Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 7x04 - Hadizsákmány

2017. augusztus 08. 07:13 - sixx

Égivár alatt

Távozik a Lannister-sereg, gyönge szekereken zsenge gyökereket visznek Királyvár felé, meg aranyat, perszehogy, az arany és a kaja az, amiért jöttek, így ugye elégedett lesz a vasbanki bankár is, és nem hal éhen a nép (értsd: a királyi család, a sameszeik és a katonaság) ha Dany felkel végre a seggéről, és komolyabban veszi ezt a hódítósdit. Jaime az egyik szekérből látszólag random előkap egy zsák aranyat, nesze Bronn, itt a zsoldod, ennyi katonáskodásért ennyi jár. Bronn, aki ugye egy szaros proliból lett itten úr, és kapott mátkát, várat, rangot, egyelőre elégedetlen, neki vár volt ígérve, te, Jaime, ezt a frissen kiraboltat itt mögöttem miért nem adod nekem? Mert belerokkansz a rezsibe azért, én itten jót teszek veled. Bronn tovább hisztizik a maga szarkasztikus stílusában, Jaime meg is jegyzi, hogy bazdmeg most kaptál egy zsák pénzt oszt így is bajod van? Jól van, faszom, mondja Jaime, amint Cersei megnyeri a háborút, válogathatsz. Bronn láthatóan nem bízik Cerseiben, vagy a győzelmében, vagy egyszerre a kettőben. Samu apja és nagyszerű lovag bátyja érkezik, ami gabona a környéken volt, azt elvittük, most éppen a parasztokat abajgatjuk, hogy arassanak gyorsabban, szaporábban. Jaime elküldi Bronnt velük, a vidéki lakosság abajgatását testhezálló feladatnak tarja.

vlcsnap-2017-08-07-06h17m33s026.png

Királyvár

A bankár, akinek a nevét nem tudom, és lusta is vagyok megnézni, legyen mondjuk Mycroft, nagyon elégedett, és virtuálisan körbenyalja Cersei minden bizonnyal kifehérített ánuszát, hát királynőm, ekkora összeget egyszerre a Vasbanknak még soha, senki, sehol nem fizetett vissza, pedig ismertem apádat, szép magas ember volt, anyád meg alacsonyabb, szóval ő sem volt ilyen hatékony. A előtörlesztésnek persze itt sem örülnek, a Vasbank is kiválóan elvolt a korona tartozásának havi kamataiból, aki így ugrott, ugye, de esetleg, ha van valami új kaland, amit finanszírozhatnánk, készségeskedik Mycroft, de Cersei lehűti, én most a Hét Királyságból akarok egyet, mással nem nagyon érek rá foglalkozni, de ehhez nekem zsoldosok kellenek, mert a katona fogyóeszköz. Hát, akkor beszállunk ebbe a kis kalandba. Ránk számíthatnak. Már ha megjön az arany, teszi hozzá, ebben a jelenetben másodjára, mégis, mitől tart? Hogy a Lannister-sereg derékhadára lecsap a helyi Robin Hood-hagyományőrző verseny első hat helyezettje?

vlcsnap-2017-08-07-06h33m08s003.png

Deres

Kisujj vagy a világ leggecibb vagy leghülyébb embere, képes ugyanis azt a valíriai acélból kovácsolt tőrt átadni Brannak, amivel annak idején ki akarták nyírni. És amit később ő tartott az apja nyakához, amikor elárulta, DE EZ MOST MINDEGY, ahogy az is, hogy Bran, aki most már a Háromszemű holló, úgyis lát mindent, ami volt és ami lesz, így ezen a kamun is átlát majd - amint a teljes westerosi adatbázis letöltődik a fejibe. Kisujj benyal, én itt vagyok, Bran, ha kell bármi, segítek. Csak én nem látom át Kisujj kavarását? Amikor azt emlegeti, hogy hát te szegény fiú, milyen szar lehet neked ekkora káoszra hazajönni, Bran rámered, és aszongya, a káosz egy létra, amitől Kisujj kis híján összeszarja magát, jóhogy, ezt ő mondta vagy 4 évaddal ezelőtt Varysnak.

vlcsnap-2017-08-07-06h51m43s417.png

A beszélgetésnek Meera megérkezése vet véget, aki velünk együtt rácsodálkozik az ismert világok első kerekesszékére, persze fából van és terepre nem mennék vele, de Hodor hiányában azért nem rossz. Meera elmegy, haza, a családjához, a Reed-birtokra, mert ha jönnek a zombik, ott akar lenni. Bran mindezt nagyjából annyi érzelemmel az arcán veszi tudomásul, mint én azt a hírt, miszerint Kozsó ismét turnézik, és amikor Meera tovább indokolja a távozást azzal, hogy itt biztonságban vagy és már nincs rém szükséged, azt feleli, hogy ja, nincs hát. Meera ettől kiborul, hát faszom, kis híján lefagyott a bak mellem, amikor egy kibaszott szánkón húztalak a térdig érő hóban vagy két hónapon át máig tisztázatlan körülmények között és érthetetlenül nem éhen dögölve, OSZT ENNYIVEL LE VAGYOK RENDEZVE? "Köszönöm" - mondja erre kissé tanácstalanul Bran, amivel csak olajat önt a tűzre, de hát a testvérem és Hodor is feláldozta magát érted, én is kis híján meghaltam, ennyi, Bran? Bran meg erre mondja, hogy ő Holló, és nem Bran, és ugyan érzi Bran érzéseit, de azokkal nem nagyon tud és akar mit kezdeni, szóval ha Meera menni akar, tegye.

Meghaltál abban a barlangban.

vlcsnap-2017-08-07-06h56m55s514.png

Lovas jő Deresbe, egy Stark-lány, akit a kapun nem akarnak beengedni, mert hiába mondja, hogy ő Arya, a katonák szerint ő halott, és eleve, hogy néz ki. Arya nagyon türelmes, akkor Havas Jonnak tessen szólni. Nincs itt. Akkor ki van? Lady Stark. Jó, akkor neki. Nem szólunk, húzzál innen a gecibe. Arya figyelmezteti őket, hogy így is, úgy is bejut a várba, szóval ne szórakozzanak vele, és ha kiderül, hogy az, akinek mondja magát, akkor Sansa ideges lesz. Beengedik a kapun, leültetik egy kordéra, itt marad, mondja az egyik, és amíg ők azon vitáznak, hogy ki mondja el Sansának, hogy itt egy imposztor, meglóg. Sansa pontosan tudja, hova ment, és amikor szólnak neki a katonák, lemegy a pincébe, ahol Arya Ned Stark szobrát bámulja. Ölelés.

A beszélgetés fura, ezek ketten vagy 6 évada ne látták egymást, de majd összemelegednek. Arya megkérdi Sansát, hogy ő ölte-e meg Joffreyt, a pöcsfejet, Sansa erre annyit mond, hogy bárcsak, de nem ő volt. Arya is sajnálja a dolgot, meg is jegyzi, hogy mindig is ő volt az első a listáján. Sansa csak néz, hogy tetszett mondani, milyen lista? Hát halállista, mondja Arya, mert az ember legalább a rokonainak ne hazudjon. Sansa erre kiröhögi, és Arya is nevet, mintha csak viccelt volna. Utána megbeszélik, hogy egyiküknek sem volt egyszerű ez a pár év. Ja, és Bran is itthon van, mondja Sansa. Kimennek hozzá a fához, ahol ül a kis kocsijában, te meg hazajöttél, mondja Aryát meglátva, majd az ölelésére pont úgy reagál, mint Sansa köszöntésére, azaz sehogy.

vlcsnap-2017-08-07-07h24m47s519.png

Aszongya Bran, én meg láttalak a Keresztútnál, nem Királyvárba kellett volna menned? Arya frászt kap menten, ez meg mi a fasz? Hát, elég sok mindent látok mostanában, mondja Bran. Víziói vannak, vágja közbe Sansa készségesen, minek mentél te volna Királyvárba? Mert Cersei rajta van a listáján, mondja Bran, azért, mire Sansa hirtelen kezdi komolyan venni a listát. Ki van még rajta? A legtöbben már nem élnek, mondja Arya. Bran, akinek a drámai érzéke nagyon sokat fejlődött mostanában, ebben a pillanatba veszi elő a tőrt, ezt Kisujjtól kaptam, mondja. Kisujj itt van, csodálkozik Arya, Sansa meg inkább azt szeretné tudni, miért ad tőrt egy vazallusa a testvérének. Hát, mert ezzel akartak megölni, mondja Bran, és nézegeti a tőrt, aminek eredetéről nem sokat tudni, de hogy egy sima orgyilkosnak nem lett volna szabad ilyennel bírnia, az kurvaisten. Sansa azért is ideges, mert Kisujj csak úgy nem ad senkinek semmit, valamire számít cserébe. Jaj, te kis buta, mondja Bran, én leszarom az ilyesmit, meg eleve a tőr sem kell, tessék Arya, a tied. De hát ez valíriai acél! Oszt minek az egy nyomoréknak, kérdezi Bran.

vlcsnap-2017-08-08-05h25m29s829.png

A csajok betolják a várba, ahol Brienne, aki annak idején esküt tett Catelyn Starknak, hogy vigyáz majd a lányaira, könnyes szemmel nézegeti a csajokat, Podrick meg megjegyzi, hogy tessék, betartottad az esküdet, most már mehetünk innen, mert kurva hideg van? Vágás, nem mennek sehová, sőt, Brienne nyilvánosan szégyeníti meg Podrickot, aki vívni tanul tőle, de béna, és a kínlódását a fél udvar nézi. Arya is figyeli, mekkora májer a nála szó szerint két és félszer nagyobb lovagnő, és megjegyzi, hogy a Váreb legyőzőjével szeretne egy kicsit csörtézni. Sansa és Kisujj a várfalon álldogálva (baszki, nem volt huzatosabb hely?) nézi, ahogy Arya a Syrio Foreltől és a Braavosban tanultakat vegyítve egyenlő partnere Briennenek, a nyers erő képviselőjének. A csörte eldöntetlen, egy ponton Arya kardját veszti, de kész szerencse, hogy kapott Brantől egy csehovi tőrt délután, nahát, és azzal folytatja a vívást és jut el odáig, hogy ha nagyon akarja, ezzel is ki tudja nyírni Brienne-t. Sansa és Kisujj egyre nagyobb aggodalommal nézi a kis terminátort, és amikor Arya leplezetlen gyűlölettel a szemében pillant fel Kisujjra, a fasziban a szar is vigyázzba áll.

Sárkánykő

A hely, ahol mindig történik valamim, és ahol a magányos séta fogalma nem létezik. Dany lemegy a partra, mögötte a pereputty, kihúzott szemű, állatbőrbe öltözött pasikkal, tolmácslánnyal, és menet közben duma van, mi lett Féreggel? Hát ki tudja, legutóbb várat ostromolt. Jó lenne tudni, nyel egyet Missandei, mert hát izé. Dany a csaj helyett pirul, dugtatok? Mielőtt választ kaphatnák, Havas jön azzal a komor képével, amit csak kivételes alkalmakra tartogat, gyere királynőm, mutatok neked valamit. A parton lent, kicsit jobbra van egy barlang, vagy hasadék, Havas itt bányássza az obszidiánt, és ezt mutatja meg Danynek. Na nem a bányászokat, azokat ilyenkor elzavarják, az arisztokrácia allergiás a koszos arcú férfiakra, úgy meg pláne, ha ő juttatta őket a barlangba, de ezt hagyjuk, mert oka van a hívásnak, az, hogy Havas a barlang falán TÖK VÉLETLENÜL megtalálta a The Walking Dead - Így kezdődött Vol. 1-et, azaz egy képregényt, amit az Erdő gyermekei nevű faj tagjai, Westeros őslakosai rajzoltak, és ábrázolva vagyon benne a zombihorda, ÉS az Éjkirály ÉS az is, hogy a Westerost 12 000 évvel ezelőtt lerohanó emberekkel közösen léptek fel ellenük. Tehát, folytatja Havas, nekünk is össze kell tennünk, amink van. Dany tanakodik, majd aszongya, oké, ha behódolsz, megyek a sárkányokkal északnak, mire Havas csak ragaszkodik ahhoz a narratívához, hogy ha egy déli királynőnek ő fejet hajt, annak otthon csúnya vége lesz, és ugye ha valaki, ő tudja, ilyen az, mikor a barátai szúrják mellbe.

Odakünn már a parton toporog Varys és Tyrion, hírünk van, nem jó, a tervünk papíron nagyon fasza volt, de amikor a fanyulat be kellett vóna juttatni a várba, na azzal akadtak technikai problémák. Féreg elfoglalta Kaszter-hegyet, DE a flottáját szétverte Euron, és most ott ül egy várban, amiben nincs semmi, csak sok hulla, meg pestis. Esetleg kolera. Égikert elesett, mert a Lannisterek nem hülyék, és a seregüket oda küldték, kaja, lóvé - szevasz. Nabazdmeg, csattan fel Dany és ő is előveszi a másik arckifejezését, azt, amikor villog a szeme, pedig mi fasza kis terved volt, neked, Tyrion, a végén meg itt állok pucér seggel, nincs hajóhadam, a seregem egyharmada egy várban bezárva pocol, hát faszom, ehhez nem kell nekem segítő, így magamtól is el tudok kúrni mindent. Tyrion csak hallgat, Dany meg lovalja bele magát a dologba, FELÜLÖK A SÁRKÁNYRA BAZDMEG, OSZT FELÉGETEK MINDENT A PICSÁBA, IRÁNY KIRÁLYVÁR, de lebeszélik, nem kéne, ezzel csak azt erősíted az emberekben, hogy te sem vagy különb az apádnál, aki hobbiból égetett meg teljes úttörőcsapatokat, ha nem álltak vigyázzba a zászló bevonulásánál. Dany Havashoz fordul, szerinted? Hát, ez a felperzselt föld taktika nem jó, a nép nem szereti, ha rágyújtják a házát, még úgy sem, ha közben valaki azt kiabálja, hogy ez a jó ügy érdekében történik.

Kicsivel később, miután Ser Davos jól kiröhögte magát azon, hogy Havasnak kangörcse lesz Dany láttán, és megbeszélték Missandeivel, hogy ahonnan ő jön, ott nincs házasság, így nem is érti a fattyú kitételt Havas esetében, a várfaéról kiszúrnak egy Greyjoy-hajót, és lemennek a partra elé, mármint a csónak elé, amivel partra szállnak ezek a jóravaló vikingek, és Havas kis híján agyvérzést kap, amikor abból a Derest ideiglenesen elfoglaló Theon lép ki a partra, és csak azért nem öli meg, mert megmentette Sansát. Azt vajon tudja Havas, hogy Theon minden értelemben véve töketlen? Theon azt szeretné, ha Dany elmenne Királyvárba Yara testvéréért, de erre várnia kell kicsinyég, mert Dany már nincs Sárkánykőn - ezek szerint nem hallgatott Havasra.

vlcsnap-2017-08-08-06h08m15s121.png

Királyvár alatt

A Lannister-sereg már közel van Királyvárhoz, sőt, egy folyón kell átkelni, oszt kalap, otthon vannak, és pont erre készülnek. Samu apja aggódik, hogy nem nem csipkedik magukat, akkor baj esetén a folyópartra szorulnak, az meg az álmoskönyv szerint csatában nem jó. Bronn, egyem azt a gyökér fejét, megint megröhögteti a nézőket:

Dickon: Ser Jaime!
Jaime: Rickon!
Dickon: Nem, Dickon!
Bronn: Muhahahahahaha.

Bronn nem hagyja abba Dickon vérének a szívását, mi van, nem volt jó szag a harcmezőn? Az nem volt meg, hogy a halála pillanatában összeszarja magát az ember? Nem? Én ötévesen tanultam meg, na mindegy. Szegény Dickon, csak áll ott, mint fasz a lakodalomban. Nem sokáig, mert Jaime valami morajlást hall, és ettől ideges lesz, a sereget úgy ahogy valamiféle csatasorba rendezik, és várnak. A morajlás a dothraki harci kürtök hangja, és igen, Dany jött meg Drogon hátán, meg hozzá a barbár horda, de hogy honnan a picsából, és eddig miért nem tűntek fel senkinek a vidéken, akinek van érvényes holló-előfizetése, azt nem tudhatom. Ahogy azt sem, milyen teleportja van Danynek, hogy ilyen hamar(?) ideért, mert a sorozatban az 5. évad elején elengedték ezt az időrend dolgot, és már meg sem próbálják kicsit sem követni, hogy mi, mikor történik és hol, és hogy mennyi idő telt el azóta, hogy. A támadás félelmetes, baszki, a sárkány elképesztő, nem ugrik le a képernyőről, olyan a CGI, hogy csak néz az ember.

A dothraki hordák, ahogy arra egy kedves barátom rámutatott, hun harcmodorban támadnak, és a légierő támogatását élvezve elég nagy kárt tesznek a Lannister-Tarly közös erőben. Az a taktika, hogy Drogon kicsit megpuhítja őket, a lovasok meg átgázolnak a sorokon, működik, de kell is, mert egyébként a félelmetes hírű barbárok a jobban szervezett és felfegyverzett Lannister-veteránok ellen nem sokat érnek. De hét ilyenkor jön Drogon, és elintézi a sorsát a csatának, amit egy dombtetőről Tyrion is végignéz. És pont olyan konfúz, mint mi, most kinek drukkoljon? A királynőjének, aki láthatóan nagyon élvezi, hogy embereket éget szénné pillanatok alatt, vagy a testvérének, aki a Királyölő mellé a Királynőelemésztő becenevet is be akarja gyűjteni magának?

A csata elképesztően látványos és követhető, minidrámák, arcok közeliben mindenütt, Jaime életét egy ponton Dickon menti meg, de ekkorra a Lannisterek ügye elveszni látszik, amíg a sárkány levegőben van és onnan ontja a tüzet, esélytelenek. Illetve nem, ha Bronn eléri azt a bazinagy számszeríjat, avagy Skorpiót, amivel combvastagságú lándzsát lehet belelőni a sárkányba. És eléri, és céloz, és lő, de nem talál, de megont felhúz, és megint lő, és tök olyan a kép, mint bármelyik háborús filmben vagy a Csillagok háborújában, amikor Han és Luke Tie-vadászokra lő a Falconból, és a második lándzsa betalál, Drogon zuhan, baszki, Danynek annyi? Nem, mert Drogon a földet érés előtt megembereli magát vagy hogy is kell ezt mondani, és szépen leszáll, a vállából kiálló dárdával együtt. A biztonság kedvéért a Skorpiót porig égeti, Bronn alig bír kimenekülni a tűzből. Dany lepattan a sárkányról, és ki akarja rángatni belőle a dárdát, Jaime meg ezt meglátva megindul, hogy legyakja a védtelen nőt, hiába szuggerálja messziről Tyrion, hogy ne tegye. Egyre közelebb ér, már célra tartja a lándzsáját, amikor a sárkány vagy hat méterről fúj rá egy isteneset és ne már bazdmeg, Jaime nem halhat meg, de nem fog, legalábbis nem most, mert Bronn érkezik az utolsó pillanatban oldalról, és a folyóba sodorja magával a főnökét páncéllal, aranykézzel együtt, amiben úszni épen lehet, csak nem sok értelme van.

De kibaszott jó rész volt ez. A folytatásban ez lesz:

Nézd a Trónok Harca új évadját jogtisztán Telenor MyTV + HBO GO előfizetéssel belföldön bárhol, bármikor. Telenorosoknak a korlátlan belföldi adatforgalom a MyTV-csomagok része. További információ itt.

Címkék: trónok harca
230 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meridian74 2017.08.08. 18:28:59

@_sélli: Az már elkerülte a figyelmedet, hogy a sárkány hátán ott ül Dany is.

fátum 2017.08.08. 18:36:46

@agnesko: Ez nagyobb dárda volt, és nem kézzel hajították. Nem csak a hegye volt vasból. Mélyebbre ment, és ahogy korábban látszott, igen nagy "szakálla" volt.

_sélli 2017.08.08. 18:46:08

@fátum: bocsanat nem volt szandekos

2017.08.08. 18:49:21

@Hüpna: szerintem itt az jatszik be, hogy a sorozat nagyon eltert a konyvtol. A konyvben ugyanis egyreszt Kisujj tenyleg nagy jatekos, mig a filmben gyakorlatilag csak dicsekszik, de minden terve elbukik. A konyvben Kisujj mellett Sansa tenyleg sok huzast tanul, es a legutolso fejezeteben mar kepes atlatni egy bonyolult manovert es felzarkozni Kisujj melle a taktikazasban. A filmben ezzel a Boltonos kiterovel agyoncsaptak Sansa tortenetvezeteset, teljesen masok lettek amotivacioi, mint a konyvbeli Sansanak. Martin valoszinuleg elmondta, hogy kinek milyen veget szan, es ha abban mondjuk az van, hogy Sansa Eszak Kiralynoje, akkor a filmben is kell kavarni, hogy az legyen, annak ellenere, hogy az utobbi ket evad sorozat nem ebbe az iranyba mutat.

nota19 2017.08.08. 19:10:16

Ez annyira gyors volt, hogy a kommenteket majd később olvasom el, úgyhogy ha már más is írta elnézést.
Teleport mániásoknak: a Lannister sereg vonulása Égikertből Királyvárba nem egy-két nap volt. Még élelmet is rekviráltak, és láthattuk, hogy ez nem volt egyszerű a vonakodó parasztok miatt.
A támadáskor már a Feketevíz közelében voltak, Randyll Tarly említette is, hogy az arany már Királyvárban van, és, hogy át kell kelniük a folyón. Mivel Sárkánykő nagyon közel van Királyvárhoz, Dany simán odaérhetett teleport készülék nélkül.
Hogy a Lannister sereg miért nem készült fel a támadásra? Egyszerűen nem számítottak rá, így Királyvártól pár km-re. Tarly említette, hogy a sereg nagyon szétszakadt, a vége lemaradt a pitsába. Úgy vonultak mint egy csürhe. Ilyen állapotból pár perc alatt összekapni magukat elég nehéz. Pedig igyekeztek becsülettel. Miért nem látták a dothrakiakat? Ugyan honnan látták volna, vagy ki értesíthette volna őket róla? Még a nagy Martinnál is előfordult, hogy így jártak seregek, pl épp Jaime az első évadban.
A sárkányokról. Alulról lőni őket hülyeség, lehet akárhány számszeríjász, a pikkelyeik a hasukon ugyanolyan kemények, mint a hátukon. Drogon sérülése, bár ijesztő volt, egy sárkinak semmiség. A sárkányok tánca idején II. Aegon sárkánya félig megégett Aegonnal együtt, mégis túlélte, és még repülni is tudott utána. A sebezhető a koponyájuk, vagyis inkább a szemük, Rhaenys sárkányt Meraxest is így ölték meg Dorne-ban.
Hogy Kisujj mit akar Brantől? Szerintem ő maga sem tudja, de nagyon érzi, hogy gáz van, ezért próbálkozik. Az eddigi intrikus játékai itt nem működnek. Bran beszólása alatt az arca kész tanulmány volt, és akkor is, amikor Arya felnézett rá. Nagyon jó volt.
Még arra kíváncsi vagyok vajon Jaimet hogyan pecázzák ki a vízből.

Bicepsz Elek 2017.08.08. 19:24:19

@fátum: Szoval egy kifejezes. Ok. Koszi. Jo tudni.

,, 2017.08.08. 19:50:47

@Hüpna: hehe, Alayne-t el is felejtettem. Az eltér a sorsának alakulását úgy értettem, h grrm már kiírta a saját sztorijában, így a sorozatírók szabadon garazdálkodhatnak vele (és ronthatják el a karakterét:/)

Androido 2017.08.08. 20:00:28

@Bicepsz Elek: Úgy bizony. A "spoiled" az is jelenti, hogy elkényeztetett, minden jóval elhalmozott. Gondolom ebből vezethető le. Vagy fordítva. Illetve spoil = zsákmány, préda.

nota19 2017.08.08. 20:11:38

Megvallom őszintén, hogy én a könyvben sem láttam, hogy Sasa valami nagy karakterfejlődésen esett át. Az első három kötetben csak úszott az árral, hazudott ha kellett, alakoskodott, de ennyi. Később Sasfészekben sem tett mást, a különbség annyi, hogy kezdte érteni miről van szó. Nem hiszem, hogy Sansa tényleg annyira buta lett volna, mint Cersei mondta, csak egyszerűen naiv volt, és jóhiszemű. De ugyan a Sasfészekben, azonkívül, hogy ezeket a tulajdonságait kezdi elhagyni, mi más egyebet mutatott? Persze lehet, hogy elfogult vagyok, mert én soha nem szerettem Sansat, és ez mos sincs másképpen. Nekem egyébként sorozatos megoldás, hogy Sansat adják el Boltonnak sokkal jobban tetszett mint az ál Arya. Vajon Martin abból mit akart kihozni? És Sansa hogyan kerül vissza Deresbe? Kisujj körmönfont terve Örökös Harryvel, hát még legalább három kötet, mire igazi megoldást hozhat a szócséplésen kívül.

Aszusz 2017.08.08. 20:33:51

@nota19: Ezzel egyetértek, én sem látom a hatalmas fejlődést a könyvben sem. Kicsit, igen, de nagyot?
Az ál-Aryának szerintem két szerepe van, ami miatt nekem az a megoldás jobban tetszik Sansánál: Az egyik, hogy így Theon egy noname lányt szöktet meg, akinek semmivel sem tartozik, tehát az egész szökés inkább róla szól, nem a lányról. Ezt a sorozatban Sansa elvette tőle, itt róla van szó, Theonnak bűntudata van miatta, stb. A másik, hogy Jon konkrétan Arya miatt akar Deres ellen vonulni, ő az egyetlen, aki miatt az esüjét is képes lenne megszegni. Na ezt helyettesítették Sansával, Rickonnal és persze azzal, hogy Jon addigra már kilépett az Őrségből, szóval nem okozott neki gondot az esküszegés.

A sorozatban ez túl bonyolult lett volna, nem is haragszom, hogy Sansa átvette ezt a szerepet, de ezzel az egész jelleme megváltozott, és ezzel nem nagyon tudnak (hitelesen) mit kezdeni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.08. 20:52:39

@Meridian74: Én azt látom, hogy az anatómiához sincs sok között, meg ha ennyire komolyan vesszük, akkor az aerodinamikét is úgy ahogy van elfelejted...

A többi része is nagyrészt hülyeség amit írsz.

nota19 2017.08.08. 21:13:51

@Aszusz: Theon szempontjából van ennek jelentősége, igen, de egyébként? Az a szerencsétlen Jeyne, ugyan mi a fene lesz vele? És egyáltalán, minek ő, és mi végre? És a Völgy, a Nyilatkozattévő urak, és Harold Hardyng? Ez miért jó KIsujjnak? Valószínűleg ezt már sohasem fogjuk megtudni, mert kétlem, hogy Martin valaha befejezi a regényeket.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.08. 21:30:19

@nota19: nekem pont azért tetszik jobban a sorozat, mert minden következetlensége ellenére is összeszedettebb, valóságosabb a könyveknél. pl a valószínűleg Blackfyre utód srác megjelenése is felesleges bonyolítás, nem beszélve a számtalan fattyúról, pl Aurane Watersről. a könyvekben négy flottát kéne követni, itt e fórumon kiderült, h még kettőt is elég nehéz sokaknak.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.08. 21:35:52

@NewToM: ahogy előttem írták, zombinak annyit használ a méreg, mint halottnak a csók.
sajnos ha a Mountain kerül Arya elé, azzal csak Cersei nyer időt.

nota19 2017.08.08. 21:38:47

@adamskij: teljesen egyetértek. A szálak leegyszerűsítése csak jót tett a történetnek. Mondom ezt úgy, hogy én nagyon szeretem a regényeket és mind az ötöt már többször is elolvastam.
De pl. mi szükség van Aegonra (szerintem is Blackfyre), vagy Dany hihetetlenül unalmas és érthetetlen meereeni kalandjaira, vagy Tyrion utazásaira? Azért pedig örök hála Benioffnak és Weisnek, hogy Pennyt kihagyták. Az egész történet legidegesítőbb és legfeleslegesebb figurája.

Cymantrene 2017.08.08. 21:42:36

@fátum: a könyv szerint a bőr alatt a sárkány izzik, de annyira, hogy beleállt dárdák vashegye megpuhult, elgörbült, talán meg is olvadt. Ezt a részt még nem láttam, itt nincs ilyesmire utaló nyom?

Duke Silver 2017.08.08. 21:51:57

@Cérnahuszár: Cersei tébolyáról nekem Joker jut eszembe a The Killing Joke-ból:
"So when you find yourself locked onto an unpleasant train of thought, heading for the places in your past where the screaming is unbearable, remember there’s always madness. Madness is the emergency exit… you can just step outside, and close the door on all those dreadful things that happened. You can lock them away… forever.”

Meridian74 2017.08.08. 21:53:37

@molnibalage: Értem. Szóval, te hülye vagy.

Meridian74 2017.08.08. 22:01:33

@Cymantrene: Ennek alapján akkor legfeljebb a szárnyait és lábait tudják akkor levágni, vagy sebezni.

nota19 2017.08.08. 22:06:45

@Meridian74: nem,hanem a szemén keresztül az agyát. Nem véletlen, hogy arra céloztak a koponyáknál is a demonstrációnál.

Cymantrene 2017.08.08. 22:17:02

@molnibalage: vajon mekkora lehet a láng tolóereje? Nem láttam a részt, hogy nézett ki a láng? Mint a lángszóróé, tehát éghető anyagot okádott, ami a levegőn gyulladt meg? Vagy rakéta módjára eleve égő anyagot fújt ki, odidálószert és éghető anygot bekeverve? Utóbbi esetben növelhető lenne a tolóerő, ha a tűzokádó szervben beljebb kezdődik az égés.
A Korongvilági sárkányok mindkettőre mutatnak példát. A mágikus nemes sárkànyok orrlikában látszik a őrláng (még ha erről a látványról nem sokan tudtak beszámolni), tehát a levegő oxigénjét használják a kifújt éghető anyag elégetéséhet. A holdsàrkányok viszont rakéta meghajtással közlekednek, nem is az elejükön fújják a tüzet. A belőlük leszármazott mocsári sàrkányok ezt fegyverré alakìtották, bár nem világos, hogy az oxidálószerrel együtt okádnak-e tüzet vagy ők is a levegő oxigénjére hagyatkoznak. Mindenesetre egy példány vissza tudta alakítani magát rakéta meghajtásúvá. Volt is egy időszak, amikor nagyon lehűtötte magát, valószínűleg a cseppfolyós oxigén lekondenzáltatásához (20 fokkal magasabb a forrpontja 1 atmoszférán, mint a nitrogéné, laborban is elég töményen le lehet választani, ha játszik kicsit vele az ember).

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2017.08.08. 22:22:47

@Leadfoot: Amikor Jon legutóbb egy barlangban volt, nem volt gondja a térdhajlítással...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.08. 22:23:38

@Meridian74: Veled ellentétben láttam élőben azt, hogy marhaság amit írsz, már a kutyás példa is, nemhogy a természetben.

@Cymantrene: Ez a pont, amikor egy fantasy-nél el kellene felejteni a fizikát. Mivel lángot lehellő sárkány nincs, ezért olyan fizikát képzelsz el, amit akarsz...

Cymantrene 2017.08.08. 22:39:48

@molnibalage: szerintem meg szórakoztató ilyesmiken filózni. Pl. Westeros állítólag kb. Dél-Amerika nagyságú, így ha ez egy gömbalakú bolygó, akkor a Földnél sokkal nagyobb, hogy minden ráférjen. Mekkora lehet a gravitáció? A Földéhez hasonlónak tűnik, de akkor kisebb kell legyen a fémes magja vastag szilikát burokkal, hogy kisebb sűrűsége, ne legyen túl nehéz. Vagy túl lettek becsülve a távolságok, és Westeros a falig csak olyan Britt-sziget nagyságú?
Stb.

Meridian74 2017.08.08. 23:02:25

@nota19: "nem,hanem a szemén keresztül az agyát. Nem véletlen, hogy arra céloztak a koponyáknál is a demonstrációnál. "

Ja ez igaz, de egy repülő sárkány szemét eltalálni, szvsz mission impossible...

NewToM 2017.08.08. 23:03:32

@adamskij: honnan veszitek, hogy a Hegy olyan "zombi", amire nem hatnak a mérgek?

Meridian74 2017.08.08. 23:06:52

@molnibalage: komolyan? Én meg láttam élőben azt, hogy hogyan szalad 300 métert a SZÍVEN lőtt vaddisznó. Én is lőttem rá, csak én nem találtam el, fatörzsbe ment az én lövedékem. De osztálytársam telibe találta. El is lett verve a segge akácvesszővel utána. :D

De ne nézz hülyének a témában, OK? Tudom miről beszélek. Lőfegyvereket is jól ismerem, szakmai dolog amúgy...

Meridian74 2017.08.08. 23:09:27

@Cymantrene: "Westeros állítólag kb. Dél-Amerika nagyságú"

Akár akkora is lehet, mint csak Anglia, vagy mondjuk 2x akkora. Az sem kicsi terület amúgy.

Meridian74 2017.08.08. 23:12:11

De amúgy itt írnak pár sort róla... viszont így Euron hajókázása 100km/ órával történik... :D Mert egyszer itt egyszer ott, és a tél sem jött még el.

napivizio.reblog.hu/mekkora-westeros-valojaban

Meridian74 2017.08.08. 23:14:12

Kicsit nagyobb térkép (sajnos a kép kisebb felbontású)
geekstore.hu/wp-content/uploads/2015/06/xpp33390.jpg

Bicepsz Elek 2017.08.08. 23:20:51

@Cymantrene:
Ez csak egy fantasy. Az is hulyeseg, hogy a tel evekig eltart(apropo akkor hiaba gyozik le a masokat, meg jopar evig tel.lesz???) Egy ev alatt kellene 4 evszaknak lenni egy mersekelt egovben.
Essos 6-7x+ akkora, mint Westeros, szoval nagy lenne.

Bicepsz Elek 2017.08.08. 23:24:46

@Bicepsz Elek:
Egyebkent az elolenyek merete is valtozo. Az ember elott millo/milliard evekkel pl a rovarok/halak/hullok a maiaknal joval nagyobbak voltak. Egy nagyobb bolygon lehet oriasok elnenek (csak).

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.09. 00:00:50

@Meridian74: @Cymantrene: Mivel semmiféle input nincs akkora szórás van bármiben, hogy szerintem időpocsékolás. Persze mindenki azzal tölti az idejét amivel akarja, csak műszaki szemmel értelmetlen, mert semelyik állítás nem támasztható alá semmivel. llletve csak egy, ostoba módon...

A filmben minden pont úgy történik, mint itt a Földön. Az emberek és lovak is pont akkorák, mint 1G-ben, a növényzet földi, stb. Tehát a bolygó kb. Föld tömegű. Ha a sűrűsége nem tér el, akkor a mérete is azonos. Csak meg azért ökörség, mert csak a Földön tudunk ma forgatni...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.09. 03:59:30

@nota19: és viszont +1
szopkodjuk egymást, hagyjuk az értetlen csőcseléket egymással marakodni.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.09. 04:02:21

@Meridian74: pont ugyanannyira lehetetlen, mint egy holdméretű űrállomás szerelőaknájába fotontorpedóval célozni.

Steve the Great 2017.08.09. 07:10:00

@Bruce#91: Francokat. A Hobbitban is sikerült. :)

nota19 2017.08.09. 07:40:30

@Meridian74: mégis megtörtént. Hódító Aegon húgának Rhaenysnek a sárkányát Meraxest így lőtték le Dorne-ban. Igaz, hogy a haláltusája közben lerombolta a várat, de végül meghalt, és vele együtt Rhaenys is. Persze lehet, hogy csak marha nagy mázlijuk volt.

Cérnahuszár 2017.08.09. 08:06:42

@Bicepsz Elek: csak ha ugyanolyan tengely dőlésszöggel rendelkezik mint a föld, és meglévő távolsággal a naptól
meg még a keringés is és a tengelyforgás....hagyjuk martinra hogy évekig tartó tél van, jó az nekik :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.09. 10:20:14

@nota19: A demón elve röhögtem, mert n+1 faktort nem vesz figyelembe. Kemény pikkely, lágyrész csillapítása stb. Ezen felül kiszáradt csontvázak ridegebbek és kevésbé ellenállóak. Az a teszt dramaturgiailag jópofa, de egy komoly mérnök röhögne rajta, hogy ez nem referencia... :)

Cérnahuszár 2017.08.09. 11:17:43

@molnibalage: a hegy sem sértődött meg qoburnre hogy elveszett a sexepilje, nem tett fel kérdéseket
nem várnak tőle 100%-ot

mézescsók 2017.08.09. 11:32:48

@_sélli: Nem bántották Jont a sárkányok, mert jelenleg ott tartunk, hogy Jon is Targeryen. Sőt, a könyvben és a sorozatban a VI. évad elején valamikor volt olyan sejtetés, hogy netalántán Tyrion is az. Szóval nem spoiler.

@nota19: Egyetértek a Sansáról írtakkal.

Más: Engem érdekel, hogy Theonnak milyen sorsot szánnak. Ha nem lenne tervben még valami nagyobb dobás vele kapcsolatban, akkor miért tartják életben? Tudom, hogy mindenkit nem lehet kinyírni, de ő a filmbeli jelenlegi fizikai és mentális állapotában elvileg sokat nem lendíthetne a dolgokon, bármelyik oldalon áll is. Illetve bárhova veti a sorsa.

Dekatlon 2017.08.09. 11:41:12

Sziasztok!

Az milyen, hogy a szőke herceg a fehér lovon megtámadja a királylányt... akit megment a sárkány?

Már a mesék sem a régiek :)

Aszusz 2017.08.09. 11:44:04

@mézescsók: Én nem hiszem, hogy Tyrion is Targ lenne. Nála pont az a lényeg, hogy Tywin fia.

Theon esetében szerintem lesz még annak szerepe, hogy nagyon jó íjász. A könyvben Ramsey több ujját is levágta, alig tud egy kupát megfogni, de valahol olvastam, hogy azok az ujjai, amelyek az íjászathoz szükségesek, pont megvannak. A sorozatban ráadásul ez nem is téma. Talán a nővére kiszabadítása érdekében kicsit megembereli magát, és akkor talán még hasznára is válhat a történetnek.

mézescsók 2017.08.09. 12:45:21

@Aszusz: Amikor Dany éppen eltűnt a kedvenc sárkányával együtt, a másik kettő Mereenben maradt leláncolva (hogy ne fogyasszák a populációt). Végül Tyrion engedi el őket, de haja szála nem görbül, holott mások hamvadtak körülöttük rendesen. Sőt, amikor az egyiket elengedte, a másik odanyújtotta hozzá a fejét. Persze felfogható egy értelmesebb fajtából való állat ösztönének is, nem tudatos gesztusnak.(A részre azért emlékszem, mert ebben hangzik el Tyrion piszkosul találó önjellemzése is: én csak iszom és tudok dolgokat.) A másik: Tyrion gyerekkorától kezdve valami sárkánybűvöletben élt, ez persze lehetett egyoldalú vonzalom is az erősebb, ügyesebb íránt, aki olyasmit tud, amit ő testihibás, mellőzött emberként sohasem tehetett, pl. a repülés. Azt most nem hozom fel, hogy az apja hajtogatta, hogy nem az övé, fattyú, amire megint csak lehet normális magyarázat: nagyon elütött szép, magas, szőke, egészséges testvéreitől.
Csak tippelgetk.

Theon: hogy Bolton, az a szadista vadállat pont azokat az ujjakat hagyta volna meg, amelyekkel egy köztudottan remek íjász lő? Olvastam a könyvet, de nem emlékszem rá. Ettől még lehet, de logikátlan. Életszerűbb lett volna, ha a farkát békén hagyja és a karjait vágatja le. Esetleg megfordulhatott volna Ramsay fejében, hogy lelkileg annyira lenullázta Theont, egy nyálazó, rángatózó rongycsomót csinált belőle, ahonnan már úgy sem tápászkodik fel annyira, hogy működőképes harcos ember váljon belőle, de valahogy nem gondolom.
Szóval nekem változatlanul nyitott kérdés: mire tartogatják.

2017.08.09. 12:52:27

@Dekatlon: hat ez oriasi :-))))))))))))))

aribeth 2017.08.09. 13:43:03

Sansánál nem arról volt szó, hogy a könyvekben badass szarkeverő királynővé fejlődik, hanem hogy van fejlődés. A sorozatban meg csak katyvasz van. Ennyi.

Tyrion és a sárkányok: a személyes véleményem az, hogy a showrunnerek Tyrion fanboyok, ezért intézték úgy, hogy a sárkányok ne csináljanak belőle odaégetett pirítóst.

A Tyrion Targaryen elmélettől nagyon idegenkedek. Történetírási szempontból nagyon gyengének érzem, hogy előkerüljön még negyven sárkányivadék, Jon mint Rhaegar fia és Aegon mint szintén Rhaegar gyerek vagy elfeledett Blackfyre leszármazott még elférnek, de hogy Tyrion is? Nagyon erőltetett lenne.

Ráadásul teljesen elkúrná a Tywin/Tyrion szálat is. Mi az izgalmasabb?
a) Gyűlölöm a legkisebb gyerekem, mert a feleségemet megerőszakolta a király, és tőle esett teherbe, nem is az én fiam.
b) Gyűlölöm a legkisebb gyerekem, nem vagyok képes elviselni, hogy az én felsőbbrendű Lannister génjeimből egy "szörnyszülött" jött létre, aki ráadásul "meg is ölte" a szeretett feleségemet a születésével, és ráadásul ez a léhűtő, csajozó, iszákos rohadék sokkal okosabb, mint a két tökéletes iker, Jaime és Cersei együttvéve? (És nem beszélek évekig a húgommal, aki rámutat arra, hogy Tyrion az én igazi gyermekem, a valódi szellemi örökösöm?*)

* forrás: negyedik könyves Jaime fejezet, talán Gemma néni, vagy hogy hívják

Remélem, hogy Martin soha nem teszi Tyrion Targaryenné, nagy csalódás lenne az írói képességeiben. Lehet, hogy mindent elhúz a világ végéig, meg nem látni, mire akar kifutni a sok ezer random bedobott szállal, de ezt a szépen felépített Tywin/Tyrion témát csak nem akarja elrontani.

nota19 2017.08.09. 14:06:40

@aribeth: egyértelmű, hogy a b). Tywin ábrázolásából is ez jött le, a sorozatban és a könyvben egyaránt.

zizi77 2017.08.09. 14:15:19

@aribeth: ezt a Gemma nénis beszólást lehet úgy is értelmezni, hogy mégis Tyrion az, aki felveszi a versenyt Tywinnal. Nem biztos, hogy szó szerint kell érteni.
Végülis Ned Stark fiai közül is Jon az aki a leginkább rátermett, aztán pont Ő nem is az övé.
Nekem tetszene, ha Tyrion Targ lenne. Lehetne Ő a király, ha Dany visszahúz a rabszolgatartókhoz bűntetni.
Viszont valahogy a Dany-Jon szerelmi szál nem szimpi.

William Hunter 2017.08.09. 14:54:28

@aribeth: "nagy csalódás lenne az írói képességeiben"
: )

nota19 2017.08.09. 14:59:05

@zizi77: Genna kijelentését lehet egyszerre átvitt értelemben és szó szerint is érteni. Szerintem arra gondolt, hogy Tyrion az aki leginkább örökölte Tywin képességeit, ezért ő az igazi fia. Nem hiszem, hogy akár csak felmerült is benne, hogy nem a vér szerinti fia.
Én azért nem szeretném ha Tyrion Targ lenne, mert a kapcsolatát Tywinnal olyan szuperul felépítették és ez csak akkor üt, ha tényleg apa és fia. A jövő pedig nem hinném, hogy ilyen pozitív lesz.

zizi77 2017.08.09. 15:05:11

@nota19: én meg nem akarom elhinni, hogy ekkora féreg Tywin. Bár az apósom se piskóta! :/

nota19 2017.08.09. 15:10:51

@zizi77: igazán sajnálom :(
Most őszintén, Tywin melyik gyerekével törődött igazán? Nem mondom, hogy nem szerette Jaimet, de azért gond nélkül kitagadta, amikor nem akart kilépni a testőrségből. Cersei iránt se mutatott több szeretet, inkább eszköznek tekintette. Neki a család neve és a hatalom volt a fontos. Joffrey halála pedig semennyire nem rázta meg, mondjuk ezen nem csodálkozom.

Lily1218 2017.08.09. 15:24:23

@Dekatlon: ez zseniális, és megint fejet kell hajtani Martin előtt....

A Tyrion is egy Targ elmélet mellett sok érv szól, főleg a sokat hangoztatott "a sárkánynak 3 feje van" (=Dany, Jon, Tyrion), bár az is igaz, hogy ha az egyik sárkányt bukják a következő részekben, akkor elég lesz Dany és Jon is. (És NEM! Jégsárkány lesz, csak Más sárkány!)
Jon logikusan az apjáról elnevezett sárkányt kapja, Dany mindig a férje után elnevezetten ül, így ha Tyrion tényleg Dany testvére, akkor a másik tesóról elnevezett sárkány lenne az övé, de ennek a csavarnak nincs sok értelme, minek kapná meg 2-3 hétre, túl kevés az idő ehhez, hiszen kiszivárgott infók szerint nemsokára az Éjkirályé lesz.
Kivéve, ha a potenciális sárkánylovassal együtt hal majd a sárkánya.... bár kétlem, hogy idő előtt kinyírnák Tyriont, de az is tény, hogy közeleg a vége .... A következő évad is nagyon rövid lesz, és az hülyén jön ki, ha most senki fontos, de a következőben részenként több fontos szereplő is.
Plusz igazán nagy név még nem hullott ebben az évadban, Kisujjnak már nagyon közel van a vég, de ha igazán nagyon akarnak ütni, akkor még egy fontos szereplőnek hullania kell az idén. Cersei is nagy esélyes, és imádnám, ha Martin megismételné a történelmet, vagyis Jaime megöli a őrült uralkodót, majd amikor szomorúan ül a trónon, beront egy Stark (most Arya).
Személy szerint én Sansatól is búcsúznék, egyrészt idegesítő, másrészt most már teljesen felesleges.

aribeth 2017.08.09. 15:37:32

@zizi77:
Tywin jó karakter, a sorozatos verzióját pedig még jobban kedvelem (Charles Dance isteni), de az, hogy a castamere-i családon és az apja szeretőjén túl a saját gyerekeivel szemben is hatalmas geci, az már Tyrion első feleségének esetében bebizonyosodott. :)

Még ha igaz is lenne a Tywin szempontjából legelőnyösebb változat, mely szerint Tysha mezei prostituált volt, akit Jaime bérelt fel, és aztán a lány vérszemet kapott, és elvetette magát Tyrionmal, akkor is nagyon kegyetlen és beteges, hogy Tywin 1. végigküldte rajta a katonáit, 2. ezt végignézette a fiával, 3. ötvenegyediknek még Tyriont is odaküldte, hogy másszon rá a csajra, hogy tutira bevésődjön mindkettőjüknek a lecke.

zizi77 2017.08.09. 15:38:30

@Lily1218: vagy Jaime arcában öli meg Arya Cerseit. Persze ahhoz előbb Jaimenek meg kell halnia. :(
Azért meghalt már az öreglány, lassan az összes csaj Dorneból. Mikor jönnek a Mások, úgyis hullani fognak, mint a legyek.

zizi77 2017.08.09. 15:40:00

@nota19: igen, Tywin teljesen érzelemmentes, viszont Tyrion kifejezetten gyűlöli.

aribeth 2017.08.09. 15:41:42

@Lily1218:
Feltéve, hogy ezt a Jaime/Dany jelenetet Martin sugallta D&D-nek... (Bár örülnék neki, mert akkor ez esetben a könyvekben Jaime nem ZombiCat felakasztott foglyaként végzi, hanem kap még egy kis időt. :))

aribeth 2017.08.09. 15:49:45

@zizi77:
Bevallom, hajlamos vagyok némi szentimentalizmusra, ezért ezt a gyűlöletet részben annak tudom be, hogy az öreg nagyon rossz néven vette a felesége halálát. :)
Plusz Tywinnak a Lannister név és a büszkesége a mindene, és rühellte, hogy szerte Westeroson azon röhögtek, hogy az istenek egy törp gyerekkel büntették őt, és ez tuti annak a jele, hogy elvesztette az égiek kegyét.

nota19 2017.08.09. 15:49:46

@zizi77: persze, hogy gyűlöli. Ahogy Aribeth is nagyon jól megfogalmazta sérti az önérzetét, hogy neki egy ilyen fia születhetett. Ráadásul az anyja, akit imádott meghalt a szülésben. Ráadásul Tyion emlékezteti az apjára Tytosra, a kurvázásával, és az ivásával. Tywinnak nagyon sok baja volt az apja gyengesége miatt. És erre a saját törpe fia, akiről legszívesebben nem venne tudomást szintén kurvázik. Tyrion eszéről és képességeiről egyszerűen nem vesz tudomást. Hogy pont ő rendelkezik ilyen tulajdonságokkal, ez egyenesen sértő a számára. Mégis amikor szükség van rá , nem habozik, hogy felhasználja. Később szintén nem habozik félreállítani.
Szerintem Tywin nagyon jól tudta, hogy Tyrion ártatlan (a bűnös személyét nem tudta), de a kihagyhatatlan lehetőséget egyből észrevette, hogy végre likvidálhatja ezt a méltatlan örököst.

_sélli 2017.08.09. 15:54:34

@mézescsók: pontosan erre utaltam en is, hogy a sarkany azert nem bantja Jont mert Targaryen. Ki mindta h spoiler?

zizi77 2017.08.09. 16:00:02

@nota19: mondjuk Tyrion kurvázásáról pont Tywin tehet. Ha kicsit is normális vele, teljesen más életet élt volna.

nota19 2017.08.09. 16:05:21

@zizi77: ez igaz, én nem is ítélem el Tyriont. Viszont Tywin képtelen volt rá, hogy normális legyen. Tyironnal különösen nem. Annyira elégtétel volt, hogy a halálakor pont neki egy kurvát találtak az ágyában : )
Én ennek ellenére nagyon bírtam Tywint, iszonyúan jó figura volt, Charles Dance pedig a jobbnál is jobb a szerepben, telitalálat. Az ilyen karakterek hiányoznak.

nota19 2017.08.09. 16:13:41

Az jutott még az eszembe (gondolom másnak is), hogy van még egy Targaryen származékunk a sorozatban is.
Gendry, akit már elég régen láttunk. Ő Robert fattya, Robert pedig valamennyire Targ volt, lévén a nagyanyja Rhelle Targaryen hercegnő volt, V. Aegon király (Egg) lánya. Így hát Gendryben is sárkányvér folyik.

zizi77 2017.08.09. 16:13:55

@nota19: a karakter valóban jó volt, csak a Tyrionhoz való viszonyát nem tudom megbocsátani.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.09. 16:28:45

@nota19: A targaryenek elég sok családdal ápoltak közeli kapcsolatot, és több száz éven át uralkodtak /szórták a magot, szóval Targ vért felmutatni az amúgy is belterjes nemesi házak között néhány generáción belül, szerintem nem olyan nehéz :)

nota19 2017.08.09. 16:39:50

@Hüpna: törvényeset annál kevesebbet. A Targok nem nagyon keveredtek. Mondjuk a Velaryonokkal, akik szintén valyr család voltak. Ezen kívül ha jól emlékszem egyszer házasodtak a Völggyel, kétszer Dorne-al, a Baratheonokkal, de mással nem nagyon. A fattyak persze más kérdés. De Robert törvényes Targ-Baratheon házasság leszármazottja. A Targok Sárkánykőn és a Velaryonok Hullámtörón persze szórták szét a magot, a köznép számára ez kitüntetés volt, hogy a gyönyörű idegen urak ejtették teherbe a lányokat. Azok közül a fattyak közül csak Vizes Auranne-t említik, persze lehet még rengeteg. Viszont Gendry egy törvényes Targ utód fattya.
Persze lehet, hogy nem jelent semmit.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.09. 16:45:15

@nota19: Gendrynek szerintem Arya életében szánnak szerepet talán. A könyvben legalább is van némi ártatlan kamasz-flört köztük (édes jelenet egyébként). És érdekesen rezonálna Robert király kívánságára. Mert ugye megvan az a jelenet még az első évadból, amikor Robert és Ned találkoznak a kriptában Deresben? "Nekem van egy fiam, neked van egy lányod, egyesítjük házainkat"....Na igen cska ugye ő Joffreyra és Sansára gondolt :D Joff nem a fia, de Gendry igen, Arya pedig ugyanúgy Ned lánya, mint Sansa :D Vicces lenne, ha a kívánsága ilyen formán teljesülne

Bicepsz Elek 2017.08.09. 17:45:06

@Hüpna: Arya meg kislany. Meg inkabb tudnam elkepzelni Yaraval, mint egy ferfival. Szerintem Sansat szanjak Gendrynek inkabb. De ugye ezt megirta mar Martin.
Ha Sansa nem szul a Starkok kialnak, szoval igyekezni koll am!!!
Gendry is gyanitom jon a kovetkezo resztol...

nota19 2017.08.09. 17:45:40

@Hüpna: vicces lenne, de nekem tetszene : )

2017.08.09. 18:32:11

@nota19: Gendryt nagyon parkolópályára tették (=eltűntették) a könyvben és a soriban egyaránt. Ha és amint most előveszik, és de pláne azzal, h Targ, vagy varg vagy bmi hasonló menőség, hát abban a pillanatban leteszem a hajam. Inkább én is arra tippelek vele kapcsolatban, mint @Hüpna: vagy @Bicepsz Elek:

nota19 2017.08.09. 18:38:28

@Biriksz_Krokiksz!: azt, hogy Gendryt előveszi-e, és mennyire azt nem tudom (mondjuk). De az hogy Targ származék az tény attól függetlenül, hogy ezt egyáltalán említik-e a sorozatban. Amint említettem Robert az volt, és Gendry az ő fia. Lehet, hogy ez egyáltalán nem kerül szóba, csak megemlítettem, amikor a lehetséges Targ ivadékokról volt szó.

2017.08.09. 18:49:09

@nota19: oks, értelek és igazad is van, a hajletevés részemről annak szólt elsősorban, h alig láttunk belőle valamicskét is, és nehogy már az legyen, h berúgja az ajtót, "Császtok-szeva-mizu, megjöttem, ide nekem az egyik szárnyasgyíkot, mert megtudtam, h Targ vagyok!" Ami nyilván nem lesz, mert amennyire megismertük, ez tőle stílusidegen, én viszon imádok túlzásokba esni, bocsikácska ;)

nota19 2017.08.09. 18:57:52

@Biriksz_Krokiksz!: nyilván nem tenne ilyet. Jelenleg azt sem tudja, hogy ki az apja, de ha tudná sem. Ha azt tenné amit írtál nyilván és is letenném a hajam : )
Nem tudom, hogy mi lesz a szerepe a végjátékban, ha lesz egyáltalán.
Már annyit vekengtünk a sárkány három fejéről, annyi ötlet hangzott el, ez is ér valamennyit.
Ha már itt tartok, annyira várjuk sokan ezt a három fejes dolgot, annyi utalás volt rá Martinnál, hogy már majdnem biztos vagyok benne, hogy nem valósul meg,

2017.08.09. 19:09:12

@nota19: én olyat tudok elképzelni (ha írták már, akkor bocsi és bki volt is az pluszegyezem), hogy VargBran/HáromszeműHolló és Éjkirály párharc lesz a sárkány felett, ki az erősebb alapon, azaz nem élő fogja uralni a harmadikat.

zizi77 2017.08.09. 22:13:25

@Bicepsz Elek: szóval Arya még kislány, de inkább tudnád elképzelni egy leszbikus kalandban, mint egy romantikus szerelemben Gendryvel? Nem beteges ez egy kicsit? :)

Cymantrene 2017.08.09. 22:14:54

@molnibalage: De tüskés vagy most. Szerintem van olyan jó, mint _megfelelő_ hatástanulmányt írni egy tetszőleges magyar állami nagyberuházáshoz :-)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.09. 22:18:47

@zizi77: +1 ehhez az elképzeléshez. bár szerintem a Mountain nyírja ki Jaime-t, Arya a sötétből lopakodva veszi át az arcát és így oson be a mit sem sejtő Cerseihez. hú be szeretném már látni az Arya-Cersei párharcot!

Cymantrene 2017.08.09. 22:22:55

@Bicepsz Elek: kicsit pontatlan a megnevezés, mert egy hosszú "évszak" alatt is mennek tovább az évszakok, csak a teljes klíma tolódik el hidegebb/melegebb szárazabb/nedvesebb irányba. Van is jelenet, már a könyvben biztos, tán a sorozatban is, amikor épp Brandon uralkodik Deresben, és bejelentik a Starkok hűbéreseinek, hogy itt az ősz, eztán minden betakarítás x részét el kell raktározni. Szóval a mezőgazdasági termelési ciklusokból több is lemehet, még egy hosszú télen is. Érdekes, hogy arra nincs utalás, hogy amit lehet, hidegtűrőbb terménnyel kéne kiváltani, pl. őszi búza helyett tavaszi vagy rozs.

Cymantrene 2017.08.09. 22:38:44

@molnibalage: de van pl. pöfögő futrinka, ami hidrogénperoxid tartalmú és peroxidáz/kataláz enzim tartalmú folyadékokat termel, amiket szükség esetén összekeverve, a hirdogénperoxid gyors bomlásától felhevült forró folyadékot permetez a támadóra. Hidrogénperoxidot mi is termelünk, az ölősejtek ezzel (is) bontják le a bekebelezett részecskéket (baktériumokat, vírusokat stb.; amúgy hipót, azaz hipokloritot is használnak).

Bicepsz Elek 2017.08.09. 22:54:36

@zizi77: Gendry meg kozte kb az olyan lenne mintha Pycell meg Cersei kozotti korkulonbseg...

zizi77 2017.08.09. 23:05:55

@Bicepsz Elek: nem emlékszem Gendry mennyi volt akkor, a sori alapján nem több, mint Jon v Robb. Arya meg tán 9 vagy már 10 is volt, mikor találkoztak. Az az 5-6 év azért nem olyan sok. A sori alapján már eltelt jó pár év/könyv alapján kevesebb/. Szóval Arya már nem kislány, főleg abban a világban, ahol a menstruáció után már simán házasodtak. Persze, ha az én lányomról lenne szó, törném el kezét-lábát, aki csak rá merne nézni.:)

Bicepsz Elek 2017.08.09. 23:06:33

@Bicepsz Elek: De ha nem inkabb az idiota Robinnal kepzelnem el...

zizi77 2017.08.09. 23:10:51

@Bicepsz Elek: na a Wiki szerint 5 év van köztük. Azért az nem áthidalhatatlan.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.10. 11:21:14

@zizi77: A kvázi-középkorban meg pláne nem áthidalhatatlan az 5 év :)
Meg oké, hogy Aryát kislányként ismertük meg, és a színésznő termete és arcberendezése valóban kislányossá teszi a megjelenését (főleg ha Briennere derékmagasságból néz fel), de Arya már nagyon nem kislány a westerosi sztenderdek szerint. (ahol tényleg megvan az, hogy a 12-13 éves lány, ha már megjött neki akkor férjhez adható kategória volt, és általában férjhez is adták, főleg ha nemeskisasszony volt)

zizi77 2017.08.10. 13:46:28

@Hüpna: amikor együtt vándoroltak, akkor Aryának tetszett. Ebbe a sok kegyetlenségbe, olyan jó lenne egy kis romantika. Csak attól tartok, ha össze is jönnének, rövid úton meg is halna valamelyik. Hát, inkább éljenek még!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.10. 16:23:53

@zizi77: ha jól emlékszem, itt a sorozatban is volt olyan, amikor elválnak, mert kiderül Arya nemesi származása, hogy Gendry olyna kiskutyaszemekkel néz utána...
A könyvben is édes volt a jelenetük, amikor az istállóban a szalmában hemperegnek (NEM ÚGY!),, hiába lehetett érezni, hogy ez már nem haveri ökörködés köztük, de mégis volt az egészben valami kiskamaszos ártatlanság, hogy a sok "megszokott" hirig és kegyetlenség közepette jó volt látni, és tényleg drukkolni kezdett nekik az ember, hogy legyen ebből valami. (na pont ezért nem lesz belőle semmi, nyakamat rá!)

Szuszics 2017.08.10. 23:34:48

Kiszivárgott a 6.,és a 7.rész "forgatókönyve"(is).Bár gondolom, ez nem újdonság számotokra.Nem tudtam megállni,és elolvastam.Az állam is leesett.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.11. 08:57:58

erősen ajánlom - egyre titokzatosabb ez a tőr:
youtu.be/YgCR-vaXsTk

Bicepsz Elek 2017.08.11. 10:31:17

@Szuszics: Mr regen jutyubon fenn van.

Bicepsz Elek 2017.08.13. 14:51:45

Gyuhetne man a kovetkezo resz. A forgatokonyv kikerult, meglepetes nem lesz. De a szineszi jatekre kivancsi vagyok. Sajnos pont a foszereplok(Dany, Jon es Tyrion)most a legunalmasabbak. Keves a jo es sziporkazo parbeszed, ami jova tette a sorozatot.

zizi77 2017.08.14. 15:43:14

@Bicepsz Elek: várja, hogy Cersei letérdeljen elé! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.08.14. 17:49:44

Sajnálom hogy bibis lett a Süsü, de én is amondó vagyok hogy az egész gárdát meg kellett volna fingatnia megsebzett állatként.

ati27 2017.08.21. 23:31:27

@fátum:
Aham. Egy nagyobbacska íjat csinálni high tech. Ellenben egy 1000-es hajóflottát simán elő lehet húzni a kalapból.... meg beleesik a faszi a folyó szélén a folyóba, osztán hírtelen 30m mély lesz.. Az íjjal való célzás nehézségeiről pedig már Molnibalage írt.. :D
süti beállítások módosítása