Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Rólunk szól (This Is Us) 1X03 – Kyle

2017. március 06. 11:00 - Bruti

Egy zenés montázzsal kezdünk a múltból. William életébe pillanthatunk be, és természetesen abba a szakaszba, amikor megismerkedett Randall édesanyjával egy helyi járaton. Látjuk ahogy a kezdetben tehetséges költő, zenészt és barátnőjét egyre jobban hatalmába keríti a drog, aminek tudjuk a végét. A lány meghal a szülés közben, Will pedig a tűzoltóknál hagyja a babát.

vlcsnap-00001_2.jpg

Frank és Rebecca már készülődnek haza a kórházból, nyakukon a három gyerekkel, ami kissé megrémiszti őket, de jön a szülész doki és megnyugtatja a szülőket. A gyerekeknek már nevük is van Kevin, Kate és Kyle. Ugrunk a jelenbe, ugyanis Randallékhoz érkeztek látogatóba az anyjáék. Ami a nézőknek viszont meglepő volt, hogy az oldalán nem Jack érkezett, hanem a legjobb barátja Miguel. Randall kicsit kényes helyzetben van, hisz el kell mondania, hogy megtalálta az apját, így félre hívja Rebeccat. Beugrunk Kate-hez. Toby a kanapén próbálja meg magát összeszedni a tegnapi buli után. A fürdőből éneklést hall, így mikor Kate kinyitja a fürdőszoba ajtaját, ő már ott hallgatózik. A csaj meg ijedtében bever neki egy maflást. Aztán reggelinél megbeszélik, hogy gyönyörű hangja van, a kedvence egy régi Cyndi Lauper feldolgozás volt a Time After Time. Ekkor bukkan fel Kevin és kitalálja, hogy ezentúl színházi színész lesz, szóval Kate kutasson fel neki valami ügynököt, mert New Yorkba mennek.

vlcsnap-00002_2.jpg

Randall elmondja Rebeccanak, hogy megtalálta az apját, Williamnak hívják, van macskája meg gyomorrákja. Az anyja úgy dönt ideje találkozni vele.
Újra a múltban vagyunk, a friss szülők a kórház parkolójában vannak. Amíg Jack hozza a kocsit, Rebecca kiszúrja, hogy egy fekete fickó bámulja. Szól neki, de az felszáll egy buszra. Vissza a jelenbe: Rebecca bemutatkozik Williamnak, majd megkéri Randallt, hogy hagyja magukra őket egy pillanatra. Az asszony szúrósan néz a férfira, és hamar kiderül, hogy már ismerik egymást.
A főcím után egy háromgyermekes család életébe pillanthatunk bele, a friss szülők azt se tudják hol áll a fejük, majd kimerülten ülnek a földön. Rebecca kicsit ingerült, egy csomó kérdés merül fel benne, de Jack reméli, hogy jól csinálják.

vlcsnap-00003_2.jpg

Randall a feleségével azt találgatja, hogy miről beszélgethet Rebecca és Will. Fent Will elmondja, hogy nem ő kereste a fiát. Úgy néz ki volt egy egyességük Rebeccaval, hogy nem keresi, nem látogatja. Most azon aggódik, hogy Randall megtudja, ő tagadta le az apját. Amiért viszont legjobban aggódik, hogy a fia mindent el fog követni azért, hogy megmentse az apját és reméli érdemes rá az öreg. Miközben Kate komolyan vette a munkáját és elkezdett szervezni a tesónak valami New Yorki melót, Rebeccaék elköszönnek. Randall keresi Willt, de az öreg sehol, pedig már menniük kéne a dokihoz. Az úton talál rá, mert az apja úgy döntött, hogy hazamegy. De Randall nem hagyja annyiban, és lecseszi az öreget, hogy neki mennyi munkája van abban, hogy egyáltalán fogadja a specialista, így az öreg mégis vele megy.

vlcsnap-00004_2.jpg

Toby szerzett egy nagy fekete autót, egy fényképezőt meg vörös szőnyeget, és sztárnak kijáró figyelemmel tünteti ki a csaját. Azt találta ki, hogy Kate ma fel fog lépni egy idősek otthonában.
Ugrás a múltba, Jack éppen a Dokihoz viszi a srácokat. Minden rendben van velük, ami a probléma, az inkább Rebecca. Kicsit besokalt az anyaságtól, de a Doki megnyugtatja, hogy ez természetes dolog, egyszerűen csak adjon neki időt. Közben Rebecca elkezd nyomozni a fekete férfi után. Arra buszra száll fel, amelyiken utoljára látta, és a sofőrnél érdeklődik.
Toby lazán felkonferálja Kate produkcióját az öregeknek, majd a csaj kissé félénken belekezd a Time After Time-ba. A dal megint jó alkalom egy montázsra. Látjuk anno Rebeccat, ahogy találkozik Shakespeare-el (William), majd Randallt, ahogy viszi az apját az orvoshoz. Vissza Kate-re aki egyre jobban belejön a dalba és nagy tapsot kap a végén. A sikert egy gyors szexszel akarják megünnepelni a takarítószeres raktárban, de megcsörren Kate mobilja. Kevin az és szüksége van a húgára. Ezen Toby-val kicsit összekapnak, aminek az a lényege, hogy a férfi mindig is csak második lehet Kevin mellett.

vlcsnap-00005_2.jpg

William nem kap jó híreket, ez az orvos is csak megerősíteni tudja a diagnózist, ami szerint jó esetben is csak hónapjai vannak hátra. Újra visszaugrunk az időben, oda, ahol Rebecca és William először találkoznak. A férfi mesél neki a gyermek anyjáról, meg az életéről majd megegyeznek, hogy soha nem találkozhat a gyerekkel. Búcsúzóul oda ad egy verseskötetet, amiből sokat olvasott fel az anyjának. A költő keresztneve Randall. Ha már Randall, akkor őt látjuk a nappaliban, ahogy beszélget a feleségével. Nincs jó passzban ,hisz kapott egy apát, akit mindjárt elveszít, és ez nagyon aggasztja.
Váltunk Kate-re, aki már Kevinnél van. A srác talált egy igazán jó dráma forgatókönyvet, ami izgalomba hozta, majd Kate meséli el a mai fellépését, meg az összezörrenést Toby-val. Kevin nem hülye, látja, hogy csak visszafogná a húgát, így inkább kirúgja a személyi asszisztens állásából, hogy a tesója saját életére tudjon koncentrálni. Este Kate találkozik Toby-val, akitől bocsánatot kér, amit egy békülős szeretkezéssel pecsételnek meg. Persze Kevin most is telefonál, de csak a rögzítőre mondja fel, hogy úgy döntött lelép New Yorkba.
Még egy utolsó ugrás Jackra és Rebeccara, akik próbálják összetákolni az életüket, és úgy néz ki sikerül is nekik. Rebecca kinyögi, hogy új nevet szeretne a kicsinek és átadja a Williamtől kapott könyvet. Randdal bemegy az apja szobájába és közli vele, hogy szeretné, ha a lányai megtudnák, hogy ki is ő. Az öreg láthatóan megörül a dolognak, majd elkezdenek beszélgetni a múltról és az édesanyjáról. A záró képben Rebecca magához veszi a kicsi Randallt, akit végre képes saját gyermekeként felnevelni.

vlcsnap-00006_2.jpg

Címkék: This Is Us
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása