Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8527-8536. rész

2017. szeptember 13. 10:00 - Gillotte

Pörgessük kicsit fel a történéseket egy egész heti adaggal, a nyár nem volt annyira tartalmas történet szempontból, minek húzzam hát az időtöket több kicsi posztban. Bandit tehát összeverik a börtönben ,,de nagyon dulván”, ki kell venni a lépét, Nóra és Miki nem tudja, mit lépjenek, teljesen összetörnek, ráadásul még vért is kell adni Bandinak, milyen jó, hogy Nórának is nullás a vércsoportja, pont tud adni. Ez az egész jó ürügy Nórának, hogy áthívja magához Ábelt, és elmondja neki, milyen nehéz most, és elkezdenek újra jóban lenni. Ábeltől függetlenül Nórát felkeresi a sértett, azaz a srác, akinek Bandi majdnem kiverte a fél szemét, és elmondja Nórának, hogy azért ez durva, ami történt, sajnálja Bandit, pláne, hogy ők hergelték fel a srácot még a gimiben. Nóra örül ennek, ugyanis Bandi ismét őt kéri fel ügyvédjének, úgyhogy eköré építhet a tárgyaláson.

bk_aug11_17_1.png

Ádifiú megkapja Tóbiástól a galéria kulcsait, úgyhogy örülhet. Tóbiásnak ez csak púp a hátára, ugyanis nem viselik jól a szobatársi viszonyt Krisztiánnal. Baromira összebalhéznak, Sárinak pedig megesik rajtuk a szíve, és most tényleg, mert a férjének is mondja, hogy ezek talán tényleg melegek, úgyhogy ad nekik egy párterápiás meditációs kupont.

bk_aug11_17_2.png

A nő, aki megvenné a villát számon kéri Ágitól, hogy Judit miért állítja azt, hogy valami Hanna nevűé a villa. Ági bekamuzza, hogy igen, Hanna az ő húga, akié volt a villa, de már Ágié, és ez a Judit nevű nő csak gyenge idegileg, nem kell figyelni arra, amit mond. Minden meg van hát oldva, Ági készpénzben megkapja a 200 milliót, aláírják a papírokat, úgyhogy lehet is adni a pénzt a Herrnek, aki azt kérte, Ági egyedül vigye a pénzt egy kukához. Attila nem akarja hagyni, hogy húga egyedül mászkáljon ennyi pénzzel, úgyhogy vele tart. Nagyon elővigyázatos, és egy láthatatlanná tévő napszemüvegben és baseballsapkában nézi, ahogy Ági egy, a Herr által rózsaszín szalaggal átkötött kukába teszi a pénzt, majd ketten leskelődnek. Természetesen nem a Herr jön a pénzért, hanem egy kukásember, vagy legalábbis annak beöltöztetett akárki, akit Attila elkezd követni, majd szem elől téveszt. Ó, a csalhatatlan nyomozó ösztönök ezúttal kudarcot vallottak. Meg is van a böjtje annak, hogy Ági nem egyedül adta le a pénzt, ugyanis Lizát nem kapják vissza.

bk_aug11_17_3.png

Laci segít az öregeknek hazajutni, Vili lábát megröntgenezik a kórházban, de nem törés, csak ficam. Hazaérnek, pihennek, beszélgetnek Kertészék, és Vili felveti, hogy tulajdonképpen miért ne lehetne Bözsinek jogsija? Akkor legközelebb, ha Vilinek kimegy a bokája, lesz, ki hazavezessen. Bözsi nem akar most ezen aggódni, más probléma van: hívást kapnak valami Rózsikától, aki a ,,tószomszéd” hogy Vili tavába szemetet öntöttek. Nem akarok spoilerezni, de előrébb járok nézésben, mint írásban, és azóta ez szóba sem került. Na vissza Novákhoz, aki titkolni akarja Gizi elől, hogy Piros a Rózsában dolgozik, úgyhogy folyton emlékezteti Pirost, hogy lassan lépnie kell, mert visszajön Gizi és Stella Londonból. Piros nem érti, hogy miért kell mindenáron titkolózni, és elmondaná Stellának, de Juli lebeszéli róla, úgyhogy Laci boldog lehet.

bk_aug11_17_4.png

Peti és Hanna között fokozódik a nemzetközi a helyzet, Peti továbbra sincs kibékülve azzal, hogy barátnője kihagyja dolgokból. Elterveznek hát egy mozit, de nem jön össze az sem, mert beállít Judit, hogy Ági letolta amiért eltört egy parfümös üveget, és nem szívesen maradna a villában, úgyhogy Hanna átrohan Ágihoz megbeszélni, aki persze kamuzik össze-vissza. Mindenesetre a mozi így elmarad, és ez csak egy újabb kés Peti szívében, mert a töke tele van vele, hogy Hanna mindig lepasszolja őt. Peti úgy dönt, szakít a lánnyal, mert nem képes tovább tolerálni, hogy mindig minden fontosabb Hannának, mint ő. A lány eléggé összetörik, pedig azt hittem, nála sem ég már a régi láng, de ezek szerint mégis. Hogy elterelje a figyelmét, átmegy Ottóval Judithoz a villába, hogy elújságolják, milyen jó kis gondozó-otthont találtak neki. Hamár ott vannak, Judit elmeséli fura élményét, amikor is tanúja volt annak, hogy egy nő méricskél a villában, és Ági mondja neki, hogy azt csinál, amit akar, hiszen ez már az ő háza.

bk_aug11_17_5.png

Emília írja a pszichológiai szakkönyvét, megmutatja Irmának, aki szerint kevesebb szakszó kéne bele, hogy ne csak ő olvassa el, mint a szerző anyja. Emília ugyan felháborodik a kritikán, de elbeszélget néhány volt börtönlakóval, mint például Pirossal és Julival, akik izgalmas börtön-sztorikat mesélnek neki, és licitálnak egymásra, hogy kinek volt rosszabb újrakezdeni a szabadulás után.

bk_aug11_17_6.png

Rudi és Natasa nagyon jól elvannak, úgyhogy Rudi randira hívja a lányt, aki a sok tanulnivalóra hivatkozva nemet mond. Kár, pedig Rudi már Irmával is egész jól összehaverkodik.
Hiszitek, vagy sem, ez egy egész hét tartalma volt. Lehet, hogy át kéne állnom a heti írásra?

Címkék: barátok közt
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2017.09.14. 10:11:31

nekem teljesen mindegy. Igazából neked rossz az, hogy naponta kéne erről a hitványságról írni:)

Gillotte 2017.09.14. 10:25:01

@RTB: Akkor szerintem váltok, mert napi szinten már tényleg kezd megártani :P És köszi a ,,felmentést" :)
süti beállítások módosítása