Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Pumpedék 1x08 - Pumpedné kibaszta magát rendesen

2017. május 02. 07:00 - sixx

vlcsnap-00002.png

Van az úgy, hogy az ember összebaszik a csajával, mert mondjuk gyökér volt, vagy szájbanyelvelt egy hóka, de csöcsben erős valóságshow-szereplőt, ugye. Az is előfordulhat, hogy erről az interneteknek köszönhetően a csaja is tudomást szerez, aki ezen felbassza magát, és kibassza a szűrét, mert ő így dolgozza fel a traumát, na. Az meg pláne megtörténhet, hogy ebben az érzelmi dögkútban az emberen már az se segít, ha telibe bassza az arcát barnítóval, és X-boxozik egy sort mellé. Innen indulunk neki az akár Telepi kalandok Gabóval és pereputtyával avagy Antorázs Hángöri címet is kiérdemlő Pumpedék legfrissebb epizódnak, amiben a baszni ige kiemelt jelentőségű lesz, de nem úgy, ahogy mostan még gondolni tetszik.

Pumpedné az ízléstelenség egyik mélypontjaként is simán szerepeltethető, pinkmagenta ajtós, arany, intarziamintát szarul kamuzó tapétával megtámogatott beépített szekrény előtt ül, és aszongya, hogy ennyi vót, őtet eddig lehetett hülyének nézni, nem tovább, Pumped mehet a faszába, új nap hajnala virradt fel, aminek úgymond csúcspontja, hogy Pumpedné Menten Hatszázas Csöcsöm Lesz Ágnes új nővé válik a szemünk előtt, ehhez nem kell neki műtét, műcsöcs (egyelőre), új műszempilla és alapozó sem, csak annyi, hogy kijelentse, mert erős neki az akarata. NuÁgi 2.0 mostantól öntudatos lesz, és nem hagyja, hogy baszakodjanak vele. Teljesen erős nőt fog magából kihozni, aki nem támaszkodik az ún. barátaira, akik, amikor szarban van, benne is hagyják. Pl. Snezi, akinek ezen tulajdonságát a rossz emlékű Éden hotel 3-ban is megcsodálhattuk.

vlcsnap-00008.png

NuÁginak (a verziószámot mostantól hanyagoljuk) egy, csak egy olyan alak van az életében, aki elvarratlan szál, Dominik, az első szerelem, akit azért baszott ki, mer' húszéves hülyegyerek volt, majd pár kósza farok után ugye beleült Pumpedbe, MERT Ő NEM HÚSZÉVES HÜLYEGYEREK. Ez az egész monológ nagyon gáz, eddig nem éreztem a csajon a színészkedést, de ez vígszínház volt hogy egy klasszikus valóvilágos fordulattal éljek. NuÁgi telefonoz Dominiknak, este randi? Ja. De addig meló van, így valamiért Pumpednének öltözik, 25 centis csizmát és csöcskiemelős felsőt vesz magára, hozzá egy mély lélegzetet és megy a terembe.

Nagyon kibaszom magam és le fogom szarni konkrétan.

A kibaszom ebben az esetben a kipattintom szinonimája szerintem, bár nem vagyok nagyon jártas az edzőtermi és/vagy gyúrós szlengben. A kipattintani meg a kigyúrni, izmokat bedurrantani tetszelgés örvén jelentéssel bír, szóval NuÁgi azért megy a terembe, hogy a meló mellett olyan faszacsaj legyen, hogy Dominik már a kocsiban kinyalja. Vagy, és ez majd kiderül, remélem, a kibaszni mást jelent, teszem azt úgy felöltözködni és sminkelni, hogy a külső megjelenés nemi vágyat ébresszen a partnerben.

Az edzőteremben két gyíkot treníroznak meglehetősen fagyos hangulatban, az egyik, akinek nagyon hülye haja volt korábban, megfodrászkodott, így már annyira sem érdekes, mint korábban, és akkor sem volt az, ugye. A gyúrás nem túl izgalmas, az a része sem, amikor szelfi van, meg a két gyík NuÁgi csöcsei láttán kis híján elájul, sőt, az sem, amikor Pumped és exneje a teremnek valami reklámfilmet forgat, de legalább telik vele az idő. A végén egy kis nyígás, Pumped nem akar szakítani, NuÁgi meg elmagyarázza, hogy ez nem így megy, de azt nem, hogy Dominik várja az elvarratlan szálon, álló fasszal. Pumped szomorkodik, hazamegy, a macskáról plakátot nyomtatott, hogy lelték, megvan, vihető. Aztán meg romantikázik egy sort, és egy halom rózsaszirmot szór NuÁgi ajtaja elé, a levelekbűl meg kirakja, hogy ájlávjú. Szelfi is lesz a dologból, naná.

NuÁgi az esti randira készül, azaz bassza ki magát(?), csöcs kipakolva, műhaj(?) kivasalva, arc felrakva, minden készen áll egy ótvaros nagy dugáshoz. A lakásból kilépve meglátja a virágszirmos izét, és röhög, de lefotózza. Dominik egy bömösben várja, fizimiskára ún. vállalkozó lehet, gondolom kurvákat futtat, felkarra ránézve némi alkalmi behajtás is benne lehet a pakliban, meg az ilyenkor kötelező telefon- és autónepperkedés. De az is lehet, hogy gázszerelő, fasz se tudja manapság. NuÁgi a kocsiban kutyázza Pumpedet, és röhög, hogy baszki, téged is azért basztalak ki, mer' 21 voltál. A beszélgetés nagyjából erről szól, illetve kiderül, hogy NuÁgi foglalkozása celeb, mert van érzéke hozzá. Na, és arról is, hogy Snezana egy gyökér, mert minden pasira lecsap, és NuÁgi jóval erkölcsösebb annál, semminthogy ezt csak úgy elnézze. Amilyen képet NuÁgi lefest az ÉH3 riszakirálynőjéről, annak alapján egy fasza pszichothrillert lehet forgatni, illetve forgattak már sokat, pl. az Egyedülálló fehér nő megosztaná címűt, Snezi az ÉLETÉT akarja lenyúlni ennek a szegény lánynak, hát micsoda dolog ez már. NuÁgi eljutott oda, hogy kibassza a lakásból Snezit.

A vacsora azzal indul, hogy NuÁgi megköszöni a szirmokra szedett virágcsokrot, Dominik meg elvörösödik, de nem mondja, hogy nem ő pakolta az ajtó elé, mert így nagyobb az esély egy dugásra. Ami még a vacsora hozadéka: NuÁgi vibrátorát Snezi elkoptatta bazdmeg, és ezt nem akarom tovább boncolgatni, mert ez nem pornóblog, DE BAZDMEG, ELKOPTATTA A VIBRÁTORT!!! NuÁginak eddig Dominikkal volt legjobb a kúrás, ez is téma, és ha jól emlékszem az este happy endingje is szóba kerül, de abból nem lesz semmi. Ételes szelfi viszont lesz, aminek meg a város másik végén lesz hozadéka: Pumped az instára kibaszott képen felbassza magát, széjjelveri a kisasztalt és a darabjait tuskó módra kibassza az erkélyről. Ági otthon igyekezne elmondani, hogy Snezi, eredj isten hírével, de nem mondja, inkább arról beszélgetnek, hogy ja, kell egy nagyobb lakás, mer ez az egy légtér megöli a barátságot. Az este végén Pumped és NuÁgi is a rajongótáborának kedveskedik egy-egy videóval, Pumped nyíg benne, hogy hiányzik neki NuÁgi, majd Xboxozik.

HOGY A FASZOMBA LEHET ELKOPTATNI EGY VIBRÁTORT?

Címkék: 18+ pumpedék
23 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LassúGabi 2017.05.02. 11:59:22

A címlapon két mondatban három hiba:
Szintel lépett
P umped
emiatts zétver

Most ennyire szarnak rá, hogy mi megy ki az olvasóknak?

mildi 2017.05.02. 12:41:10

De az is lehet, hogy gázszerelő, fasz se tudja manapság.
:D köszi

Trisi · www.alphawing.hu 2017.05.02. 12:42:19

@LassúGabi: röviden...igen ennyire.

Tényleg az a baj, hogy elkopott a vibrátor? Nem inkább az, hogy KÖZÖSEN használnak egy vibrátort? :) Szent anyám...

Gyüssz topogni, Gecó? 2017.05.02. 12:55:00

Hogy lehet elkoptatni egy vibrit? Gondolom csapágyasra hajtotta benne az excentert, miközben habosra verte vele a pináját.

Konyvtaroslany 2017.05.02. 12:56:35

@Trisi: Szerinted melyik a gázabb? Ha két lány egy vibrátort használ közösen, vagy egy pasit?

:-D

ROTFL Manó 2017.05.02. 12:59:37

@Trisi: Gondolom el lehet mosni vízcsap alatt azt a részét. Vagy tisztára nyalni, ahogy tetszik.

Jut eszebe, közös vibrátor használattal is lyuksógornők lesznek? Vagy az csak igazi, hús-vér fasszal ér?

SzilajSzilard 2017.05.02. 15:03:49

@Konyvtaroslany: Szerinted melyik a gázabb? Két lány közös vibrátort használ, vagy hogy az interneten elütésbe belekötnek?

Istvan Burjan 2017.05.02. 15:22:12

- Végre egy úriember, aki bazdmeg virágot hoz! - Pumpedné

Trisi · www.alphawing.hu 2017.05.02. 15:35:45

@Konyvtaroslany: Hááát.... az egyik felállásra már láttam példát :)

Trisi · www.alphawing.hu 2017.05.02. 15:36:41

@ROTFL Manó: Jóóó, technikailag persze megoldható, de ...izé... szóval amit a másik tuszkolt fel magának kéjesen azt valahogy nem lenne gusztusom kézbe venni sem :) igaz, nem vagyok nő, pláne nem Snezi!

Zed is not dead yet 2017.05.02. 17:08:27

De tényleg, hogy a faszba lehet ...

theveryguest 2017.05.02. 17:28:59

"HOGY A FASZOMBA LEHET ELKOPTATNI EGY VIBRÁTORT?'
Szerintem a fogazást gyakorolta vele.

theveryguest 2017.05.02. 17:35:47

Szegény Lack dohányzóasztalka. RIP!

Burgermeister 2017.05.02. 18:15:40

és volt ótvar nagy dugidugi?

Don Bolesz 2017.05.02. 19:50:17

de mi az a pumped? itt már láttam de máshol nem is hallottam róla.
lehet ez az én hibám

Burgermeister 2017.05.02. 20:21:53

Ahho kepest h az elso ketto reszben adta a kemenyet gabor.. mostanra egy rinyagep lett

Celtic 2017.05.02. 21:42:53

Egyebkent ez realtime ? Tehat nem az, hogy felvettek nyaron 12 reszt, azt most leadjak, hanem minden hetfon azok a tortenesek kerulnek adasba, amik az elozo heten tortentek

Falatkányi 2017.05.03. 07:35:39

@Celtic: nem realtime. Telen (februarban talan) vettek fel

pocokman 2017.05.03. 12:53:12

@Trisi: Vagy csak a forgatókönyvírók nem gondoltak erre :)

kiskutyauto 2017.05.04. 14:29:44

De ki a faszom olvassa ezt a tréfos vakert végig baszki?

sixx · http://comment.blog.hu 2017.05.04. 14:33:18

@kiskutyauto: namarmost. Ha szerinted fos, azt gondolom, elolvastad, tehat a valasz: te. Ha nem olvastad vegig, nem tudhatod, hogy fos. Szoval melyik?

Cnere 2017.05.04. 18:50:21

Megmondom őszintén, hogy nekem kicsit sok benne a túlságosan közönséges, primitív bazd meg, megb.szom meg a hasonlók. Izzadságszagú, na. Baráti társaságban mi is elengedjük magunkat és becsúszik egy-egy keményebb szófordulat, de messze nem ennyi. Erőltetett na, kevesebb alpári szöveggel talán a műsor is hihetőbb lenne. Azt értem ez alatt, hogy nem tudom róluk elképzelni, hogy tényleg így beszélnek, sokkal inkább megjátszottnak tűnik az egész és ezért nem tetszik. Nem hiteles. A francért kell mindent megtervezni és megjátszani. Mi lett volna, ha tényleg hagyják, hogy beszéljenek, mert ez a hatalmas oscar várományos forgatókönyv is nagyon unalmas, hogy Gabo megcsalja (majdnem) a barátnőjét, aki ezért kib.ssza.
süti beállítások módosítása