Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 7x06 - A Falon túl

2017. augusztus 22. 09:17 - sixx

A Falon túl I

Mennek. Hóban. Jégben. Gleccsere fel, gleccserről le. Hideg van. Gendry mondja is, hogy baszki, a hó ilyen? Mert hát ugye a királyvári kovácsműhelyben viszonylat ritkán esik. Tormund röhög, ja, ilyen, fázol, mi? Tudod mi a jó az ellen? Mármint a hősugárzón és az olajradiátoron túl? A baszás. Gendry körülnéz, nő sehol, oszt mégis, mit basztok melegedés végett? Tormund fickós mosolyából én három dolgot bírok kiolvasni:

  • Seggbe, téged.
  • Állatokat.
  • A markunkat. (Bár ennek a hatékonysága erősen megkérdőjelezhető azért.)

vlcsnap-00001_26.png

Gendryn látszik, hogy ezt a kommandós önkénteskedést lehet, meg kellett volna jobban gondolni, de most mán úgy is mindegy. Tormund és Havas leszakadnak róla, mert ez a menetelés egy olyan szakasza az epizódnak, amiben a hét mesterlövész a mögöttük baktató vörösinges serpákat leszarva egymással beszélget, de főleg a mi kedvünkért és expozíciós dialógban amiből kiderül, hogy ki, mennyire rühelli a másikat, okkal persze, mert Gendryt Thorosék eladták a vörös rébéknek (mondom, a mi kedvünkért beszélgetnek, hátha a néző elfelejtette volna, ki is az a fura hajú faszi ott a sor végén), és amikor a sérelmei felsorolásánál ott tart, hogy "...és akkor levetkőztetett", a Véreb felhördül, hogy ennél azért van szarabb sors is, basszameg és ne hisztizzen már itt pár pióca miatt, amikor Beric eddig már hatszor halt meg és egy szava sincs, pedig.

vlcsnap-00006_28.png

Havas és Tormund Danyt dumálják ki, amikor Havas megemlíti, hogy jaja, szőke, dögös, de azt akarja, térdeljek be elé, és nem nyalásilag, azaz de, csak nem _úgy_, Tormund megjegyzi, hogy Havas sokat volt a Vadak között, és már nem hajlik a térde, (ez azt hiszen a köszvény lesz, nem a Vadak, szívesen) és ugye ennek a nem hajlásnak vannak precedensei is szopásilag, lásd Mance Rayder kalandját Stannis Baratheonnal, ugye. A kommandósfelszerelést közelről megnézve nem látom az ikeás stílusjegyeket, mint az Éjszakai őrség ruhatárán, ezt lehet a Kikából szerezték be. Havas Ser Jorah mellé és odakeveredik, apád jó ember volt, mondja a gyógyult leprásnak, apád le akart fejezni, válaszolja az, akkor ezt is megbeszéltük. De nem, mert Havas vissza akarja adni a kardját, a valíriai acélpengéset Ser Jorah-nak, aki meg aszongya, apám neked adta, nem nekem, mert én szégyent hoztam a fejére, szóval ez maradjon a tied. Mindjárt elsírom magam.

vlcsnap-00013_26.png

Tormund és a Véreb is beszélgetnek, a téma a tűz, aki ugye a Véreb kryptonitja, és Brienne, akivel mindketten találkoztak, de csak Tormund szerelmes belé, Véreb meg kikapott tőle párbajban, ha jól emlékszem. Tormund gyereket akar Brienne-től, hogy majd az legyőzze az egész világot, mert akkora lesz, mint Shaq. Havas Beric mellé sodródik, ismertem apádat, nem nagyon hasonlítasz rá, hahaha, értjük a belsős poént, Rhaegar tejfelszőke haja és lila szeme valóban nem köszön vissza Havasban, igaz, Ned Stark vonásai sem. A két zombi megbeszéli a dolgokat, Beric ugye rutinos feltámadó, és meg van arról győződve, hogy a Jóisten hozta vissza, és az a célja, hogy a sötétség ellen harcoljon, vagy valami ilyesmi. Havas már bánja, hogy a filozófia előadások helyet a büfében hajkurászta a kommunikáció szakos csajokat, így nem is nagyon szól hozzá ehhez a témához. Történhetne már valami. Na végre, a Véreb meglát egy hegyet, ezt láttam lázálmomban, jó úton haladunk.

Deres

Eljött az ideje a Sansa vs. Arya konfrontációnak, ami természetesen a várfalon kezdődik, mert ha már van egy kurva drágán felépített és bevilágított díszlet, és elköltöttük a fél magyar GDP-t hóra, akkor használjuk is. Arya a múltba réved, valami gyerekkori udvari nyilazást emleget fel, amikor egyedül nyilazgatott az udvaron, legalábbis azt hitte, de nem, mert az apja nézte. Aki most halott, mert a Lannisterek megölték, ÉS mert te segítettél nekik. Sansa erre úgy mereszti a szemit, mintha valaki azt mondta volna neki, hogy Puzsér lesz a Magyar feminista egyesület örökös elnöke, Arya meg előkapja a Kisujj által a kezébe manipulált levelet, tessék, itt írod. Hű, nyel egyet Sansa, ez valóban ölég szarul néz ki, DE ez csak a látszat, NEM ÚGY VOLT, engem kényszerítettek, és nem úgy, mint VV Pandorát a dupla orálra, hanem rendesen. Arya egy kis félmosollyal a szája sarkában visszakérdez, oszt hogy? Megnyúztak? Kerékbe törtek? Összezártak Fásy Zsülikével? Ugyan, gyerek vótam, mondja Sansa, ebben van valami, olyan szadista állat nem sok van, aki Zsülike mellé zárna egy kiskamaszt.

vlcsnap-00010_24.png

Arya ezen csak nevet, gyerek? Oszt? Én is az voltam egyszer, és végignéztem, ahogy lefejezik a fatert, miközben te ott állsz a csini ruhádban Joffrey a pöcsfej mellett. Sansa most jön rá csak, hogy Arya PTSD-jét valószínűleg az első évad 9. epizódja váltotta ki, amire a Vörös nász még rátett egy lapáttal. Azért visszakérdez, oszt te megmentetted fatert? Nem, szóval kussoljál. Arya egyre idegesebb, nem, de nem is puncsoltam annak a pöcsfej Joffreynak, baszki. Sansának eszébe jut minden rettenet, amit átélt az elmúlt évadokban, és közelebb lép a húgához, fogalmad sincs, min mentem keresztül, inkább örülnél, hogy itt vagy Deresben bazdmeg, amit nekem köszönhetsz, mert Havas, a nagyszerű éppen szívásra állt Ramsay ellen, amikor a felmentő sereg megjött, ÉRTEM. És te közben mit is csináltál? Hát, felkészültem. Ja, az jó. És mit akarsz azzal a levéllel? Még nem tudom, mondja Arya, aki szépen kisakkozza, hogy a nővére attól trashol, hogy majd felolvassa az északi uraknak, és hát az nem jönne jól senkinek.

vlcsnap-00049_8.png

Sansa Kisujjnak magyarázza az Arya-helyzetet, van neki levele? Nahát, mondja Kisujj, oszt honnan? Ennek akkora szopás lesz a vége, mint a Throatgaggers Vol. 35-ben a nagyjelenet. Kisujj tovább tömi Sansa fejét a hülyeségeivel, majd nem sokkal később üzenet jön, valakinek mennie kell Királyvárba, amire Sansa nem hajlandó, és elküldi Brienne-t, mert így ugye védtelen marad (kösz, írók), más logikus ok nincs, talán még az, hogy ha Tormund túléli a falon túli hepajkodást, akkor megint összefuthatnak. Brienne tiltakozik, de hát Sansa a főnök, ha menni kell, hát menni kell. Jó, akkor itt hagyom neked Podrickot, aki ugyan harcolni nem tud, de iszonyú nagy farka van. Nem kell, elleszek, mondja Sansa, hát jó.

vlcsnap-00096.png

A következő itt játszódó snitt a legfeszültebb az összes közül, mert Sansa bemegy Arya szobájába az üzenetet ellopni, gondolom, és megtalálja a húga csinos kis utazótáskáját, benne mindenféle maszkokkal vagy arcokkal, amitől frászt kap, mert hát minek az neki. Arya közben besettenkedik a szobába, és a kezében a valíriai tőrrel közelít a húga felé, mesél kicsit az arcnélküli emberek öngyilkos kommandós szokásairól és előkerül az a skill is, hogy Arya meg tudja állapítani, ha hazudnak neki, te, Sansa, örülsz, hogy Havas a király? Sansa leszarja a kérdéseket, mik ezek az arcok, te pszichopata? Arya végül nem szúrja le, mert mindennek van határa, és átadja neki a tőrt.

Sárkánykő I.

Tyrion ráébreszti Danyt, hogy Havas sunázná, mire a királynő visszaszól, hogy á, túl alacsony, nekem nagydarab faszijaim voltak. Hoppácsak, ez nem túl polkorrekt megjegyzés, Tyrion mehetne is a HR-re menten, hogy itten alázás van, és sérelemdíjat kér, de inkább borozik tovább és Cerseiről beszélgetnek, a nővérem kibaszott veszélyes ám, visszük Királyvárba az egész légierőt, mert ha csapda, akkor kő kövön nem marad. Az indítókódokat remélem, Dany elmondja neki azért. Dany továbbra is az akitől félnek, az rulez elvet vallja, Tyrion viszont finoman terelgeti egy pár fokkal lazább megközelítés felé, talán nem kellene MINDENT felégetni MINDENÜTT, mert akkor nem lesz mit enni, meg kin uralkodni. Akkor sétáljunk be a Lannisterek közé csak úgy? Jaime szavára? Tyrion bólogat, ja, és még valami: te idegbeteg vagy, FELSÉG, nem kéne majd felülni Cersei provokációinak. MIKOR VESZTETTEM ÉN EL AZ ÖNURALMAMT, BAZDMEG? Hát, amikor például elégetted a Tarly-családot, akkor. Dany ostoba, és nem érti hogy Tyrion hosszú távban gondolkodik, így az kénytelen lebetűzni neki, mi lesz, ha te meghalsz? Örökös? Hogyan visszük tovább a vérvonalat? (Na, ezért nem lesz királynő Dany sose, és fog meghalni legkésőbb a 8x06-ban, mert nem lehet gyereke az első évados vérmágia miatt.) Dany felkúrja magát, baszki, a halálomon jár az eszed, oszt még nem is ülök a trónon? Hát menjél te a picsába, Tyrion.

A falon túl II.

Beköszön a Delta klasszikus főcímének ideje (aki ezt nem érti, guglizzon), hóvihart varázsoltak a CGI-artisták a botorkáló kommandósok elé, de nemcsak azt, hálistennek, hanem egy kibaszott zombijegesmedvét, ami egyelőre messze van, és így cuki, de mint arra Gendry rámutat, kék szeme van, és a medvéknek nincs olyan. Ser Jorah bólogat, ja, én is így tudom, de mire ezt leírom, a medve már ott is terem a csapat előtt kódorgó vörösinges kolléga mellett, aki ettől megijed és fut, de hiába, mert:

vlcsnap-00021_25.png

Be is állnak ettől harci alakzatba, lássuk a medvét, ugye. Jön is, és elragad még egyet közülük, a földre nyomja Havast, és két lábon állva morog, Beric és Thoros meg is gyújtja a lángpallosokat, aminek két következménye lesz: a medve elkapja Bericet is és marcangolja egy sort, másrészt meg a zombijegesmedvéből égő bundájú, láthatóan ideges zombijegesmedve lesz, aki egyet fordul és menten a Véreb áll előtte földbe gyökerezett lábakkal, mert ugye tűz, és ő attól fosik. Mielőtt a rém kinyírhatná, Thoros odaugrik, és a lángoló kardját a pofájába nyomja, de ez sem elég a legyűréséhez, sőt, a medve elkezdi megenni Thorost bazdmeg, a hipszterkontyos szamurájpótléknak nagyon szar napja van. Végül Ser Jorah gyűri le, egy bicskával. Jó helyre kell bökni, kérem szépen, ez a titka a dolgoknak. Thoros szarul van, de iszik pálinkát, Beric meg kiégeti a sebét, amitől a Véreb kis híján sírva fakad. Szegény, neki is PTSD-je van, bár ebben a sorozatban kinek nincs?

Thoros nem néz ki jól, hullafehér, és a pálinka sem segít rajta már, de járni és Ser Jorah-val nosztalgiázni még tud. Felérnek egy dombtetőre, és nicsak, odalent megvan a zombisereg előőrse, irány vadászni, mondja Tormund, s lőn, lemásznak, tüzet gyújtanak és csapdát állítanak az előőrsnek, amiben van vagy tíz talpas zombi meg egy White Walker főnök, gondolom, az ész. Havasék terve egyszerű: a tüzet vizslató előőrsre fedezékből támadnak rá, majd lesz egy rövid csörte, és a végén Havas a WW-be mártja a kardját, mire az atomjaira hullik, és a zombik egy kivétellel (na menjetek a picsába, írók) összeesnek, mert ezek szerint ha kinyírod a WW-t, annyi a zombijainak is. Na, megvan a zsákmány, lehet hazamenni. Hahaha, a zombi felsikolt, amire a nem is olyan messze csámborgó hadsereg is felfigyel, de ettől még zsákot húznak a fejére, és összekötözik. És rohanás van, mert jön az ellen. Havas Gendryt visszaküldi Eastwatch-ba, hogy hollózzon egyet Danynek a jó hírrel: van zombink. Gendry fut.

A kommandó megmaradt tagjai is futnak, rá egy befagyott tó jegére, ami gáz, úgy meg pláne, hogy a zombisereg ott van a nyomukban valahogy, így menni kell előre, jég ide vagy oda. Mennek, rohannak, lihegnek, a befagyott tő közepén vagy szikla, oda felmásznak és várják a halált, de deus ex machina: a jég beszakad a zombik alatt, és csak állnak körbe, némán, a parton. És várnak. Középen a kommandó, egy vagy két vörösinges és egy zombi, zsákban. Sötétedik, Gendry elfut a várig és ott összeesik. Csak annyit mond, hogy hollózzunk. A haverjai kemény legények, majd lefagy a tökük, de egyikük sem szól oda Bericnek vagy Thorosnak, hogy GYÚJTSD MÁR MEG A KURVA KARDOT, BAZDMEG. Illetve Thorosnak már nem nagyon tudjuk mondani, mert éjjel megfagyott szegény. A Véreb lenyúlja a hulla pálinkáját, de nem ihatja meg, mert Havas elveszi tőle, leönti Thoros holttestét, és Beric meggyújtja. És amint elég a hulla, megint fáznak.

Havas, Ser Jorah és Beric hirtelen haditervet hegesztenek, hevenyészettet, hebrencs hetvenkedésre hajazó hősködést: ki kell nyírni az Éjkirályt, oszt meg van oldva minden problémánk. Hát ja. A Véreb meg is jegyzi Bericnek, hogy óvatosan az emberkedéssel, mert Thorosnak annyi, így nincs aki visszahozzon. Beric tök hálás ezért, mert már nagyon elfáradt, pedig nem ő gépeli ezt a hogyvoltot hajnal fél öt óta. Hőspóz is van:

vlcsnap-00047_9.png

Sárkánykő II.

Hihetetlen, de baszki Gendry turbóhollója már meg is érkezett Danyhez, aki a számára tök ismeretlen faszitól érkezett üzenet hatására téli álcaruhát ölt, ami ugyanaz, mint a nem téli, csak fehérben, sárkányra pattan, és megy Havasért, mert csak. És viszi a másik két sárkányt is, mert Havas bajban van. Tyrion igyekszik lebeszélni a mókáról, mint Yoda Luke Skywalkert a Dagobah rendszerben, de pont olyan hatékonysággal, így Dany elhúz.

vlcsnap-00053_7.png

A falon túl III.

A Véreb unja magát, megértem, ha a földrajz csak egy hangyafasznyit is játszik a sorozatban, lassan egy hete állnak a sziklán egyhelyben. Felkap egy követ, és kihajítja a partra, azaz fejbe kúr vele egy zombit. Olcsó játék hülye gyerekeknek, mondhatnánk, és tényleg, de csak addig, míg az újabb kő a jégre nem esik, mert a Véreb nem tud egy szaros 200 méterre levő célpontot se eltalálni, és a zombi nézi, nézi, jé, a jég meg csak nem szakad be, gondolja, és megindul. Aztán még egy. Tetszik sejteni, mi jön, ugye? Csata. Nagy csata. Látványos, nagy csata. Hihetetlenül látványos, nagy csata. Komolyan egy percig sem vehető, hihetetlenül látványos, nagy csata, amiben a hősök a zombisereget darált farháttá aprítják, és ugyan az egy percig sem kérdéses, hogy a kimenetel nettó szopás lesz, hiszen sok lúd > disznó, de vannak olyan pillanatok, amikor elhisszük, hogy de, sikerülhet.

A kardozásban van minden: vicsorgás, hősiesség, lángoló kard, önfeláldozás, kis híján meghalás aztán életben maradás, férfias tekintet, bosszús káromkodás és csata közbeni hosszas egymás szemébe nézés, de nem úgy, hanem bajtársiasan, együtt halunk, és ez milyen jó, mondja Havas szeme Tormundnak, basszameg, csak meg kellett volna még dugnom azt a magas nőt, válaszolja a szakállas vademberé. És amikor már minden veszni látszik, akkor a csillagkapuban nyitott teleportáló féreglyukból kicsúszik három sárkány és egy nő, a légi támogatás pedig jó dolog, kiválóan lehet tehermentesíteni egy erőd védőit. Drogonék tüze a zombikat is elemészti, ezt nem árt tudni, de WW-re nem mennek első körben.

Aztán amikor minden úgy tűnik, hogy sínen van, és mehetnek a picsába, Havasnak le kell gyaknia pár zombit, aminek a végén belevész a tóba, mert csak, Dany felszedi a többieket és indulna el, az Éjkirály meg elővesz egy varázslándzsát és új levadássza az egyik sárkányt a levegőből mint a szart, az meg lezuhan, rá a jégre, az összetörik, és szevasz sárkány. Dany megdöbben és sír, Havas a vízben, az Éjkirály meg újabb lándzsát készít, így mindenki plusz a zombi felpattan a sárkányra, és mennek a picsába. A lándzsa célt téveszt, jóhogy. Szüpríz: Havas nem hal meg, hanem kimászik a hóra, és mielőtt szarrá fagyna, felkapja a kardját, ami pont ott hever mellette, és emberkedne a zombikkal, amibe már tuti belehalna, de nem fog, mert ki kerül elő a semmiből, a lusta tetű forgatókönyvíróknak köszönhetően? Hát Benjen bácsi, aki Bran után Havas seggét is megmenti, ad neki lovat, jó tanácsot (eredj) és önfeláldoz - amíg a zombik őt szaggatják szét, Havas ellovagol Eastwatchnak.

Dany szomorkás Eastwatchban, mert meghalt az egyik gyermeke, ami technikailag ugye nem az, de ne menjünk bele a szemantikai vitákba. Már menni kellene, vinni a zombit Királyvárba, de Dany hezitál, ÉS MILYEN JÓL TESZI, hiszen pont ebben a pillanatban érkezik meg Benjen lova a félholt Havassal. Snitt, egy hajón vagyunk, Havas félmeztelenül, hegekkel borított felsőtesttel fekszik egy ágyban és Danynek szólítja Danyt, szóval ebből dugás lesz, ha nem most, akkor az évadzáróban. Kötnek egy véd- és dacszövetséget, és nekimennek az Éjkirálynak.

vlcsnap-00099.png

Aki nem mellesleg a vízből kihúzatja a döglött sárkányt, odamegy hozzá, megsimogatja, mire az bezombul, kinyitja a szemét, ami meg kék.

vlcsnap-00101.png

Ilyen hiríg lesz az évadzáróban:

Nézd a Trónok Harca új évadját jogtisztán Telenor MyTV + HBO GO előfizetéssel belföldön bárhol, bármikor. Telenorosoknak a korlátlan belföldi adatforgalom a MyTV-csomagok része. További információ itt.

Címkék: trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2017.08.22. 18:06:51

@Lily1218:
csak egy kép arról h NK és Bran mennyire egy húron pendül:
imgur.com/nWYczwD

Ruadhnait 2017.08.22. 18:29:38

Utanaolvastam ennek a Bran=Night King teorianak. Eleg gyenge labakon all. Az mar jo ideje kerdes, hogy a fal miert jegbol epult, ha az emberek epitettek. Tobb ertelme lenne ha a walkerek epitettek volna, ugye ok manipulaljak a jeget. De minek? Es akkor miert nem tudjak lerombolni? Lehet, hogy Bran volt a NK es Bran the builder egyben es felepitette a falat... :D Szinte nem is tudom hogy lesz ido mindezt kideriteni egy evad alatt...

Bicepsz Elek 2017.08.22. 18:33:19

@Ruadhnait:
Az egesz NK a sorozat hulyesege mert egy legyozheto fogonosz kell. A WWk kulon faj es nem az erdo gyermekei teremtettek+Essoson es az egesz "Eszaki-felteken ott voltak.

Bicepsz Elek 2017.08.22. 18:46:31

Logikatlansagok sorozata. Inkabb odegen faj a WW-ek, zombikat csak ritkan hasznalnak a konyvben(bar gyerek felajanlas az van). Sot noi WWk is vannak emlitve.

William Hunter 2017.08.22. 18:59:16

@Ruadhnait: Arról nem találtam infót, hogy a Night Kinget először alakító Richard Braket:
www.imdb.com/name/nm0104114/mediaviewer/rm1642405120
miért cserélték le Vladimir Furdikra :
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm11669504
aki nem is színész, hanem kaszkadőr.
gameofthrones.wikia.com/wiki/Vladim%C3%ADr_Furd%C3%ADk
Az "undisclosed reasons" elég sejtelmes :)
A 6. évad 5. részében már ő alakítja a Night Kinget:
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm2872512512
Ami tény Vladimir Furdik jobban hasonlít a már felcseperedett Isaac Hempsteadra, mint Brake. Ezek a dolgok pedig már elég táptalajul szolgálnak a különböző teóriáknak :D

Bebj 2017.08.22. 19:05:46

@Bicepsz Elek: Hát igen, ez nekem is eszembe jutott. Korábban nem hittem, hogy ilyen fontos részletet máshogy hoznak le a sorozatban.

Úgy tudom, hogy Essos nagy részén nincs ilyen Long Nighthoz kapcsolódó mitológia, csak a Rhoyne-nál (közel Westeroshoz) és az ismert világ másik végénél, a Yi Ti Birodalomban és Asshainál. (ami meg szintén lehet, hogy közel van)
Ez alapján még talán bele is férhetne, hogy az erdő gyermekei teremtették őket, és szétrajzottak, de az is, hogy több helyen is voltak már eleve.

Bizonytalan vagyok a kérdésben, oké, hogy a Night King főgonoszként a sorozat találmánya, de
remélhetőleg csak a szokásos egyszerűsítés, és nem írják át teljesen a sztorit.

Bicepsz Elek 2017.08.22. 19:17:59

@Bebj: Azor Ahai sem westerosi es megis mashol is voltak WW-k.
awoiaf.westeros.org/index.php/Azor_Ahai
Vagy a
awoiaf.westeros.org/index.php/Long_Night
Szoval nem csak Westeros erintett.

Bebj 2017.08.22. 19:22:34

Nem hát, én is azt írtam: Rhoyne-vidék, Yi Ti, Asshai - ezek mind Essoson vannak, Westeros viszonylag "közeli" részein, már ha gömb alakú a bolygó.

Bebj 2017.08.22. 19:23:37

Nahh, ezt elrontottam, mármint a kontinens (mm Essos) Westeroshoz viszonylag eső részein.

Bicepsz Elek 2017.08.22. 19:24:47

Mar hianyolom €n-t. De ahogy sok hajot lattam az elozetesben, akkor gyanitom szerepel majd. Az utolso sorozatra kivancsi leszek majd. De gondolom akciozas lesz.

Bebj 2017.08.22. 19:25:08

Najó, mára végeztem a kommenteléssel: :D

Szóval a fenti helyek Essos olyan részein vannak, amik közel vannak Westeroshoz.

Lily1218 2017.08.22. 19:33:24

A fantasy még nem jelent hülyeséget, és nem is indokolja azt. A varázslat, mesebeli lények és csodák világában is elfér a logika, sőt, szükséges, mert enélkül összedől a sztori ....
Biztos nagyon nehéz összehozni a Martin által kreált ezer szálat, és magasak a rajongói elvárások is, de egyre többször áldozzák fel a logikát a látvány kedvéért.

Kicsit meglepő, hogy mindenki szidja a kirándulás ötletét, és a csapatot, de ugye megvan, hogy ezt Tyrion találta ki?
Nekem ő az évad csalódása idén, eddig az összes ötlete becsődölt, elvesztettek a tanácsai miatt flottát, csatát, sereget, és a végén Dany választhatott, hogy elveszti-e a megmaradt egyetlen (leendő) szövetségesét, Északot (és a leendő pasiját), majd egy sárkányt bukott el ..... pedig nagy kedvencem volt.

Ha valakit komolyan érdekel ez a Bran=NK teória, az olvassa el a 8. évad forgatókönyvét, pár napja kint van a neten. Nyilván nem hivatalos formában, de annyira részletes és kerek, hogy 99,9%, hogy igazi. (Én tegnap elolvastam, pont azért, hogy ebből mi igaz, mi nem.) Csak arra vigyázni, hogy ide semmi spoiler!

nota19 2017.08.22. 19:43:18

@Bebj: Yi Ti és Asshai éppenséggel baromi messze van Westerostól, túl a Rabszolga-öblön, még Qarthon is túl. A Rhoyne az közel van valóban.
A könyvekben valóban nincs ilyen NK szerű főgonosz, de említve van a pasas többször is, igaz más vonatkozásban. A Mások eredete pedig egyáltalán nincs tisztázva, akár még a sorozatos verzió is bejöhet.

Bebj 2017.08.22. 19:48:29

@nota19: Igen, csak hogy van olyan elmélet is hogy Essos keleti vége az már valójában közel van, csak nyugatnak kell menni Westerosról (mint Kolumbusz és India).

nota19 2017.08.22. 19:51:52

@Lily1218: hol van, én nem találom?

Lily1218 2017.08.22. 20:05:19

Itt van mind a 6: www.desinerd.co.in/game-of-thrones-season-8-episode-1-leak-script/
A fene se tudja, tényleg ez lesz-e, lehet, hogy csak fanfiction, szorítok, hogy csak az legyen.... de gyanúsan részletes.

aribeth 2017.08.23. 07:22:40

@kalbász:
+1

Hozzátenném még a "mi a fasznak minden rész után a teleportokon pörögni, hisz teljesen _nyilvánvaló_, hogy ha ugyanabban a részben az egyik szálon csak pár óra telt el, attól még lemehetett több hónap a másikon, és majd szépen összeérnek a szálak..." gondolatmenetet.

Treff Bubi 2017.08.23. 09:00:27

De mire vártak a zombik? Élőhalottak vagytok, tessék szépen belezúdulni a hideg tóba, átevickélni a szigetig és lehet hentelni, nem kell ott toporogni a parton.

Ruadhnait 2017.08.23. 11:34:00

@Lily1218: Gyanus, hogy fan-fiction, wishful thinking, meg tele van ellentmondassal.

Harci hörcsög 2017.08.23. 14:57:50

Én annyira, de annyira szerettem volna, ha Jon meghal és visszatér, mint zombi sárkány lovas.

Metálvörös 2017.08.23. 15:26:38

@molnibalage: A sárkány belülről (alulról) jövő melege miatt Dany akár bikiniben is lehetett volna :)

nem kéne... 2017.08.23. 16:44:11

@molnibalage:
jaja, sam beszél.
öjj, ez szar volt.
:D

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 18:15:16

@Ruadhnait: +1, bár a biztos célpont Drogon lett volna, de akkor csak egy lehetséges sárkányt szerez. Viserion kilövésével volt még esélye egy dárdát Drogonra küldeni, bár ugye Drogon akkor már nem fújt lángot, sőt tudatosan menekült.
hiába nukleáris bombázók ezek a sárkányok, de jól célzott lövéssel földre lehet őket kényszeríteni, Bronn is megoldotta sima szigonnyal.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 18:18:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: a legegyszerűbb és legvalószínűbb megoldás: nincs harmadik, ketten maradtak. így is kétszer annyian vannak, mint ahány Baratheon-származék Westeroson.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 18:22:46

@Scagnetti: láncot Hardhome-ból tudnak szerezni viszonylag gyorsan és sokat, hiszen Hardhome Falon túli kikötő volt. zombikért meg igazán nem kár, NK leküld egy osztagot a jeges tó fenekére és rögzítik is a fémeket.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 18:25:34

@William Hunter: hasonlóképp gondolom, ezért is álltak ott a szirten gerelyekkel végig. NK pontosan tudta, hogy végre megjelennek a sárkányok és csak erre a pillanatra várt. teljesen mindegy, hány WW és zombi hull el érte, végre övé az ultimate fegyver a Wall ellen. át is fogják törni az utolsó részben, remélem.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 18:28:49

@Bebj: simán lehetséges, hogy Westeros északra húzódó nyúlványa átér a Yi Ti és Asshai közötti Essosra. bár ez valószínűleg nem derül majd ki a könyvekből sem, ennyi misztikum belefér. legfeljebb a végén Dany megkerülheti a bolygót Drogon hátán és lőn.

London2009 2017.08.23. 18:35:38

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: most mar nem kerdes, hogy ki lesz a harmadik sarkanyon. A Night King lesz ugyebar. Igy a profecia is igazolast nyert.

2017.08.23. 20:09:09

@London2009: vegulis meg kisulhet, hogy Targaryen volt o is. Mindenki arra szamit, hogy Stark a Night King, szoval erdekes fordulat lenne. Vegulis a mondas, hogy a sarkanynak mindig harom feje van, nem zarja ki, hogy ne testverek vagy egy korosztalyba tartozok legyenek. Egyeben azt is megmagyarazna, hogy a sarkanyok miert nem tamadtak ra. Valaki irta egy korabbi hozzaszolasban, hogy logikusan, ha a Night King iranyitja a teljes zombisereget, akkor a harom sarkannyal egyedul ot kellett volna kiiktatni. Viszont ha Targ, akkor a sarkany nem valasztja celpontnak. Erdekes

Dickon 2017.08.23. 20:50:16

@Kishableany:

Állítólag Bran az Éjkirály.

Lily1218 2017.08.23. 21:07:15

@Harci hörcsög: Aha, Jon, mint zombi sárkánylovas, a NK-ről kiderül, hogy valójában egy Senki, és Arya arcai között ott van Zuckerberg is, majd a zárójelenetben megalapítják az ABBA-t és elindulnak az Eurovízión.

@RUADHNAIT: Nagyon remélem, mert ezt a verziót nagyon nem akarom látni....

@KISHABLEANY: Ez egy baromi jó kérdés, hogy egy Mássárkánynál is feltétel, hogy Targ legyen a lovas? (Mert NEM Jégsárkány, az külön dolog.)
Vagy egy halott sárkány nem válogathat és egyébként is a NK minden felélesztett lényt úgy ural, mint Bran, amikor vargol?

Steve the Great 2017.08.23. 21:07:52

@adamskij: Igazából a történetnek jót tesz, ha valamivel (akár korábban a nyílvetővel, akár most a jégdárdás akcióval) ellensúlyozzák a sárkányokat, mert enélkül eléggé egysíkú lenne mindenféle küzdelem.
Csak ez a történetvezetés, csak ezt tudnám feledni... Olyan, mintha egy normál minőségű hollywoodi mozi egyik pillanatról a másikra átcsapna ZS-kategóriába.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 21:19:44

@Steve the Great: számomra is érthetetlen, hogyan sikerült ennyire balul vágni és még csak utalásokat sem tenni arra, mi honnan, miből következik. pl Viseriont is a nézősereg egységes véleménye azonosítja, nem maga a sorozat. legalább ugyanekkora hiba, hogy az obszidián tőröket alig, vagy egyáltalán nem mutatták; valamint Jont az előző részben Drogon szaglássza, nem pedig Rhaegon (akire Jont ültetnénk).
szóval számos ponton alulmúlta magát a sorozat ebben az évadban a korábbi precizitásához képest, viszont a hét részből egyedül az elsőt éreztem gyengének, a többit legalább jónak.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 21:24:59

@Lily1218: Bran-NK teória egyből megbukott az idei "hollókkal felderítjük a holtak seregét" résznél. miért is kutatná fel saját magát Bran a falon túl? ráadásul NK erősebb, mint Bran, többet is tud, mint a béna srác.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.23. 21:28:56

@Ruadhnait: a Falra számos elmélet van: children&ember építmény, ww&stark paktum eredménye, stb. mindenesetre a halottaknak roppant kapóra jött, hogy a leválasztott jeges területeken ők lettek a legerősebb csoport a maradék emberekkel és a childrenekkel szemben.

nota19 2017.08.23. 21:37:00

@Kishableany: ennek az mond ellent, hogy a NK állítólag több ezer éves, a Targaryenek pedig csak pár száz éve hagyták el Essost. Egyébként nem rossz elmélet.
Nem is biztos, hogy NK meg fogja lovagolni a sárkányt, lehet, hogy csak irányítja.
Az pedig az eddigiekből eléggé kiviláglott, hogy nem Bran az éjkirály.

William Hunter 2017.08.24. 07:41:14

@adamskij: "Bran-NK teória egyből megbukott az idei "hollókkal felderítjük a holtak seregét" résznél."
Ezt az ellentmondást még feloldhatják a szokásos időparadoxonos trükkel.
Ha láttad például a Predestination című filmet:
www.imdb.com/title/tt2397535/?ref_=nm_flmg_act_22
!!!SPOILER!!!:
A főszereplő (Ethan Hawke) saját magát, idősebb énjét üldözi az egész film alatt.
(és még gyereket is csinál saját magának, aki felnőve ő lesz)
!!!SPOILER VÉGE!!!
Tehát, ha a Bran-NK teória igaznak bizonyul, akkor a fiatal Bran még nem tudja, hogy ő belőle lesz majd a Night King. Amíg erre rá nem jön, addig simán harcolhat saját, jövőbeni önmaga ellen. Ez a megoldás annyira nem lenne idegen G.R.R.M.-tól, mégis csak egy többszörös díjnyertes sci-fi író.
Az, hogy Bran nem tud járni, a NK viszont igen több módon is feloldható (pl.: Bran az időutazásaiban tud járni). Azt viszont egyenlőre elképzelni sem tudom, hogy miként illeszkedik így a képbe az a jelenet, amikor az Erdő Gyermekei, konkrétan Leaf létrehozza a Night King-et a sorozatban:
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm2872512512
További kérdések:
A Night King tudja-e, hogy korábban ő volt Bran? Ha igen akkor a barlangos, "Hold the Door" epizód többszörösen magyarázatra szorul.
Leaf tudja-e, hogy az időutazó, idősebb Bran-ból csinált Night Kinget.
Egyenlőre túl sok ellentmondást látok, ezért számomra Bran-NK teória nehezen emészthető.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.24. 09:08:12

@William Hunter: egyetértek, én is inkább ellentmondásokat és még nehezebben magyarázható hurkokat látok a Bran-NK viszonylatban.
ha Martin természetfeletti erőnek akarja láttatni a másokat, mint ahogy eddig kiderült, akkor nem fogja élő, ráadásul pov karakterhez kötni.

Bicepsz Elek 2017.08.24. 10:04:12

@adamskij: Hardhome max egy fakikoto. Ilyen lancok a valosagban sem voltak nagyon(max. Pl a bizanci zarolancok)a 19 szazadig. Hulyen irtak a forgatokonyvet. Ennyi.
Sok titok mar nem lesz. Brannak nem tudom mi a szerepe. A kerdes, hogy Szörszi es €on tovabb lesz-e vive a kovetkezo evadra.

Important roll 2017.08.24. 10:23:14

Kár, hogy tele volt sablonokkal az egész. Bizonyos okok miatt két hetet vártam két részre, és tegnap néztem meg egyben, de kb. egy részt ért együtt a kettő.
Viszont jó lenne, ha valaki valahogy elcsipogná Jonnak ezt a Targaryen-ügyet azzal együtt, hogy ESETLEG nem is fattyú, mert faszikám mindjárt letérdel a nem nyalós verzióban is...

Lily1218 2017.08.24. 10:56:58

@William Hunter: Egyetértek, még bármit kihozhatnak belőle, akár időutazós verziót, vagy mást. Ezen a ponton még azt is el tudom képzelni, hogy Brandon és NK mindig párhuzamosan léteznek, hiszen Brandon is újra meg újra megszületik, hogy megmentse Westerost, és még így is lehet bármi, akár egyek is lehetnek. Kérdés, hogy megtudjuk-e valaha, vagy nyitva hagyják és mindenki magyarázza meg magának, és az is, hogy ugyanaz a verzió lesz-e a sorozatban, mint a könyvekben.

Ha mégis igaz, és Bran=NK, akkor a sorozat legérdekesebb és legfontosabb mozdulata Jaime-é, hiszen ő az első részben majdnem megölte....

Euron lesz még, most viszi az aranyat a banknak.

@BICEPSZ ELEK: valamit ki kellett találniuk, ha úgy szedi ki a sárkányt a tóból, mint Yoda a repcsit, akkor mindenki a koppintásért háborogna.
Valahol vicces, hogy egy olyan jelenetben, ahol egy zombisereg királya feléleszt egy halott sárkányt, ott az emberek többsége csak és kizárólag a láncok hitelességén vitatkozik. :))))

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.24. 11:06:23

@Bicepsz Elek: egész biztos vagyok benne, hogy Hardhome-ban kellett legyen lánc, hiszen nem csak a Greyjoy hajókon látunk horgonyt, hanem az essossiakon is. tehát ez egy elterjedt eszköz Westeroson is.
mondok még egy helyet, ahonnan bármelyik WW láncot szerez: a Falon nyíló kapukról. igaz, hogy nem tudnak - még! - átkelni a Falon, de bőven elég egy csapat zombival lerángattatni a fémet.

Lily1218 2017.08.24. 11:11:12

eggyek is lehetnek - helyesen, nem tudom, miért javította át

Ruadhnait 2017.08.24. 11:19:01

@Lily1218: Ha Bran = NK, akkor NK miert uldozi Brant? Miert akarta megolni/szettepetni a barlangban a zombikkal?

Lily1218 2017.08.24. 11:22:08

@adamskij: ott is lehetett, vagy az óriások régi helyein, vagy sírjaikban, ott Tormundék is találtak ezt-azt, bárhol.

Rozs Döme 2017.08.24. 11:24:45

@Lily1218: Jó az úgy; egyek
Eggyé váltak,
Eggyel többen vannak,
De ők egyek. (még ha hülyén is néz ki.)

Bicepsz Elek 2017.08.24. 11:30:01

@adamskij: @Lily1218: Ezek b..zi vastag lancok egy fabarka el se birna egyet sem beloluk!!!
Sokkal jobb lett volna ha a NK lemerul a toba es kitor a sarkannyal!!!
Amugy ha mar magia: valamit tud a magus/WW/NK/Yedi lovag de a Yedi lovag stb. sem tud koncentralassal urhajot epiteni!!!!!
A zombik nem szinesfem tolvajok!!!

William Hunter 2017.08.24. 12:23:14

@Ruadhnait: Erre megint csak időparadoxonos elképzelésem van, de csak erős idegzetűek olvassák el :)
Ha a Night King tudja, hogy Bran a fiatal énje, és emlékszik mindenre a múltjából, akkor vagy nem érdeke a múlt eseményein változtatni, vagy nem képes rá.
A barlangot az Erdő Gyermekeinek mágiája védte, és pontosan Bran és a NK "együttműködése" szüntette meg ezt a védelmet. Bran, alias Night King Junior további fejlődéséhez és nagyobb hatalmához neki kellett a háromszemű hollóvá válnia. Ehhez viszont az öreg háromszemű hollónak meg kellett halnia.
Összegezve, a barlangos részben a Night King háromszemű hollóvá teszi Brant, megszabadul az Erdő Gyermekeinek maradékától és Brant visszazavarja a falon túlra.
A Night King miért nem fél, hogy a túlbuzgó zombikatonái megölik Brant?
Mert ez már megtörtént az Ő múltjában és megúszta. (Leaf, Hodor önfeláldozása és Benjen segítsége révén.)
További érdekesség, hogy Benjen Stark szabadon garázdálkodik a falon túl, a mindent látó és nagy hatalmú Night King orra előtt. Benjen pedig pont jókor és jó helyen tűnik fel, hogy megmentse Brant, később pedig Jont. Egy félig élő Stark rokon, hogy megbízzanak benne, és félig holt, hogy a Night Kingnek lehessen rá befolyása :)

Ruadhnait 2017.08.24. 12:34:35

@William Hunter: Erdekes :D Nem tunik annyira nagy hulyesegnek, (game of thrones viszonylatban), bar megvallom oszinten nem tudom elkepzelni, hogy 1. hogy fogjak mindezt a szankba ragni egy evad alatt, 2. hogy varjak el a nezokozonseg 90%-tol, hogy mindezt felfogja... Peldaul el kellett magyaraznom tobb embernek, mint nem, miutan Ned talalkozott Lyanna-val, hogy ki az a gyerek, akit elhozott... igen.
Ha o lett a NK, ugye eszerint a teoria szerint benn ragadt wargolas kozben abban az emberben. Miert kezdett el tovabbi white walkereket gyartani? Foleg, hogy tudta, hogy hany embert meg fog olni ezzel. Bran mitol lett gonosz? Mi keszteti arra, hogy elpusztitsa az eloket? Vagy ha nem ez a celja, akkor mi?

papierusz 2017.08.24. 16:30:20

@Steve the Great: a dorne-i jelenetek óta tényleg gagyi, az öreg Martin papa könyveiből legalább lehetett meríteni. Ez a forgatókönyv olyan, mintha én írtam volna.

William Hunter 2017.08.24. 16:53:28

@Ruadhnait: "1. hogy fogjak mindezt a szankba ragni egy evad alatt"
Valószínűleg sehogy :D
Csak eljátszottam a gondolattal. Próbáltam pár eseményt a Bran=NK teóriába illeszteni. Viszont akadnak olyan események amik sehogy sem illenek bele.

Lily1218 2017.08.24. 18:23:48

@William Hunter: Érdekes magyarázat, akár még igaz is lehet. Szerintem is egyre több dolog szól a Bran=NK teória mellett, bár a fene se tudja, Martin nagy varázsló.
Azt is megmagyarázod, hogy lehet vki félig élő, félig halott? Mi történt Benjennel?

Én arra tippelek, hogy az ellentmondások nagy része onnan ered, hogy a sorozat másfelé kanyarodott, mint a könyv, val.szeg nagyon leegyszerűsítik, és pár dolgot át is írtak. Ez könnyebben érthető és emészthető verzió lesz (ugye nem lehet túl bonyolult dolgokat írni az amerikaiaknak), és lesz egy könyves verzió, amihez képest a Mátrix és a Lost is csak Jégvarázs.... vagy Martin verzióját az életben nem tudjuk meg, mert meghal addigra, és így maradnak a teóriák.

William Hunter 2017.08.24. 18:44:32

@Lily1218: "Azt is megmagyarázod, hogy lehet vki félig élő, félig halott?"
Tulajdonképpen Benjen bácsi elmesélte Brannak:

Felirat részlet a 6. évad 6. részből:
- Ki vagy?
- Benjen bácsi!
- Jon utolsó levelében azt írta, elvesztél a Falon túl.
- Egy felderítő csapatot vezettem messze Északra, hogy megtaláljuk a Másokat. Ők találtak meg minket. Az egyik belém döfött egy jégkardot. Aztán otthagyott meghalni. Hogy átváltozzak. A Gyermekek találtak rám. Megállították a Más varázslatát.
- Hogyan?
- Ahogy annak idején létrehozták őket.

wadalma 2017.08.24. 21:33:55

Bran teória, hogy ő az ejkiraly igazából még is tudná magyarázni mit akarnak a mások. A mások első eljovetelekor az elsők és az erdő gyerekei összefogtak és utána hosszú ideig béke lett.
Lehet hogy most is ez a cél hogy a mások ellen osszekovacsoljak egész Westerost.

Bran ismeri a múltat viszont a jövőt nem látja. Az ejkiraly lehet ugyancsak nem látja a jövőt, csak mivel Brannal a történet végén egyesül a Bran korábbi ismereteit kapja meg. Tehát a mostani részben az ejkiraly azért tudott a dolgokról mert azt Bran is tudja a mostani jelenben.

Ebben a verzióban mindenképpen Jon az aki elhozza a békét mivel azt a Targaryenek boritottak fel. És Jon az akiben van Stark vér is ami valószínűleg kell hogy újra rend legyen.

Lily1218 2017.08.24. 22:22:36

@William Hunter: Igen, láttam, csak ha már logikát keresünk, akkor a varázslás megállításával halottnak kellett volna maradnia. Van több felélesztett ember is a sorozatban, de ők élő emberként folytatták. Benjen így olyan lett, mint a sasok, jött, ha valakinek kellett...

@WADALMA: Már Bran a háromszemű holló, így látja a múltat, jelent, jövőt is.

William Hunter 2017.08.25. 08:49:46

@Lily1218: Már a korábbi eszmefuttatást is félve írtam le. Az emberek többsége nem igazán nyitott az ilyesmire. A többség egy sima jó és rossz összecsapást, valamint happy endinget szeretne. Úgy látom Te nyitott vagy a teóriákra, ezért teszek egy próbát :D
Attól tartok, ha igaznak bizonyulna a Bran=NK elmélet, a legtöbb ezzel kapcsolatos dolog megmagyarázatlan, kibontatlan maradna idő hiány miatt. Az biztos, hogy nem adhatnak egyértelmű kijelentéseket a szereplők szájába, mert akkor idő előtt nyilvánvalóvá válna a végére tervezett csavar. Ha már láttuk a legutolsó rész, ismerjük az egész történetet és az elejétől újra nézzük a sorozatot, gyakran fogunk a homlokunkra csapni, hogy mennyi jel utalt a végkifejletre. (pl.: Hatodik érzék)
Legalábbis remélem, hogy sikerül nekik valami összefüggő, logikus történetet felépíteni.

Benjen ezt állítja:
- egy White Walker leszurta egy jégkarddal (sword of ice)
- otthagyták meghalni és átváltozni (azt nem mondja, hogy meg is halt vagy átváltozott)
- a Gyermekek megtalálták, megállították a Más varázslatot
- azt, hogy ez pontosan hogyan történt már nem kötik az orrunkra, csak annyit, hogy ugyan úgy ahogy annak idején az Erdő Gyermeki létrehozták a Másokat.

Megint csak a filmből kell idéznem, de most angolul a félreértés elkerülése végett:

Benjen: - A white walker stabbed me in the gut with a sword of ice. Left me there to die. To turn. The Children found me. Stopped the walker's magic from taking hold.
Bran: - How?
Benjen: - The same way they made the walkers in the first place. You saw it yourself.
Bran: - Dragonglass. A shard of dragonglass plunged into your heart.
Benjen: - You are the Three-Eyed Raven now.

Honnan tudja Benjen ezeket a dolgokat:
1. Az Erdő Gyermekei hozták létre a Másokat.
2. A módszert, ahogyan a Gyermekek létre hozták a Másokat.
3. Azt, hogy Bran látta amikor a Night King-et szíven szúrták obszidiánnal (sárkányüveg, dragonglass) (egyáltalán, hogy Bran képes beletekinteni a múltba)
4. Azt, hogy most már Bran a háromszemű holló (egyáltalán, hogy létezik ilyen, hogy háromszemű holló)

Pár mondattal korábban az előbbi idézet előtt:

Meera: - Why did you help us?
Benjen: - The Three-Eyed Raven sent for me. (na de melyik , ha Bran=Three-Eyed Raven és Bran=NK akkor NK=Three-Eyed Raven???)
www.youtube.com/watch?v=wDbxaudgXbM

További kérdés:
Benjen azt mondta, hogy a White Walkerek rájuk találtak (többes szám). Mi történt a többi emberével? Miért csak őt tudták "megmenteni"? Egyáltalán miért hagyták ott haldokolni és átváltozni? Miért nem ölték meg azonnal, várták meg hogy átváltozzon és vitték magukkal, mint a többi zombikatonát?

Összefoglalva:
(a) Benjen nem halt bele a jégkard szúrásba, tehát élő. Viszont egyszerre van hatással rá a félbeszakított Más mágia és a szívébe szúrt obszidián. Megmaradt a régi énje. A Gyermekek révén megismerte az öreg háromszemű hollót, aki előrelátó módon üzent Benjennek, hogy mentse meg Brant. Benjen időzítése pedig pont jól sikerült ebben az esetben is.
(a.1) A Night King nem látja előre Benjen akcióit. (ez fura lenne)
(a.2) A Night King előre látja Benjen akcióit, de nem képes megakadályozni. (ez is fura lenne)
(a.3) A Night King előre látja Benjen akcióit, de nem zavarják mert egybevág az Ő céljaival.
(b) Benjen nem halt bele a jégkard szúrásba, tehát élő. Viszont egyszerre van hatással rá a félbeszakított Más mágia és a szívébe szúrt obszidián. Megmaradt a régi énje. Tudtán kívül azonban a Night King irányítja, de ő jóhiszeműen cselekszik.
(c) Benjen meghalt, a Night King irányítja. Az egész történet a Gyermekek általi megmentéséről mese. Bran és Jon zombikaszabolos megmentése megrendezett színjáték. A linkelt tábortüzes jelenetnél valójában a Night King beszélget Brannal.

Lily1218 2017.08.25. 12:03:42

@William Hunter: Minden teóriát szívesen olvasok, írjál bátran bármilyen elméletet, hiszen ez egy kibeszélős oldal. Még az állítólagos 8. évados forgatókönyvet is elolvastam, bár nem tetszik...

Egyetértek, egyszerűsíteni fognak, és a legtöbben háborognának, ha az lenne a vége, hogy Bran=NK, mert annyit látnának, hogy ez a zakkant kölyök saját magával harcol és közben kinyírják miatta a fél világot. De nem az utolsó résznél, csak az utolsó könyvnél kapunk majd igazi válaszokat.

NK: látja a jövőt, ez egyértelmű a sárkányos jelenet után, tökéletes csapdát állított nekik a tónál, és ott állt, felkészülten várta őket. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy ő manipulálta a Véreb látomását is, odacsalta őket.
Bran is látja a jövőt, ezt is láttuk már, előre látta Királyvárat zöld tűzben égni. A háromszemű holló nem pont azért háromszemű, mert mindegyik szem egy idősík?

"C" verziód: igen, Brandon megmentését meg lehet magyarázni, arra jó érvek vannak. De miért hagyta elmenekülni Jont? Elvileg ő fogja legyőzni, most könnyen megölhette volna.
Ha Benjent tényleg NK irányította volna, akkor Jont nem hagyja megmenteni.

Eleve semmi értelme nem volt ebben a formában Jon ottmaradásának, akár fel is ugorhatott volna a sárkányra, kivéve, ha fordított sorrendben történtek volna az utolsó jelenetek, és előbb felélesztette a sárkányt, Jon kimászik, ezt látja, mielőtt elmenekül, és ezzel a hírrel mehetett volna Danyhez.

Még sok a nyitva hagyott teória.
A "Falban rejtett sárkány" és a Deresben elrejtett sárkány már pipa.
Ami engem érdekel pl. az a Starokok véréhez kötödő teória, és hogy milyen szerepe lesz majd a kriptának. Mit eredményez majd az, hogy a különleges Jég kard már nincs, csak 2 darabban? Ráadásul egyik Jaime-nél, másik Brienne-nél. Dany 3. tüze? Ha Jon fogja legyőzni NK-t, most is kell majd egy "Nyssa" a győzelemhez? stb., stb. Majd meglátjuk, megtudjuk idővel. :)))

Cérnahuszár 2017.08.25. 12:29:48

@William Hunter: Bran nem lehet NK, mert jóval fiatalabb annál, + mutatták hogy csinálták egy teljesen más emberből az erdőgyerekek. Az lehet hogy később NK-t csinálnak belőle, az nem ütközne a logikába.

Cérnahuszár 2017.08.25. 12:36:17

amikor bran a múltba megy, szellemileg van jelen és nem fizikailag. Az NK meg fizikai állapotban van, és nincs kifordulva a szeme hogy esetleg vargolják

William Hunter 2017.08.25. 13:19:48

@Lily1218:" Ha Benjent tényleg NK irányította volna, akkor Jont nem hagyja megmenteni."
Ha maradunk a Bran=NK feltételezésnél, akkor NK szintén látja a múltat, jelent, jövőt. Tehát látnia kellett a jövőben, ahogy Benjen megmenti Jont. Ha pedig előre látta, miért nem tett ellene semmit? NK farkasszemet néz Jonnal, Jon elmerül, NK elhibázza Drogont, felül a lovára és elbaktat a horgonylánc kölcsönzőbe. Tudnia kellett, hogy Jon nem fog ott vízbe fulladni. Jon kimászik, botorkál, a holtak meglátják, elindulnak felé és tádám Benjen bácsi megjelenik, pontosan abból az irányból, amerre a holtak serege elsétál. Felrakja Jont a lovára és teljesen értelmetlenül ott marad. Ha csak 1 km-et lovagolnak együtt, hogy elég előnyt szerezzenek a holtak előtt, onnantól már Benjen elsétálhatott volna ahová akar. Akár a falhoz, hogy visszakérje a lovát.
Akkor most mit látunk:
1. Benjen értelmetlen önfeláldozását?
2. Night King irányította Benjen színjátékot? Aminek a végén leteperik a holtak, de jó messziről mutatják, hogy még véletlenül se látszódjon, hogy széttépik-e?

NK miért hagyná életben Jon-t? Talán mert látja a jövőt és ha Jon halott, akkor NK számára kedvezőtlen események következnének be.
Szerintem, NK-nak minden tudása, képessége meg volt, hogy ott és akkor megölje Jont, ha akarja.

William Hunter 2017.08.25. 13:54:03

@Cérnahuszár: Ami tény, a Night Kinget alakító Richard Braket:
www.imdb.com/name/nm0104114/mediaviewer/rm1642405120
lecserélik a 6. évad 5. részében, amikor Leaf szíven szúrja sárkányüveggel a férfit, akiből a Night King lett:
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm2872512512
Innentől ő, azaz Vladimir Furdik alakítja a Night Kinget:
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm11669504
A csere okáról pedig titkolóznak. Érdekes "véletlen", hogy Vladimir hasonló magasságú, testalkatú és az arca is jobban hasonlít a sorozat kezdete óta felnőtt, Brant alakító Isaac Hempstead Wright-ra, mint a Night Kingot korábban alakító Richard Braké.
Lehet, hogy csak szórakoznak velünk :D. Viszont most már nemcsak a képességei hasonlítanak Brannak és NK-nak, de a külseje is.
A sorozat szerint Bran most 16 éves. A fához kötözött férfi pedig 40 körüli (Furdik 47 éves).
A játék kedvéért tegyük fel, hogy Branból 40 éves korára ez a férfi lesz. Addigra megtanulja nem csak szemlélőként nézni a múltat és belekiabálni, hanem képes "fizikai állapotban" is jelen lenni az időben bármikor. Akár a Mások létrehozása előtti időkben is.
Én valahogy így tudnám elképzelni a Bran=NK teóriát.

Cérnahuszár 2017.08.25. 15:00:58

@William Hunter: nekem ez már túl erőltetett
enélkül is lehet meghökkentő csavart beletenni a történetbe
+ és nincs finom utalás előtte ahogy martin játszott a korábbi részekben, hogy az ember a fejére csapjon hogy ahha hát ezért volt

Cérnahuszár 2017.08.25. 15:12:00

viszont brannal tényleg kellene kezdeni még valamit, mert a háromszemű hollóság nem fujhat ki abban hogy mászkál a múltban és elárulja hogy john targarien.
ez kevés, más célja is kellene hogy legyen ennek a skillnek

William Hunter 2017.08.25. 15:15:41

"nekem ez már túl erőltetett"
Erőltetett és izzadság szagú? :D
Az egész csak egy eszmefuttatás volt, a neten terjedő Bran=NK teóriával kapcsolatban.
Lehetőségek és elképzelések, szigorúan feltételes módban!

Lily1218 2017.08.25. 19:28:54

@William Hunter: Pont ezt írtam, ezt kérdeztem, hogy miért engedte el Jont? Könnyen megölhette volna, és ha igaz a jóslat, és Jonról szól, akkor ő fogja legyőzni, és egyértelműen látja a jövőt, ez kiderült. Akkor miért hagyta megmenteni azt, aki majd legyőzi a végén?

William Hunter 2017.08.25. 22:46:19

@Lily1218: Én úgy tudom, hogy a várva-várt hős a legtöbb nép kultúrájában szerepel. Pl.: A Csődör aki meghágja a világot, A Megígért Herceg(nő), Az Utolsó Hős, és az Asshai elnevezése Azor Ahai. Tehát több prófécia is van és némileg eltérnek. Mit lehet tudni a megjövendölt hősről?
- a hős(nő) egy vörös csillag alatt születik újjá hamuban és füstben
- van egy lángoló kardja (egyesek szerint a sárkány is belemagyarázható)
- fel kell álldoznia ami a legkedvesebb számára
- van sárkánya
- Targaryen leszármazott
Melisande első "tippje", Stannis Baratheon több szempontból nem felelt meg a kritériumoknak.
Jon Snow (alias Jon Targaryen)
- nem vörös csillag alatt született újjá
- nem hamuban és füstben született újjá (bár Ő tényleg újjászületett)
- nincs lángoló kardja, de még lehet
- nincs sárkánya, de még lehet
- feláldozta saját magát és szerelmét (Ygritte), de szerintem nem ezekre az áldozatora gondoltak a próféciában, az igazi áldozatt még csak ezután következhet
Daenerys Targaryen
- vörös csillag (üstökös) (OK)
- hamuban és füstben újjászületes (OK)
- nincs lángoló kardja, és szerintem nem is lesz (hacsak a sárkány nem számít ide)
- van sárkánya, sőt igazából csak neki van sárkánya, attól még hogy Rhaegal-on valaki más lovagol, a sárkány az övé marad
- elvesztette Drogo-t és a gyerekét, de a próficia beli áldozat szerintem nála is később jöhet
Szóval az Azor Ahai szerintem Dany. Jon pedig aki a törénet végén békét teremthet.
Szerintem a nagy hatalmú, jövőbe látó Night King (mindegy, hogy kiből lett/lesz) nem halhat meg. Mindenesetre az Azor Ahai első alkalommal sem ölte meg a Night Kinget (a White Walkerek vezetőjét és nem a Night's Watch 13. parancsnokát), különben nem lenne újra itt.
Hogy a törénetben NK képviseli a rossz oldalt (egyesek szerint a jó oldalt) másodlagos. Igazából lehet, hogy nincs is rossz és jó oldal, mindenki harcol a saját világnézete szerint.
G.R.R.M. amellett, hogy szeretett volna valami emlékezeteset alkotni a Trónok Harcával, talán tanítani is akar nekünk valamit. Szerintem a történet végső tanulsága az lesz, hogy a háborúknak nincsenek győztesei, mindkét oldal csak veszíthet.
Erre a következtetésre Martin vietnámi háborúhoz és általában a háborúkhoz való viszonyulásából jutottam.
www.youtube.com/watch?v=tBuct2RZpqc
Azt írod, "ha igaz a jóslat". Hát ha igaz a jóslat, akkor a Night Kingnek, látva a jövőt, tudnia kell, hogy nem nyerhet. És mégis megindult. De miért, ha úgysem nyerhet? Talán, mert nem nyerni akar. Talán egyensúlyt akar teremteni.
Miért is hozták létre az Erdő Gyermekei a Night Kinget (White Walkereket)? Mert az Elsők (First Men) megszálták Westerost és elkezdték lemészárolni őket és kivágni a szent fáikat. Miután a White Walkerek letarolták Westerost, megint felborult az egyensúly, ezért a Gyermekek az emberek oldalára álltak, hogy legyőzték és visszaszorítsák a White Walkereket, nem pedig, hogy végleg megszabaduljanak tőlük. Pedig akkor volt erre a legnagyobb esélyük.
Visszatérve a kérdésedhez. Szerintem a Night King azért nem ölte meg Jont, pedig megtehette volna, mert fontos számára a jövőt illetően, és mert nem ő az Azor Ahai.
Szigorúan magánvélemény :)

Bicepsz Elek 2017.08.25. 23:33:05

@William Hunter: A NK csakba sorozatban van, a k9nyvekben csak faj a WW-ek akiknek lehetnek(vannak)halando(megolheto) vezereik, de mint faj nem pusztulnak ki csak visszavonulnak.
A NK azert kell mert egy megszemelyesitheto fogonosz, akit meg kell olni es a serege szetesik(mint Mance Raydere). Dramaturgiailag egyszerubb igy a tortenet es nem esik szet. A sorozat is szimultan tortenetek osszekapcsolodasa a NK ellen a vegere.

Igya WWk arctalan es egy akaratu ellensegek maradnak(=nem szerethetjuk meg oket mint pl. Cerseit). Szoval kisot lemegy a Gyuruk Ura szinvonalara.

William Hunter 2017.08.26. 07:23:53

@Bicepsz Elek: Tulajdonképpen már nem is lehet együtt beszélni a sorozatról és a könyvekről az eltérések miatt. Vajon Martin tényleg engedélyezett olyan változtatásokat is, amik a történet végkimenetelét nagymértékben befolyásolják? Ha egyszer befejezi a könyveket, lesz egyáltalán bármi hasonlóság a két befejezés között? A sorozat egyértelműen azt sugallja, hogy az elsőnek megalkotott White Walker a Night King és azóta is ő vezeti a WW-ket. Viszont ez a dramaturgiai változtatás, ahogy nevezted, teljesen felboríthatja a történet logikáját. Hogyan lehet megölni a sorozatbeli White Walker vezért, ha látja a jövőt? Ha viszont nem látja a jövőt, akkor jó néhány cselekedet magyarázatra szorul.

William Hunter 2017.08.26. 08:23:39

@Bicepsz Elek: " de mint faj nem pusztulnak ki csak visszavonulnak"
"NK azert kell mert egy megszemelyesitheto fogonosz, akit meg kell olni es a serege szetesik"
A sorozat logikája szerint, ha meghal a Night King, akkor láncreakció szerűen vele pusztul a többi White Walker is? Ha igen, akkor a NK halála a WW faj végét jelentené. Vajon a készítők le merik vágni az aranytojást tojó tyúkot :)

Lily1218 2017.08.26. 12:28:54

@William Hunter: " a történet végső tanulsága az lesz, hogy a háborúknak nincsenek győztesei...", csak túlélői, igen, ez az egyik tanulsága, a másik pedig a földünk elpusztítása, annak következményei, hogy a környezet ellen fordultunk.
Megkockáztatom azt is, hogy ha egy élő szereplőről kiderül, hogy mégis ő NK, akkor az is egy üzenet lesz, hogy a legnagyobb ellenséget ne magunkon kívül keressük, mert mi vagyunk.

" Azor Ahai" -- innen nézve talán nem is 1 ember lesz, hanem többen együtt.
Dany csupa ellentmondás nekem, és erősen kétlem, hogy túléli a sorozatot. Arra fogadnék, hogy mégis lesz gyereke és belehal a szülésbe, mert így lesz örököse Jonnal, lesz értelme összehozni őket, régóta sulykolják, hogy ő "Anya", és amikor élő gyermeke születik, akkor visszatér Drogohoz és a fiúkhoz..... így válik igazzá a jóslata.
Kicsit sajnálom őt, hogy hiába mantrázza évek óta minden szembejövőnek, hogy ő a Vastrón jogos örököse, nem segít majd rajta a pozitív gondolkodás, nem válik majd igazzá attól, hogy ismételgeti. :))

Jon megmenekülése: nekem még így sem stimmel.... a múltkor milyen csúnyán néztek egymásra, most meg nem is foglalkozott vele, legalább az illendőség kedvéért megpróbálhatta volna megölni, és ügyesen elmenekül, vagy valami értelme lett volna annak, hogy tovább maradt ott....

William Hunter 2017.08.27. 01:03:46

@Lily1218: "Dany csupa ellentmondás nekem, és erősen kétlem, hogy túléli a sorozatot."
Szerintem sem tartogat Dany számára a sorozat happy endet. Azon sem lepődnék meg, ha minden karakter meghalna, aki célul tűzte ki magának, hogy megszerzi a Vastrónt. (Petyr Baelish, Cersei, Daenerys ...)
Az a háborúval és viszájjal megszerezhető, háborús relikviákból épült, erőszak szimbólum Vastrón el van átkozva. Akik bele szeretnének ülni vagy sikerrel beleülhettek többségük erőszakos halált halt. Volt egyáltalán a történelmük során valaki aki természetes halált követően adta át helyét a Vastrónon? Talán ez is egy tanulsága lehet a történetnek. A másik ehhez hasonló tanulság lehetne a bosszú. Aki a bosszúnak él, az is erőszakos halált hal (Walder Frey és férfi rokonsága, Ellaria Sand, szerintem Cersei és Arya is). Szóval Cersei duplán fog meghalni :)
Visszatérve Danyhez, a dothraki "vénasszonyok" (dosh khaleen) úgy értelmezték a próféciát, hogy Daenerys és Drogo fia lesz a Csődör Aki Meghágja A Világot. Nem így lett. Egy teória szerint sokan úgy gondolják, Daenerys a megjövendölt "Csődör". A prófécia így szól:
"A prince is riding. I've heard the thunder of his hooves. Swift as the wind he rides. His enemies will cower before him... and their wives will weep tears of blood... the Stallion Who Mounts the World."
Daenerys:
1. a megígért Herceg(nő) lovagol (a sárkány háton ülés is egyfajta lovaglás)
2. a harcosait repítő dothraki lovak patái mennydörögnek (ha nem hiszed kérdez meg Jaimetől)
3. sebesen lovagol, mint a szél (sárkány háton lovagolva ez nem is olyan meglepő)
4. ellenségei rettegnek tőle (elsősorban a sárkányai miatt)
5. csődör (vezető)
6. meghágja a világot (nem megsexualizálja :), hanem meghódítja, esetleg megváltoztatja)
6(a) világ hódítás folyamatban
6(b) világ megváltoztatás sokféleképpen
- több városban megszüntette a rabszolgaságot
- eggyesítette a dothraki törzseket
- átvitte a dothrakiakat Westerosra
- nő létére dothrakiakat vezet
- össze akarja törni a "kereket"
A kérdés, miért is foglalkoztatná a patriarchális, férfiuralmi, tekintélyelvű, hímsoviniszta dothrakiakat egy nőről szóló prófécia?
Miért tér el annyira a dothraki és Asshai beli Azor Ahai prófécia?
Talán azért, mert a dothraki prófécia nem a lovasról, hanem a "lováról" szól.
Drogon:
1. a megígért Herceg(nő) lovagol rajta
2. mennydörög
3. sebes mint a szél
4. ellenségei rettegnek tőle
5. egy csődör -> egy állat, amin lovagolnak, az elnevezése alapján pedig hím nemű (bár ez nem tisztázott)
6. meghódítja a világot

A három sárkány közül miért pont Drogon az a bizonyos Csődör?
Mert a legnagyobb, legerősebb.
Ha a fenti következtetések helyesek, akkor még egy érv amellett, hogy Dany az Azor Ahai.
A fenti eszmefuttatás alapján lehetne valamelyik másik sárkány a világot meghágó csődör, ezáltal pedig a lovasa az Azor Ahai?

2017.08.27. 14:06:35

@William Hunter: van egy konyves momentum, ami a filmbol kimaradt, de erositi a NK=Bran elmeletet: amikor,Bran a lezuhanasa utan eszmeletlen, akkor almaban bejarja a a jegvilagot es belenez a tel szivebe - ez volt a konyvben a megfogalmazas - majd remuleteben orditva felebred. Mi lehetett ennyire felelmetes? Egy dolog latni a zombisereget es a Masokat, persze ez is eleg horror. Vagy milyen fegyvert vagy titkot lathatott, ami kiboritotta, amitol minden remenytelennek tunik? De mondjuk radobbenni arra, hogy o maga a foellenseg, az Ejkiraly, es nincs menekves, vege a vilagnak, na ez mar indokolja a panikot, amit erzett.

2017.08.27. 14:17:59

@William Hunter: majd meg kiderul, hogy Ejkiraly a sorizat egyetlen pozitiv szereploje, mert csak egyensulyt akar teremteni :-))))) Szerintem idohurokban vannak. Tudja, hogy nem nyerhet, de kis valtoztatasok is valtozasok es a tortenelem ujabb es ujabb vegigelesevel elerheti a celjat. Pl kiserletezik az alternativakkal, mint Tom Cruise a Live.Die.Repeat-ben.

Cérnahuszár 2017.08.27. 14:29:09

@HUN Gábor: na ezen jót röhögtem, mennyire sajnálja magát az író XDDDD
nemkötelezőnézni
sértődni lehet az igaz, de van értelme?

Cérnahuszár 2017.08.27. 14:48:53

@HUN Gábor: a legyen még több trónok harcás kérdésükre rá is nyomtam: hogyne, ha vau mazochista és végig szenvedi :D

Lily1218 2017.08.27. 17:27:51

@William Hunter: Ez azért erős túlzás, én nem mosnám össze a 2 próféciát. Miért és hogyan látnák előre Westeros, sőt az összes nép jövőjét a dothrakik, amikor nem is foglalkoztak velük? A jóslatuk szerintem csak saját magukra vonatkozik, arra, hogy egyszer olyan erősek lesznek, hogy meghódítják majd a világot. Persze ez Dany is lehet, bár ez így is nagyon sántít.

Bosszúállók: ne keverjük össze Cerseit és Aryat! Nagyon nagy a különbség. Cersei már egy félőrült, hatalommániás tömeggyilkos, akinek senki se számít. Arya is könnyen öl, de csak okkal, tehát messze van ettől, sok szempontból pont az ellentéte Cerseinek.
Ha a NK-re azt mondod, hogy csak "tanítani akar" és egyensúlyt hozni, nos ez végső soron Aryara is igaz, hiszen Westeros legrosszabb emberei vannak a listáján. Ha ezt a három személyt nézed, akkor ő az egyetlen, aki különbséget tesz jó és rossz között, aki nem öl ártatlanokat, pont védi őket.

William Hunter 2017.08.27. 18:30:32

@Lily1218: "én nem mosnám össze a 2 próféciát"
Nem én kezdtem :)
"The World of Ice and Fire sourcebook (2014) clarifies that there are several mythological or legendary characters similar to Azor Ahai, and that both the maesters and the scholars of Yi Ti believe them to all be the same figure (much as all there stories of the Long Night itself are understood to refer to the same event)"
gameofthrones.wikia.com/wiki/Azor_Ahai
Ha az Asshai és dothraki prófécia, bár tartalmát tekintve eltér, de mindkettő Danyre illik a legjobban, akkor az mi mást jelent?

"ne keverjük össze Cerseit és Aryat"
Nem is állt szándékomban összekeverni a két karaktert.
Szívesen látnám Cersei bukását és szurkolok, hogy Arya kipipálhassa az összes nevet a listáján, hiszen mind megérdemli a halált. Mindössze csak arra próbáltam célozni, hogy ha esetleg morális leckét kapnánk a háború tekintetében G.R.R.M.-tól, akkor talán a bosszú tekintetében is lehetséges valamilyen állásfoglalás. Mindenesetre ez nem a tipikus "jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig büntetésüket" történet.

' Ha a NK-re azt mondod, hogy csak "tanítani akar" '
Ezt G.R.R.M.-re mondtam. Bocsánat, ha félre érthető voltam :)

William Hunter 2017.08.27. 19:04:59

@HUN Gábor:
"odáig meg vissza van ezért a szarért"
"a nyelvészkedő faszparasztok"
"láttam az egész rühedék sorozatot"
Hogyan adjunk nyomatékot a véleményünknek :)

"nagy ritkán beszúrnak egy egy sárkányos jelenetet és utalgatnak a jégzombikra, akiket senki sem látott. Nyilván hallgatva a kritikákra elkezdték tolni ezt a vonalat is"
Tehát nem azért jönnek a sárkányok és a White Walkerek, mert ők jelentik a történet Alfáját és Omegáját, hanem mert nézői igény volt rájuk?

"Nincsenek új karakterek"
"Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy ki a faszom az a Jorah Mormont?"
Minek annak új karaktereket behozni a történetbe, aki a régieket sem tudja hová tenni?

"Meg ilyen Briennek, akik a semmiből jöttek és oda is tartanak"
"Amikor az átlagos néző vagy olvasó úgy érzi, hogy az érzelmi befektetését lehúzza a vén hülye a vécén, akkor joggal bassza a sarokba a könyvet."
Ha nem lenne ennyi középpontba állított karakter, nyilvánvaló lenne ki a főhős, és kapnánk egy Artúr király szerű történetet. Az mennyivel lenne jobb? Minden egyes karakterbe fektetett idő és érzelem segít megérteni a döntéseit és átérezni a tragédiáját. Egy átlagos történetben, ha egy karakterre kevesebb időt szánnak abból tudható, hogy kevésbé fontos a történet szempontjából. Tehát a legtöbbet mutatott karakter a befutó. A Trónok Harca összes kulcs karaktere hasonló figyelmet kap és nem tolódik egyik karakterre sem aránytalanul nagy figyelem. Ennek a sok kulcs karakternek köszönhető a kombinációs lehetőségek nagy száma, amit jól tükröz a számtalan megszületett teória. Van egyáltalán még egy történet, ami ilyen sok teóriát generált? Ebben a történetben végig talány, hogy ki a "befutó". Hogyan máshogy lehet elrejteni a kilétét, ha nem úgy, hogy telerakod fontosnak tűnő karakterekkel. Ha valaki rossz lóra tett, és ez kiakasztja, hát maradjon inkább a klasszikus, Artúr királyos történetvezetésnél.

"mégiscsak túlzás, hogy Martin világában a jó fiúk sose győznek"
Kik egyáltalán ebben a történetben a jó fiúk? Mondjuk Dany és Jon? Nekik azért volt számos győzelmük. Ha azt nézzük hány úgynevezett jó és rossz harapott fűbe idáig, akkor elégé kiegyenlítettnek tűnik.

"Jorah Mormont rejtélyes gyógyulása a világ leggyógyíthatatlanabb betegségéből"
Lehet, hogy kimaradt neki az a rész, amikor bemutatják, hogy van gyógymód csak veszélyes és ezért tiltott.

"Az egész sorozat tele van ilyen tökéletesen megmagyarázhatatlan baromságokkal, amik az egész történetet megváltoztatnák, ha picit is logikusabban döntenének a szereplők."
Valóban, teljesen irreális, hogy valaki nem logikus döntést hoz. A történelmünk során is minden kulcsfigura mindig és minden körülmény között logikus döntést hozott, ezért tartunk ma itt.

"Kisujj, akinek tulajdonképpen mindent köszönhetünk, aki kinyírta Joffreyt"
Hát, ha ennyire nem figyel a részletekre, ne csodálkozzon, hogy nem érti mi miért történik.
Olenna tervelte ki és tette a mérget a borba. Kisujj, Dontos Hollard és tudtán kívül Sansa csak közreműködött. Még jó, hogy a kritika írását megelőző epizódban Olenna be is vallotta Jaime-nek.

"Arra használja a szereplők halálának sokkértékét, hogy elkendőzze vele, hogy nem ért a történetvezetéshez."
Hát igen, G.R.R.M. a többszörös díjnyertes író nem ért a történetvezetéshez :) Lehet, hogy ebben az esetben túlvállalta magát, de hogyan lehet megítélni a történetvezetést, ha még azt sem tudjuk, hogy a történet hová vezet?

"Egyértelmű írói és úgy általában kreatív csődben van, egyértelműen el van nyújtva"
Lehet és kell is kritizálni a sorozatot, vannak hibái. Viszont rengeteg jelenet fog még átértékelődni logikai és történetvezetési szempontból a végkifejlet tükrében.

2017.08.27. 19:46:06

@William Hunter: "Az egész sorozat tele van ilyen tökéletesen megmagyarázhatatlan baromságokkal, amik az egész történetet megváltoztatnák, ha picit is logikusabban döntenének a szereplők."
Valóban, teljesen irreális, hogy valaki nem logikus döntést hoz. A történelmünk során is minden kulcsfigura mindig és minden körülmény között logikus döntést hozott, ezért tartunk ma itt."

Ehhez a reszhez annyit fuznek meg hozza, hogy a konyvbol vilagosabban kitunik, mint a sorozatbol, hogy a szereplok sokszor informaciohianytol zenvednek, amikor dontenek. A konyv jobban kezeli az idosikokat, mint a sorozat es a szereplok skmindent nem tudnak, mert a hir meg nem jutott el hozzajuk. A sorozat XX. szazadi modon kezeli az infirmacio-aramlast, mintha mindenki nezne a Westerosi esti Hiradot es kapna a newsfeed-re a telojan a friss torteneseket. A konyv realisabban kezeli, es ezert hihetobb is, hogy egy adott szereplo a rendelkezesere allo infok alapjan hulyeseget csinal, mikozben mi, az olvasok mar tudjuk, hogy baj lesz.

William Hunter 2017.08.27. 19:55:45

@Kishableany: Igen, egyet értek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, külső szemlélőként jobban átlátjuk a történetet, mint a karakter. Ilyenkor jön a nagymama effektus:
- Vigyázz Isaura, a sarkon vár rád az a szemét Leoncio!!!
- Áááá, most miért mentél oda!!! :D

Cérnahuszár 2017.08.27. 20:19:25

@William Hunter: azért nem semmi hogy vetted a fáradtságot hogy kielemezd a cikkírász ellentmondásait, (egész jól tereled a reális nézőpontra :)) degenyóvagyok
én elintéztem annyival hogy megsértődött az íróra, a filmesekre, meg aki nézi :D

Lily1218 2017.08.27. 22:42:06

@William Hunter: "egyszerű, egyszereplős, jó a rossz ellen sztoris, de legyen ám egyértelmű, hogy ki a jó és ki a rossz...", a "jaj, ezen gondolkodni kell, a fene se érti ezeket, miért nem tudja ezt meg azt, és miért nem azt csinálja...", meg "a szereplők nevét se tudja helyesen leírni, de ő sokkal jobban megírná az egészet" .... - minden tiszteletem, hogy nekiállsz magyarázni, de ez szélmalomharc.

Vastrónos elméletedhez még annyit: csak nézz rá! Mindent elmond, bárki is ül rá, olyan, mintha 100 karddal szúrnák hátba....

2017.08.27. 23:51:04

@Lily1218: bocsanat, hogy megint a konyvre hivatkozom, bar lehet, hogy a sorozatbn is elhangzik, de a Vastron szandekosan lett ilyen kenyelmetlen es veszelyes, hogy folyamatosan emlekeztesse a kiralyt arra, hogy az uralkodas nem kivaltsag, hanem felelosseg es minden mozdulatara oda kell figyeljen, kulonben ugy kepletesen, mint valosagosan megvagja magat

Lily1218 2017.08.28. 11:01:54

@Kishableany: :) ez tudott. @William Hunter elméletére írtam ezt, kicsit feljebb arról írt, hogy a Vastrón az erőszak szimbóluma, és akik elnyerik ált. erőszakos halált halnak, így szerinte a sorozatban is mindenki meghal majd, aki a Vastrónra vágyik, valamint az új világ építéséhez előbb el kell pusztítani ezt a szimbólumot is. Sok igazság van az elméletében.

vau · http://www.holdkomp.hu 2017.08.28. 14:09:09

Este jön a holdkomp.hu-ra ugyemegmondtam az évadzáróról. Aki esetleg akar vastag spojlereket, az nézzen körül.

Nem lett olyan kurva szar, amilyet mondjuk Martin bácsi kettes típusú diabétesze, faszcsonkolós fétise és testvérbaszós rögeszméje indokolna.

vau · http://www.holdkomp.hu 2017.08.28. 14:21:54

@William Hunter: Örülök, hogy nem értesz egyet, pláne, ha élvezted legalább annyira átgondolni, hogy mik azok a pontok, mint amennyire nekem élvezet volt megírni. :)

Ezért született.

vau · http://www.holdkomp.hu 2017.08.28. 14:23:23

@Lily1218: dehogy tudnám megírni. Bort se tudok csinálni, de tudom, hogy mi a rossz.

@Cérnahuszár: én is nézem, ezek szerint szét kéne, hogy vessen a kognitív disszonancia. Valójában csak borzalmasan rossz rész volt, ellentétben az évadzáróval, amiről ma megy ki poszt.

Cérnahuszár 2017.08.28. 16:00:01

@vau: reméltem h idetalálsz ;)

Bicepsz Elek 2017.08.28. 17:18:24

Mar lassan tulleszunk a GOT-on.
Dok hulyeseg van most is. Sam is tud teleportalni meg hogy tepul a lyukas szarnyu sarkany?

vau · http://www.holdkomp.hu 2017.08.28. 19:33:34

@Bicepsz Elek: remek kérdés, de igazából a szárnyak profilja tartja fenn a állatot, nem a felület. Szóval a lukak nem problémásak.

VISZONT MI A TÖKÖMTŐL LYUKADTAK KI EGY NAP ALATT? :D

Gyorsan rohadó szárnyak már megint.

William Hunter 2017.08.28. 19:39:12

@vau: Üdvözletem :)
Remélem, nem bántottalak meg vele. Egy kicsit azért sikerült meglágyítanom a szíved a Trónok Harcával kapcsolatban?

Imádom a hasonlatokat, ezt a boros példát én is gyakran elsütöm :D
Csak az a baj, hogy ebben az esetben kicsit sántít.

A bor ízét nem kell megértened, nem tudod félreértelmezni.
A bor élvezetéhez nem szükséges a korábbi kortyokra emlékezned.
A bort az első korty után meg tudod ítélni, egy történet csak az utolsó korty után válik teljessé.
A lenyelt borra nem adnak magyarázatot a hátra lévő kortyok.
A bor zamata nem értékelődik át, nem nyer új értelmet az utolsó korty hatására.

Neked is kedved támadt bort inni? :D
Egészségünkre!

vau · http://www.holdkomp.hu 2017.08.28. 19:46:31

@William Hunter: dehogy sértettél meg. Nyilván a stílusa azért szabadszájú, mert ilyen nincs még, plusz tényleg eléggé erős érzelmeket táplálok a sorozattal kapcsolatban :)

Nyilván nem teljesen kiforrott, mert nem egy tudományos esszé, hanem egy öncélú, félig vicces morgolódás, amit remélem sokan élveztek, mert annak szánom: élvezeti cikknek, amiért semmit nem várok el, csak egy kis jókedvet :)

És ha már a bor:

A lenyelt bort bizony értelmezni kell, az se mindegy, hogy mit fogyasztottál előtte és utána.
A borra is várni kell, ahogy kiteljesedik.
A lenyelt bornak is van lecsengése és ha utána másik bort iszol és nem eszel előtte sajtot, vagy almát, akkor más lesz az íze.

Egyébként igen, egészségünkre! :)

William Hunter 2017.08.28. 20:38:35

"A borra is várni kell, ahogy kiteljesedik."
Ez nagy igazság. Ugyan így a történetnek is hagynunk kell, hogy kiteljesedhessen.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 01:12:32

@William Hunter:
Ja de mi instant tablettas bort kapunk minoseginek eladva!!@

William Hunter 2017.08.29. 06:06:31

@Bicepsz Elek: az instant tablettás bor a borok legalja. Úgy gondolod, hogy a Trónok Harca a valaha készült legrosszabb fantasy filmek/sorozatok közé tartozik?

Cérnahuszár 2017.08.29. 07:59:31

@vau: hát huzigálták csöppet a jégen amikor kicincálták, szóval a jég káros a szárnyakra. Meg úgy dizájnos
engem jobban aggasztott hogy elég be volt rekedve a hangja, egy influ nem lehet jó, a láz elemésztheti

Bicepsz Elek 2017.08.29. 11:59:57

@William Hunter:
Hat dranaturgiailag az utolso reszek sajnos igencsak.
Kisujjal ugy bantak el, mint egy nagy rakas ...al.
Jobbat erdemelt volna es nem Sansatol, akivel jot tett. Hagynia kellett volna Jont meghalni es csak a Volgy lovagjaival atvenni az uralmat(Sansat meg a hulye Robinhoz adnia-hahahaha).
Szoval tobbet kellett volna ebbol a karakterbol(is) kihozni. Hadd idezzek:
"
gyakorlatilag évadok óta várunk megoldásokra bizonyos dolgokban, erre másodlagos, két perces vágójelenetnek megkapjuk, ahogy kinyírják a red wedding résztvevőit, vagy ahogy kisujjnak elvágják a torkát egy B kategóriás, ezerszer eljátszott hülye "áh, nem is te vagy ám ezen a tárgyaláson a hunyó" húzással.

Olyan kongó ürességet hagyott maga után több évadnyi intenzív utálat, hogy le tudnám pofozni a rendezőt.

Gondolom sokaknak megvan, amikor nagyon nagyon meg szeretnél szerezni egy lányt gimiben, esetleg még egyetem alatt is hajszolod és amikor végre összejöttök, akkor rájössz, hogy igazából csak a fejedben létezett a kép, amit hajszoltál.

Na, ezzel a hat évadnyi pettinggel pont ezt érték el. Mindenki kurvára elégedetlen lesz. A sárkányok táncánál be kellett volna fejezni az egészet a faszba, amikor bevallotta Martin, hogy kivan a fasza az egésszel és legszívesebben nem folytatná."

Ruadhnait 2017.08.29. 13:17:50

@Bicepsz Elek: Nekem tetszett a Kisujjas resz. Ez volt a legjobb megoldas nekem, en pl nem tudok jobbat. 1. 7 evadon keresztul keverte a sz@rt, es hirtelen minden kis simlijere feny derult, a meglepetes az arcan hatalmas volt (egyebkent en mar evek ota untam amit muvelt, meg a szinesz se olyan jo szerintem) 2. Pont azert Sansanak kellett kivegeztetnie, mert vele jot tett es mert lehet, hogy tenyleg szerette. (Bar az, hogy jot tett vele kerdeses, meg ha igen, akkor is csak sajat maga erdekeben, hogy o lehessen eloszor eszak ura, aztan egesz westerose.) O mindenkit elarult, igy kellett meghalnia, trukkozes es arulas altal.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 16:59:13

@Ruadhnait: Valahogy elegansabban kellett volna felepiteni az egeszet. Kb mint ahogy a konyvben Cersei belemanoverezi magat a verebekkel egy csapdaba vagy ahogy kesobb o vegez veluk a filmben. pl. Kisujj behizelgi magat Jonnal, majd probalta volna besarozni(rossz hadvezer, magara hagyja az embereket, otthagyta a nightswatchot, "lefekudt a Targeryeneknek", lehet mar nem is el, jo harcos de ostoba hadvezer, Catleyn doha nem szerette stb. stb.). A vegen ugy kellett volna buknia mint Ned Starknak es Robin elott!!! Az elso ssrozatban meg adtak erre!!! Igy viszont nevetsegesse lett az egesz Sansa-Arya-KIsujj vonal(mint a szomszedokban a Zoldseges Feri).
süti beállítások módosítása