Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csak színház és más semmi 2x03 - Mindenki nem-terhes

2017. március 14. 09:00 - Dzsudibí

Alindát hangos ricsaj veri fel legédesebb álmából: Sanci tologatja épp a bútorokat hajnali ötkor, mert ugyan a nemlétező ál-baba még csak most fogant meg, de a konyhából máris hálót kell csinálni, mert fürdetésnél úgy lesz a legjobb, és a cebion cseppek meg egyéb nélkülözhetetlen babakelengye miatt - ami mind jó, ha már az első naptól kezdve kéznél van - el kell adni a kocsit és a nyaralót is. Mi több, Sanci már a bölcsödei felvételit tervezgeti, Alinda halántékán ütemesen ver az öklömnyi nagyságú ér. 

0.png

Petra az év antianya címére hajt: 7.20-kor kel ki az ágyból a reggeli hangjaira, a gyerekek ugyanis magukat ébresztették anya híján. Van jégkrém, meg tojás kenyér nélkül, merthogy az már száraz. Ellenben Petra felzabálta Lizuska házifeladatát, amit ugyan neki kellett volna megsütnie, és a Diri csinált meg helyette, de legalább ilyen formán ő is beszállt. A mosás a mosógépben maradt, így kisDiri nem tud tesiórára menni, Lizuskából pedig felböffen egy elégedetlen "utállak", amikor Petra felajánlja a bolti süti lehetőségét. 

2.png

1.png

Sanci és Neo-Dobó a kávézóban futnak össze, ahol Neo-Dobó épp egy fikusszal veszekszik. Sanci szerint kevés folsavat visz be a szervezetébe, majd ennek apropóján elárulja, hogy Alinda is babát vár. Nagyölelés, amit persze az éppen bevágtázó Alinda is meglát, ezért azonnal tárcsázza Petrát, hogy hozzon neki ultrahang képet, amit majd lebegtethet Barnának. Szemtanúja lesz még a szolid büfésnéni is az esetnek, aki nem átallja első adandó alkalommal továbbadni az információt mindenkinek, aki szembejön a folyosón.

4.png

5.png

Petra a színházba érve rögtön veszekszik egyet a dirivel, így nem veszi észre, amikor az Alindának ígért ultrahang felvétel kiesik a táskájából. Diri persze rögtön kiszúrja, és ex-neje paprikás hangulatára máris azt a magyarázatot találja legkézenfekvőbbnek, hogy az terhes. Petrának nem tűnik fel a felvétel hiánya, mivel Alindának egy terhességi tesztet ad helyette: úgy dönt, hogy nem kívánja támogatni barátnője ámokfutását az ál-babájával és azt javasolja neki, hogy inkább valljon színt Sasának.

6.png

Nóri kissé el van maradva a jelmezekkel, ami nem igazán nyeri el Tipor tetszését. Edit hiánya kezd a rendezőnek és a Dirinek is gyanús lenni, azonban Kitti és Nóri addig kavargatják a meleg kakit, amíg sikerül mindenkit lenyugatniuk. Tipor a jelmezes próbán jelenti be ünnepélyes keretek között, hogy az egyik jelenetben meztelenek lesznek majd a szereplők, amit Neo-Dobó egy igazán kétségbeesett szemforgatással konstatál, tehát vagy nagyon durván striás a hasa, vagy nem is terhes. A darab értelmezése közben pedig Tipor magyarázatot ad a legutóbbi motoros-hazavivős incidencre is: mindenki előtt közli Neo-Dobóval, hogy Neo-Dobót azért hagyják el a darabban, mert senki nem akar koloncnak egy terhes nőt. Bámm, kínos tücsökciripelés. Később Tipor bocsánatot kérne, de a drogos csaj persze megint bekavar, így Neo-Dobó nem tudja meg, hogy Tipor csak feleakkora gyökér, mint amekkorának hiszi.

3.png

A befektető visszatér, természetesen inkább Petra, mint a színház miatt. Nem telik el sok idő, míg a Lakásfoglalókra terelődik a szó, és Miklós megjegyzi, hogy olyan fura, mert mintha nem is Petra írta volna a darabot, mire Petra rögtön színt vall: nem, valóban nem ő írta, és a gyerekeinek sem szokott süteményt sütni. Miklós cserébe randira hívja. Petra először nemet mond, de hamar meggondolja magát, és Miklós után megy, aki viszont egy randa kalapos hölggyel puszizkodik a színház előtt, majd elhajtanak a naplementébe.

7.png

9.png

A Diri Alindához megy Petra képzelt terhességével kapcsolatban, aki azt hazudja, hogy az ultrahang felvétel az övé. Ezek után pisil csak rá a Petrától kapott tesztre, ami természetesen negatívabb, mint VV Fannika intelligenciatesztje. A Diri azonban már megállíthatatlan, rohan Sasához gratulálni, aki meg rohan Alindához a bocsánatáért esedezni. Tehát, csak hogy összegezzük: Sasának két gyereke is van. Az egyik igazából csak kamu, de legalább nyíltan az ő kamugyereke. A másik gyerek sem valódi, de az egyelőre hivatalosan nem Sasié, hanem megvárjuk, amíg Sasa magától jön rá, hogy övé a nem-létező pulyácska. 

10.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.15. 10:39:56

nekem is az ugrott be, h neo-dobó is csak kamuzza a terhességet, de elvetettem, h biztos már megint én vok a rosszindulatús...
am' kezdettől fogva nemtom hova tenni a csajt, egyik pillanatban gyönyörűnak látom, a másikban meg pffff. nagyon érdekes arca van a csajnak, jó értelemben.

(olyan piroskalap meg kell nekem!!!)

taga20 2017.03.15. 12:36:19

@PeniValdes: melyik?
én az itt látott csajokat tolnám, mint a lopott biciglit :))

taga20 2017.03.15. 14:22:58

@PeniValdes: húgi, kevered a mátriksszal:))

taga20 2017.03.15. 15:35:54

@PeniValdes: nem, abban nincsenek. abban élien küzd a mekkmesterrel.

és a foltostehén cucc nyer:))

Dzsudibí 2017.03.16. 13:32:52

@Biriksz_Krokiksz!: szerintem szép, olyan klasszik Disney hercegnős pofikája van
süti beállítások módosítása