Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x12 - Feri nélkül mit sem ér az egész

2017. szeptember 13. 09:00 - Chat Géza

Mint mindig, most is a védettségi játék utáni önfaszszopásba átcsapó örömfesztivál, illetve a másik oldalon a búval történő megbaszódás van premier plánéba tolva. Buwayáéknál az a plusz öröm oka, hogy bebizonyították, vagy ahogy Pumped Gabo mondaná, odatették a faszukat, és Feri nélkül is győzedelmeskedtek. Iliász kicsit sajnálja, hogy nem tudott a volt kommandóssal megküzdeni, de lesz még köztük eposzi csata, az egyszer hót zicher. Ibonéknál nincs most "Hol rontottuk el" kibeszélő szakkör, mert minek. Barbara megkapja a csirkebelezést feladatnak, míg Benedek elmvonul kókuszt pucolni, az lenyugtatja. Nem tart sokáig nagy magánya, érkezik hozzá Klaudia, Benedek meg nagyot szuszog, látszik rajta, hogy elszámol magában tízig, miközben Klaudia felfesti neki a képzeletbeli  freskóra az őrült nagy és cseles taktikai Know How-t, hogy Ferit kell bevonzaniuk, meg kell dumálni a kommandós agyát, hogy egy mosónőre, Barbarára nincs szükség. Jó, a kutyakozmetikus zokszó nélkül megcsinálta a tollfosztást meg mindent, hogy legyen táp, de ez most mellékes. Elkészült az íztelen rizses csirke.

 

Aki nem szereti a csontosat, van benne cafatos is.

Csak jelzem, hogy aki a cafatos, úgynevezett mócsingos hús adta gasztronómiai élvezetekre vágyna, mert ez a fétise, vagy mert annyira meg akarja tapasztalni, hogy milyen lehetett a Survivorös low budget uncle Ben's csirke-rizs, az jöjjön el a Flórián téri 39-esek étterembe. Feri is mindjárt visszatér, de előtte kapcsoljuk a Buwaya divíziót.

Krisztiánhoz kirendelik a körzeti Mágenheimet, akki sokkal inkább tűnik egy bulinegyedből szalajtott, favágószexiális doktorandusznak, mint rendes orvosnak, de hát én utoljára gyerekkoromban érintkeztem házi orvossal - na nem úgy -, aki meg egy böcsületesen karcos hangú vastagkeretes szemüvegű bácsi volt. A lényeg, hogy felállítja a diagnózist: nem vészes a helyzet, kis antibiotikum, aztán jobb is lesz. 

Sixx itt biztos megjegyezné, hogy mégis hol az ürgebaszta tripperes faszba van abban a logika, hogy Ferit simán leápolták, mármint orvosilag, nem pedig Filippínó szűzleányok szájjal, Krisztián meg feladja, mert különben nem kapja meg a gyógyszert, amitől jobban lehet. Én csak annyit mondok, hogy Szerbusz, drága uram, ennyi pont elég volt a primadonna szakkörből. És akkor Feri megtudja, hogy nem náluk van a védettségi totem:

Az, hogy nem nyertek,... ideges nem voltam, inkább csak csalódott. Az egy másik lelki állapot.

köszönjük, Ferenc. A mélyelemzés után jön a legfontosabb programpont, hoy mi legyen ma este. És nem azt kell megvitatni, hogy Holsten szelet legyen-e barack kompóttal, esetleg pirított szalonnás túrós csusza, hanem, hogy kit küldjenek haza a búsba. Na, a taktika foscunami itt éri el a Fülöp-szigetek partjait, a szarkeverő turbina itt kapcsol hiperűr sebességre. Mindenki mindenkivel megbeszélt már mindent, kitaláltak mindent kétszer, hogy hogy lesz kurva fasza minden. Az egy napja még betonbiztosnak hitt terv, miszerint Barbara-Zoli-Feri-Nóri négyes simán kiszavazza Biankát, az már nincs. A lényeg, hogy mindenki tudja, hogy Zoli egy ártatlannak tűnő kis mesterjúdás, de bassza meg, mivel heten vannak, ezért per pillanat ő a kulcsszereplő, aki dönthet a Bianka-Barbara háború végkimeneteléről.

Remek időzítéssel az idő is elszaródik, pont, amikor Iliász és Doktoranita azon hálálkodnak, hogy mennyire szerencsések - van családjuk, barátok, hobbik, munka ésatöbbi - oszt mégse becsülik meg ezeket eléggé. Ejnye. Na, ISTEN ezért el is áztatja őket, mert látá, hogy megérdemlik. Eközben az Ibon is beáll a fasz rosszabbik végére, merthogy itt kiderül, hogy a szállásuk annyira esőbiztos, hogy semennyire. Feri fekhelye príma, csak röhög a többiek balfaszkodásán, igaz, csak magában, hisz úriember ő, ha csak talpig is. És akkor törzsi tanács: Feri vágyálma teljesül, Bianka búcsúzik.

Címkék: rtl klub survivor
141 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fujimo 2017.09.13. 11:31:10

@kisbutters: a zajt nem a természet teremti, hanem az embertársak... vagyis kontrollálható és megelőzhető... mi a frásznak kéne elviselnie?

de ez utóbbiban én is látok rációt... tényleg kérdéses, hogy hol a határ a játék és a profi - munkájából adódó túlélő között... és van-e helyük egymás mellett... feri ide overpowered és ezzel a pendítéssel most már úgy érzem, h te is egyetértesz... csak neked ez nem tetszik. míg én kifejezetten élményszámba menően csüngök az események ilyen abszurditásán. :) ;)

kisbutters 2017.09.13. 11:33:54

@fujimo: Mert nem hímzőszakkörön van. Utcai zajokat városban is el kell viselned, akár éjszaka is.
Ahol igazságtalanságot érzek, az általában nem tetszik. Kelet volna akkor egy profi survivor. Biztos sikeres lenne, ahol Ferihez hasonló emberek vannak. Na ott lehet szimpi lenne, de így biztos nem lesz.

fujimo 2017.09.13. 11:34:06

@kisbutters: istenem... :D ...értem én, hogy nem szereted ferit, nem is kell... de az hogy "ez a munkája" még semmit nem jelent... a munkájában történő elmélyültség az amit tiszteletek.

amúgy de, az orvost is tisztelem, ha a rendelőben varr össze, ha otthon hobbiból... vannak olyan hivatások (nem munkák), amiket az átlag olvasó gyakran nem képes még felmérni sem. ezért próbáltam a viszonylag közelebbi harcművész párhuzammal élni. feriben meg van az a *szpirit*, ami nem csak túlélővé sé jó katonává, hanem jó kiképzővé és vezetővé teszi... ami mellett tényleg egy pöcsfej lehet az életben... csak hogy ez egy másik kérdés... ezt kéne megérteni. :)

fujimo 2017.09.13. 11:35:08

@kisbutters: johh, látom a falnak beszélek... magyarázd akkor meg. hogy feri mindenképp tehetségtelen és amúgy is bassza meg... mert neked nem tetszik... :D

fujimo 2017.09.13. 11:37:31

@mézescsók: érdekes kérdés, szemüvegszakértőnek kellett volna visszajönnie, én sem értem, h miért nem ő jött... valószínű kevesebb vizet kavart volna. am szerintem lillának is van védettsége...

...am a védettségről sztem kamuzott... gyanús, h az első körre kapta csak...

kisbutters 2017.09.13. 11:40:35

@fujimo: Nem mondtam, hogy tehetségtelen. Nagy tudása van a túlélésben, ez nyilvánvaló. Ezt tanulta, ezt tudja, igen ez nem kérdés számomra sem.

Peti1899 2017.09.13. 11:40:57

@kisbutters: Vagy olyan társakat kellett volna beválogatni mellé, mint ő.. Van példa rá így is. Szerintem Gergő, Benedek, Iliász is alapvetően survivor alapanyagok. Ők harcolnak és küzdenek sokszor és látszik is rajtuk, hogy komolyan gondolják. Ettől függetlenül, Feri simán az igazi nyertes.. Csak "sajna" ez a játék nem mindig erről szól, és ha összefognak többen ellene még az egyesülés előtt, vagy ott egy esetleges vereségénél, akkor lehet ő a legjobb túlélő, de hazamegy. És szerintem valószínűleg ez lesz a dologból, ha a top3-ig eljutna ott a zsűri (ha itt van ilyen, de gondolom lesz) nem biztos, hogy őt jelölné győztesnek (finoman fogalmazva).. Bianka, Iliász és Krisztián szinte biztosan nem.. Három szavazat, pedig eléggé sok.
+ Ferinek, nem túlélési szakértő a munkája.

fujimo 2017.09.13. 11:41:33

@Traktorka: klau tényleg hasonlóan idegesítő, mint bianka... tőle is meg lehetett volna szabadulni és akkor még benedek is kicsit megrottyan... viszont nem sokan mentek volna szembe feri akaratával... nórinak kell a szövetség, zolit is megértem, hogy inkább vált két hét bizalmatlankodós hanyagolás után az elgyengült benedek - klau párosról... barbara meg megy jó katonaként a feri után... akit bia idegesített igazán. :)

fujimo 2017.09.13. 11:43:38

@kisbutters: nah, erről beszélünk, nagy tudása van a témában, jól át tudja adni, jól tud csapatot vezetni és sok harcot látott már, amihez van mentális hozzáállása. ennyi. az hogy mellette milyen... hát... nekem sem túl szimpi, de ettől még ami jár az jár, igazi kemény-faszagyerek-vezető.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.13. 11:45:37

@kisbutters:

Most komolyan az egyetlen olyan játékost tennéd ki a műsorból aki valóban túlél ? :))
Végre a Feri személyében nyomokban megtalálható egy játékos a műsorban aki teszi a dolgát, és azt csinálja amit egy ilyen játékban csinálnia kell.
Inkább néznéd mit szenved a hímzőszakkörös brigád, meg sírnak hogy megint kikaptak pedig fejben ott voltak ?
Egyre fárasztóbb tényleg, ez már olyan mint egy VV, mindenbe bele nyúl az RTL és szarul teszi.

kisbutters 2017.09.13. 11:46:44

Nekem ezek akkor sem írják felül a jelemét, főleg hogy neki ez a munkája. Benedeknek, Iliásznak, Gergőnek nem így ők teljesítményei számomra sokkal inkább eredmény, mint Feri facsipeszei vagy mit tudó én miket csinált.

fujimo 2017.09.13. 11:47:06

@Peti1899: igen, szerintem is ki fogják rakni, mert túl magas szintű hozzájuk képest. (amúgy igen, kommandós és taktikai tréner, de azért erős katonai múlttal elvárható, h a jég hátán is megéljen)

szóval hiába ő a túlélő, kíváncsi vagyok, hogy "szociális túlélőként" mennyire bizonyul majd képzettnek... bár egy vezetőnek ismernie kell a csapatát és látnia a lázadás jeleit... viszont erősen más az, h simán kiszavazhatják... és nem húzhatja át a renitenskedőket a hajó alatt... :DD

kisbutters 2017.09.13. 11:48:27

@szociál: Igen, Ferit szavaznám ki. Aki nyerni akar annak Ferit kell kiszavaznia, még az egyéni játékok előtt.

Peti1899 2017.09.13. 11:50:53

@fujimo: Na igen.. és belőle nem nézem ki, hogy elkezdené keresni a rejtett védettségi amulettet. Nem is hiszem, hogy tud róla. Meg ha tudna is róla, inkább esne ki emelt fővel, hogy a gyengék kiszavazták őt.. Az biztos, hogyha az egyesülésig eljut, akkor extrán oda kell tennie magát, a nála +20 évvel fiatalabbak ellen, mert úgy kifogják dobni, mint a szart.
(kommandós, és taktikai tréner.. de ettől még nem robinson crusoe.. Gondolom nem hajótörést szimulálnak az ottani kiképzéseken :D)

fujimo 2017.09.13. 11:55:46

@Peti1899: hajótörést is... hurrikánnal és vegyi gyár katasztrófával... :DD

...persze nyilván túlzok, de sok új dologgal csak nem találkozhat... :))

...amúgy igen... sokat elmond, hogy a bencét hogy hívta... "elmondta az a kiscsávó"... :DDDD azt sem tudja ki a bence... valami kis mitugrász aki jön magyarázni... :DDDD

...mindenesetre igen... mindenki számára ő szerintem az ellenfél, ugyanakkor szükségük is van rá... később meglátjuk mennyire... az utolsó 5 főnél tuti el fognak gondolkodni, h kirakják... sajnálni fogom... :/

Peti1899 2017.09.13. 12:11:46

@fujimo: Szerintem kb. telibe szarja az egész "műsor" dolgot, ő nem való világost jött játszani, hanem túlélni és nyerni jött, plusz magának is akar bizonyítani. Ezért is szimpatikusabb, mint a többiek, akik azért rendesen rájátszanak a show jellegre.. Mutogatják magukat, kamu szerelmeket hoznak össze, taktikáznak.. akár a "legjobb" barátjukat is képesek kiszavazni/hátbaszúrni.
Szerencsétlen Feri, pedig, hogy őt idézzem "elakarja őket taposni" :DD Ezt mondjuk egy esetleges kiszavazásnál, a Klaudia, drAnita, Gergő és Benedek négyes ellen kurva nehéz lesz behúznia.. Mert ők négyen, ha együtt maradnak, inkább megtartják a "gyengéket", és egyesével kipöckölnek mindenkit, aki veszélyes lehet a végén.
Persze borulhat a dolog, ha a sárgák újra kikapnak.. és esetleg a Klaudia és Benedek kettősből szavaznak ki valakit (Nóriból kinézem..). Míg a másik oldalon Lilla visszatérése lehet érdekes drAnitáék számára.. Az biztos, hogy mindenki számára az első számú célpont, ez a négyes kéne legyen.. Mert Feri egyedül van, max. a Szandi fog mellé állni, de senki más.. Ő így ráér, de ha az a négyes végig tud menni.. Akkor simán a top5-ben lesznek.

Ui.: Valaki érti, hogy Lila mitől lett ilyen pszichopata? Amikor kiszavazták, még teljesen normálisan értékelt és megértette a társai döntését.. Most, hogy visszajött nyíltan bosszúval fenyegetőzik. Mondjuk hülye a kérdés, mert tuti valami szerkesztői döntés ez, hogy menj be galambom, aztán kezdj el balhézni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.13. 12:24:01

@kisbutters:

Ha kiszavazzák Ferit akkor itt tényleg a love story lesz a fő vonal, mindenkinek meg lesz a párja és lesz csók, meg sírás, Benedek majd Klaunak nyomat egy Love me tendert a naplementében....mi meg nézünk mint a szurikáták hogy ez most milyen műsor is ???? O . o

mézescsók 2017.09.13. 12:36:50

@fujimo: Ha minden visszatérő az egyesülésig kapna védettséget - már pedig, ha az egyiknek jár, akkor a többinek is -, akkor túl sok lesz a kiszavazhatatlan játékos. A Buwajánál pl. mindjárt kettő. Nóra meg van olyan firnyákos, hogy hazudjon (ld. kiszavazása előtti kamu totem).
Kifejezetten ezért visszanéztem: azt mondta, hogy az egyesülésig kapta. Szóval nekem kamugyanús.

takacs 2017.09.13. 12:43:22

hát az rtlnek sikerült az előző magyar szériát is, meg úgy tűnik ezt is teljesen tönkretenni...

fujimo 2017.09.13. 13:04:32

@mézescsók: jaja, én is így látom... :))

....mindenestere remélem a végén már nem ilyen egymásra szavazgatós lesz a téma, hanem inkább valamilyen survivor verseny... és azokon keresztül lehetne kiesni... :))

@Peti1899: igen, énis őket néztem volna ki... ezek tematikáznak együtt állandóan... bár benedek szerintem inkább egy picit sodródik, neki nem áll olyan jól ez a furkálósdi... zoli meg amúgy ezt jobban fókuszálva tálalhatná a többieknek...

...midnenesetre ha feri kiesik tényleg ilyen nyenyere drámatagozat lesz a vége... kis piskótákkal és ájtatos szerelmeskedésekkel a naplementében... :)

fujimo 2017.09.13. 13:08:15

@Peti1899: jah és lilla szerintem visszanézhette az előzőeket vagy tényleg bemárthatták a készítők dranitáékat... ott is kapni fognak az ex4-es tagjai... mindenlébenkanáldr-t úgy láttam kellően helyre teszi lilla... :))

mézescsók 2017.09.13. 13:35:20

@Peti1899: Lilla teljesen jogosan lett pszichopata.
drAnitáék hülyesége miatt esett ki. Ha elhitték volna, hogy Zoli megkapta a védettséget Tamástól, akkor simán szavazhattak volna az exkatonára, aki ki is esik szépen. Így jár az, akiben fel sem merül, hogy valaki önzetlenül is megtehet dolgokat, akár saját hátrányára is. Az más kérdés, hogy Tamás persze nem merő szívjóságból adta át a totemet és nem is azért, mert tényleg azt hitte, hogy rá nem fognak voksolni, mert annyira elfogadták. Szerintem Tamás attól a pillanattól fogva, hogy kitette a lábát a partra, azt mérte fel, hogy hogyan tudna innen minél előbb meglépni - lehetőleg ne túl nagy presztizsveszteséggel. Neki direkt jól jött volna, ha akkor kiejtik. Kicsit hülyének nézték volna, menthetetlenül naívnak, de akkor ie előadhatta volna az egészségéről szóló dumát, mint amikor feladta a játékot.

Más: nem gondolom, hogy Gergő, Iliász, Benedek és Zoli fizikailag elsöpörnék a náluk jóval idősebb Ferit. A mai fiatal pasik izomzata általában nem kemény munkával, komoly edzésekkel szerzett izomzat, hanem cseles kis bogyóknak és némi gyúrásnak köszönhető. A másik: Feri szerintem jobban tud bánni az erejével és emellett a küzdéshez van esze is, mentálisan is topon van és kellően motivált is.
Nem kedvelem a pasast, de ezek szerintem tények. Ettől függetlenül nem biztos, hogy nyerni fog, mert még alakulhatnak úgy a dolgok, hogy kiszavazzák. És gyanítom, hogy nem azok, akiket most harmatgyengének látunk, hanem azok, akiket most szövetségesének hisz.

kisbutters 2017.09.13. 13:53:56

@mézescsók: Szerintem ezt nem úgy kell érteni ahogy te érted. Egyesülésig használhatja fel, de csak egy védettsége van. Nem használja fel, mindenki rá szavaz ugyan úgy kiesik, vagy holnap elhasználja akkor következő alkalomkor már nincs védettsége.

fujimo 2017.09.13. 13:56:43

@mézescsók: "nem gondolom, hogy Gergő, Iliász, Benedek és Zoli fizikailag elsöpörnék a náluk jóval idősebb Ferit. A mai fiatal pasik izomzata általában nem kemény munkával, komoly edzésekkel szerzett izomzat, hanem cseles kis bogyóknak és némi gyúrásnak köszönhető. A másik: Feri szerintem jobban tud bánni az erejével és emellett a küzdéshez van esze is, mentálisan is topon van és kellően motivált is."

...sőt taktikaitréner ferenc eleve szándékosan zsírfelesleggel érkezett, vagyis előre gondolt a hiányos étkezésre is... vagyis gyanús, h a többi mazsolához képest kevésbé is van összeesve, azon túl, hogy sokkal jobban bánik fizikai és szellemi tartalékaival is...

"Közelharcot tanultam, Furkó Kálmán oktatott" ...ezt csak most olvasom... :oO ...aaaz igen! :o

"Ferenc a fiataloknak is szeretné átadni életszemléletét. Néhány éve hagyományőrző és túlélőtábort szervez gyerekeknek." ...ez meg gyanús volt...

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2017.09.13. 14:31:43

@kelemen12: nyugodtan megpróbálhat ön/maga heti szinten több hogyvoltot írni.

Léna a démon 2017.09.13. 14:36:32

Annak ellenere, hogy gyakorlatilag Feri menti meg a musort a totalis VV szinttol, szerintem nem lett volna szabad betenni a musorba. Tul profi ezekhez a puhapocsokhoz kepest, akkora elonnyel indul, ami mar nem fair. Mas kerdes, hogy orulhet az RTL, mert legalabb korulotte tortenik is valami, es akkora dumakat tol, hogy az dobbenet. Lilla tuti, hogy infokat kapott a szerkiktol, akik elmondtak neki, hogy hatbaszurtak anyam, tok feleslegesen. Bar a csaj szerintem full elmebeteg, de komolyan, mar a nezesetol is kiraz a hideg. De azt baromira varom, hogy drAnitat vegre elkuldje valaki a picsaba, ruhellem az ilyen doktor vagyok, en mindent tudok, a seggembol rangatok ki mindenkit tipust. A ferjem is doki, a barataink fele az, de hogy valaki az instagramjan is beleirja, es azonnal bemutatkozaskor bemondja, nalam mar hanyinger kategoria. Arrol nem is beszelve, hogy a csaj cseszte el az elso versenyt a homokba maszassal, o valasztotta a kaja helyett a leirast, ami netto baromsag volt, mivel minden jatekon vegigmennek, mielott jatszanak. Majd a barinojet szurta hatba szemrebbenes nelkul. Most meg alibizett a ketrecnel, csak az orrat fogta be. De o tud mindent. Hanyok a notol. Vajon az elozetesben mi volt az az uszas? Osszeugrott a Lilla meg drAnita, aztan a noci marad a taborban, aki eluszik Manilaig, vagy mi a faszom?

kisbutters 2017.09.13. 14:47:13

M 5 kg táskával kell egy akadálypályát megoldani, szerintem akkor kell úszni is.

Léna a démon 2017.09.13. 14:56:48

@kisbutters: Eloszor nekem is az volt a tippem, de a csajok bikiniben, Iliasz meg felso nelkul van. A versenyeken kotelezo verseny ruci van rajtuk, a sracok nem is szurkolnak. Szerintem ez privat buli.

_carlos_ 2017.09.13. 14:59:49

@Chat Géza: segítő szándékkal, csak mert látom hogy egyáltalán nem tervezed abbahagyni az írást: próbálj meg úgy megírni egy hogyvoltot, hogy kihagysz belőle minden sixx-et utánzó manírt, meg egyáltalán, minden viccesnek szánt trágárkodást és egyéb fillert. Csak azt írd le, amit látsz és próbálj meg arra törekedni hogy olvashatóak legyenek a mondatok, legyen alany, állítmány, egyeztetés, lehetőleg nem túl sok/bonyolult mellékmondat. Ezt a gyakorlatot folytatva szépen kialakul majd az egyéni stílusod, és közben olvasható is maradsz. Mert a rengeteg negatív megjegyzés ami az írásaidra jön, az nem véletlen, még akkor is jogos, ha közben nyilván ingyen készülnek ezek a hogyvoltok.

Hogy kerültem én ide? 2017.09.13. 15:07:11

Azok, akik azt vetik fel, hogy Feri túl profi, előnye van, és azok akik szerint egyesek hátba szúrják a legjobb barátjukat is, és kiszavazzák, nos azok értik a Survivor lényegét?
Ha egy játékos szerint Feri túl jó, akkor rábeszél pár másik játékost, hogy szavazzák ki Ferit, és egyből oda is Feri marha nagy előnye.
Ha meg nem szavazom ki a kéthetes, életre szóló barátomat, akkor előbb-utóbb engem szavaznak ki, mert a műsor végére el kell fogyjunk.
Erről szól a Survivor - ez nem egy ájtatos erkölcstábor az Üdvhadsereg szervezésében.

Léna a démon 2017.09.13. 15:19:17

Nekem nem az a problemam Anitaval, hogy hatbaszurta a Lillat, az csak egy megallapitas volt. Hanem az, hogy ugy viselkedik a csaj, mintha o korulotte forogna a nap, es o lenne itten az egyetlen zseni a szigeten, mikozben egy rakat dolgot elcseszett. De erdekes modon eddig semmiert sem vallalta a felelosseget. Ertem a survivor lenyeget, koszonom. Nekem is Tony az egyik kedvenc jatekosom a 28. evadbol. Na, o meg akkor is hazudott, amikor kerdezett. De o szuper jatekos volt. Sajna itt jon elo a marha nagy kulonbseg az amcsi es a magyar kozott. Az amcsiba azonnal kirakjak azt, aki fonokoskodni probal. Itt meg majd megpusztulnak erte, hogy vezessek oket. Ebbol pedig az lesz, amit latunk. Ami nekem annyira nem jon be.

Costanza 2017.09.13. 15:37:28

@fujimo: Jezusom.. valami rokon esetleg? Lol

Sanda.Ipse 2017.09.13. 16:16:22

Lehet Ferit nem kedvelni, de a legprofibb játékos az összes közül. Nekem hiányozna.
Ami Biankát illeti: a 3-3 csaj párbajánál azért veszítettek a pirosak, mert közülük Bianka volt az, aki nagyon rosszul teljesített. Neki csak a szája volt nagy, az élő fába is belekötött. Nem csak Ferivel és Barbarával, hanem senkivel nem jött ki.
Lillánál érthető a bosszúvágy, mert őt a haverjai rendesen átcseszték. Annál az is jobb lett volna, ha megmondják neki, hogy rá fognak szavazni. Ez így nagyon megalázó volt.

Sanda.Ipse 2017.09.13. 16:17:54

Nóriról az hitte Feri, hogy egy bennszülött kiscsaj.
Hát van benne valami...

Sanda.Ipse 2017.09.13. 16:25:17

@Hogy kerültem én ide?:
Amíg 2 csapat van szükségük van Ferire, hogy bevédje a hátsójukat. Vele nyerni tudnak és addig sem fenyegeti őket a kiszavazás.

fujimo 2017.09.13. 16:28:23

@Costanza: mármint feri? miért lenne? csak elismerem a képességeit és képzettségeit. :)

@Sanda.Ipse: "Lehet Ferit nem kedvelni, de a legprofibb játékos az összes közül. Nekem hiányozna." +1 :)

@Hogy kerültem én ide?: "Azok, akik azt vetik fel, hogy Feri túl profi, előnye van, és azok akik szerint egyesek hátba szúrják a legjobb barátjukat is, és kiszavazzák, nos azok értik a Survivor lényegét?
Ha egy játékos szerint Feri túl jó, akkor rábeszél pár másik játékost, hogy szavazzák ki Ferit, és egyből oda is Feri marha nagy előnye." ...ez elég jogosnak tűnik... :)

Sanda.Ipse 2017.09.13. 16:31:31

@fujimo:
Semmit nem kellett neki visszanéznie. Számolni tud. Simán kisakkozhatta, hogy kiknek köszönhette a kiesését.

fujimo 2017.09.13. 16:35:16

@Sanda.Ipse: igaz, aláírom, volt rajta kívül kb 6 játékos és kapott valami 5 szavazatot, tehát nem is az lehet max a kérdés, h simán hátba csapkodták-e, hanem hogy hogyan (vagyis, hogy láthatta-e utólag a felvételeket... és ha igen, akkor abból mennyit, mit mutattak meg a készítők)

Jóska Pista 2017.09.13. 16:44:37

Hagyjuk már ezt a Feri imádatot. Nem Bear Gryllst akarom látni a Survivorban, hanem hús-vér embereket, akikkel esetleg azonosulni tudok. Hogy ők hogy élnek túl.
Feri túlélő? Nagy kaland, ez a szakmája. Kb. annyira csoda, mint ha Stohl színjátszókört szervez a börtönben.

fujimo 2017.09.13. 16:50:24

@Jóska Pista: szó nincs imádatról... sok szempontból nem jönnék ki vele, de fantasztikus látni, ahogy leiskolázza a többi kis piskóta seggűt... (és ebben a warrior spiritben lehet vele azonosulni, már ha valaki kialakította magában valamilyen vonatkozásban) :))

...amúgy én bear gryllst is megnézném... és senki nem mondta, h csoda... ;) :D

Sanda.Ipse 2017.09.13. 16:54:55

@Jóska Pista:
Nyugi!... Akad elég hús-vér ember, akiket nézhetsz Ferin kívül, ahogy fürdőznek a tóban, napoznak a parton, punnyadnak egész nap és közben intrikálnak, ha számodra ez jelenti a szórakozást.
Én jobban kedvelem az agyas embereket, de imádatról azért nincs szó:)))

Jóska Pista 2017.09.13. 17:11:46

@Sanda.Ipse: Ugyanmár! Áruld már el Ferit miért érdekes nézni? Vagy üvöltözik (erre a többiek is képesek) vagy farigcsál. Húha, egy exkommandós tud tűzet pattintani. Ez aztán teljesítmény.

Chuck Νorris 2017.09.13. 17:17:46

szerintem nem feri van magasan , hanem a többiek alacsonyan. Nem valami jol sikerült a direkt casting találtak egy tul életképeset, 3 lödörgöt és 12 semmilyent :)

,, 2017.09.13. 17:47:39

@Chuck Νorris: annyira azért nem rossz a kaszting, ha a VV-khez vagy a Farmhoz hasonlítjuk. Műfaj alapján a Farm áll a legközelebb, talán 1-2 ember van, aki alkalmasnak tűnik visszagondolva. VV-ről ne is beszéljünk.
Ami fail, az az előzetesekben való szpojlerezés, ez akkora hiba h nem is értem ki engedhette ezt így meg.
Mert oké h a mostani szerkik a mi VV-nkből és Édeneinkből merítenek kopásig, de ehhez nem kell a Survivor 100 évadát ismerni fejből, csak józan paraszti ész, minimális hobbi szintű tévé-ismeret, h a cliffhanger után nem lőjjük el az előzetesben a poént
Visszatérve a castinghoz, Feri valóban kilóg a sorból, olyan mintha csak vendég lenne vmi előző szériából. Óriási a szakadék közte és a kis milleniálisok között. Barbara és Biocs vannak korban a legközelebb hozzá, mindenki más huszonéves, ez így nagyon zavaró.

,, 2017.09.13. 17:50:34

amúgy meg tippem szerint valakit még kizárnak a versenyből és helyére visszajön biocs

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.13. 18:16:17

@,,:

Szerintem a döntőben Benedeket és Ferit kizárják, aztán vissza hívják Klaudiát ő hány (rókázik) 3 cigánykereket, néhány bukfenc, és 10 indiánszökdelés, ezzel megnyeri a survivort, és mindenki boldog lesz mert bikiniben lesz és jól le lesz olajozva.

; )

Berborosz 2017.09.13. 18:28:56

@,,: Kizárnak, vagy feladja egy újabb homokibolhás pasi.
Aztán még egy feladja, és még egy, és már szinte csak lányok maradnak, és ez lesz az a reality, amit egy lány nyer meg.

,, 2017.09.13. 19:10:42

ennek mi értelme volt, kedves szerkik? doktorjúdásanitának vmi úszásfóbiája van, ez már korábban kiderült... miért nem adták oda az amulettet lillának oszkalap?

2017.09.13. 19:20:29

@,,: na igen. próbálta is elkezdeni, h nem véletlenül választotta lilla a megmérettetés ezen formáját, de lekeverték (beledumált Ibence)

fujimo 2017.09.13. 19:21:18

@Jóska Pista: "Ugyanmár! Áruld már el Ferit miért érdekes nézni? Vagy üvöltözik (erre a többiek is képesek) vagy farigcsál. Húha, egy exkommandós tud tűzet pattintani. Ez aztán teljesítmény. "

bőven többet tett, ha tamással veted össze, aki szintén katona, akkor máris láthatod az égbekiáltó különbséget egy vezető rambo és egy átlagos vagy az alatti közkatona között.

nagyon kiérezni a katonasággal-harcművészettel magába szedett mentalitást, a "tökéletesre törekvést" - kiritukusságot magával szemben is (ha jól olvastam karatézott - Furkó Kálmán kezei alatt), éreznihogy tanár és mentor, hogy táborokat és tréningeket szervez és vezet...kiérezni a starégiát, taktikát, hadvezetést, parancsnoklást, első segélyt, némi herbalizmust, csoport dinamikat, pszichológiát stb...

...tényleg nem akarom misztifikálni, mert ez a szintű sovinizmus és hagyományőrző hozzáállás és ahogy krisztiánt levegőnek nézte, az mind távol áll tőlem... és azon is lehet lamentálni, h mekkora előny így - ilyen előélettel - ide kerülni közéjük, de ettől még messze ő a leginkább survivor és leginkább tőle olyan a műsor amilyen... nélküle menne az ipiapacs1-2-3, meg a szív tv... a sok piskótával... :$ :)))

,, 2017.09.13. 19:29:46

@Biriksz_Krokiksz!: mondta is h nem ő választotta, ha jól hallottam, és utána keverték le

,, 2017.09.13. 19:31:07

Fú ezt a személyre szabott feladatokat utálom a legjobban (lásd farm), amikor le van zsírozva a vesztes, grrrr

Chuck Νorris 2017.09.13. 19:46:08

ujabb hihetö történet, éjszaka közepén felkel ásni, persze felébreszt egy kamerást is :)
szánalmas

csilko 2017.09.13. 19:47:52

fura ez az egesz... Lilla pihen,eszik x napot, erovel telve visszajon, majd egy erő-allokepesseg feladatban kell parbajozzon egy olyan valakivel, aki több,mint ket hete a szigeten van. Iszonyat jo lehetne ez a musor, az elso par reszt a nyilvánvaló eroegyenlotlensegtol független irtora élveztem, es most is akarnám élvezni, de minden egyes rész alkalmával olyan rohadt ideges leszek belenyulkalasoktol es a mű-történésektől/monologoktol/faszsagoktol, hogy nem élvezetes nézni. Iszonyú idegesítő, hogy ennyire el lehet valamit rontani, ami önmagában, naturan hiánypótló es király lenne. Mérges vagyok!

kisbutters 2017.09.13. 19:52:33

"bőven többet tett, ha tamással veted össze, aki szintén katona, akkor máris láthatod az égbekiáltó különbséget egy vezető rambo és egy átlagos vagy az alatti közkatona között."

Tamásnál ki nem tett többet, főleg fiúk esetén?

,, 2017.09.13. 19:53:38

hát ez a mai adás kész. Lila úgy csápol a kajának, mintha a hotelben is éheztették volna.

kisbutters 2017.09.13. 19:53:39

@Chuck Νorris: Én azt sem értem a védettséget el lehet valakitől venni? Ez komoly?

2017.09.13. 19:56:47

@Chuck Νorris: Na meg az se Gergő agyából pattant ki hogy el kell lopni az amulettet.
Ez egy Zs kategóriás forgatókönyv, gyenge színészekkel, de legalább a stáb biztos élvezte az előadást.

kisbutters 2017.09.13. 19:57:12

@,,: Ez az egész évad egy vicc.

,, 2017.09.13. 19:58:00

Megint Feri eszik:)

Chuck Νorris 2017.09.13. 20:04:16

@kisbutters: nem tudom, én nem láttam egy külföldi survivort sem, de elég fura lenne ha el lehetne. mindegy, az egész müsor egy kalap sza... mocát se ér :)

kisbutters 2017.09.13. 20:06:31

@Chuck Νorris: Én pár külföldit láttam, igaz nagyon régen. Ilyesmi nem dereng, hogy volt.

Hétkilenced 2017.09.13. 20:11:50

Kedves RTL! Gratulálok a legújabb VV-hez édenhoteles környezetbe passzintva. Még mónikasó is lehetne, ha kérhetném, pár embernek kiverhetnétek a fogát hozzá. Az amulettes ügynél már röhögtem volna, ha nem lett volna végtelenül szánalmas, de valószínűleg Lilla, aki a legtovább bírta a súlyokat nem is olyan régen, most a szállodázás után jóllakva nyilván elsőnek hullik ki.... Én survivort akartam nézni, de látom, azt nálatok nem fogunk. Üzenem nektek, amit Lilu mondott anno...

Hétkilenced 2017.09.13. 20:13:20

Ja és tudom, hogy ez a hv, de kikívánkozott.

Sanda.Ipse 2017.09.13. 20:14:15

Gergő meg Anita letagadnák a tényeket. Csak éppen a nézők előtt nem lehet.

Natura Qua 2017.09.13. 20:15:02

@Hétkilenced: Tök igazad van! Ugyanez jutott eszembe a mai adásról. Szánalmasan szar az egész. :(

kisbutters 2017.09.13. 20:15:15

@Hétkilenced: Azért a sor végén volt, húzták a többiek, simán félreléphetett a vízben. Az a rész még hihető is lenne, a többi tartalom nem az.

Puncylla 2017.09.13. 20:20:27

Jó, hogy visszajött Lilla, de nem volt szimpatikus az a triumfálás, amit előadott.

Hétkilenced 2017.09.13. 20:23:49

@kisbutters: Jó, ez igaz, de akkor már késő volt, mert felbasztam magam a korábbi történéseken és minden gyanús.:D Lehet, hogy Lillának ez a belépő az éjjelnappalba színészileg.:D

2017.09.13. 20:28:58

ahahhaaaa na ki csatolta le magát elsőként már induláskor? csak nem megúszósbarbi és nóri???!!! egy-egy 45-50 kilós holtsúly egyből leugrott velük.
jó döntés volt, nem vitás, de a szabály úgy szólt, h "aki MÁR nem bírja tovább". ehhez képest a két csaj kb egy lépést sem tett meg, máris leléptették magukat. nem túl etikus, de ha hagyják a játékmesterek, akkor hagyják...
szabályok itt biztos csak útmutatónak vannak, meg h legyen mit áthágni.

enzo23 2017.09.13. 20:29:51

3x13 (mai)
1. Lillát visszahozni még so-so "good tv", de overall sokkal több mindent kéne a véletlenre bízniuk a készítőknek. Nem tudom, hogy elsőévad-szindróma és simán nem merik, vagy sok Survivor évad esetén is ugyanúgy művileg generálnák az ilyen belenyúlásokkal a feszkót/nézettséget. Félek, hogy utóbbi.
2. Az ibonos "nagy négyes" két fele azért eléggé szopóágra került mindkét törzsben. Szandi is hogy szembefordult Anitával... meg Benedek is, mindkettőtől meglepő.
3. A buwayások most sápítoztak hogy "hűha, micsoda keverések mentek az Ibonban", hát úgy könnyen dumálnak, hogy ők még nem voltak tribalon...:D
4. Már látom magam előtt a holnapi hogyvoltcímet: "Rés a palánkon" szépvótNóri :D
5. Lilla nagy köztéri drámázásában mindkét félnek voltak igazságai, de igazából Iliászt értem meg a legjobban. Ez egy ibonos probléma, rendezzék le maguk közt, azon kívül egy törzsként kéne viselkedni.
6. Ez az "elveszem tőle az idolt" ez így miaf*sz? Egy újabb változtatott szabály? Tudtommal az eredetiben ilyet nem lehet...szép is lenne...
7. Challenge: ügyes volt az Ibon taktikája, megérdemelten nyertek. Azok a fejek a belassított epic vágás közben :D

+1. Iliász meg Benedek marhára hasonlít egymásra, valamelyiket szavazzák már ki. Adri meg remélem lassan mutat valamit, mert a teljes évadból semmire nem emlékszem tőle.
+2. Haha, mekkora poén, hogy Roberta Footnak, akarom mondani Klaudiának pont a lábfeje gennyesedett be :DDDD

A hogyvóttal semmi baj, én sixx említéséig azt hittem, hogy sixx írja :D (max rövid lett kicsinykét, de hát hígított a rész is, na.)
Erről a részről lásd a véleményem az előző posztban (tényleg, lehetne liveblogolás egyszer - talán a döntőről - és akkor nem keverednének így el a kommentek)

quentin 2017.09.13. 21:12:53

@fujimo: Nem szoktam gyakran hozzászólni, de most már muszáj megkérdeznem. Neked ezért fizet valaki, hogy ilyen bő nyállal szopkodd Feri faszát? Végigolvastam az összes kommentedet, de ez már kezd lassan kellemetlen lenni...

fujimo 2017.09.13. 21:17:36

@quentin: jaaaj, hát akkor igazán megtisztelve érzem magam... hogy egészen ilyenre vetemedtél... húúha.. :)) ...amúgy ez olyan magas fokú és részletekbe menően alátámasztott, kifejezetten értékes hozzászólás... egészen lenyűgözö... még ha olyan is, amilyen... azért igazán köszönöm :D

...miért is fizetne? ...melyik részéért érzed úgy, h kéne? ...mert mérlegre teszem minden oldalról? ...hümhüm.. roppant érdekes... :))

...egyébiránt, ha rosszul érzed magad icit fújd ki magad, menjél ki a levegőre sóhajtozz nagyokat... ;) :* <3

quentin 2017.09.13. 21:23:34

@fujimo: Nem érzem rosszul magam, csak ilyen féktelen ömlengést utoljára a 90-es évek közepén olvastam utoljára a BRAVO-ban az éppen aktuális foszenekar rajongóinak szemszögéből. Szíved joga, tőlem magadra is varrathatod. Szokatlannak tűnt, mert ezen a fórumon nem jellemző az ilyen elvakult rajongás :)

fujimo 2017.09.13. 21:33:25

@quentin: jaj, megnyugtató, kezdtem már aggódni, nehogy komolyan felmenjen a pumpa és szétfeszüljenek a pici agysejtek a nagy terhelésben... :))

...szó nincs féktelen ömlengésről, úgy fest nem egészen sikerült maradéktalanul értelmezni minden sort... olvass bátran vissza és keresd meg a negatívumokat is, abból is van szép számmal... én csak szimplán meguntam, h lehúzzák az egyetlen survivor emberkét... és ennek hangot adtam... továbbra is szöööörnyen sajnálom, ha nehezen sikerül megbírkózni a valósággal csak mert érzelmileg be vagy vonódva... és persze innen nézve fél lépés, h szembe kelljen nézni azzal, h ki is a "rajongó"... ;)

...ennek fényében ajánlom ismét figyelmedbe az újra olvasást, biztos vagyok benne, h megtalálod mikre gondoltam... ;)

Nem Penny hajója 2017.09.13. 22:17:17

Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e veszekedés Lilla bénázása miatt...

Szerintem Doktoranita holnap Isiásznak adja a telefont, ezzel próbálva átállítani a saját oldalára. Remélem Doktoranitának valahogy sikerül kilapátolnia magát a szarból...
@enzo23: "Adri meg remélem lassan mutat valamit, mert a teljes évadból semmire nem emlékszem tőle."
Ha balra néz, akkor látszik, hogy kicsit kancsal, nagyon cuki csaj. :)

Mutyuer 2017.09.13. 22:45:32

Mikor barbarat nagyvalagozzatok ti hova raktatok a szemeteket?37 eves 2 gyereket szult, bomba alakja van. Nekem a haja nem jon be max, neki valszeg tetszik. Kulonben se plaza picsakrol szol a musor, szemely szerint udito hogy tobbfele korosztaly van ott.

Chuck Νorris 2017.09.13. 22:57:33

@Mutyuer: engem a legjobban a tetkoi nyomasztanak, a haja is gáz, attol hogy vki 37 éves és 2 gyereke van, még nézhetne ki nöiesen :)

Mutyuer 2017.09.13. 23:09:46

@Chuck Νorris: nemtom, nem latom pasisnak a tetkoi miatt max a haja lehet az. Testre pont o a legnoiesebb. Szerintem olyan no akit az erzelmei visznek. Nagyon gaz volt pl az is mikor klau lemosonozte... Valakinek ezt is csinalnia kell, ugyanolyan munka a tuz koruli teendo mint a vadaszat, vagy mittudomen mit csinalnak meg ott masok. Tuti nem marad a vegeig, de a latottak alapjan hasznos tagnak nez ki. A csirke levagasanal is ott volt, sot mondta hogy legkozelebb o fogja csinalni. Nekem ugy tunt hogy ert hozza :) az egyik legszimpatikusabb csaj. Szandit kedvelem meg, meg norit. Utobbit azert mert rafinalt okos jatekos, orulok hogy visszajott. Szandraban meg azt birom hogy felvallalja magat, nyilvanvaloan vonzodik valamilyen okbol ferihez de emiatt nem magyarazkodik, nem mismasol. Egyenes no lehet az eletben is.

bElannaTorres 2017.09.13. 23:15:55

@Sanda.Ipse: hogy lillát kiszavazták, az lehet megalázó volt, de a survivor az átverésekről szól. Aki túlérzékeny lelkű az inkább ne is nézze, bár ez a magyar nyáltenger (azaz magyar survivor) igyekszik kiszolgálni ezt a réteget. Nekem meg az tetszik mikor valaki huncutul, rafináltan játssza végig és úgy nyer, hogy mindenki aki a zsűriben ül azt legyőzte, tehát sokat tett és túljárt az eszükön is, benne azzal, hogy némi szerencse is kellhet hozzá.

Ha megmondják Lillának hogy rá fognak szavazni, akkor Ő szépen elkéri a medált a fiúktól és kiejtenek valakit a négyesből ezért nem lehet ilyeneket elmondani.

és szerintem aki nem nyerni megy oda, az inkább ne is menjen, tiszta vicc, hogy itt már hárman is feladták, mondjuk el is vannak kényeztetve az amerikaihoz képest, de nyilván számít, hogy itt a nyeremény se olyan nagy.

Anita és Klau a kedvencem továbbra is náluk látom, hogy próbálkoznak, taktikáznak, észnél vannak.

bElannaTorres 2017.09.13. 23:37:31

@Mutyuer: nekem nem volt gáz, uncsi egy ilyen műsorban, nagyon gyakorlatias ember viszont itt jó az, ha valaki használja az eszét is nemcsak tesz-vesz. Sokáig el lehet jutni úgy is, hogy valaki ellátó, de muszáj játszani is a játékot, szövetségeket kötni.
Ilyen szempontból Nórit mondjuk nem ismerem, lett volna az elején egy jó húzása - a nagyon rossz után, - de azt is elrontotta. Egyébként meg nekem az ő személyisége nem szimpatikus.

bElannaTorres 2017.09.13. 23:41:13

@Hétkilenced: szevasz hetes :D
sajnos egyet kell értsek veled...
nekem is sír már az egyik szemem, el se hiszem, hogy mi azt is elrontjuk direkt ami bevált. Mi lenne ha egyszer átvennénk azt ami jó, és lehet pont nem annak a 10-20% nézőnek aki amúgy is az rtl-t bámulja fog nagyon bejönni a műsor, hanem berántja azt az 50-et aki már oda se kapcsol a nyáltenger, műérzelmes, szájbarágós stb húzások miatt.

HufnágelSteve 2017.09.14. 00:05:10

Hmmm... Kissé egyedi lett a műsor és a kommentárok is. Ha már főleg ő lett a téma, pedig ez az adás nem is róla szólt, akkor leírom: Feri valóban egy túlélő figura, akitől egy idő után meg kellene szabadulniuk azoknak, akik nyerni akarnak. Ettől függetlenül jót tesz a műsornak. A mostani játékban Benedekkel egyetemben megmutatta, hogy még mindig kemény és bírja a fiatalokkal a lépést (annak, aki ezt megkérdőjelezte). A megnyilvánulásai is egész normálissá váltak, de attól még nem azonosulnék minden gondolatával. Ja, és még most sem szurkolok, neki sem. Talán Nórinak kellene, mert helyes, de inkább kihagyom, mert gonosz kis turmixgép ;), de legalább átlátja a magyar Survivor VV-s, Éden Hoteles effektjeit.
Anitáék Lillát vádolták azzal, hogy a többieknek és még magának is hazudik. Hát ez pont fordított, de az emberi elme már ilyen. Ők hazudnak maguknak azzal, hogy nem is szúrták hátba, és vidáman ment el. Aki erre pszichológiai ellenérvet, vagy alátámasztást keres, mert drAnitát imádja (bár én sem rugdosnám le az ágyamról), annak a kognitív disszonancia címszót javaslom. Az már más kérdés, hogy a magát vezetőnek beállító drAnitát és a pasijaikat dominálta egy lábfétises Klau, de hát ő ezt szakmából tolja ;). Mondjuk ez szólhatna a védelmére, de azt is jelzi, hogy önismereti gondok vannak más téren is.
Lilla a víziszonyos drAnitát úszási versenyre hívja ki, szép és jó, de akkor miért kell kihajtania magát. Nem tud aludni, mert dumálnak. Hát nem hallgatózni kell éjjel, hanem álomra hajtani a fejet. Gyanítom szerkesztői hatásra: Valószínűleg pont előző este megmutattak neki (Klau beszólása nélkül Benedeknek, hogy "maradjon minden a megbeszélt szerint") részleteket a kiszavazásából, talán csak a leadott szavazatokat. Mondjuk neki nem volt sok ideje feltöltődni, hisz csak pár nap telt el, de kedve sem volt hajtani a kajáért.
Az előzetesből a telefon csak újabb szerkesztői fogás, hogy egy épp fura helyzetbe került személyről kiderüljön kavaró, taktikázó, vagy nyitott és őszinte. A szigony a szinte iparilag lehalászott vizekben jó terelés, de csak energiát visz el kevés ellentételezésért, de kis állati fehérjepótlásnak jó lehet.
A trébuchet (hajítógép) nekem tetszik. Én is szeretnék vele játszani :)

Sanda.Ipse 2017.09.14. 03:31:53

Szerintem Anita Alexának adja a telefont.

2017.09.14. 06:44:58

@Sanda.Ipse: vaaaagy megpróbálja elpiacozni lillával az idolért cserébe ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.14. 07:13:17

Hát gyerekek ez a hozzuk vissza Lillát is hogy felkavarja ismét az állóvizet, aztán úsztassuk meg teli béllel Doki nénit, csípjünk el egy összeesküvést hogy tán ellopják Lillától a védettséget jelentő bizbaszt, ő éjjel kioson és elássa a tök sötétben egy random fa tövébe, amit holnap rvaélet hogy nem fog megtalálni :)))
Asszem nekem ebből a szappanoperából kezd elegem lenni, minden egyes cselekmény forgatókönyv szerint megy, az hogy Lilla a versenyen hátráltatta a csapatát, pedig előtte napokig héderelt és tömte a fejét kajával, ez számomra már kiveri.
Az RTL tényleg az egysejtűeknek készít műsorokat, a faktor is a legalja szintet súrolja, hihetetlen ez a gárda, meg ugye a vezetés aki ezt parancsba adja :(

Puncylla 2017.09.14. 07:33:04

@Mutyuer: Ha nekem olyan valagam lenne, mint Barbarának...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.14. 07:58:22

Reggeli közben átfutott az agyamon milyen jó volt dramaturgiai szempontból, hogy Lilla megérkezése előtt pont arról beszéltek hogy mekkora békesség van a táboron belül, milyen nyugis a hangulat.....
Hihetetlen mennyire átlátszó az egész, brazil szappan.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2017.09.14. 09:41:45

@_carlos_: istenem, bazmeg! Kurvára nem utánzom sixxet. Ezt onnan tudom, hogy nagyon ritkán szoktam elolvasni a hogyvoltjait. Pont ezért. ellenben ismerem az őshogyvoltozás kivinteszenciáját, vagy mi a brét, hogyaszondja le kell írni, amit látunk, ami említésre méltó, amit egy vicces kommenttel meg lehet tolni, sa-több-bi. A trágárkodás meg olyan, hogy jön. Van, amikor kiszakad az emberből, van, amikor indokolt. Beismerem, hogy olykor azért elszáll velem a trójai fallosz, de ha már sixx majmolásánál tartunk, ugye, akkor ezt azért ne tessék felhánytorgatni már bassza meg. Amúgy lehet, hogy nem egyeztettem egy-két helyen alanyt meg állítmányt, de majd legközelebb.
Amúgy köszönöm az épító jellegú kritikát. Továbbra is fenntartom az ötletet, hogy írj egyet te is.

Sanda.Ipse 2017.09.14. 11:32:58

@Chat Géza:
Nyugi, Géza! Semmi baj a blogoddal. Akik ide írnak, úgyis figyelemmel kísérik a játékot és semmi nem történik, ha valami a leírásból kimarad. Ne add fel! Ez (is) egy olyan hely, ahol az emberek levezetik a feszültséget azzal, hogy kritizálják a játékot, a játékosokat, a csatornát, a műsorvezetőt és egymás véleményét. Ennyi és nem több!

Sanda.Ipse 2017.09.14. 11:58:03

@fujimo:
Thank you so much!:))))
Mi, Feri-imádók (vagy mik) fogjunk össze. LOL
Itt ő a legjobb játékos. Amúgy a kirekesztő nézetei miatt biztos, hogy nem csípném és nem keresném a társaságát. Dehát ez nem egy politikai szimpátia-műsor , kezeljük helyén a dolgokat.

Proxymus1 2017.09.14. 11:59:01

Már vártam, mikor szopják be a sátorépítő atomfizikusok. :D Aki egyszer is volt vadonban sátorozni, az ilyen faszságot nem csinál, mint ezek.
Na végre... kiszavazták ezt a szarkeverő, nagypofájú csajt. Már acsak doktoranitát kell kibaszni meg a bamba szőkét, akinek a mozgáskoordinációja egyenlő egy óvodáséval.
Ez a két csaj kavar, meg akar kibaszni mindenkivel. Elég idegesítőek. A többiek elég szimpatikusak.
Persze Feri a király :)

mézescsók 2017.09.14. 16:24:15

@kisbutters: Nem értettem félre, nyilvánvaló, hogy csak egyszer használhatja fel. De el tudod képzelni, hogy valakinek amulettje van, megdobják szavazatokkal és nem használja fel? És van olyan játékos, aki arra vesztegeti el a szavazatát, aki nem eshet ki? Vagy esetleg azért szórják meg szavazatokkal, hogy most felhasználja, de - hihihi - nincs neki több és a legközelebbi törzsi tanácson (amire isten tudja, mikor kerül sor, sőt, egyáltalán sor kerül-e valaha) már hazaküldhető lesz?

@fujimo: Na igen, jó a PR-ja. Amúgy nem szimpatikus nekem Feri, de ettől még tény, hogy ő a legrátermettebb.És még a lányok, Adri kivételével az összesben tombol a küzdőszellem és a kavarás képessége. Adri sápatag, kedves kis bamba. Amúgy hányadik párbajból maradt ki?

Hétkilenced 2017.09.14. 23:20:37

@bElannaTorres: hopp egy kolléganő!:D hát szia!
süti beállítások módosítása