Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Pumpedék 1x09 - Szopatsz vagy kibékülsz?

2017. május 09. 15:00 - sixx

vlcsnap-00002_12.png

Sajnos nem ebben az epizódban kapunk választ arra az égető kérdésre, hogy mégis, milyen erőhatások szükségeltetnek ahhoz, hogy egy vibrátort elkoptasson Snezana pinája, és ha jól sejtem, ez megmarad Snezana acélcsúnyájának titka. Sebaj, ez a reality nem róla szól, hanem Pumpedékről, akiknek ezen a héten két fontos dolguk van: végigcsinálni úgy a Gyertek át! című RTL-műsort, hogy ne akarják egymást nagyon leégetni a tévében illetve Circót visszajuttatni a gazdájának, aki ezek szerint bejelentkezett értük. Gabó ennek megfelelően azzal nyit, hogy reggelit csinál, majd bemegy a fürdőbe, ahol konstatálja, hogy leégett, befújja magát kölnivel (a faszát is) és megcsodálja a testét a tükörben, hogy megállapíthassa: NuÁgi egyik pasija sem volt ilyen faszacsávó. Aztán telefon, gyere át, megbeszélnivalónk van. Nem van, nem vagy a pasim. De tévé meg cica. Jólvan, megyek. Pumped dalra fakad örömében. Sajnos.

Benne égtél a sütőben, vagy mi? (NuÁgi)

NuÁginak nem tetszik nagyon Pumped leégett feje, Circó visszakerül a gazdájához, NuÁgi kiscicát akar - ez az első pár perc eseménye röviden. Vissza a kéróba, nesze, reggeli, ÁJUJJÁ' ELFELÉ! NuÁgi csak néz, bazdmeg két tükörtojás, meg két szelet teszkóssonka kurva kevés ahhoz, hogy bejuss a barlangba, ez nullaforintos ráfordítás, mutat rá, ami nem igaz, mert simán benne volt 600-ban. Pumped zaklatott lesz hirtelen, és a virág? Amiket szirmokra szaggattam a kedvedért? Az smafu? és NuÁginak most esik le, hogy Dominik csak szopatta tegnap, mármint nem úgy, illetve mit tudom én, nem voltam ott a bömösben hazafelé, akár le is ránthatta valamelyik hosszabb pirosnál. A virág, mondja Pumped, amit én vettem, és téptem széjjel, nesze, bizonyíték, kép az Instán. Ami ebben a kultúrkörben a füstölgő fegyver ugye.

Ezt a virágot én csináltam bazdmeg! Téptem le a kibaszott szirmokat!

NuÁgi nem érti, de hát Dominik aszonta, mire Pumped joggal arénázik egy sort, mert itt valaki felült az ő virágvonatára és az milyen már. NuÁgi visszatámad, a Valentin-napi virágból van? Nem. Akkor az hol van? Na jó, abból. Pumped szerint NuÁgi tiszta szégyen, hogy bedominikozott, az ő értelmezésében a feljújt ajkú csajba belemászni nyelvvel előre az nem szégyen, mert az nem jelent semmit. Dominiknak egész fasza érzéke van a lepattanó NuÁgi felcsipkedésére, mint kiderül, de baszás nem volt. NuÁgiból előjön az anyai ösztön, tejfölt kér és bekeni vele Gabót, aki ettől úgy néz ki, mint a kerületi bukakkeverseny egyik szereplője, az, amelyik a fasz rosszabbik végén van (vagy ez viszonyítás kérdése?). Közben kiderül, hogy Pumped 100 percen át süttette magát a szoliban, mert szép akart lenni annak a NuÁginak, akivel közben ezt a beszélgetést folytatják:

P: Párként megyünk a Gyertek át!-ba?
Á: Nem.
P: Mint Lolka és Bolka?
Á: Azok mit csináltak?
P: Mint Bud Spencer és Terence Hill.
Á: Akik a hidegben egymásra pisiltek?
P: Bolond vagy ember? Ez érettség... Ez alapban műveltség!

vlcsnap-00011_16.png

A dolog iróniája persze, hogy a húszas Pumped ismeri Lolkát és Bolkát, míg a harmincas NuÁgi fogalmatlan. Na mindegy, az is kiderül, hogy

  • Pumped száján van egy herpesz VV Zsófi okán
  • A lakás tele van üvegszilánkkal mer' Pumped ideges volt és széjjelvert több mindent
  • Szakítás ide vagy oda, Pumped kanos, és rá is markol egy csöcsre, de nem derül ki, min lett a határozott udvarlás folyománya

Irány az RTL, műsorba, a taxiban NuÁgi kicsit kiesik a sértett excsaj-szerepből és rámarkol Pumped farkára. Szintén mente közben derül ki, hogy NuÁgi ki fogja baszni Snezanát, a vibrátorgyilkost a lakásból, mert nem egészséges az, ami most van, mármint két bula egy ágyban, egy vibrátorral, egy adag bugyival, egy kutyával. meg eleve, Snezana érdekember, csak akkor puncsol, ha muszáj - pont mint Pumped, ha már itt tartunk. RTL, smink, fodrász, öltözés, a végére NuÁgi felhúz egy mellben közepesen erős cuccot, természetesen Snezivel a seggében. Pumped kiakad a csöcskirakós ruhán, ezt otthon kell felvenni, nem itt. Mér, csúnya vagyok? Dagadt vagyok? Pumped van, szarban, ebből nem lehet jól kijönni.

Adnak egy interjút az RTL-nek, majd irány a stúdió, szelfik, műsor, amiben a smárolós képet is megmutatják, Balázs be is szól Pumpednek, aki szeretne egy csókot lopni NuÁgitól a műsor alatt, de nem kap, és a felvétel után is meglehetősen hűvös, pedig mennek páros randira a Nyerő párosból (is) ismert Peller Anna-Lukács Miklós párossal a Fővám térre. A beszélgetés szürreális, Pumpedről úgy beszélgetnek, mintha ott sem lenne, NuÁgi meg ötpercenként kiakad, mással smároltál bazdmeg.

Na, ki csókol jobban, én vagy Zsófi? (NuÁgi)

csori_gabo_nem_kap_csokot.gif

Az este vége elég kaotikus, Pumped, a kezében tartott, kajás műanyag tállal (az étteremből hozta a maradékot) igyekszik meggyőzni NuÁgit, hogy a legjobb az lesz, ha ők basznak menten, de NuÁgi ebbe nem megy bele. A lakásba felérve NuÁgi kiborul, kibaszott Snezi arra nem volt képes, hogy elpakoljon maga után és ne legyen tele hajjal meg hajszárítóval a mosdókagyló, és akkor még a papírvékonyra koptatott vibrátorról nem is beszéltünk, ugye.

Snezana később megérkezik, az első pengeváltás érdekes:

Á: Azt hittem, elpakolsz magad után.
S: Ja, én is azt hittem.

Pumped, aki úgy dönt, hogy egy élete, egy halála, de kimaxolja a giccsfaktort, kis mécsesekből kirak egy szívet és Ági feliratot az ablak alá és elkezd üvöltve szerenádozni. A reakció priceless:

Már megint csak ennyit tudtál? Holnap meg retekből csinálsz nekem szívet? Úgy állsz ott, mint valami csöves a gyertyákkal.

Jó, Pumpedet sem kell félteni, és miután NuÁgi kiröhögte és arra utasította, hogy az énekléshez táncoljon is, amit Snezana jellegzetes, üvöltő röhögése fest alá, így riposztol:

Ha ezt te nem fogadod el, akkor kapd be! Szopatsz, vagy kibékülsz?

vlcsnap-00028_7.png

NuÁgi javasolja, hogy fizesse be valami körútra, és majd akkor esetleg visszafogadja. Pumped erre közli, hogy majd befizeti a Járda-szigetekre, majd amikor NuÁgi erre rácsapja az ablakot, hazamegy a muterhez, és elsírja a bánatát. A következő részben Punmped elviszi magával Bécsbe Snezanát, és közben NuÁgi meg Lunácska szemeteszsákba pakolja a cuccát, mert gerincesek mindketten, azér'.

Címkék: pumpedék
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savanyu_bableves 2017.05.10. 09:10:46

Ballassagyarmati városnézés!!! :DDDDDDDD Kiégtem!! :DD
süti beállítások módosítása