Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Taboo 1x08 - Everybody (évadzáró)

2017. február 27. 10:00 - AaannnaaA

Zilpha nem tudja túltenni magát a testvérével történt szakításon, ezért búcsúlevelet ír neki, és a hídról a folyóba veti magát. Ezalatt Sir Strange James cellájában kendőzetlenül beszél a Társaság vezetőjeként korábban elkövetett bűneiről, melyek keretében hajókon saját biznisze fellendítésére olyan fiatalokat alkalmazott, akik aztán nem tértek vissza élve; ám mikor hősünk a részletekről kérdezné, azonnal bezárkózik. Válaszul James – az egyetlen, aki visszatért – arról beszél, hogy őt egy afrikai ember mentette meg, meggyógyította, és olyasmikbe vonta bele, amik mellett Strange húzásai csupán óvodások játszadozásainak tűnnek.

Aztán a lényegre tér, átnyújtja a követeléseit, melyek láttán a Társaság vezetője meglepődik, de persze esze ágában sincs eleget tenni nekik. Jamesnek a szeme sem rebben, megfenyegeti, ha nem segít neki, akkor a Cornwallis történetét elmeséli a vizsgálóbizottság előtt, és Godders ugyanígy tesz majd. Szóval vagy kiállít négy órán belül egy hajót, vagy rövid úton a szomszéd cellában végzi.

1.jpg

Miközben a kelletlen Strange a dolgára indul, Mrs. Delaney és Robert is akcióba lendül; a fiú a páncélt kinyitva marék levelet vesz elő, melyeket nekiáll kézbesíteni. Nyilván ezeket hősünk előrelátóan megírta a következő órák történéseire készülve. Az első levelet Brace kapja, aztán Robert már nyargal is tovább Cholmondeleyhez és Atticushoz.

Még nem tudjuk meg milyen utasítások vannak a borítékokban, Sir Strange irodájára váltunk, ahol az öreg – az órájára vetett sűrű pislogások közepette – Wiltont és Pettifert hívatja azzal, hogy feladatuk van. Utóbbi a kurvák rejtekhelyére megy, hintóba parancsolja őket (a nyomatékosság kedvéért fegyverrel), és maga is csatlakozik hozzájuk.

2.jpg

A hintót útközben Atticus emberei feltartóztatják, és mindenkit kiszednek a járműből. Pettifer láthatóan számított a dologra, közli, hogy megjött a felmentő sereg, ő pedig azt fogja majd jelenteni, hogy elrabolták a nőket. Előzetes megállapodás ide vagy oda, Atticus ezt nem teljesen így gondolja. Szíve szerint Helga az árulás miatt már rég halott lenne, de James nem engedi. Ez esetben viszont a gyermeke haláláért felelősöknek lakolniuk kell, azzal buksin durrantja Pettifert, visszazavarja a csajokat a hintóba és elszáguldanak.

A böriben James kihallgatása kezdődne, ő azonban indián nyelvű kántálás közepette vérezni kezd, majd habzó szájjal, görcsökben fetrengve terül el. Nincs más hátra, Coop kénytelen orvost hívni, így viszont a kihallgatás tolódik. Úgy tippelek hősünk célja az időhúzás.

3.jpg

Mr. Wilton jelentés tesz Strange-nek egy hajóról, mely másnap kelne útra, de még nincs megrakodva. Főnöke utasítja, hogy hanyagolja a berakodást, jelöljön meg neki másik útirányt, és pakoltasson fel rá annyi kaját, ami elég lesz a cca 15 fős legénységnek két hónapnyi útra. Wilton értetlenkedik, hogy mi szükség minderre, na meg kocsikat küldeni az őrültekházához?

A góré leteremti: azért kell, mert Delaney őrült és én is az vagyok – azzal kizavarja az irodájából. Úgy tűnik az öreg jobb híján mindenben enged hősünk kérésének, rendelkezésére bocsájt egy hajót és még a puskapor elszállításában is segédkezik.

4.jpg

A csajok hintója – még mindig az erdőben haladva – találkozik egy másikkal, melyben Lorna ül. Atticus átzavarja őket oda, lévén a Társaságtól elszedett jármű sorsa a betüzelés lesz. Mostohaanyu azzal a kissráccal együtt várja Helgáékat, aki Winter halálának tanúja volt. A gyerek elrebegi hogyan történt az eset: James és Winter is a parton aludt, mikor titokzatos alak érkezett a folyón, és kibelezte a lányt. A kis klambó követte a tettest, és látta amint beszáll egy hintóba, rajta a Társaság címerével.

Kedvenc vegyészünk összeszedte magát reggeli bódulatából, és laborjában kotyvaszt különböző robbanó elegyeket ugyancsak hősünk megbízásából – remélem hamarosan megtudjuk hol fogják bevetni őket.

5.jpg

Hazatérve Lorna újabb levelet talál Jamestől, a benne írt utasításnak megfelelően haladéktalanul Musgrove grófnőhöz megy. Az asszony épp barátnőivel kártyázik, erre hősnőnk nem számított, ezért kénytelen jövetele célját virágnyelven előadni. Azt kummantja, szépészeti cuccokkal házal, közöttük krémekkel és porokkal, utóbbi neve Collonade. A név hallatán grófnő ledermed, és arra kéri látogatóját, hogy a továbbiakat négyszemközt beszéljék meg.

Amint maguk maradnak, kést fog Lornára, hogy mégis miért dugta ide a képét és beszél ilyen kétértelműen a barátnői előtt? Az asszony nem ijed meg, elmondja kinek dolgozik, és azt is, hogy ma délután kihajóznak, ehhez pedig szüksége lesz olyan papírokra (és zászlókra), melyek átjárást biztosítanak az ellenséges vonalakon. És nem, ennek fejében nem adja át az aláírt Nootka szerződést, inkább egy levelet Mr. Coopnak a grófnő kilétéről és viselt dolgairól – már amennyiben nem teljesíti a követeléseit. Egyben James rajta keresztül üzeni a górénak (a már többször emlegetett Collonade-nek, aki úgy gondolom az összekötő lehet az amerikai kormányzattal), hogy az amcsik oldalán szivárgás van, de ő rájött a gyenge láncszem kilétére, és hatástalanítja, amennyiben megkapja amit kér.

6.jpg

Az orvos még javában kötözi hősünk sebeit, mikor odakintről felhangzik Robert hangos éneklése. Ez nyilván jel, mert a beteg hirtelen közli, hogy készen áll a kihallgatásra, hiába győzködné a doki az ellenkezőjéről. Sántikálva, de megjelenik Coop ’törvényszéke’ előtt (ugyanebben az időpontban Strange is értesítést kap arról, hogy a szajhák szabadok). A titkár felszólítja, hogy nevezze meg amerikai cinkosait, ám a férfi válasz helyett ismét kántálásba kezd. Coop türelme a végéhez közeledik, válogatott fenyegetésekkel próbál rá hatással lenni, de nem ér el semmit. Végül James hajlandó megszólalni, és közli, hogy hazudott akkor, mikor neveket ígért. Helyette elmondja, hogy a Társaság által ellene felhozott vádakat még dél előtt vissza fogják vonni, a tanúknak (ld. kurvák) nyoma vész, a vallomásaik tűzre kerülnek, ő pedig szabadon távozhat. A titkárnak leesik az álla, de látszik rajta, hogy érzi, nem bullshitet hall.

Mi ezalatt látjuk, hogy a Társaság valóban állja a szavát – rekvirálják az átadni kívánt hajót, segédkeznek a lőpor elszállításában, usw. Kevéssel később Coopnak nincs más választása, mint szabadon engedni a foglyot, és tájékoztatni az uralkodót a fejleményekről.

7.jpg

A leendő szökevények egy parti kalyibában ültek össze és várják a továbbiakat, mikor észreveszik a hajó érkezését. Atticus és emberei erre elzavarják a környező utcákról a kereskedőket, gyalogosokat – mindenkit, és barikádokat kezdenek emelni azzal a felkiáltással, hogy „vendégeket várnak”. Nemsokára megérkezik a lőpor.

Hősünk félholtan botorkál haza, ahol húga búcsúlevele várja. Ettől kisebb sokkot kap, így talál rá Lorna, aki először mit sem sejtve újságolj a hírt, miszerint megkapta a szabad átkelést biztosító papírokat (a grófnőtől), aztán meglátja James arcát, és ledermed. Átfutja az elhajított levelet, de végül kettejük közül a férfi szólal meg először. Úgy érzi húga nem halt meg, mert ha így lenne, szólna hozzá, pontosabban énekelne neki. Mert a halottak mind ezt teszik. Lorna ezzel finoman vitába száll, és arról győzködi könnyek közt töprengő mostohafiát, hogy sokan vannak, akik mindent feladtak érte, és most várják, hogy induljanak. A férfi végül felugrik, egy dolgot még el kell intéznie, de ígéri dagálykor a hajónál lesz.

8_1.jpg

8_2.jpg

Robert levelet kézbesít Mr. Chichesternek, aminek tartalmát az meglehetősen mérgesen fogadja, és ugyanezen lelkiállapotban rohan Sir Strange elé. Képtelenségnek tartja, hogy a két ellenség lepaktált egymással (és James nem ad számára érdemi infót), de az öreg megerősíti ebben. Erre dühösen visszacsapja, hogy a vizsgálatnak itt még nincs vége, majd feldúltan távozik.

Nem gondoltam volna, hogy hősünk útja Dumbarton dokihoz vezet. Az orvos kijelenti, hogy nem fogja neki odaadni a szabad átkelést biztosító papírokat (még jó, hogy máshonnan már megvannak) addig, míg James alá nem ír neki valamit.Dr. Dumbarton cimboráira. Mindjárt dobok egy hátast, csak nem rá célzott Lorna, mint az amcsik pajzsán lévő résre? Az orvos megdöbben, lelepleződésre egyáltalán nem számított, de összeszedi magát, és mintha mi sem történt volna, meglóbálja az iratot. Hősünk az asztalhoz lép, majd egy váratlan mozdulattal annak lapjába csapja a doki buksiját. A kiájult férfit ezután nyakig belenyomja egy adag kék színű festékbe, végül fellógatja az egyik hordója fölé. (A művelet közben látni/hallani véli a húgát, gondolom így már biztos lehet a halálában.)

9_1.jpg

9_2.jpg

Mr. Pettifer papírokat hozott a partra, melyek igazolják, hogy a hamarosan kifutó hajó a Társaság nevében van úton, így semmi bántódása nem esik. (Vicces, ez már a harmadik ilyen tartalmú irat.) James nincs itt, hogy átvegye az iratokat, a férfi aki a nevében fellép (Atticus embere, Bill), előrántja a fegyverét, és „Sir Strange üdvözletét küldi!” felkiáltással fejbe durrantja Pettifert. Mi a manó! Rámorran a rakodómunkásokra, hogy a testet dobják a folyóba, a puskaport meg vigyék a hajóra.

A régensherceg meglehetősen dühös az elszenvedett fiaskó miatt, úgy dönt minden résztvevője (okozója) lógni fog: a Társaság, az amcsik, stb. De leginkább James Delaney. Kiadja a parancsot a megölésére, hiába bizonygatja Coop, hogy a végrendelete szerint ez esetben Nootka az amerikaiakra száll. Az uralkodó tojik minderre, a katonaság azonnal induljon!

10_1.jpg

10_2.jpg

Így is történik, vagy két tucatnyi katona vágtat bőszen a part felé. Eddigre James és Lorna is megérkeznek, a nő csatlakozik a többiekhez a folyóparti kalyibában, míg Atticus jelenti a helyzetet hősünknek: a dagály negyed óra múlva tetőzik, közben szüntelenül hordják a lőport a hajóra, szóval hamarosan indulhatnak – James is erre utasítja őket. Ezután Brace kerül sorra, akivel közli, hogy nem jöhet velük. Az indoklás szerint azért, mert a szolgáló nem született szabadságra, úgysem tudná azt értékelni. Mehh! Megtarthatja a házat, de most menjen szépen haza. Az öreg könnyek között fogadja az ukázt.

Robert érkezik futva a hírrel: közelednek a katonák. Erre a munkások felgyorsítják a rakodást, a többiek pedig felfegyverkezve behúzódnak az épített barikádok közé. Számítottak valami ilyesmire, mert Cholmondeley ide készítette a robbanó alkalmatosságait: amint a katonák belépnek a partra vezető kapun, fedezékből megrántja a szerkezet kötelét, mire hatalmas robbanás rázza meg a bejáratot, és megöl jónéhány támadót.

11_1.jpg

11_2.jpg

Ez a kezdődő lövöldözés nyitánya, melyben a dühös katonák a szökevényekre rontanak, akik bátran viszonozzák a tüzet (köztük Brace is!). A vörös kabátosok meghátrálnak, a pillanatnyi fegyverszünetben hősünk kiadja az utasítást, hogy társai tereljenek mindenkit a hajóra, hamarosan indulás. A visszavonulás azonban nem megy könnyen, mert a katonák újabb rohamot indítanak, s olyan közel érnek, hogy néhányukkal már kézi tusát kell vívni.

Menekülés közben Helga elejti a pisztolyát, de hiába szólnak rá többen, hogy hagyja, ő visszaindul érte. Ez lesz a veszte, egy lövés azonnal leteríti. A lesből támadót Lorna durrantja le, ám végül ő is begyűjt egy golyót, szerencsére csak a karjába.

Vegyészünk szorgalmasan dobálja robbanó tölteteit a katonák felé, ám egyikük belelő egy töltetbe, így az egész miskulancia a levegőbe repül, messzire hajítva Cholmondeley testét. James és Atticus azonnal hozzá rohan, lévén a férfi lesz a hajó orvosa – már amennyiben túlélte a detonációt. Ketten két oldalról fogva húzzák a part felé (a haramia is begyűjtött egy vágást a bal szeme fölé, alig lát az arcára folyó vértől), ám mikor katonák lőnek rájuk lesből, ledobják a testet és fedezékbe rohannak. Végül a bandavezér két embere menti ki őket szorult helyzetükből és segít tovább cipelni a kémikust.

Az indulást nem lehet tovább halasztani, lerántják a pallót és vitorlát bontatnak – aki nem jutott el idáig, az már nem is fog (többek között Atticus sógora is elesik).

13_2.jpg

Sir Strange boldogan üget az irodájába, úgy véli ebben a játszmában övé az utolsó szó: Dr. Dumbartontól kapott ugyanis csomagot, ami reményei szerint az aláírt Nootka-szerződést tartalmazza, mellyel övé a kínaiak teája és egy darabka föld az isten háta mögött. Boldogan felbontja, ám abban hősünk, pontosabban Cholmondeley ajándéka van, mert az iroda a következő másodperben atomjaira robban. Stílusos búcsú Jamestől, meg kell hagyni!

14.jpg

A Delaney-ház ajtaja nyitva, így Chichester besétál, hősünket keresve – üzenetet kapott, miszerint itt hagyta a Cornwallis elsüllyedéséről szóló vallomását (és Goddersét). Odabent csak a magába roskadtan ücsörgő Brace-t találja, aki végül kiszakad a merengéséből, és elrebegi, hogy hősünk szobája az emeleten van. A vendég felkaptat, és megleli az említett iratokat, ettől rögtön megkönnyebbül.

15.jpg

Zárásként a menekülők hajóját látjuk, James gyors kört tesz a fedélközben, hogy lássa a sérültek állapotát. Lorna megúszta egy felkar-lövéssel, őt az életben maradt szajha ápolja, és Robert vigyázza. Kémikusunk azonban rettenetes állapotban leledzik, alaposan megégett, delíriumban egy „Maria” nevű nőt szólongat és kéri a bocsánatát – jobb híján Godders válaszolgat neki, és nyugtatja meg: megbocsát. Hát, mégsem lesz a hajó orvosa, az biztos.

Hősünk végül felmegy a fedélzetre, ahol Atticus kérdi, hogy akkor a tervek szerint ámerika irányába indulnak-e? Nem – jön a meglepő válasz –, úti célunk az azori-szigeteki Ponta Delgada, mert ott találkozni akar a Collonade nevű emberrel. A bandavezér értetlen: azt hittem a por az amcsiké lesz?! Mi is azok vagyunk – jön a válasz, azzal a hajó brit zászlaja helyére felkerül az amerikai.

16.jpg

Köszönöm, hogy velem tartottatok az évadban, remélem jól szórakoztatok! Találkozunk a második felvonásnál!

Hogyvoltíró a twitteren - megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: Taboo
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.27. 10:16:45

Ahhh végre évadzáró, kezdhetem a darát úgy a 4. résztől! xD
Aaaannnaaaa, köszipuszi a hogyvoltokat!
(majd innentől jövök kidumálni)

RTB 2017.02.27. 10:21:54

ez az utolsó rész akkora darálás volt, hogy még! Ennyi történés, akció esemény, halál, robbanás, cselszövés, átverés egy egy 19. században játszódó sorozatban még nem volt. És pont itt a gyenge pontja az egésznek, mert annyi mindennek kellett úgy és abban az időpontban, időrendben megtörténnie, hogy ilyet csak mobiltelefonos szervezéssel és real time felügyelettel lehet végrehajtani:) Mint JAck Bauer korában:) Na mindegy, lenyűgöző volt az egész.
Dumbarton hogyan bukott le?

AaannnaaA 2017.02.27. 11:09:28

@RTB: Igen, előzetesen beszéltük, hogy vagy lógni fog a levegőben a vége, mert nem bírnak mindent elmesélni az évadzáróban, vagy mindent belezsufiznak és akkor pörgősebb lesz, mint egy 24 epizód. Ez utóbbi történt, de én azért annyira nem bántam. A Jack Bauer párhuzam amúgy sem újkeletű, szóval... :)
Lényeg a lényeg, jó volt ez!

AaannnaaA 2017.02.27. 11:09:50

@Biriksz_Krokiksz!: Jó szórakozást hozzá, és persze várlak vissza!

Pácsó Ármándó 2017.02.27. 12:14:31

@AaannnaaA: Köszi az évadot! Akkor jövőre (vagy amikor folytatják) neked is lesz menő vitorláshajós sorozatod? :-)

2017.02.27. 12:23:34

@AaannnaaA: oks, de a gonoszok koppantak jó nagyot? annyit árulj el lsz :) (ui a posztokat sem mertem -még- elolvasni)

AaannnaaA 2017.02.27. 12:29:04

@Pácsó Ármándó: Igen, aztán majd kiderül, hogy Onedin-féle viszonylag békés, vagy Black Sails féle belezőkarmolós lesz-e. Én utóbbira tippelek :)

@Biriksz_Krokiksz!: Tetszeni fog, erről kezeskedem, volt kopogás is :)

Gabba 2017.02.27. 12:38:26

@RTB: mi a probléma? James előre megírta az sms-eket, a kis Robert meg célba juttatta :))

AaannnaaA 2017.02.27. 15:36:57

Bezzeg a résznek adott cím senkinek nem tűnt fel :)

Gabba 2017.02.27. 16:10:41

@AaannnaaA: nekem feltűnt, csak nem értettem, hogyan kapcsolódik

Pácsó Ármándó 2017.02.27. 16:13:05

@AaannnaaA: Belezőskarmolós?:-)))

@Gabba: A szakmai kihívás csúcsai! :-))

AaannnaaA 2017.02.27. 16:44:16

@Gabba: A sorozathoz sehogy :) Tisztelgés a ma hajnali jó híreknek, de egy drámának mégsem adhattam a hivatalos angol címet, (azt hogy "Sing"), ez a köztes megoldás :)

Gabba 2017.02.27. 16:51:02

@AaannnaaA: jaja, Oscar related, így már vágom! :D

@Pácsó Ármándó: szakmailag kihív a hóra, az biztos !

Pácsó Ármándó 2017.02.27. 17:10:25

@AaannnaaA: Én arra a címre számítottam (hamár Oscar related), hogy: " A rosszindulatú Erika néni eszén túljárnak az egymással összefogó gyerekek" :-)

Kommentelő 007 2017.02.27. 17:15:04

Jó lett de javítsd lécci', hogy nem Mr Pettifer-t lövik fejbe a hajónál, hanem Mr. Wilton-t. Pettifer-t már korábban Atticus megszeretgette, mint írtad is.

AaannnaaA 2017.02.27. 17:15:18

@Pácsó Ármándó: Ez nem cím, hanem tartalom. És egyben tömény spoiler :)

AaannnaaA 2017.02.27. 17:19:40

@Kommentelő 007: Ehh, kétszer néztem át, mégis ilyen pitláker hibába szaladtam :( Sajna a szövegbe nincs jogosultságom belejavítani, de legalább itt a kommentek között szerepel a pontosítás. Köszi :)

Pácsó Ármándó 2017.02.27. 17:32:25

@AaannnaaA: Ja, tényleg! A második választásom nekem is az Everybodri lett volna! :-)
(Én már kértem javítást helyesírási hiba miatt a Tulajtól és megkaptam!)

Kommentelő 007 2017.02.27. 17:58:27

@AaannnaaA: Csak az nem hibázik aki nem dolgozik :)
Amúgy nagyon jó kis sorozat lett ez.
(Nem bírom a rétestésztás sorozatokat. Má' mindjá' vége és az utolsó résznél kiderül, hogy álmodta... pfff)

De ez korrekt, kerek.

Pácsó Ármándó 2017.02.27. 18:39:33

@RTB: "Dumbarton hogyan bukott le?"
Ezen már én is gondolkodtam és arra jutottam, hogy Delaney sorba vehette, hogy kinek mit mondott és ki mit tudhatott és a doki akadt fent a rostán.

Asszem azért mártotta bele a fejét a kékbe és akasztotta ki száradni, hogy a doki legyen a három színű amcsi és a brit zászló együtt (kék-fehér-piros)

Gabba 2017.02.27. 18:48:47

@Pácsó Ármándó: a zászló motívum igen erős lett...

Bródy valszeg nem ilyesmire gondolt az ismert dalban, hogyaszondja: Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének...

perszepolisz 2017.02.27. 20:03:30

Én nem vagyok olyan okos, mint a főhős ezért meg kell kérdeznem:
Delaney már az első rész előtt az amcsik Londonba küldött ügynöke volt, akinek az a megbízása, hogy lőport szerezzen a háborúhoz és azt eljuttassa Amerikába, cserébe megkapná a Nootka szoroshoz kapcsolódó kereskedelmi jogokat (vagy egy részét)? És a 2. évadban meg kiderül, hogy Delaney az amcsikat is átbassza és jövőre az amcsikat intézi el módszeresen?
Más: A kikötőben a szökevények miért nem torlaszolták el azt az alagutat? A katonák, miért nem üldözték őket a tengeren is?
Persze ettől még kurva jó a sori, főleg, ha valóban a 2. évad a tengeren játszódik. Csak szerezni kell egy csomó új mellékszereplőt.

AaannnaaA 2017.02.27. 20:22:46

@perszepolisz: Én nem tartom valószínűnek, hogy az amcsik Londonba küldött ügynöke lett volna, de majd a többiek megmondják, hogy ők hogyan értelmezték :)
Amúgy meg ha eltorlaszolták volna az alagutat, nem kellene új mellékszereplőket keresni :)

AaannnaaA 2017.02.27. 20:24:47

@Pácsó Ármándó: Igen, én is így gondoltam ezt a lebukás dolgot - kizárásos alapon James megállapította, hol van a lék a hajón (gyakorlom a kövi évadra a hajózós hasonlatokat :P)

Pácsó Ármándó 2017.02.27. 20:58:52

@Biriksz_Krokiksz!: Bocsi!

@AaannnaaA: Jó lesz, jó lesz :-)
Érdemes a ráérő idődben elolvasgatni 8 évad Onedin családot és 3 (4) évad Fekete Vitorlákat

@perszepolisz: Még nem derült ki, honnan ilyen jól értesült Delaney, akár lehet amcsi ügynök is, de az első évad alapján nekem nem volt ilyen érzésem. Amúgy ez az egy ember sakkban tart két nagyhatalmat dolog nekem kicsit túlzásnak tűnik, de a sorozaton jól szórakozok, izgalmas :-)

perszepolisz 2017.02.27. 21:34:22

Nekem sem volt ilyen érzésem az évad alatt, az utolsó jelenet miatt lett.:D

RTB 2017.02.27. 22:04:30

szegény zilphát meg elsodorták a történések:( róla nem is ejtettünk szót a kommentszekcióban. A készítők szerint is az lehetett vele a helyzet, hogy mivel az évadzáróban amúgy is annyi minden történik, Zilpha meg kb. felesleges lett, ezért megöngyilkolja magát.

Falatkányi 2017.02.28. 07:59:06

@RTB: ha nem lenne kovetkezo evad, az ongyilkolassal megborult volna fohosunk es akkor borul minden es vege a sorozatnak :D

Flankerr 2017.02.28. 10:01:37

Hát ez nem volt kispálya évad(záró)! :)
Köszönöm az élményt, jövőre újra ugyanitt, kíváncsi leszek merre viszik tovább, mert 1-2 szál maradt, de nem túl sok

Gabba 2017.02.28. 12:30:49

@Flankerr: @Pácsó Ármándó: oda kéne kifuttatni, hogy James valami távoli rokona Feketeszakállnak, a Nutka lesz az új kalózközpont, és kínai teaszállítási monopóliumot ad Onedin kapitánynak....

Pácsó Ármándó 2017.02.28. 12:44:42

@Gabba: Oké! :-))
És hárman írjuk? :-)

Pácsó Ármándó 2017.02.28. 19:36:04

@Gabba: Nemtom a 3. mit szól hozzá? :-)

Gabba 2017.02.28. 19:44:30

@Pácsó Ármándó: főleg, ha két oldalról kapja a jobbnál jobb ötleteket :)

Pácsó Ármándó 2017.02.28. 20:16:41

@Gabba: Hogy Onedin kapitány kimentené a Temze-torkolatból CsalPHát, aki nem fulladt meg igazából, csak vizibetegségbe esett és mivel összeszűrné a levet az ifjú Fogartival, ezért kirakná útközben Nassauban, ahol megtanítaná Max onokájának a vizelettel pácolt lőporgyártás titkos nootkai eljárását és teáért cserébe kékre és pirosra festett kalaptűket árulna a washingtoni angol kisebbségnek? :-)

Gabba 2017.03.01. 08:21:34

@Pácsó Ármándó: valahogy így...

mondták már, hogy olyan vagy, mint Aromo, a fékezhetelen agyvelejű nyúl? :)

Pácsó Ármándó 2017.03.02. 11:40:29

@Gabba: Kiváló irodalmi hasonlat, köszi! :-)
süti beállítások módosítása