Moszkvában kezdünk, a Kijevi pályaudvaron indulásra készen áll a gyorsvonat, Jones senior még elugrik egy gyors biztonsági pisilésre (Sicherheitsbrunsen, ahogy  a művelt orosz mondja), Indy idegesen toporog a peronon, mert már itt jön a palacsintás ember a fütyülőjével. Végre előkerül a fater, nem érti az izgalmat, hisz’ van még idő, ám ebben a pillanatban a vonat mozgásba lendül, apa és fia épp hogy csak fel tud ugrani. Miss Seymour továbbra is elég szarul van, ezért Anna szerint jó lenne Odesszában megállni pár napra, de a prof siet, mert időre Athénba kell érnie, és már így is késésben vannak Indy miatt, aki ugye a múltkor elszökött az orosz pusztába. Ujjé, tehát ismét van kit hibáztatni, ez úgy látszik, alapvonás a profnál. Indy természetesen jól megsértődik és az ablakon kibámulva morog maga elé: Utállak.

Térképen követjük az útvonalat, Tula, Orel, Harkov, Odessza, onnan hajón tovább Konstantinápoly és Thesszaloniki érintésével Athénba. Partraszállás után gyors műemléklátogatás az Akropoliszon, természetesen miss Seymour nélkül, Jones senior büszkén mutogatja családjának a Parthenont. Nem értem, miért olyan nagyszerű ez, hiszen még be sincs fejezve, közli Indy, mire apja szeméből a jól ismert villámok kezdenek lövellni.

Anna sem tudja maradéktalanul átadni magát a művelődésnek, inkább menne vissza a szállodába miss Seymourt ápolni, a kulturálódás ezért viszonylag hamar véget ér. A Noufara (Νούφαρα) hotelben szállnak meg, a név jelentése, amint azt nyilván mindenki tudja: vízililiomok. A szálloda egyébként ránézésre nem más, mint a korábban Firenzében látott La Terazza Hotel Tesco gazdaságos módszerrel újrahasznosított épülete, mutatom a bizonyítékot:

Anna pár napra elutazna nővéréhez, addig miss Seymour ápolását a hotel személyzete veszi át, a prof viszont északra készül a Meteorákhoz. És mi legyen Indyvel? Anna szerint a fiúk menjenek csak együtt, mindkettőjüknek szüksége van ilyen közös együttlétekre. A fater először hallani sem akar a dologról, neki fontos munkája van ott satöbbi. (Komolyan mondom, időnként kedvem lenne egy vastagabb lexikonnal fejbecsapkodni édesapát. Vagy ahogy Varró Dani írja: „Jó játék a lapát, azzal ütjük apát.”) Végül aztán nem sok választása marad, mert Anna kacagva csókot lehel férjura ajkára és a további vita elől lelép, várja a tesója, pá. Jones senior, igyekezve megtartani a tekintélyét, ezekkel a vészjósló szavakkal fordul Indyhez: Nem lesz időd bajkeverésre, Arisztotelészt (Aριστοτέλης) fogunk fordítani.

A prof gyakran ismételt tétele szerint az ókori Görögország volt a filozófia bölcsője, ezért szemléltető oktatás keretében elkocsiznak Indyvel az Akropoliszhoz, azon belül is Heródes Atticus színházához. Jones senior mond pár szót a kocsisnak, Indy szerint kétséges, hogy ez az egyszerű ember értene ógörögül, de a prof bizakodó. (Lehet, hogy csak azt akarta neki mondani, várja meg itt őket, de sokkal valószínűbb, hogy ehelyett az Iliászból (Ἰλιάς) idézett neki, hogyaszondja:  Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét, / vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak, / mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette…)

A színház lépcsőin aztán a prof nekiáll egy hosszú filozófiai fejtegetésnek. Ismered Arisztotelészt?, kérdezi, nem, már meghalt, feleli Indy, majd gyorsan elhajol az ilyenkor menetrendszerűen előtörő atyai villámok elől. Apuka az örök értékről és a bölcsesség szeretetéről beszél meg arról, hogy a filozófia a harmóniát keresi a vallás és a tudomány között.

A prof komplett egyetemi szemináriumot tart, nem csoda, ha Indy a felét se érti. Ez azonban nem igazán lassítja le Jones senior előadását, logika, deduktív logika, szillogizmus, Platón (Πλάτων), intellektuális ébredés, csak úgy sorjáznak a fogalmak és a nevek. Persze egyszer minden előadás véget ér, apa és fia indulnak vissza, beszállnak a kocsiba, ami el is indul velük. Indyben viszont gyanú ébred, mintha nem ezzel a járgánnyal jöttek volna idefele. A prof azonban gyakorlati példán akarja bemutatni az imént tanított logikát és levezeti: A mi kocsink barna színű volt, mint ez? – Igen, apám. – Bőr ülésekkel, mint ez? – Igen, apám. – Akkor ez a mi kocsink! – Igen, apám, de a mi kocsisunknak nem volt szakálla, ennek meg van, veti ellen Indy, és persze neki lesz igaza. A pópaszakállú hajtnok hangos exo, exo (kifelé) kiáltásokkal leszállítja a kéretlen utasokat és otthagyja őket az út szélén.

Marha meleg van, az ismert görög költő szavaival élve tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra, hőseink egy fa árnyékában keresnek enyhülést. Szerencsére nem kell sokáig várniuk, mert egy arra haladó szekér felveszi őket, ennek örömére a prof a sztoicizmussal folytatja filozófia fejtegetéseit, amit, ahogy nézem, legfigyelmesebben a nyakában kodácsoló (gyöngy)pipi hallgat és kommentel.

Sajnos később kiderül, hogy a szekér pont ellenkező irányba megy, mint amerre hőseink akartak, ezért leszállnak, efhariszto (eυχαριστώ), mond udvariasan köszönetet a prof. A meleg továbbra is marha, ezért úgy döntenek, megmártóznak a tengerben. A nagy fürdőzésben csak késve veszik észre, hogy egy random birkanyáj szemet vetett a parton hagyott ruháikra és békésen elnassolgatta a jó minőségű angol szövetet. Csak a cipők úszták meg az ebédet, így a fiúk jobb híján ezeket húzzák magukra.

Indy kiegészítő viseletként csinos háncsszoknyát is készít magának, amiben pont úgy néz ki, mint Tímár Béla az Illetlenek c. opuszban. Jones senior nem ilyen kreatív, ő csak táskájával takarja azt a testrészét, amire az ismert figyelmeztető felirat utal: lengő teher alá ne állj!  Apám, mi most szkeptikusok, cinikusok vagy sztoikusok legyünk?, kérdezi Indy, de apja válasza kurtán csattan: Fogd be!

Egy útmenti ház előtt öreg nénő üldögél, Jones senior görögül magyarázkodik és próbál valami ruhafélét szerezni, amivel azt éri el, hogy a házból még két női családtag rohan elő és pukkadozva nézegetik a pucér külföldieket.

Miután jól kiröhögték magukat, csinos görög népviseletbe öltöztetik Jonesékat, akik ebben a szerkóban igyekeznek új fuvarra szert tenni. Persze megint csak egy lassú jármű veszi fel őket, egy szamárkordé, aminek a tulaja harsány, vidám fickó és a neve Arisztotelész. Ezek után nem meglepő, hogy a szamarat meg Platónnak hívják. A görög a politikáról akar beszélgetni, de az nem érdekli Jonest, akkor te idióta vagy, közli Arisztotelész. A prof ezen ugyan meglepődik, de meg nem sértődik, mert tudja, hogy a szó eredetileg olyan embert jelent, akit nem érdekel a politika. Majd a különböző államberendezkedésekre kerül szó, Jones természetesen a demokrácia híve, de a görög szerint az csak képmutatás. A prof nekiáll Platón társadalmi téziseit fejtegetni, ami szerint az ideális államban három osztály van: bölcsek, őrök, dolgozók. Az ókori filozófus által ismert három államforma a monarchia (egyszemélyű uralom), az oligarchia (kevesek zsarnoki uralma, mint pl. a XXI. század eleji Magyarország) és a demokrácia (a nép uralma). Azonban Arisztotelészt ez a világos érvelés sem győzi meg, sőt még jól össze is vész az utasokkal, elannyira, hogy végül leszállíttatja őket.

Indy azonban hajlandó a kompromisszumra, kész elismerni a demokrácia hibáit és inkább a kocsin maradni. (Ezt nevezhetjük ugye opportunizmusnak is.) Jones senior azonban következetes és inkább gyalogol. Így érnek el a Meteorákhoz (Μετέωρα), a világ egyik legcsodálatosabb helyéhez, ami nemcsak a sziklák tetejére épült kolostorokról nevezetes, hanem arról is, hogy annak idején a hogyvoltíró is járt itt nászútból kifolyólag.

Feljutni viszont nem egyszerű, mert valami kalitkaszerű alkalmatosságba kell beszállniuk, amit csiga segítségével kézzel húznak fel a szerzetesek, szerencsére ezt anno nekem nem kellett kipróbálnom. Jonesék megrántják a jelzésre szolgáló csengőzsinórt és belépnek a ketrecbe, a profnak persze tériszonya van, zöldes arccal, merev derékkal ücsörög a keskeny padon, Indy viszont vidáman nézeget körbe és időnként közli, milyen magasan járnak már.

Felérve a rendfőnök örömmel köszönti a professzort és bevezeti a szálláshelyükre, ami csak egy picivel kevésbé előkelő, mint a Hilton elnöki lakosztálya: konkrétan egy sziklába vájt cella, egy darab keskeny ággyal. Jó pihenést és jó munkát, búcsúzik a főnök és magukra hagyja Jonesékat.

Reggel Indy ébred elsőnek és felfedező útra indul a kolostorban, a szerzetesek éppen kora reggeli közös a capella éneklést tartanak, az ősi kövek pompásan felerősítik a hangot. Dalolva szép az élet, ahogy a régi magyar film is mondja. Miután a prof is felébred, apa és fia átvonul a könyvtárba, a prof nekilát a könyvekben búvárkodni, Indy viszont egy idő után unatkozni kezd és inkább a széke két hátsó lábán hintáztatja magát. Természetesen felborul, ahogy kell, a nagy robajra a prof bedühödik (ki hitte volna) és büntetőfeladatot oszt ki neki: Tanulmányozd Arisztotelész kései analitikáját és írj három oldalt arról, milyen kapcsolatban van a logika az okszerűséggel! (10 éves gyerekről van szó, csak emlékeztetnék mindenkit.) Ne már, inkább elolvasom a Háború és békét, gondolja Indy, de persze ellentmondani nem mer, felcihelődik és eltűnik a könyvespolcok között.

Talál pár témába vágó könyvet és leül velük egy másik vendég asztalához, aki érdeklődve figyeli. Miért nem mész inkább játszani?, kérdezi velem együtt. Apám jól kiszúrt velem, közli Indy és elmondja, milyen feladatot kapott. A férfiról kiderül, hogy Nikosz Kazantzakisz, a később híressé váló író, többek között a Krisztus utolsó megkísértése és a Zorba, a görög c. művek majdani szerzője. Felajánlja segítségét Indynek és érthető szavakkal magyarázni kezd, szemléltető eszközként egy narancsot használ. (Nem magyart, görögöt.) Egy könyvhalom megbillentésével bemutatja, hogy gurul és esik le róla a gyümölcs, aminek oka viszont nem csak a gravitáció, hanem az a szükségszerűség is, miszerint a narancsnak le kell esnie, hogy új fa nőhessen belőle. Ez pont olyan szükségszerűség, mint a madárnál a repülés, magyarázza. Minden történésnek célja van, de a végső, legfőbb ok maga Isten, a nagy mozgató. Nikosz idéz is egy gondolatot saját magától: „Megkértem a mandulafát: Nővérem, beszélj nekem Istenről. És a mandulafa virágba borult.” Kedélyesen elfilozofálgatnak ebben a mederben, Indynek így már könnyű lesz megírnia a házi dolgozatot és jó barátként válnak el.

A nap végére a prof is végez saját munkájával, megköszöni a rendfőnöknek a vendéglátást és Indyvel indul a lifthez. A főnök még közli, hogy a szerzetesek most bezárkóznak, mert két nap meditáció következik, ez alatt nem fogadnak senkit. Jonesek beszállnak a kalitkába, a lift lassan elindul lefelé, nyikorog, recseg, bennem rossz sejtések kezdenek mozgolódni, de Jones senior egyelőre nyugodt és nekilát elolvasni Indy dolgozatát. Ám a lift egyszer csak elakad, a szórakozott professzor azt hiszi, már leértek és kilép az ajtón, így aztán majdnem lezuhan, de szerencsére sikerül visszakapaszkodnia. Indy irománya viszont lehullik a mélybe, hát ezért strapálta magát szegény?

Először diszkréten, majd egyre hangosabban kiabálnak segítségért, de hát ugye a szerzetesek két napra visszavonultak és úgy látszik, a fülüket is betömték viasszal. Indy viszonylag hamar kétségbeesik, éhhalált vizionál és porhüvelyük keselyűk általi felzabálását, a fater persze igyekszik megnyugtatni fiát, odafent már biztos nekiláttak szerelni a szerkezetet. A naplemente viszont csodaszép, így jobb híján abban gyönyörködnek. Az éjszaka hűvös, Indy egyre jobban fázik, kevés neki apja zekéje, ezért a professzor úr kis tüzet rak, hogy annál melegedjenek. Én ugyan nem vagyok egy Csapajev, de nagy valószínűséggel nem raknék tüzet egy fából készült kalitkában, párszáz méterrel egy szakadék felett, de hát mit értek én az arisztotelészi filozófiához? Summa summarum, a kis máglya hamarosan átégeti a padlót, de szerencsére a lángok nem harapóznak el az egész szerkezeten, így hőseink legalább a tűzhalált megúszták. Talán mondanom sem kell, hogy a prof megint másokat kezd hibáztatni: 1. anyád miatt vagyunk itt, 2. miattad gyújtottam tüzet, ezek a vádpontok, ismételten gratulálok innen is.

Nehezen jön a hajnal, és mikor végre pirkadni kezd, új megoldáson kezdik törni a fejüket: egyiküknek fel kellene mászni a kötélen és szólni a papoknak. Némi vita után a fater indul neki, de nem jut messzire, mert egy rossz fogásnál visszacsúszik a kalitkára, alaposan lehorzsolva a tenyerét. Természetesen a kötél pont ebben a pillanatban kezd el foszlani pár méterrel felettük, na most kell ám gyorsan cselekedni! A ketrec keskenyebb faalkatrészeiből és az ellenkötél darabjaiból nyolcfokos létrát készítenek, és várakozásommal ellentétben nem lefelé kezdenek mászni vele, hanem felfelé. (Mondtam, hogy nem értek a filozófiához.) A prof mászik előre, a létrát ráerősíti a kötélre és lelógatja, Indy felmászik a fokokon, aztán apuka továbbmászik, ismét a kötélhez erősíti a létrát, Indy felmászik rajta, stb. Qrva macerás és veszélyes is, azon kapom magam, hogy izzad a tenyerem, az ujjaim le-lecsúsznak a kalbviaruta… klaritava… klaviaturáról, de ők csak másznak, és pont az utolsó pillanatban érnek át a szétfoszló szakaszon! A lift leszakad és hosszú zuhanás után széttörik a szakadék alján.

Az izgalomtól kicsit be is csurizhattam, mert kezd rámhűlni az alsógatya, de most már nem állok meg a poszt végéig. Jonesék sikeresen felérnek a kolostorhoz és kiderül, hogy előző este tekerés közben a csiga leszakadt és úgy fejbecsapta a liftesfiút, hogy az nagy nyöszörgéssel csak most kezd magához térni. Előkerül a rendfőnök is, aki először azt hiszi, a prof azért jött vissza, hogy még kutakodjon kicsit a könyvtárban, de annak persze esze ágában sincs ilyesmi, szeretne végre távozni, amilyen hamar csak lehet. A nagy izgalom elmúltával Jonesékből előtör a viháncolhatnék és nagy nevetéssel egymás nyakába borulnak, így ismét helyreáll a jó viszony apa és fia között. Édesanyádat azért kíméljük meg a beszámolótól!, figyelmezteti a prof Indyt.

Athénba visszatérve Anna és miss Seymour a szálloda halljában találkoznak a fiúkkal, szerencsére a nevelőnő már jobban van, elhagyhatja az ágyat, Anna praktikus kerekesszékben tologatja ide-oda. Na és milyen volt kettesben?, érdeklődik anyuka, jó volt, találkoztunk pár kecskével, de semmi izgalmas nem történt, jól megértettük egymást, mondja Indy.

És még egy meglepetés a végére: a végefőcím stáblistája szerint „music performed by Budapest Orchestra, music recorded and mixed: Studio 22, Budapest. Erre iszunk! (Természetesen Metaxát.)