. Még mindig ott ülnének.

Doktoranita feláll, fáklya ki, szevasz. Törzs el, de még van 1,5 perc adásidő, mi lesz itt? Doktoranitát visszahozzák Bencushoz, úgy nézi, mint akit baszni visznek, de nem, az van, hogy a Holtak szigetére mégy, nem haza. Ammegmi? Az a Redemption Island, ahol a kiszavazottak egymással küzdenek majd, és egyvalaki visszamehet a játékba. Oké? Doktoranita vigyorog, oké hát csináljuk. Ja, és a játékosok nem tudnak róla, lesz majd nagy meglepetés a végén.

Na, ez meglepett. Lilla döntése nem, de ez igen.

Címkék: survivor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doktor faktor 2017.09.16. 07:56:33

De mi az mar, hogy a dontobe kerul vissza a r. i. tuleloje? Ez az adas annyira szar volt es akkora csalodas, epp azert, mert villantani akartak valamit, csak edigre mar mindenki vagja, hogy forgatokonyv van. Ez a kivel nem tudsz egyutt elni meg mi mar? Es annyira varta, hogy ha nem is lilla, aki dtresszallapotban volt, hanem valaki mas elkuldi a retkes f@szba geritat a hulye erveikkel. Es miert van elvben harmas szovetseg iliasz, szandi es adri kozott, ha nem beszelik meg, hogy harom tobb, mint ketto es basszak ki gerita egyik tagjat nulla adrenalinnal a picsaba? Egyik sem nezett meg egy reszt sem a rendelkezesre allo otszazbol?

doktor faktor 2017.09.16. 08:16:26

Amugy, lehet, hogy a vegen belogatjak szemcsigercsit egy lianon es o nyer, mert csak es nem is netto kovetkezetlensegbol nem kuldtek vissza a sorban, hanem csak tartalekoljak.

csillagporszem 2017.09.16. 08:24:53

Anita sosem volt szimpi, de a tegnapi adás után végleg a szimpátialistám legaljára került Gergővel együtt. Sajnáltam Lillát és drukkoltam, hogy ne dőljön be a provokációnak. Nem örülök, hogy visszahozták a játékba, mert mégiscsak kiesett, de ha már így alakult akkor ne Gergőék döntsék már el joga van-e ottlenni. Szánalmas volt mennyire bevannak tojva, hogy ők fognak hazamenni Lilla helyett és az is, hogy mennyire undorítóan nekiestek. A törzsi tanács meglepő volt, de izgalmasnak nem nevezném, mert úgy voltam vele akárki is esik ki ha a szerkesztők úgy akarják, akkor majd visszahozzák később a kiesőt. Azt nem gondoltam, hogy ennyire hamar meg is valósul, dehát Anita úgy látszik kell nagyon a műsorba. Igazán nem panaszkodhatunk úgyérzem, 2az1ben kapunk vv-t és survivort is, mit is kívánhatna még az ember??
Iliász tetszett, hálás meg minden, de csak Anitát írta a cetlire, röhögtem egy jót :D

Hümérosz 2017.09.16. 09:01:08

Lilla jól csinálta. Remélem, nem csak szerepet játszott.

lac64 2017.09.16. 09:32:42

@csillagporszem: Egy pillanatra felejtsük el, hogy forgatókönyv szerint megy az egész.
Az RTL agyonvágta Anitáék játékát azzal, hogy visszahozták Lillát ráadásul amulettel. A párbajt hagyjuk, a kipihent és Anita gyengeségeit (víziszony) már ismerő Lilla választhatott, így kb. az amulettet direktben is odaadhatták volna.
Ezek után én is mindent megpróbáltam volna, hogy valahogyan kimásszak ebből a szituból, még hogyha ez vergődésnek is tűnik. És ez a párbajra kihívás még ha elsőre baromságnak is tűnik, arra jó, hogy picit elgondolkodtassa a többi csapattársat.
Undorítóan nekiestek? Mondjuk Lilla mindent el is követett érte, gyakorlatilag ott szívatta őket, ahol tudta, persze, hogy megpróbálnak visszavágni.
A szavazásról: Azt én sem értettem miért nem szórták ki 4 szavazattal valamelyiket, de az azért elég érdekes, hogy Lillának sikerült a buwayás csapattársai szimpátiáját pár nap alatt leamortizálni még úgy is, hogy azok tudták, hogy Anitáék is elég nagy genyák.
Anita játékban tartásáról. Azt gondolod, hogy direkt Anita miatt találták ki a Holtak szigetét? OK, hogy rögtönöznek a szerkesztők, de ez annál kicsit több, hiszen egy újabb helyszínre azért jó előre rá kell készülni.

Laura Ingalls 2017.09.16. 09:43:58

WTF??? WTF??? WTF??? WTF??? WTF??? WTF??? WTF??? WTF??? WTF???
Végig rage-eltem a tegnap részt, az eszem megáll. O.o
@sixx: mindent leírtál amire gondoltam, nagyon jó lett a hogyvolt, kösszépen!

Nuggetzor 2017.09.16. 09:46:00

Úgy kell ennek a műsornak az Anita, mint egy falat kenyér, ahogy látom. Perszenyilván, pont akkor kezdődjön a Redemption Island amikor végre kibasszák a legidegesítöbb karaktert, remelem valaki jól elpicsázza egy párbajon, mint ahogy azt Lilla tette az elozo adásban.
Mi a faszom volt ez a gyerekiahóra, ezek tenyleg nincsenek tisztában a játék menetével. Akut agyfaszt kaptam ezektől, párbaj, már csak a rakdrámajelet hiányzott ahhoz, hogy megkapjuk végre a hon áhított VV8-at.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2017.09.16. 09:51:50

Meglepő és mulatságos. Ja bocs az egy másik műsor. Jó ez a magyar survivor, nekem bejön. De tényleg nem a klasszikus menetrend és elvek szerint megy.

bElannaTorres 2017.09.16. 10:12:29

sixx, jó volt az öfi, sajnos én is így látom.
Érzelmi döntéseket kell hozni a játékosoknak, mert a visszahozott játékosok az amulettjeikkel borítanak minden taktikát.

Ennek a közönségnek akinek csinálják - annak a 10%-nak, azoknak akik mindig egy kis naiv fiút szeretnek győztesnek látni - az kell, hogy nyílt szavazásokon legyen tisztességesen megbeszélve ki essen ki. És persze elég fontos, hogy a fizikailag legügyesebb nyerjen, meg aki sokat dolgozik mert úgy igazságos.... Az eredeti jobb lett volna, biztos lett volna, akinek nagyon nem tetszik, itt is olvastam olyat, aki azt se bírta elviselni, hogy valaki taktikázik.

Ebben is kihoznak valami jófiút nyertesnek, Illiász eléggé olyan, most is itt bőgött mikor felhívta a barátnőjét, szóval minden megvan benne ami a tévéző közönségnek kell.

csillagporszem 2017.09.16. 10:14:04

@lac64: Volt idejük rákészülni. Én úgy gondolom, hogy az lett volna fair, ha minden kieső rögtön a holtak szigetére kerül és van esélye harcolni a visszakerülésért. Ez így nem oké, hogy egyik-másik kiesik, zabál pár napot jó körülmények között és aztán visszamegy harcolni a játékba. Mennyire fair ez már azokkal szemben akik az eleje óta bent vannak, rosszul alszanak, sérüléseik lesznek, éheznek és persze küzdjenek ők is ugyanúgy a fődíjért?

Nuggetzor 2017.09.16. 10:25:10

Egyébként tényleg úgy lett volna ésszerű, hogyha már az eleje óta mindenki a "Holtak Szigetére" (leírni is fáj) kerül, majd egy feladás után nem csak random a képünkbe tolnak egy kiesett játékost, hanem teszemazt megküzdenek azért, hogy valaki visszamehessen. Persze ez kevésbé lett volna meglepő, szoval hagyjukis. Értem én, hogy kellenek a fordulatok, mert két kurvaanyad között én is már lassan beiktatok egy sziesztát, de az RTL lassan túltolja a meglepetéseket.

vuvuvu2 2017.09.16. 10:26:58

Téved a poszt abban hogy érzelem alapú minden döntés. Pont hogy Anita az a játékos, aki ebből a szempontból igazi Survivor-ba való karakter.

1/ Aniták négyese annó hozott egy nem érzelem alapú döntést amikor kiszavazták Lillát (nem volt szerencsés döntés, de annak tudom be, hogy a katona gyerek last-minute szólt, hogy átadja a védettséget Zolinak, és kevés volt az idő arra, hogy átvariálják a szavazást + nem teljesen bíztak meg Zoliban sem, ezért hoztak egy racionális döntést - a cél az volt hogy a négyest egyben tartsák, ha érzelem alapon döntöttek volna Zoli ment volna és nem Lilla).

2/ Ha valaki nem érzelem alapon játszik az pont Anita. Nem ment bele Lilla hülyeségébe, ezt helyesen tette. A párbaj lehet hogy hülye ötlet volt + valóban nem volt még ilyen a Survivor-ban (habár ha a szabályokat jobban ismerik, akkor el lehetett volna érni azzal, hogy döntetlent állítanak elő a törzsi tanácson) egyre azonban jó volt: bár Adrit talán megvette Lilla, de a többiek szemében vesztett (ahogy fentebb írta LAC64 nagyon találóan: "elég érdekes, hogy Lillának sikerült a buwayás csapattársai szimpátiáját pár nap alatt leamortizálni még úgy is, hogy azok tudták, hogy Anitáék is elég nagy genyák."
3/ Elég volt ránézni Iliász-Szandi-Gergő arcára Anita kiszavazása után: ha maradtak volna a törzsek, egyértelműen Lilla lett volna a következő aki megy, így is előfordulhat hogy ő lesz az első (hacsak nem szerez védettséget), mert Szandi-Iliász-Gergő-Feri-Klaudia-Beni nem hiszem hogy bent fogják tartani ezt a kifejezetten rosszindulatúvá vált karaktert, aki elvégezte saját maga karaktergyilkosságát. (Szerintem elviselhetetlenebb lesz Feri számára mint Bianka, így Feri nem fogja megtűrni, ezért még a kis spániel-Nóri előtt kiejtik.)

Azt egyébként nem értem, hogy Anita és Gergő miért nem tanult korábbi hibájukból: ha mertek volna Lillára szavazni, akkor Anita bent maradt volna., mert lett volna 3 szavazat Lillára.

Azzal a megközelítéssel nem értek egyet, hogy Anitáék genyák.
Aniáték okos, jó játékosok, akik egy ponton hoztak egy a későbbi játékuk szempontjából racionális döntést. Szerintem később bánták, hogy nem bíztak meg Zoliban. Rossz döntésüknek 2 rossz következménye lett, visszatérhetett Nóri és Lillából barát helyett ellenség lett.

A VV alapú megközelítés is téves: ha a műsort ezen a szinten képes Sixx fogni, akkor az az ő szegénységi bizonyítványa - ahogy egyébként ezek az összefoglalók is azok, mert hülyeségekről ír benne, nem a lényegről, nem a szövetségekről, nem a taktikázásokról és nem az igazán fontos, tanulságos dolgokról.

Az eddigi részekről mindenesetre érdemes lenne egy más megközelítésű összefoglalót írni - egy biztos hogy nem a VV-szinten mozgó Sixx fogja ezeket megírni.

Lillán kívül még egy vesztese van ugyanis ennek a műsornak: Sixx, akinek első összefoglalóját elolvasva döbbenten ültem a képernyő előtt, annyira gyenge és tré volt az egész - kb. olyan mint a VV vagy még inkább ÉNB szintje.

kisbutters 2017.09.16. 10:28:46

Gergő rohadt idegesítő lett. Kis tujából egy pincsi lett.
Azt én sem értem, hogy miért nem volt nekik világos hogy négy szavazat több mint kettő.
@Nuggetzor: Inkább a konfliktusok kellenek. Hétfői előzetesből kiderül, hogy hétfőn kiesik Lilla és Nóri. Na most a holtak szigetén ez a három lány, tuti nem lesz meg balhé nélkül.
@csillagporszem: Az egész rossz körülmény csak mese már. Volt csokis torta mekis kaja, kolával, hétfőn megint nagy zabálás, hol éheznek ezek. Közben meg a parton döglenek egész nap. Ez lesz az első survivor ahol híznak a játékosok. Szerintem a kieset játékos visszahozásával azt akarták elérni, hogy ne adják fel mint a Farmban, csak itt nem működött. Ehhez is puhapöcsök a játékosok, hogy plusz 1-2 napra bent maradjanak, és szavazáskor essenek ki.

BBrigusz 2017.09.16. 10:29:27

Az előzetesben látható zaba-buli csak nekem tűnt fel? Már csak a szaunában történő titkos beszélgetések és a jacuzzi hiányzik a VV-hez. @sixx ilyen eszem-iszom szokott lenni úgy originally?

kisbutters 2017.09.16. 10:35:14

@vuvuvu2:

Igazad lenne, ha utána merte volna vállalni, döntése következményét és nem mismásolna.
Itt taktika, meg szövetség ne viccelj már. Miről lehetne írni. 4 ember összebeszél, hogy kiejtik a másikat. Ez nem taktika, mert nem kell hozzá taktikázni, csak simán leszavazni, mert négy szavazatnak egy ellen nincs esélye.

sirwalter 2017.09.16. 10:36:59

a szerző úgy ír, mint egy 13 éves HP...
igaz, a kommentelők egy része is... bár ők még lehetnek is azok... ;)

Nuggetzor 2017.09.16. 10:41:27

@BBrigusz: A mergenél mindig van egy nagy zabálás.

BBrigusz 2017.09.16. 10:50:21

@Nuggetzor: akkor jó. Legalább kidobhatják a két nappal ezelőtt kapott mekis krumpli szottyadt maradékát.

katemoss 2017.09.16. 10:57:19

Sixx, te voltál kint a helyszínen... akkor nem tűnt fel semmi? hogy ez nagyon más, mint az amerikai verzió? hogy forgatókönyv van? a felvétel melyik részénél voltál ott? amikor még törzsek voltak, vagy az egyéni játék?

doktor faktor 2017.09.16. 11:01:31

Azt szerintem is latnunk kell, hogyha mar az original szeria utan sirunk, hogy Anita jo karakter, neki helye lenne abszolut egy jo kasztingolasu csapatban is. Nem husz eves, nem buta. Szerintem nem kell oket a pozitiv negativ tengelyen elhelyezni. Hoztak egy dontest, atvertek Lillat, normal esetben a jatek ment volna tovabb. Es normal esetben lenne meg bent nyolc-tiz masik hasznalhato jatekos, es nem jonne vissza egy kiejtett jatekos bosszutallogatni. A retek sajat maga nyirja ki azt a kb harom db ertekelheto karakter, aki talaltak. Kulonben ilyen Gergofele is kell, nagyon durva volt, ahogy Anita tolta tenyleg a csurescsavaros bullshitet, o eppugy tudta, mint Lilla, hogy logikailag nem all meg a dolog, csak neki megvoltak a retorikai keszsegei es nyugodt tudott maradni, Lilla meg hiaba latta, hogy logikai bukfenc az egesz, nem tudott kontrazni, egyszeruen Anita lukat beszelt a tobbiek hasaba, nem egy eszleny banda. Gergo viszont, az utolso betuig magaeva tette, amit Anita mondott es teljesen meg volt gyozve az alternativ valosagrol, atirodott minden mleke,halal agresszival kezdte el tolni a targyi pontatlansagokon alapulo, kiforgatott valosagot Lillanak es Lillarol. O egy irl is szocialisan veszelyes tipus lehet.

skylaner88 2017.09.16. 11:04:01

@Nuggetzor: ha már merge.
Nem ugy volt h akkor lesz a merge ha 10en lesznek?
Ezt is megvaltoztattak mert nem vart modon drAnita repult? Gumiszabalyok.....
Es a holtak szigete is h h nem most indul. Nagyon atlatszo h mennyire nyomatjak a csajt.

vuvuvu2 2017.09.16. 11:04:28

@sirwalter: ez pontosan így van, örülök hogy rajtam kívül más is észrevette...

Nuggetzor 2017.09.16. 11:11:24

@skylaner88: Na ezaz. Most meg Bencus közli majd, hogy merge DE két ember kiesik, csak 9 mehet. Mi a franc ez. A magyar verzió tényleg alaposan átvarialta a dolgokat.

rockjano 2017.09.16. 11:14:51

Sixx imádom a dumádat!!!!

Amúgy nem az érzelem zavar hanem az hogy egyre inkább látszik, vagy inkább kikandikál hogy az egész forgatókönyv szerint megy és ez nagyon zavaró... persze az átlag néző ettől még nem esik kétségbe... amúgy az átlag valóságshowk-nál még mindig sokkal jobb..... (ez valamennyire nézhető)

anonymand kommentelő 2017.09.16. 11:15:26

@skylaner88: Mert drAnita nagyon szép. Ilyen:
kepkezelo.com/images/jg5txz8phj5q0lfsyhsu.jpg
Kicsit hasonlít Mona Lisára.

bElannaTorres 2017.09.16. 11:23:09

@skylaner88: ha annyira nyomatják akkor miért küldték vissza lillát habzó szájjal amulettel? Most hogy nem esett ki hát erre mit lehet mondani, Nóri meg lilla mi a picsért nem esett ki? Akkor nyomatnak mindenkit szinte aki nem magától távozott.

vuvuvu2 2017.09.16. 11:25:51

@skylaner88:
hol van az leírva hogy 10 embernél kell a merge-nek lennie? és hol van az a sok bullshit leírva ami a kommentelők 90%-ának a hitvilágában van arról hogy a survivor-nak hogy kell működnie?

aki ismeri az usa verziót, tudja jól, hogy ott is állandóan újabb és újabb húzásokat és csavarokat vittek be, pontosan azért, hogy a szereplők ne tudjanak előre mindenre felkészülni az előző szériák alapján. mert ha egy kaptafára ment volna mind a 30 széria, akkor kiszámítható és unalmas lett volna.

ha most ott kezedené a magyar verzió ahol az usa verzió kezdte, akkor unalmas lenne, mert nyilván van több magyar játékos is, aki látott pár részt vagy szériát az usa verzióból. azért ne tessék annyira naivnak lenni, hogy csak a 2.-nak kiejtett gyerek volt az aki látott survivort eredetiben. nyilván többen vannak akik tudják mitől döglik a légy. ezért kellenek a csavarok itt is és már most is.

bár megdöbbentő, hogy már az 1. szériában visszahoznak játékost (aki nem tudná, az eredetiben is volt ilyen!), vagy hogy lesz holtak szigete (az eredetiben is volt ilyen!), nem rossz ötlet, ugyanis kifejezetten cél, hogy a játékosokat új helyzetek elé állítsák, a szövetségeket újra kelljen húzni, és okosan játszani ahhoz, hogy újabb és újabb újrahúzott szövetségekkel is eljusson vki a végig, ahol majd azok a volt szövetségesek fognak dönteni a nyertesről, akiket a döntősök átvágtak, hátbadöftek stb.

mielőtt vki bekapcsolná a fikagépet, jelzem, hogy az usa verzióban volt több olyan játékos, aki nagyon okosan játszott és nem szemétkedéssel jutott el a győzelemig. tehát megvalósítható az, hogy vki úgy nyerjen, hogy korrekt módon viszi végig a játékot, és utána nem kell szembe köpnie magát.

az eddigiek alapján anitában, iliászban és feriben van meg leginkább az a lehetőség, hogy ezt a játékot korrektül végigvigyék és úgy nyerjenek. nóri, lilla leírta magát, zoli, barbara és adri farvizes játékosok, szandi még rejteget lehetőségeket, de meglátjuk farvizes vagy van annyi esze mint anitának, a gergő-beni-klaudia hármast meglátjuk a merge után.

a holtak szigetének működésére kíváncsi leszek, az eredetiben egyébként volt ott is elrejtve védettségi totem, és yul kwon (egyik kedvencem a nyertesek közül) meg is találta. remélem anita is talál egyet és utána nem fog vele dicsekedni!

doktor faktor 2017.09.16. 11:26:41

@Nuggetzor: Sztem be volt tervezve a redemption island, hiaba bukott az ereditebn, ez kell a magyarnak, csak Anita miatt eggyel elorehoztak, majd most lesznek harman. Vagy a masik ketto megy a levesbe, mert csak. Normal esetben egy ember lenne csak kulon es hozza erkezne az aktualis kiesett, parbajoznak es a gyoztes marad a kov kiesoig. Es szo nem volt soha dontobe menetelesrol. Nincs is ertelme, ha a zsurit az utolso tiz kiesett alkotja, akik ha jol mukodnenek, a szovetsegeseikre szavaznanak, amik most fognak az egyeniben felertekelodni, amiben a kitaszitott nem vesz reszt.

zuhanorepulesss 2017.09.16. 11:28:19

Ott kellene ezeket felejteni ezeket a szigeten, s 10 ev mulva visszanezni rajuk. Az a resz erdekelne ;)
Persze en vagyok a hulye, hogy mast vartam ;)

zuhanorepulesss 2017.09.16. 11:28:55

@zuhanorepulesss: bocs, az ezeket sokszor volt ;) még nem ittam meg a reggeli kvm ;)

doktor faktor 2017.09.16. 11:33:53

@vuvuvu2: Persze, de valojaban, ha egyben betolnak mindent, amit az usaban harminc ev alatt elsutottek, akkor utana mi marad? Es eszetlenul csinaljak, azert lassuk be. Plusz ez a bekuldom, kikuldom, ez egy eden hoteles elem, nem jo ennek a fajta csoportdinamikanak, amivel ez a tipusu vegkifejlet mukodokepes. A folyamatos kialltoledalegtavolabb meg mar a valovilagban is gaz volt, itt is az, foleg, hogy kozben meg ezerrel nyomatjak a nem sokkal kevesbe direkt szrrkesztoi csurescsavarast. Azert lehet ezt elegansabban, finomabban is. Ez egy olyan kicsitsargakicsitsavanyu verzio lett es az a bosszanto, hogy nem a penzhiany, hanem ilyen konnyen kikuszobolheto, ego-faszsagok miatt, hogy mindenhez hozza akarnak nyulni, mert azt hiszik, obban tudjak. Szoval egyreszt tenyleg abszolut iagazd is van, csak en az alazatot hianyolom a keszitok reszerol, varjhattak volna mondjuk egy picukra evedato, mig nekiallnak ujitani.

bElannaTorres 2017.09.16. 11:34:07

mondjuk nekem kicsit izgalmasabb lett volna ha azt a másodiknak kiesett gyereket hozzák vissza lilla helyett, az mindig sokat gondolkozott és igaza is volt mikor kiesett, hogy az ő karaktere akkor jó, ha túléli az elejét. Lilla meg tényleg olyan mint akinek a szájába adták a mondatokat.

Szerintem sokan nem tudták mi ez a játék, ha láttak is részeket nem mindenki fogta fel, nem egy volt, aki azon is csodálkozott, hogy kevés az étel vagy hogy nincs hús.

bElannaTorres 2017.09.16. 11:37:49

@doktor faktor: azon gondolkoztam, hogy ki az aki most kiesett volna és nem hozzák miatta előre a holtak szigetét, de azt hiszem egyedül Adri lett volna az, mivel ő elég uncsi.

fujimo 2017.09.16. 11:39:35

"van hát, megbeszélem Lillával, hogy a törzsi tanácson döntsük el, egy párbajon.

HOGY MI A FASZOMON?"

...epic!!! :D

Nuggetzor 2017.09.16. 11:41:53

@doktor faktor: Kell a magyarnak a RI, mint ahogy Anitát sem tudják sehogy sem levakarni rólunk. Ugyanannyira erőltetett a most behozott Redemption, mint a Lilla-Anita face off.
Persze értem én, nem lehet mindent lekövetni, amit a US verzió csinált, unalmas lenne. Azonban az utóbbi két részben annyira felhalmozták az "élvezeteket", hogy nem győztem kapkodni a fejemet.
Alig várom, hogy Lilla és Nóri csatlakozzon Anitához, azok szerintem előbb kikaparják egymást szemét, minthogy megkezdődne a hármaspárbaj.

fujimo 2017.09.16. 11:43:16

...jól van, tovább olvasva nem csak nálam verte ki a biztosítékot a gerita nyervogálás meg az űrből szabad szemmel is jól érezhetően gyomorforgató fostologatás... vagyis inkább az erre való törekvésük... :D

Nuggetzor 2017.09.16. 11:44:47

@bElannaTorres: Na igen. Adrit hagyták volna repülni a levesbe, az egyszer biztos. Ha pedig Ibonnál lett volna a törzsi tanács, onnan Barbit minimum ugyanúgy hagyták volna a szerkik kisétálni a fáklyával, annyira nem oszt nem szoroz az a nő.

fujimo 2017.09.16. 11:46:21

"Feri összeszorított ökle vagyok ilyenkor, bazdmeg." sikítok :D ...és ugyanezt éreztem... :D

bElannaTorres 2017.09.16. 11:47:05

szerintem nem lenne unalmas az usa verzió, ott is lehet kavarni - eleve három vagy csak két tábor, újraosztások, vagy pl. mindig egyvalakit száműzetésbe küldetni, stb lehet válogatni. Ráadásul a magyaroknak még új is az egész, hiába vannak páran akik láttak néhány évadot. Nálunk annyira nem ismert, hogy örüljünk hogy van egy ember aki fordítja.

Nuggetzor 2017.09.16. 11:52:08

@bElannaTorres: Száműzetés, tényleg. Nagyon sajnálom, hogy az Exile Island csavart nem hozták be. Lehetett volna szívatni a jónépet.
Emlékszem az USA verzióban volt egy olyan csavar is (mindenki utálta, mint ahogy most sem verjük a seggünket a földhöz pl. a Redemption Island miatt), amikor visszahoztak egy csapat kiesett játékost, hogy valamelyik folytathassa. Azért efféle új csavarokat szívesen megnéznék.
Mint ahogy a csapatok megvariálása is jó, általában a kedvenc részem minden évadban, ám itt muszáj volt a szerkiknek eldönteni a felosztást. Legalább az illúziót hagyták volna meg és kendőhúzással, nem Bencus által bejelentve történt volna az esemény.

flydomi 2017.09.16. 11:54:25

@vuvuvu2:

Tudod,a nagy haveri társaság,aki kiszavazta Lillát sunyi modon,megtehették volna azt,hogy Zoli "figyelmeztetése" ellenére Tomit írják fel a papírra.Mi is történt volna olyankor?Ha ténylegesen védett lett volna Tomi,akkor Zoli döntésén múlt volna a dolog.Ergo:akkor bizonytott lett volna a nagy haveri kör.Sőt.Miért nem Zolira szavaztak?Mert volt védettsége?Akkor miért nem Tomira?Mert nem bíztak Zoliban?Szóval az a kedves kis szánalmas 4-es még a saját anyukat is eladták volna egy tál babért.
Lehetőség volt,hogy Tomira vagy zolira tegyenek,és így a döntés Zolira szállt volna.Csak hát a kétszínűségük miatt féltették a kis sz@ros életüket,így egyszerűbb volt a haveri körön belül Lillát kiejteni,aki mindvégig velük volt.

És ez az eset mutatja,hogy egy ügyvéd a való életben is ilyen szánalmas tud lenni.(Dr Judás anita).Még a neve is találó.

bElannaTorres 2017.09.16. 11:59:18

@Nuggetzor: uhh igaz, annyi kavarás történt, hogy erre már nem is gondoltam. Amikor elosztották nekünk is ez jutott eszünkbe itthon. Nagyon rossz húzás volt szintén. Jobb lett volna egy egy embert kiválasztani csapatvezetőnek és mindig az mond csapattársat akit behívott az előző - ilyen szokott lenni, és így kb. igazságos az elosztás a szövetségeket nézve is.

doktor faktor 2017.09.16. 12:02:35

@flydomi: Nem dr judas anita a neve. :D Lilla jott igy vissza, hogy most aztan mindenki latja, hogy milyen vagy, dr panyi, dr judas anita. Csak mi judasanitazzuk azota.

bElannaTorres 2017.09.16. 12:08:15

@flydomi: arra nem gondoltál, hogy lilla talán mégsem volt annyira jó barátjuk és ez a játék arról szól, hogy szövetségekre találj, de a végén te nyerj. Ettől lesz izgalmas a játék, akinek ez érzelmileg sok annak lehet nem kéne ilyen műsorokat nézni.
Nekem biztos nem jelentett volna semmit, hogy ha ki kell ejtenem lillát ilyen rövid ismeretség után.

Nuggetzor 2017.09.16. 12:17:03

@bElannaTorres: Igen, az sem lett volna rossz. Bár nekem még mindig az a kedvencem, amikor tényleg úgy megkavarják a csapatokat/szövetségeseket, hogy kezdhetik el a nulláról építgetni a kapcsolatokat. Nem volt rossz ez a csapatfelosztás, csak az zavart, hogy meghagyták az Anita-Gergő párost. Bár anélkül nem láthattuk volna a tegnap esti "gyerekiahóra" fröcsögést, amit kézen fogva hajtottak végre.

doktor faktor 2017.09.16. 12:26:08

@csitti: A visitozo, szentenciakat puffogtato Istenest ki ne hagyd a fazekbol. Aki amugy sztem nem eg szar musorvezeto abszolut, csak vvsre vettek a karakteret. Miert?

fujimo 2017.09.16. 12:29:12

@lac64: kit érdekel aniták játéka? :) ...ugyanígy amulettel érkezett vissza nóri és tamás is, most ez a normál eset... (más kérdés, h miért nem új karaktereket hoztak be a feladós különítmény helyett...) ...klau és beni mégsem kezdtek picsogási világbajnokságot rendezni és kaszát-baltát lengetve leírhatatlan "ideológiai" foshurrikánt kavarva...

...ráadásul azon túl, h szörnyű hallgatni lilla énekét, nem nagyon éreztem, h mivel is szolgáltatott volna okot arra, h így álljanak hozzá... megszopaták, most ő meg vissza szopatott... szóval tényleg undorítóan próbálkoztak geritáék...

...am miről kellett volna elgondolkodnia a buwayának? ...hogy tényleg mézes mázosan adták elő lilla tömeges és előre megfontolt szándékú hátbaszúrását, aztán kiderült hogy mésgsem annyira volt kényelmes? :) ...és itt nem arról van szó, h kiraktak valakit a háta mögött - az teljesen rendben van, játék -, hanem hogy utána hogyan viselkedtek...

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 12:29:54

@BBrigusz: kapnak egy piknikkosarnyi kajat a merge melle, de diszkogombokre es langusztara nem emlekszem.

fujimo 2017.09.16. 12:38:30

@vuvuvu2: "Azzal a megközelítéssel nem értek egyet, hogy Anitáék genyák.
Aniáték okos, jó játékosok"

uhh... a szándékuk megvan... legfeljebb, de egészen elképesztő módon átlátható és lekövethető... tényleg nem engedném anitát még csak félhátulra mögém... szeretne okos lenni, de nem megy...

...lilla ezzel szemben tényleg okos, iliász is... bár utóbbi sajnos kicsit nyenyere... (ezért is + a telefon miatt is nyelte be gerita hisztijét) de mégsem összehasonlító manuperálni szándékozó, nagyszájú ám rendre pofára eső vesztes anitáoz képest... :))

...lilla pedig nem végzett semmilyen "önkaraktergyilkoságot", remekül kijátszotta a két kis idiótát... feltéve persze, ha nem mindez forgatókönyv alapján ment... ami magyarázná azt is. j miért vpét a nulla konzekvenciát tartalmazó pálfordulás az ősbuwayáskotól lilla felé... (persze ha azt nem nézzük, h a saját seggüket is félthették, valamint hatott rájuk gerita ennyire felturbózott gusztustalan hisztije) :)

fujimo 2017.09.16. 12:42:28

@doktor faktor: "nagyon durva volt, ahogy Anita tolta tenyleg a csurescsavaros bullshitet, o eppugy tudta, mint Lilla, hogy logikailag nem all meg a dolog, csak neki megvoltak a retorikai keszsegei es nyugodt tudott maradni, Lilla meg hiaba latta, hogy logikai bukfenc az egesz, nem tudott kontrazni, egyszeruen Anita lukat beszelt a tobbiek hasaba, nem egy eszleny banda."

nah igen, ez valahogy így kerek szépen leírva... bár anitát én túlmisztifikáltnak érzem, nem egy kifejezett színésznő vagy rám van ennyire zéró hatással, biztos hogy azt sem hinné el, amit kérdez.

fujimo 2017.09.16. 12:43:45

@vuvuvu2: izé, nektek az a bajotok, h six jól lehúzta geritát a facba, ahogy kellett... ;) :p

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 12:47:22

@vuvuvu2: a posztokban azt a hangulatot vagy inkább idegállapotot igyekszem visszaadni, amiben az epizódot nézve voltam. ez ezért lett hisztispicsás, mert ezt hozta ki belőlem. az, amiről te beszélsz, a finom taktikázás és manipuláció, a helyezkedés, vagy akár annak felismerése, hogy iliász, feri, benedek és szandi a merge után veszélyes lesz, stb., az , hogy a párokat szét kell szedni, mert lásd rob és amber, az itt nincs meg, nem tudom, te mit nézel. ezek a játékosok vv-nek fogják fel az egészet, annak megfelelően játszanak, kivéve Ferit, aki meg egy kiképzőtábornak és azt rakja ki, aki szerinte nem méltó a kalandra, vagy nem elég erős. ezt lehet ilyen primitíven játszani, és az amerikai évadokban is vannak akik ilyenek, de általában kihullanak. mutass már nekem itt egy hatch-et, egy russellt, egy robot, egy cochrant vagy parvatit, baszki.

ewita 2017.09.16. 12:48:54

Hali! Még nem olvastam el ,lehet van szó róla a maiban... azt a faszántos kis rönkházat meg nyárikonyhát mikor rántották össze az ibonnak??? csak pislogtunk tegnap rönkpad, főzőállvány stb..

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 12:54:05

@ewita: ibonnak vot egy csomó építőanyaga, amiből a belső tóra kellett volna tutajt építeni, de ugye ők faszok voltak hozzá, feri meg pikkpakk összerakta. VAGY úgy ment, mint Bear Gryllynél, és jöttek a szakik a Prakrikerből.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 12:54:23

mármint összerakta a tábort nekik.

vuvuvu2 2017.09.16. 13:16:11

@doktor faktor: Nem tudok hozzászólni mert ilyen tré műsorokat mint a VV nem nézek (kivéve VV1 ahol Majka befutott és azokat a forgácsokat, amelyeket a reklámszünetekbe vágnak be), az Éden Hotelt meg pláne... Honnan veszed hogy mindent egyszerre betolnak? Az USA verzióban ennél jóval több csavar van.

vuvuvu2 2017.09.16. 13:17:44

@bElannaTorres: Én is jobban örültem volna a Survivor rajongó gyereknek mint Nórinak. Érdekesebb lett volna mint ez a kis nyafogós csaj.

Nuggetzor 2017.09.16. 13:28:28

A Survivor szakértő Gergelyt én is szívesebben látnám újra, mint a felkérdezés nagyasszonyát, Nórit. Abban a srácban szarkeverés-taktikázás szempontjából lett volna még lehetőség, mivel gyanítom nem csak a csavarokat ismeri, hanem azt is tanulmányozta, hogyan is kell ügyesen foscunamit előidézni úgy, hogy ő jöjjön ki jól belőle. Oké, nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, de érdekelt volna mire viszi, ha esetleg eljut a mergeig.

vuvuvu2 2017.09.16. 13:30:59

@flydomi: az, hogy nem bíztak zoliban, szívük joga, ugyanakkor egy rendkívül hibás döntés volt aminek többszörösen is megitták a levét. finoman jelezném egyébként (remélem azóta lillánk is ráébredt a nagy igazságra), hogy klaudia volt az aki felvetette hogy ne bízzanak meg zoliban és nem anita...

vuvuvu2 2017.09.16. 13:47:53

@fujimo: alapszavakat nem értesz, ember.

lilla túlélt egy fordulót, de innentől kezdve szociálisan halott, mert olyan húzást hajtott végre amelyet a többiek nem díjaztak (nézd meg ki milyen arcot vágott a tanács után).

egy ostoba némber, aki sokkal okosabban tette volna, ha visszamegy jópofozni, és a bosszúját később követi el, amikor arra senki sem számít.

így jól lejáratta magát + mindenki számára egyértelmű hogy: 1/ képtelen a konfluktusait kulturált módon rendezni, 2/a törzsi hangulat az ő érkezésével lett totál fos, 3/nem vállalta a párbajt, tehát gyáva, 4/a végén még olyan csavart vitt be, ami jó húzás volt, de az első 3 miatt senki sem díjazta. ezért szociálisan teljes mértékben 0-vá vált, elkövette saját karakterének mészárlását.

túlélte, de az elsők között fogják kiszavazni, ugyanis ez a játék arról is szól, hogy aki szociálisan gyenge, az esik ki (a védettség csak átmenetileg biztosít előnyt).

vuvuvu2 2017.09.16. 13:59:11

@sixx: egyetértek, hogy nincsenek hatch, russel, parvati stb, kaliberű játékosok, de ez még csak az 1. évad. ne várjuk el, hogy rögtön akkora villain-ek teremjenek, mint kint. tudom, hogy hatch az első évadban nyert, de utána sokáig nem volt hozzá mérhető villain.

Sanda.Ipse 2017.09.16. 14:32:13

@vuvuvu2:
Lilla nem a szívem csücske, de a logikád éppen olyan, mint a gerlepáré. Ugyan miért lenne azért gyáva, mert nem vállal be egy ÚJABB párbajt?
Sokáig már úgysem lesz benn, de Anita sem fog hiányozni.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 14:32:32

@Nuggetzor: Ha ekkora nagy zseni es Survivormagus az a csavo (szerintem egyaltalan nem az), akkor amikor bennvolt, hh nem sikerult neki semmit produkalnia? Csak ment a musor, hogy jajj, szet kellene robbantani az eros negyest. De nem tett semmit. Semmit.
Siman ramehetett volna arra is, h valamilyen szinten hozzajuk csapodjon (nem csak szetrobbantani lehet egy brancsot, ha felunk tole) vagy mondhatta volna azt is (amikor elarulta mindenkinek h nincs Norinak amulettje), hogy onnan tudja ezt, hogy neki viszont van. Szerintem ezt hivjak taktikazasnak, nem azt, hogy a masik leggyengebb lancszemmel (Zoli) azon lamental, hogy jajj de rossz nekik.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 14:36:50

@lac64: Sehol nem volt arrol szo, hogy Lilla uszoparbajra hivta Anitat. Visszament, kerdeztek tole h ki akarja e hivni parbajra, mondta h igen, s utana mondta be Bence, hogy akkor onnan ide kell uszni.

Egyebkent maga a parbaj szerintem sem volt fair, mert Lilla nyilvan a szallodaban evett,ivott, jolerezte magat, Anita pedig ehezett, versenyzett, stb + a szerkik is tudtak h nem "tud" uszni. Sokkal jobb lett volna egy olyan parbaj, ami fuggetlen ezektol a tenyezoktol.

Ettol fuggetlenul en orulok, h ez a kigyo legalabb atmenetileg kiesett, mert buta, de manipulativ picsa volt, csak ez azoknak a noveny szinten levo embereknek ott nem esett le.

Nuggetzor 2017.09.16. 14:41:12

@FalcaoTheGodOfFutsal: Nem is mondom, hogy túl sok mindent csinált, csak láttam benne a lehetőséget. A kamuamulett hisztériát elbaszta, de amúgy jól indult a műsor. Igazad van, azzal indíthatta volna be igazán a szopórakétákat, ha azt hazudja, hogy van nála amulett.

vuvuvu2 2017.09.16. 14:45:45

@sixx: "a finom taktikázás és manipuláció, a helyezkedés, vagy akár annak felismerése, hogy iliász, feri, benedek és szandi a merge után veszélyes lesz, stb., az , hogy a párokat szét kell szedni, mert lásd rob és amber, az itt nincs meg, nem tudom, te mit nézel. ezek a játékosok vv-nek fogják fel az egészet"

ez egy tanulási folyamat. elég ha csak boston rob-ra gondolsz, hogyan játszott az 1. alkalommal, a 2. alkalommal és utána a 4. alkalommal. 2. alkalommal kis híján múlt hogy nem nyert. ha ő nyeri az autót, akkor lehet hogy ő kapja a 4. szavazatot a végén és akkor ő nyer. ezt a játékot mindenkinek tanulnia kell, a játékosoknak és a nézőknek is. ha te úgy nézed, hogy vv-nek fogják fel a játékosok az egészet, akkor azt fogod látni. BTW nem értem, mitől vv? attól hogy reality? attól hogy kiesnek? attól hogy van benne social game? hogy vannak benne érzelmek? miért, ezek az usa-verzióra nem állnak? dehogynem.

ott tévedsz ebben is sixx (az 1. tévedésed az volt, hogy mindenben érzelmi alapon döntöttek), hogy figyelmen kívül hagytad azt, hogy többször mérlegelték mindkét törzsben, hogy szociális alapon kit kellene kiszavazni és kit erőnléti alapon. mindkét tényezőt mérlegre tették, és leginkább az erőnléti alap dominált eddig (a merge után ez változni fog, pont az ellenkezőjére!). ezért ment lilla és nem zoli. lilla kiszavazása előtt zoli is felmerült, de a négyes azért tartotta bent zolit, mert erőnléti szempontból jobbnak tartotta mint lillát, és nem akartak többször veszíteni. ez a buwayában is eljött mint téma. (a gyengülő bálint vagy az idegesítő bianka?)

ez a mérlegelési szempont hol jelenik meg a vv-ben? ahol az erőnléti szempont nem játszik, nincs törzsi háború, nem éheznek, nem küzdenek 2 csirkéért stb.

mivel tévesen vv-szinten értelmezed a műsort, a posztjaiddal eddig nem járultál hozzá ahhoz hogy a nézők megtanulják mitől érdekes és izgalmas ez a játék. a hogyvolt is survivor, itt is lehet fordítani, minden személyes döntés kérdése: mit akarok látni és mit akarok láttatni? vagy a klikk és a like mindenek felett?

kisbutters 2017.09.16. 14:47:09

@sixx: Ez 100%, hogy nem igaz, vagyis műsorban nem így volt. Én úgy emlékszem, hogy a pirosak mentek a táborba első nap és ott volt készen a csónak. Erre nagyon emlékszek, az oldalára tettek kis ponyvát, de a váz készen volt.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 14:47:12

S egyebkent azzal, hogy barki manipulativ egy ilyen jatekban, azzal semmi bajom, sot.

Azzal van a bajom, h egyszeruen annyira hulye es pontagyu az osszes tobbi, hogy hisznek neki es nem latnak at rajta. Egyiknek sincs annyi esze, hogy szoljon neki.

Pont ebben a reszben volt, amikor Geranita nyomtak a bullshitet a a tobbieknek, miszerint "ezt masok is igy gondoljak", az "egesz tabort zavarja, amit csinalsz" vagy valami ilyesmi. Komolyan ilyenkor a betamadottnak (Lilla) vagy a tobbiek kozul valakinek (Iliasz, Szandi, Adri) nincs annyi esze vagy ver a pucajaban, hogy kozbeszoljon: Nevezd mar meg azt, aki ugyanugy gondolja, mint Te meg a kis csicskad?

Az pedig tenyleg a foskorona a szarkupacon, hogy ezeknek harmuknak (+Lilla) nem volt annyi esze a torzsi tanacs elott, hogy megbeszeljek egymas kozott hogy ha torik, ha szakad, Anitara szavazunk mindannyian es akkor neked, kedves baratunk es szovetsegesunk, Adri, nem kel aggodnod es izgulnod, mert lehet h kapsz ket szavazatot, de kurvamindegy, mert nem fogsz vele kiesni.

Sanda.Ipse 2017.09.16. 14:47:56

@vuvuvu2:
Emlékeztetnélek, hogy 2003.-ban már volt magyar Survivor Stohl András műsorvezetésével.
Roppant szakértőnek tünteted fel magad, akkor ezt is illene tudnod.

djmarco 2017.09.16. 14:50:00

OFF:
Nekem se annyira jön be ebben a műsorban Istenes Bence de szerintem nem nagyon volt más választása az RTL-nek. Új arcot egy ekkora költségvetésű műsorba nem mernek bevállalni, más meg nagyon nincs. Balázs valószínű nem fogja a rádióműsorát meg a 2 gyerekét otthagyni egy hónapra, meg őt már nem realitykben képzeli el az RTL. Lány műsorvezetők annyira nem illenek bele a túlélősíibe, az RTL-nek meg annyira nincs normális műsorvezetője hogy Kiss Ramóna viszi az Xfaktort is, sőt még GÁSPÁR LACI IS KAPOTT MŰSORT!
Aki még esetleg felmerülhetett volna ha Istenes nem vállalja, az Fördös Zé de szerintem ő se csinálná jobban, max tudna a rája elkészítéséhez pár taktikát adni. :) Dombit próbálták ki műsorvezetőnek, de amellett hogy szerintem borzalmas, egyáltalán nem illik bele a műsorba.
Talán ha Majkát átcsábítanák akkor ő még szóba jöhetne, de nem hinném hogy Majka olyan könnyen átmenne az RTLhez egy Istenes és Balázs mellé. Más meg most nem jut eszembe akihez illene ez.

malevil2050 2017.09.16. 14:54:03

Meggyütt concsita , nektek most már reszeltek! hihi

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 14:55:45

@Nuggetzor:

S egyebkent, mivel allitolag latta az osszes Survivort, siman mondhatta volna utolag azt is, hogy elastam/elrejtettem az amulettet nehogy valaki ellopja, majd aztan hopp, bocsika, nem talaltam meg.
Sot, tovabbmegyek, azt is mondhatta volna, amikor elokerul* valakinel, hogy hejj, az az enyem, add vissza, nem tarthatod meg, mert kizarnak blabla.
S ha tovabb akarok okos lenni es en megyek oda egy ilyen musorba ugy, hogy elotte lattam az osszes reszt, akkor ugy alakitom a mindennapokat (valos vagy valotlan infokkal, mindegy), hogy a tobbiek igenis akarjanak a pajtasaim lenni, mert tobbet tudok naluk. Peldaul meselek nekik arrol, hogy a csapatosszevonas utan van egy nagy kozossegi kajalas es mindannyian jobban jarunk, ha oda mar ugy kerulunk hogy ...... (barmi).

* Egyebkent mintha az lett volna a sargaknal egy levelben, hogy el van rejtve nalatok egy amulett. Azt azota se keresi senki. Nyilvan nem fontos.

Ui: KEdves szerkik, ha olvassatok: A kovetkezo evadba szivesen elmegyek vagy jovok szerkesztonek, keressetek, vegtelen+3 otletem van. :)

csilko 2017.09.16. 14:57:29

@vuvuvu2: annyira szuperul pont azokat írod le,amiket en is gondolok!!! EKG!!!!

amúgy nem tudom, de nekem egyértelmű volt, hogy Anita nem olyan kuzdjunk meg valamilyen parbajnemben parbajt akart kicsikarni, hanem az egyenlő szavazatok miatt kialakulot.... es ez abszolút nem lett volna hülyeség. En nagyon örülök neki, hogy Anita nem ment el végleg, Feri mellett számomra o az egyetlen igazi idevalo játékos. Ez a visszahozogatosdi egy nettó faszsag, semmi ertelme nem volt akkor eddig taktikazni, Ugyhogy valóban nem volt jogos Lilla amulettje. (Ahogy Norie sem. Tamase igen, mert o teljesen friss hús volt.) komolyan nem ertem miért utaljak ennyire Anitat ilyen sokan, a kevés ertekelheto karakter köze tartozik, olyan nyugodt, hogy mar szinte felelmetes, érett, szerintem okos játékos, aki nem érzelmi alapon dönt, es hiába van ugy ahogy Gerivel, ot is kirakna barmikor. Bakker ez gy ilyen játék, akinek nem tetszenek az ilyen karakterek (akar jatekoskent ott van a szigeten, akar nezokent puffog es utalja az ilyeneket), az nézzen Hupikek Torpikeket....

vuvuvu2 2017.09.16. 15:04:19

@Sanda.Ipse: ostoba és gyáva. nem értette meg, hogy ebből nem fog tudni jól kijönni, csak ha bevállalja a párbajt. elhangzott a tanácson, hogy ha nem lett volna védettsége, kiejtik.

tehát már a tanács előtt 0 volt szociálisan (nem volt megbecsültsége mert bomlasztotta a törzset a behozott konfliktussal amit proli módon próbált kezelni), a következő körben kiszavazták volna. innen csak egy módon tudott volna felállni, ha bevállal egy tiszta játékot, egy próbát, a párbajt. ha el is veszíti, emelt fővel távozhatott volna. ha megnyeri, visszaszerezte volna a bizalmat, a megbecsültséget.

de nem mert kockáztatni, inkább a biztos bent maradást és a teljes bizalomvesztést választotta. (láttad szandi és iliász arcát a tanács után?)

bent maradt, adrit megvette, de a többiek megbecsülését elvesztette. jó ez neki?
ha lett volna bátorsága akkor kockáztat, és akkor megszerezte volna a többiek megbecsülését. de nem mert kockáztatni. tehát gyáva.

pannonicus 2017.09.16. 15:06:55

ez a párbaj dolog télleg faja... :D ki lenne az a hülye, aki amulettel úgy menne neki a tt-nek, hogy lemond róla már jó előre? aniger sem tette volna, vagyis judanita biztos nem, geri meg van annyira naiv, hogy talán. amúgy meg azt sem értettem, adri hogy került veszélybe? vagy nem tudnak számolni odabenn (vv :D), vagy kész volt mindenki feláldozni őt. ami azért furi, mert 18 nap konfliktusmentes, happycampes, szövetségeses adrival való együttélés után inkább anigert tartaná bent bárki, akikben benne van, hogy holnap meg téged b@sznak ki, hiába álltál melléjük... adriban legalább ez nincs benne, így még veszélytelenebb is később. meg törékenyebb, úgyhogy nem ellenfél. szóval nem tudtak számolni, hogy a két régi szöv (iliász és szandra), lilla és persze maga adri nem fog adrira szavazni, akkor hogy lenne veszélyben? judanita mentegetése a szerk részéről nyilvánvaló, bár sztem nincs benne semmi különleges, hacsak az nem, mint vki itt megfogalmazta, az anyját is egy tál bármiért... persze lehet, hogy kell aretek jogi osztályát erősíteni majd, ha mész&mész ellen per lesz bármiért is... :)

Nuggetzor 2017.09.16. 15:07:01

@FalcaoTheGodOfFutsal: Ez számomra is rejtély, már az, hogy miért is nem keresik az amulettet? Épeszű ember felkészülve megy el egy ilyen műsorba, én a táborépítés után speciel egyből beindítottam volna a rakétákat és kerestem volna azt a szart. Mert akárhogy nézzük, a védettség a legnagyobb hatalom; ha addig meg nem is tudták, a levél elolvasása után már de.
Dranita és Gergő meg az amulettlopás (ami akárhogy is nézem, már akkor halott ötlet volt, amikor még ki sem mondták) helyett inkább megkezdhette volna az expedíciót, vagy legalább hazudták volna azt, hogy valamelyikőjük megtalálta. Ha má' Anita itten állítólag a taktikázás Russel Hantzje.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 15:10:31

@Nuggetzor: Szivembol szoltal. Ha tudnam minek a roviditese ezen a blogon az EKG, akkor azt irnam :D

Sanda.Ipse 2017.09.16. 15:10:38

@vuvuvu2:
elég jól kijött belőle azzal, hogy átadta Adrinak a védettséget.
Végül ő csinált hülyét a nagy okos gerlepárból.

pannonicus 2017.09.16. 15:11:17

@FalcaoTheGodOfFutsal: egyértelműen túlhypolják judanitát, pedig így ránézve (értsd: kt hétnyi műsor után) nincs benne semmi különleges azon túl, hogy ha kell.. de nem írom le mégeccer... :D

nick papagiorgo 2017.09.16. 15:12:28

Nem tudom, ki mit nézett már életében, de törzsi tanácson párbajozni úgy lehet, hogy előre megbeszélik, és Anita és Lilla is ugyanannyi szavazatot kap, Lilla meg átadja az amulettjét másnak (amit meg is tett), hogy a rá adott szavazatok ne legyenek érvénytelenek. És akkor következik be (az általában tűzgyújtásos) párbaj.
Nekem úgy tűnik, hogy ezt Lilla meg Anita így is gondolta, de más balf*sz játékosok hülye szavazása miatt végül nem lett belőle semmi. No mindegy.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 15:18:35

@pannonicus:
Igen.
S a sok buta dinnye ugy fel tole kb, mint a tuztol. Odamentek ketten a pirosakhoz, eloadtak a tundermeset es pillanatok alatt mindenkivel bff-ek lettek kb. Aztan amikor megjott Lilla (mindenkivel egyetertek, h vicc ez a visszaerkezes..) es a kihuzta a labuk alol a szonyeget, akkor ugy tunt legalabb egy reszen keresztul, hogy leesik mindenkinek a tantusz.
Aztan minden ment tovabb es a birkak neztek, ahogy a gerlepar keveri a szart.

Az pl tovabbra sem tunt fel senkinek (0-24ben ossze vannak zarva, konyorgom), hogy doktorjudas es a kis pincsikutyaja allandoan elvonulgat, amint barmi fontos tortenest kell megbeszelni? Mismasolnak a kozossegi terben, aztan meg...

A szerkik reszerol egyebkent nem lenne szerintem az se egy rossz huzas, ha a torzsi tanacs elso perceiben bejatszananak par videot, a torzs elozo napjaibol. Sot, ha igazi sokkot akarnak, akkor a szavazas utan is lehetne, a nevek felolvasasa elott. Akkor aztan lennenek elkerekedo szemek.

csillagporszem 2017.09.16. 15:20:09

@vuvuvu2: ez nem igaz, ha bevállalja Lilla a párbajt, akkor lett volna ostoba, mert ő is tudhatta, hogy őt ejtenék ki. A legnagyobb hülyeség lett volna önként lemondania az amulettről. A műsor lényege a túlélés, nem? Napról- napra változnak a dolgok és mivel szívességet tett Adrinak, ezért számíthatott rá, hogy a többiek a csapatban ezt értékelni fogják. Jól bírta a nyomást és örülök, hogy nem esett bele a "Nyuszi vagy, Mcfly?" csapdájába :)

fujimo 2017.09.16. 15:21:31

@vuvuvu2: hehhhe... ember, taníííts... :)) ...attól, hogy nem értünk egyet még értem, hogy mit mondasz... csak baromságnak tartom... ;))

...szépen eljátszotta, h jóllakott a kecske és a káposzta is megmaradt, attól még, hogy neked ez nem szimpi simán-bőven kijöhetett volna belőle jól... (nem fog, mert a ridempsönre kerül)

...am felesleges lett volna szerintem várnia, berobban - 1 nap alatt aláásta a bizalmat a törzsnél velük szemben és végül kirakta... úúúgy, hogy közben bebizonyította, h gondolkodik és az egyetlen veszélyben lévő buwayást bevédte saját maga veszélyeztetése árán... szevaaaasz... :))

...aki képtelen volt kultúráltan rendezni az pont gerita volt a hihetetlenül túltolt hisztijével... ezzel szemben lilla még mindig kultúrált volt, amikor falhoz állították (ez már az "eleve milyen alapon" x 200), hogy akkor most mondja meg, hogy hogy döntött a neki "felajánlott" párbajjal kapcsolatban... amit csak valami díjnyertes hüJe kretén válalt volna teljesen feleslegesen... (és amit ha megnyer, akkor lenne még egy párbaj és még egy és még egy... egészen addig, amíg drjúdásanita nem nyer?) ...amúgy meg tőlem aztán az egész világ tarthat gyávának, ha én tudom, h akkor amikor kell olyat tudok ütni és oda, ahova akarok... ...szeeeevaaasz 2.0! :))

...abban igazad lehet, h ne díjazták, de sajnos ők is egy kiszáradt medúza szintjével küzdenek... három jól ívelt nyugodt hangvételű mondattal simán képbe lehetett volna hozni őket... (és egyedül ezt hiányoltam lillától, hogy már csírájában elfojthatta volna az egészet, ha nem megy bele ebbe a felesleges majomkeringős kapálózásba)

...és itt érünk vissza az elejére, hogy "emberrrr fogalmad nincs a szavakróóól" - tekintve, hogy semmi "önkaraktergyilkosság" nem törpént... éppen a fentiek tükrében... ;))

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 15:23:28

Sakkor ha mar ma ennyire belejottem ebbe:

Valahol a 20. nap kornyeken jarunk talan, de meg senki sehol nem szorosodik, csak a pasik az arcukon?
Amennyiben feltetelezzunk, hogy minden nonemu egyed gyantaztatta magat mindenhol a nulladik napon, a szemoldokuk attol meg bozontosodhatna legalabb.. Vagy a felnyirt haju nonek a rovidre nyirt haja igazan nohetett volna kicsit tobbet mint semennyi. (Vagy pl dobhatna le kicsit aktivabban a haja a festeket az ido, a sok napsutes es a tengerviz miatt)

A kormuk se no? Vagy hetente van mindenkinek egy oraja rendbetenni magat?

Nuggetzor 2017.09.16. 15:24:33

Amúgy értem én, hogy kevés a kaja, meg már biztos teli a puttonya is, de Gergő amilyen stílusban nekiment a Lillának, na már az megért volna neki egy kiesést. A két csaj lehet, hogy idegesítő gyökér, de a csávó meg egy pszichopata.

fujimo 2017.09.16. 15:26:29

@pannonicus: az egész ott ment félre, hogy gerita odafosott a tábortűz közepére és aztán mindenki azon csúszkált... azt sem tudták már a végén, h hol vannak... ezt az egyet kellett volna lillának szépen lekezelnie az elején és akkor nem eszkalálódik ilyen fopshurrikánná.. amit követően amúgy nagyon szépen kihajította anitát... :))

...olyan érzésem volt, mint petyr halálakor a trónok harcában... :)) :$$ <3 :))

pannonicus 2017.09.16. 15:32:46

@fujimo: :D tetejibe azzal, hogy még a judanita mondta másnak, hogy némmá fostos a lábacskád! :D
amúgy azon hatalmasat röhögtem, mikor ili judanita nevét véste az üzire! :D

csillagporszem 2017.09.16. 15:33:08

@vuvuvu2: ez már 3 évadja a Survivornak az rtlen. Gondolom fiatal lehetsz ha nem emlékszel a korábbi évadokra. Nekem már van tapasztalatom, azt is elcseszték, ezt is elcseszik, de aranyos ahogy véded őket :D

csillagporszem 2017.09.16. 15:41:09

Amúgy vicces, nem tudom van-e itt valaki aki nézte a régi Survivort, de rájöttem semmire nem emlékszem már belőle csak Petire (aki nagyon jó játékos volt, ő az aki a Vv-be is bekerült) meg arra, hogy Stohl összejött ott valami szereplőcsajjal, szóval maradandó élményt tényleg nem okozott az sem. Egy Petiszintű játékos nagyon kellett volna ebbe az évadba is :(

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 15:46:19

@csillagporszem:

En emlexem. Peti volt az igazi taktikus.

En Marta nevu sracra emlexem, aki az osszes egyeni jatekot megnyerte, aztan amikor nem, akkor azonnal kidobtak a tobbiek.

Nuggetzor 2017.09.16. 15:46:27

@csillagporszem: Én meg csak arra emlékszem, hogy a Stohl összejött az egyik játékossal. Azt hiszem ez elárul mindent a régi évadokról. :D

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 15:48:37

@csillagporszem:

Plusz mintha a Pasztor Anna (Anna & The Barbies) is dontobe jutott volna anno az egyiken.
2004 korul voltak ezek asszem..

csillagporszem 2017.09.16. 15:51:15

@Nuggetzor: Asszem Tündének hívták :D Áhh mindig a lényeges dolgok maradnak meg az emlékezetemben :D

Rákerestem, azt írják Pásztor Anna szerepelt valamelyik évadban.. Totál homály az egész, pedig azt írják majdnem megnyerte, én meg arra sem emlékszem hogy benne volt. Namindegy, érdekességképpen írtam le, múltidézés OFF :)

csillagporszem 2017.09.16. 15:52:09

@FalcaoTheGodOfFutsal: köszi igen, rákerestem régi évadokra és kidobta Annát, totál ledöbbentem :)

Nuggetzor 2017.09.16. 15:52:21

Na, a Pásztor Anna nekem is teljesen kiesett.
Azt nem tudja valaki, hogy meg lehet-é találni a régebbi részeket? Most már igazán érdekelne.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 15:56:08

@Nuggetzor: En meglepodnek, ha az rtlklubon kivul barhol is fellelheto lenne.

En neztem azokat is (szeretem a thashrealityt, na) es ugy remlik hogy sokkal jobb volt. De lehet h csak az ido...

csillagporszem 2017.09.16. 16:04:18

@FalcaoTheGodOfFutsal: szerintem csak az idő. Ha másra nem is, arra mindig emlékszem ha valami nagyon jó volt és mivel semmi ilyen nem ugrik be a régi Survivorokról ezért jó nem lehetett, legalábbis nekem tuti nem. De mivel nem emlékszem sokmindenre, lehet hogy tényleg jobb volt mint ez az évad? :D Bár az már eleve elcseszett volt hogy a nézők szavazták meg ki legyen a végső nyertes, szóval tudja a fene. Mostmár én is belenéznék, talán mégse volt olyan rossz :)

2017.09.16. 16:13:20

@Nuggetzor:
PásztorAnna a Stohl által vezetettben volt, amikor egyéni játékban rönkökön kellett a legtovább ácsorogni, és azt hiszem, már csak ketten voltak, amikor leesett és vesztett...

Valami ilyesmi dereng...

Chuck Νorris 2017.09.16. 16:19:11

valoszinünek tartom hogy anitával az rtlnek tervei vannak, egy vv aniko féle müsorvezetöségre simán jonak tartom, (bár azt a szintet nem nehéz megugrani, csak szét kell dobni a lábad vmelyik fejesnek és müsorvezetö vagy másnap), dekorativ, kulturáltan fogalmaz, nem tünik stresszesnek. Ezért is pátyolgatják minél tovább, nagyon meglepne ha ha a holtak szigetéröl hamar kiesne.
Azt továbbra sem értem Lilla miért Gergöt irta fel a papirra, tulajdonképpen nem is ö ejtette ki anitát hanem adri és iliász :)

Chuck Νorris 2017.09.16. 16:21:38

amugy a régi survivorba volt vmi Fater is, vagy az a Szigetbe volt? :)

Chuck Νorris 2017.09.16. 16:23:43

én inkább a régi megasztárokat nézném vissza, föleg az egyet, anno az nekem nagyon tetszett, ott talán minden adást végignéztem.

Sanda.Ipse 2017.09.16. 16:25:29

@Chuck Νorris:
Sziget = Survivor
Akkor ez volt a címe.

Chuck Νorris 2017.09.16. 16:32:35

@Sanda.Ipse: már rájöttem némi guglizással :)

Sanda.Ipse 2017.09.16. 16:36:26

Remélem láthatjuk majd Judanitát, Nórit és Lillát együtt a Holtak(miért pont?) szigetén. LOL

kisbutters 2017.09.16. 16:44:04

Régiekből csak a hülyeségekre emlékszem.
Tünde összejött Stohl Andrással ezért hagyta ott az első családját.
Volt egy szerelmespár és nagy eljegyzés meg minden. Volt egy férfi aki hatalmasat esett a fáról.Még csak nem is derengenek, hogy ők voltak a szereplők, egy két kivételtől eltekintve.
www.blikk.hu/sztarvilag/ujra-megszalljak-a-szigetet-a-tulelok/b681qln
Mondjuk én a külföldi régebbi részekkel is így vagyok. Tudom, hogy volt egy férfi akit nagyon örültem amikor kiesett, mert nudista volt, és idegesített, hogy mindig pucérkodott.
Volt egy másik aki golf pályát épített.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 16:54:54

@kisbutters:

Itt volt a Jolan (akit le-Martaztam... :D) aki minden versenyt megnyert :D

Nuggetzor 2017.09.16. 16:55:41

@kisbutters: A nudista az Tyson lesz, a srác a Blood vs. Watert meg is nyerte. :D

kisbutters 2017.09.16. 16:59:04

@Nuggetzor: Ilyen részletesen már nem emlékszem rá. Azt hiszem még az axn adta magyar felirattal vagy a viasat 3 akkor néztem :) Időben mikkor voltak ezek a részek?

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.16. 17:00:25

EGyebkent a telefontemarol nektek mi a velemenyetek? Nem pont most, ebben a szituban ahogy volt, hanem altalanossagban.

En ha ottvagyok, tuti azonnal mondom, hogy nekem nemkell. Egyreszt azert, mert ha beszelek egy szerettemmel, akkor azt ujra koveti egy elvalas. Az azt koveto napok ismet sokkal nehezebbek lesznek.

PLusz igy a tobbiek is azt lathatjak, h mentalisan eros vagyok.

kisbutters 2017.09.16. 17:05:45

@FalcaoTheGodOfFutsal:
Én pont így gondolom. Nem telefonálnék haza,mert utána sokkal rosszabb. Baj van tudom, hogy szólnának mint ahogy annak idején Okinak is.
Én valószínűleg egy anyának vagy apának adtam volna át a lehetőséget. Mert az nem csak a játékosnak hanem a gyereknek is egy nagy ajándék lenne. Így itt én valószínűleg Barbinak adtam volna.

Nuggetzor 2017.09.16. 17:16:37

@kisbutters: A B vs W az 2013, a többi passz. Én a külföldi szériák kapcsán meglepő, de a régebbiekkel sokkal inkább tisztában vagyok, míg a két itthoni évad mégcsak nem is dereng. :D

Nuggetzor 2017.09.16. 17:18:07

@FalcaoTheGodOfFutsal: Én sem fogadtam volna el a telefont. Anita részéről ezért is volt okos választás átadni, Íliász meg hülye, hogy elfogadta. Szerintem ez csak gyengítette a csávót, aztán kitudja. Meglátjuk.

Kirei 2017.09.16. 17:56:29

szerintem úgy is fel lehet fogni, hogy anita az rtl faszságát akarta negálni a saját faszságával, amolyan mínusz szor mínusz az plusz alapon... az rtl amulettel felszerelt játékost küldd vissza, akkor én sem a játékszabályok szerint játszom, hanem átmegyek becsületbeli párbajra hívogatós üzemmódba;

persze valójában ezt látta a legjobb esélynek, hogy az irháját mentse, de én nem rónám fel neki ha az rtl is keresztbeszarja az egyenlő esélyeket.

de legalább volt a posztban "pocol", megfogadtam ahányszor sixx használja a kifejezést ihatok egyet. már alkoholista vagyok :)

Holtak szigete meg úgy hangzik, mint valami új szar Karib-tenger kalózai sequel. Már látom a lelki szemeim előtt, ahogy Anita balján Jack Sparrowal, jobbján egy csapat csontvázzal szalad a tengerparton, aztán a győztes a pénz mellé viszi a Fekete Gyöngyöt. a Megváltás Szigete sokkal jobb lett volna szvsz.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 18:22:37

@nick papagiorgo: tuzgyujtas a final fourban van az amcsiban csak. Addig nincs parbaj.

HufnágelSteve 2017.09.16. 18:25:30

@vuvuvu2: Amit írtál taktikai hiba ugyanúgy. Lilla kiszavazásánál már írtam, hogy ha nem is bíztak Zoliban Tamás amulett átadása kapcsán, akkor is 5 főből 2 elég ha Lillára szavaz. 3 szavazattal Tamás kiesett volna, vagy maximum döntetlen, ha mégis megtartotta az amulettet Tamás, akkor meg nem számít, mert Lilla esik ki 2 szavazattal, amit megértett volna talán.
A párbaj alapvetően a törzsi időszakban baromság, ahogy a bizalmi szavazás is. Mind olyan szerkesztői húzások, amik inkább VV, ÉH típusú szándékos szarkavarások és bizalmatlanság szítására jó.
A normál párbajnál a kihívó hátránya az, hogy az ellenfél mondja meg milyen fegyvernemben párbajoznak. Ráadásul már párbajban nyerte el az amulettet, erre kellett volna rámutatnia, vagy direkt megint választhatta volna az úszást és simán leveri drAnitát, esetleg "tökönrúgósdit" Gergő ellen, de direkt közölve, hogy ezek nem a törzsi tanácson történnek meg, mert ott úgyis átbasznák megint, mert gerinctelen férgek, akik nem vállalják fel. Abban hibázott, hogy nem jött elő ezzel. Egyébként meg még azzal, hogy nem kérdezett rá nyíltan Iliászra, hogy most "hagytad magad megvenni egy telefonhívással, és a már jó kifejtett elemzést, miszerint a párokat meg kell bontani, ezzel borulni, amikor tudod, hogy ő csak taktikázik?"
Mindenki másképp áll a műsorhoz, te egy kicsit szerkesztői párton állsz (esetleg az vagy?). Valóban nem olyan rossz ez, mint, ahogy sokan fikázzák, de túl sok a belenyúlás. Bizonyos szimpátia és egyéb alapokon leszűrték kiket akarnak és kiket nem benntartani a műsorban. Ez lehet a nézettség érdekében is (sőt akár egy felmérés is lehetett az alapja), de hidd el egy Battle Royale vagy Running Man típusút is szívesen néznének az emberek, és ott maximum zombiként, vagy robotként jöhetnének vissza egyesek kedvencei.
Sixx is érzelmek és hangulata alapján ír. Attól, hogy nem teszed magadévá az érvelését még érezheti, gondolhatja ezt. Ráadásul legalább sajátos humorral vegyítve, ami többeket (engem például) szórakoztat.
Amúgy meg bárki mondhat, írhat bármit, csak érdekel minket ez a műsor, ha ezen tudunk csámcsogni :)

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 18:41:20

@vuvuvu2: nem en ertelmezem azon a szinten, hanem a jatekosok, a szerkesztok es a vagok. Kurva sokat cikkeztem mar a survivorrol, amit le lehetett irni rola, leirtam. Itt azt irom, amit larok, es ha hiszed, ha nem, igy is imadom. A recap mufajanak meg olvass utana sztem.

vuvuvu2 2017.09.16. 18:43:15

@csillagporszem: az első 2 évad az nem játszik. annyira gyenge volt hogy tekintsük azokat 0-nak. ez az évad az 1. aminek köze van az eredetihez, a stohl-féle erőlködések ignore-kategóriába esnek. na, azok aztán tényleg VV szinten voltak!

vuvuvu2 2017.09.16. 18:54:05

@csillagporszem: ha elcseszett a műsor, ne nézd :-) btw nem vagyok a retek védője, egyszerűen szeretem a survivort mert sokat lehet belőle tanulni, és remélem hogy nálunk is lesz olyan jó műsor belőle mint az usa-ban. a sok okosságodért cserébe: többi hsz-ed asofthisminute ignore.

doktor faktor 2017.09.16. 18:55:06

@csillagporszem: Kijavitalak, elarulom: Stohl nem egy, hanem ketto szereplocsajjal jott ossze, szepen az egyik brancsbol is, meg a masikbol is, ugye egyszerre forgattak a ket evadot. Aztan a kettes szamu kedveert dobta a feleseget vegul, ezert abbol lett bulvarugy.

vuvuvu2 2017.09.16. 18:58:48

@sixx: azt ismered hogy mindenki azt lát amit látni akar? meg amennyire futja az intelligenciájából? mindennek több rétege van, aki csak felszínes tudással rendelkezik, az csak a felszínt látja és fogja fel. azt hogy te ebből mit látsz és mit fogsz fel, minősít.

btw nekem nem mond semmit hogy egy csomó cikket írtál erről. az amit közvetítesz belőle rettenetesen sekély.

doktor faktor 2017.09.16. 19:00:17

@Chuck Νorris: Nekem az jutott az eszembe, hogy talan Szandraval volt valami megallapodasa erre, amirol nem tudunk ( amit Szandra nem tartott be es Lillat irta helyette). Az nagyon epic lett volna, ha vegul Gergo es Anita megkaptak volna a parbajukat, amivel egesz nap terrorizaltak.

csillagporszem 2017.09.16. 19:04:10

@vuvuvu2: köszi a kéretlen tanácsot! ;) Nézem, mert szeretem a realityket és mert itthon kevés készül, de ettől még néha lehetek csalódott, hogy sokkal jobbak is lehetnének az ilyen műsorok.Arra azért kíváncsi lennék, hogy szerinted ebből a mostani survivorból miket lehet megtanulni ;)

@doktor faktor: ohh köszi, ennyire nem merültem el a témában :D

Nuggetzor 2017.09.16. 19:04:13

@doktor faktor: Na ma is tanultam valami újat és értékeset. :D

doktor faktor 2017.09.16. 19:09:24

@csillagporszem: @Nuggetzor: Nehany eve egy korteremben fekudtem az egyik akkori jatekossal es rengeteget sztorizott, hogy hogy is volt ott minden valojaban. :D

vuvuvu2 2017.09.16. 19:14:51

@HufnágelSteve: "Lilla kiszavazásánál már írtam, hogy ha nem is bíztak Zoliban Tamás amulett átadása kapcsán, akkor is 5 főből 2 elég ha Lillára szavaz. 3 szavazattal Tamás kiesett volna, vagy maximum döntetlen, ha mégis megtartotta az amulettet Tamás, akkor meg nem számít, mert Lilla esik ki 2 szavazattal, amit megértett volna talán. "

no akkor matekozzuk ki együtt, mert egyedül nem megy, látom.

2 db premissza van:
1/ nem bíztak zoliban
2/ nem akarták a legkisebb mértékben sem kockáztatni a négyes egyik tagját sem, egyben akarták a négyest tartani.

összesen 5 szavazatuk volt amiben bízhattak. ezt megoszthatták volna úgy, hogy 3 tamás, 2 lilla vagy 3 tamás 2 zoli (ahogy tetszik). azt nem tudták, hogy zoli és tamás együtt vagy külön szavaztak, mivel nem bíztak zoliban, így benne volt a pakliban, hogy ők együtt szavaznak a 4-es csapatból bárkire. ha tamás valóban átadta a totemet zolinak, akkor minden ok, tamás kiesik a 3 szavazattal, de ha zoli átverte őket (ez is benne volt a pakliban - nem lehetettek biztosak benne, hogy igazat mond, hiszen korábban más oldalon álltak), és a totem tamásnál maradt, akkor a tamásra adott szavazatok elvesztek. ebben az esetben volt arra esély, hogy az, aki 2 szavazatot kapott tamástól és zolitól, az döntetlenbe kerül lillával (vagy zolival). ezt nem akarták megkockáztatni, mert ott kieshetett volna egyikük. a négyest mindenképpen egyben akarták tartani ezért dönthettek így.

de az is lehet, hogy egyszerűen annyira kevés volt az idő (mint már írtam, last minute kapták az infót, hogy tamás átadta a totemet zolinak), hogy nem volt már idejük matekozni, átgondolni, szervezkedni, és biztosra mentek. hogy pontosan mi történt, talán kiderül az utolsó törzsi tanácson. mindenesetre rossz döntést hoztak, magam részéről csalódott voltam lilla kiszavazásánál.

"szerkesztői párton állsz" valami nagyon félrecsúszott nálad. nézz meg pár usa-évadot, és tanulj belőlük. kezd mondjuk a pearl island-nél, onnan kezd egyre jobb lenni.

Chuck Νorris 2017.09.16. 19:22:21

@vuvuvu2: jol értem, aki kb egyetért sixx postjával az felszines hülye, és nem látja veled ellentétben a nagy mélységeket a müsorban? :)

Sanda.Ipse 2017.09.16. 19:24:40

@Chuck Νorris:
Jól látod. Ezt tudatja velünk egyfolytában:)

vuvuvu2 2017.09.16. 19:26:02

@HufnágelSteve: "Sixx is érzelmek és hangulata alapján ír. Attól, hogy nem teszed magadévá az érvelését még érezheti, gondolhatja ezt. Ráadásul legalább sajátos humorral vegyítve, ami többeket (engem például) szórakoztat." tulajdonképpen igazad van. mindenkinek szíve-joga azt gondolni az egészről amit akar. csak ezzel a bloggal nagyon alámegy annak a szintnek amit a többi filmes cikkében többé-kevésbé hozott eddig. de sebaj, ezek után tudom hogy helyén kezeljem és ne várjak tőle sokat.

Nuggetzor 2017.09.16. 19:32:36

@doktor faktor: Bár nem dédelgetek semmiféle hiú ábrándot, így sejtem hogyan működik, de ez valami, amit azért én is szívesen végighallgatnék. :D
Pl. ha a USA verziót vesszük alapul, az éhezés és zord körülmények valósak, ám senkinek sem ajánlják, hogy jelentkezzen, mert ott a CBS, itt meg gyanítom az RTL hív be embereket, mégcsak jelentkezniük sem kell. Ezt támasztja alá a mai, 10 perces "kutatásom", ami annyiban merült ki, hogy megnéztem a mostani szereplők Instagram profilját. A Klaudia a VV-győztes Soma haverja, Iliász modellkedett és színészekkel pózolt, sorolhatnám.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 19:39:59

@vuvuvu2: ne is, isten ments. csak azt tudnám, hogy akkor minek olvasod? azt mondjuk látom az eddigi 6xx kommented alapján hogy egyet nem nagyon értesz posztolókkal, viszont MINDENHEZ értesz, kezdesz emlékeztetni kibaszott közbiztonság szilárdra.

fujimo 2017.09.16. 19:40:58

@Sanda.Ipse: igen, légyszi nyisssssátok már ki a szemeteket emberekkkk... :)))

...anita egy zseni, gergő pedig csak megjátszotta az őrültet... amúgy meg mindenki helikopter... :D ;)

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 19:41:22

@Nuggetzor: van direkt casting és vannak utcáról beesők is , ez a világ összes reality műsorában így van. az angol ex on the beach-et pl. csak instáról castingolják évek óta.

doktor faktor 2017.09.16. 19:41:40

@Nuggetzor: Kasztingrol nem beszeltunk behatoan, de akkor es ott o sima jelentkezes alapjan kerult be es rendes polgari foglalkozasa volt. Ami engem erdekelt, hogy mennyire volt valos az izolacio, illetve, hogy hogy tud az mukodni, hogy ha lenyeges dologrol beszelnek, akkor oda kell hivni a stabot, hogy vegyek fel, mig maskor, ertelemszeruen ezt siman el lwhet kerulni. Erre azt mondta, hogy egreszt a stab folTon kavart, hozta-vitte az infokat, mert bandazhattak veluk, vagyis izolacio sehol nem volt, siman elmondta pl , ha joban voltal egy stabtaggal, hogy mit vett fel a masik jatekosnal. A masik, hogy nyilvan mindent lemeccseltek kamera nelkul, aztan hivtak a kamerat, sokmindent nem vettek fel. De azt gondolom viszont errol, hogy nem jelent a vilagon semmit a mostani jatekra nezve, mert ez annyira regen volt es akkor meg annyira nem ugy mukodott sem a televiziozas, sem egy ilyen formatum adaptalasa, mint most. Azt pl nem tudnam most elkepzelni, hogy megtehesse egy stabtag, hogy beleavatkozik, ennel sztem mar profibb a musorkeszites sokkal.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.16. 19:44:40

@doktor faktor: jövő héten a cc-n lesz egy interjú Ibonból kiesett Gergellyel, ő mesél majd sok mindent arról, hogyan készül a kolbász.

doktor faktor 2017.09.16. 19:45:32

@sixx: Fu, szuper, koszi, varom! :)

fujimo 2017.09.16. 19:57:02

@doktor faktor: az mennyire durva... és mennyire illúzió romboló... kicsit hányinger is... be kellett volna kamerázni a "fél" szigetet, mint az édenben a hotelt... (gondolom úgy is csak x hektár az, ahova mehetnek, nem is változatosak a tájak, ahol megfordulnak)

nick papagiorgo 2017.09.16. 19:59:35

@sixx: okes, de akkor az hogy van, hogyha egyenlő a szavazat?
Én úgy emlékszem, hogy az amcsiban a merge után volt csak ilyen, és akkor a védett fazon döntött a kettő közül talán. De még a törzsi részben hogy van ez? Nem emlékszem ilyenre...

doktor faktor 2017.09.16. 19:59:39

@fujimo: Azert most ebben a szeriaban szerintem ezugyben is rengeteg elorelepes tortent, robb kamera van. De nyilvan, az erdobe inkabb csak hivasra mennek. Nem rudom, hany stab van egy csapattal, de ugy remlik, sixx cikkben volt ezekrol szamszeruen szo.

KapitányG 2017.09.16. 20:00:41

@vuvuvu2: ha elcseszettnek tartod a posztot, ne olvasd

HufnágelSteve 2017.09.16. 20:04:18

@vuvuvu2: Még világosban kapták az infót Zolitól 10-15 percük még biztos volt. Ha már egy döntetlen esélyét sem merték kockáztatni, akkor elég gáz az önbizalmuk. A másokba vetett bizalom már itt lényegtelen kérdés.
Az USA évadokból eddig egyet néztem meg, azt is csak azért, hogy tudjam mire készüljek, de szerintem nem ezen múlik. A szerkesztők vaskosan belenyúlnak itt. Nem azért, hogy több akciót mutassanak be, vagy jó taktikázást, csak azért, hogy keverjék a szart. Szándékosan VV-s érzelmi problémákkal terhelik az egészet.

fujimo 2017.09.16. 20:08:02

@doktor faktor: ohh, szóval ez régebben volt jellemző? ...mindenestere az sem tűnik túl hasznosnak, ha körülöttük egy egész stúdió lebzsel és az sem, ha néhány eltévedt operatőr rohangál csak a szigeten... valahogy mindkét verzió aggályosnak tűnik... de persze értelek...

vuvuvu2 2017.09.16. 20:33:30

@HufnágelSteve: 10-15 perc szvsz nagyon kevés arra, hogy ezt rendesen meg lehessen beszélni. kapkodtak, nekem egyértelműen ez jött le.

kisbutters 2017.09.16. 20:38:41

@vuvuvu2: Egy sátorban feküdtek világos nappal, majd szavaztak sötétbe. Bőven lett volna idejük megbeszélni, ha meg akarták volna beszélni. Lilla egyedül nyert egy párbajt, sárgák addigi egyetlen sikeres párbájukat. Féltékenyek volta, irigyek és egyszerűen megszabadultak tőle. Teljesen felesleges ezt tovább ragozni.

HufnágelSteve 2017.09.16. 20:55:01

@vuvuvu2: A 10-15 percet csak külön elvonulós megbeszélésnek gondoltam. Legalább 2 órájuk volt, sőt még Klau kétkedését laza heverészés közben és visszatáncolását is felvették, ahol a hülyeség magvait ültette el a száját húzó Bencuson, szintén még világosban. A többiek dominálása már nem került leadásra. Nem kapkodás, taktikai baki volt, de ez már a múlt.

Sir Gombóc 2017.09.16. 21:35:08

@sirwalter: Hát igen, eléggé ocsmány sixx stílusa, amúgy tök feleslegesen. Ettől nem lesz érdekesebb a mondanivalója. A másik hiba az amerikai műsor és játékstílus jellegzetességeinek hiányolása, ami bár érthető, de ezek magyar(országi) játékosok és mint ilyenek az itthoni viselkedésmintákat hozzák. Nem is várható tőlük más.

fujimo 2017.09.16. 21:43:54

@kisbutters: +1 ...az előbb még azt mondtad vuvu, h milyen jól taktikáztak... most meg már nem volt idejük megbeszélni... *facepalm*

...sehogy sem volt részükről jó az az egész... ritka fosul reagálták le, mert 4-esben gondolkodtak... zolit is elmarták és lillát is hátba rakták... ami később visszaütött... nóri esetében nem nagyon...

...tényleg nem értem, h miért akarod ezt az egész égbekiáltóan arrogáns és tenyérbemászó gerita hisztit és az egészet kimosdatni... eleve hülyék voltak, később még hülyébb lettek... és közben az egész törzs hülyén reagált a hülyeségükre... majd szépen kiesett anita... :D

tompikatompika 2017.09.16. 22:02:28

@fujimo: egyetértek.Én judasanita képébe vágtam volna röhögve hogy már megint úszni akarsz te kis butus? A gerinctelengerikének pedig mikor kérdezi hogy miért nem hivsz ki engem Lilla??Gyàva vagy? Igen úgyhogy hivj ki egy pacekot te arrogáns kis senki veled egy súlycsoportban és ne egy lánnyal keménykedj te kis homoki bolha :-)

tompikatompika 2017.09.16. 22:07:28

Egyébként meg ritka gusztustalanul beszél ez a kis senki egy lánnyal, a kis érzékenylelkü Iliászunk fülét nem zavarta?Senkiét sem? Nem védem a Lillát mert szerintem ritka béna volt,de a kis arrogáns pincsi fejét pasiként betoltam volna mélyen a homokba amiért igy beszél egy növel.....

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.17. 00:20:02

@Sir Gombóc: direkt. Hogy az ilyen karot nyelt alakokat felbasszam a kurva falra. Erted.

Jóska Pista 2017.09.17. 00:39:02

A drjudásékat marhára nem értettem. Van egy erős 4+1-es szövetségük vagyis három további védettségi játékig biztonságban vannak. Tamás, Zoli, végül Lilla mehet. Ha gyorsabban van újraosztás, akkor meg 3-2, vagy 4-1 (ez kizárt) arányban kerülnek új csapatba, amilyen létszámmal könnyebb csatlakozni oda, ahol ellentét van.

Amikor meg Zoli szólt nekik, Zolinak azt az utasítást adni, hogy rakjon Tamásra, és ők 3 szavazatot Zolira raknak, 2-t Tamásra, de Zoli szavazatával Tomin is 3 lett volna, de ha tényleg Zolinál a védettség, akkor Tomi sétál haza.

Yolo Marci 2017.09.17. 07:38:12

@vuvuvu2: végigolvastam a hozzászólásaidat, és nem a többiek hülyék, hanem te nem érted a helyzetet. A következő történt:
- Anita és Gergő (+mások is) mint közeli szövetségest hátba szúrták Lillát, pedig nem kellett volna
- Anita és Gergő pofátlanul hazudnak a másik törzsnek erről
- Lilla visszajött (1. RTL külső belenyúlás)
- Lilla párbajon elverte Anitát, Lilla védett lesz (2. RTL külső belenyúlás = a párbaj körülményei)
- kiderül, hogy Anita és Gergő eddig pofátlanul hazudott, mindenki elítéli őket
- Anita random csak úgy kap egy telefont, hogy megvehesse kilóra Íliászt (3. RTL külső belenyúlás)
- Anita és Gergő gusztustalan és arrogáns módon hisztiznek, hogy akkor legyen párbaj
- LOOOL
- Lilla szóban bénán védekezik, de attól még igaza van
- Anita kiesik, de mégis marad, bár baromira indokolatlan, hogy pont most induljon a Holtak szigete (4. RTL külső belenyúlás)

Szóval legyen párbaj. Már mi a f*szért lenne megint párbaj? :D Párbaj már volt, abból lett a védettség. Egy biztos kieső párbajra hív egy védettséggel rendelkezőt, micsoda bátorság kell ehhez. :D Ez max Íliász lelkiismeretének segített volna, hogy ne kelljen Anita ellen szavaznia a telefon után, mert ott nyilván csak a szavazatvásárlásra ment ki a játék, semmi másra. Persze értem én, hogy Anitának kínjában csak erre futotta, de hát nevetséges a "Nyuszi vagy McFly" érvelés egy ilyen játékban, főleg egy ilyen múlt után. Én igazából csak azt nem értem, hogy a többi Buwayás csapattag miért nem küldte el az anyjába az Anitát már az első percben ezzel az "én kemény vagyok, ezért párbajra hívlak" szöveggel. Meg persze a Gergőt is, aki ugyanolyan hazug féreg. Szerencsére Lilla nem ült fel a provokációra. Ha elfogadjuk, hogy az RTL random belenyúlkál a játékba - márpedig ezzel nem tudunk mit kezdeni - akkor Lilla megfelelően járt el.

katalin 2017.09.17. 08:37:24

Anita pontosan meglátta Iliász / ez tényleg egy név?szegény Homérosz/ gyenge pontját,egy bőgőmasina,aki sztem a kapcsolata miatt menekült a szigetre,ahogy mondta,hogy mindent másként lát. Ahogy Lilla is pontosan látja,hogy Anita+ Gergő tk. nagy nulla,csak jól dumálnak,bizonytalanná teszik a többieket. Szerintem jól taktikázott,amikor átverte őket az amulettel.

Hümérosz 2017.09.17. 10:39:32

@katalin: A következő kiadásból el is távolítom Iliászt.

lac64 2017.09.17. 12:53:40

@Jóska Pista: Az a vicc, hogy még valahol van is logika a döntésükben. Addig tiszta ügy volt, amíg az amulett Tamásnál volt, Zoli kapott volna öt szavazatot és hello. Amikor Zoli megjelent az amulettel és előadta, hogy puszira megkapta Tamástól, akkor kezdték túlgondolni, és szerintem teljesen elbizonytalanodtak, hogy nincs-e egy dupla csavar, és szavazásra esetleg mégis visszakerül Tamáshoz az amulett.
Mivel nem tudták, hogy szavazásnál ki lesz végül védett, hogy valamennyire védekezzenek, akkor meg kellett volna osztaniuk az öt szavazatot 3:2 arányban, de ha arra megy a három, akinél az amulett van, akkor szavazategyenlőség lehetett volna (hiszen a logika szerint Tamás és Zoli ugyanarra szavaz). Akkor viszont lett volna esély, hogy a négyesből esik ki valaki.

Sanda.Ipse 2017.09.17. 13:06:17

@katalin:
Nem jellemző, hogy arabok az Iliász nevet adják gyermekeiknek.

lac64 2017.09.17. 13:06:44

@Yolo Marci: "Én igazából csak azt nem értem, hogy a többi Buwayás csapattag miért nem küldte el az anyjába az Anitát már az első percben ezzel az "én kemény vagyok, ezért párbajra hívlak" szöveggel. "
Két lehetséges magyarázat:
1. Ők csak moziztak, nekik tulajdonképpen win-win szituáció volt.
2. Esetleg már nekik is tele volt a tökük Lillával, és esetleg még az "árulásuk" ellenére is jobban csípték Anitáékat. Addigra volt két vesztett játékuk, az elsőt egyértelműen Lilla miatt vesztették el (legalábbis a csapat szerint), de később talán mintha Iliásztól lett volna egy olyan mondat, hogy mindkét játékvesztéssel Lillát okolják.

Sanda.Ipse 2017.09.17. 13:15:51

@lac64:
Ott bukik a logikád, hogy éppen Iliász szavazott Anitára.
Amúgy van értelme azon filózni, hogy mi lett volna, ha?...
Nekem nem fog hiányozni Anita (sem).

lac64 2017.09.17. 13:18:43

@Yolo Marci: Az egészre nem kerül sor, ha nincs az RTL 1. belenyúlása. Ez a legfontosabb, mert lehet, hogy Anitáék tényleg ocsmány módon döntöttek, de ennek legfeljebb itthon kellett volna kiderülnie a többiek számára, így viszont tényleg célkeresztet festettek Anitára.

lac64 2017.09.17. 13:23:08

@Sanda.Ipse: Iliász Anitára szavazásával miért bukna a logikám? Iliász abban a tudatban szavazott, hogy Lilla védett.

fujimo 2017.09.17. 13:25:25

@lac64: ez a második belenyúlásuk volt, ha nem a harmadik... az első tamás volt, akivel megpróbálták titáncsászár ferenc overpowered voltát ellensúlyozni... a második nóri visszaérkezése volt... a harmadik pedig lilláé...

...de szerintem ez a koncepció hibája és marhára nem gondolták a szerkik, hogy 1 - ennyien puhapöcsűek lesznek és feladják... 2 - ennyire hatása lesz lilla visszaérkezésének (nóri sem zavart túlzottan sok vizet, lilla betoppanója volt túl erős effekt... jól használta ki a szitut az elején...)

fujimo 2017.09.17. 13:26:57

@fujimo: ...így alapból szerintem gondolták, hogy az ami a vv-nél működött, h visszahozzák a kiesett játékosokat, ha esetleg valaki feladja, az simán itt is ugyanolyan... (költségben mindenképp jobban kijönnek, mintha több talon játékost utaztatnak és szállásolnak x időn át)

,, 2017.09.17. 13:49:40

@fujimo: "mi a vv-nél működött, h visszahozzák a kiesett játékosokat" ? A VV-ben mikor hoztak vissza kiesett játékost? Tudomásom szerint a Farmban hangzott el egyedül, fenyegetésként, aztán szerencsére nem lett belőle semmi.
Az Éden Hotellel keverheted.

fujimo 2017.09.17. 13:55:12

@,,: nekem úgy rémlik, h több alkalommal is volt ilyen, ha valaki feladta pl... vagy egyéb nem várt fordulat volt... (betegség pl maci esetében... de tényleg nem tudok rá konkrét példát) :) ...az édenben tuti volt, jogos... szóval a lényeg, h egyáltalán nem ismeretlen az elképzelés... :))

Balfars 2017.09.17. 15:57:59

@fujimo: Nekem annyi rémlik, hogy ilyenkor akár félidőnél is beküldtek valami marhát a vágóhídra.

fujimo 2017.09.17. 16:02:59

@Balfars: ilyen is volt igen... esetünkben tamás testesítette ezt meg, bár szerintem őt tényleg rambó 2-nek tervezték... :))

doktor faktor 2017.09.17. 20:14:38

@fujimo: Mondjuk arra nem emlekszem, hogy anno volt-e rajtuk mikroport, de szerintem nem. Most van, szoval logni kicsit nehezebb, de nyilvan nem megoldhatatlan.

mézescsók 2017.09.17. 22:57:06

Tamás helyére nem jön vissza Bianka? Úgy lenne logikus.

Idióta döntést hoztak anno, amikor Lillát szavazták ki, de nem gerinctelen.
Ehhez a játékhoz hozzátartozik, hogy időnként hátba szúrnak valakit. Az az ötösfogat igazából négyesfogat volt, Lilla az ötödik kerék volt szerintem, aki jobb híján tartozott hozzájuk. Amikor még nyolcan voltak, két csoport alakult ki, szerintem nem tudatosan, hanem egyszerű szimpátia alapján.
Az egyikben volt a magát survivor szakértőnek feltüntető, de ránézésre is kétbalkezes Gergely (aki egyébként agyilag sem villantott semmit a játékhoz való hozzáértéséből), a kicsit gyámoltalannak látszó Zoli, aki saját bevallása szerint legalább 5 éve nem ért tornaszerhez (mondjuk erre nem is cáfolt rá), és az idegbeteg Nóri. Szóval maradt a másik négy, akikhez célszerűbb volt csatlakoznia Lillának. Ahol nem volt annyira közszeretett, mint mondja. Nézzétek vissza, amikor dalra fakadt...
Amikor a Buwaján elmondta a maga változatát és rákérdezett Adrinál, hogy mit meséltek Anitáék a történtekről, akkor azt mondta Adri, hogy ugyanezt csak azt nem, hogy erős szövetségesek voltak. Szóval nem hazudtak olyan nagyot.
Ez a játék nem feltétlenül a korrektségre épül. Akkor az sem volt korrekt, hogy Lilla Anitát hívta ki párbajra, akinél nyilván jobb erőben van (részben alkatánál fogva, részben mert pár napig pihent és kajált), ráadásul olyan műfajban, ahol a másiknak fóbiája van. Hívta volna ki Gergőt.
Anitát nekem nem tűnik szimpatikusnak, de eddig az egyetlen, aki megpróbálkozott valamilyen taktika-félével, bárhogy ütött is ki. Feri lehetne a másik, de eddig nem volt lehetősége, hogy megmutassa ezt a vénáját is.

kisbutters 2017.09.17. 23:12:20

@mézescsók: Tamás helyére jött Nóri. Az első feladó helyére még nem jött senki.
Az, hogy kijátsszák egymást amikor szükséges a játékkal jár igen, de amikor semmi szükséges hülyeség az ilyent meglépni. Egyébként szerintem Lillát úgy engedték vissza, hogy ebből balhét kell csinálnia. Zoli nem bizonyított ne viccelj. A sárgák közül ő volt az egyetlen aki rájött, hogy az első kört ki kell hagyni a forgatási játékból és úgy nyerhet. Ő megnyerte azt amit Tomi a katona nem. Az, hogy ez mennyire szándékos nem tudom, de szerintem ő sokkal rafináltabb, mint hisszük. Trutyit is megitta és az 5 kg cipelős játékban is bírta a tempót.

fujimo 2017.09.18. 09:12:05

@mézescsók: a korrektséggel nekem sincs ilyen szinten bajom, taktika részét képezheti, csak hogy visszaütött anitáékra és ezt élmény volt nézni... :)

...lillának nem beni és gergő fájt, hanem a csajos hármas, amiről azt hitte lilla, hogy valós... és nem megjátszott felé... emlékezzünk vissza, h az ibonban a pasik kb feleslegesek voltak bizonyos szinten... a 3 csaj erősebb volta többinél... és ennek fordítottak hátat a csajok saját maguktól is...

..."nem volt gerinctelen, de ténylegesen hátbaszúrták"... és ezt comeback victory-ig vitte lilla... nem tökéletesen, de nagyon szépen... (én csírájában elfojtottam volna gerita ocsmány hisztijét és vagdalkozását... nem pláne az új párbaj ötletüket... :) )

...am egyetértünk, az sem volt feltétlenül fair, hogy úszó versenyre hívta ki... de anita legalább megküzdhetett a medálért (még ha az esélytelenek nyugalmával is :D), nem úgy mint klau nórival szemben vagy akárki tamással szemben... szóval lilla megint csak jól csinálta, h ezt a területet választotta... :)

...a stratégi - taktika nagyon széles spektrumon mozoghat... a stratégia a háború irányvonalát, a taktika a csata helyzeti megoldását jelenti... ebbe valahogy nekem éppen anita nem tűnik hatékonynak... végtelenül átlátható és magára célkeresztet tevő csajszi... ezzel szemben barbi és zoli mondjuk egészen jól éli túl a szituációkat, miközben nem tűnnek nagyon erősnek... :)

(iliász és beni is alfa hím akar lenni, de az alfa hímek sem mindig túlélők, megint bejön a csoport dinamika és a "csoportos majomkeringő" (szociális indíttatású - státusz erőszak)... és ehhez alkalmazkodott feri is, aki már nem akarja látványosan elől vezetni a csapatot, inkább hátolról tolja őket... tekintve, hogy a leadert egy idő után a csapat hajlamos kivégezni...)

ga_zsi 2017.09.18. 10:03:46

Azt nem értettem, hogy a pirosak anno miért hitték el Lillának első szóra, hogy ő erős szövetséges volt, miért kezdtek el rögtön Anitáékban kételkedni.
A belépője Lillácskának ritka gusztustalan volt, főleg, hogy a kiesése előtt ő volt a kis "dalospacsirta", aki mindenkivel jóban volt, senkit nem akart megbántani.
A többiek is érezték, hogy az Anitás párbaj nem volt egészen fair, pont az jóllakottsága, kipihentsége és Anita víziszonya miatt. Amit meg utána harci táncként ellejtett......... főleg, hogy utána miatta veszítettek, mert akár akarva, akár akaratlan, De Ő volt, aki annyira feltartotta a többieket, hogy végül is vesztettek. vagy ilyen geci volt, hogy a többiektől is, nem csak Geri-Anita párostól vett el kaját, felszerelést, vagy olyan gyenguszka volt, hogy telepakolt hassal is elbukott a feladatban.

fujimo 2017.09.18. 10:21:41

@ga_zsi: gyanítom mert olyan hévvel érkezett és adta elő a nézőpontját... erre meg amúgy feljogosítottnak éreztem, tekintve hogy tényleg hátba szúrták és a csajokkal tényleg jogosan vélelmezhette hogy nagyobb szövetségesek, mint a 4es... (persze tévedett)

...azt én simán elhiszem, h senkit nem akart bántani a dalos pacsirta, hacsak nem az énekkel... :D ...így simán érthető, hogy miért váltott át tank-arankába... amelyet követően elgétételt véve a gyanusított ötletgazdán - megszerezve a védettséget - amiért kizárólag neki kellett egyedül párbajoznia, nem is tűnik érthetetlennek... :)

...a vesztés egy másik történet... ő maga is ragaszkodott ahhoz, h felvállalhassa, h pancser volt és ezt nagyon sajnálja...

...gyenguszkának nem gondolnám, előzőleg ő nyert egy erő versenyt, de bárki hibázhat... szerintem mindenki esett már el jégen, ütötte be a könyökét és rúgott bele a küszöbbe... gecinek meg nem lett volna értelme lennie, mert zsákmányszerző játék volt... vagyis teljesen feleslegesen lett volna geci... (ahogy azt iliászék is pedzegették adrival és alexával, védettségi játékot kellett volna veszíteniük, ahhoz hogy a tenyérbe mászó gerita párost felbontsák)

ga_zsi 2017.09.18. 10:41:39

@fujimo: hát ki így látja, ki meg úgy....
egy küzdősportoló tud esni, mégha csak egy elcsúszásról is van szó, nem percekig botladozik.
a belépésénél nem is a mondandójával volt a gond nekem, hanem a stílussal. a dalospacsirtából kibújt a ... nem is tudom mi.

fujimo 2017.09.18. 10:54:57

@ga_zsi: ohh, ő küzdősportoló? :o ...azt nem is tudtam... amúgy jó a példa, nálunk edzőtáborban voltak olyan feladatok, hogy szakadó esőben ferde és egyenetlen föld talajon támadj kitöréssel... iszonyú nehéz fix állást tartani...

...de ugyanilyen volt, amikor dinnyét kellett eső áztatta hegyoldalon felvinni... (vagyis nem használhattad a kezed egyensúlyozásra, a talaj pedig csúszós, csalános) ...és ott is estünk-keltünk... hiába gyakoroltuk az állásokat előtte rengeteget...

am gondolom azt a sértett önérzete táplálta (hogy nem ismerte fel, hogy simán kirakják), szerintem érthető... bízott és hátbaszúrták... aztán persze gyanús, h még a szerkik is adták alá a lovat... ha meg rájátszott, akkor pláne jól csinálta... egy ilyen "rush" jellegű meglepetésszerű támadás fokozottan sokkolja az ellenfelet... utána nem kellett volna szerintem visszahúzódnia, "csak" lecsendesednie...

...geritáék is ezt akarták amúgy alkalmazni, csak nekik nem volt hozzá alapjuk... ez a "nyuszi vagy mcfly" érvelés és hogy "nem fair a védettséged" nagyon kamu origó ahhoz képest, hogy vitathatatlanul kirakták és úgy adták elő szinte, mintha magától akart volna menni... :)

Puncylla 2017.09.18. 11:20:09

Valaki írta, hogy ma Lilla és Nóri átkerülnek a Holtak szigetére.
Mindketten, egyszerre?
Vajon ezt hogyan csinálják meg?
Hiszen pillanatnyilag mindketten teljesjogú tagjai a 11 fős összemergelt csapatnak.

fujimo 2017.09.18. 11:28:59

@Puncylla: az egyesülésre csak 9-en mehetnek... vagyis időre adnak egy feladatot és mondjuk a két utolsó "esik ki"... gondolom én... aztán persze bármi lehet... de sanszos az előzetesből, h valami ilyen lesz. :)

mézescsók 2017.09.18. 11:54:54

@kisbutters: Honnan lehet tudni, hogy Tamás helyére jött Nóri? Először Bálint adta fel, utána Krisztián, majd Tamás. Miért az utolsó játékot feladót pótolnák? Istenes azt mondta, hogy ha valaki feladja a játékot, akkor a helyére valamelyik kiszavazott jön vissza. Azt tényleg nem mondta, hogy a játék feladása sorrendjében történik meg a pótlás, de így lenne logikus.
Zolival kapcsolatban meggyőztél.

@fujimo: Én nem élveztem. Az un. négyesfogat szavazása nem tetszett, de belefér a játékba. Mint ahogy belefér az is, hogy Lilla fúriaként söpört vissza a szigetre, hatásos monológot adott elő, mint a bosszúállás istennője, befenyegette az ellene szavazókat, stb. Csak nem az én ízlésem szerint való. Legalább akkora idiótaság volt, mint anno kiszavazni. És simán ellene lehetett volna fordítani.
Barbara Ferinek csontig benyal. Amikor a pasas visszajött az orvosi kezelésről, jelentett, mint egy közkatona. Ügyesen ügyel rá, hogy ne konfrontálódjon. Zoli - nekem halvány, de ezzel nagyon messzire juthat, még akár nyerhet is. Én viszont nem szeretem a semmilyen embereket.
Iliász és Benedek alfahímségén röhögök. Kb. olyan szinten azok, mint Gergely volt, csak jobban néznek ki.

Igazából nem találok senkit, akire azt mondanám, hogy ez igen.....

fujimo 2017.09.18. 12:38:07

@mézescsók: "Az un. négyesfogat szavazása nem tetszett, de belefér a játékba." - egyetértünk
"Mint ahogy belefér az is, hogy Lilla fúriaként söpört vissza a szigetre, hatásos monológot adott elő, mint a bosszúállás istennője, befenyegette az ellene szavazókat, stb." - belefér - egyetértünk

miért volt idiótaság? ...jól megalapozottan végig vitte... engem az erre történő gerita reakciója borított ki... az volt igazi következetlenségi világbajnokság... lilla ezzel szemben jól felépítette, végig vitte... és a végén egyrészt el is engedte a saját indulatát, másrészt bevédte adrit... zseniális... :)) (ez az egy amiben nincs ekg :D)

igen, barbara jó katona... de ez is stratégia... az alkalmazkodók a túlélők... nem az etikai bajnokok, nem a műveltek, nem az alfa hímek... barbara eddig tökre jól megvan feri árnyékában... és számíthat arra, h ha ferit kirakják a végén, ő marad helyette... nekem ez nem szimpatikus, de alá kell írni, h jól csinálja... :))

...zoli ugyanez... rajta is látni, h a szeme sem áll jól, de nem annyira mint anitán... szintén nem tetszik, de ő legalább jól (jobban) csinálja a mismásolást...

...szóval ebben is egyetértünk... (barbi - zoli)

...jaja, gergő is el van tájolva... de ő talán jobban, mint isike és beni... hogy meg van mindkettő sérülve feritől... szegény egójuk nem bírja... :))

...durva de én ferencre tennám már akkor a pacsikártyát... bár ő meg kirekesztő, "nagyonhagyományőrző", hímsoviniszta... viszont igazi warrior a sok piskótaseggű között... :))

mézescsók 2017.09.18. 14:12:00

@fujimo: Szerintem Lilla visszajövetele már önmagában akkora sokk volt Anitáéknak, hogy a nagymonológ csak rontott rajta. És simán le lehetett volna mosni Lillát, csak pont a sokk miatt nem jutott eszükbe semmi épeszű dolog. Csak a vagdalkozás, az meg nem ép elmére vall.

Gergőt Iliász és Benedek kapcsán nem emlegettem, mert szóra sem érdemes. Én tornából felmentett szakértő Gergelyre utaltam. Hogy annyira alfahímek ők, mint amennyire szakértő volt Gergely, csak az előbbiek legalább elég jól néznek ki.
(És elnézést kérek Gergelytől, ha olvasná a kommenteket, mert bántani nem akarom, csak csipkelődök kicsit. Azt is azért teszem, mert többet vártam tőle.)
Ferenc nekem egyelőre fekete ló. Még nem volt választási helyzetben, megszorongatva aztán főleg nem. Az utolsó adásban volt valami szimpátiaszavazás. Klaudia tökösebb volt Nórival szemben (az más kérdés, hogy én egyáltalán nem vettem volna fel a kis faltörő kos kesztyűjét, de ettől van műsor), Feri meg mis-másolt szépen.

fujimo 2017.09.18. 14:43:50

@mézescsók: simán egyáltalán nem, legfeljebb végtelenül visszafogottan elmagyarázva, h "bocsi lilla, nem akartunk bántani, de sajnos csak így kísérelhettük meg egyben tartani a szerelmeseket"... ezen túl nem látom esélyét, h hogyan tudták volna "lemosni"... még így is erősen neccesen... ha lillát idegben tartják és ők mutatnak higgadt nyugodt és nem maipulatív hozzáállást... csak sajnos nem sikerült és pánikolós, vagdalózós és óvodás szintű hisztiparádét lejtettek... :)

...igen, őt én csatoltam hozzájuk... neki is van egy elvárása saját magával szemben és ő sincs elragadtatva a teljeítményétől... bár ezen sokat javított anita jelenléte... :))

...jepp, szakértő gergely sajnos nem tudta átültetni a valóságba a szakértelmét, hiába látta belülről is, h mi a helyzet... am én is többet vártam tőle... (annak ellenére, h a beköszönője - bemutatója nem volt túl szimpi :) )

megszorongatva kétszer volt... illetve egyszer csak szerették volna, amikor tamást bemutatták neki, h "nah ő a nagy veterán katona ellenfeled", akkor egészen lazán reagált... aztán amikor gyakorlatilag lenullázták... azzal, hogy már éppen műholdat lőtt volna fel a buwayáéknál a helikopter leszálló pályája mögül... akkor vágtál el mindentől, amit épített + a csajtól, akihez közel került és támogatta...

...átment a másik szigetre és ilyet szólt "lenulláztak, de elleszek újabb egy hétig az építgetésekkel"... körbe nézett, alapanyagot csekkolt, majd amikor játszott 2x nyert az ibon... nem véletlenül van ki teljesen iliász is... :) ...noh meg azóta van az ibonnak is tábora... rönk ülőkéi stb. :)

...klaudia tökösebb volt, de a tökös hülyék is elhullanak... (ilyen anita is) ...a szorgalom nem biztos, h szerencse, ha a hülyeséggel párosul... és amúgy itt is egyetértünk én sem vettem volna fel a hisztit senkivel... elvettem volna a kérdés élét valami tréfával... pl. (feri azért idegesít, mert nem tanított meg még azonnali tűzgyújtásra... kackac...)

...am a mismásolással nincs baj (azon túl, h nem egészen tudom, h mire gondolsz... megmondta simán a nórinak, h "legalább volt értelme", amikor az elutasította az ételt... :D), erre te is hivatkoztál több ízben... szerintem a szarul mismásolással van, amikor vagy végtelenül kicsinyes és átlátható valaki vagy olyan eszközöket ránt elő, ami végtelenül lealacsonyító... (szerintem persze... nyilván van, akinek belefér mondjuk az a gerita próbálkozás :) )

miciur 2017.09.18. 15:09:20

először írok Survivor ügyben, főleg azért, mert mérges vagyok. Mérges vagyok ilyen soha nem látott Survivor "szabályok" miatt. Mi a faszom volt ez a Lilla féle úszás-párbaj?! Ennyire hogy lejthet a pálya egy MÁR KIESETT játékosnak?! Nyilvánvaló, hogy az ezerfogú majomnak volt úszómúltja, még ha a pillangója már elég erőtlen volt a táv végén, akkor is látszott. Komolyan megsajnáltam Anitát. Ugyanis eleve vissza sem kellett volna hozni a csajt, kapott egy príma blindsideot és repülőznie kellett volna már régen. Ennek a játéknak ugyanis pont az lenne a lényege, hogy ne kelljen már magyarázkodniuk a bent maradóknak, hogy miért szopatják meg a társukat. Az a két kivételes alkalom, amikor a kiesett játékos véleményt nyilváníthat, ha bekerül a JURY-be és pofákat vág a még bent maradókra vagy a legvégén a döntést megelőző monológoknál. Ez nagyon csúnya belenyúlás, igaza van sixxnek, majdnem belebasztam a távirányítót a tv-be.
A játékosokról a véleményem:
Feri, túl erős, túl karakteres, az ilyeneket a merge után ki szokták baszni a játékból, HA van egy kis eszük a többieknek és nem ilyen vezérkövető típusú pincsikutyák, mit it a társaságból kb. 4 ember, ami már elég lehet a bentmaradáshoz.
Nóri: pfejjj, irritáló, gondolom élőben is az lehet
Lilla: már leírtam, szerencsére a mai előzetesében már nem volt benne a kis törpével
Klau: nekem egész szimpi, igaz nem túl villain, de elég jól elevickélt eddig
Benedek: mint a hullámvasút, olyan a teljesítménye, de azért a végső 4-5-be várom, kérdés kik lesznek ott vele
Szandi: az elején nem bírtam, de most már egyre szimpibb, és tényleg erős is. rá is igaz, mint Ferire, hogy ki kéne baszni idő előtt (ha benti játékos szemmel nézem), de én simán elképzelem, hogy a döntőben ő lesz az egyik játékos
Zoli: a sírból hozta vissza a játékát, ami nagyon meggyőző, egyik kedvencem lett ezért, de nyerni nem fog
Iliász: szerintem ő lesz a másik döntős. megfontoltnak tűnik, szimpatikus is
Anita: drukkolok neki, hogy gyalázza le a két másik Redemption Islandre érkező csajt, bár ha fizikai játék lesz, nem kirakós, akkor nem biztos, hogy Lillát meg tudja verni:/
Gergő: futottak még kategória, elvan az oldalkocsin, nem sokára megy, szerintem, bár Benedeknek kell mint partner
Barbara: megúszós, gyenge szar, de eljuthat a végső 5-be, az ilyeneket érdemes elvinni magaddal odáig a szavazata miatt
A játékot feladók (akikből az amerikai verzió 34 évadában szerintem összesen nem volt ennyi..gondolom ott kötbéreznek:)): nekik bizony a jó kurva anyjukat, hogy másoktól elvették a játéklehetőséget. Mégis mire számítottak?

Ingyonbingyom 2017.09.18. 15:10:59

Teljese gagyi Való világ klón lett ez a műsor. Most láttam, hogy a Gergő benne lesz valami főzős műsorban, biztos Anitával is nagy tervei vannak az RTL-nek. Tök hülyeség az egész játékmenet, a belenyúlások, a kiesett játékosok teljesen logikátlan megmentése. Azt hittem, hogy itt majd a teljesítmények döntenek (fizikai, szellemi stb.), ehelyett csak ilyen pofázós baromság lett belőle. Béna, nem is nézem tovább. Max. a Hogy volt-ot elolvasom.

miciur 2017.09.18. 15:23:20

Amúgy nem értem, hogy mit nem értenek itt a kommentelők azon, hogy MIÉRT MOST indul a Redemption Island rész.. Ezt nem Anita miatt indították el most. Ma ugye 2 ki fog esni a merge előtt, ahova 9-en mennek. az amerikai Survivorben általában 7-től 10 főig terjed a jury tagok száma, gondolom a döntőben 2 játékos lesz, nem 3, de ha 3, akkor még inkább ez volt az utolsó alkalom, hogy elinduljon a Redemption Island, ami ezek szerint 1-2 körös lesz, aztán mehet vissza az ottani túlélő a többi közé, remélhetőleg Anita:)

miciur 2017.09.18. 15:32:37

@Ingyonbingyom: én nézem, nem tehetek mást, és őszintén remélem, hogy tanul az rtl a reakciókból: a következő évadban, ha lesz, ne legyen ilyen játékos visszahozás, bár elhiszem, hogy nagy érvágás volt nekik látni, hogy 3 ilyen pussy is bekerült és hazarohan az első böjt után. Erre simán megkötbérezném a játékosokat, vagy ilyen esetekre a következő kiszavazásig váratnám őket, bírják ki bazmeg!
A másik, hogy megszüntetném ezt a sminkelést, hajápolószerek, esőkabát, szúnyogháló meg hasonló könnyítéseket, nekem ez a része a legdöbbenetesebb, mondjuk a rizs és bab is nehezen emészthető volt már, haha

Ingyonbingyom 2017.09.18. 15:40:58

@miciur: És az amerikai verzióban is visszahozták a kiesett játékosokat?

miciur 2017.09.18. 15:51:22

@Ingyonbingyom: nem emlékszem rá, talán egyszer volt, hogy többet is és azok közül egy folytathatta

miciur 2017.09.18. 16:06:20

@miciur: de inkább nem, nem rémlik. Olyan volt, hogy valaki haza akart menni és kérte, hogy szavazzák ki őt

Ingyonbingyom 2017.09.18. 16:18:59

@miciur: Csak az egész párbaj például tiszta Való világ, amitől hányingere van az embernek. A Lilla-Anita úszás sem volt korrekt, gondolom a szerkesztők is tudták, hogy nincsenek ebben egy súlycsoportban... Sok ez a heti 5 adás, kevés az esemény és ilyen hülyeségekkel kell kipótolni. Csak az az érdekes, ha feladat van, de ez meg nem tölt ki heti öt napot. Ja és mondom hiányolom a teljesítményt, mind fizikai, mind szellemi szempontból. Jó, ne Sudoku-t töltsenek ki, de valamit azért ki lehetett volna találni. Illetve a casting béna volt. Ezeknek a játékosoknak a 70%-a nem idevaló. A kötbérben pedig teljesen igazad van, akkor szálljon ki valaki, ha már tényleg nagyon beteg vagy sérült, ne akkor, ha éppen olyan kedve szottyan... :(

miciur 2017.09.18. 16:30:58

@Ingyonbingyom: milyen párbaj, meg Való Világ összehasonlítás? Itt a párbaj többnyire tűzgyújtás szokott lenni (egyszer az egyik amerikai évadban vagy 1.5 órán keresztül próbálkoztak, a többiek már röhögtek-ásítoztak) A Redemptionon meg lehet rúdon állástól kezdve puzzle-al egybekötött fizikai játék, vagy valami ügyességi. Lesz szellemi párbaj is, de azért ennyire legyengülve az nem a legkönnyebb dolog. Benedekről hallottam, hogy 14 kg-mot fogyott

Ingyonbingyom 2017.09.18. 16:37:56

@miciur: Ez, hogy kihívom/kiviszem párbajra, szerintem a VV-re hajaz. A sok pofázással és lelkizéssel együtt. Éppen csak nem cigizgetnek hozzá. Miért vinné azt, akinek védettség amulettje van? Tiszta gáz, hogy ezen rugózott Gergő és Anita...

miciur 2017.09.18. 16:58:40

@Ingyonbingyom: az mar csak a kovetkezmenye volt a meg gazabb uszo parbajnak, ami vegkepp erthetetlen volt. Az az ostoba ezerfogu meg alazta is Anitat a usain bolt tanccal. Kicsinyes proszto picsa.

Natura Qua 2017.09.18. 19:39:27

Valaki fodrászolja a fiúkat? Tök rendezett a hajuk meg a szakálluk.

Natura Qua 2017.09.18. 19:39:27

Valaki fodrászolja a fiúkat? Tök rendezett a hajuk meg a szakálluk.

Natura Qua 2017.09.18. 19:40:19

Valaki nyírja a fiúk szakállát? Tök fazonírozott mindegyik.

Natura Qua 2017.09.18. 19:41:51

@Natura Qua: A rendszer mókázik, többször átment a hozzászólás. :)

,, 2017.09.18. 19:45:10

doktor panyik doktor júdás anita:)
ezen mindig szakadok:)

Natura Qua 2017.09.18. 19:53:21

Bulika van a szigeten! :)

,, 2017.09.18. 19:56:36

továbbra is várnék egy kis man on man actiont Beni-Gergő-Íliász részéről a bulikah hevületében

fujimo 2017.09.18. 20:03:31

@miciur: nemár... tökre király volt... tényleg mikor akasztani viszik a hóhért... én nagyon röhögtem... :D

...és még mindig jobb "versenyen" nyerni, mint csak bejönni és semmit nem csinálni érte... bár... még az is érthető, hiszen egyszer már kiestek és valaki feladta közben a harcot, így visszakerültek második eséllyel... :))

enzo23 2017.09.18. 20:13:23

3x16 (hétfő)

1. A Redemption Island egyetlenegy dologra jó: azt a marha sok adásidőt legalább végre ki lehet tölteni valamivel, így hogy ott is lesz párbaj (de vajon a reward, az immunity vagy a tribal epizódba rakják bele ezt?)
2. A rész eleje valami katasztrofális volt: Iliászék ahogy leszólták Lilla húzását, ami az egyetlen igazán Survivorre emlékeztető momentum volt jó ideje (remélem azért Adri valahol belül értékeli)...aztán meg Klaudia és Nóri veszekedése, jajistenem ez a szőke de gecibuta -.-
3. Merge: aki kiszállt korábban, az most visszanézhet, hogy hogyan változik a játékosok hozzáállása az egyéni szakaszra. Mandirigma, ez amúgy milyen név már? :D Az jut róla eszembe, mikor Boston Rob valami plüssállatáról nevezte el az egyesült tözset :D
4. Játék: maga a játék érdekes volt (na jó, a szívószállal kókusztej az WTF), viszont mintha csak direkt a készítők kezére játszott volna a sors, hogy pont a balhék középpontjai maradtak utoljára, és azokból is pont a 2 visszahozott játékos távozott az RI-re.
5. Nóri immunityjáról meg is feledkeztem, de teljesen érthetetlen az elvétele, az meg még inkább, hogy ilyenkor ugye a törzsi idolt szokás visszakérni. Illetve az asszem ráér majd a következő rész immunity challenge-nél + a nyaklánc bemutatása.
6. Hopp, Bence elszólta magát, 4-es döntő lesz(!)
7. Marha nagy luxi van az új táborhelyen is, meg az RI-n is, de már meg se lepődök... persze azért így is építkezniük kell kicsit :D
8. Érdekes, hogy Feri az eredeti partraszállós 4es szövetségre is gondol.
9. Anita dramatic chipmunk-feje, amikor Lilla és Nóri besétál :DDD az "őrült nők ketrece" meg tuti hogyvoltcím holnapra :P
10. A merge feast bulit is sikerült túltolni az amcsihoz képest, ott kapnak egy kosár kaját kb, itt meg diszkógömb, #mulatási, zuhanyzó, luxizás, mindenfaszom...hát legalább egy hidden idol lett volna ott. Na jó, a zuhanyzós jelenetek azért vidámak voltak.
11. Aggasztó, hogy Feri legalább annyira tiszta játékot vár, mint eddig... ezek tudják, hogy melyik műsorban vannak??
12. A Barbara-Zoli diskurálás viszont határozottan tetszett, a nőci kifejezetten okosan játszik!! Most egyelőre ők a kedvencek kicsit (mennyit változott ez...) meg Adri is cuki :)

+1.: Hát felüdülés lesz ezek után az amerikai s35-öt látni...már csak másfél hét!

Sanda.Ipse 2017.09.18. 20:14:15

@miciur:
Az utolsó négy közé fog visszamenni, aki megmarad a holtak közül.
Remélhetőleg nem Anita.
Hogy ki, még nem tudom.

kisbutters 2017.09.18. 20:15:11

@Natura Qua: Holtak szigetén még a smink is előkerült :) Egyébként tuti, én szőke vagyok de 4 hét után már az én lábamon is látszódna a szőr a lányok többsége meg sötét hajú és semmi nem látszik rajtuk.
Ma Gergő kicsit sem volt vicces, amikor ecsetelte, milyen nagy dolog itt lenni. Banyek egy versenyt alig bírtam meg nyerni. Az, hogy Anita pincsije volt, az mentette, meg eddig a kiszavazástól, erre büszke lenni.

HufnágelSteve 2017.09.18. 20:17:15

Lement a kiesősdi, annyira nem izgultam szét magam. Némi örömködés, majd kiesetteknek Holtak szigetére távozás és ott drAnita arca. Na az jó volt. A kamerások nem véletlenül vették a reakciót, csak pár megrökönyödött madár képe hiányzott ;). A "Mandingó", "Mandinka" vagy mind dinka harcosok megkezdték sátor áttelepítésüket, majd a bulikát. A buliból túl visszafogott képek voltak.
Az előzetes érdekesebb volt: Feri ellen szövetkező Barbara és fán kapaszkodó majmócák, ja nem Holtak szigeti lányok. Várom a jó hangulat és a jóllakottság végét ;).

kisbutters 2017.09.18. 20:20:17

"4. Játék: maga a játék érdekes volt (na jó, a szívószállal kókusztej az WTF), viszont mintha csak direkt a készítők kezére játszott volna a sors, hogy pont a balhék középpontjai maradtak utoljára, és azokból is pont a 2 visszahozott játékos távozott az RI-re."

Igen nekem is ez a bajom. Minden adás teli van ilyen véletenekkel.

"7. Marha nagy luxi van az új táborhelyen is, meg az RI-n is, de már meg se lepődök... persze azért így is építkezniük kell kicsit :D"
Nekem az tetszett mikor Szandra megjegyezte és krumplipüré és rizs. Úgy örült, mintha nem rizsen vegetálnának 4 hete.

kisbutters 2017.09.18. 20:21:53

@HufnágelSteve: Mondjuk a hétfői verseny eredményét pénteken leleplezni, elégé unalmassá tette az adást.

kisbutters 2017.09.18. 20:22:59

@HufnágelSteve: Mondjuk ha Feri nem nyert védettséget, hülyék ha nem teszik ki.

Sanda.Ipse 2017.09.18. 20:33:52

@kisbutters:
Annál jobban meglepődnek majd, ha visszatér a végjátékra.
Bírnám ezt a fordulatot:)

Berborosz 2017.09.18. 20:45:43

@kisbutters: Véletlenül, véletlenül ki más, mint Lilla és Nóri.
És Nóritól még el is kellett venni az amulettet, amiben jogosan bízhatott.

Berborosz 2017.09.18. 20:47:37

@Sanda.Ipse: drAnita fog visszatérni, ne várj fordulatot.

miciur 2017.09.18. 20:58:17

@Sanda.Ipse: ezt lattam a mostani reszben, de most mar csak az a kerdes, ki es hogy fog beulni a jurybe a hoktak szigeterol? Ha nem a legutolso kieso, akkor csak leesik a jatekosoknak, hogy itt valami nem kerek

Pietrosz Abroszbatosz 2017.09.18. 21:06:12

@miciur: Ezt a játékosok már most is tudják.

HufnágelSteve 2017.09.18. 22:35:43

@miciur: Vagy legalábbis jól előadják, hogy nem tudják.
@kisbutters: Én a párokat bombáznám szét, de abba persze Feri is beletartozik Szandrával, meg Bence és Klau. Vannak bizonyos látszólagos szövetségek, azokat sem árt most figyelni. @Berborosz: Úgy tűnik, hogy őt nyomják, de a később kiesők már komolyabb ellenfelek lehetnek. Ferit, vagy Bencét erőre, vagy kitartásra menő játékban nem sok esélye lenne lenyomni.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 07:19:16

@HufnágelSteve:
Az előzetesből az tűnt ki, hogy Feri ellen szövetkeznek. Hacsak nem nyer védettséget.

lac64 2017.09.19. 08:08:33

@Berborosz: Mikor visszajött, és Zoli rákérdezett az amulettre, Nóri elmondta, hogy az egyesülésig használhatja fel.

mézescsók 2017.09.19. 11:06:24

@fujimo: A "simán elintézhették volna" lehetőséget úgy értettem, hogy - igen, neked van igazad, végtelenül lazán, nyugodtan _ elmondani Lillácska nagymonológja után, hogy na, többek között az ilyen drámák miatt a csaj nem volt a szövetség tagja, csak elfogadtuk, mert nagy színésznő. és tény, hogy szükségünk volt rá, mert fizikailag erős. Rá fogtok jönni, hogy semmi perc alatt megmérgezi a hangulatot, napokig magatokat és egymást fogjátok rágni. Mi is ugyanazt a sztorit adtuk elő, mint Lillácska, csak a szövetséget nem ragoztuk, mert nem is tekintettük tagnak (hazugság ebbe a játékba befér!). Naná, hogy megdöbbentünk, ti is, pedig veletek nem is volt egy törzsben. A belépője magáért beszél, hogy milyen stb., stb., stb.
Ha nem is így, akkor úgy, ahogy a tegnap esti adásban Iliász olyan frappánsan összefoglalta Lillának.

A mismásolás alatt azt értettem, hogy nem vallott szint, terelt. Mint egyes politikusok a sajtótájékoztatókon. Azt mondta Nórinak körülbelül, hogy nagyon cuki vagy, igazából nincs baj veled, de néha az agyamra mész. Elmondhatta volna, hogy kibaszottul irritáló kis hp vagy, aki az élő fába is beleköt. Hogy valamiért állandóan rikácsolsz, balhézol. Hogy nem az a baj, hogy nem nőttél nagyra, hanem, hogy azt hiszed, hogy még mindig apuci kicsi lánya vagy, a kicsi tündérke vagy királylány, pedig nem. És eszemben sincs homokvárat építeni neked.
Ha nem is így, de kb. úgy, ahogy a tegnap esti adásban cizellálták a Nórát.

fujimo 2017.09.19. 11:29:39

@mézescsók: abszolút egyetértek... úgy tényleg ki lehetett volna húzni a fullánkják lillának és én is meglepve néztem volna fel geritára, hogy igen... ezt szépen és még viszonylag korrekten is kezelték... valahogy távolról sem így sikerült nekik... (bár ezen a ponton is eltűnődtem volna a többiek helyében, hogy ha akkor megjátszották geritáék a kedveskedést, akkor most is simán csak színészkednek... ergo majdnem ugyanott vagyunk) ...nah de jogos, azt csinálhatták volna... bár én ott sem támadtam volna lillára, az is visszatetsző lehet... (és nem is feltétlenül úgy van... hiszen előtte sem rongálta a közmorált...) :)

...egészen iliászig... arról szabályosan gondolkodtam, h betűről betűre ide írom, hogy mégis mit mondott... :DD ...annyira röhejes volt, h érdemes lenne írásban újra olvasni... azon túl, hogy egy értelmes mondatot nem sikerült kanyarintania, még amit mögötte ki is lehetett csomagolni, az is díjnyertes baromság volt... sokkkkkkkal értelmesnek gondoltam, de egyre nagyobbat zuhan... :))

...izé, mivel kellett volna színt vallania? ...illetve miért? ...és ehhez hogyan viszonyul az, h elmondta nórinak, h néha kirázza tőle a hideg? :D (am szerintem ez előny... eddig sokaknak az volt a baja, h feri túl rush típus... ezen sokat finomított, miután látta, h ez nem az elit kommandó :) )

miciur 2017.09.19. 12:00:52

@fujimo: pedig készülj fel, szerintem vagy Iliász, vagy Szandi nyeri a végét:)

fujimo 2017.09.19. 12:16:58

@miciur: akkor 100x is inkább szandi... iliász valami hihetetlenül gáz lett, mióta kijött feri árnyékából... nagyon jól állt neki, h "nem csinál semmit"...

...mondjuk most barbin és zolin nagyon meglepődtem... szépen túlélnek... "se nem túl erősek, se nem túl gyengék"... és meg is pendítette barbi, hogy kirakják ferit... széééép... bár nem, de mégis... de mégse... szóval érted... :)

mézescsók 2017.09.19. 12:27:28

@fujimo: Amikor a szimpátia szavazás után Nóra megkérdezte a rászavazókat, hogy mondják el, mi a bajuk vele. Akkor lehetett volna.
Hogy kellett volna? Nem, nem kellett volna. Nem kötelezte rá senki. Szerintem korrektebb lett volna, ha nyiltan elmondja, amit a szimpátiaszavazás előtt és után Nórával kapcsolatban másoknak dünnyögött.
De a játékba az is belefér, ahogy Feri oldotta meg.

fujimo 2017.09.19. 12:30:10

@mézescsók: tényleg csak érteni szeretném... szóval ne vedd kérlek tolakodónak a kérdést, már hogy mit dünnyögött másoknak? ...valahogy arra sem figyeltem fel... (úgy amúgy, ha a háta mögött kikezdi, akkor jogos, lehetett volna nyíltabb... bár itt jöhet szóba az, h tanult a szociális viszonyok érzékenységéből... és még fel is akarta használni nórit) :)

mézescsók 2017.09.19. 15:11:34

@fujimo: Nem veszem tolakodásnak, csak nem akkora jelentőségű a dolog, hogy túl sokat foglalkozzunk vele.
Feri az un. szimpátiaszavazás előtt Klaunak és valamelyik pasasnak fejtegette, hogy mennyire idegesíti Nóra. A szavazás után szintén. Annyira nem volt izgalmas, hogy visszanézzem, hogy pontosan beidézhessem. Ezekben kb. azokat mondta el, amiket fentebb idéztem.
Ez Feri megítélésén lényegében nem ront. Azért jegyeztem meg, mert a pasas nagy hangsúlyt fektet a korrektségre és arra, hogy mindig mindenkinek megmondja a véleményét, de én úgy láttam, hogy ezzel kicsit arrébb sasszézott az igazságtól, vagy pontosítsunk: attól, amit én láttam vagy felfogtam belőle.
Tényleg nem akkora fajsúlyú a dolog legfeljebb én vagyok finnyás és én orrolok rajta, az meg tudod, mennyit ér? P

bitfighter 2017.09.19. 23:27:44

Ez a Lilla meg Nóri két iszonyat hülye picsa :)

bElannaTorres 2017.09.20. 00:05:37

annyira nehezen viselem el az ennyire erősen érzelem irányította embereket mint nóri. ő a munkahelyén és a magánéletében is ilyen, szóval ne mondja, hogy nem szokása odamondani, az egész csaj csupa ego és sértődés. nulla gondolkozás.

viszont én is attól félek, hogy nyálgép illiász vagy szandi nyeri, mert ők a kis aranyosak, és az kell a naiv tévénézőnek.

Nekem anita a szimpatikus mert gondolkozik, de szerintem onnan már nagyon nehéz nyerni. Egyébként meg Klau.

Jogsitt 2017.09.23. 16:12:43

Üdv Mindenkinek!
Most nézem a részeket vissza, mert a tv-ben nem vagyok hajlandó a reklámokat lesni, inkább késleltetve nézem, darálósan...
Egy kérdés ami baromira irritál, és ha nem olvas már itt senki, akkor egy későbbi résznél is fel fogom tenni:
LILLA MIÉRT GERGŐRE SZAVAZOTT?
Ha "drjudasanita" kapja a szavazatát, akkor megmarad a védettsége és 3 szavazattal megy Anita...
SIXX, erről van véleményed? (azon kívül, hogy forgatókönyv?)

ui: Bocsánat, ha a 230 előzetes kommentben volt erről szó, akkor szóljatok de csak a átlapozva futottam végig és nem találtam róla hozzászólást...

kisbutters 2017.09.23. 17:28:15

@Jogsitt: Szerintem azért, mert abban bízott, hogy Iliász (telefon miatt) Gergőre szavaz, így pedig Anita és Gergőnek is 2-2 szavazat lesz, (sőt ha most belegondolok Adrinak is annyi volt) és akkor megkapják a hülye árbajukat amit annyira akartak volna. :)
Aztán lehet nem.
süti beállítások módosítása