A múlt heti szerelmes téma után új helyszínen ismerkedünk meg a Cupido (lánykori nevén Ámor) nyilai okozta komplikációkkal, és amíg Bécsben a kis Indy volt kitéve ennek a szenvedélynek, ezúttal a család egy másik tagja esik bele a verembe. Nem gördít le a kis kíváncsi, hanem türelmesen olvas tovább! Eredetileg ez lett volna a 2x19 epizód, de az ABC a 2x18 után elkaszálta a sorozatot, így ez a rész már nem került adásba. Öreg Indys bookend viszont készült hozzá, eszerint félszemű hősünk egy New Jersey-i biliárdklubban időzik, és éppen elfogadja egy fiatal pár kihívását. 100 dolcsi a tét, mondanom se kell, hogy az öreg nagyon menő a témában, sorra löki a golyókat a lyukakba, közben azzal dicsekszik, hogy jól ismeri a fizikát, mert jó tanára volt, ennek köszönhető ez a sikerszéria is. Játék közben el is meséli az ide kapcsolódó firenzei élményét.

A narrációból megtudjuk, hogy Firenzében mindenki szerelmes lesz valakibe, vagy ha másba nem, a szerelembe biztos. A család vonaton utazik Bécsből, a kis Indy persze csak Sophie-ra gondol, alig figyel a felnőttek beszélgetésére. Úgy érzem, itt a világvége, mondja a mamájának, aki igyekszik vigasztalni: rád is vár valahol valaki, csak még nem tudsz róla, stb. Miss Seymour persze a tanulás irányából támad, így igyekezve elterelni Indy figyelmét a szívügyekről: Firenze a tudományok városa is, és talán eljutunk Pisába, ahol Galilei végezte híres kísérleteit. Jones senior természetesen nem vesz részt a vigasztalási projektben, helyette pipázva böngészi a jegyzeteit.

Szállásukra érve kellemetlen meglepetés fogadja őket: valami félreértés folytán a La Terazza Hotelben úgy értelmezték, hogy a híres professore egyedül fog érkezni, ezért csak egy kisebb szobát foglaltak le neki, ami kissé szűkös lesz négy embernek. A direttore mentegetőzik, de a prof leinti, ne parázzon már, majd egyik helyiségben a fiúk, a másikban a hölgyek alszanak, oszt jóvan.

Elindulnak városnézni és mi is velük: Basilica di San Lorenzo, Santa Maria del Fiore, Ponte Vecchio, Palazzo Vecchio, az összes ismert műemlék, végül pedig az Uffici Képtár. És ha ez még nem lenne elég, este operaelőadás, Puccinitól a Bohémélet lesz műsoron.

Az előcsarnokban találkoznak a prof régi ismerőseivel, az idős Reale házaspárral, a signora egyből felajánlja, hogy lakjanak náluk, ott jobban elférnek, mint a szállodában. Jonesék elfogadják a meghívást, a signora meg egyből nekilát olaszból korrepetálni Indyt, a lefordítandó kifejezés a következő: első operám, la mia prima opera, hozza össze a srác elég hamar. (Jé, ennyit én is tudok olaszul, állapítom meg büszkén.) Az előadás természetesen csodás, maga Puccini mester vezényel, Anna meghatottan pillog a páholyban Mimi és Rodolfo kettősén, a végén Mimi halálát meg is siratja. A közönség nagy ovációval és bravózással ünnepli a szereplőket és a szerzőt.

Az öltözőben signora Reale bemutatja Puccininek Jonesékat, a fáradt mester Annát megpillantva egyből felélénkül. Meghívja őket egyik kedvenc éttermébe, a Ristorante Caronte-be, és kedvenc vörösborát kínálgatva kering a vendégek körül, a legtöbb figyelmet Annára fordítva, naturamente.

Indy udvariasan arról érdeklődik, hogy kell operát írni, Puccini (aki amúgy simán lehetne egy Omar Sharif hasonmásverseny dobogós helyezettje) szerint tök egyszerű, egyik hangjegyet a másik után kell írni és kész. Grazie, maestro, ezt az infót felvehetjük az Index 'megint tanultam valamit' c. rovatába a köznép okulására. Anna Jones szemmel láthatóan a zeneszerző hatása alá kerül, le nem veszi róla a szemét, Jones senior persze ebből mit sem vesz észre. Sőt közli, hogy neki másnap egy hétre Rómába kell utaznia előadást tartani, miss Seymour meg arról beszél, hogy ők Pisába készülnek. Puccini kapva kap az alkalmon és felajánlja szolgálatait a hölgyeknek és Henry juniornak, kitűnő Horch automobilján szívesen elfuvarozza őket Pisába, most úgyis ráér pár napig, ihletet keres egy új operához.

Másnap reggel a Reale palotában a prof csomagol, miss Seymour meg fizikaórát tart Indynek. Gyakorlati példán mutogatja neki a labdára kifejtett erő okozta irányváltást, majd lediktál a srácnak néhány axiómát, mint pl. egy test addig marad nyugalomban, amíg erőhatás nem éri, meg hogy minél nagyobb köztük a távolság, annál kisebb az erő hatása a testre. (Ebből nyilván mindenki rájöhet, hogy ez nem csak fizikai megfigyelésekre vonatkozik.) A háttérben Anna és Henry búcsúzkodik, majd a prof lesiet a várakozó taxihoz és ciao. Signor Puccini délben jön értünk, mondja Anna miss Seymournak, majd elvonul kalapokat próbálni. Kinek akar vajon tetszeni, a ferde toronynak?

És már száguldanak is Pisa felé, mint Merci Berci a Turbo Crucifixen, vidám a hangulat, Indy időnként befogja Puccini szemét, csak úgy az extra izgalom kedvéért. Pedig a Horch gépkocsi használati utasításában is szerepel az a mondat, ami a Trabantéban: „a gépkocsi útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” Mindenesetre megússzák baleset nélkül, sőt még valami fociindulót is énekelnek, dalolva szép az élet, na.

Pisában szemerkélő eső fogadja őket, szerencsére a Drei Wetter Taftnak köszönhetően ez a hölgyek frizurájának nem árt. Indy persze egyből a ferde toronyba siet fel miss Seymourral és két eltérő méretű vas vasalóval. Galilei megfigyelése szerint az azonos sűrűségű, de eltérő nagyságú tárgyak egyszerre érnek földet, lássuk hát. Indy ledobja a vasalókat, lentről Puccini és Anna igazolja, hogy Galilei megfigyelése még mindig igaz. Van aki a tudás kedvéért jön Pisába, én a szépség kedvéért, búgja a mester a zavartan hallgató Anna fülébe.

Kihasználva a négyszemköztiséget Puccini fokozza a tempót, most fiatalkoráról mesél, amikor szülőfalujából, Luccából (my name is Luca megvan?) 18 éves korában begyalogolt Pisába, hogy az operában megnézze az Aidát. Akkor döntötte el, hogy művész lesz, újabban viszont sok a gondja, a feleségétől elhidegült, úgy érzi, nincs ihlete, most viszont megtalálta a tökéletes szépséget, et cetera, ecetet rá, mi tagadás, lehengerlő csajozós duma, Annára szemmel láthatóan hatással is van. Aznap este a Reale palotába óriási virágcsokor érkezik, a kísérő levél szerint Annának, de ő azt füllenti a házisárkánynak és a többieknek, hogy signor Puccini ajándéka az egész kedves társaságnak szól.

Annáék másnap délelőtt hivatalosak a Pillangókisasszony próbájára, Puccini tök feszült és ideges, leteremti a címszereplőt, mert szerinte nem elég érzelemdúsan énekel, lekopogja a zenekart, mert nem elég szenvedélyes, és földhöz vágja a brácsát, mert csak négy húr van rajta. (Akkor írjál operát hárfára, öcsém.) Impossibile, panaszkodik Puccini, majd miután lenyugszik kissé, ajándékba átad egy dedikált kottalapot Annának és meghívja őket másnap estére vacsorázni. Este az ágyban Indy a kottát nézegetve szakértő megjegyzést tesz: olyan, mintha egy csirke ment volna végig rajta. Anyuka szerint azonban a zene nagyon különleges nyelv, ha ismered a hangjegyeket, értelmet nyer az egész, mint a könyvben a betűk.

A következő napot Puccini társaságában töltik, a mester megmutatja a város összes nevezetességét, különös tekintettel a Dávid szoborra és az ő vég/hímtagjára (nem kívánt törlendő). A kitűnő Horch gépkocsi szállítja ismét őket, nekem nagyon tetszik a járgány, be is teszek róla egy képet:

Toszkán táj, toszkán ecsettel, ebéd egy kis meghitt trattoriában a dombok között (nem vénusz, toszkán), majd a város megtekintése felülről. Puccini átkarolja Anna derekát, de a szépasszony dúlt kebellel és többszöri „nem szabad”-dal igyekszik hárítani. A férfi azonban tovább heveskedik, bűn elfutni az elől, amit Isten összehozott, mi vonzódunk egymáshoz és ehhez hasonlók, mire Anna csak annyit tud mondani: Szeretem a férjemet. Majd az izgalmaktól rosszullét jön rá, ez kitűnő alkalom a visszavonulásra, a kirándulás így hát véget ér, Puccini hazafuvarozza Jonesékat.

Másnap reggel signora Reale bejelenti, hogy neki egész napos házon kívüli elfoglaltsága van, csak este jön. Anna ideges, mert nem jött levél a férjétől, és mert még mindig nem érzi magát teljesen jól, hiányzik édesapád, mondja Indynek, aki aggódó figyelemmel veszi körül anyját. Miss Seymour elgondolkodó, de úgyis mondhatnám, gyanakvó arccal fülel a beszélgetésre.

Menjünk inkább várost nézni, Henry ma ne tanuljon, dönti el Anna és felkerekednek, ezúttal a Santa Croce templom a célpont. Elbűvölten nézegetik a gyönyörű freskókat, amikor az őket eddig titokban követő Puccini előlép az oszlopok közül. Indy megörül neki, a nevelőnő viszont jó érzékkel elvonszolja: Gyere, keressük meg Rossini sírját, ő is zeneszerző volt. Ha mr. Puccini meghal, őt is ide fogják temetni?, kérdezi Indy távolodóban, de a választ már nem halljuk.

Puccini bocsánatot kér Annától az előző napi heveskedésért és mentegetőzik: Maga nekem az ihlet, nem alszom, kétségbe vagyok esve! Anna is hasonlóképpen lehet ezzel, maga boldogtalanná tesz engem, mondja könnyes szemmel, a férfi azonban nem adja fel és délutánra újabb randevút kér a Boboli-kertbe. Hazaérve miss Seymour persze mégiscsak megtartja a fizikaórát Indynek, ennyit a szülői ígéretekről. A mostani téma a súrlódás és az általa keltett hő, Anna közben a tágas termet rója fel-alá, a lába súrlódik a szőnyegen, de a hőhatás nála a szívében keletkezik. Váratlanul kijelenti, hogy elmegy kicsit sétálni, de vacsorára megjön. Miss Seymour „na, arra befizetek” arccal néz utána.

Puccini az Isolotto szökőkútjánál toporog, kalapjával a kezében, a víz szerelmesen csobog, a sétányokon szerelmespárok andalognak, a madarak szerelmesen csipognak. Az úton feltűnik egy kocsi, Puccini szíve nagyot dobban és kalapját hátrahagyva rohan, majd feltépi az ajtót és igen! az ülésen Anna Jones! A maestro karját nyújtja szíve hölgyének és a párocska szerelmes csókban forr össze, a kocsis és a ló közönyösen nézeget, ők láttak már ennél különbet is ebben a romantikával teli városban.

Romantikus séta következik, majd este a Pillangókisasszony előadásának megtekintése a kulisszák mögül. Puccini felszabadult, vidám, bocsánatot kér a korábban leszólt címszereplőtől és boldog mosollyal fogadja a közönség ünneplését. Este romantikus séta a keskeny utcákon, vörös rózsa vásárlása Annának, csókok és bókok, köztük valszeg a Gimme all your loving követelése, amire szerény véleményem szerint nyilván sor is kerül, bár konkrétumot nem mutatnak. A szerelmes hangulat a hogyvoltírót is magával ragadja és kis időre visszavonul a hálószobába…

Anna az éjszaka közepén ér haza, olyan későn, hogy már az éjféli bagoly is rég nyugovóra tért, miss Seymour azonban nem. Az ablak közelében virraszt, így látja, amint Anna és Giacomo csókkal búcsúzik lent az utcán. A lakásba lépő Annát megnyugtatja, Henryvel minden rendben, alszik, vacsimaradék a frigóban. Kicsit tovább tartott ez a nap, mint terveztem, mondja Anna, hát igen, Firenze romantikus város, reagál a nevelőnő, majd megkérdezi: De ugye elutazunk, ha a professzor megjön Rómából? Igen a válasz, majd mindketten nyugovóra térnek.

Anna még reggeli előtt eltávozik, miss Seymour szerint vásárolni ment, Indy kaja közben megjegyzi: Örülök, hogy apa ma este megjön. Én is, ért egyet a nevelőnő, majd kettesben elmennek a Galilei Múzeumba. A rengeteg érdekes kiállítási tárgy között ott van a tudós által használt eredeti távcső is, Indy érdeklődve pásztázza vele a várost. Egyszercsak megpillantja anyját, amint egy kávézó előtt vár valakit, aki Puccini személyében meg is érkezik. Indy tízéves agyában összeáll a kép, otthagyja a múzeumot és feldúltan siet vissza a Reale házba, miss Seymour alig tudja követni. A kávézó teraszán Puccini szerelmet vall és arról győzködi Annát, hagyjon hátra mindent, neki este úgyis Milánóba kell mennie, utazzanak el együtt. Éjfélkor indul útjára a gyönyör vonat, találkozzanak az állomáson. Bocsásson meg, de ez nekem túl gyors, ne tegyen tönkre, mondja Anna, majd felpattan és elrohan. Éjfélkor várom!, kiált utána Puccini.

Este Anna tök feszülten pakolászik a házban, és korán aludni küldi Indyt. A srác kérdésére annyit azért bevall, hogy napközben vásárlás közben véletlenül összefutott mister Puccinival. Indy erre nem sokat mond, azt is halkan, és inkább lefekszik. Megérkezik miss Seymour, aki végigjárt pár trattoriát, ristorantét és pizzázót, hogy kipróbálja a helyi specialitásokat. Beszélgetés közben Anna váratlanul sírva fakad, most jön ki belőle az egész heti feszültség, ne gondoljon rosszat rólam, kéri a nevelőnőt, majd elmondja, az érzelmei mennyire össze vannak zavarodva és hogy Puccini arra kérte, utazzon el vele. Signor Puccini nagyon tud hatni mindenkire, szenvedélyes ember, ért egyet miss Seymour, de a szenvedély csak kezdetben lobog, később elhalványul. A beszélgetésnek persze az ajtónál hallgatózó Indy is fültanúja.

Éjfél a pályaudvaron, Anna magába zuhant arccal lépked a peronon, aminek túlsó végén Puccini ácsorog egy csokor virággal. Vonatok jönnek-mennek, olyan az egész hangulata, mintha Anna arra készülne, amire orosz névrokona, Karenina. Odaér Puccinihez, aki már örömmel nyújtaná neki a csokrot, de Anna pillanatnyi tétovázás után továbbmegy egy érkező szerelvényhez.

Erről Jones senior száll le és nagyon megörül a nem várt fogadtatásnak, Anna könnyes arccal borul a nyakába. A házaspár egymásba karolva távozik az állomásról és észre sem veszik, hogy egy csokor virág nem messze tőlük a peronon landol. Hazaérve a prof bemegy Indyhez, aki erre felébred, és a kiccsalád egymást átkarolva örül a viszontlátásnak, Annának meg eszébe jut Misi mókus örök igazsága: Legjobb a hazai mogyoró.

A New Jersey-i biliárdteremben a páros női tagja meghatódva kérdezi öreg Indytől, hogy ezek után Puccini szögre akasztotta-e a kottáit vagy írt még operát. Igen, például A Nyugat lánya címűt, ami arról szól, hogy a Vadnyugaton egy lány feladja korábbi életét azért a férfiért, akit szeret, válaszolja Indy. Beszéd közben az utolsó golyót is belöki a lyukba, most maga jön, Mimi, mondja a lánynak.