Van az a magyar népmese, hogy Az égig érő paszuly. A kisfiúról, aki felmászik a növény szárán, egészen a csillagos égig, sőt, még azon is túl. Aztán odafent talál egy különös palotát, benne egy asszonnyal, aki gyorsan elbújtatja, hiszen jön haza a férje, a háromfejű sárkány, már hallani is, ahogy kintről dörömböl. Na, ez jutott eszembe, mikor a Twin Peaks harmadik részének kezdő jelenetsorát bámultam meredten. Mert Cooper ügynök is fent van az égben, zuhan át az űrön, egészen addig, míg el nem ér egy bíbor pöffeteghez, abba zuhan bele. Illetve hát konkrétan egy bíbor építmény loggia-szerűségére esik, alatta végtelennek látszó bíbor tenger, amit nézeget is egy darabig, majd bemászik az ablakon a bíbor szobába. Ahol ott üldögél egy ázsiai nő (bíbor ruhában, naná), és hát elég szemtelen szegény. Mármint, hogy nincsen neki szeme, egy sem. Közben pedig egy Deep Purple lemez szól (na jó, ez utóbbi nem igaz).
Cooper felteszi a kérdést, amin egy ideje már mi is agyalunk: mégis, mi ez a hely? Választ azonban nem kap, a nő ugyanis olyannyira halmozottan hátrányos helyzetű, hogy beszélni sem tud, csak valami furcsa légzéshangot présel ki magából. A teremben az idő valahogy furcsán telik (már ha telik egyáltalán), amit az jelez, hogy minden mozdulat többször is megtörténik, néha visszafelé is. Az asszony valamit közölni akar a jó ügynökkel, aki azonban nem érti (nem csak ő), de amúgyis megzavarja őket valami ijesztő dörömbölés kívülről (jön haza a háromfejű sárkány, nyilván). A lenyűgöző színvilágú, ám elég puritán berendezésű szoba hátsó falán hirtelen feltűnik egy szerkezet, rajta a 15-ös számmal, és Cooper elég élénken érdeklődik is iránta, illetve csak érdeklődne, ha a nő kaszáló mozdulatok kíséretében nem rángatná el onnét. A rohadék dörömbölés is csak egyre erősödik, szó se róla, tényleg jó feszültre sikeredett a jelenet.
Hőseinknek sem tetszik különösebben a dolog, fel is másznak inkább egy létrán a tetőre, mi pedig meglátjuk, hogy a furcsa építmény (ami leginkább egy betonkocka tetejébe csapott, sematizált pálinkafőzőre hasonlít) az űrben lebeg – na de akkor meg hol a tenger? A hölgy a pálinkafőző üst oldalában meghúz egy kallantyút, amitől laza kis elektromos kisülés éri, de akkora ám, ami leveti az építmény széléről, bele a végtelen mélybe. De legalább a dörmbölés abbamarad. Csak hogy még butábban nézzünk, Garland Briggs őrnagy feje úszik át a látómezőn, amint azt mondja: „Kék Rózsa”. (Emlékszünk még a kék rózsára, ugye? Gordon Cole sajátos rejtjele a Tűz, jöjj velem!-ből, amiről Chester Desmond ügynök anno nem mondta meg, hogy mit jelent.)
Cooper visszamászik a létrán, a korábbi szobába, illetve hát ez mégsem ugyanaz a szoba, csak hasonló. Itt is van egy nő, akit – gondolom, nem lényegtelen info – ugyanaz a színésznő játszik, mint anno Ronette Pulaskit, Laura szintén megtámadott barátnőjét. Ezen a falon is ott egy ketyere, ennek száma 3-as, előtte váza, a vázában pedig ott a kék rózsa! Az itteni nőnek megvan mindkét szeme, éppen azokkal nézi az óráját. Amikor 2:53 lesz, a szerkezet a falon zúgni és recsegni kezd, Cooper pedig megbabonázva lesi. A nő azt mondja neki, hogy mire odaérsz, te már rég ott leszel, majd az ismét felerősödő dörömbölés hallatán sürgetni kezdi, hogy siessen, mert jön az anyja! Hogy tetszik mondani, a kedves mama? Coopert pedig ekkor valami elektromágneses, vagy nem tudom, milyen erő beszippantja a kütyü belsejébe, csak a cipője marad utána hírmondónak.
Közben látjuk ám Mr. C-t is, aki valahol Dél-Dakotában furikázik, nála is épp 2:53 van, és kezd valami bitang szarul lenni. Olyannyira, hogy el is veszti uralmát a gépjármű felett, és fejreáll a kocsival. Amikor már a vörös függönyök sziluettje is felsejlik az autó szélvédőjében, mindkét kezét szája elé szorítja, hogy mégse hányja már ki a belét, ha nem muszáj. Pedig az jön megállíthatatlanul, és Mr. C szépen telehányja a kocsit, majd elájul. Persze nem a mojitós vödörbe dobott világító műjégkockák által körbeölelt gina ártott meg neki ennyire a Balaton Sound-on, hanem ez a hányadék nem más, mint garmonbozia. Garmonbozia, ami valójában fájdalom és bánat, de a mi világunkban egyfajta kukoricakrémként jelenik meg, és ezt zabálja BOB, a törpe, Jürgen Prochnow meg a többi fura szerzet a vegyesbolt feletti szobában, de amúgyis végigkíséri az egész Twin Peaks-univerzumot.
Mindeközben: Rancho Rosa lakópark, egy eladásra váró házban ott van egy fekete kurvinyek és......igen, Cooper ügynök. Illetve egy újabb Cooper, ha jól számolom, ezzel együtt akkor már hárman vannak - epizódonként jön egy új, úgy látszik. Kicsit dagibb, kicsit hülyébb frizurája van, kicsit csiricsárébb ruhájú, de ez akkor is Cooper. Még ha a csokibaba Dougie-nak is szólítja – ráadásul a bal kezén ott figyel a zöld jáde köves gyűrű. És ez az alak is émelyeg, pont akkor, amikor Mr. C. Bekúszik-mászik a nappaliba, majd ő is kidobja a taccsot, pont akkor, mikor itt is felsejlenek a vörös függönyök. Aztán eltűnik, egyenest a Vörös Szobába.
Ahol már várja MIKE, és közli vele, hogy őt úgy hozta létre valaki egy feladatra, de most már teljesítette, úgyhogy köszi a részvételt. Dougie nem érti a dolgot (nem csodálom), de ennek nagy jelentősége nincs, mert előbb a keze sorvad el, majd a feje válik fekete füstté, hogy végül az egész kreatúra egy arany gyöngyszemmé változzon át, amit MIKE a gyűrűvel egyetemben felvesz a padlóról! Jó mi? A szobába pedig, ahonnan Dougie eltűnt – pont a hányás mellé - megérkezik a jó Cooper ügynök, mégpedig a konnektoron át! Hát honnan máshonnan jönne? A néger csajszi persze Dougie-nak hiszi, és valamennyire gatyába rázza a nem kicsit bárgyúnak tűnő Coopert. Mi lett ezzel a faszival?
Ahogy elhajtanak, két bérgyilkos kinézetű fazon megpróbálja leszedni Coopert, de egy véletlennek köszönhetően megmenekül. Úgy látszik, a néhai Dougie-t sem szerette mindenki. Amíg az egyik fazon nyomkövetőt rak Dougie kocsijára, az egész rész leginkább ide nem illő jelenetét látjuk. Egy kisfiú a bérgyilkost nézi az ablakból, miközben iszonyatosan lepukkant drogos anyja (?) pedig egy asztalnál ülve gyógyszert vesz be, iszik és rágyújt, miközben egyfolytában azt nyekergi, hogy 1-1-9. Ezt már tényleg nem tudom hová tenni. A rendőrök meg kiérkeznek Mr. C-hez, és amint beszagol a kocsiba, egyikőjük rosszul is lesz. Hiába, a garmonbozia nem ambrózia!
De gyerünk végre Twin Peaksbe, ahol Sólyom, Andy és Lucy még mindig a hiányzó cuccot keresik, de csak annyira jutnak, hogy az egésznek nincs köze ahhoz a bizonyíték csokinyuszihoz, amit anno Lucy befalt. Eközben dr. Jacoby egy csigalassú jelenetben aranyszínűre festi az ásóit. Ennek örömére meg is álltam egy pillanatra, és meghallgattam az Aranyásó szakkört a P. Mobiltól.
A még mindig elég katatón Coopert a ribi a Silver Mustang Casinóba viszi, ad neki öt dollárt, és a lelkére köti, hogy hívjon segítséget. MacLachlan amúgy ezt a csoszogó idiótát is nagyszerűen hozza, az a jelenet például, ahogy bejut a forgóajtón, egészen zseni. És Cooper játszani kezd, mégpedig a félkarú rablókkal, és nem mondhatni, hogy ne lenne szerencséje, sőt! Minden egyes gépnél megüti a főnyereményt, bár igaz, csak olyanhoz ül le játszani, amely felett megjelenik a Vörös Szoba egy apró részlete.
AZ FBI philadelphiai irodájában ott üldögél a két közönségkedvenc szereplő, a nagyothalló Gordon Cole igazgatóhelyettes (ugyebár maga Lynch) és az időközben sajnos elhunyt Miguel Ferrer által játszott, örökkön szemétkedő Albert Rosenfield Meg egy gyaníthatóan új kedvenc, a rendkívül attraktív Tamara Preston ügynök, aki azok számára lehet ismerős, akik olvasták a Twin Peaks titkos története című Mark Frost könyvet. (Ennyit arról, hogy mennyire nem kell TP-előképzettség a megértéshez.) Valami új gyilkossági ügy tárgyi bizonyítékait nézegetik, majd Tammy beszámol a New York-i ügyről: üvegkalitka, szellemalak, két szétszabdalt hulla.
És ekkor jön a mindent megváltoztató hír: Coopert elkapták Dél-Dakotában, úgyhogy rögvest oda kell menni. Hajnalban indulnak, irány a Fekete Hegyek, Tammy is csomagolhat, mert megy velük. (Mellékesen Cole igazgató úrról sokat elárul a tény, hogy irodájában az atombomba és Franz Kafka képe van kint a falon.) Zárásnak a Roadhouse-ban megint buli van, ezúttal a The Cactus Blossoms nyomatja a jónépnek. Elég ratyi egy zenekarnak tűnik, langyos kis produkcióval, nem is hallgatja őket ezúttal senki a régi szereplők közül.
Az eddigi legnehezebben emészthető és érthető epizód volt ez, de aki ezt túlélte, szerintem most már maradni is fog. Persze, bármi megtörténhet még, mint ahogy gondolom, meg is fog.
Facebook kommentek