Hogy volt?

Exek az édenben 1x21 - Majdnem meglepődtünk, hogy melyik fiú esett ki

2017. május 25. 10:58 - Dzsudibí

Korai ébredés, Milán viszi a megmaradt két bulát randizni, Franci és Tamás még a takaró alatt, Berni rohangál a szobában, mint a mérgezett egér. Norbert szerint ez csak egy flört közötte és Berni között, de nem szabad elfelejtenie, hogy odakint majd 3 nővel kell elszámolnia, nem tudom, hogy ez már including Bernike, vagy még kint is hülyített valami jobb sorsra érdemes naiv leánykát, plusz Dia és Zsuzsi, de kezdetnek mindenesetre jó, hogy legalább a helyzetet felismerte. Milán ezzel szemben most egy kicsit elveszettnek érzi magát, mert a párosok erősek, mi meg tudjuk, hoyg ma egy fió is hazamegy Zsuzska után, úgyhogy majd kiderül, mennyire. 

1_8.png

Amíg a csajok MIlán társaságában egy pöpec kis vízesésnél múlatják az időt, Tomi és Norbi, a lányok hiányát enyhítendő, szívecskés lufikat fújnak egymásnak. Jól megszórják az ágyakat rózsaszirmokkal meg lufikkal, hogy a szeméyzetnek majd legyen mit takarítania, Tamás meg magyarázkodik a kamerának, normál esetben ő nem ilyen romantikus, de hát unatkozik basszameg, micsináljon az ember, max ezt lehet, vagy szopatni, vagy nyalni. Édes faszom, lőjetek le.

2_8.png

3_8.png

A tablet már megint árulkodik, valaki azt mondta valakinek, hogy veled szeretném folytatni a játékot. A két agytröszt hamar rájön, hogy ezt Milán mondhatta valamelyik lánynak, Norbi kioltja az életéből Milánt, ha Berninek. Márpedig Milán Bernit győzködi, miközben Franci a kamerának megvallja, hogy kicsit bűntudata van Milán miatt, mert lehet, hogy neki is része volt abban, hogy egyedül maradt, amikor Milán komolyan vette, hogy ő majd kiejti Tomit, és Milánnal fejezi be a játékot. Hazatértükkor Tamás és Norbi azonnal kérdőre vonják Milánt, Norbi csalódott, hogy egy igaz és hű barátja már megint át akarta baszni. 

4_8.png

5_8.png

A rózsaszirmoktól benedvesedett Bernike zuhany közben panaszkodik Norbinak, hogy mi féreg ez a Milán, hogy barátságokat leköpve és meggyalázva próbálta őt behálózni, Norbi rögtön level 2-re vált, és közli, hogy ő mindig is érezte, hogy Milán és ő nem egy szinten vannak, és ő sokkal okosabb Milánnál. Mindezt úgy, hogy Milán jó szokásához híven megint megjelent hívatlanul a szobájukban, és kihallgatja az egész beszélgetést. Nagy balhé keveredik, Berni és Norbi Tamást győzködik, hogy Franci ellene fog fordulni, és jól gondolja meg, hogy bízik-e benne. Nem mintha lenne más választása, mert ha nem Franci, akkor Berni, és akkor meg szívszerelmének, Norbinak kell húznia a picsába. Ezek után még bevágják Franci napokkal ezelőtti, a kamernak tett ígéretét, hogy Milánnal fejezi be a játékot, de engem nem vezetnek meg, mert mostmár tudom, hogy a vágásnak nem mindig szabad hinni.

16_6.png

A gyerekek közös programra mennek, mindenki örül, kivéve Tamást, mert ugye ő itten az észosztó, kivételesen viszont igaza van, mert valaki ki fog esni. Sylvi várja őket a parton, a közös program érdeklődés hiányában elmarad, kaptok helyette kiválasztást gyökerencek, egy fiú ma hazamegy. A lányok döntenek, de előtte a fiúknak virágfüzeret kell aggatniuk annak a lányka a nyakába, akivel folytatni akarják a játékot. Nem születik nagy meglepetés, Tamás Francit választja, Norbi eljutott level 3-ig, és mostanra Berni álmai nője, így természetes, hogy vele akarja befejezni, Milán pedig továbbra is bízik Franciban, merthát megbeszélték, vagy miafasz. Franci kap egy percet, hogy átgondolja, eközben Tamás olyan arcot vág, hogy már csak egy kis hitlerbajusz hiányzik róla. 

6_8.png

7_8.png

8_8.png

9_8.png

10_8.png

Franci végül dönteni kényszerül, és nem fogom lelőni a poént azzal, hogy ő is csak nőből van, ezért a pina a szív az úr, és Tamást, a szerelmét választja Milán helyett, aki meg balga módon arra építette a játékát, hogy sir Francis a végén majd nem bassza át. Hát, összegezném: rábaszott.

17_5.png

18_5.png

Az utolsó estét töltik a fiatalok a villában, Tamás megvallja Francinak, hogy azértk icsit remegtek a tökei, hogy kit fog választani. Vacsoránál gyilkos szemekkel méregetik egymást, majd jön a dráma, Norbert nem melegített be a szaknderhez tegnap (facepalm bazdmeg), és most valaki tűkkel szúrkálja a csontját, és azt ugye mindannyian tudjuk, hogy nincs komolyabb betegség, mint a férfibetegség.

12_8.png

A maradék 10 percet rááldozzuk egy karaoke versenyre, és akkor ezúton megemelném a kalapom a szerkik előtt, hogy basszátok meg, tényleg ez a max, amit ki tudtatok hozni ebből? Annyi lehetőség, annyi kihasználatlan feszültségforrás, váratlan fordulat... Ti meg bebasztok az utolsó előtti estére egy kibaszott KARAOKE ESTET???? Édes faszom, komolyan. Franci megsértődik, mert Tamás kifigurázza, Bernike lerendezi az egészet azzal, hogy nincs itt kérem min megsértődni, hát már hányszor kifigurázta, Tamás pedig kjelenti, hogy nem foglalkozik idiótákkal. Üzenem: jó döntést hoztál Francis! Franci szenzi, most érinti meg Milán és Zsu kiejtése, némi hálát várna Tamástól azért, hogy nem ejtette ki. 

13_8.png

14_7.png

15_7.png

Holnap döntő, melynek apropóján visszahozzák a korábban kiesett játékosokat, köztük Zsut is, úgyhogy tessék számítani üvöltözésre, könnyekre, meg drámára, csók mindenkinek.

235 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hétkilenced 2017.05.25. 22:25:08

Jesszus, Berni hogy koncentrál, hogy felfogja Milán mit mond:D

Chuck Νorris 2017.05.25. 22:25:30

fémhuszasokba kapják a lét? :)

Nethooligan 2017.05.25. 22:25:43

@Hétkilenced: Feleslegesen erőlködik. :)))

Mók_Ica 2017.05.25. 22:26:17

Franci reakciója most nagyon gáz volt......

Mók_Ica 2017.05.25. 22:27:23

@Kecsolecso: kiakadt, hogy nem ők kaptak zsákot Csabitól..... ha nyernek is, egyre csökken a nyeremény.....

Chuck Νorris 2017.05.25. 22:27:24

miért nem akkor teszik be ezt a LEMARADTÁL?-T mikor bernikét mutatják? :)

Nethooligan 2017.05.25. 22:28:06

@Kecsolecso: @Mók_Ica: Izgul. És nem bírja elviselni, ha nem rá(juk) rak valaki.

Mók_Ica 2017.05.25. 22:28:27

@Chuck Νorris: remélem így kell hazahozniuk!!! :))))

egyébként a 10 mila - tényleges nyeremény összegét fel fogják osztani???

Kecsolecso 2017.05.25. 22:28:28

Vajon Zsuzsi kinek adja?:))

Chuck Νorris 2017.05.25. 22:28:39

most komoly erre a zsura hegyezik ki az egész végjátékot. jáááj de fáááj

Chuck Νorris 2017.05.25. 22:29:27

@Mók_Ica: már a repülötéren megfogják öket :)

Mók_Ica 2017.05.25. 22:29:36

@Chuck Νorris: borzasztó és szánalmas...... :((((

Nethooligan 2017.05.25. 22:29:43

@Mók_Ica: A személyzet között. :)

Kecsolecso 2017.05.25. 22:30:30

A vesztes pár megtarthatja a pénzt? Mert akkor 2-2-3-3 millió ami nem nagy különbség

Hétkilenced 2017.05.25. 22:31:19

Lel, Zsuzsi bazmeg. Börniék nyertek.

Chuck Νorris 2017.05.25. 22:31:20

szép szinjáték volt :)

Mók_Ica 2017.05.25. 22:31:23

Franci és Tompika jól kiakadt......

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.25. 22:31:25

Barbi-TF, Milán-NB, csaba-NB, Andi-NF, Zsuzsi-NB

Hétkilenced 2017.05.25. 22:33:16

Tomi: "kik ezek te? Szánalmasak mind, úgy érzem, én vagyok az igazi győztes!" :DDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2017.05.25. 22:33:18

még pont Norbi bűnbánatára volt szükség a végére.......

Tompiból pedig kijött az igazi énje......

Nethooligan 2017.05.25. 22:33:38

Ez a Tomi még mindig hozza a formáját. Igazi tapló.

Chuck Νorris 2017.05.25. 22:34:26

sztem milán zsu berni norbi kap 1,5m-át, amiböl lejön kb a fele mint ado, szal lesz mindnek 750000 ft-ja :)

Mók_Ica 2017.05.25. 22:34:36

Tompikám.... emeld még magasabbra az orrod...... pfffff

Nethooligan 2017.05.25. 22:35:17

@Mók_Ica: Szerintem Milánnal nyert volna Franci.

Hétkilenced 2017.05.25. 22:35:31

Na hát köszi Viasat, ez jó szar volt. Ilyet többet nem kérünk.

hszs 2017.05.25. 22:35:54

@PeniValdes: lökheted a Börnit :-)

hszs 2017.05.25. 22:36:33

@Hétkilenced: meg még ezt is "elintézte" Börninek! :-)

Knapp75 2017.05.25. 22:36:54

Keresztes Ildikó óta nem volt ilyen nehéz dolga zsűritagnak, mint most Zsuzsinak...

Kecsolecso 2017.05.25. 22:37:07

@Nethooligan: Akkor Tomek is a pénzosztók között lett volna

Nethooligan 2017.05.25. 22:37:16

Végre vége!
Remélem a nézettségen is látszani fog a színvonal és a Viasat elgondolkodik a hogyan továbbról.

ÉH-t vissza!

Mók_Ica 2017.05.25. 22:39:08

@Nethooligan: egyébként vszínű :))))

@PeniValdes: Tompi ezt "megérdemelte".... megdolgozott a többiek unszimpátiájáért.....

Knapp75 2017.05.25. 22:39:39

Zsuzsi gáz volt, ennek ellenére jól megrendezték a "szoros" finálét, mert ugye biztos véletlen, hogy 2:2 után pont a sértődött hisztérika dönthet.
Az meg "vicces"? hogy végül a győztesek 3 millióért csináltak hülyét magukból.

Nethooligan 2017.05.25. 22:39:47

@Kecsolecso: Na bumm! Annyira szerelmes, hogy odaadta volna Francinak. Vagy nem? :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.25. 22:40:23

@Mók_Ica: érzelemből döntöttek...a könnyek sikerre visznek

Nethooligan 2017.05.25. 22:42:17

@Knapp75: Amilyen szar műsort nyújtottak még sok is. Én kifizettetném a nyereményükből a nyaralásuk költségeit repülőjegyestől. :)

Mók_Ica 2017.05.25. 22:42:38

@PeniValdes: még Franci is ki akarta tenni Tompit..... azt nem gondolták, hogy a kiesettek döntenek..... nem kalkulálták bele a nagy taTTikába....

Knapp75 2017.05.25. 22:44:20

@Mók_Ica: Bódi Sylvi egy hétvégén megkeresne annyit, ha "dubajozna"...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.25. 22:44:52

@Mók_Ica: nekem ők kevésbé buktak meg emberileg,mint Norbiék. szegény zsuzsit az érzelmei vezették,túl normális volt.

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.25. 22:46:45

@Mók_Ica: Ja, az kb. 2 és fél milla, amivel nem messzire mennek. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.25. 22:46:48

egyébként szerintem Franci meg Tomi nincs együtt már...

Knapp75 2017.05.25. 22:47:36

@Nethooligan: Nem a játékosoké a felelősség, őket valaki kiválogatta, aki valamivel többet keresett.
Az 5 kiesett ex végül azért ment vissza, mert úgyis Balin vártak a közös hazautazásra? :)
Akárhogy is, az utazásukra vagy a kiesett játékosok szállására is elment annyi, mint a győztesek díjazására.

Nethooligan 2017.05.25. 22:47:59

@PeniValdes: Hát Norbi nálam is nagyot zuhant. Berni egy kis csinos kígyó. Tomi egy öntelt pöcsfej pojáca. Egyedül Franci maradt emberféle, bár őt nem tudom hova rakni. Okosan játszott talán...

Mók_Ica 2017.05.25. 22:48:40

@Knapp75: lehet, meg is teszi ;))))

@PeniValdes: ezt azért a szerkik még jól meg is "támogatták"..... ami sztem genyóság volt..... Zsuzsi beteg.... nem lett volna szabad ennek és így kitenni őt..... egy darabig még vicces is lehetett, de a vége abszolút túlment a tűréshatáron......

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.25. 22:50:06

Hát én valszeg nem jutok ki soha Balira, pláne úgy, hogy ilyen helyen nyaraljak 5 hétig, ingyen kaja, pia, nő. Úgyhogy a "nyertest" max. egy használt autó ára választja el a "vesztestől". Mi ez a nyeremény egy való világos 36 millához képest?

Berborosz 2017.05.25. 22:51:46

@PeniValdes: Én meg a te Tompikádat...

Nethooligan 2017.05.25. 22:52:58

@Knapp75: Igaz, a szerkesztőknek kellett volna izgalmasabbá tenni.
A többi költség ok, az a műsor gyártási költsége, ami semmilyen összefüggésben sincs a nyereménnyel. Azt a tévé a reklámokból próbálja visszahozni.

Mók_Ica 2017.05.25. 22:55:07

@PeniValdes: Zsuzsi elvesztette a realitás érzékét.... ezt nem kellett volna hagyni..... de hogy Norbi mekkora pöcsfej, azt pont Zsuzsinak kellett volna a legjobban tudnia.....

Nethooligan 2017.05.25. 22:56:27

@PeniValdes: Jó, akkor ringyó. Legalább rímel a kígyóra. :)

tena_lady 2017.05.25. 23:05:06

Most akkor Norbi meg Berni nyert 3 milliót fejenként, Franci és Tamás pedig 2-2 milliót. Ezért ölték egymást vagy 6 hétig? Meg mi ez már, hogy így szét lett dobva a lóvé? Így nincs is igazán nyertes. Vagyis 4 nyertes van. Remélem nem lesz ennek folytatása, mert zavaros az egész úgymond játék. Viszont örülnék egy Ádám keresi Évát 2-nek. Múltkor volt a pornós csaj a párjával Lakatos Márk műsorában, szóval jól sikerült a párkereső, ha azóta is együtt vannak. Egy másik pár meg a 4 esküvőben házasodott össze. De amúgy is, maga a műsor volt vicces, ahogy meztelenül feszengtek egymás előtt. :)
Visszatérve a exekre. Van valakinek valami infója, hogy Bali után Norbi melyik nővel maradt együtt? :P

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.25. 23:21:24

@tena_lady: Nem Tamás és Franci nem nyertek pénzt.

Berborosz 2017.05.25. 23:24:26

@PeniValdes: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál...

gróf Kéteffy Pszilon 2017.05.25. 23:25:35

@tejfölöszöldbabfőzelék: És a hozzájuk került két zsákkal mi lett?

mézescsók 2017.05.25. 23:25:42

A legrosszabbul Norbi járt. Zsuzsa egész életében a nyakára fog járni - lehet, hogy háromévenként, de akkor is - és azt rikácsolja, hogy mi mindent tett ő érte és a családjáért. A nyomorult nem szabadul tőle soha és kötelessége lesz hálásnak lenni.
A gömbös megoldást vártam, mert az izgalmasabb, de ez igazságosabb. Akárki maradt bent az utolsó 4-ben, annak volt valami oka. Vagy az ügyes taktika, vagy a vakvéletlen, tökmindegy. Akkor meg kapjon valamit.

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.25. 23:27:43

@Kéteffy Pszilon: Az maradt a viasatnál. Ne félj, ki van ez találva. :)

mézescsók 2017.05.25. 23:27:46

@tejfölöszöldbabfőzelék: Ez biztos? Mert én valahogy nem hallottam, hogy a 2. helyezett párosnak át kéne adni a zsetont az 1.-nek, vagy hogy az megy vissza a csatornának.

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.25. 23:30:48

@mézescsók: Norbi és Berni nyertek bruttó 3-3 milliót Tomi és Franci meg semmit. Azt a pénzt megtartotta magának a viasat.

Mutyuer 2017.05.25. 23:35:57

@tena_lady: az a meztelenkedos musor ennel is rosszabb volt... De a flugos futam szerintem marha jo volt legutobb:) asszem ez volt a neve... Na ott aztan volt kuzdes!:)

Mutyuer 2017.05.25. 23:40:17

@Knapp75: hmmm a kutya se fog emlekezni rajuk, kevesen neztek a musort. Par ev es csak derengeni fog hol is lathattad oket, mint gerit

Knapp75 2017.05.26. 00:02:58

Az igazi pitiánerség, hogy a 10 millióból csak 6-ot osztanak ki végül, ezt lehet viszonyítani mondjuk Bódi gázsijához, vagy a műsor teljes költségvetéséhez.

Szerencsétlen, ostoba (lásd "műveltségi" vetélkedő) embereket aláznak ennyi pénzért, miközben ennél még a szintén ostoba műsorvezető is többet visz haza, pedig neki az is túl nehéz feladat volt, hogy pár naponta feltegyen 5 különböző, értelmes kérdést...

A szerkesztők, a műsorvezetők és a szereplők viselkedése is kínos volt, szóval jól kimaxolták. :)

Kemptener 2017.05.26. 00:03:17

A széria letaglózott. Megnéztem minden részt, de egyetlen szerethető karakter nem találtam a sorozatban, erre azért még a TV2 ÉH3 produkciójában sem volt példa. Ezért is volt itt a Blog-on is a többség véleménye, hogy egy vasat nem adna egyetlen döntős szereplőnek sem. Én a sorozatot így értékelem:

1) Helyszín: Tökéletes, de többet is ki lehetett volna hozni belöle. Alig volt vágókép a tájról, mintha nem egy hónapig, hanem 1 hétig lett volna kint a stáb.
2) Műsorvezető: Szánalom, hogy a kiöregedő, exmodel (városi legendák szerint prosti)helyett nem volt más bevethető. Ha már beszervezték, akkor stílusosabb lett volna játékosként, mellé Kedves Ferenc úrral. Ott már a szálakat is lehetett volna kavarni, hiszen lett volna pár bevethető ex mind a két oldalon, mondjuk a komplett Sugarbirds. :). Egyébként műsorvezetőnek gyenge, ráadásul beszédhibás. A ráadott ruhák, és a frizurája 10 évvel öregítette. Szánalmas kapálózás arra hogy a megélhetési celebböl tévés celebet faragjanak. Gondolom ezért lovagolta meg a müsort (meg mást is) és dobta be újabb akt képeit.

3) Szereplők: évről évre meggyőződök arról, hogy mindig van lejjebb, vagy a színítanodáink egyre jobbak.

4) A műsor vontatot, és a végére unalmas volt. A hibát a vágó munkában látom. Gyakran összefüggéstelen volt a történet. A korábbi ÉH szériékban, legalább volt visszajátszás, itt csak a balhé, és dráma volt, majd átmenet nélkül a vitatkozók egymás seggét nyalták, érthetetlen döntéseket hoztak a kiszavazásokon, többnyire "irányított" szaga volt. A szervezett programok is erőtlenek, és fantáziátlanok voltak. Akkor dobtam le a láncot amikor a három otthon maradt kanegér, agyon tetovált macsó (?) "spontán" kitalálta, hogy beöltöznek nöi ruhába. Aha! Nagyon életszerü. Ebben fantáziát csak a buzeráns stylist láthatott, ki másnak juthat ilyen az eszébe? Ezen kívül a szervezett játékoknak, feladatoknak sem volt tétje. Senki, semmilyen előnyt nem kapott, védettség, vagy kiesés nem volt. A casting is teljes csöd volt. Kivéve ha az volt a cél, hogy a szereplők többsége az előember szintjét üssék. Korábbi részek szerencsétlen szereplőit is sikerült beszervezni. Külön gyöngyszem ebben a tekintetben a Milán nevü agysebész, aki kicsinálta rövid idön belül azt a nőt akivel döntőig mehetett volna. Nem merem elhinni hogy ez a retardált azért kellet a show-ba, hogy az izmait feszítse a női nézők örömére. Ehhez találhattak volna kevésbé kretén izomagyút is. Ezen kívül a "szakmai" stáb kockáztatta a Zsuzsa nevü játékos mentális egészségét és talán testi épségét, már amennyiben nem megrendezett volt az esti "fasszopó geci"-zéssel induló külön szám. Nem kellett volna túlhúzni a rendezőknek, így is rájátszottak már nagyon a Berni-Norbi vonzalomra. Ha a korábbi szériák minöségét követte volna a rendezö stáb, szükségtelen lett volna ez és a többi primitív dráma. Nem Való Világot akartam nézni, az ÉH eddig minőségi különbség volt, most lement "Pumpedgabóba".De ha már ott volt, mutathattak volna pár csöcsöt, segget nem pedig a gúnár nyakú szánalmas, 2 perces lepedő tornáját.
Összegezve: egy kalap szar volt a műsor. Erre kár volt költeni.

Costanza 2017.05.26. 02:07:49

OMG. csicskak, semmirekellok, es luzerek tokeletes szedett vedett tv musora es lekepezese ennek a fostalicska magyar tarsadalomnak. Zsuzsinak a homlokara kell tetovalni szepen az L betut.
A legjobb a tesco gazdasagos nyeremenyfaragas volt a vegen, igy tunnek el hirtelen varazsutesre milliok :D

2017.05.26. 05:19:13

@mézescsók: "A legrosszabbul Norbi járt. Zsuzsa egész életében a nyakára fog járni - lehet, hogy háromévenként, de akkor is - és azt rikácsolja, hogy mi mindent tett ő érte és a családjáért. A nyomorult nem szabadul tőle soha és kötelessége lesz hálásnak lenni."
...és valóban, szinte látom magam előtt, oly szépen leírtad.

2017.05.26. 05:21:15

tippem szerint csak a győztes pár kapja meg a zsetont, úgy lenne ennek az egész hóbelevancnak tétje, meg értelme.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.26. 08:16:52

@tejfölöszöldbabfőzelék: nem,szerintem Diával, facebook következtetés,meg verebek

takacs 2017.05.26. 08:21:19

Itt egyértelműen a szerkesztők bacták el a formátumot...annyi lehetőség lett volna csavart vinni a játékba (védettség, kiesett visszatér, videók visszanézése stb..) A végjáték is lehetett volna izgalmasabb, pl mint a survivorban, mindenki hazajön (egyébként olcsóbb is lett volna valszeg) és élő adásban 10 kieső 1-1 millát ad.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.26. 08:27:13

fordított zsuzsi kellett volna norbiban

Mutyuer 2017.05.26. 08:52:25

@mézescsók: megerdemli. Remelem igy is lesz. Kellett neki hiu remenyeket taplalni a noben... Adja az eg hogy igy legyen, bar amilyen idiota az a pasi, ugyse fogja fek az agyaval hogy talan nem a farkaval kene gondolkodnia

Nlion 2017.05.26. 09:02:08

Igazából mondhat akárki bármit. Norbi nyerte meg az egészet. Berni is miatta nyert és ha nem játszák le nekik azt a videót a végén akkor mindegyik zsákot ők kapták volna.

bigfatliar 2017.05.26. 10:30:21

Többen is kérdezgették, hogy Dia- Norbi együtt van e és Tomek- Franci is. Az instagramjaik szerint mindkettő zsák megtalálta a foltját, mert a képeken nagyon úgy tűnik,hogy együtt vannak.... :D

mézescsók 2017.05.26. 11:46:37

@tejfölöszöldbabfőzelék: Már máshol is olvastam, de még mindig nem emlékszem, hogy a műsorban elhangzott-e. A játékosok nyilván tudták, de azért a nézőknek is elmondhatták volna.
Bár tulajdonképpen mindegy. Mármint nekem

.@Biriksz_Krokiksz!: Ha inn nézem, Norbi lúzer.3 millióval nincs megfizetve.

@Mutyuer: Szerintem Zsuzsa saját magának táplálta azokat a hiú reményeket. Amikor azt mondta a nőnek Norbi, hogy vele akarja végigvinni, azt szerintem a játékra értette. És Zsuzsát nem ő ejtette ki, hanem Franci. Amúgy, ha azt mondta volna, hogy ismét elemi erővel dúl köztük a love, az is érthető lett volna.
Norbinak akkor éppen nem volt másik választási lehetősége, de ha lett volna, épeszű pasas nem mondja egy nőnek, akitől a játéka függ, hogy tűnés a közelemből, a látásodra is kiver a hideg veríték, stb. Konkrét esetben már csak a közösen megélt dolgok miatt is.
Arra pedig nem emlékszem, hogy Norbi forró érzelmekről biztosította volna a nőt. Azt a nőt, aki a jelekből helyes következtetéseket is levonhatott volna, ha van egy csöpp esze.
És Oscart neki.

Mutyuer 2017.05.26. 15:14:49

@mézescsók: Érdekes, mert én fordítva látom :) Igenis mondta neki Norbi hogy szereti, amiket visszajátszottak nekik ott is több ilyen pillanat volt. Sőt, mialatt zsuzsával volt, többször mondta tominak is hogy ő bernivel játszana inkább, meg hányszor mondta a kamerába hogy bernit meghúzná... Nem is értettem a logikáját (milánnak se mikor kiejtette andikát, biztos pár volt neki). Amit most se értek, hogy azt hangoztatták nem akar senki érzelmeket vinni a játékba. Miért is? Ha tényleg taktikai szempontból nézte volna a játékot, akkor zsuzsával akarta volna véghez vinni. Oké, franci ejtette ki zsuzsit... De nekem senki ne mondja hogy nem ezt akarta Norbi, főleg hogy ennek hangot is adott. Norbi egy beteges hazudozó, még mikor nem vetítették le a filmet előtte is smúzolt zsuzsinak. Annak mi értelme volt? Ja, és még amiket nem adtak le adásba... Vajon miért volt ennyire kiborulva zsuzsi? Talán mert ez a majom ígérgetett neki fűt fát, ami egy dolog. De számtalanszor megalázta, a többi fiúnak ilyeneket mondott hogy az ágyban is vannak vele problémák...Milyen paraszt ember az ilyen? Én még ilyen gerinctelen embert egy valóság showban se láttam, pókmajom a lába nyomába se ér. Ja, és tényleg tomi meg franci érdemelte volna meg a fődíjat, ha már ilyen szűkös volt a kínálat. Inkább ők... Franci-milán páros megnyerte volna, itt rontotta el franci. A fene tudja egyébként hogy végülis nyertek-e tomiék, kár hogy ezt nem emelte ki szörfösbarbi. Tök nem egyértelmű

mézescsók 2017.05.26. 16:34:50

@Mutyuer: Akkor nyilván nem voltam elég figyelmes, mert szerelemről, szeretetről egy szót sem hallottam. Olyasmit hallottam,hogy veled maradok, mindig melletted állok, stb., de többször eszembe jutott, hogy a lány miért nem veszi észre, hogy a pasas ennyire langyos? Arról már nem is beszélve, hogy az nem okozott számára gondot, hogy Dia után egy nappal már Ő a társ, de bezzeg amikor ő teszi ki a lábát, akkor hipp-hopp pótolják?
Azt egy percig sem mondtam, hogy Norbi egy jellemóriás, de azon már túl kellene lépni, hogy megalázás, árulás, stb., ha másik lép a kiesett játékos helyébe. Mi mást csinálhatott volna? Ez páros játék. Diával kezdettől egymásra kattantak. Zsuzsa kényszerpálya volt (bejött és választhatott, hogy kivel akar aludni, ki lesz a párja - mondhatta volna neki, hogy húzz innen, és nem akarlak?), Berni részben szabadon választott (a kölcsönös kémia miatt), részben kényszerpálya (nem volt más)..

Mutyuer 2017.05.27. 00:15:11

@mézescsók: hu abban nagyon egyetertek, hogy elozo nap diaval volt n, es tenyleg gaz volt hogy zsu tudomast se vett rola.eleve egy marha beteg dolognak indult zsu reszetol is, ez igaz. De en tartom, hogy nem kell kimondani azokat a bizonyos szavakat. Tettek es simogatasok is jelezhetik a szerelem mimeleset, es maris felreerthetoek azok a mondatok. Hajlamos vagyok en is tobbet belelatni ilyen helyzetbe, talan ezert tudok egyutterezni zsuval. Azt megkerdezhetem hogy ferfi vagy no vagy? Ha no akkor tok ferfias a gondolkodas modod, tipikus racionalis latasmod:) tenyleg csak kivancsisag. Jelentkezned kene egy ilyen jatekba :D nagy eselyekkel indulnal. Visszakanyarodva, en valoban ugy gondolom hogy zsut megalazta norbi, tovabbra is. Ez az utolso resz rendkivul nyomaszto volt, az ott nem hiszti volt hanem onkivuleti allapot

mézescsók 2017.05.27. 20:05:08

Nem írtam és nem is gondoltam, hogy Norbi korrekt módon járt el, csak annyira hibásnak nem látom a történtekben, mint sokan.
Tisztességesebb lett volna, ha tisztázza Zsuzsával, hogy a játék idejére lesz a párja, de másra ne számítson. És nem tudhatjuk, hogy nem történt-e valami hasonló, csak nem hatott. Olyasmi volt, hogy vitáztak ketten - főleg Zsuzsa bejövetele után - és mondta a srác, hogy nem tudja, miről beszél a lány, aki általában úgy viselkedett, mint egy megszállott.
A testbeszéd tényleg árulkodó lehet, de amíg Diával állandóan fogták egymás kezét és folyton egymás nyakában és szájában voltak, ez Zsuzsával jóval ritkábban fordult elő (néha buli alkalmával). Egymástól elfordulva, az ágy két szélén aludtak. Voltak jelek, hogy ez kényszerszövetség legfeljebb.
Röviden: én nézőként nem éreztem Norbi részéről a külsőségekben sem a ragaszkodást.
A másik: Ha valaki egy ilyenfajta játékba kerül, annak kell pár a másik nemből (egyébként érdekelne, hogy mi lett volna, ha két pasi választja egymást?). Amikor Zsuzsa bejött, ő választhatott párt, nem Norbi akarta ezt a kettőst. Amikor Dia elment, más választási lehetősége nem is maradt. Esetleg Andika, na, az ő esze nem szállt volna el.
A másik: ezzel a játékkal együtt jár a többiek félrevezetése. Ártatlan széplelkeknek nem való.

Nő vagyok és általában tényleg két lábbal a földön állok. Az egzisztenciámat munkával teremtettem/teremtettük meg. Persze nem utasítanék el 10 millát, de nem mindegy, milyen áron.Egyébként is alkalmatlan lennék rá, mert nem felelek meg a feltételeknek: nem vagyok elég fiatal (37), van családom, nem vagyok pultos, vendéglátós, modell, hostess, testépítő és személyi edző, nem vagyok tv castingos körökben csókos, nem szerepeltem egyetlen korábbi realityben, vagy valamelyik tv- sorozatban (pl. a Gyanú árnyékában vagy valami hasonló) és szerintem nem vagyok elég hülye. Szóval esélyem sincs.
süti beállítások módosítása