Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Készhelyzet 2X02 – Zűrös albérlet és a rock sztár

2017. március 30. 09:00 - Bruti

A nyitó epizód után egyből egy olyan művésszel kezd a Készhelyzet, aki a múlt évadban már bizonyította, hogy nem áll a földbe, ha egy kis improvizációról van szó. A mai adás első vendége Horváth Kristóf Színész Bob, aki színészet mellett slam poetry előadó és valószínűleg még sok más is. Hajós kedélyesen eldumálgat vele az öltözőben, a késekről, baltákról, meg hogy mire számít a műsorban.

1_10.jpg

Bármire is számít, úgysem fogja kitalálni, hogy éppen mi lesz a szerepe, ezért Hajós inkább elindítja a műsort. De mielőtt behívná az első vendégét, ejt néhány szót a mai műsor tematikájáról, ami nem más, mint a: "meglepetés". Természetesen Andrásnak erre is van egy rövid sztorija, amiben női köldökökből szeretett volna ételt fogyasztani, majd előkerült pár kiló zsemlemorzsa és némi méz is. Persze, mi már sejtettük, hogy ebből a semmi jó nem származhat, és nem is származott. Mindenesetre érkezik Színész Bob, aki egy teljesen normális utcai ruhában áll előttünk, szóval ez nem árul el neki semmit a jelenetből.

2_9.jpg

De nincs is ideje gondolkodni ezen, mert érkezik az első szereplő Violetta és kiderül, hogy Bob egy ingatlanügynök. A nő albérletet keres, Bob a bemutatkozás után, már viszi is a lakásba. A nőnek viszont nem igazán tetszik a nagy rumli, mert úgy volt, hogy ez egy üres kecó. De a legdurvább, hogy a padlón egy emberalak van körberajzolva, mint ahogy a gyilkosságok helyszínein szokták. Violetta magyarázatot követel, de Bob itt kicsit megtöri a szokásos rendet, és átveszi a történet irányítását, amiről egyébként halvány fogalma sincs. Igazából úgy vezet, hogy kérdez, amivel áthárítja a kezdeményezést Violettára. Ekkor lép be egy új szereplő, a csaj férje, és kijelenti, hogy neki tetszik a körberajzolt emberalak. Innen kicsit kaotikus a dolog, mert Bob olyan irányba viszi a jelenetet, amit nem teljesen értek. De az biztos, hogy egy pillanatra sem akad meg. Ekkor érkezik egy új szereplő, egy nő fürdőköpenyben és láthatóan itt lakik. Na, ezen kiakadnak a az leendő bérlők, hisz nem elég, hogy nem üres a lakás, még lakók is vannak benne. De ezt sem magyarázzák sokáig, mert a szekrényből kiesik srác, amire Bob bejelenti, hogy a srác Violetta gyermeke. Itt vesztettem el teljesen a fonalat. Volt itt minden könyvből felolvasás, meg ráeszmélés, hogy valamikor Violetta és Bob egy pár voltak. Erre a féltékeny férj párbajt kiált és nyakon szúrja Bobot, aki belefekszik a padlón felrajzolt emberalakba. Nyilván innen már sehová nem tarthat a történet, ezért Hajós jön és lecsengeti, ami nem is baj, bár azt kell mondanom, hogy a történet hibái ellenére én és a közönség is jól szórakozott. 

3_10.jpg

A következő vendég Gáspár Laci, akit kifejezetten kedvelek, nem csak a zenéje miatt, sőt, inkább a vicces megnyilvánulásai jönnek be, de most meglátjuk mire megy az impróval. Saját bevallása szerint bejön neki a műfaj, és még most azt gondolja, hogy tetszeni fog neki a dolog. Öltözékét tekintve, nem különösebben üt el egy celebtől, de nézzük, mibe csöppen bele.

4_10.jpg

Egy nem bántóan sovány csaj érkezik feszülős párduc ruciban és kellően fülsértő hangon előadja Lacinak, azaz Sunny B.-nek, hogy ez az ő napja, mivel érkezett hozzájuk egy világhírű producer, aki direkt azért jött, hogy meghallgassa őt. Andy Hefler alakítja a producert, és én kifejezetten örülök neki, mert ő még nem szerepelt a Grund színház csapatból. Simán hozza menő külföldi producert, de, hát pont neki ne menne? A lényeg, hogy Sunny-nak énekelnie kell az új dalaikból, és az alapján dönti el, hogy megkösse-e a szerződést. Sunny lecseszi az ügynökét, hogy nem sztárolja eléggé, majd a zenekarával belevág az új dalukba, aminek címe: A neveletlen tündér. Belecsap a zenekar. egy sima pár akkordos funky-s rock n’ roll, de Sunny érzi pillanatok alatt improvizál rá. A szövegben mondjuk, ne keressünk rímeket, de esküszöm nem is hiányzott. Elnyomnak egy verzét, és a producernek is tetszik, de még akar egy dalt.

5_10.jpg

Közben megérkezik a kissé kapatos barátnő, aki annyira most éppen nem szomjas. Dülöngél ide-oda, belekapaszkodik Sunny-ba, majd szeretné, ha neki énekelne a pasija. A producer is erre biztatja, mert, ha még egyet ilyen jól elnyom, akkor két lemezre köt vele szerződést. Sunny mondjuk kevesli, mert ő 10 lemezt szeretne, és egyből platinát, de belevágnak a dalba, aminek a címe az, hogy: Én. Egy lassan csordogáló funky-s nóta következik, ami hazai pálya Lacinak, mind szövegben, mind zenében nagyszerűen megoldja, és a szám végén aláíratja a producerrel a szerződést. Ennél jobb véget nem is találhatott volna Hajós, így érkezik és lecsengeti a jelenetet. Gáspár Laci simán megugrotta a lécet, gratulálunk neki.

 

Címkék: Készhelyzet
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása