Imáink végre meghallgattattak, és Sylvi ruhája haljak meg, nekem tetszik, fülbevalóját a tegnapi állatkerti kirándulás ihlette. Jó nap lesz ez a mai, mondja nekünk, a lányok végre megszépülnek (értsd: eddig ocsmányak voltak, mint a rozsdás hordó alja), és valaki távozik ma a villából, és egy felkavaró üzenetet hagy maga után. Na lássuk.
A kecskeméti amorózó egyre erősebb érzelmeket táplál a taktika nagyasszonya, Francis iránt, ezalatt egy plüsskutyát szorongat az ágyon fekve, én meg egy mogyoró nagyságú könnycseppet morzsolok el a szemem sarkából. Mondjuk bízni inkább Berniben bízik, ami egyrészről okos döntés részéről, hogy Franciban nem, merthát ugye tudjuk mit szervez az a kis huncut nőszemély, másrészről eszeveszett faszság, hogy Berniben igen, aki szegénykém már azt se tudja, hogy merre hány méter, annyi mindennel tömték már a kis fejét.
A tablet parancsára az időt Mr és Mrs Herkules versennyel ütjük el a kiszavazásig, Milán már megint Norbi bőröndjéből öltözködik, mert kurvára nem mindegy, hogy melyik fekete trikót veszi magára. Mindenki hozza a tőle megszokott formát, Milán és Norbi feszítenek, mintha nem lenne holnap, Tamás csak az utódnemzés közben használt izomcsoportokra szokott gyúrni, ezért tőle egy imitált szopatást és levegődugást láthatunk, köszönöm, pont erre volt kora reggel szükségem. Ja, meg ugye van még Csabi.
És akkor jönnek a lányok, Berni produkciója alatt Zsuzsi a szemmelverés fogalmát egészen új szintekre emeli. A saját fenekéről egyébként van egy kedves sztorija, amit meg is hallgathatunk, mert nincs más választásunk. Anyukája szerint azért olyan a feneke, amilyen, mert "farral született a világra" (kedves Zsu, ha ezt olvasod esetleg, üzenem: ideális esetben mindenki farral születik a világra, ettől még nem leszel különleges), és 18 órán keresztül úgy vajlódott a kedves Mama, hogy Zsu feneke volt kint. Ez egyben magyarázatot adhat arra, hogy a feje miért lett ilyen retk.
Na de, a versenyt Franci és Csabi nyeri, kapnak 7 jégkrémet, amit eldönthetnek, hogy egyedül esznek meg a gardrób mélyén görnyedve pálcikástul, vagy megosztják a többiekkel. Utóbbi mellett döntenek végül, de ez is csak arra jó, hogy a 23 éves felnőtt Zsu felbassza magát Bernin, aki elveszi előle az almondosat. Berni viszont sztár, ha ezt direkt csinálta: két nyalintás után unott fejjel közli, hogy már nem is kéri, és a nyálas jégkrémet Zsu orra alá dörgölve ajánlgatja a szinte teljesen érintetlen édességet. ZSENI BAZDMEG, 10/10.
A lányok elmehetnek egy kis bjuti end szpá kezelésre, a fiúk egyetértenek abban, hogy rájuk is fér, mert már nagyon le vannak lakva, bájos. Franci szervezkedik még indulás előtt, most kell kitenni Tomit, ezért ő Norbira tesz, Zsu Tomira, Berni meg Csabira, és akkor Milán fog dönteni, ő meg majd jól hazaküldi Tomit. A szalonban aztán egyenként beteszik őket valami zsákba, miközben a másik kettőt masszírozzák, és nekem azóta is ritmikusan zakatol a fejemben a kérdés, hogy mi a büdös picsa ez. Aki tudja, kérem ossza meg velem is, mert beledöglök a kíváncsiságba.
Berni kihasználja az alkalmat, és meginterjúvolja Zsuzsit, hogy mi a baja vele, Zsu persze azonnal előrángatja a mi felnőttek hogyan intézzük ezt lemezt. Berni lezárja magában annyival a dolgot, hogy ő aztán magasból keresztbe telibefossa, hogyha Zsu féltékeny, mert ő nem fog máshogy viselkedni. Eközben a fiúkat is programra viszik, a helyi strandfoci válogatottal játszhatnak, vagy ahogy Norbi mondaná, Hángérien verzusz Indonézia. Úgy tűnik, az indonéz férfiak átlagmagassága elmarad az európai férfiakéhoz képest, ezt Milán úgy értelmezi, hogy akkor ezek itten még "kissrácok", és majd jövőre megnőnek. A kissrácok gyanakvó tekintettel, ám udvariasan megvárják, amíg a kanok elsüvöltik a Himnuszt. Miközben a fiúk remekül érzik magukat, a lányok otthon véresre rágják még a lábkörmeiket is, hogy hol vannak a fiúk, és ki fog most kiesni. A fiúk visszatérése Zsuból érdekes érzéseket vált ki, saját elmondása szerint úgy rohant oda Norbihoz, mint a kisoroszlán az apukájához, mindenki döntse el maga, hogy szokott-e úgy odarohanni a szerelméhez, mint az apukájához.
Na és akkor jöjjön, aminek jönnie kell, mindenki kibaszta magát rendesen ezekre a fontos pillanatkora, legalábbis próbálta, szegény Zsunak például kevéssé sikeredett, ragaszthatsz egy pingvinre őszes kecskeszakállat, attól még nem lesz James Hetfield, mint ahogyan aggathatsz egy báli ruhát a görnyedező Zsuzsira, hogy szép legyen, de attól ő azt még be fogja tűrni a melltartója alá, és a mikroportját is úgy figja hozzá viselni, mint egy postástáskát. Sylvi megjegyzi, hogy Barbi távozása nem viselte meg nagyon a lakókat, be kell vallanom engem sem, mert hirtelen el kellett gondolkodnom egy pillanatra, hogy ki a pöcsöm az a Barbi. Kicsit feszítjük a húrt még a Norbi-Zsu-Bernike tengelyen - Zsu, miért vagy féltékeny a nálad sokkal jobb nő Bernikére? Norbi, ha nem lenne itt Zsu, dugnád Bernit? Bernike, tetszik neked is Norbi? Zsu, neked most tikkel a szemed, vagy csak ilyen gyakran kell pislognod?
Jön a szavazás, mindenki Csabára aggatja a füzeret, ezek szerint Francis visszavonulót fújt az utolsó pillanatban, remélem majd kiderül miért, mert nekem ez most nem tiszta. Sylvi fenyegetőzik, előbb találkozunk, mint gondolnátok kis gyökerek, Csabi bőröndöstül füzerestül haza, hogy aztán a többiek zavartalanul folytathassák a taktikázást. Zsu rögtön letámadja Milánt, mert azt szeretné, hogyha legközelebb ő megy haza, akkor Norbi még véletlenül se Bernivel álljon össze, ezért Milánra bízza, hogy ezt majd intézze, Milán testbeszéde prájszlessz.
Na de jön a csavar a végére, végre a szerkik is összekapták magukat. Csabi ugyanis indulása előtt még megkavarinthatja a habos szarral megtöltött vájlingot és kisorsolhatja, hogy az utolsó héten ki kivel aludjon együtt.
"Alig várom, hogy belenyúljak" (Csabi)
Egészen véletlenül Norbi összekerül Bernivel, Zsu Milánnal, Franci meg Tomi továbbra is együtt. A kis gyökerek gondtalanul bulizgatnak, amikor megcsörren a tablet, közölve a szomorú híreket (már akinek szomorú). Zsu elviharzik, de a kutya nem megy utána, mert Norbinak muszáj leülnie, hogy spontán erekcióját és a szája sarkában megbúvó kéjes vigyort valahogyan el tudja rejteni a többiek elől, a többieket meg kurvára nem érdekli Zsu viselkedése, ami ugye nyomokban sem emlékeztet Dia korábbi féltékenységi rohamaira.
Az előzetes alapján az utolsó hét még tartogat fordulatokat, és továbbgyűrűzik a féltékenységi botrány is. Én eddig reménykedtem benne, hogy Pókmajom életében legalább egyszer összeakadt egy teliholdas éjszakán valamelyik dzsentölmennel, ezennel hivatalosan elengedtem ezt a fonalat.
Facebook kommentek