Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x07 - Oké, akkor küldjünk be egy zsoldost, aki kihúzza a szarból az Ibon csapatot

2017. szeptember 06. 09:00 - Chat Géza

kepernyofoto_2017-09-05_22_42_39.png

Hát nem ez volt minden idők adása, de azért történt benne egy-két dolog. Viszont engedtessék meg, hogy a teljesség igénye nélkül tájékoztassak a hogyan voltakról. A Búfasza csapat levelet kap, hogy az Ibon - Felragyog újra a napom, Ibon - csapat osztódásnak indult, merhogy a két lábon járó Survivor-Lexikon helyére meleg váltásban jött is egy ember, aki tényleg tenni is fog valami a csapatban. A Búfasza csapatnak fel kell kötnie a gatyáját, mivel egy volt katona érkezik. Na, Iliász kinéz a csapatuk leszázalékolt kis Bear Gryllsére, Ferire, hogy akkor az Ibon - Hinnék benned vakon - szegény ember John Rambóját majd iktassa, mint Priskin Pepét a Magyar-Portugálon. Feri, aki mind életbölcsességben, mind hanghordozásban nyomokban Nagy Alekoszt tartalmaz, már büffögi is fölfele a pólóra nyomtatandó szöveget.

Az volt a tervünk, hogy egyre kevesebben legyenek, erre most többen vannak. Ez így nem jó.

Már ballag is az Ibon törzs felé Tamás ex katona. derék, nagyra nőtt legényről beszélünk. Az érkezésével javult az egy négyzetméterre jutó tetkók száma. Valamint a hipszterszakáll képviselete is rendeződik, hogy Gergő hanyagul elburjánzott másodéves bölcsész/harmadéves programozó-szakállkezdeménye és Benedek erős borostája után egy rendes favágószexuális ember, baltával faragott arcán pihenő ápolt szakáll került a szigetre. A lányok első gondolta ugyanaz volt, mint amikor az Amerikai Pitében a Moccachinobuzi Finch meglátta Stiffler mamáját, hogy bizony demegbaszná. Eközben a faszik, mármint Benedek és Gergő, merthogy Zoli még mindig csak egy partra vetett tuja, megbeszélik, hogy akkor innentől ők hawai, dizsi, napszemüveg, majd a magyar import Tökéletes Katona megmondja, hogy mit és hogyan kő itt csinálni, oszt kész. A hálókörletben legyen rend, ez az első intézkedés. Tovább nem jutunk, mert zsákmányszerzési játék gyön. De, hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet, az igazi játékot megelőzi egy másik játék, köteleket kell kicsomózni, aminek a nyertese kiállíthat majd egy embert a másik csapatból. Mivel ez még négyszeresére gyorsított timelaps felvételen is geci unalmas, ezért ugrunk egyet: Ibon - Gyönyörű szép vagy, Ibon - nyeri ezt az acélos küzdelmet, úgyhogy ki is tosszák a játékból Iliászt.

A játék tétje a nagy tál brownie. És csak remélni merem, hogy az a tál, amiben Bence mindig hozza a flamót, az guanóból, azaz denevérfosból készül. A lényeg, hogy vannak tömör fa tuskók, azokon az Ibon meg a Búfasza törzs logói. Na három körben 2 ilyen korong van, értelem szerint egy piros, egy sárga. Ezeket kell a törzsi logóval felelé forgatni. Akinek megvan a három, az nyer. 5 nyertes körig megy a szopóroller. Bence ugyan mondja, de különösen senki nem figyel arra az apróságra, hogy a játékosok egymás korongjait is átforgathatják. Az első kört izomból nyeri az Ibon. Aztán háromszor kiszopnak, mivel a piros csapat rájött a lényegre, plusz Miszter Hat Évig Katona Voltam Visegrádon nem teljesen értette a feladatot, így amikor felfordított a harmadik körben lévő sárga tuskót, akkor lazán tellegetett, mint valami császár, csak közben a pirosak visszaforgattak egy sárgát, meg még két pirosat, így simán nyertek. Zoli megmentette a haza nem létező becsületét, úgy is behúzott egy pontot, hogy egy már arccal felfelé lévő tuskót visszafordított. 4:3 volt az állás, amikor Gergőt, az élsportolót kipicsázta egy lány. Ezen még a táborban se tudta túltenni magát. De hálistennek elkezdték közösségi jelleggel kibeszélni a Honvédség Gyöngyét, ami azért visszahozta az életbe. Szegény Dunántúli Desszantos azt sem érti, hogy épp lebaszásilag ordít tőle 30 centire Benedek. 

Az a jó ebben a csapatban, hogy ez egy család, hogy itt ha hibázik valaki, akkor azt megbeszélik, hogy lehessen belőle tanulni.

- vonja le TEK-es Tomi a konzekvenciát, amit ha egy kicsit tagoltabban mondana, és a Fülöp-szigetek helyett Gazdagrét lenne a háttér, el is hinnám, hogy a Szomszédok 247. epizódjának végén mondja be a nagy igazságot, mielőtt elveri Lenke néni egy rúd, újradátumozott rohadt parízerrel.

Amúgy Feriék bepuszilták a guanótálban szervírozott browneit, ami nagyon kellett már nekik, mert 10 napja nem jutott cukorhoz a szervezetük. Mindenki majszolgat, közben sajnálják csóri sárga csapatot, hogy megint pusztító vereséget szenvedtek. Itt volt némi malőr a vágószobában, mert Ferkó hegyi beszéde alá bevágták Iliász pillarebegtető tekintetét, amikor először szagolt és harapott bele a kiporciózott browniejába, ami adásidő szerint három perce szintén megtörtént. Na mindegy. A becsokizás után Iliász és Krisztián elmentek horgászni. Fognak is négy ilyen kis Fülöp-szigeteki durbincsot. A egyik meg is sebesíti Krisztián, aki onnantól csak ezen tut nyühögni, hogy jaj, de vérzik, hú, de megsebesítette. Iliász meg is jegyzi, hogy azért Krisztiánban akad némi díszbuziság, hogy akar szerepelni, de amit még jobban szeret, ha közben meg is sérülhet. Akkor aztán csak arról tud beszélni, hogy nagyobb mártír volt, mint bárki.

123 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 09:12:03

Érdekes kis adás volt ez Ibonék miatt, akik elsőre azt hitték, hogy a viking félisten majd megnyeri helyettük a versenyeket, és a tábor kulcsát is mosolyogva íratták a nevére, aztán a játékon csalódottan rájöttek, hogy kaptak egy kétméteres zabagépet, akinek oké, hogy vannak tetkói, de azok mind rajzfilm-figurák (hiába a blőrözés, hogy ezt eltakarják).

Tomi előbb kint lesz a táborból, mint hogy egy egészséges barnaságot kapna a bőre a trópusokon. Mert azért belátható, Ibonék eddig csak azokat a játékokat vesztették el, amikhez erő, ész, ügyesség és gyorsaság kellett, és nem tudom, hogy mi marad még ki.

Berborosz 2017.09.06. 09:32:30

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Tamás szerintem valakinek a valakije. Kicsit megutaztatták. Kíváncsi vagyok, hogy csapattagnak minősül-e egyáltalán, tehát lehet-e majd szavazni rá a következő törzsi gyűlésen.

Ingyonbingyom 2017.09.06. 09:55:32

Az új csávónak ugyan milyen tetkó van a vállán, amit ki kell takarni, szép magyar szóval blőrözni? :D Túl jól sikerült az irányított csapatelosztás... A pirosak nagy viták közepette szépen agyonverik a játékokban az ellent. A sárgák meg nagy barátságban, családi hangulatban semmit se csinálnak, néha még főzni is elfelejtenek maguknak.

Nem Penny hajója 2017.09.06. 10:01:46

Ferikommandós egyébként fején találta a szöget azzal, hogy vannak irányító és irányított katonák, az új gyerek pedig az utóbbi. Egy viking testbe zárt mimóza, aki ahhoz van szokva, hogy megmondják mit csináljon. Szegényen látszott, hogy marhára nem hiányzik neki, hogy egyből vezérigazgatót akartak belőle csinálni. :)))
A sárgák amúgy nyugodtan kinevezhetnék főnöknek Doktoranitát, mert a gyakorlatban amúgy is már ő az.
Egyébként is a csajok közül neki van a legjobb teste.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 10:03:19

@Ingyonbingyom: @PeniValdes:
A fenti képen látszik, hogy egy béna Miki egér. Hacsak nem a kisgyereke használta rajzvászonnak apu testét, akkor azt kell mondanom, hogy a mellkason elhelyezett Csigusz nem éppen pallérozott elmére vall.

Szonjabarbi 2017.09.06. 10:06:30

Nagyon vicces volt ez az összefoglaló,köszi!:D

Amúgy van bárkinek olyan ember,akivel egy kicsit is tud azonosulni? Vagy legalább sajnálja?Vagy drukkol neki?
Én a pirosak nagyarcúságától és folyamatos öntömjénezésétöl rosszul vagyok, a sárgák meg a balfaszkodásuk miatt irritálóak.
Nekem hiányzik egy olyan katakter,aki semleges és "szerethetö"...

beacska 2017.09.06. 10:14:32

jó, akkor játszásiból felsorolom, h milyen előnyöket kaptak a csapatok:
-piros: csónak, ananász, halak
-sárga: mit is? jaaa, nyertek maguknak takarót...fasza...meg kaptak a kilukadt fazekuk helyett egy újat...és foghattak rákokat, meg rágcsálhatnak kókuszt. azért én nem hasonlítanám össze az ananászt a kókusszal és a rákot a halakkal...
a pirosak akkor is jobb kaján vannak, ha nem nyernek semmit.

ehhez a hátrányhoz képest nudli, h megkapták Tamást.

eszembe jut egy pszichológiai vizsgálat (bizonyára van jólcsengő neve is, amit itt több társam is köpni fog, de nekem fingom nincs), amely szerint 2 csoportban vizsgálták az emberi egyedeket: ugyanazt a tesztet kellett végigcsinálniuk zord és elkényeztetett körülmények között, és vizsgálták, h melyik csoport teljesít jobban...mondjam az eredményt?

beacska 2017.09.06. 10:15:07

@Szonjabarbi: nekem Benedek szerethető. aranyos, ahogy küzd :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 10:16:54

@PeniValdes:
Még ha így is lenne (bár ezer vagányabb módját tudnám elképzelni a vagányságnak, mint hogy a csajom szex közben végig tud nézni a testemen egy egész Spongyabob-epizódot), akkor is ezek pont azok a tulajdonságok, aminek jó hasznát veszi az ember katonaként... oppardon, úszómesterként, 30 évesen :) ...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.06. 10:17:48

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): annál vagányabb mint amikor vki sárkányt varrat magára aztán morcin néz

Ingyonbingyom 2017.09.06. 10:18:24

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ja, látom már. És ezt miért kell kitakarni? Azt hittem valami meztelen nő vagy, ilyesmi. Erőben lehet, hogy jó lesz a srác, de vezetéselméletben talán nem a legmegfelelőbb választás... Picit Benedektől többet vártam volna, ezt a sárga brigádot neki kellene összefognia, de nem igazán vezéregyéniség.

Berborosz 2017.09.06. 10:19:05

@Szonjabarbi: Semleges karakter hiányzik? Ez vajon mit jelent?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 10:22:08

@Ingyonbingyom:
Gondolom azért, mert a Disney és a Nickelodeon nem fizetett jogdíjat Tamás szerepeltetéséért :) .

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 10:24:13

@Szonjabarbi:
A Benedek-Anita-Gergő-Klaudia négyes nekem szimpi, jó lenne, ha csapatot tudnának kovácsolni a többiekből a cserkészek ellen.

Szonjabarbi 2017.09.06. 10:25:08

@Berborosz: aki se nem nagyképü, se nem balfasz...

Chuck Νorris 2017.09.06. 10:31:35

jo gyerek ez az uj tag, nekem szimpi, lehetne a barátom. Éegalább addig amig van felhasogatnivalo fa az udvarban. :)
egyébként valoszinüleg biztonsági örnek vitték ki a stáb mellé, aztán mikor látták a legnagyobb veszély,t max a kaja jelenti, kiengedték terepre :)

Szonjabarbi 2017.09.06. 10:33:42

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): mint lány,azt most megjósolom,hogy egy Anita-Klaudia összecsapás még lesz!:) Anita az egyes számú alfanőstény,de Klaudia is arra a posztra törekszik,csak más módszerekkel. A Gergö gyerek meg még kicsi,és simán lement kiskutyába,hogy Anitához közel férközzön,(aki meg szarik rá nagyivben!) A Benedek eleinte nekem is szimpi volt,de ö meg nem tudja eldönteni,h irányitson-e vagy ne...mert öt is ledominálja Anita...

csilko 2017.09.06. 10:34:23

Sziasztok! En csak azon agyaltam, hogy vajon a haladási irány meg volt e szabva. Ugyanis,a Buwaya tagok mindig mar olyan körbe futottak bele,ahol fordíthattak sárgát is, viszont a sárgák olyanba,amiben csak a sajátjukat. Vajon lehetett volna szabály szerint egymassal szembe is futni? Vagy csak egyszerűen nem jutott eszükbe,hogy a pirosak elso köre fele induljanak?

beacska 2017.09.06. 10:35:15

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): mondjuk mi is felnevettünk hangosan: úszómester! aztaaaa....nálunk mindkét gyerek vízimentő. azok mennek úszómesternek, akik képtelenek letenni a vízimentőt. plusz, meg közben tanulnak a Zegyetemen...

mondjuk, én arra is kíváncsi vagyok, h feri 18 évesen ment el vmi katonának, 4-5 évig volt az, és azóta??? mit csinált?

beacska 2017.09.06. 10:37:01

@csilko: szerintem nem jutott eszükbe

Berborosz 2017.09.06. 10:38:23

@Szonjabarbi: Szerintem meg a többség ilyen. Csak néhány nagyképű és balfasz van, ők persze jobban látszanak.

Chuck Νorris 2017.09.06. 10:41:51

@csilko: ezt már felvetettem elözö postnál, de senki sem reagált rá, pedig elég nyilvánvalo hogy kötelezö haladás esetén elönyös volt vmelyik.

Chuck Νorris 2017.09.06. 10:43:16

amugy ha egymssal szembe futottak volona orákig lehetett volna játszani a semleges zonában hogy ide oda forgatgatják a másik korongját, és sose lett volna vége, szal sztem ez kötelezö irány volt :)

Szonjabarbi 2017.09.06. 10:47:21

@Berborosz: egyébként ha Ferit átraknák a sárgákhoz,akkor ugyan olyan nyertes válna belölük a piros meg szétesne.És nem Feri személye miatt,hanem az erö miatt amit belelátnak. A sárgáknak fejben van a gond ez elég egyértelmü...

Hogy kerültem én ide? 2017.09.06. 10:50:02

A játékra való jelentkezéshez nem kellett kitölteni valami űrlapot, amin kérdések voltak? Ez a katonagyerek annyira sötét, hogy nem is értem, hogyan tudott egyáltalán jelentkezni. Vagy mennyire ostoba lehetett a többi jelentkező, ha ezt castingolták végül?

Kiss Viktor1981 2017.09.06. 11:00:24

@beacska: volt katona, elit kommandós, most pedig taktikai kiképző, egy nagyon jó barátjával van közös vállalkozásuk. Élőben meg még jobb arc.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 11:11:42

@Kiss Viktor1981:
Te most Feriről beszélsz vagy Tamásról? Csak mert én az előbbinél láttam kiírva, hogy valami taktikát okít, mi meg az utóbbit vesézzük ki éppen :) .

beacska 2017.09.06. 11:12:55

@Kiss Viktor1981: a bemutatkozó filmje alapján 5 évig volt katona. vagyis 18-23 éves koráig. ma meg dupla annyi. kiesett egy kis idő

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 11:15:17

@beacska:
Meg hát ha valaki kiképzős-vállalkozósban utazik, aligha "égeti" magát azzal, hogy úszómester :) .

Kiss Viktor1981 2017.09.06. 11:17:49

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Tamás, at tutyimutyi kis pöcs, Feri megeszi reggelire :)

beacska 2017.09.06. 11:18:28

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): nem, nem véletlenül, nálam ez ragadt be, h letagadott 20 évet az életéből, de mindegy, hagyjuk :D

Puncylla 2017.09.06. 11:22:39

Gyerekek, még mindig jobb ezeket nézni, mint amikor a VV-ben Fanni és Dennis dugtak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 11:34:05

Szerintem egy méretes pélót varratott magára a szoldzsör fiú, azért blőrzörik ki mindig folyvást :)
Nem akarom savazni új fiút de a bennszülött Anulu is felfogta volna a játék lényegét, de ettől még nem dől össze a világ, duda orrú Zolika meg mindent forgatott amit talált, a mákja az hogy ő nyerte a meccset, különben még jobban elküldték volna anyjába :)
Egyébként ez a Zoli nem két kapura játszik ? Mert olyan furán beszél, érzek egy kis melegséget a hangjában.
Bufasza csapat már hízásnak indult, brauni után halat tolnak, energia maxon van.
Azért elég megrendezett volt a halakra bukkanás, már a kamera a pataknál várta őket, mikor a "spontán meglepődést" eljátszották, azért mindent mi se veszünk be :))

kisbutters 2017.09.06. 11:37:57

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Szerintem meg aranyos. Mondjuk nekem a legtutibb tetkó amit eddig láttam az egy Andy felírat volt a talpon, természetesen fordítva mint a Toy Storyba :)

csilko 2017.09.06. 11:41:56

@Chuck Νorris: akkor ez viszont egy újabb nem titkolt előny a pirosak javára:)

kisbutters 2017.09.06. 11:42:08

@csilko: Szerintem sárgáknak már semmi nem jut eszükbe. Tamás is elsőre nem értette meg oké rendben, de lejátszottak előtte még 2-3 versenyt és látszott rajta, hogy nem érti másodszorra miért nem nyert.

kisbutters 2017.09.06. 11:43:21

@Hogy kerültem én ide?: Azért ez túlzás, nyilván bizonyítani akart a sárgáknak meg mindenkinek és túlizgulta az egészet.

kisbutters 2017.09.06. 11:47:57

@szociál: Ma ahogy a sárgák mennek át vendégségbe a pirosakhoz meg is jegyzik, hogy ők hoztak kókuszt ajándékba, itt meg minden halomba terem a fán :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 11:58:47

@kisbutters:

Üres kézzel nem mehetnek, de miért nem fogott Zolika néhány rákot, vagy rák lábat, azt vitték volna, éreztetvén hogy ők ezen élnek, és nem braunin, meg Pekingi kacsán :)
Az előzetes azt sejteti hogy a sárgák ezt a vízcsorgatós versenyt megnyerik, gondolom lesz utána gang bang a csajokkal :))

kisbutters 2017.09.06. 12:01:23

@szociál: Pirosak virágot visznek, vagyis Krisztián :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 12:08:09

@kisbutters:

:)
Ha lennének tükrök a szigeten akkor Krisztián ott billegne és pózolna egész nap, és közben mondaná hogy bibis a keze, meg fáj a lába is kicsit, hátha kap rá gyógypuszit Bálintkától :)
Mondjuk az inkább lecsapná a kezét a machetével :P

kisbutters 2017.09.06. 12:31:37

@Chuck Νorris: Mondjuk ha a sárgák az első felhajtásukat hagyják utolsóra akkor el is veszett az előnyük. Zoli pont így nyert. Az elsőt kihagyta így mire odaért a piros nem tudta azt is felforgatni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 13:16:32

@PeniValdes:

Mekkora lenne ha Kriszti-án hozzá bújna Ferikékeh éjjel, kiütné a fejét a fülei közül :)
Bálint meg rohanna segítségére a baltával, amit tudjuk hova baszna be :))

Chuck Νorris 2017.09.06. 13:47:30

elég jol kialakultak a párok a sárgáknál, benö+klau, gergö+anita, lilla is olyan vágyón nézte a Tomi kolosszust, ha egyedül lettek volna, 5mpen belül már a lomposát polirozza.
egyedül Zoli van recska státuszban de ö ugyis ki fog esni hamar.

A másik csapatba viszont semmi kapcsolatfaktor nincs, na jo Szandi egy kicsit nyalja Feri seggét, de ez lofütty, mellettük még Krisztián és Bálint csatáznak hogy majd a 17. napon egy mindent eldöntö csunya szópárbaj után egymásra találjanak és egy csendes éjszakán a karibi holdfényben összefonodva hempergözzenek a parti dagályban.
de a többiek? illiász barbi, nulla jellegtelen karakterek, a másik két csajnak még a neve sem ugrik be, annyira semmilyenek.
hajrá sárgák, hajrá anita :)

Benedek B 2017.09.06. 13:58:30

A sárgák ott vesztették el a játékot, h abba körbe szaladtak át ami úgymond fent volt, míg a pirosak az ő kezdőkörükbe rohantak át. Ezáltal a 2. körben a pirosak nemcsak fel tudták forditani a sajátjukat, hanem egy sárgát vissza. Tehát a csapatok a kiinduló körük utáni választott második kör elhagyásának pillanatában nem ugyanugy álltak. Pirosaknak kettő volt fent, sárgáknak meg egy(mivel ugye az ő kezdőkörükbe átfuto pirosak az elsőt visszaforditották. Ez az előny pedig végig megmaradt...

Elemi logika...jézusom...és ezek akarnak túlélni...
Komolyan mondom, h a pirosaknak kezdek szurkolni, a sárgák életképtelenek.
Nyilván Bálint egy társadalmi mínusz egy, ez az egy dolog tart vissza a fékevesztett piros rajongástól.

bévé 2017.09.06. 14:07:40

@Ingyonbingyom: lehet, hogy nem jól látom, de már az adásban is megfigyeltem, mikor épp elmaradt a blör, hogy az ott nem egy fekete alapon fehér C, ami valszeg (a többiből kiindulva) N-el végződik. de nem igazán konkurens csatorna, így továbbra sem értem :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 14:26:34

@bévé:
Ne'ba' már hogy az egy Cartoon Network logó :D :D :D :D !!!

bévé 2017.09.06. 14:41:25

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): szerintem igen :D (és helyesen N-nel. mindig keresem az editet utólag)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 14:45:12

@bévé:
Most már szeretném, hogy Tamás játékban maradjon... legalább amíg Sixx megírja róla a gondolatait, a felbukkanásáról éppúgy, mint a karakteréről :) .

bévé 2017.09.06. 14:49:36

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): amúgy szerintem kap még egy esélyt, és talán Zolit fogják kibaszni

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.06. 15:54:22

@Berborosz:
De, azt persze láttam, hiszen nekem írta, de egy hogyvolton belül azért csak jobban ki tudna ő is teljesedni... meg hátha nem csak engem érdekel :) .

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 15:58:12

@bévé:

Kizártnak tartom hogy a vikinget basznák ki, Zoli eleve kakukkfióka volt a csapatban, ráadásul a védettségimedál stikliben is benne volt, amit nem hiszem hogy elfelejtettek, meg ugye van bele, ami nem azt tükrözi milyen jó a kardiója :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 16:03:06

Azért érdekes volt látni hogy első nap Benedek (asszem ő a szakállas aki nem szőke) majdnem nyomott egy orált "úgymond" az új gyereknek, mert annyira boldog volt a fizikumától :)
Másnap meg ahogy hibázott az új gyerek már a torkának is esett ahogy érezte hogy lehet rajta találni fogást, hirtelen csicskából falkavezérré avanzsálta magát, pedig tudtommal pont ő volt aki azt javasolta az új gyerek legyen a főni :)
Érdekes hogy kinyílik a csipa egyik napról a másikra egyeseknél :))

bévé 2017.09.06. 16:40:49

@szociál: persze, gyász az egész, ráadásul most már tök egyedül :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 17:08:12

@Mutyuer:

Az exe az igazi survivor, neki már nem nyomja a baltát a fejébe :)

@PeniValdes:

Szereted Bálintkát ? :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 17:10:25

@bévé:

Ma a sárgák megnyerik, lagzi lesz ,nem gyász, hányni fog mindenki a pina-koládától :)

bévé 2017.09.06. 17:22:42

@szociál: nekem is az jött le az előzetesből, h ők nyerik, de szinte kizárt :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.06. 17:27:03

@szociál: szeretem, Bálint szemében egy igazi vadmacska tüze ég.

beacska 2017.09.06. 17:27:03

@szociál: nem egyik napról a másikra: próbálkozott ő eddig is, de nem ment neki...nagyon megörült, h átadhatja a felelősséget végre vkinek (vhogy Anita nem merül fel, pedig kéne. asszem ez egy történelmi-társadalmi beidegződés lehet). És látszott rajta, mennyire felidegesítette, h Tamás ostoba, mint egy tök. rettentően csalódott volt, és ez jött ki rajta

Diótörő46 2017.09.06. 17:27:55

A sárga csapatban azért elég vicces, hogy a vezetőjük Anita jogász (csoportvezető a munkahelyén!! - milyen lehet a többi?), Gergő pedig joghallgató. A sárga csapat eddig az összes játékot taktikai okból bukta el, vagyis az eszüket kellett volna használni, Azért ez gáz. Nem kicsit. Most meg erősítésnek kaptak egy embert, aki egy egyszerű feladatot nem ért meg. Vicc és megint vicc.
Jaj, az meg különösen szánalmas volt, amikor tegnap 2 perc után királlyá koronázták az új gyereket, mert ránézésre nagydarab és katona vót, majd az első hibánál (ők már a sokadikat vétették) a legalja életképtelen pancsernek hordták el. Felemelték, majd mikor látták, hogy nincs hasznuk belőle, akkor a sárba döngölték. Valahol ugyanúgy, ahogy a dicső magyar média szokta a valóságshow szereplőkkel a Blikkben. Csak itt a folyamat gyorsabban zajlott le.
A piros csapat kábult halai pedig már a röhej határát súrolták.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.06. 17:29:05

@Diótörő46: ez a nagydarab mánia nekem sosem volt érthető

,, 2017.09.06. 18:59:54

Az volt már, hogy Feri magyar hangja Alekosz?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 19:01:06

@beacska: @Diótörő46:

Lassan én is elkezdek a pirosaknak szurkolni, mert a sárgák kezdenek takonygerincűek lenni mint Hajdú Péter, minden megmérettetést elbuknak erre találnak egy bűnbakot akire ráverhetik, pedig ezt nem egyedül a Viking barátunk b*szta el, hanem a sportember is aki mindig hangoztatja mennyire nem szeret veszíteni, erre egy csaj lenyomja :)))
Valamiért vele nem foglalkoztak, csak az új srác lett kipécézve, gondolom megint a csaj lesz a vezér (mijaneve?) godzilla meg beáll a sorba.

@PeniValdes:

Bálint szemében egy kapát látok, az ovis jelét :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 19:03:12

@,,:

Lehet hogy ő a szinkron hangja :)
Az is lehet hogy Feri egy Román favágó, és a többiek a súgót figyelik éppen mint mond a román Feri :)

,, 2017.09.06. 19:04:25

@szociál: viccen kívül, szerintem ő tutira egy beépített embör:)

kisbutters 2017.09.06. 19:06:21

@szociál: Nem tudom, de tényleg úgy ásott mint a gyerekek az oviba. Ezt a Gergőt tuti trolkodni küldte be az rtl.

kisbutters 2017.09.06. 19:08:43

Én azért várom, hogy a pirosak veszítsenek, hogy ők is megtudják végre, hogy elvan rejtve egy védettség és végre elkezdjék keresni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 19:14:38

@,,:

Feri az a kategória ami a másik csapatban honvéd Tomi, alapból az induló sárga csapatba kellett volna tenniük, úgy lett volna kiegyenlített.
@kisbutters:
:))
Én is elsőre azt hittem pogácsát készít mint az oviba, Gergőke kb annyit ér mint a kihullott hemüveges survivor lexikon.
És ahogy Diótörő mondja azok a kábult halak elég húzósak voltak, az egyik látszott hogy lebeg a vízen bmg :)))
Aztán vágás, és mikor magához tért egy kicsit elkezdte megfogni a homoszexuál :)
Puszta kézzel még Robinzon Crúzó se fogná ki.

kisbutters 2017.09.06. 19:16:33

@szociál: Igen vannak itt furcsaságok.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 19:18:13

Ez lassan olyan mint az Édes élet, megírt forgatókönyv szerint haladnak.
Múltkor mi volt mikor a Szandra? (nevekkel gondba vagyok) leült a homokba kicsit gondolkozni, a többiek meg szépen sorban köré gyűltek, közben szép zene szólt, annyira megható....csak átlátszó !!!

beacska 2017.09.06. 19:30:25

@szociál: jegyzem meg, a számításaim szerint 3:2 a győzelmi arány

Diótörő46 2017.09.06. 19:48:27

Azért Ibonék - főleg Benedek - elég erőteljes amnéziában szenvednek. A Happy Campben sapkás, szemüveges Gergelyt és Zoltán az ő ötös magjuk közelébe sem akarták engedni, akkora volt eddig a befogadás és az összhang az komplett csapatban. :D :D

beacska 2017.09.06. 20:12:40

kik nyerteK kik nyertek?

Sanda.Ipse 2017.09.06. 20:17:45

Most jön az igazi nagy-nagy csavar.
Az új fiúnak, Tominak védettsége van, mint új játékosnak. Ugyanakkor rendelkezik egy védő amulettel is, amit bárkire átruházhat. Úgy tűnik az előzetesből, hogy Zoli lesz a kedvezményezett.
Szarban az ötös szeretet-mag...
Kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a műsort, a pirosakat meg kezdetek óta.

Sanda.Ipse 2017.09.06. 20:29:46

@Diótörő46:
... és akkor még a kiscsajt nem is említetted, akit rögtön elsőnek kipakoltak nagy szeretettel.

kisbutters 2017.09.06. 20:29:50

@Sanda.Ipse: Lehet én félre értettem de szerintem egy védettség van és azt adja Zolinak.
Többször megkérdezte a Bence, hogy Tomi téged akkor sem tennének ki ha nem lenne védettséged? Gergő a háttérbe kárörvendően vigyorgott, mert dehogynem.

kisbutters 2017.09.06. 20:30:12

@Sanda.Ipse: Lehet én félre értettem de szerintem egy védettség van és azt adja Zolinak.
Többször megkérdezte a Bence, hogy Tomi téged akkor sem tennének ki ha nem lenne védettséged? Gergő a háttérbe kárörvendően vigyorgott, mert dehogynem.

kisbutters 2017.09.06. 20:31:45

Szegény Lilla leeset, azt hittem a gerince eltörik, aztán hogy felpattant :)
Remélem nem őt szavazzák ki.

Sanda.Ipse 2017.09.06. 20:35:30

@kisbutters:
Ha neked van igazad (és miért ne lehetne), akkor repül a kotona.
Azért nem bánnám, ha nem értettem volna félre:)

beacska 2017.09.06. 20:35:57

nnna, most először szimpatikus a Feri (nézem vissza a mait)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.06. 20:39:54

Kellett nekem feljönni, holnap akartam megnézni, most ellőttétek a spojlert :P

kisbutters 2017.09.06. 20:43:18

@Sanda.Ipse: Simán lehet, hogy neked van igazad pont pakoltam és nem figyeltem.
Miért kapna egy ember két védettséget?

Sanda.Ipse 2017.09.06. 20:48:12

@kisbutters:
Az egyik "jár", mint új játékosnak. A másik "szerzett" (talált), amit vagy odaad másnak vagy ő maga használ fel későbbi kiszavazás során.
(Szabályrendszer: tőlem!)

kisbutters 2017.09.06. 20:51:25

@Sanda.Ipse: Legyen igazad, szerintem benne több van és jó lenne, ha maradna még egy hetet legalább.
Mondjuk akkor a sárgák is elég hülyék ha az új srác előbb rátalált erre mint ők.

Sanda.Ipse 2017.09.06. 20:55:51

@kisbutters:
Nekem a csavar miatt tetszene, hogy mit kezdenének, ha sem Zolit, sem Tomit nem lehetne kiszavazni.

Berborosz 2017.09.06. 20:57:06

A sárgákat már akkor halálraítélték, amikor összeválogatták a két csapatot. Másodjára megkapták ezt a Tamást. Akit még csak ki se rakhatnak?
Itt valami bűzlik...

Diótörő46 2017.09.06. 21:03:12

@Sanda.Ipse: Valóban. Nóri eszembe se jutott már. És katona Tamást sem említettem, akit egy fél napig befogadtak, sőt vezetővé kiáltottak ki, aztán az első botlás óta megtűrik. Volt már azóta pancser meg óvódás is. :D Lillát is épphogy ki nem röhögték a mai adásban, amikor énekelt.

Az előzetes meg megint roppant hihető történetet mutatott be, hogy az "óvódás" fél nap alatt megtalálta az elrejtett amulettet. Hát hogyne....

SDBY 2017.09.06. 21:05:53

Remélem nem egyértelmű spoiler volt ez az előzetes... Az alapján simán repül Tamás, de én bízok benne, hogy lesz benne valami csavar.

A legutóbbi előzetessel is nagyon el akarták hitetni, hogy a sárgák nyerik a védettséget, aztán mekkorát koppantak (Lilla szegény szó szerint) megint.

Diótörő46 2017.09.06. 21:11:10

@SDBY: Szerencsétlen nő, nagyon nagyot esett. Remélem tényleg nem lett semmi baja. Annyit nem ér ez az egész hogy a nyakát törje.

beacska 2017.09.06. 21:21:22

nnna, EZT most jól elcsalta a Bence...

az Ibonra többször rászólt, h nem jól rakják a kockákat, a pirosak meg úgy rakhatták, ahogy akarták...nem tök mindegy? lépcső legyen és kész...

már az ezelőttinél is úgy tűnt, h Bence rosszul lát...emlékszem, anno a Stohl is néha rosszul látott...meg ott néha a kötél is rövidebb volt

beacska 2017.09.06. 21:23:58

SIXX, kérlek, nézd vissza, mi volt ezekkel a kockákkal!!! szerintem csalás volt, kéééész

csillagporszem 2017.09.06. 21:43:54

Ohh totál hihető, hogy ez a pancser Tamás, akiből sokmindent nem nézek ki, talál egy amulettet, amiről tudja is, hogy mi és persze volt is rá elég ideje, hogy megtalálja...
Szóval, akkor belengeti az amulettet, emiatt nem szavaznák rá és szavazatszámlálás előtt nyögi be Zoli hogy megkapta az amulettet tőle? Vagy még szavazás előtt kiderül hogy átadta neki? Lehet nem koncentráltam a végére eléggé, elment a kedvem eléggé attól, hogy már megint a pirosak nyertek.
Ha kiderül akkor gondolom Tamásra szavaznak. Ha viszont nem derül ki és Zolira szavaztak, akkor azok érvénytelen szavazatok és mondjuk 1 szavazattal is kilehet esni? Áhh a fenének hozták be ezt a gagyiRambot, csak mindent elcsesz, mehetett volna Zolika haza simán, nem hiányozna.

csillagporszem 2017.09.06. 21:51:59

Oké, visszanéztem, nem koncentráltam eléggé. Pápá Tamás!
Nem értem, mi volt ez a Tamásos sztori?? Berakják, adnak neki egy amulettet és közlik vele hogy az első koszavazáson mehetsz is haza?? Ki az a hülye aki odaad egy amulettet bárkinek is, főleg amikor nagy esély van rá, hogy hazamegy??
Jaj rtl, mindig olyan hülyén manipuláljátok az eseményeket a műsoraitokban, ne csinálnátok ilyen feltűnően. Csak tudnám mi értelme volt az egésznek.

enzo23 2017.09.06. 22:07:00

Jó, hogy már a 3x09-ről beszélünk a 3x07 hozzászólásainál :D
Szóval, a vonatkozó részről (amit megint alig láttam) pár gondolat:

- Sárgák hogy ráparáztak hogy merge lesz és elveszítik a kis családi csapatukat...valaki szóljon nekik, hogy ez egy egyéni játék :D
- Ez a Tamás nem a legélesebb kés a fiókban, hogyan beszél már :O a tetkó meg szerintem beválogatási követelmény volt, esküszöm a szereplők 70-ának van. Mondjuk ha tényleg ilyen spongyabobos retek tetkója van Tominak, az tényleg a legalja.
- Ezt a forgatós játékot amúgy csipázom, de ha tényleg volt kötelező haladási irány, és vmelyik csapat részére részrehajló, akkor szépen elkúrták.

A mai részről majd holnap, érdekes volt...

HufnágelSteve 2017.09.06. 22:27:42

@beacska: Eltérő méretűek voltak. A hátsó épített szerkezethez kellett igazodniuk a kockáknak méretben is. A pirosaknál sem stimmelt az első, de ők rákérdeztek egymástól. Játék közben többet kommunikálnak. Ráadásul Feri miatt a pirosak egy fokkal technikásabban pakoltak (nem áztatták kelleténél tovább a kockákat a vízben, sárban) Látszólag nincs eltérés a közelről hozzuk előbb, vagy távolról típusú pakolásban, de lélektanilag és gyakorlatban is van, mivel ha már több van közel és keveset kell hozni messzebbről, akkor azt már könnyebben megteszik az emberek, mint azt, hogy milyen kurva nehéz volt az elsőt idehozni olyan messziről és még mennyi van, ráadásul a messziről hozottal több sarat is odahordtak az útba, így már a kezdetieket is csúszósabb, sarasabb helyen pakolták.
Az előzetes alapján azt mondanám az új katona jött, látott és mehet haza, mert naiv, így kiszavazzák, hiába a védettségi totem, amit elmondtak neki hol van, vagy a kezébe adták.
@Szonjabarbi: Valóban, Feri a sárgákat is összerántaná és adna nekik is taktikai tanácsot ha átkerülne, de ezt szerintem már nem merik meghúzni.
Amúgy ha már hiányolod, én egy semleges és szerethető karakter vagyok, csak nem kértek fel rá, hogy utazzak ki a "fogyi-táborba", pedig én élveztem volna (bár lehet, hogy más nem) ;)

beacska 2017.09.06. 22:32:51

@HufnágelSteve: én ezt értem, de azt nem, h szerintem tök mindegy volt, h hogy rakják, csak működjön. Bence a sárgákkal 2* is újra rakatta, míg a másik oldalon pakoló pirosaké olyan volt, mint az ökörhugyozása

bElannaTorres 2017.09.06. 22:51:02

a magyar survivor lesz az első ahol híznak a versenyzők. Tegnap rántotthús, ma csokis torta , ennyit még se zabálok, három hete salátán élek, azt az ezek a túlélők :D

kisbutters 2017.09.06. 23:36:03

@bElannaTorres: Holnapi részben is nagy zabálás lesz. Tehát sárgák megint elveszítenek valami versenyt.

HufnágelSteve 2017.09.06. 23:39:22

@beacska: Voltak rajtuk festett jelek, az mutatta hogyan kell állniuk és méretet is jelzett, valószínűleg az alapján kapta a stábtól az instrukciókat Bence, hogy szóljon be istentelenül.
Passz, nem szurkolok senkinek, így nem tudom megítélni, hogy a pirosak mázlisabban pakoltak, vagy lehet az is, hogy az elsővel egyező festésirányt is nézték, míg az oldalirányú elcsúszást és nem pontos illesztést meg elnézték nekik valamiért (amit tekinthetsz kivételezésnek).
Kivételezés ténylegesen inkább a csónak, a több kókusz és banán, meg a kába halak.

Sanda.Ipse 2017.09.07. 07:29:26

@beacska:
Rossz meglátás. Bence többször SEGÍTETT a sárgáknak azzal, hogy szólt, nem jól rakják a kockákat.

doktor faktor 2017.09.07. 08:47:47

Kivagyok, ez tenyleg atmegy valovilagba. Nincs rohadtul semmi tortenet az egy nap/egy adas felallasban, ezert, hogy ne legyen kurva unalmas, telepakoljak megrendezett es eroltetett halvadaszattal, meg szomszedba latogatassal. De igy is az, meg meg idegesito is.

beacska 2017.09.07. 09:16:29

@Sanda.Ipse: ja, persze...mert ha nem rakatja át velük, beláthatatlan következménye lett volna...

Puncylla 2017.09.07. 09:19:22

@beacska: @Sanda.Ipse:
Segít vagy akadályoz?
A legjobb az lenne, ha nem ordibálna ott minden versenyen.

Sanda.Ipse 2017.09.07. 09:40:51

@beacska:
Jobb lett volna, ha a végén szól, hogy érvénytelen az eredményük, mert rosszul van a lépcső összerakva?

beacska 2017.09.07. 10:31:23

@Sanda.Ipse: mi az, h rosszul van a lépcső összerakva? nem az volt a feladat, h "a megadott elemekből, fix minta alapján építs lépcsőt", hanem, h teljen meg vízzel a tartály. nem tök mindegy, h hogy állnak az elemek? csak jussanak fel rajta

kisbutters 2017.09.07. 11:35:31

@PeniValdes: Én azért várom, hogy a pirosak is veszítsenek, hogy végre megtudják, hogy van olyan és végre elkezdjék keresni a pirosak legalább.
Sárga amulett jelek szerint Tamás "találta" meg.
süti beállítások módosítása