Hogy volt?

Survivor 3x06 - Társadalmilag nulla = buzi

2017. szeptember 05. 08:00 - sixx

 vlcsnap-00002_26.png

Három percnyi hogyvót után kezdünk azzal, hogy a sárgák a védettségi játékból visszaérve először eldöntik, mit egyenek borsóbabot vagy fehérbabot (kardinális kérdés!) majd jöhet a szembenézés a tényekkel: ők bizony faszok. Mert hát ha van egy csapat, amelyik konkrétan megkapja azt kis papíron, hogyan lehet megnyeri a kurva sorversenyt, de ezek után is elkúrja, az faszok gyülekezete, HACSAK nem arról van szó, hogy szándékosan buktak, hogy valakit ki tudjanak szavazni. Mivel itten erről szó nincs, Gergely és Zoli a két outsider, egyben fizikálisan nulla versenyző közül kerül ki a következő hazatérő, így marad az ultimate megoldás: a sárgák faszok.

A legjobbak azok a pillanatok, amikor Gergely, akinek két Stephen King-regény hazacipelése is komoly kihívást jelent, igyekszik elkenni a felelősséget például magáról, akire az ilyen sorversenyben nem lehet számítani, de éppúgy ki lehet röhögni Gergőt, az úszómestert, aki csak azért nem fulladt vízbe ma, mert térdig érő vízben ez csak nagyon ügyes embereknek jön össze, viszont abban világbajnok, hogy a felelősséget egy laza "mindenki mindent megtett, mégsem jött össze" mondattal egyetemesítse, és elejét vegye a tetemrehívásnak. Gergely tudja, hogy a halálos ítélete ma alá lett írva. Benedek a kamerába azt mondja, a sárgák nem faszok, egyszerűen a vörösöknél a fizikálisan gyenge karakterek és az erősek között nincs olyan szakadék mint náluk.

vlcsnap-00006_34.png

Benedek egyébként bátor ember, rábízza a baltát Gergelyre, és megkéri, hogy bontsa fel a kókuszokat, de amint a Survivorfan megfogja a baltát, már lehet tudni, hogy el fogja rontani a szerszámot. A csajok morognak, Doktoranita nem fáradt el a verseny alatt kellőképpen, Klau nem éhes. Bezzeg Benedek, aki annyira éhes, hogy babot akar babbal és kókusszal, ami a csajok szerint pazarlás, minek megenni mindent egyszerre. Doktoranita eljutott oda, hogy nem érdekli mán semmi, menjenek haza egyesével. Azon vagytok, helló.

Szánalmas egy banda. Kifekszem a napra napozni s kivárom, hogy sorra kerüljek.

Doktoranita aztán kiosztja a népet is, nem kell arra várni, hogy megmondja mi a faszt csinájjá' egy játékban, hanem aktívan tevékenykedni. Mindenki hallgat, meg néz maga elé, Klaunak szól valaki, hogy mosolyogjon, mire kiakad, fasznak vigyorogjak bazdmeg, megetettük azokat a kutyákat . (Kutya = vörös törzs, szívesen.) Letargia van. Klau, mesélnék én neked valamit egy Stephenie LaGrossa nevű Survivor-versenyzőről, aki az amerikai műsor 10. évadában az Ulong nevű törzs tagja volt, azé az Ulongé, ami a törzsek háborúja szakaszban 9 játékból nyolcat bukott, és a végén egyedül maradt a szigetén. De nem adta fel, és nem nyígott, csak mondom. Gergő a nagy számok törvényére hivatkozik, előbb-utóbb nyerünk úgyis. Doktoranitának mondja az erdőben, ahová fáért mennek, a nő teljesen k van akadva, a megoldókulccsal a kezünkben buktunk.

Egy ország röhög rajtunk.

Mondom, sárgák = faszok.

vlcsnap-00013_33.png

A vörösöknél Feri összegez, faszák vagyunk, semmit nem tudtunk semmiről és mégis nyertünk, és még ettünk is csikönt. Mindenki bólogat és vigyorog, Iliász szerint a csapat morális felemelkedést kapott, ezt illusztrálva Barbara teátrálisan köszönetet mond mindenkinek (azaz Ferinek), hogy játszatott, mert most boldogabb, mint bárki a világon, majd megveregeti a saját vállát, de jól tettem, hogy Baltás mellett tettem le a voksom. Gondolom, azért nyalizik, mert fél, hogy éjjel levágják a fejét és belehánynak a tüdejébe. Feri egyetért, jó döntés volt, Bálint közben meg ott áll kínban, mer nem szokott hozzá, hogy szembe dicsérjék. Bianka vígszínházazásnak tekinti a monológot, ami egyébként igaz is. Feri nem az a kertelős típus, Bálintnak aszongya, első ránézésre azt hittem, nyikhaj vagy, egy gyenge szar.

Én megmondtam mindenkinek, először a gyengéket takarítom el.

vlcsnap-00016_32.png

De Bálintot nem köll, mert erős, tökös gyerek, aki bizonyított. Bálint arca úgy felderül ennek hallatán, mintha karácsonyra végre nem egyujjas kesztyűt kapna. Adri a vízben úszva és kókuszt (vagy sajtot?) majszolgatva közli Biankával azt, ami majd szerintem a veszte lesz: nem kell itten szeretni senkit, nem kell lojálisnak lenni, amíg együtt van a törzs, addig az a fontos, el kell viselni őket, utána meg le kell szarni. Bálint a parton Ferinek azon kesereg, hogy nem szavazhat végre, mert szeretne már, Biankát, most, azonnal, menten, TAKARODJONMÁRHAZAAGECIBEBAZDMEG, Feri szerint ez visszás dolog, végtelen ideig úgysem lesznek itt, de ha mégis, akkor ő 300 méterrel arrébb költözik, mert ezeket a faszokat nem bírja elviselni. MER GYENGÉK.

Benézünk a sárgákhoz, este van, Doktoranita viszont még mindig a vereség miatt háborog, Gergő ezért a faszához öleli szorosan. Klau és Lilla főz, Doktoranita viszont a parton szomorkodik, Klau rendkívüli éleslátással megállapítja, hogy szomorú. Doktoranita baja, hogy ő itten főnökasszonynak tartja magát, így az ő feladata lett volna meghatározni a stratégiát, ezért magára veszi a vereséget. Ezt hívják mártírkomplexusnak, Mel Gibsonnak is ilyenje van. A törzs tagjai köré gyűlnek a parton, a zene szomorkás, de biztató, a tenger nyaldossa a lábakat, a nap megy le, a család összetart, sugallja a kép, kár, hogy egy őzgida nem evett éppen Doktoranita hajából valami levelet, és nem rohangálnak körülöttük pucér kisgyerekek, de hát a büdzsének is vannak korlátai. Lefekvés előtt Doktoranita megmasszíroztatja a vállát Gergővel, majd lefekszenek közösen, de nincs baszás.

Aranyos volt Gergő, mindenkinek jól esik egy kis törődés.

Majd lesz. Erre mérget veszek. Gergely elmegy úszni a tóba, és megállapítja a kamerának, hogy van az ötösfogat, Lilla, Klau, Doktoranita, Benedek és Gergő, és van ő meg Zoli, és a következő kieső ő lesz, hacsak nem tesz valamit annak érdekében, hogy megtartsák. Ezért őrült módon elkezd dolgozni a táborban, fát vág, de rosszkor és sokáig, amivel felidegesíti Klaut, Gergő meg lelúzerezi. Benedek szerint az a baj, hogy Gergely csak alibizik, elnézve azt a képsort, amin egy szúnyoghálóba igyekszik lyukat faragni, megértem. Ja, és mellesleg, SZÚNYOGHÁLÓT IS KAPTAK??? Ha már Gergelybashing van, akkor a csajok sem maradnak ki a szórásból, ez egy here, egy lusta fasz, látszik, hogy nő mellett van folyamatosan.

Milyen nő mellett? Még ha egy Adonisz lenne, vagy egy Herkules, de nem az, bazdmeg. (Lilla)

Zoli és Gergely a földre letett vízhatlan ponyván feküdve mindenféle tervet eszkábál, hazudni kéne, meg ilyesmiket, de persze ebből nem lesz semmi, Gergely a következő, Zoli meg az azutáni törzsi tanácsról húz majd haza.

A vörösöknél Szandi és Barni rákász, sikerrel. Ha jól látom, egy vagy két rákot sikerült fogni, nyolcfelé osztva nem az igazi, bár Bálint nem kér belőle, mert, mint kiderül, neki nem szimpatikus az, hogy a rákokat élve dobják tűzre a többiek, amiben, tegyük hozzá, van valami, de Bálint egy lépéssel tovább megy, aszongya, hogy a tévében ha ilyet lát, akkor az a reakciója, hogy azt az embert kellene tűzre vetni, aki csinálja. Krisztián egy pragmatikus, éhezni akarsz?-szal válaszol, nem akarok, de fejbe lehetett volna szúrni a szerencsétleneket előtte. Nem lehet, mondja Barbara, mert akkor kifolyik a bele, és nem lehet megenni. Bálintot ez nem érdekli, láthatóan megviselte a rákok szenvedése, ráadásul egyre jobban rühelli Krisztiánt a feltűnési viszketegsége miatt. Aztán egyszer csak elszabadul a pokol.

Nekem az is sértés, hogy egy mocskos, patkányszinten levő ember hozzám szól. Egy olyan ember okít engem, aki társadalmilag nulla.

vlcsnap-00032_17.png

Bálint gyűlöli Krisztiánt, mint kiderül, és Andri hiába igyekszik csitítani (Bianka meg okosan hallgat, és várja, mikor ássa már bele magát nyakig a földbe), csak nem áll le. Bálint baját nem nehéz kitalálni, nem szereti a melegeket.

Nekem van egy életfelfogásom, és úgy gondolom, hogy az jó.

Adri kéri, hogy akkor ezt hagyják abba, mert nem akarja hallgatni, Bálin erre Feritő, kérdezi, hogy ha van egy társadalmi ranglétra, aminek tíz foka van, azon hol van Krisztián.

Nagyon jól tudod, hogy ugyanoda teszem, a legaljára.

Bálint társadalmilag suttyónak tartja Krisztiánt, amit nem teljesen értek, de mindegy, és továbbra is az a baja leginkább, mármint a buziságon kívül, ugye, hogy LEHET, hogy a rákot azt így kell megölni, sőt, TÖBB MINT VALÓSZÍNŰ, hogy így kell, de NEKI ez nem tetszik, és LESZARJA, ő sajnálja az állatokat, pedig vadász. What the actual fuck??? Feri szerint ezen nem kell kattogni, Bálint nem ezen kattog, hanem az okításon, mert egy társadalmilag nulla őtet ne okítsa. Követelem, hogy minden homofób szervezet emelje be a hivatalos szókincsébe a társadalmilag nullát, és a mocskos buzizás helyett ezt használja.

vlcsnap-00035_18.png

Elég volt. Ma elkezdte megrajzolni az i betűt, és ha kibassza rá a pontot, akkor engem bilincsben visznek haza.

Feri szerint hagyni kell, majd elrendezi a sors, Bálint egyetért, az biztos, elrendezi majd egy idő után. Ezt most nem értem, minden buzit elér valamiféle végzet? A heterók meg örökké élnek? Vagy mi? Feri a kamerába azt mondja, Bálint közel áll hozzá, Krisztián meg semmilyen szempontból nem. Hálistennek, teszi hozzá. Krisztiánnak Adri viszi a hírt, mi a baja a parasztnak, kérdezi a fogát piszkáló faszi, hát az, hogy meleg vagy. Jézusom, még mindig itt tart ez a primitív? Krisztián leszarja, meg eleve, Bálint szemtől szembe nem mondja, mert beszari pöcs, de majd ő odaáll, és tessék, lehet tisztázni a dolgokat. A csajok rémülten tiltakoznak, isten ments, ott a balta nála, az kell még csak.

Bálinttal vitatkozni olyan, mint lóval sakkozni. (Krisztián)

vlcsnap-00040_12.png

vlcsnap-00041_17.png

vlcsnap-00042_14.png

vlcsnap-00043_14.png

vlcsnap-00044_14.png

vlcsnap-00045_16.png

vlcsnap-00046_13.png

vlcsnap-00047_12.png

A sárgák délutáni, láthatóan kreált történetszála az, hogy a nők pihiznek, a faszik meg elmennek a partot szegélyező sziklafalhoz, vadászni. Hogy mire, az nem derül ki soha, de a nők bepánikolnak, jaj, mi lesz ezekkel most így, jézusom, tök veszélyes, szóval igyekeznek valami feszkót kelteni benne, a nézőben, de kevés sikerrel, mert 1) nem veszélyes, 2) nem történik semmi, 3) nem fognak semmit. Az adásidőből viszont elmegy vele vagy tíz perc. Közben a csajok megfőznek odakünn, kitalálnak egy desszertet, a sült banánt. Mert azt ki kellett találni, valóban. Na, irány a kiszavazás végre, amire, mondjon bárki bármit, a csajokat kisminkelték. Bence szerint ezek itten okos, elszánt fiatalok, és rendesen lebassza őket, hogy zsinórban másodjára vannak törzsi tanácson. És számon kér. Klau szerint szervezetlenek voltak. Gergely szerint ő mondhatni, szakértő, de a napi rutinban nem spíler. Mindenki a saját életvitelét akarja élni, és ez nem megy. Zoli szerint a törzsben nőuralom van, a szerepek felcserélődtek, és a pasik ki lesznek szavazva. Hát, Gergely faszi, ki is szavazzák. Happy camp, búcsúzik.

Címkék: survivor
79 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tusán 2017.09.05. 09:59:45

Egyre inkább távolodnak tőlem a szereplők. Először a határtalan hímsovinizmus baszta ki a biztosítékot, a nők alázása, fenyegetése és a sorozatos meglepődés, hogy baszki, egy nő is tud annyit, mint egy férfi, aztán most a homofóbia. Nem mondom, hogy egy tévének társadalmi felelősségvállalást kell tennie, de ilyesmiért nyugaton instant kizárás jár vagy minimum egy kurva erős lebaszás a stáb részéről (ha már Krisztián nem volt képes megvédeni magát), amit adásba is adnak.

doktor faktor 2017.09.05. 10:13:41

Teny, hogy ez a ritka irritaloan komplexusos, kis mitugrasz gyerek kemeny munkaval eleg magasra tette a mercet..

Astrid. 2017.09.05. 10:23:27

Jól van Gergely, ne szomorkodj. Béna balfütty voltál, de te legalább kijutottál oda. Én kijutottam? Nem. Nalátod.

Mona Lujza 2017.09.05. 10:39:41

Nagyon nem tetszik, hogy a sárgákhoz jött ez az új gyerek. Sokkal szívesebben néztem volna, ahogyan a pirosak kikinlódják a most már csak hat fős csapatot a következő zsákmányszerzésre.

kisbutters 2017.09.05. 11:14:58

@Mona Lujza: Nekem eddig nem tetszek. Nagyon egyenlőtlen volt a verseny.

kisbutters 2017.09.05. 11:19:19

Gergely nem tettél semmi olyant amit bánnod kellene. Megpróbáltad, nem működőt, jobb mintha meg sem merted volna próbálni.
Bálint eddig nem értettem mit keres ott, mi a szerepe? Most kiderült, hogy azért került játékba, hogy homofóbiát erősítse. Olyan düh van a paliba, ami már veszélyes.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.05. 11:24:01

@Mona Lujza:
Ez egyébként szokás, hogy a megfogyott gyenge csapatot feltöltik kétméteres viking kommandósokkal? Vannak máskor, máshol is ilyen "beköltözések"?

De arra mindenképpen jó lesz az új srác, hogy már ne annyira a heppi legyen a lényeg, hanem a hatékonyság. Meg az egy érdekes csavar lesz, amikor a mostani csapat rájön, hogy a Tamás(?) egyedül is elviszi a játékot, és mostantól ők azok a "koloncok", ami miatt Gergelyt kiszavazták.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.05. 11:33:02

@sixx:
Akkor jó... illetve nem jó. Mert ez így nem a Survivor, még annyira sem, amennyire én ismertem, hanem legfeljebb a Való-Nomád, ahol pár, de nagyon is hasznos felszereléssel meg a kaja beosztásával azért el lehet vegetálni. Amit eddig láttam ebből, annál szerintem a Celeb vagyok... is jobban igénybe vette a játékosokat.

Bár én már a csónakot sem értettem a Buwayánál, mert azt hittem volna, hogy a játékokon megszerezhető eszközökön kívül minden csapat ugyanolyan feltételekkel és eszközökkel indul. Erre kiderül, hogy a megnyert tűzszerszám is csak egy nap előnyt ér, mert másnap megkapta az Ibon is, szánalomból.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.05. 11:36:17

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): a tűzszerszámot az amerikaiban is odaadják annak a törzsnek, amelyiknek nincs, de ment kiszavazásra.

2017.09.05. 11:44:55

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Én se értettem ez mi. OK a villában volt hogy jött egy, új gyerek, na de itt, segíteni balfaszékat!?
Darwin a fejét fogná.
Kicsit ez a rész leült, engem a csajok idegesítenek, Bálint az aki hozza a kötelezőt, egy segg, de legalább nem unalmas.

kisbutters 2017.09.05. 11:46:46

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Tűzszerszám szerintem belefér. Talán arra mondanám, hogy nélkülözhetetlen és tényleg kapják meg.
Én azt nem értem a pirosaknak miért van csónak ha a sárgáknak nincs. A pirosak olyan helyen vannak ahol ananász terem, ami azért cukortartalomba sem utolsó. Plusz jól ehető gyümölcs. Míg a sárgák olyan helyen vannak ahol csak kókusz fa van, aminek csak a levét bírják meginni.
Lehet nem így van de összefoglalóból én ezt szűrtem le.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.05. 11:55:35

@kisbutters:
Igen, kiegyenlítettebbnek kéne lennie a körülményeknek, az nem vitás. Az a csónak hatalmas előny, még ha eddig csak bohóckodtak is vele a pirosak. Azzal tudnának halászni, mert háló meg van, ami még a sekély vízben is jóval eredményesebb, mint amit a part mentén lehet produkálni vele.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.05. 12:19:16

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): elméletileg előny, de ott aki halat tud fogni az óceánban, az nagyobb varázsló, mint mészáros lőrinc.

djmarco 2017.09.05. 12:39:11

Tudom hogy ebbe a műsorba nem a közönség dönt, és amúgy is már rég felvették az egészet, de valamiért ez a Bálint gyerek engem olyan mértékben idegesít, hogy még smsre is költenék hogy kiszavazzam.

Chuck Νorris 2017.09.05. 13:01:45

Igazábol sztem akkor lenne mulatságos a müsor ha a több játékossal rendelkezö csapat, egy játékosát átszavazná a másik törzsbe, ez hogy beküldenek vmi manuszt, ez igy szánalmas picit.
Gergely gyenge láncszem volt, a reflektorfény se vette, nyaralt egyet, ugorgyunk. :)
maga az adás, nem volt vmi izgalmas, hiányolom belölük a barkácsolási kézséget, de valoszinüleg nincs szükségük rá, hogy bármilyen hal vagy rákfogo cuccot fabrikáljanak.

Chuck Νorris 2017.09.05. 13:03:53

@sixx: kaptak horgot, giliszta van a földben sztem egyáltalán nem lehetetlen, voltam én is tengerparton, vettem a vegyesboltban zsineget meg horgot, egy rakat szardellát vagy makrélát fogtam a molorol. még uszo se kellett olyan tiszta volt a viz mint a müsorban :)

☺ágica 2017.09.05. 13:15:37

még egy évadot sem láttad, de most visszanéztem a heti adagot, és azt hiszem a 4. részben 12-13 perctől Lilla(?) kezében vmi zöld műanyag flakon van, és belelóg a képbe vmi sárga kupakos flakon is, szóval biztos kapnak ezt-azt. simán el tudom képzelni a sminkest...

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.05. 13:25:09

@☺ágica: naptejet kapnak, meg vizet, valami kulacsba beletöltve, amire tekertek ilyen tribal mintát.

☺ágica 2017.09.05. 13:27:29

@sixx: igen, azt láttam, de ezek nem voltak körbetekerve. vagy csak lejött róluk? passz, csak vhogy kilógott...

ewita 2017.09.05. 13:42:37

ÁÁ szúnyoghálót már múlt héten kiszúrtam, reggel tekergették össze. Nekem ez 3(4?) garnitúra egyen ruha, ágynemű stb. kicsit sok, nem túlélős. Naptej ok az érthető én is 5 perc alatt szarrá égek.. a másik , tuti tusolnak valahol, sós vízben, homokban fekszenek mégse ocsmány a hajuk pl.
Bálinkának csak annyit mondtam volna, nekem úgy rémlik mintha hat pofára zabáltad volna csirkét , akkor miről vakerolsz? az zacsiban terem a szupermarketben mi? :P Amúgy az a gyerek tiszta görcs a Krisztián miatt, nem tudom attól fél ráugrik éjjel??? :D
Fú az új játékoson nagyon kiakadtam én is!! utálom az ilyet amikor a többi már egy ideje ott kínlódik és beesik egy friss ember!

doktor faktor 2017.09.05. 13:46:47

Az a nagy szomorusagom, hogy ezzel a jol kuldjunk be valakit, mert miert is ne dologgal igy a hatodik reszre mar be is bizonyosodott, hogy nem, meg mindig nem ertik ezt a kib@szott musort a reteknel. Majd biztos lesznek tematikus hetek is. Miert nem korlatozza oket jobban a liszensz? :/

Chuck Νorris 2017.09.05. 13:48:11

@ewita: a to ahol pancsikolnak néha, az édesvizü. de ettöl még lehet hogy két pálma között ott van a toitoi meg a mobiltusolo :)

doktor faktor 2017.09.05. 13:48:29

@☺ágica: Ki fog ez derulni hamar, a labszor nem hazudik.

Hogy kerültem én ide? 2017.09.05. 13:56:24

Csak én érzem úgy - látva ezt a balfasz sárga brigádot - hogy ha most az utcán odajönnének hozzám az RTL-től, hogy "pakolj, indulsz a Survivor-ba", akkor is különbül játszanám a játékot, mint ezek, vagy másnak is megfordult ez már a fejében? Gondolom, volt rá 1-2 hetük, hogy képbe kerüljenek a játék lényegéről, rejtély, hogy ha már ilyen csököttek, akkor miért nem 24 órában a védettségi totemet keresik. Például.

beacska 2017.09.05. 14:21:47

úgy látszik csak nekem tetszik az új tag. nem baj. én csípom, h van benne végre egy kis váratlansági faktor. Már nagyon untam az egyenlőtlen küzdelmet. Ha még a csapatok húzás alapján kerültek volna össze (mindenki húz egy színt magának), akkor azt mondanám, h balszerencse. de így...nem volt egyensúly...Feri feje meg különösen király volt a beharangozóban...

Bálint viselkedése szerintem a felvezetése annak, miért ő fog elsőnek kiesni a csapatból. remélem, több hisztivel nem szórakoztatnak minket. Mert látszott, h nem első volt nála, a többieknek ismerősnek tűnt. valszeg ez volt a legszalonképesebb...

jaaa, és az lejött, h Bálint-gyerek 2 résszel ezelőtt még HÚSért nyafogott? mit gondol, az nem élt valamikor? ostoba

Chuck Νorris 2017.09.05. 14:29:32

@beacska: az állatleölésnek nem a miértjén, hanem a hogyanján hisztizett.

doktor faktor 2017.09.05. 14:38:31

@beacska: Szerintem az nem gond, hogy o nem ert egyet a rak elve tuzbe dobasaval; csak a vitakulturajaval van egy kis gond, meg ugy egyaltalan, ez egy igazan gyonyoru ferfihiszteria volt, bar ez pontatlan, mert kb egy harom eves gyerek erzelmi szintjen kommunikalta ezt a szitut. A barmibol eljutok a kigyurt buzifiu szivbol gyuloleseig es alja patkanyozasaig, mert hogy mer elni az ilyen, meg a kis nyuzge gyereknel egy eleg eros latenciafaktort lebegtet szemem elott.

jasszgeri 2017.09.05. 14:48:34

ez az elso survivor-om, igy adodik szamomra 2 kardinalis kerdes:
1.) volt mar valaha szex barmelyik szeriaban? :D
2.) ezt a vedettsegi totemet ugy kell elkepzelni, h a sziget nulladik napjan eldugtak a susnyasba es azota varja, hogy megtalaljak?

nicu71 2017.09.05. 14:48:40

@beacska: teljesen egyetértek,és szerintem Feri is menni fog,legalább ugyanannyira homofób mint az a kis pöcs,csak hát jóval taktikusabb annál hogy ezt a kelleténél jobban hangoztassa.

beacska 2017.09.05. 15:04:55

@Chuck Νorris: ez a vegák vesszőparipája szokott lenni...jóóó...akkor nevezzük őt látens vegának :D

beacska 2017.09.05. 15:09:54

@doktor faktor: szerintem nem a vitakulturájával van baj, hanem senki nem törölte még jól pofán. hisztizett:
1. hogy neki kevés a hús, ő nem hajlandó ezt a szart megenni...brühühűűű
2. ropogtatják éjszaka a fákat (egyúttal bele is lovalta magát a Bianka-ellenségképbe)
3. aztán Krisztián lett a legfőbb ellenség

minek jött ez ide??

ha Ferinek nem lenne rá szüksége az egyensúly miatt, már rég kiszívta volna az utolsó csepp vérét is...de így csak hecceli felfelé...

csillagkutya seven 2017.09.05. 15:41:53

A minipucu hisztije arról szólt, hogy ő egy senki...és sosem lesz valaki...

Tusán 2017.09.05. 15:48:19

@jasszgeri: Az amerikaiban szex még nem volt, de állítólag néha elpepecselgettek egymással, csak nem került adásba.

katemoss 2017.09.05. 15:53:16

@kisbutters: a sárgáknál is van ananász, legalábbis az egyik részben láttam, ahogy a szőke csaj pucolja. :)

Diótörő46 2017.09.05. 15:54:24

Bálint patkányozása éppolyan visszataszító volt mint Klaudia kutyázása. Ez csak azt mutatja, hogy igazán egyikük sem egy észkombájn. Nem érvekben gondolkodnak, hanem zsigerből gyűlölnek. Mert azt a legegyszerűbb. Nálam mindkettő leírta magát ezzel.
Az új ember beküldéséről már tegnap leírtam, hogy vicc kategória. Olyan szinten avatkozik be a játék menetébe az RTL hogy teljesen hiteltelenné válik minden. Különösen úgy, hogy aki egy kicsit is körülnéz a játékosok Fb oldalán az láthatta, hogy a sárga csapatból Zoltán mobilos képet töltött fel a szigetről ahol a sárga csapat tartózkodott. Ezek szerint még mobil is lehetett náluk? Hát milyen túlélőshow az ahol mobilozni lehet és sminkes van? Arról nem beszélve  hogy ha valaki lejjebb görget Zoltán oldalán akkor kiderül hogy a műsor kapcsán kórházba került. Ezeket semmilyen szerződés vagy titoktartás nem köti, vagy egyszerűen tényleg annyira hülyék amilyennek látszanak?

nick papagiorgo 2017.09.05. 15:56:48

@jasszgeri:
(majd sixx kiigazít, ha nem így van, de)
1. szex: ezt nem szokták direktbe mutatni (ez nem szex-show), de voltak, akik összejöttek (pl. Boston Rob meg Amber az egyik különkiadásban, a végén Rob meg is kérte a csaj kezét). Vélhetőleg ezek nem plátói módon, levelezés, gardedám, közös teázás, stb. útján történtek, és a tagok megálltak a "közös séta a holdfényben" c. résznél. (ráadásul pont Rob meg Amber utoljára is maradtak ketten némi pezsgővel miegymással,, tehát az utolsó éjszakát akár végig is dughatták:).

2. idol: alapvetően igen, a játék előtt dugják el. De lehet közben is, ha valaki megtalálja, akkor visszateszik. Van olyan, hogy 2 idol is van stb.

Tusán 2017.09.05. 15:57:56

@ewita: Jaja, túl sok cuccot kapnak, ez kétségtelen. Egy tűzszerszám és egy hónaljborotva tökéletesen elég lett volna, a többit meg szerezzék meg a jutalomjátékokon.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2017.09.05. 16:00:51

Ehhhh nekem eddig bejön, de a piros csapat nekem is irritálóbb!

Sanda.Ipse 2017.09.05. 16:12:47

@kisbutters:
Őt is meg lehet érteni. Nem elég, hogy a csajoknak nem jön be, de szerintem még a melegeknek is hiába kínálja fel magát:)

kisbutters 2017.09.05. 16:32:03

@Diótörő46: Dobj már pár linket. Nekem nincs facebook profilom, úgyis megnézhető?

csillagporszem 2017.09.05. 16:38:20

Bálintka takarodhat haza a szigetről, nem szeretem a homofóbokat. Olvastam Sixxtől a cikket az indexen még korábban és gondolom ez a genetikai hulladék csávó lesz majd az, aki feladja a játékot. Se nem erős, esztétikailag sem valami kiemelkedő, hogy legalább nézni jó lenne és emelllé még oltári primitív is szegénykém.
Gergely taktikájára kívancsi lennék hogy mégis mi volt, vagyishát inkább arra lennék kívancsi miértnem volt taktikája... nem sirattam meg, sokat nem tett azért, hogy a szigeten maradhasson.
Az új játékos berakása meg egy totális f@szság, nem értem miért húzták ezt meg. Eddig drukkoltam a sárgáknak, mert lúzerek, bénák, egyre kevesebben vannak de szurkoltam nekik hogy összeszedik magukat és nyerni fognak majd. Önerőből. Nem úgy bakker, hogy idehoznak nekik egy Rambo-t. Ezekután azért fogok szurkolni, hogy így is kikapjanak minden versenyen.

HufnágelSteve 2017.09.05. 17:19:53

Azért sem szurkolok. A szurok forrón éget és ragad, hidegen meg miért kapargassam fel valahonnan ahová már letapadt :) Én az új, friss emberen akadtam ki, mert én is kiváncsi lettem volna arra ha már Zoli is kiesik, a piros csapat kiket állít ki.
Amúgy meg vagy Bálint, vagy a szerkesztők ügyesek, de az ő szájából egyszer nem hangzott el a buzi, meleg, vagy homokos kifejezés, csak a "társadalmilag nulla", amiért még az amcsiknál sem jár kizárás, pedig nyilvánvalóan a leírtak helyett használta.
Majd kiderül, ha beborul. Amúgy meg ez egy szép helyen megrendezett fogyi-tábor, ahol kiszavazósdi is van, így nem lehet smink nélkül azt mondani, hogy "azért szavaztam rá, mert Fluimucil" :)

2017.09.05. 17:55:55

Jahh, immunity idol! Azóta sem látni-hallani róla, h bárki is keresné. Egyáltalán tudnak róla, h van? (a sárgák igen, mert Nórci & Szemcsigeri bepróbálkozott egy kamuval, de azóta kusscsi van, a pirosaknál meg fel sem merült a kikutatása)

2017.09.05. 18:16:05

@Hogy kerültem én ide?: RUSSELL HANTZ!!!!! mai napig ökölbe szorul tőle az összes talpam, bárhányszor eszembe jutnak a stiklijei, nagy hamiskártyás volt az öreg!
xD xD xD

☺ágica 2017.09.05. 18:29:24

@doktor faktor: :)) már amennyiben mutatják majd:) mondjuk erre pont nem vagyok kíváncsi:)

@PeniValdes: ühüm:)

a szúnyogháló az a halászháló amit kaptak, nem?

a + emberen én is kiakadtam, Csillagporszem jól leírta

,, 2017.09.05. 18:49:02

szemcsigercsi egyetlen nyerő taktikája az lehetett volna, ha meggyőzi a többieket, hogy ő annyira gyenge h pont ezért ne szórják ki MOST még, inkább egy erős ellenféltől szabaduljanak meg amíg lehet.
Szemöldökcsipeszük is van szerintem. A személyes ládikájukat (amiben doktoranita szemüvege van meg tampon meg hasonlók) sosem látjuk. vajon miért. Néha úgy érzem ez totál kamu és kb 10 méternyire a parttól egy jól felszerelt lakótömb van

,, 2017.09.05. 18:52:35

nahát most nézem gergely bekommentolt?

,, 2017.09.05. 18:57:27

másik: előző hv-ban volt szó arról h Feri agyas-e: a cselendzses cselen kívül (sőt azt überelve) zseniális volt ahogy Biankát (az első számú ellenségét) kiválasztatta a csapattal. Így utolsó helyre pozícionálta a többiek szemében is, fő esélyesként a kiszavazásra. Egyúttal a kis buzizós spanját (nem jut eszembe a neve) is megerősítette, mint szövetségesét.

kisbutters 2017.09.05. 20:00:52

@,,: Lehet igazad van, de szerintem Bianka pont sokáig bent fog maradni. Nem tűr el mindent Ferinek és sokan felfognak idővel lázadni Feri ellen és mellé állnak.
Új srácnak mi van a vállára tetoválva, hogy ki kell azt takarni?

beacska 2017.09.05. 20:08:36

@,,: ez egy érdekes jelenet volt, ahogy Iliász (?) Bálint mellett szavazott....nagyfokú előrelátás volt benne, plusz Bianka védelme. szerintem.

de lehet, h túlkombinálom

,, 2017.09.05. 20:19:08

@kisbutters: @beacska: a Feri ellen lázadóknak (vagy bárkinek aki hosszú távra gondolkodik) ha törik, ha szakad, keresztül kellett volna vinnie h Bálintot jelöljék ki és ne Biankát. Ha kell ügyesen kampányolni a semlegeseknél. Stratégiailag jelentősége lett volna, h igenis lehet olyan szituáció h nem Feri akarata érvényesül, nem ő az atyaúristen. Így meg kiderült, hogy mégis ő az:)

,, 2017.09.05. 20:20:13

@kisbutters: biztos egy horogkereszt:) Másik lehetőség: Coca-Cola, Nike, Heineken:)

,, 2017.09.05. 20:20:49

@kisbutters: Soros György, I love TV2, vannak még ötleteim

beacska 2017.09.05. 20:32:17

@,,: pont az volt a jelentősége, h Iliász (?) előzőleg azt hangoztatta, amiben igazat kell, h adjak neki, h egyelőre csapatként kell gondolkodniuk. Azzal, h 5-3 arányban felosztják a csapatot csak azt érik el, amit a sárgák - szétesnek.
Különbséget kell tenni törzsi szavazás, és játékos kijelölés mellett. Én ott igzat adtam Biankának - már, ha őszintén mondta - ki nem szarja le. Nem azért fogják kiszavazni - vagy benttartani - a Bálintot, h elég erősen húzta-e a kötelet. Kb. indiferens

2017.09.05. 20:56:33

Kár hogy mindegyik úgy néz ki mintha most lépett volna ki a fodrász-kozmetikustól, na de hogy odahelyeznek nekik egy szép adag lekábított halat, amiket kézzel ki tudnak fogni az már tényleg kiverte a biztosítékot nálam. Még azt is megmondták nekik, mennyit keressenek., aztán a Feri szájába adnak egy mesét, hogy kerültek oda.
Kiábrándító.

nick papagiorgo 2017.09.05. 21:00:15

A meleg témára (főleg egy Survivorban) csak egy dolgot tudok mondani: Richard Hatch.
Aztán majd mindenki kikeresi magának :)

2017.09.05. 21:05:18

@beacska: egyesülés után, mikor elkezdődik az egyéni játék, a mardék sárgákkal összefogva még simán kiszavazhatják iliász-biankáék #aferit. (bárcsak)
----
és engem nem érdekelnek az aranyköpései, amiket pólóra lehet hímezni, minél hamarabb meg kell tőle szabadulniuk, mert ha elkezdi megnyerni az egyéni védettségeket, akkor toszhatják, onnantól csak úgy nem nyer, h a jury másodiknak szavazza meg, ami ugye attól is függ, h kik fognak ott ülni (pajtikái) és kinek tud lyukat beszélni a hasába, a 'kortársbeszéddel', pont mint most, csapatban.

beacska 2017.09.05. 21:08:14

mi volt a küzdelemben? nem láttam

enzo23 2017.09.05. 21:24:54

Annyira tudtam, hogy ez lesz a cím :D

Na, gyors elmaradt értékelés-darabkák:
-A sárgák este marha cukik voltak, Gergő×Anita párost shippelem erősen :D :D Amúgy Klau-Benedek is összebjva aludt, cseles kis ötlet volt ez a "4 párna 7-8 főre" a készítőktől. Amúgy az amcsi verzióban félnek a romantikátől, mint a tűztől, de hát ott ez kialakult, nem lehet elvárni egy kvázi első évadtól ugyanezt itthon.
- Gergely tényleg elég kis szerencsétlenül próbálta meg menteni magát, és ráadásul túl későn. Hát nem ezt vártam egy superfantól, de gondolom ő se magától. Zolitól meg abszolút érthető, hogy nem akar vele menni a mélybe - persze, bajtársiasság, csak semmi értelme nem lenne. Mondjuk ettől függetlenül eddig ő a következő áldozat. Most annyira nem volt semmi kavarás, hogy szinte el is felejtettem, hogy tribal-részt nézünk. Abszolút 0 előkészülete volt a szavazásnak, rég láttam ilyen egyértelmű döntést.
- Bálint marha gyorsan eljutott a szimpatikusból a legalja kategóriába nálam (meg sokaknál)... nem is értem, hogy egy részét hogy engedhették adásba a mondanivalójának, talán tényleg csak azért, mert nem mondta ki explicit a dolgot. Krisztiántól a "lóval sakkozni" duma hatalmas volt :D
- Pluszpont, hogy nem volt a győztes csapatnak ez az indokolatlan szavazós hülyeség, mint múltkor.
- Viszont ez amit behoztak a végén, ez mi a fasz?? 34 évad alatt kint tudtommal nem volt ilyen, meresztettem rendesen a szememet hogy mi történik... persze, kicsit kiegyenlíti, de nem szoktak így belenyúlni a szerkesztők, ez elég tré. A másik törzsből 1 ember átküldése tényleg jobb ötlet lett volna.

beacska 2017.09.05. 22:05:00

szerintem legalább 2* a sárgák nyertek, amikor a pirosakat hozták ki

nem fogom kikockázni, de biztos vagyok benne

beacska 2017.09.05. 22:07:21

milyen gusztustalan dolog gúnyolódni az ellenfelen...

beacska 2017.09.05. 22:19:38

Ibon mért nem fog halat?

bElannaTorres 2017.09.05. 22:35:51

@Tusán: egyetértek, érdekessége a magyar survivornek hogy tele van sovinisztával, amerikaiban másabb volt kicsit, még a leghülyébbek se felejtik el, hogy itt a nőknek ugyanolyan beleszólásuk van más nem a szavazásnál :))) majd szépen vissza is fogja kapni az a kispöcs is aki buzizik, nagyon ellenszenves amúgy, és nem úgy tűnik, hogy érti a játékot. Ez egy szociális játék, persze lehet ferinek bejön, hogy mindenkit megfélemlít és félnek majd rá szavazni, de általában kiesnek az ilyen figurák is. Nekem most Anita a kedvencem, eddig nagyon jól játsza. Mivel kis ország vagyunk stb. belenyomta a kamu szöveget a kamerába, hogy ők egy család stb. egy szavát se hittem, de jól játszik.

sixx jó volt az összefoglaló, köszi :)

Costanza 2017.09.06. 00:18:58

azert homofob, mert bizi... ize, busi.

Sanda.Ipse 2017.09.06. 07:19:45

Én Ferit változatlanul bírom. Tamás példája bizonyította, hogy a fizikai erő, a katonai előélet önmagában nulla. Feri agyas és taktikus is. Sárgáknál a 3 csaj ér valamit.
Itt egy video Feriről és Anitáról:
videa.hu/videok/life/emberek-vlogok/ime-a-survivor-ket-szereploje-anita-feri-rtl-klub-xuOW8DFZz7yxjLUX

Chuck Νorris 2017.09.06. 07:34:15

joreggelt
szerintem a zsákmányszerzés nem volt igazságos, a pirosak hamarabb fordithatták a dupla korongokat, az lett volna a fair ha egymással szembe indulnak el, persze lehet nem volt megszabva az irány, mindenesetre mind a 8 körben egymást kergették.
a halsztori sem volt tul hihetö, föleg annak aki már probált patakban halat üldözni. az elsö hal amit megláttak, konkrétan félhulla volt, szal vagy beteg halak voltak, vagy be voltak kábitva.

Sanda.Ipse 2017.09.06. 09:04:45

Azért az röhejes volt, hogy a sárgák azonnal megválasztották "főnöknek" az újonnan érkezőt anélkül, hogy bármit bizonyított volna, csupán a tény miatt, hogy katona volt.
A szövegéből is kiderült, hogy főleg a körlet rendezése és nem a taktikázás az erőssége. Ezt a játéknál bizonyította is. Olyan villámgyorsan került le a piedesztálról, ahogy felkerült.

kisbutters 2017.09.06. 11:51:21

@Chuck Νorris: Teli van az egész furcsasággal. Én már ott megakadtam, hogy a pirosaknak miért van csónakjuk ha a sárgáknak nincs?

Theriad 2017.09.06. 13:44:49

@nick papagiorgo: Kikerestem és a nagy olvasgatás közben elejtett a forrás (wiki) egy olyan megjegyzést, hogy előszeretettel játszott meztelenül. Ezt is beírtam. Bár ne tettem volna. Duplán szomorú vagyok. :(

csillagporszem 2017.09.06. 14:41:07

Ez a halfogós sztori nekem is nagyon kamunak tűnik :D Eleve amilyen feltűnően vették észre, de az meg főleg, hogy félkézzel kiszedik őket... :D Azon már inkább fel se cseszem magam, hogy Bence milyen boldogan ordít ha a Buwaya nyer, szóval csak azt érik el, hogy mégiscsak annak drukkolok, hogy ez a szerencsétlen béna sárga társaság nyerjen már végre. Már csak azért is mert a pirosak már szinte mást se csinálnak csak állandóan esznek és egyébként nagyon utálom a kárörvendő embereket is, rájuk férne hogy kicsit megzuhanjanak ők is :) Az új sárga tag pedig totál felesleges volt a csapatba, nem lett tőle semmi izgalmasabb, jobb, remélem első adandó alkalommal hazaküldik.

beacska 2017.09.06. 17:22:23

@csillagporszem: nekem is feltűnt tegnap, h amikor Bence közölte, h a csomózási játékot a sárgák nyerték, alig volt örömködés, bezzeg, amikor a pirosak nyertek egy sütit akkora örömtánc volt, mintha a játékot nyerték volna meg...meg amikor Feri fényezte magukat elfeledkezett róla, h 3:2 arányban vezetnek csak a játék győzelmekben (ha jól számolom)