Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 5x21 – A vég kezdete 2/2 (évadzáró)

2017. június 08. 13:00 - Kapitánylány

„Az akaraterő mindenek felett…” - Friedrich Nietzsche

Nick és Hank vonul be a saját őrsükre, ahol a Grimm rögtön kiszúrja Renard-ot. Csak kicsit gondolkozik, majd bevonul a százados irodájába, ahol közli Meisner halálhírét, egy gyáva ölte meg. Renard nem akarja a holtak számát növelni, de Nick nem hagyja annyiban, bezárja az ajtót, majd rátámad a századosra. A kibontakozó, bútort ripityára törő verekedést a többiek akarják félbeszakítani, de megállítja őket a bezárt ajtó. Az átváltozott Renard végül kihajítja Nick-et az ablakon, majd utasítja az embereit, hogy csukják le. A cellánál gyors kupaktanácsot tartanak, Hank és Wu menjen a megbeszélt gyülekező helyre, nem kell, hogy ők is belekeveredjenek.

12.jpg

Renard lejelenti Bonaparte-nak, hogy lecsukatta a Grimmet, a varázslószörny örül ennek az ölükbe hullott lehetőségért, beszélni akar Nick-kel. Bonaparte kiadja a parancsot az Északi-őrs két rendőrének, hogy hozzák ki onnan. Hank egymaga indul el, Wu ott marad felügyelni Nick-et, de előtte még Renard tart nekik egy beszédet: jó zsaruk, akik tudnak mindent, ne álljanak a változás útjába.

Monroe ágyba akarja dugni feleségét, aki még mindig gyengélkedik. Rosalee egymaga a fürdőszobában rájön rosszulléte okára: terhes. Próálja elmondani az örömhírt, de férje éppen azon dühöng, hogy nem éri el Nick-et és még a megfigyelőik is visszatértek. A dúvad indul helyre tenni őket, Rosalee nem tudja megállítani, de hamar visszafordulnak, mert épp a hátsó ajtón törnek be hozzájuk. Trubel érkezik meg a rossz hírrel: a Hadrianus Fala portland-i központja elesett. A házaspárt biztos helyre kísérik, de előtte még Eve végez a Karom kint lévő tagjaival.

13.jpg

Renard beszélgetni szeretne a Rachel-lel, azonban nem kap választ, a százados lesokkolódik a megfojtott nő láttán. Haza érve elmondja Bonaparte-nak, hogy Rachel halott, szerinte Adalind volt. Bonaparte-nak nem ez a véleménye, inkább Diana műve volt. Közben Nick lakóhelyén tervet kovácsolnak, Hank valahogy kiszabadítja Nick-et, addig Monroe és Rosalee a fűszerüzletben rejti el az értékes dolgokat, amit nem akarnak, hogy a Fal megtaláljon. A szennyvíz vezeték kitűnő hely lesz, mindent be is pakolnak (köztük a Grimm családfa albumot), a fegyverek közül pedig elvisznek annyit amennyit tudnak.

14.jpg

Az őrsön helyzet van, sorozatos betöréseket, összetűzéseket jelentenek be, kiürül az egész épület, csak Wu és az adminisztrátorok maradnak. Hank-et értesíti, aki javasolja az őrs lezárását, most mennek Nick-ért. Wu igyekezne is, de még felveszi Nick telefonját, elmeséli Adalind-nak tőmondatokban mi történt eddig. A nő csak azt szeretné, ha Wu közölné Nick-kel, hogy a fia jól van és nagyon szereti. A hívást megszakítja, mert ezt a beszélgetést Renard hallgatta ki, nem boldog ettől a szerelmi vallomástól. A férfi közli, hogy Rachel halott, Diana ölte meg, talán Adalind biztatta rá? A nő majdnem kiröhögi, őt aztán nem érdekli Renard szeretője. A férfi ekkor veszi észre az óriási gyémántot Adalind ujján, a nő közli, hogy hát ez az eljegyzési gyűrűje, az esküvőről Bonaparte-t kérdezze, az esküvőszervezőt. Renard akkor marad is vele, ne csalódjon Bonaparte, de Adalind megnyugodhat, majd a szófán alszik.

15.jpg

Az Északi-őrs tagjai megérkeztek Nick-ért, biztonságos helyre akarják vinni, a Grimm nem ellenkezik. Wu próbálja őket megállítani, kettő átváltozott rendőrt el is intéz, de Nick-et így is elviszik. Hank, Eve, Trubel is megérkezik, irány az Északi-őrs. A Grimmet a keveréklény rendőrségen sok „szeretettel” fogadják, Bonaparte is megérkezik, a Grimm könyvet akarja. Elkezdődik Nick kihallgatása a varázslószörny által, természetesen Kelly-vel zsarolja meg végül. Nick már hajlana a cserére, amikor is megérkezik a megmentő csapat, fegyverek dördülnek el mindenhol. Bonaparte igyekszik meglógni, de Eve utoléri, elkezdik egymást gyepálni, végül azonban a nő súlyosan megsebesül, Bonaparte pedig elmenekül.

16.jpg

Adalind fájdalomkiáltással ébred fel, érzi, hogy Eve súlyosan megsérült. Bonaparte érkezik meg, Nick búvóhelyét akarja meg tudni. Fojtogatni kezdi a nőt, aki így már kénytelen megmondani a Grimm címét. Trubel kimenekíti Rosalee-t és Monroe-t a fűszerüzletből (megöl pár Karom tagot), Nick pedig hazaérve az alagútba megy a botért. Adalind felébreszti Diana-t, egy üzenetet kell átadnia Kelly apukájának. Nick sikeresen alkalmazza a bot erejét Eve sebén (majd zsebre vágja azt), azonban más is történik, a magához térő Eve hirtelen átváltozik és kínoktól kezd el fetrengeni, míg el nem ájul. A többiek ekkor érkeznek meg, időben ahhoz, hogy ők is lássák a megjelenő Diana-t, aki elmondja, hogy az anyukájától kicsikarták a címét. Nick intézkedni is kezd a védelemről, őrszemeket küld ki a tetőre, míg ők az ablakokat erősítik meg.

17.jpg

Adalind aggódva érdeklődik, hogy sikerült-e az üzenet átadása, Diana ekkor veszi észre, hogy anyukáját bántották, még hozzá apukája barátja. A nő ágyba kíséri lányát, ő is mellé fog feküdni. Közben megérkezik a Fekete Karom a gyárépülethez, teljesen körbe veszik őket, nincs más menekülési út csak az alagút. Nick cipelni kezdi Eve-t, aki ekkor tér magához, könnyekben tör ki, nem érti ezt az egészet, Juliette tért vissza? Nick kivételével mindenki lent van, a férfi ekkor zárja rájuk a lejáratot, egymaga várja a támadókat. A lőszer elfogyása után már puszta kézzel és kézi fegyverekkel öli a keveréklényeket, míg végül eltalálják.

18.jpg

Az alagútban közben többszörösen szétválnak, Trubel és Eve hátra marad fedezni a többieket, míg azok a kijáratot keresik. Trubel aggódva kérdezi hogy van Eve, aki kicsit össze van roppanva, sok érzelem tört rá. Közben Nick meglőve is tovább küzd, elintéz pár féllényt, amikor is újabb golyókat kap be, holtan hull a padlóra. A Karom tag jelent Bonaparte-nak, elintézte a Grimmet, ekkor élve jelenik meg Nick mögötte, meglepődni sincs ideje. Monroe és Rosalee az egyik alagutat fedezik fel, a nő ekkor találja megfelelőnek az időt a vallomás tételre: terhes! Monroe örömkönnyekben tör ki, nagyon örül ennek a hírnek. Nick az életmentő botot csodálja, amikor is Bonaparte és Renard jelenik meg. Bonaparte kicsit bosszús, hogy nem hamarabb ölte meg a Grimmet, de majd most pótolja! Átváltozva fojtogatni kezdi, ezt csak akkor hagyja abba, amikor holtan esik össze, Renard átdöfi egy karddal Diana irányítása alatt, bosszút állt az anyja bántalmazásáért. Renard és Nick néz egymással farkasszemet, innen hogyan tovább?

19.jpg

Köszönöm az egész évados figyelmet, találkozunk a sorozatzáró évad hogyvoltjainál! Hamarosan!

Címkék: grimm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.08. 18:19:41

annyiszor kerültem nézésbe' és most olvasásba' méregzsák állapotba', h előbb letudok pár sorozat Shavasana-t, érdemi kommentelés előtt.

(és MI nagyon köszi a hv-ket, kapitánylány, imádtam mindet!)
-vizimarcang-
xD

2017.06.10. 19:20:41

szóval azt szeretném kérdezni, most hogy lenyugodtam (hazudok, ideg vagyok, nyilván), hogy haladsz-e tovább az igazi finisbe, vagy tartasz szünit? (ha igen, akkor mekkorát, és miért, és tökjó hogy nem, és egyből folytatod)
xD

Gabba 2017.06.10. 20:25:29

jó kis évadzáró lett ez, mehetnénk gyorsan tovább szerintem is, remélem @Kapitánylány: figyel a tömegek hangjára

kíváncsi vagyok, milyen lesz Julis most, hogy elvesztette a harci parókáját :-P

na meg az ultimate battle Nick és közösen utált főrendőrünk között

2017.06.13. 18:43:33

@Gabba: mi leszünk a 'csak csendben olvasó tömegek' magyar hangja ;)

Kapitánylány 2017.06.15. 11:04:52

@Gabba: @Biriksz_Krokiksz!: itten vagyok, terveim szerint kisebb szünet után folytatom, nem sok rész ez már! :)

2017.06.15. 17:52:22

@Kapitánylány: ugrál! örül! én! Tarzan! szereti! Dzsént! (remélem, az az irl neved, ha nem, akkor is!) :*

2017.06.16. 06:09:05

@Pácsó Ármándó: nem, de leszek, egyelőre a csatakiáltása elsajátításánál tartok, már elég jól megy.

Pácsó Ármándó 2018.04.26. 21:23:30

Nekem még mindig furcsa ez a megjavult Adalind, nehéz hozzászokni.
Amúgy nem jár suliba Diana?

Kapitánylány 2018.05.01. 14:25:05

@Pácsó Ármándó: Diana-nak szerintem nem kellene emberek közé járnia, az emberek érdekében...
megjavult Adalind nekem is furcsa, de hozzá lehet szokni ;)

Pácsó Ármándó 2018.05.01. 17:32:43

@Kapitánylány: Akkor legalább a szülei felvilágosíthatnák, hogy mit szoktak csinálni az emberek és mit nem, mert nem maradhat örökre otthon. Nincs ott egy Roxfort valahol? :-)

Kapitánylány 2018.05.12. 11:22:45

@Pácsó Ármándó: ja, és aztán ő lenne az új Voldemort női kivitelben, mi? :D

Pácsó Ármándó 2018.05.12. 12:20:04

@Kapitánylány: Simán! :-)
Mikor folytatódik ez a méltán népszerű sorozat az utolsó évaddal? ;-)

AaannnaaA 2018.05.12. 13:37:52

@Pácsó Ármándó: Látod, én pont ugyanezt akartam kérdezni! :)
Ha már Tőlem a kedves olvasók kérték és megkapták a Homeland S05-öt, ezennel megigénylem a Grimm S06-ot is!! :DD

Pácsó Ármándó 2018.05.12. 13:53:54

@AaannnaaA: Támogatom és erre biztatom a csak csendben olvasó tömegeket is! :-)

Gabba 2018.05.12. 17:45:50

@Kapitánylány: @Pácsó Ármándó: @AaannnaaA: én már úgy forrongok, hogy leöntöttem magam kávéval!

Pácsó Ármándó 2018.05.12. 20:19:21

@Gabba: Én meg meleg tejecskével! :-))
süti beállítások módosítása