Mielőtt nekiálltam volna nézni a részt, gyorsan lecsekkoltam, hogy mi a vihart jelent a cím, nos, a kincugi a törött edények megragasztásának a művészete, olyan japán, hogy Abe Sinzó sem lehetne japánabb. Lassan hozzászokhatunk ahhoz is, hogy megint Tagomival kezdődik egy rész, ahogy ez is, viszont mindenféle tér-idő ugrálással szemben most mindössze annyi történik, hogy a miniszternek rossz álmai vannak. A világokon át való utazás úgy néz ki, hogy okoz benne egy kis zavart. Amikor felébred, a feleségét szólongatja, de az asszony sehol, nagy megnyugvására viszont ott egy fénykép a családjáról Micsikóval, a fiukkal és persze Julianával. Csak éppen ő maga nincs rajta. Ahogy kimegy az előszobába, ott már egy csapat készülődik, amit eleinte furcsáll. Nori, a fia viszont azt furcsállja, hogy az apja öltönyben kószál minden egyes alkalommal. Tagomi végül megtudja, hogy itt valami találkozó zajlik, amihez a fia, Micsiko engedélyével bocsátotta a házukat, úgyhogy a miniszter végül is engedi az egész aktivistáskodást. Beállít Juliana is a gyermekével, vidám mindkettő, mint a tejbe tök, majd a nő bemutatja a társaságnak Tagomit. A Soros-ügynököknek tűnő fiatalok rezignáltan hellóznak egyet, majd folytatják, amit elkezdtek. És az micsoda, kérdezi Tagomi, hát mi más, mint a bombaellenes tiltakozás, feleli értetlenül a menye.

Egy másik, talán kissé kétséges szépségű világban Juliana éppen Dixonnak magyarázza azt, hogy igazából a küldetése véget is ért, hiszen találkoztak egymással, halleluja meg miegymás. Talán meg kellene kérdezni Kettyóst, hogy mi a helyzet, kell-e még itt dekkolnom a Reichben. Dixon azonban Juliana értésére adja, hogy ez nem úgy működik, hogy csak úgy interurbán felcsengeti az Embert a Fellegvárban. Egyébként is Juliana egy rohadt megbízhatatlan alak, és bejelentés nélkül ment el vacsizni Smithékhez. A nő hiába bizonygatja, hogy ő nagyjából annyira náci, mint Tamás Gáspár Miklós, Dixon arra utasítja, hogy épüljön be szépen Helenékhez, mert az asszony a nácik társasági életének méhkirálynője, és mindenki, aki hisz az ezeréves birodalomban, úgy nyal be neki, mint a köztévés rezsihírek az aktuális kormányoknak. Szóval vagy tovább épül be közéjük, vagy bumm a fejbe.

Levelet hozott a posta, és Oberúristenéknél ezt most éppen Thomas hozza a be a reggeliző családnak. Helen éppen azon füstölög, hogy a gyerekek különórái úgy ütik egymást, mint random partizánok az olimpiás aláírásgyűjtőket. Thomas azonban fel van villanyozva, mert kapott egy levelet, amelyben egy egyhónapos utat nyert Dél-Amerikába, hogy részt vegyen a helyiek civilizálásában. Ez amolyan Erasmus-féle lehet, lelki szemei előtt alighanem megjelentek már a pampák csábítóan bővérű asszonyai, de az anyja kategorikusan kijelenti, hogy márpedig az ő drága fia nem megy sehová. Össze is vesznek, Helen kétségbeesetten keresi tekintetével a férje támogatását, de a vitát végül az zárja le, hogy Oberúristen beveti családfői tekintélyét, és kijelenti, hogy mindezt később fogják megbeszélni.

Kamionos Joe kissé álmatag fejjel lép a papa berlini rezidenciájának étkezőjébe, ahol annyi kaját terítettek neki, hogy abból egy egész hétig degeszre tömhetné magát. Sylvia siet a segítségére, elmagyarázza, hogy nem kell az egészet belapátolnia, csak válassza ki, hogy mit szeret, később majd azt fog kapni. Joe elég tanácstalan, hiszen nem szokott hozzá a kiszolgáláshoz, kap egy öltönyt meg egy sofőrös kocsit is, hogy jól érezze magát. A családi képeket böngészve Joe megtudja az idős hölgytől, hogy Heusmann két fia meghalt egy szövetséges bombázásban, úgyhogy sanszos, hogy Kamionosunk egyedül maradt a famíliából.

Juliana nekilát a beépülésnek, és egy virágot visz Oberúristen nejének. Helen kissé értetlenül fogadja a váratlan látogatást, de végül beinvitálja a társnőivel folytatott bridzspartira a tétova migránst. Hárman várnak rá, közöttük a kissé harapós kedvű és frissen megözvegyült Alice Adler is. Éppen arról tereferél az egyikük, hogy kiderült a bébiszitterről, hogy szemita vérű volt, ment is egyből jelenteni a hatóságoknak, elvégre az ezeréves birodalom csak a migránsokat simogatja, a zsidókat nem. Adler asszonyság ennek kapcsán elkezdi ecsetelni, hogy milyen fontos a genetikai rendellenességek kiszűrése a társadalomból, szegény férje is nagy élharcosa volt ennek, Helent viszont annyira lelombozzák a hallottak, hogy elfelejt odafigyelni a játékra. A Lucy nevű csajt annyira felizgatják a hallottak, hogy meg is dicséri Julianát, amiért nem házasodott meg, elvégre egy zsidó mellett is kiköthetett volna. Karate Jules reakciója kettős: eltitkolja, hogy a pasija tényleg egy zsidó, no meg magára boríttat a lelkes Lucyvel egy csésze kávét.

A Heusmann-rezidencia előtt cigiző Joehoz Nicole állít be egy menő sportkocsival, ám a hangulat csakhamar elromlik, amikor kamionosunk közli a nővel, hogy csak az apja kérésére kezdett el ismerkedni vele, a beleegyező válasz hallatán pedig még azzal is meggyanúsítja, hogy a járgányt is hasonló kérésekkel szedte össze magának. A bájos akcentusú lány felháborodva tapos bele a gázba, de Joe végül bocsánatot kér, és azt javasolja, hogy kezdjék elölről ezt az egész ismerkedős dolgot. Megkéri Nicole-t, hogy tűzzenek innen a francba, az pedig el is fuvarozza Joe-t a helyi alkalmazottak kétségbeesett kiáltozása ellenére. Julia úgy törölheti a szoknyáját, mintha nem tudná, hogy ráolvasással nem jön ki egy kávéfolt az anyagból. Az „elkövető” kissé bűnbánóan követi ezt a műveletet. Juliana azonban addig-addig csűri-csavarja a szót, dicsérve a másik nő ruháját, amíg Lucy fel nem ajánlja, hogy vesz neki egy ruhát.

Nicole és Joe elmennek valami erdőbe, ami talán a helyi Városliget, vagy a Spree partja lehet, mindenesetre beszélgetnek erről-arról, és kiderül, hogy a nő is egy Lebensborn. Meg is ünnepelteti egy smárolással a nagy leleplezést, majd elmagyarázza Joe-nak, hogy túlságosan befeszült, lazítson. Lebensbornnak lenni egy menő dolog, a szülei korosztályának hülye ideológiájával pedig nem kell foglalkozni, hiába néznek rá úgy, mint egy überemberre. Nicole elmagyarázza, hogy ő sem hagyta, hogy az apja hozzáadja valami öreg fószerhez, majd ő eldönti, hogy kivel akar élni. Amúgy pedig, kedves Joe, ha nem volt elég a smárolás, gyere velem, mutatok valamit. Kamionosunk persze ilyen invitálásnak képtelen ellenállni, és lelkesen követi a lányt.

Egy kontinenssel arrébb a jakuza megtalálja Kettyós korábbi rejtekhelyét, amely leégett. Okamura gyorsan jelenti is ezt a náciknak, úgyhogy Oberúristen első kézből értesül az esetről. Helen úgy repül be az irodába, mintha nem is lenne más dolga, Erichet emlékezteti, hogy tegezzék egymást, majd szépen kiküldeti a férjével. Amint ez megtörténik, azonnal nekiesne Smithnek, de amaz először lekapcsolja a lehallgatóberendezéseket. Csak ezután vesznek össze. Oberúristen végül a felesége elé tárja a tervét, hogy Thomast majd valahol az Andok lábainál el fogják rabolni a gaz szemita terroristák, és ezután a fiuk legalább tovább élhet, még ha a birodalmon kívül is teszi ezt. Helen köpni-nyelni nem tud, az érzelmei hullámoznak az arcán, de végül csak annyit kérdez meg, hogy találkozhat-e még egyáltalán a fiával. Oberúristen azt feleli, hogy talán, de tudjuk, hogy ez korántsem biztos. Szegény Helen elsírja magát, mikor végre ő is beláttatja magával, hogy nincs más megoldás. (Egyébként a második szezonban a Helent játszó Chelah Horsdal nagyon jól hozta a karakterét, le a kalappal előtte).

Tagomi éppen egy Kennedy arcképével illusztrált napilapot böngész, amikor egy Jimmy nevű, gyanúsan Soros-aktivista kinézetű szemüveges fazon kezd beszélni arról, hogy milyen szar lehet a japánoknak, hogy át kellett élniük Hirosimát és Nagaszakit. Tagomi kimenti magát, és megnézi az előszobát. Juliana és Noriaki teljes lázban égnek, mindenki transzparenseket gyárt, elvégre senki nem akarja, hogy leatomozzák a világot. Megtalálja Micsikót, aki viszont elküldené a férjét, mert a fiuk azt akarja, hogy maradjon távol az unokájától. Az ok nem derül ki, viszont Noriaki jelenik meg, hogy számon kérje az apját, és csak Juliana menti meg a helyzetet azzal, hogy mindkettejüket megkéri, hogy együtt menjenek boltba. A kérésre egyikük sem tud nemet mondani.

Lucy és Juliana elmennek egy áruházba, hogy kipótolják a veszteséget. Kettejük előtt modellek vonulnak fel, hogy lássák rajtuk a ruhát, és Lucy elmagyarázza, hogy igazi frankfurti cuccok ezek, bár a tervezőjük francia, de az nem is baj. A nő még azzal is eldicsekszik, hogy a férje, Henry egy igazi nagy fejes, közvetlenül Göbbelsnek jelent, és ő dönti el, hogy mi kerüljön a hírekbe, és mi nem. Menő dolog, na, olyan, mint mondjuk Habony Árpád kifutófiújának lenni. Hozzáteszi, hogy bizonyára a társnője is azért jött a Reichbe, hogy kifogjon valami menő férjet. Mindenesetre ez a migránssimogatás magasiskolája, Juliana megkap egy sötét színű ruhát, kockás felsővel. Mindenki boldog és vidám, ha ezt tudnák, a migránsok is a Harmadik Birodalmat választanák Magyarország helyett.

Nicole meg is mutatja, hogy milyen menő dolog a nácik között élni, úgyhogy el is viszi Joe-t egy igazi partira, ahol alulöltözött csajok, és félpucér pasik lógnak egymáson, és mindenki piál, meg cigizik. Néhány kockával később már Joe is iszik, mint a kefekötő, Nicole nem győzi lassítani, de hirtelen megjelenik egy testes fiatalember, aki láthatóan a nőhöz tartozik, és Hansnak hívják, majd követi egy fekete hajú, turbánba öltözött ezodumákat toló csaj, Monika. Utóbbi elmormol néhány mondatot a Szabadon Ébredőkből, és Joe figyelmét felhívja, hogy a belső birodalomra oda kell figyelni. Majd ráterelődik a szó a környezetvédelemre, és a náciba oltott hippik elmagyarázzák Joe-nak két sör között, hogy az Atlantropa egy kész katasztrófa, de végül Nicole leállítja Hans szóáradatát. Miután beesteledett, lenge öltözetű csajok hintáznak a társaság felett, ahol nagyban enyelegnek egymással a teljesen részeg partizók, Monika oda is huppan Joe mellé, aki kap egy kis tablettás lizergsavat Nicoletól. A lizergsav-dietilamid közismertebb neve az LSD, de Nicole, Monika és Hans lelkesen szedi be, miközben nyomják a dumát a belső felfedezésről, főleg az ezocsaj. Joe egy kicsit habozik, de végül betolja ő is a fehér kapszulát, hogy eljusson a mátrixba.

Tagomi és Noriaki az üzletben döbbenten tapasztalják, hogy a konzerveket úgy kapkodják el az amerikaiak, mint ha leárazás lenne valamelyik Black Fridayen. Noriaki nem kertel, elmondja, hogy szerinte az apja azért fordul mindig a Ji Csinghez, mert nem vállalja a felelősséget a döntéseiért. Tagomi ellenkezik, de a fia hozzáteszi, hogy el kellene engednie az anyját, és aláírni azokat a papírokat. A fiú még azt is kijelenti, hogy ő amerikai, mire Tagomi kissé megvetően ért vele egyet.

Juliana és Lucy az új ruhákat teszik el, és utóbbi megint a pasizásra térne rá, mikor rosszul lesz, úgyhogy kénytelen kisietni a mosdóba. Ott kétségbeesetten tapasztalja, hogy megint menstruál, amit Juliana eleinte érthetetlennek tart, de Lucy könnyáradatából kiderül, hogy már három éve próbálkoznak a férjével, Henryvel, és hát a Harmadik Birodalomban az anyaság jelent mindent, az a női lét non plus ultrája. Juliana azzal próbálja vigasztalni, hogy a japánoknál is van a kincugi művészete, amely arra tanít, hogy a tökéletlenség is magában hordozhatja a szépséget. A megrendült Lucy csak annyit kér, hogy Juliana ne mondja el a többieknek a dolgot.

Joe ezalatt trippel egyet, lenyűgözi a hintázó csaj, majd egy elég pszichedelikus képsor következik, ahol a hörgő kitömött medvék, a pucéron szeretkező párok, Nicole, Hans meg az ezocsaj mellett nem mást lát, mint Juliana Craint. Az álomkép villanó fények közepette vezeti ki Joe-t a teremből, és két csók között biztosítja arról, hogy életben van. A jelenés gyorsan átalakul Nicole-lá, és egy erdővé, de Joe látja magát halottan is. Ismét Juliana kerül a képbe, közölve Joe-val, hogy azért mentette meg az életét, hogy legyen értelme, szóval tessék tenni róla. Mindenesetre amikor visszaalakul a jelenés ismét Nicole-lá, nem tűnik bánatosnak. Másnap kavargó fejjel ébred fel, Berlin távolról ragyog fel a hajnali fényben. Joe el akar búcsúzni Nicole-tól, és megkérdezi, hogy Hans látta-e őket, de a nő megnyugtatja, hogy nem para, mert Hans az ezocsajjal volt elfoglalva egész este, és ez menő dolog. Ha kamionosunk nagyon akarja, akkor megszerezheti magának Monikát is. Joe inkább Nicole-t választja, no meg azt, hogy visszatér találkozni a drága papával.

Josida és a Kempetai is megtalálja Kettyós leégett csűrjét, de amikor kiderül, hogy nem ők voltak a szemtanúk szerint az első japánok a helyszínen, lefotóztatja a nyomokat, hogy felhasználhatóak legyenek. San Franciscóban ezalatt Juliana jelentést tesz Dixonnak, aki próbálja emlékeztetni a sajnálkozó nőt arra, hogy akiket megfigyel, azok nácik. Szóba kerül Trudy, és emlékeket oszt meg a férfival arról, hogy milyen is volt a húga, mire Dixon is bevallja, hogy felelős a lányának az ellenállásba történő beszervezéséért. Juliana még megemlíti, hogy Trudy megtalálta a kiutat, de azt nem mondta el neki, hogy merre kell keresni. Thomas és Oberúristen együtt terítik meg a családi asztalt a vacsorához. Smith kicsit ingerli a kölyköt, aki nehezen viselte az elutasítást a kiküldetéssel kapcsolatban, de érkezik Helen, és elmondják neki, hogy mehet Dél-Amerikába. Thomas megöleli a szüleit, az édesanyja majdnem elbőgi magát, de a fiú szerencsére nem veszi észre.

Tagomi hazaér a vásárlásból, és miközben pakol el, megtalálja az eldugott japán relikviáit, a katonaképet, egy igazolványt meg egy kitüntetést. Ahogy visszateszi, előkerül egy csésze, az ő nevével, 1962. augusztus 8-ra dátumozva. Joe hazaér egy páncélos lovaggal díszített hálószobába, és miközben ráveti magát az ágyra, megkeresi a szemével az öltönyét, és elkezd szemezni vele. Pillanatokkal később egy kardot mustrál atlétatrikóban és kisgatyában, de azért visszateszi a műremeket a helyére. Egy kitüntetés van mellette a porosz-francia háborúból, 1870-71-ből. Miközben halljuk Kennedy elnök szavait, amellyel Hruscsovot szólítja fel arra, hogy legyen szíves eltakarodni Kubából, a kamera végigpásztázza Tagomi alternatív időben lévő családját és barátait, majd Helent és Smith, Julianát és Dixont. Az öltönyét magára vevő Joe, vagy a Dél-Amerika térképét böngésző Thomas bizonyára tele van tervekkel, előbbi meg is találja a zsebében a náci karszalagot, hogy felvegye. Innen folytatjuk.