Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csak színház és más semmi 2x02 - Apapara

2017. március 06. 09:51 - Dzsudibí

Alinda és Sasi egy hete Neo-Dobó kerekedő hasa miatt kattognak, ugyanis a lány nem veszi fel a telefont, így nem sikerül tőle azt sem megtudni, hogy Sasinak van-e köze a kis pulyához. A színházban aztán végül Sasa elkapja egy körre, Neo-Dobó pedig állítja, hogy a gyerek Mókuska műve, akivel viszont azóta szakítottak. Ide a rozsdás bökőt, hogy Mókuska máshogy mesélné ezt a sztorit, de előbb-utóbb gondolom majd ő is előkerül, és akkor ezt is megtudjuk. Mindenestre mindenki lenyugodhat a picsába, Neo-Dobó sem maradhat pártában, ugyanis Tiporral régi jó ismerősök, és a rendező azonnal rástartol a soon-to-be milfre, amint meghallja, hogy az szabad préda.

2.png

A Diri megemlékezést tart a megboldogult Ortutai tiszteletére, akinek – mint utóbb kiderült – az lett volna a sürgős mondanivalója halála előtt, hogy az unokaöccse véletlenül épp milliárdos, és utolsó kívánságához hűen nagybátyja színházát kívánja támogatni (honnan tudhatta Ortutai előre, hogy meg fog halni? És ha nem tudta előre, akkor honnan tudta, hogy ez lesz az utolsó kívánsága a sorban?). Ahogy illik, a fekete zászló is kikerül a színház bejárata fölé, még ha nem is a hagyományos fajta:

1.png

Hamarabb bebizonyosodik, hogy Mókuskának semmi köze Neo-Dobó gyerekéhez, mint gondoltuk, ugyanis a drogos lány szerepét játszó lány szintén ismeri Neo-Dobót, mint ahogyan Mókuskát is. A drogos lány kérdésére azonban Neo-Dobó azt válaszolja, hogy nem Mókuska az apa, ezért jó lenne, ha tartaná a pofáját, és nem szólna a bojtos farkú rágcsálónak. A lány kissé ingatag személyiségnek tűnik már az igen rövidke párbeszéd alapján is, úgyhogy úgy sejtem, vele is lesznek még gondok.

3.png

Nórinak továbbra is meggyűlik a baja Edittel, akinek magánéleti gondok miatt Olaszországba kell utaznia, ám megígéri Nórinak, hogy beajánlja a helyette érkező jelmeztervezőnek, Piroskának. Ehelyett azonban azt tanácsolja neki, hogy ne dolgozzon Nórival, mert komoly gondok voltak vele. Nórival a Diri közli a rossz híreket, miszerint Piroska nem tart igényt a szolgálataira, Nóri pedig orrát lógatva kullog kifelé, amikor eszébe jut, (hogy naná,) hogy otthagyta a mappáját a diri irodájában. Visszaérve Kittit találja a Diri irodájában, aki éppen a Diri nevében küldözget magáról ajánlásokat különböző színházaknak. Természetesen innentől már minden megy a maga útján: a Diri levelesládájában kiszúrják Piroska levelét, hogy Edit nem javasolta neki, hogy Nórival dolgozzon. Kittinek azon nyomban megszületik az ördögi terve: a Diri nevében visszamondja Piroskát, és Nóri dolgozik majd jelmeztervezőként a darabon.

4.png

Petra újabb vakrandira megy, ezúttal már igyekszik biztosra menni, mert a korábbi néhány próbálkozása igencsak csúfos véget ért.  Persze rá jellemző módon rossz asztalhoz huppan le, amit az illető úriember meglepett arckifejezéséből azonnal levághat mindenki, kivéve Petra, mert ugye ő egy külön állatfaj. Hogy ne húzzák felesleges körökkel az időt, rögtön bele is csap a lecsóba, és randevú partnere perverziói felől érdeklődik, amaz meg huncut mosollyal válaszol is minden kérdésre készséggel. Mivel a férfi elsőre épeszűnek tűnik, ezért Petra emeli a tétet, és rögtön berángatja magával a színházba egy rögtönzött tárlatvezetésre. A bemutató közben Petra kifecsegi a színház összes mocskos kis titkát, kezdve a Diri és Kitti viszonyától a délutánra várt befektetőig, aki megmentheti a színházat a teljes csődtől. Ezek után már nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy az ember kitalálja, hogy Petra sétapartnere a befektető, mely megérzésem hamarosan be is igazolódik, amikor Buksi rohan oda Petrához, hogy a randipartnere lemondta a találkozót, így a befektető kénytelen felfedni magát.

5.png

A színpadon zajlik a főpróba, Tipor láthatóan halálosan szerelmes Neo-Dobóba, ami Ivett, a drogos csaj féltékeny tekintetéből ítélve nem sok jóval kecsegtet. – Te figyi, hazavigyelek, utazhatsz még motorral? – kérdi a lányt a próba végeztével – Persze, sima ügy, no para, utána meg menjünk bungee jumpingolni és kick-boksz edzésre! – csillan föl Neo-Dobó szeme. Az idillt Ivett zavarja meg, aki Neo-Dobó átöltözését kihasználva lebeszéli a rendezőt a lányról, inkább magát ajánlva fel helyette. Ezután Neo-Dobón a sor, hogy szomorú kiskutya szemekkel bámuljon a motoron távozó pár után.

6.png

7.png

Alindának pedig a végére ugrik be a nyertes ötlet: ahhoz, hogy legyőzze Neo-Dobót a gyerek-csatában, csak annyit kell tennie, hogy Sasi pofájába hazudik, és 9 hónap múlva eljátssza, hogy szült egy gyereket, mert annyira jó színésznő. Sasi nagyon örül a kamugyerekének, egyelőre.

8.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.06. 09:56:53

A fekete zászlón elröhögtem magam, de utána szégyenkeztem, eskü!

Alinda és a kamugyerek übergáz, nincs rá mentség.

Kitti viszont megint jót kavart, jó céllal <3

Dzsudibí 2017.03.06. 12:55:43

@Biriksz_Krokiksz!: nem tudom mikor fogják már Alinda karakterét kicsit szerethetőbbre átírni...

2017.03.06. 13:03:37

@Dzsudibí: sztem pont h eddig volt szerethető :/

Gabba 2017.03.06. 16:24:23

@Dzsudibí: na de most őszintén: hát nem pont arra tippeltem a múltkor, hogy a néhainak van egy tőkepénzes rokona? Hát de!

A zászlón én is röhentettem egyet, de mintha végül nem tűzette volna ki a diri.

Dzsudibí 2017.03.06. 17:02:39

@Biriksz_Krokiksz!: én eddig sem szerettem, de ez lehet, hogy inkább annak köszönhető, hogy Schell Judit nem igazán a szívem csücske. :D

Dzsudibí 2017.03.06. 17:03:04

@Gabba: és milyen igazad volt!

Gabba 2017.03.06. 20:48:03

@Dzsudibí: mint Besenyő Pista bácsinak :)

Pácsó Ármándó 2017.03.06. 21:31:37

@Gabba: Látom a második képről, hogy itt is jelen vagyunk :-)

Gabba 2017.03.06. 21:56:22

@Pácsó Ármándó: ott vagyunk minden tengeri mérföldkőnél :)

2017.03.08. 15:10:18

@PeniValdes: nekem is bejön ;)

@Gabba: sztem te írod a forgatókönyvet, pistám.

@Dzsudibí: én nagyon bírom, de remélem, emiatt a húzásáért megüti a bokáját...
süti beállítások módosítása