Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Affair 3x07 - Egy lépés hátra (18+)

2017. április 14. 15:00 - AaannnaaA

Part One: Helen
Az asszony tovább játssza az irgalmas Szamaritánust exférje mellett, miután összeszedte apja házánál, jobb híján hazaviszi, és Vic egykori lakhelyén, azaz az alagsorban vet neki ágyat (ami valljuk be elég érdekes szitu, lévén anno Noah volt a „ház ura”). Közben Ninát hívja, ám hősünk testvére nem elérhető, ezért csak a rögzítőjére tud rábeszélni.

Noah a zuhany alatt felejti magát, ezért Helen bemegy hozzá; a teljesen magába roskadt férfit a kádban ülve találja, miközben ömlik rá a víz. Nagy nehezen összevakarja, de ő inkább egyedül intézné a dolgait, ezért magára hagyja. Vic is hazatért, már tud hősünk állapotáról, arról azonban csak most értesül, hogy jobb híján itt fog héderezni. Maradjunk annyiban, hogy nem csápol az ötlet hallatán. Az asszony kínjában megígéri, hogy még ma talál valami megoldást, amivel kiebrudalhatja exét.

1.jpg

Amúgy kiválóan ért a feszült helyzetek tovább fokozásához, ennek keretében kéri párját, ha már itt van ugyan nézze meg Noah sebét. Így hát a két luksógor kórházasdit játszik, tisztára, mint a Vészhelyzetben. Ugye. A doki szerint a seb eléggé gyulladt, ha tovább romlik, kórházba kell menni vele, ám hősünk mindezt elengedi a füle mellett, neki csak Vicodin kell. Kérdésre elmondja mennyit szed, amitől Vicnek leesik az álla.

Utána négyszemközt figyelmezteti Helent, hogy a Noah által szedett mennyiség súlyos függőséget jelez, és esze ágában sincs felírni több gyógyszert, az engedélyét kockáztatná vele. Ezen a szinten már nem elég egy laikus jóindulata, a testvére kell, hogy eljöjjön érte, és szükség esetén elvigye az orvosához. Az asszony megígéri, hogy exe estére már nem lesz itt – ebben maradnak, Vic elmegy dolgozni.

2.jpg

Ezután lemegy az alagsorba, és elég egy vakkantás, máris maréknyi gyógyszert ad át Noah-nak, úgy látszik semmit nem fogott fel abból, amit párja mondott. Megszólal a beteg mobilja, de kinyomja, Helennek el kell szednie a készüléket, hogy rájöjjön kivel nem akar beszélni – a felügyelője kereste, de nem óhajtja visszahívni. Az asszony érzi, hogy ennél többről van szó, de hiába kérdezi, nem kap választ.

Noah az alvás mellett dönt, előtte még kiböki, hogy jó újra itt lenni, és örül, hogy hallja a gyerekek hangját. Nos, a kölykök igazából nincsenek itthon – ha eddig nem, ettől a közjátéktól Helennek rá kellene jönnie mekkora a gáz. Hagyja aludni, magához veszi a telóját, és ő hívja vissza a felügyelőnőt. Kiderül, hogy hősünknek meg kellene jelennie nála, de az asszony betegségre hivatkozva sikeresen kikönyörög néhány nap haladékot.

3.jpg

Végszóra betoppan Whitney, aki pont az alagsorban keresne valamit, anyja alig tudja lebeszélni a lemenetelről. Azért jött, mert a párjával sátorozni mennek: Furkat lányának lesz fellépése, azt tekintik meg. Anyja kihúzza belőle mennyi idős is a pasi lánya, és a választól kissé morcos lesz: 24 éves, azaz kettővel több, mint Whitney...

A vitát kintről jövő zajok zavarják meg, megnézik mi az, és látják, hogy a járdán épp Furkat veri laposra Noaht. A két nő kiront, Helen ráüvölt a támadóra, hogy takarodjon el, mielőtt rendőrt hív, lányát pedig bezavarja. Furkat védekezne a vélt vádak ellen, de inkább odébb áll, Whitney beoldalog, az asszony pedig betámogatja exét. Megkérdezi tőle mit mondott a férfinak, amiért az elpüfölte, de nem tud választ adni. Közben nagylányuk le akar lépni, ezért Helen felrohan beszélni vele. Kérleli, vessen véget a kapcsolatának egy nála kétszer idősebb emberrel, de nem hajlandó rá, plusz amiatt is ki van borulva, hogy visszaengedte a házba az apját. Anya és lánya csúnya ordítást rendez, kölcsönös sértéseket vágnak egymás fejéhez (leginkább a másik párkapcsolati ballépései miatt), végül Whitney elrohan.

4_1.jpg

4_2.jpg

Pont mikor hősnőnk egyedül marad, megszólal a telefonja (vagy a férfié, nem tudom melyik van épp nála), Nina hívja, de nem veszi fel. Inkább lebattyog az alagsorba, ahol Noah végre elaludt, ő pedig befekszik mellé (ruhástól), és szintén beveri a szunyát. Arra ébred, hogy Trevor kiabál utána az emeleten; megjöttek a gyerekek, muszáj nekik vacsorát főzni. Mire kész a kaja, hazaér Vic is, akinek az az első kérdése, hogy mi újság odalent? Azt hazudja, hogy megoldotta a problémát, így a család vacsorához ül.

Kajálás közben aztán hirtelen zajt hallanak odalentről, így a férfi azonnal tudja, hogy Helen hazudott. Némán feláll az asztaltól, és a hálószobába megy. A gyerekek is érzik, hogy valami nem stimmel, mert hirtelen elcsendesülnek. Anyjuk kéri, menjenek a szobájukba, aminek némi vonakodás után engedelmeskednek. Mikor magára marad, mélázik kicsit a történteken, aztán ő is átteszi székhelyét a hálóba, ahol Vic már nagyban pakol.

5.jpg

A férfi a hazugságon akadt ki, ami már nem először fordult elő a kapcsolatukban – Helen hiába kér elnézést, és ígéri meg, hogy helyrehozza a dolgot, már nem hisz neki. Vic szerint annak, hogy Noah mindig visszatér az életébe egyetlen magyarázata van, hogy az asszony még mindig szereti. A felvetésre határozott „Nem!” a válasz, de én ebben nem igazán hiszek. Vic sem, mert további teketória nélkül távozik.

Az ajtó csapódására előkerül Noah, így azonnal megtudja mi történt. Helen magához vesz egy pohár bort és a teraszra sétál, hősünk megy utána, szóval még alaposan kibőgni sem tudja magát. Ezért hát másról kezd beszélni, megkérdezi, a férfi mégis miért műveli mindezt: az önként börtönt, hogy hagyja magát megverni, hogy gyógyszereket szed – miért bünteti saját magát? Igazán abbahagyhatná, az asszony mindenesetre megbocsát neki (nyilván úgy gondolja, hogy azért az önbünti, amit a családjának okozott a hűtlenségével). Felveti, hogy mi lenne, a újrakezdenék – tiszta lappal – aztán Noah karjába veti magát, aminek szex lesz a vége. Bahh!

6_1.jpg

6_2.jpg

Part Two: Noah
Hősünk verziójában apja házából hazafelé jövet megpillantja Gunther szüleinek fegyverboltját, rámorran Helenre, hogy álljon meg, kiugrik az autóból és bemegy. Rövid nézelődés után egy kést választ magának, majd fizetés közben beszélgetni kezd az idős eladónővel. Ő Gunther anyukája, aki elmondja, hogy legidősebb fia rég elköltözött a városból, a munkahelyéhez viszonylag közel lakik, és nős (!) már 16 éve. Noah átadja üdvözletét (a hitelkártyáról az öreglány úgyis leolvasta a nevét), aztán távozik. Útravalóul kap némi nasit, így Helennek tud mit füllenteni, miért ment a boltba.

Percekkel később elalszik az autóban, és a böribe álmodja magát, abba az időszakba, amikor magánzárkában csücsült hosszú időn át. Álmát kivételesen csak pillanatokig látjuk, Trevor hangjára riad fel, immár az alagsorban. Mikor meglátja a fegyvert tartalmazó zacskót az éjjeliszekrényen, gyorsan bedugja a fiókba.

7.jpg

Érkezik Helen, aki tényként közli, hogy maradnia kell az állapota miatt, ő nem akar, de az asszony nem enged. Vic megvizsgálná, ám hősünk azt szeretné, ha nem a nyakával foglalkozna, hanem a vállával, mert a rá szedett Vicodin elfogyott. A doki kiakad a hallott mennyiségen. Helennek eszébe jut, hogy másfajta fájdalomcsillapító még van itthon, elindul érte, így a két férfi magára marad.

Noah vágya teljesül, Vicnek esze ágában sincs a sebével foglalkozni, csupán azért vet rá gyors pillantást, hogy a buksijuk egy vonalba kerüljön, aztán odasúgja: tűnj el innen! Megírta a receptet, amire lyuksógorának szüksége van, de ha nem húz el a retekbe, ráhívja a rendőröket. Noah rákérdez, hogy Helen és az ő kapcsolata miatt aggódik-e, de Vic kiröhögi: a sebed elfertőződött, gyógyszerfüggő vagy, nem féltem tőled az asszonyt – azzal távozik.

8.jpg

Noah úgy látja, valaki járkál odakint, ezért vadul bezár minden ajtót, míg Helen meg nem jelenik és ágyba parancsolja – ez a feltétele annak, hogy megkapja a gyógyszereket. Az asszony látván rossz állapotát megpróbálja kifaggatni mi baja, és végül sikerrel jár. Megszólal a mobilja, de idegesen kinyomja, mert most nem akar a nevelőtisztjével beszélni. Tkp. ez a baja: a támadásról senki nem tud semmit, ki és miért támadt rá, senkit nem érdekel az egész, emiatt úgy érzi totál egyedül van. Miután kibukott belőle mindez, elnézést kér, de exfelesége megértő, sőt együttérzésből rögtön ad neki még egy gyógyszert, lelép, de előtte ráparancsol, hogy aludjon.

9.jpg

Ennek keretében újfent a börtönbe álmodja magát. Cellájában pihenését a szokás szerint eszelős Gunther zavarja meg – hamburgert zabál, azt lóbálja meg az orra előtt. Noah azonban nem éhes, csupán szomjas, lévén a zárkájában az erre szolgáló alkalmatosságokból nem jön víz. Az őr megígéri, hogy utána jár, de előtte lenne pár kérdése: arra kíváncsi, mit művelt hősünk. Persze tudja, hogy elütött valakit, de nem érti hogyan juthatott el odáig. Mindene megvolt, szép, gazdag feleség, ő az ilyenért hálát adott volna, nem kirúgja a karám oldalát. Egykor felnézett rá, de most már szerinte különb, mint Noah – rámorran, hogy ezt ő is szíveskedjék beismerni.

Mikor a férfi erre nem hajlandó, belemar a vállába, amitől az üvölt kínjában, ám még mindig nem adja magát, inkább visszafelesel: ő legalább eltűnik innen hat hónap múlva, Gunther viszont nem. Az őr visszamorog: te csak azt hiszed, hogy a távozással megszabadulsz tőlem! Nyomatékosításként jól orron térdeli. Hősünk kínjában a földön fetreng, eközben megfogja Gunther lábát, amit az támadásnak minősít, és extra 90 nap magánzárkára ítéli, majd elrobog.

10.jpg

Álmából Whitney hangjára ébred, összeszedi magát és kibotorkál az utcára, de ott csak Furkat ácsorog egyedül. Körülnéz a lányát keresve, mire a férfi megkérdezi kit keres – így elegyednek szóba egymással. Mikor megtudja, hogy a barátnője apjával áll szemben, Furkat elmondja kicsoda, majd veszett verbális alázásba kezd, lévén Whitneytől értesült a család minden titkáról. Noah próbálja ignorálni, ám amikor lánya kilép az ajtón, és láttán a nevét kiáltja, az agresszív kismalac előzetes értesítés nélkül ököllel úgy arcon küldi, hogy elered az orra vére, és ájultan terül el.

Besötétedik, mire magához tér, újfent az alagsori ágyban, odafentről a családi vacsora zajai szűrődnek le. Alig pislogja ki az álmot a szeméből és battyog ki a fürdőszobába, zajt hall a hálóból. Ijedten állapítja meg, hogy a kés eltűnt a fiókból, az egyik sarokban pedig Gunther figyel. A „mit akarsz?” kérdésre kézbe veszi a kést (eszerint ő vette el), és lassan hősünk felé sétál, aztán nekiugrik. Vad dulakodás kezdődik, aminek során Noah megszerzi a fegyvert, és kétszer is belevág vele támadója karjába. Végül mégis Gunther kerekedik felül, kicsavarja a kést ellenfele kezéből, betekeri ronggyal a sebét és elbattyog.

11_1.jpg

11_2.jpg

Noah utána rohan az utcára, de már nem látja. Mikor visszatér a lakásba, Helen ül a lépcsőn – Vic most ment el. Nem, mást nem látott. Levágja, hogy exférje elég zavart, ezért elmegy némi szeszért. Sőt szerzett antibiotikumot a gyulladásra, de ami a lényeg, Vicodint a fájdalomra. Mindjárt ad is belőle egyet, le lehet öblíteni némi borral. WTF?

Kimennek az erkélyre, ahol Helen elmondja, hogy Vic elhagyta, de rohadtul nem úgy néz ki, mint akit megrendített a dolog. Azt állítja, kívánta a távozását, mert hősünkről gondolja úgy, hogy ide tartozik, nem Vic. Tudja, hogy Noah min megy át, ennek örömére átad még egy Vicodint (komolyan, én szoktam így, jutalomfalattal puncsolni a macskámnak, ha megsértődött valamiért…).

12.jpg

A férfi benyalja a bogyót, alig nyeli le, Helen már utána is dugja a nyelvét; szabályosan rámászik. Mielőtt jobban belemerülnének, bemegy a szobába, így hősünknek lehetősége lesz sunyiban legurítania még egy tablettát. A szex azonban nem úgy alakul, amint az asszony remélte, mert miközben extázisban azt ismételgeti, hogy „ismerlek!”, Noah buksija bekattan, és visszaszól, hogy „nem ismersz!" – ezt még elfeleselik párszor, mire a férfi úgy bedurvul, hogy az asszony megpróbálja leállítani. Ezen a ponton azonban már nincs megállás, kábé úgy fejezi be az aktust, mint egy bagzó állat, aminek a végén Helen elsírja magát. Noah megrendült, bűntudatos arcával zárjuk a részt.

Hogyvoltíró a twitteren - megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: 18+ The Affair
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.23. 22:34:46

Gondolom Helen változata az igaz történet, mert ugye Noah történetszála már a Vicodin miatt is sántít, neki már sok mindent nem lehetne elhinni.
Bár az hogy Helen a vicodinnal pórázon tudná tartani az is lehetséges, de látszik milyen ha túladagolja, szóval nem jó ötlet.
süti beállítások módosítása