Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Twin Peaks 3x04 - Egyikőtöknek meg kell halnia

2017. július 20. 09:00 - Rodnay Gan

A Silver Mustang Casinóban zajlik az élet. Coopert még mindig nem hagyta el a szerencséje, olyannyira nem, hogy már harminc mega-jackpotnál jár. Egyik szerencsejátékos-társa el is nevezi Mr. Jackpotnak, a casino üzemeltetője pedig az összeomlás szélén állva állapítja meg, hogy akkor neki annyi. És a nyerőszéria talán kitartana hajnalig is, ha nem jönne egy haver (Randy az A nevem: Earl-ből) és tudatná Cooperrel, hogy hol is lakik. Mármint Dougie Jones, ugye. Ez a féleszű pedig simán lelépne a nyereménye nélkül (nagy zsák pénz, kell a francnak), ha nem futnának utána. És ha ezt a sorozatot Martin Scorsese rendezné, a következő pillanatban már Joe Pesci üvöltve törné szilánkosra Cooper kezét egy levélnehezékkel, de itt nem ez történik, hanem megkapja a pénzt, és még egy limuzin-fuvar is a rendelkezésére áll.

tp401.jpg

Haza is jut vele, ahol már várja az asszony, Naomi Watts, én pedig őt imádom, úgyhogy nagyon örülök, hogy itt van. (És ne feledjük, ő amúgy is Lynch-felfedezett) Ő viszont nagyon nem örül hites férjeurának, köszönés gyanánt helyből fel is képeli, mivel három teljes napig nem talált haza, és még a fiuk, Sonny Jim születésnapját is elfelejtette. A harag persze csak addig tart, amíg bele nem néz a zsákba. Utána már minden rendben, örüljünk együtt, hogy az adósságok ki lesznek fizetve, úgyhogy jár a puszi és a tortaszelet is "Dougie"-nak.

tp402.jpg

Gordon Cole közben beugrik az FBI főnökhöz, de előtte még megejt némi laza csevelyt a Tövismadarak padréjával. Basszus, nekem már az is meglepetés volt, hogy Richard Chamberlain egyáltalán még él, de aztán kiderül, hogy az FBI főmufti pedig nem más, mint Denise Bryson! Azaz visszatér a Twin Peaks egyik legbizarrabb karaktere, a női ruhába bújtatott David Duchovny is. Gordon informálja őt a Cooperrel kapcsolatos történésekről, bár inkább egy farokméregetés az egész (már persze ha Denise-nek még megvan a sajátja), mivel mindketten kölcsönösen emlékeztetik a másikat régebbi botlásaikra. Poén amúgy a fiatal ügynök-pipikkel kapcsolatos figyelmezetetést épp Duchovny szájából hallani, aki ugye a való életben jócskán szexfüggő. Majd Gordon - megkapva Denise áldását - lelép, irány Dél-Dakota.

tp403.jpg

Nekünk viszont egyelőre nem, hanem végre Twin Peaks! Truman seriff (nem Harry, hanem a bátyja, azaz Robert Forster) visszatér a pecázásból, a többiek pedig informálják a dolgokról, amik távollétében történtek (a legkomolyabb ügy egy túladagolás volt). És a többiek annyian vannak, mint az oroszok! Hát hányan dolgoznak egy kisvárosi seriff-hivatalban, negyvenen? Ráadásul itt egy régi ismerős is, mégpedig nem más, mint Bobby Briggs! Szóval az örökös bajkeverő is zsaru lett? Hiába, rablóból lesz a legjobb pandúr. Még ha totál megőszült pandúr is. Ő aztán kicsit ki is akad, mikor meglátja a régi ügy bizonyítékai között Laura fényképét, de legalább elmondja, hogy Cooper ügynök volt az utolsó ember, aki életben látta az apját. Beszélgettek valamiről, majd másnap Cooper elment, és senki nem látta többé, Briggs őrnagy pedig meghalt egy tűzesetben.

tp404.jpg

Megérkezik Andy és Lucy kicsi fiacskája, Wally Brando, aki szemmel láthatóan szintén nem százas. De nem csak ezt örökölte a szüleitől, hanem Marlon Brando feltétlen imádatát is, hiszen nem elég, hogy a neve őt idézi, illetve vele egy napon született, még ugyanúgy is néz ki, mint Brando egyik ikonikus fiatalkori szerepében, A vad-ban (rendezte a magyar származású Benedek László, csak szólok). Ráadásul a szöveg, amit nyom, is totál Brandót idézi (jobban mondva a Keresztapát), és az, hogy ezt a szabadság és férfierő egykori szimbólumát megidéző figurát a Superbad kis balfaszával, Michael Cerával játszatja el Lynch, enyhén szólva gunyoros dolog, bár biztos vagyok benne, hogy ő tényleg egyfajta tiszteletadásnak szánta minden idők egyik legnagyobb színésze előtt. Wally amúgy elég idegesítő figura, a modorosnál is modorosabban beszél, ráadásul a nagy semmiről. Húzhat is a jó francba.

tp405.jpg

Másnap Cooper felkel Mr. Jonesként, nézi is a néhai Dougie csiricsáré öltözékét, és valahogy nem klappol neki ez az egész. Megjelenik előtte MIKE, aki közli, hogy csőbe húzták, és megmutatja neki az aranygyöngyöt, ami Dougie Jonesból maradt. És azt is közli vele, hogy akkor az egyik Coopernek meg kell majd halnia! A következő jelenetek sanos csak arra jók, hogy lássuk, mekkora istentelenül nagy idióta lett Cooperből: a WC-re sem bír egyedül kimenni, nem tud késsel-villával enni, a nyakkendőt a fejére rakja, és még csak a kávéját sem tudja normálisan meginni! Megmondom őszintén, kezd is már idegesíteni, hogy nem a jól megszokott Cooper ügynököt látom, hanem ezt a félkegyelműt. Közben a Buckhorni Rendőrségnél falakba ütköznek, mert hiába találnak ujjlenyomat-egyezést a rendszerben az ismeretlen férfi hullájára vonatkozóan, a találat katonai megerősítést kér.

tp406.jpg

Gordon, Albert és a mindvégig igazi dívaként mozgó Tammy (mert hogy a való életben az is, Chrysta Bell novemberben a Dürer-kertben is fellép, csak szólok!) megérkeznek Dél-Dakotába. Ott szembesülnek vele, milyen cuki dolgokat találtak a hekusok Mr. C kocsijában: kokain, gépfegyver és egy kutyaláb (!). Basszus, én eddig azt hittem, a nyúlláb hoz szerencsét, a kutyaláb akkor biztosan hatalmas mázlit jelenthet. Mr. C a meghallgatás során azt hazudja, hogy fedett nyomozást folytatott, Phillip Jeffries segítségével, és épp Gordonhoz tartott, hogy jelentést tegyen neki, amikor a baleset érte. Meg valami olyat is, hogy valójában mindig is otthon volt. Gordonék érzik, hogy itt bizony valami iszonyatosan bűzlik.

tp407.jpg

Odakint Tammy közli, hogy a jó Cooper bizony nem Philadelphia felé ment, mint ahogy azt kamuzta, hanem épp ellenkezőleg, nyugatra. Utána viszont kénytelen lelépni, mert Gordon elküldi, mivel be van drótozva. Aztán ahogy ez a két vén kujon néz a ringó csípőjű nő után, pontosan tudom, mire gondolnak. Én is arra gondolok. Ennél azonban fontosabb, hogy Albert színt vall: évekkel ezelőtt felfedte egy fedett ügynök kilétét Phillip Jeffries előtt, aki továbbadta az információt Copernek. Egy hétre rá a fazon már halott is volt. Majd nagy okosan megállapítják, hogy nem tudnak megállapítani semmit, viszont beszélnek egy nőről, akinek mindenképp meg kell mutatni Coopert. Albert tudja is, hol szokott a nő inni.

tp408.jpg

A Roadhouse-ban ma éjjel az Au Revoir Simone nyomja: álompop, három csinos fiatal nő, hát mi kéne még? Talán csak egy fokkal izgalmasabb rész legközelebb, mert – így egymás közt azért bevallhatjuk - ez nem igazán volt a legütősebb.

Címkék: twin peaks
10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2017.07.24. 21:50:09

többi részről nem lesz hogyvolt?

Pácsó Ármándó 2017.07.25. 09:13:03

Köszi szépen a hv-t, jó lett!
A levélnehezék után Joe Pesci egy ceruzával szúrná nyakon szegény Dágit, hacsak ...
Denise Bryson a legjobb volt a második évadban, nagyon bírtam.
Néztem is nagyot Twin Peaksben, hogy Harry hogy megöregedett :-) Bobbyt meg csak a szeméről ismertem fel. Wallyt áttekertem, nem bírtam a szövegét.
RosszCooperről ránézésre is látszik, hogy rossz, Tammyról pedig, hogy jó! :-))

Rodnay Gan 2017.07.25. 16:00:01

@henrik_: Dehogynem! Folyamatosan jönnek majd, az 5. részről például holnap. Csak későn kezdtem, azért vagyok lemaradva.

akut schizo effektív pszichózis 2017.08.15. 10:58:54

@Rodnay Gan: az lehet, hogy nem ebben a részben volt, de Cole említi, hogy Cooper nem megfelelően használta az üdvözlő jelzésüket, ezért gyanakodott Ő is.

Rodnay Gan 2017.08.15. 13:49:32

@akut schizo effektív pszichózis: De igen, itt volt, hogy megjegyzi, hogy nem megfelelően köszöntötte őt. A "nagyon" szót fordítva mondta, és tényleg, az eredetiben a "very" helyett "yrev"-et mond. Ugye, a fordított lélek miatt, de ezt csak később, a hetes részben fejtik ki, mint ahogy én is. :)

akut schizo effektív pszichózis 2017.08.15. 14:12:04

@Rodnay Gan: bocsi, láttam. Nem gondoltam, hogy abban a részben beszélnek róla, hanem már hamarabb. Lehet már én is időzavarban vagyok ettől a filmtől :D

akut schizo effektív pszichózis 2017.08.15. 14:13:51

@Rodnay Gan: mikor lesz folytatva. Bár még csak a 8. résznél tartok, de az megér egy külön misét vagy egy bejegyzést a filmtörténelmi kézikönyvekbe.

Pácsó Ármándó 2017.08.15. 16:12:55

@Rodnay Gan: A szokásosnál is kiváncsibb leszek rá! :-)
süti beállítások módosítása